//Va//
*Az utcák egyre csak tűnnek hátuk mögött, miközben továbbra is közel ugyanolyan tempóban haladnak. A lányt nem nagyon hatja meg a férfi megjegyzése. Mintha csak elengedné füle mellett, ügyet sem vet rá. Szép lenne? Talán. Saját maga ezen még sosem gondolkozott. Ha nem ez lenne a neve, hát mi? Felesleges ezen törnie agyát, mikor már volt más, ki kitalált helyette egy megnevezést. Most azonban mégis átsuhan elméjén a gondolat. Hogy hívnák, ha nem így? Tényleg szép ez a név? Megfelelő számára? A foszlányokat hamar tovább engedi. Egyszerűen kikergeti elméjéből, akár valami zavaró megjelenést, merthogy ezt is azok közé sorolná.
Mikor a másik eltűnik látóteréből, lassít két lépés erejéig, míg némiképp hátra fordítva fejét, meg nem állapítja, merre van. Még mindig követi. Ezúttal újra nyomában jár oldala helyett, makacsul kitartva Xyerin követésében. ~Mégis mire jó ez az egész? Túlértékeli a társaságot!~ gondolja. A társaságra elvégre nincs szükség. Az ember kelletlen is, de valahogyan beszél valakikkel. Egy fogadóban, boltban, vagy akárhol máshol, ha épp úgy kívánja a kényszer. Ez még Xyerinre is igaz. Azt azonban nem mondaná, hogy oly nagyon vágyik a társaságra. Vagy mégis? Miért nem küldte még el a fickót? Miért nem elégelte még meg üldözését és szűnni nem akaró szájjártatását, elzavarva őt? Ujjai ismét ökölbe rándulnak, ezúttal azonban saját kérdései miatt. Ajkai egy pillanatra vonallá préselődnek hirtelen dühében, melyből a másik aligha láthat valamit.
Mikor Va újra beszélni kezd, rövid ideig az eget kezdi fürkészni. Az idő csak úgy telik, erről pedig fogalma sem volt. Nem szokása hasonlóval törődni, ahogyan a környék milyensége sem zavarja túlzottan. Élt már rosszabb és jobb helyen is, még ha azok az idők alig foglaltak magukba néhány napot. Az utca vége felé les. Valami ott más. Valami változik és kitárul a tér. A kosz java eltűnik, nincsenek emberek az útban… Szemei egyetlen pillantásig elkerekednek, majd lépteit meggyorsítja, még csak nem is jelezve levakarhatatlan társának. Rohanni ugyan még nem rohan, de sétának sem nagyon lehetne nevezni tempóját. Csörtetve halad végig a megmaradt utcarészen, hogy végül a főtéren érjen véget útja.
Kiérve körülnéz. Valamivel beljebb jutva meg is áll, hogy könnyítse nézelődését, miközben hallgatja a szökőkút csobogását. Tekintete megakad egy táblán, mi valami fogadó falán lóg.*
- Megmondtam, hogy meg lesz, amit keresünk - *mosolyodik el váratlanul a fogadót nézve, ujjával annak irányába mutatva, ez a mosoly azonban nem tart soká.
Hamar eltűnik, csupán a hirtelen elégedettség szülte, minek múltával szájgörbülete is elveszett.*