//A szél feltámad//
//7. próbatétel//
//Vany, Zax//
*Öblösen felkacag a kis tündér látható örömére, mulattatja a látvány, s ezek a kis jószágok mindig mindenkit boldoggá tesznek. Ami azt illeti rá is fér, amire készül, abból nem biztos, hogy élve kikerül, így hát átadja magát a pici hatalmának és elborítja a boldogság. Nemes szíve, amúgy sem engedné, hogy immár egyedül orozzon el bármi dicsőséget. Nem kell túl nagy erőfeszítés hozzá, hogy ezt a csöpp testet, óvatosan, közben persze mosolyogva a magasba emelje. Kíváncsian lesi hát, hogy a nagy Ar Thenior, vajon mit szól a tündérke megfejtéséhez, azonban csalódniuk kell. Fújtat egyet, persze nem ijesztőn, meg szélvihart sem fakar kavarni nagy hirtelenjében.*
- Ne csüggedj, picike... nekem nagyon tetszett a megfejtésed, ügyes voltál és máris nyertél. A függőm a tiéd. *Pislog felfelé morcos képpel, de barátságos szemekkel. Lehet neki már nem is lesz szüksége rá, hát miért ne adná oda? Különösebben nincs is rá szüksége.*
- Tedd csak el, bátran... no... *Egy kicsit noszogatja, hátha nem akarná.* Egy óriástól még úgysem kapott senki hasonlót, főként, hogy a fajtámból nem igazán akadnak már. *Mosolyog szomorúan.*
- Na de... eszembe jutott valami... gyere csak le mellém és add a kezed. *Ha a tündérke így tesz, apró ujját két ujja közé csippenti, s rajzolni kezd vele a porba.*
- AR THENIOR! *Bődül el.* Nézd, a kis tündérke miket rajzol! Újabb megfejtése van!
*Ha Arthenior rá figyel, először egy hét sugarú napot rajzol a tündérke ujjával, mintha csak ő csinálná azt.*
- Eeyr! *Aztán folytatja, s nagy kört rajzol, melyet középütt elfelez.*
- Teysus! *Nem hagyja abba, csak a lánykának dörmög.* Most ne nézz ide, kislány. *Mondja, s kis ujjával, előbb csápos koponyát, majd karóba húzott vértől csöpögő embert, aztán egy áthúzott karikát rajzol. Neki semmit nem jelentenek a jelképek, de ismeri őket.*
- Sa'Thereth! Akár templomon, akár házon, akár oltáron, akár zászlón, mind-mind egy jelkép, mit, ha jó helyre raknak, lengeti a szél.
*Lassan felegyenesedik, kihúzza magát, de elébb még felveszi a tündérkét is, ha engedi, s a gólem válaszát várják, ha helyes a megfejtés, a lánykára mutat. Semmiből jött, s a semmibe megy, egyedül volt, s egyedül marad, gondolatai máshol járnak, s mégis örül, mert a tündér jó kedve, egy kicsit rá is ragadt. Lehet életében most örült utoljára egy jót. Ezért nagyon reméli, hogy helyesen gondolkodott.*