Arthenior - Arthenior főtere
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 75 (1481. - 1500. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1500. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-06 08:53:38
Üzenet elküldve: 2024-09-06 08:53:38
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
*A szekér nem ment be a városba. Egy közeli tanya bejárata előtt le kellett szállnia, de a város már látóhatárban van. Nagyjából fél órát gyalogolt, mire beért a városba. Újra azt a tért látja, amit nem rég maga mögött hagyott. Az embereken kívül semmi sem változott. Talán most egy kicsit több meggyötört arcot lát. Kereskedők akik a tűző napon árulták portékáikat és már alig várják, hogy végre az otthonukban legyenek, persze teli erszénnyel. Vannak akik a fogadóba tartanak, hogy elköltsék napi keresetüket.*
-Szegény párák.
*Bólogat rosszallóan. Sajnálja őket, de ha nem egyedül költik el bevételüket, hanem társaságban, akkor legalább jól szórakoznak. A társaság jobbá tudja tenni a legrosszabb szituációkat is. Persze ez függ a társaságtól is, de attól még igaz. Mondjuk egy orgyilkos társasága akinek az életed kell, inkább izgalmas szituációt hoz magával, mintsem kellemeset.*
-Szegény párák.
*Bólogat rosszallóan. Sajnálja őket, de ha nem egyedül költik el bevételüket, hanem társaságban, akkor legalább jól szórakoznak. A társaság jobbá tudja tenni a legrosszabb szituációkat is. Persze ez függ a társaságtól is, de attól még igaz. Mondjuk egy orgyilkos társasága akinek az életed kell, inkább izgalmas szituációt hoz magával, mintsem kellemeset.*
1499. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-05 16:37:49
Üzenet elküldve: 2024-09-05 16:37:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 450
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 450
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
*Hideg. Igyekszik átvenni az uralmat a teste fölött, ami a legjobbkor jön. Tényleg kezd fázni, azért húzódott összébb, úgy, hogy észre sem vette igazán. Így hihetné, hogy őt is kevésbé venni észre a sötétben, összezsugorodva, mindig feketében, de nem akar elbújni, még ha a szemeit el is takarja. Ha igazán elakarna, már rég nem lenne itt, már a négy fal tüntetné el a szürkék elől. Lassan kopnak ki a gondolatok és nem is teljesen, ezért jó fázni. Észhez térít, éppen annyira, hogy végre jó döntést is hozzon. Hogy kezdje látni, hogy mit akar valójában. Nem a várost, nem a fogadót, még ha azonnal el is tudna aludni, ha tényleg elhagynák őt a képzelgések, a belső kattogás. A kikötő sem jobb, de ha ott van a ház, ami az övé, akkor oda kell visszajutni. Végtelennek tűnik az út, ami máskor meg sem kottyanna tán. Lassul a levegővétel, rendeződni látszik minden, még akkor is, ha a hűvös már mindenét kezdi elnehezíteni, mindene meg van feszülve. Fáj az állkapcsa, ahogy önkéntelen szorítja. Ha elindulna, hamar elmúlna az érzet, de ha elmúlna az érzet talán visszaszökne, amit nem akar. Mintha elevenen akarná felfalni a sok gondolat még eltompulva is. Nem engedheti meg. Nem ő ez és ha mégis, akkor úgy, mint minden mással, meg kell tanulni dűlőre jutni. Ez nem az, ahogyan létezni szeretne. A harag igen mélyről bukik felszínre, a félvér nem az igazi okozója. Mégis az elszenvedője.
Lassan és hosszan fújja ki a levegőt, hogy minden távozzon a tüdőből, hogy újratölthesse. Mindig gyors és szilárd döntéseket hoz, most mi a más, mi nem engedi? Egyetlen helyszín, egyetlen irány. Mi felé döntene, ha itt sem lenne a másik? S, ha mellette is van, miért enged be zavart? Meg kell oldani. Kikötő.
Lassan tisztázódik a világ és engedi be a nyugalmat, nehezen ereszkedik rá, de legalább elkezdődött. Szégyenli magát, még ha a fogalmat tán nem is tudná magához kötni, mindössze érez valamit, ami tényleg nem ide való. S még erősebben vágja arcon, ahogy a mellélépő félvér kiejti a szavait. Ez az ami kellett, de az érzetre nem hiányzott. Hogyan is tudná még jobban megmutatni neki valaki, hogy milyen végtelenül ostoba? Így.
Lassan bontakozik ki arca a kéz takarásából, még csak meg sem döbbent. Mégis min döbbenne meg? Hogy a tekintete sugároz, a szája mégsem azt mondja, hogy tűnjön el innen? Hogy képes és magával hívja, ahelyett, hogy itt hagyná? Kérdezhetne miérteket, de feneketlen kút... Felegyenesedik, úgy ültében és a fáradt szemekkel néz végig a férfin. Bármilyen nehéz is bevallani, de ezt hallani a legjobb. Nem kikötő, nem a város.*
- Vadászlakba?
*Ismétli el a szót, kérdés formájában. Hallotta, hogyne hallotta volna, de nem teljes a bizonyosság, hogy ezt tényleg akarná a másik. Ez is valami értelmetlenség, amibe jobb nem belemenni. Nem kezdődhetnek újra a miértek. Mégis kutat a szemekben, a vonásokon, talán a semmit. Hangosan fújja ki a levegőt, de nem rosszall, nem is örül.*
- Ha tudok, megyek tovább.
*Ez nem dac. Az írmagja sincs már meg benne. Csak nem biztos, hogy a másik ezt tényleg akarná. Majd meglátja. Meglátják. Elveszi az öléből a kardot és átveti újra magán, miközben feláll és leugrik a pad ülőkéjéről. Megtorpan és beharapja alsó ajkát. Nem, fölösleges most kinyitnia. Egy pillantást vet a Pegazus felé. Aztán a mozsárra.*
*Hideg. Igyekszik átvenni az uralmat a teste fölött, ami a legjobbkor jön. Tényleg kezd fázni, azért húzódott összébb, úgy, hogy észre sem vette igazán. Így hihetné, hogy őt is kevésbé venni észre a sötétben, összezsugorodva, mindig feketében, de nem akar elbújni, még ha a szemeit el is takarja. Ha igazán elakarna, már rég nem lenne itt, már a négy fal tüntetné el a szürkék elől. Lassan kopnak ki a gondolatok és nem is teljesen, ezért jó fázni. Észhez térít, éppen annyira, hogy végre jó döntést is hozzon. Hogy kezdje látni, hogy mit akar valójában. Nem a várost, nem a fogadót, még ha azonnal el is tudna aludni, ha tényleg elhagynák őt a képzelgések, a belső kattogás. A kikötő sem jobb, de ha ott van a ház, ami az övé, akkor oda kell visszajutni. Végtelennek tűnik az út, ami máskor meg sem kottyanna tán. Lassul a levegővétel, rendeződni látszik minden, még akkor is, ha a hűvös már mindenét kezdi elnehezíteni, mindene meg van feszülve. Fáj az állkapcsa, ahogy önkéntelen szorítja. Ha elindulna, hamar elmúlna az érzet, de ha elmúlna az érzet talán visszaszökne, amit nem akar. Mintha elevenen akarná felfalni a sok gondolat még eltompulva is. Nem engedheti meg. Nem ő ez és ha mégis, akkor úgy, mint minden mással, meg kell tanulni dűlőre jutni. Ez nem az, ahogyan létezni szeretne. A harag igen mélyről bukik felszínre, a félvér nem az igazi okozója. Mégis az elszenvedője.
Lassan és hosszan fújja ki a levegőt, hogy minden távozzon a tüdőből, hogy újratölthesse. Mindig gyors és szilárd döntéseket hoz, most mi a más, mi nem engedi? Egyetlen helyszín, egyetlen irány. Mi felé döntene, ha itt sem lenne a másik? S, ha mellette is van, miért enged be zavart? Meg kell oldani. Kikötő.
Lassan tisztázódik a világ és engedi be a nyugalmat, nehezen ereszkedik rá, de legalább elkezdődött. Szégyenli magát, még ha a fogalmat tán nem is tudná magához kötni, mindössze érez valamit, ami tényleg nem ide való. S még erősebben vágja arcon, ahogy a mellélépő félvér kiejti a szavait. Ez az ami kellett, de az érzetre nem hiányzott. Hogyan is tudná még jobban megmutatni neki valaki, hogy milyen végtelenül ostoba? Így.
Lassan bontakozik ki arca a kéz takarásából, még csak meg sem döbbent. Mégis min döbbenne meg? Hogy a tekintete sugároz, a szája mégsem azt mondja, hogy tűnjön el innen? Hogy képes és magával hívja, ahelyett, hogy itt hagyná? Kérdezhetne miérteket, de feneketlen kút... Felegyenesedik, úgy ültében és a fáradt szemekkel néz végig a férfin. Bármilyen nehéz is bevallani, de ezt hallani a legjobb. Nem kikötő, nem a város.*
- Vadászlakba?
*Ismétli el a szót, kérdés formájában. Hallotta, hogyne hallotta volna, de nem teljes a bizonyosság, hogy ezt tényleg akarná a másik. Ez is valami értelmetlenség, amibe jobb nem belemenni. Nem kezdődhetnek újra a miértek. Mégis kutat a szemekben, a vonásokon, talán a semmit. Hangosan fújja ki a levegőt, de nem rosszall, nem is örül.*
- Ha tudok, megyek tovább.
*Ez nem dac. Az írmagja sincs már meg benne. Csak nem biztos, hogy a másik ezt tényleg akarná. Majd meglátja. Meglátják. Elveszi az öléből a kardot és átveti újra magán, miközben feláll és leugrik a pad ülőkéjéről. Megtorpan és beharapja alsó ajkát. Nem, fölösleges most kinyitnia. Egy pillantást vet a Pegazus felé. Aztán a mozsárra.*
1498. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-05 14:24:44
Üzenet elküldve: 2024-09-05 14:24:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1079
OOC üzenetek: 42
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1079
OOC üzenetek: 42
Játékstílus: Vakmerő
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Hát ismét hatalmába kerítette az az érzés, amit nagyon remélt, hogy soha többé nem fog érezni. Azt, hogy megint el kell hagynia Arthenior-t. Most épp azért, mert az Eeyr papjával való találkozás olyan félelmet ébresztett benne, amilyet talán még soha az életben nem érzett. Megölhette volna. Elvághatta volna a csinos kis torkát, hogy vérszökőkutat csináljon belőle, akkor megtapasztalta volna, hogy mire nem jó a vér. A füvet öntözni vele, arra például tökéletesen alkalmas lett volna a nő vére. Azonban nem merte megtenni. Nem tudja megmagyarázni, hogy miért. Egyszerűen nem mert támadni. Lehet, hogy egyszerűen csak nem akarta ismét tönkretenni azt, amit sikerült elérnie. Azt, amit egy kis jóindulattal lehetne normális életnek nevezni. Nem akart újra szörnyeteggé válni. Vagy valami egészen más oka lett volna rá? Fogalma sincs, csak azt az egyet tudja, hogy az után a félelem után, amibe majdnem beleőrült, menekülnie kell a városból jó messzire.
A főtérre csak épp addig merészkedik vissza, míg kikéri az istállóból fekete paripáját, Árnyékot. Felül rá, majd egy határozott mozdulattal megindul, és vágtázva, vissza sem nézve lépi át a város határát.*
*Hát ismét hatalmába kerítette az az érzés, amit nagyon remélt, hogy soha többé nem fog érezni. Azt, hogy megint el kell hagynia Arthenior-t. Most épp azért, mert az Eeyr papjával való találkozás olyan félelmet ébresztett benne, amilyet talán még soha az életben nem érzett. Megölhette volna. Elvághatta volna a csinos kis torkát, hogy vérszökőkutat csináljon belőle, akkor megtapasztalta volna, hogy mire nem jó a vér. A füvet öntözni vele, arra például tökéletesen alkalmas lett volna a nő vére. Azonban nem merte megtenni. Nem tudja megmagyarázni, hogy miért. Egyszerűen nem mert támadni. Lehet, hogy egyszerűen csak nem akarta ismét tönkretenni azt, amit sikerült elérnie. Azt, amit egy kis jóindulattal lehetne normális életnek nevezni. Nem akart újra szörnyeteggé válni. Vagy valami egészen más oka lett volna rá? Fogalma sincs, csak azt az egyet tudja, hogy az után a félelem után, amibe majdnem beleőrült, menekülnie kell a városból jó messzire.
A főtérre csak épp addig merészkedik vissza, míg kikéri az istállóból fekete paripáját, Árnyékot. Felül rá, majd egy határozott mozdulattal megindul, és vágtázva, vissza sem nézve lépi át a város határát.*
1497. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-05 11:30:03
Üzenet elküldve: 2024-09-05 11:30:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 724
OOC üzenetek: 484
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 724
OOC üzenetek: 484
Játékstílus: Megfontolt
* Az italok meg vannak véve, szóval már semmi akadálya nincs, hogy itt maradjon. A rezidencián csomagolt magának ételt és italt. Hamarosan pedig már az álmos reggeli fényben fürdőző főtér köveit koptatja. Már kezd a város lassan felbolydulni. Egyre több városi lép ki az utcákra, velük arányosan pedig a városi őrség katonái is kezdenek sokasodni. Pont olyan, amilyennek lennie kell. Még utoljára a szökőkúthoz lép, ahol felfrissíti magát a hosszú út előtt. Vízből soha nem árthat egy kicsi. Addig sem a sajátját koptatja.*
1496. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-04 20:11:30
Üzenet elküldve: 2024-09-04 20:11:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nem figyel. Hogy mit csinál az elf a padon, vagy mit nem, hol járnak-kelnek a sötétben léptek a kihaltnak tűnő város utcáin körülöttük. Ha közelednének, azt meghallaná, de azt is inkább csak a tudata alatt, mintsem felette. A víz hangja közeli, meg a levegő mozgásáé, ami a hajába is túr, kellemetlenül hűvösen futva a tarkóján, amíg fel nem veszi a kabátját, feljebb emelve annak gallérját. Nincs hideg, de már meleg se, mint a kései nyár estéken.
A tegeze szíjaival dolgozik, le is pillantva rájuk, bár ez is olyasmi, amit valójában anélkül is megcsinálna, hogy látnia kellene. Megtanult együtt élni a felszerelésével, a vérttel is, ha kevesebbszer is hordja. Ma sem volt rá szüksége. De lehetett volna. Ez a tudat, ami megtartatja vele a bőrt, ami arra készteti, hogy időről-időre mégis felvegye, mint valami biztosítékot. A kard éle ezen is ugyanúgy átsiklana.. De mégis jobb érzés, ha rajta van. Farkas ezen talán mégsem harapna át úgy, hogy komolyabban vérezne tőle.
Nem figyel, hogy a másik hova hajtja a fejét, hogyan fekszik a térdén keresztbe a kard. Nem nézett rá azóta, hogy kijött utána, s hogy a hosszúéletű megállt végül. A haragja azóta sem szívódott fel, ha vissza is tudta szorítani a normális keretei közé. De ehhez jobb, hogyha nem figyel továbbra sem. A nőre, a mozsárra, a közeli padra, mintha ott sem lennének. De ha ott sem lennének, ő sem tudja, mit keres még itt.
A tegez szíjait csatolja össze, szigorúbban ügyelve az ezerszer ismert mozdulatokra, mint szokott. Mert jobb, mint felnézni. Mégis, ahogy megigazítja a mellkasán futó szíjat, ahogy alányúlva megemeli, hogy feljebb tudja húzni a tegezt a hátán, éles kis szúrással szorul be alá a medálja, oldalvást, hogy a bőrébe nyomódik a fém. Nem jelzi az arca a fájdalmat, csak a szabad keze, amivel egyből odanyúl, hogy kiszabadítsa az általában az inge alatt hordott szarvas alakú függőt. Nem tudná megmondani, mikor esett ki a ruha és a vért alól. Talán amikor megmosta az arcát. A folyónál még a helyén volt. Tudja. Mindig tudja, és azonnal feltűnne, ha nem lenne ott. Elbambulva mered az ujjai között fogott fémre. Tudja miért van még itt, hogyne tudná. Mert nem úgy nevelték, hogy így hagyjon itt valakit az utcán. Talán akkor sem, ha idegen lenne, de a nő sosem volt az. Mégsem boldog a tudat. Egy mélyebb levegővel engedi el a medált; visszacsúsztatja az inge alá, ráhúzva az anyagot.*
~Bassza meg.~
*Egy utolsó mozdulat, amivel megigazítja a tegezt a hátán, s felpillant a padon rostokoló elfre.*
- Ha nem mész vissza, akkor menjünk vissza Vadászlakba. Ne éjszakázz itt kint.
*A nő mellé lép a sötét téren. Ha azt kérdezné, jól van-e, úgyis tudja milyen választ kapna rá. Szigorú az arc, amivel a másikat nézi, a támlán gubbasztó alakját. Nyugodtabb, mint volt, türelmesebb, de nem enyhült meg a tekintete. Továbbra is ugyanolyan csökönyösnek tartja a nőt, és ostobaságnak, amit most csinál. Mint egy durcás gyerek. Mintha lenne eredménye mindennek azontúl, hogy megfázik, és még fáradtabb lesz holnapra. Mégis, a szavak és a szürkék mögötti akarat az, ami irányít, válaszoljon akármit is az elf.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nem figyel. Hogy mit csinál az elf a padon, vagy mit nem, hol járnak-kelnek a sötétben léptek a kihaltnak tűnő város utcáin körülöttük. Ha közelednének, azt meghallaná, de azt is inkább csak a tudata alatt, mintsem felette. A víz hangja közeli, meg a levegő mozgásáé, ami a hajába is túr, kellemetlenül hűvösen futva a tarkóján, amíg fel nem veszi a kabátját, feljebb emelve annak gallérját. Nincs hideg, de már meleg se, mint a kései nyár estéken.
A tegeze szíjaival dolgozik, le is pillantva rájuk, bár ez is olyasmi, amit valójában anélkül is megcsinálna, hogy látnia kellene. Megtanult együtt élni a felszerelésével, a vérttel is, ha kevesebbszer is hordja. Ma sem volt rá szüksége. De lehetett volna. Ez a tudat, ami megtartatja vele a bőrt, ami arra készteti, hogy időről-időre mégis felvegye, mint valami biztosítékot. A kard éle ezen is ugyanúgy átsiklana.. De mégis jobb érzés, ha rajta van. Farkas ezen talán mégsem harapna át úgy, hogy komolyabban vérezne tőle.
Nem figyel, hogy a másik hova hajtja a fejét, hogyan fekszik a térdén keresztbe a kard. Nem nézett rá azóta, hogy kijött utána, s hogy a hosszúéletű megállt végül. A haragja azóta sem szívódott fel, ha vissza is tudta szorítani a normális keretei közé. De ehhez jobb, hogyha nem figyel továbbra sem. A nőre, a mozsárra, a közeli padra, mintha ott sem lennének. De ha ott sem lennének, ő sem tudja, mit keres még itt.
A tegez szíjait csatolja össze, szigorúbban ügyelve az ezerszer ismert mozdulatokra, mint szokott. Mert jobb, mint felnézni. Mégis, ahogy megigazítja a mellkasán futó szíjat, ahogy alányúlva megemeli, hogy feljebb tudja húzni a tegezt a hátán, éles kis szúrással szorul be alá a medálja, oldalvást, hogy a bőrébe nyomódik a fém. Nem jelzi az arca a fájdalmat, csak a szabad keze, amivel egyből odanyúl, hogy kiszabadítsa az általában az inge alatt hordott szarvas alakú függőt. Nem tudná megmondani, mikor esett ki a ruha és a vért alól. Talán amikor megmosta az arcát. A folyónál még a helyén volt. Tudja. Mindig tudja, és azonnal feltűnne, ha nem lenne ott. Elbambulva mered az ujjai között fogott fémre. Tudja miért van még itt, hogyne tudná. Mert nem úgy nevelték, hogy így hagyjon itt valakit az utcán. Talán akkor sem, ha idegen lenne, de a nő sosem volt az. Mégsem boldog a tudat. Egy mélyebb levegővel engedi el a medált; visszacsúsztatja az inge alá, ráhúzva az anyagot.*
~Bassza meg.~
*Egy utolsó mozdulat, amivel megigazítja a tegezt a hátán, s felpillant a padon rostokoló elfre.*
- Ha nem mész vissza, akkor menjünk vissza Vadászlakba. Ne éjszakázz itt kint.
*A nő mellé lép a sötét téren. Ha azt kérdezné, jól van-e, úgyis tudja milyen választ kapna rá. Szigorú az arc, amivel a másikat nézi, a támlán gubbasztó alakját. Nyugodtabb, mint volt, türelmesebb, de nem enyhült meg a tekintete. Továbbra is ugyanolyan csökönyösnek tartja a nőt, és ostobaságnak, amit most csinál. Mint egy durcás gyerek. Mintha lenne eredménye mindennek azontúl, hogy megfázik, és még fáradtabb lesz holnapra. Mégis, a szavak és a szürkék mögötti akarat az, ami irányít, válaszoljon akármit is az elf.*
1495. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-04 18:33:44
Üzenet elküldve: 2024-09-04 18:33:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Kontrasztos nyomorultak//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nagyon szeretné tudni azt Rine mennyire ásta ezeket az újonnan felszabadult érzéseket magába, talán akkor ő sem lenne ennyire megijedve tőlük. Nem érezné magát annyira egyedül, annak ellenére, hogy itt áll mellette a lány, akit annak idején gyűlölt, most mégis csodálattal tekint rá, még ha azt takarja is a rég megszokott gúnnyal vagy rosszallással. Pedig ha tudná a lány, hogy az elutasítás az nem is az volt aminek ő hitte, pusztán egy magának bátornak mutató nagylegény aki megriadt azoktól a gonosz őszinte boldog érzelmektől. Túl sokat csalódott ahhoz, hogy az ilyeneknek higgyen. Reméli talán ha még a lányban él egy pici abból a pillanatból amit a fürdőben átéltek talán képes lesz majd a lány újra elhitetni azt Lazzel, hogy neki is jár a boldogság.*
-Talán igazad van.
*Tart egy kis szünetet mintha megadná magát, de erősen baljóslatú ez a szünet Rine érezheti. Amíg az pukkancskódlik és ezzel ad is neki egy ötletet. Nem is sejti még Rine mibe is jött vissza, de ezt talán még Lazz sem. Viszont a pontot az I-re az a nyelvkiöltés tette, ahogy ez idáig türelmesen hallgatta a leány beszédét.*
-Most, hogy mondod...
*Áll meg egy pillanatra, másik szabad kezével az állát kezdi el pedzegetni, ajkával grimaszol mint aki nagyon gondolkodna, majd egy gonosz fintor húzódik arcára, ahogy Rineére néz.*
-A szökőkút is megfelel!
*Szólal fel hangosan, majd egy hirtelen gyors mozdulattal leguggol, ezzel kikapva az őt karoló kezek közül fogvatartott karját. Az a lány feneke alatt erősen átkarolva annak két combját, mellkasához nyomja, és így felemelve őt a magasba sétál egy két lépést a szökőkút irányába. Ha a lány esetleg eldőlne a hirtelen ijedelemtől, vagy sivalkodástól. Másik karjával rásegít, hogy az bizony rajta maradjon esetleg a vállára dőljön és mint egy homokzsákot cipelje. De persze a gonoszsága csupán pár másodpercig kitart, Bármennyire is szeretné őt ismét vízben látni. Azt nem itt, nem ilyen körülmények között tervezi, akármennyire is tetszene szíve azon sötét kis sarkának ami egyre egyre kevesebb helyet képes elfoglalni, hogy teret engedjen valami másnak. Hangosan nevetve teszi le óvatosan a nőt a földre maga elé. Száján egy őszinte pajkos mosollyal csillogó szemekkel néz a másikra. Nagyon nehezére esik, hogy azokat elhúzza a másikról. Már séta közben is látta azokat a finom mozdulatokat, ahogy az gyönyörűen mint egy igazi kisasszony sétál mellette, és most is itt áll előtte, a csapzott vizes hajjal. Egy igazi álnok gyönyörűség.
A pillanatot ismét gyávasága töri meg, ahogy egy gyerekes orrpöccintéssel amit szegény Rinének kell elszenvednie, majd veszi ismét fel az előző pozitúrát amiben sétáltak. Karját oda nyújtja neki, hogy amaz ismét belekapaszkodhasson, és finom léptekkel indul tovább.*
-Na de visszatérve az undokságomra, örülök, hogy maradsz akkor egy hatig.
*Szólja el magát egy pillanatra, de nem rezzen nem adja jelét annak, hogy tudja miről van szó, száján azonban egy sanda kis mosoly másról uralkodik. Viszont hogy erről elterelje a másik figyelmét, felhoz neki egy érdekességet.*
-Valamit mutatni szeretnék, ne piszmogj gyere.
*Mondja hangjában izgatottsággal, majd picit felgyorsítva a tempót halad a polgárnegyed irányába.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nagyon szeretné tudni azt Rine mennyire ásta ezeket az újonnan felszabadult érzéseket magába, talán akkor ő sem lenne ennyire megijedve tőlük. Nem érezné magát annyira egyedül, annak ellenére, hogy itt áll mellette a lány, akit annak idején gyűlölt, most mégis csodálattal tekint rá, még ha azt takarja is a rég megszokott gúnnyal vagy rosszallással. Pedig ha tudná a lány, hogy az elutasítás az nem is az volt aminek ő hitte, pusztán egy magának bátornak mutató nagylegény aki megriadt azoktól a gonosz őszinte boldog érzelmektől. Túl sokat csalódott ahhoz, hogy az ilyeneknek higgyen. Reméli talán ha még a lányban él egy pici abból a pillanatból amit a fürdőben átéltek talán képes lesz majd a lány újra elhitetni azt Lazzel, hogy neki is jár a boldogság.*
-Talán igazad van.
*Tart egy kis szünetet mintha megadná magát, de erősen baljóslatú ez a szünet Rine érezheti. Amíg az pukkancskódlik és ezzel ad is neki egy ötletet. Nem is sejti még Rine mibe is jött vissza, de ezt talán még Lazz sem. Viszont a pontot az I-re az a nyelvkiöltés tette, ahogy ez idáig türelmesen hallgatta a leány beszédét.*
-Most, hogy mondod...
*Áll meg egy pillanatra, másik szabad kezével az állát kezdi el pedzegetni, ajkával grimaszol mint aki nagyon gondolkodna, majd egy gonosz fintor húzódik arcára, ahogy Rineére néz.*
-A szökőkút is megfelel!
*Szólal fel hangosan, majd egy hirtelen gyors mozdulattal leguggol, ezzel kikapva az őt karoló kezek közül fogvatartott karját. Az a lány feneke alatt erősen átkarolva annak két combját, mellkasához nyomja, és így felemelve őt a magasba sétál egy két lépést a szökőkút irányába. Ha a lány esetleg eldőlne a hirtelen ijedelemtől, vagy sivalkodástól. Másik karjával rásegít, hogy az bizony rajta maradjon esetleg a vállára dőljön és mint egy homokzsákot cipelje. De persze a gonoszsága csupán pár másodpercig kitart, Bármennyire is szeretné őt ismét vízben látni. Azt nem itt, nem ilyen körülmények között tervezi, akármennyire is tetszene szíve azon sötét kis sarkának ami egyre egyre kevesebb helyet képes elfoglalni, hogy teret engedjen valami másnak. Hangosan nevetve teszi le óvatosan a nőt a földre maga elé. Száján egy őszinte pajkos mosollyal csillogó szemekkel néz a másikra. Nagyon nehezére esik, hogy azokat elhúzza a másikról. Már séta közben is látta azokat a finom mozdulatokat, ahogy az gyönyörűen mint egy igazi kisasszony sétál mellette, és most is itt áll előtte, a csapzott vizes hajjal. Egy igazi álnok gyönyörűség.
A pillanatot ismét gyávasága töri meg, ahogy egy gyerekes orrpöccintéssel amit szegény Rinének kell elszenvednie, majd veszi ismét fel az előző pozitúrát amiben sétáltak. Karját oda nyújtja neki, hogy amaz ismét belekapaszkodhasson, és finom léptekkel indul tovább.*
-Na de visszatérve az undokságomra, örülök, hogy maradsz akkor egy hatig.
*Szólja el magát egy pillanatra, de nem rezzen nem adja jelét annak, hogy tudja miről van szó, száján azonban egy sanda kis mosoly másról uralkodik. Viszont hogy erről elterelje a másik figyelmét, felhoz neki egy érdekességet.*
-Valamit mutatni szeretnék, ne piszmogj gyere.
*Mondja hangjában izgatottsággal, majd picit felgyorsítva a tempót halad a polgárnegyed irányába.*
1494. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-04 17:23:29
Üzenet elküldve: 2024-09-04 17:23:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 450
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 450
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
*Nem akar figyelni. Szoruljon vissza minden a régi jól megszokottba, amikor nem tűnik fel, hogy bármi is történik, csak az, hogyha eltér, hogyha reagálni kell. Éppen elég jól megtanulta, hogy nem kell mindenre rezdülni, rezdül rá majd az, ami szükséges. Nem kell megfeszült izomzat, mert úgyis tudni fogja... Eddig bevált. Most mégis csak ül a padon, annak támláján, s ahogy a tenyerébe fekteti az állát, kutatja az ismeretlent. Torz a kép, kissé ingoványos, s még szédül is vele minden. Ördöglakatnak tűnik, tudja, hogy van megoldás, de bárhogy igyekszik kioldani, csak még nagyobb átláthatatlanság lesz belőle. Ki kellene tisztulnia. Nem kellene úgy egyáltalán a megoldással törődni, van, amit csak ott kell hagyni, ott a szökőkútnál és elfelejteni, hogy dolga van vele, mert talán nincs is. Puszta időtöltés, kedvtelés, ami elragadja és nem hagyja, hogy befejezze. Akkor kell abbahagyni, amikor nem okoz örömöt, csak bosszúságot. Mindegy, hogy csak neki túl nehéz, vagy tényleg az. De nem akarja befejezni... talán nem neki való. De nem tud mozdulni.
Nagy a lélegzet, a hűvös megtölti tüdejét, egészen mélyen, hogy átjárhassa mindenhol. Hátha segít elhessegetni azt, amin nem kell gondolkodni. Kellett a levegő, a tisztább fej. De valahogy nem sikerül maradéktalanul. Nem akarja fürkészni a félvér alakját, ha nem néz az irányába, alig látja a mozgását a periférián. Sötét van és hideg. És nem megy el, pedig el akart menni. Mondta. Ő még el is küldte, mondván, hogy meglesz. Csak tudná, hogy miért ül itt akkor, ha ő is indulhatna az egyik irányba, amaz, meg a másikba. Miért nem akar oda sem nézni, s ha nem is akar, miért a közeli padon foglalt helyet, ha tehetett volna még száz lépést, de ezret is, akkor sem lenne túl messze a fogadótól, ha majd vissza kívánna menni. A kikötőhöz vezető út sem lenne sokkal távolabb annál, mint amennyire amúgy. Semminek nincs most értelme és nem sikerül kibogozni. Sem magát, sem mást. Végtelenül egyszerű is lehetne minden, mint a holdak alatt feküdni és nézni azt. Mint várni a nyulat, hogy megsüljön és addig a felhőkben keresni az alakzatokat. Megengedni, hogy ismerős legyen és ne fogadja idegenné.
Meglesz. Mindig is megvolt. Sosem volt benne hiba és nem is volt rossz, nem érezte arcának bőrét olyan égetőnek, soha nem is érezte egyáltalán az arcán a bőrt, csak amikor egy jókorát kapott, de legalább arra tud reagálni. Ráadásul jól.
Nem tudja mikor takarta el ujjaival a szemeit, ahogy egyre jobban nyomja bele az állát a tenyerébe. Hideg van. Megborzong egy ponton és összébb is húzza magát, de kell az érzet, kell, hogy lehűtse teljesen és ne azzal foglalkozzon, amivel amúgy sem tud érdemben. Csak pár perc és, ha az nem megy el magától, majd ő fog. Aztán inkább iszik még pár kupányit, vagy nem is iszik soha többet. Akkor megy aludni, ha kedve van és annak tarkójába állítja bele a csillagot, akiébe akarja. Majd aztán elszámol a városőrökkel, ha rossz döntést hoz. Egyedül nem szokott rossz döntéseket hozni. Mégsem mozdul meg. Olyan ostoba játék ez, mint az ágyé volt. Mintha lehetne nyertes.*
*Nem akar figyelni. Szoruljon vissza minden a régi jól megszokottba, amikor nem tűnik fel, hogy bármi is történik, csak az, hogyha eltér, hogyha reagálni kell. Éppen elég jól megtanulta, hogy nem kell mindenre rezdülni, rezdül rá majd az, ami szükséges. Nem kell megfeszült izomzat, mert úgyis tudni fogja... Eddig bevált. Most mégis csak ül a padon, annak támláján, s ahogy a tenyerébe fekteti az állát, kutatja az ismeretlent. Torz a kép, kissé ingoványos, s még szédül is vele minden. Ördöglakatnak tűnik, tudja, hogy van megoldás, de bárhogy igyekszik kioldani, csak még nagyobb átláthatatlanság lesz belőle. Ki kellene tisztulnia. Nem kellene úgy egyáltalán a megoldással törődni, van, amit csak ott kell hagyni, ott a szökőkútnál és elfelejteni, hogy dolga van vele, mert talán nincs is. Puszta időtöltés, kedvtelés, ami elragadja és nem hagyja, hogy befejezze. Akkor kell abbahagyni, amikor nem okoz örömöt, csak bosszúságot. Mindegy, hogy csak neki túl nehéz, vagy tényleg az. De nem akarja befejezni... talán nem neki való. De nem tud mozdulni.
Nagy a lélegzet, a hűvös megtölti tüdejét, egészen mélyen, hogy átjárhassa mindenhol. Hátha segít elhessegetni azt, amin nem kell gondolkodni. Kellett a levegő, a tisztább fej. De valahogy nem sikerül maradéktalanul. Nem akarja fürkészni a félvér alakját, ha nem néz az irányába, alig látja a mozgását a periférián. Sötét van és hideg. És nem megy el, pedig el akart menni. Mondta. Ő még el is küldte, mondván, hogy meglesz. Csak tudná, hogy miért ül itt akkor, ha ő is indulhatna az egyik irányba, amaz, meg a másikba. Miért nem akar oda sem nézni, s ha nem is akar, miért a közeli padon foglalt helyet, ha tehetett volna még száz lépést, de ezret is, akkor sem lenne túl messze a fogadótól, ha majd vissza kívánna menni. A kikötőhöz vezető út sem lenne sokkal távolabb annál, mint amennyire amúgy. Semminek nincs most értelme és nem sikerül kibogozni. Sem magát, sem mást. Végtelenül egyszerű is lehetne minden, mint a holdak alatt feküdni és nézni azt. Mint várni a nyulat, hogy megsüljön és addig a felhőkben keresni az alakzatokat. Megengedni, hogy ismerős legyen és ne fogadja idegenné.
Meglesz. Mindig is megvolt. Sosem volt benne hiba és nem is volt rossz, nem érezte arcának bőrét olyan égetőnek, soha nem is érezte egyáltalán az arcán a bőrt, csak amikor egy jókorát kapott, de legalább arra tud reagálni. Ráadásul jól.
Nem tudja mikor takarta el ujjaival a szemeit, ahogy egyre jobban nyomja bele az állát a tenyerébe. Hideg van. Megborzong egy ponton és összébb is húzza magát, de kell az érzet, kell, hogy lehűtse teljesen és ne azzal foglalkozzon, amivel amúgy sem tud érdemben. Csak pár perc és, ha az nem megy el magától, majd ő fog. Aztán inkább iszik még pár kupányit, vagy nem is iszik soha többet. Akkor megy aludni, ha kedve van és annak tarkójába állítja bele a csillagot, akiébe akarja. Majd aztán elszámol a városőrökkel, ha rossz döntést hoz. Egyedül nem szokott rossz döntéseket hozni. Mégsem mozdul meg. Olyan ostoba játék ez, mint az ágyé volt. Mintha lehetne nyertes.*
1493. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-04 10:06:56
Üzenet elküldve: 2024-09-04 10:06:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
*Hideg a víz a keze alatt, és még a sötétben is látni, hogy kristálytiszta. Nem tudja miért, hogyan, nem is érdekli. Hogy mágia lehet a dolog mögött, csak sejti. Nem ezen gondolkozik. Hűvösen futnak ki a cseppek az ujjai között, ahogy megmossa az arcát. Az esti levegőben már nem volna kedve ennél többre, a tér szélén álló fa leveleibe kap az erősödő huzat, lehűtve a bőrére került vizet is. Nem is hall mást, a szelet, a kutat, a házak között elvesző kutyaugatást. Késő van, biztosan. Már nem jóleső a hideg, ami végigfut a hátán.
A kút szélére támaszkodva bámul a vízbe. Ha észre is veszi, hogy a nő követi, nem reagál rá. Vissza kell kerülnie egy földeltebb állapotba. Ahol nincs elf, nincs bor, nincs fogadó, és nincs mozsár sem. Behunyja a szemét, amikor a másik ellép mellőle, egy közeli padon keresve helyet magának. A szelet hallgatja, a víz mozgását, a néha felsejlő léptek visszhangjait az utcákon. A csendet. Idegenül hat az erdőben megszokott örökös mozgáshoz képest. Mégsem nyugtatja meg ez a szokatlannak ható nesztelenség. Kihaltnak érzi csak, nem nyugodtnak.
Haza kellene mennie. De csak támaszkodik tovább a kúton. Haza kell mennie. Összevonja a szemöldökét. Az örökké mozgó víz felszínén a sötétben sem látja igazán a csillagokat. Pedig az udvaron világosabbnak tűnt az este. Biztosan csak a környező házak teszik. Lefogják a fényt. Haza fog menni. Nem is kellene, hogy itt legyen egyáltalán. A nőnek igaza volt. Felesleges volt eljönnie. Maga sem tudja mit gondolt. Elpazarolt egy napot. Először a lány, aztán a hosszúéletű miatt. A városban. A piacon. Egy átokverte fogadóban.. Pedig számtalan lehetősége lett volna megfordulni, és ittvhagyni a másikat.
A kőpadka mellé tett tegeze felé fordul, leguggolva hozzá a földre, hogy leoldja róla az íját. A fáját nézi, hogy nem sérült-e, ahogy lerakta, mert csak egy villanásnyi józanság választotta el tőle, hogy az egészet a kövezetre hajítsa. Most sem nyugodt, ha a mozdulatok, amivel feláll végül, hogy leajzza a fegyvert, lehet ugyanolyan fegyelmezettek, mint mindig. Az ideg a zsebbe kerül, az íj vissza a tegezre. Nem lesz rá szüksége, így is tovább hagyta felajzva, mint szokta.
Nem követi a nőt, és nem is néz felé. Csináljon, amit akar. Azt mondta, ellesz egyedül. Azt mondta, menjen. Miért másabb ez, mint amikor arra kérte, hogy jöjjön? Nem is kérte igazán. De ha azt, akkor ezt is ugyanúgy kellene vennie. Még direktebben. Ugyanúgy fogja venni. Mondania meg nincs mit. Ismét felállva emeli a tegezt a kávára, belebújva az időközben kiszabadított kabátjába a kút mellett. Fázik. Inkább a teste érezte ingerekre figyel, mint bármi másra, ami felmerül a gondolatai között. Itt maradni, megvárni, amíg a hosszúéletű belátja, hogy aludnia kell és megvárni, amíg fel is megy végre a szobájába; itt is maradni éjszakára; vagy elindulni vissza Vadászlak felé az éjszaka közepén, ugyanannyi elffel és eggyel több mozsárral, mint amivel jött, csak azért, mert a másik azt mondta, utálja ezt a helyet.. Rosszkedvűen fújja ki az orrán át a levegőt. A tegeze felé fordul, átemelve azt a vállán. A mellkasán futó szíjaira pillant.
Ostobaság..*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.09.04 10:13:27
*Hideg a víz a keze alatt, és még a sötétben is látni, hogy kristálytiszta. Nem tudja miért, hogyan, nem is érdekli. Hogy mágia lehet a dolog mögött, csak sejti. Nem ezen gondolkozik. Hűvösen futnak ki a cseppek az ujjai között, ahogy megmossa az arcát. Az esti levegőben már nem volna kedve ennél többre, a tér szélén álló fa leveleibe kap az erősödő huzat, lehűtve a bőrére került vizet is. Nem is hall mást, a szelet, a kutat, a házak között elvesző kutyaugatást. Késő van, biztosan. Már nem jóleső a hideg, ami végigfut a hátán.
A kút szélére támaszkodva bámul a vízbe. Ha észre is veszi, hogy a nő követi, nem reagál rá. Vissza kell kerülnie egy földeltebb állapotba. Ahol nincs elf, nincs bor, nincs fogadó, és nincs mozsár sem. Behunyja a szemét, amikor a másik ellép mellőle, egy közeli padon keresve helyet magának. A szelet hallgatja, a víz mozgását, a néha felsejlő léptek visszhangjait az utcákon. A csendet. Idegenül hat az erdőben megszokott örökös mozgáshoz képest. Mégsem nyugtatja meg ez a szokatlannak ható nesztelenség. Kihaltnak érzi csak, nem nyugodtnak.
Haza kellene mennie. De csak támaszkodik tovább a kúton. Haza kell mennie. Összevonja a szemöldökét. Az örökké mozgó víz felszínén a sötétben sem látja igazán a csillagokat. Pedig az udvaron világosabbnak tűnt az este. Biztosan csak a környező házak teszik. Lefogják a fényt. Haza fog menni. Nem is kellene, hogy itt legyen egyáltalán. A nőnek igaza volt. Felesleges volt eljönnie. Maga sem tudja mit gondolt. Elpazarolt egy napot. Először a lány, aztán a hosszúéletű miatt. A városban. A piacon. Egy átokverte fogadóban.. Pedig számtalan lehetősége lett volna megfordulni, és ittvhagyni a másikat.
A kőpadka mellé tett tegeze felé fordul, leguggolva hozzá a földre, hogy leoldja róla az íját. A fáját nézi, hogy nem sérült-e, ahogy lerakta, mert csak egy villanásnyi józanság választotta el tőle, hogy az egészet a kövezetre hajítsa. Most sem nyugodt, ha a mozdulatok, amivel feláll végül, hogy leajzza a fegyvert, lehet ugyanolyan fegyelmezettek, mint mindig. Az ideg a zsebbe kerül, az íj vissza a tegezre. Nem lesz rá szüksége, így is tovább hagyta felajzva, mint szokta.
Nem követi a nőt, és nem is néz felé. Csináljon, amit akar. Azt mondta, ellesz egyedül. Azt mondta, menjen. Miért másabb ez, mint amikor arra kérte, hogy jöjjön? Nem is kérte igazán. De ha azt, akkor ezt is ugyanúgy kellene vennie. Még direktebben. Ugyanúgy fogja venni. Mondania meg nincs mit. Ismét felállva emeli a tegezt a kávára, belebújva az időközben kiszabadított kabátjába a kút mellett. Fázik. Inkább a teste érezte ingerekre figyel, mint bármi másra, ami felmerül a gondolatai között. Itt maradni, megvárni, amíg a hosszúéletű belátja, hogy aludnia kell és megvárni, amíg fel is megy végre a szobájába; itt is maradni éjszakára; vagy elindulni vissza Vadászlak felé az éjszaka közepén, ugyanannyi elffel és eggyel több mozsárral, mint amivel jött, csak azért, mert a másik azt mondta, utálja ezt a helyet.. Rosszkedvűen fújja ki az orrán át a levegőt. A tegeze felé fordul, átemelve azt a vállán. A mellkasán futó szíjaira pillant.
Ostobaság..*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.09.04 10:13:27
1492. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-04 09:08:56
Üzenet elküldve: 2024-09-04 09:08:56
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Nyílt//
*A tömeg mindig érdekességekkel képes meglepni másokat, ebből ő sem kivétel. A padon ülve továbbra is mások beszélgetéseit hallgatja vagy legalább is próbálja hallgatni. A szökőkút csobogása is nehezíti a kis játékát. A padon ülve, hátradőlve problémái majdnem elhalványulnak. A világ csak a főtérből áll és az itt lévő emberekből és ő a középpontja. Mindenki megy valahova, éppen elhagyja Artheniort vagy éppen megérkezik. A fogadó ajtaját is gyakran hallja nyitódni, már azok esetében akik szeretik felhívni magukra a figyelmet. A fogadó melletti istállóból is néha ki-ki hallatszik a hátasok nyerítései, az is főleg akkor, mikor valaki éppen az istállófiú kegyeire bízza hátasát. Ebben az esetben azért elnéz a istálló irányába, hátha lát egy szép hátast.*
*A tömeg mindig érdekességekkel képes meglepni másokat, ebből ő sem kivétel. A padon ülve továbbra is mások beszélgetéseit hallgatja vagy legalább is próbálja hallgatni. A szökőkút csobogása is nehezíti a kis játékát. A padon ülve, hátradőlve problémái majdnem elhalványulnak. A világ csak a főtérből áll és az itt lévő emberekből és ő a középpontja. Mindenki megy valahova, éppen elhagyja Artheniort vagy éppen megérkezik. A fogadó ajtaját is gyakran hallja nyitódni, már azok esetében akik szeretik felhívni magukra a figyelmet. A fogadó melletti istállóból is néha ki-ki hallatszik a hátasok nyerítései, az is főleg akkor, mikor valaki éppen az istállófiú kegyeire bízza hátasát. Ebben az esetben azért elnéz a istálló irányába, hátha lát egy szép hátast.*
1491. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-04 03:45:02
Üzenet elküldve: 2024-09-04 03:45:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Kontrasztos nyomorultak//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Kérdéses, hogy Rine mennyire ásta el magában érzelmeit. Azokat a kínzó, sanyargató, ám valahol mégis kellemes gondolatokat. Az biztos, hogy bátyja közelében azok még mindig piszkálgatják, de fél az újabb elutasítástól, így próbál velük nem foglalkozni. Hisz teljes meggyőződése, hogy ezek a badarságok, ezek az érzések, amik betöltötték a fürdő levegőjét csakis az ő fejében léteznek.*
- Áh, úgy sem lenne kedved már visszamenni a fürdőbe.
*Legyinti le kuncogva bátyját, miközben arcáról süt a piszkálódás okozta élvezet. Hiába igyekszik visszatérni ahhoz az utálatos kis fruskához, az valahogy mégsem esik jól, hogy az ilyen gyerekes játszadozáson kívül komolyabban megbántsa a másikat.*
- Az más volt.
*Pillant pukkancs pofival mostohájára, mikor végre lassítanak egy kicsit. Akkor sürgette az, hogy minél hamarabb el akar tűnni abból a házból. El a folytonos köteleségtudattól, a piszkálódásoktól és bántásoktól. Most szabad akaratából készül kiélvezni a várost és Lazziar társaságát. Ami az életnek igen különös tréfája most. Hisz félig-meddig abba sétál vissza, amiből egykoron szélsebesen menekült.*
- Ne vágj ilyen képet, mert benyomom a fejed a szökőkútba.
*Húzza össze a szemeit szigorúan, de szája szegletében megbújik az a komisz kis mosoly, ami mostanában bátyját is jellemzi. Hogy az utálkozásból mikor váltottak az egyszerű játszadozásra már meg nem mondaná. De jól esik a lelkének, hogy nyugodtan, kevés feszengés mellett élvezheti ki Lazziar társaságát. Még akkor is, ha ez már nem annyira közeli és meghitt, mint a fürdőben. Séta közben nem rest azért kissé a másikhoz bújni. Persze csakis azért, hogy az meg ne szökjön megint előle, így kezeivel is tovább öleli bátyja karját. Mindeközben nehezére esik, hogy egyetlen egyszer se pillantson mostohájára. Kisasszonyosan kihúzza magát, finom, jól begyakorolt tartással mered egyenesen előre. Ám az időnként mosolyba boruló arcon a legtöbbször azt lehet észre venni, hogy izgatottan, kissé idegesen harapdálja alsó ajkát. Ez is egy a sok közül, amit gyerekkora óta nem sikerült kinőnie.*
- Nem én fizettem. Képzeld el, hogy kaptam. Látod a városban az olyan undokok mellett, mint te, bizony vannak jó emberek is.
*Ölti ki a nyelvét, ahogy futólag fivérére pillant, majd egy újabb kuncogás kíséretében halad tovább mellette.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Kérdéses, hogy Rine mennyire ásta el magában érzelmeit. Azokat a kínzó, sanyargató, ám valahol mégis kellemes gondolatokat. Az biztos, hogy bátyja közelében azok még mindig piszkálgatják, de fél az újabb elutasítástól, így próbál velük nem foglalkozni. Hisz teljes meggyőződése, hogy ezek a badarságok, ezek az érzések, amik betöltötték a fürdő levegőjét csakis az ő fejében léteznek.*
- Áh, úgy sem lenne kedved már visszamenni a fürdőbe.
*Legyinti le kuncogva bátyját, miközben arcáról süt a piszkálódás okozta élvezet. Hiába igyekszik visszatérni ahhoz az utálatos kis fruskához, az valahogy mégsem esik jól, hogy az ilyen gyerekes játszadozáson kívül komolyabban megbántsa a másikat.*
- Az más volt.
*Pillant pukkancs pofival mostohájára, mikor végre lassítanak egy kicsit. Akkor sürgette az, hogy minél hamarabb el akar tűnni abból a házból. El a folytonos köteleségtudattól, a piszkálódásoktól és bántásoktól. Most szabad akaratából készül kiélvezni a várost és Lazziar társaságát. Ami az életnek igen különös tréfája most. Hisz félig-meddig abba sétál vissza, amiből egykoron szélsebesen menekült.*
- Ne vágj ilyen képet, mert benyomom a fejed a szökőkútba.
*Húzza össze a szemeit szigorúan, de szája szegletében megbújik az a komisz kis mosoly, ami mostanában bátyját is jellemzi. Hogy az utálkozásból mikor váltottak az egyszerű játszadozásra már meg nem mondaná. De jól esik a lelkének, hogy nyugodtan, kevés feszengés mellett élvezheti ki Lazziar társaságát. Még akkor is, ha ez már nem annyira közeli és meghitt, mint a fürdőben. Séta közben nem rest azért kissé a másikhoz bújni. Persze csakis azért, hogy az meg ne szökjön megint előle, így kezeivel is tovább öleli bátyja karját. Mindeközben nehezére esik, hogy egyetlen egyszer se pillantson mostohájára. Kisasszonyosan kihúzza magát, finom, jól begyakorolt tartással mered egyenesen előre. Ám az időnként mosolyba boruló arcon a legtöbbször azt lehet észre venni, hogy izgatottan, kissé idegesen harapdálja alsó ajkát. Ez is egy a sok közül, amit gyerekkora óta nem sikerült kinőnie.*
- Nem én fizettem. Képzeld el, hogy kaptam. Látod a városban az olyan undokok mellett, mint te, bizony vannak jó emberek is.
*Ölti ki a nyelvét, ahogy futólag fivérére pillant, majd egy újabb kuncogás kíséretében halad tovább mellette.*
1490. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-03 17:59:23
Üzenet elküldve: 2024-09-03 17:59:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 450
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 450
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
*Nem akarja érzékelni a másikat, a haragját, a rezgéseit, ahogy szinte a feje mellett kapja el az ajtót, amit ő csak hagyott volna bezáródni, vagy inkább becsapódni. Csak a fogadóban tett első néhány lépés, ami visszavet abból a hévből igazán, ahogy elindult. Utálja a szemeket, érzi, mintha mindent látnának, mintha mindenki tudná, hogy ki ő, és látványra nem csak egy éppen valamivel küzdő, fáradt, esetleg tán csalódott lélek lenne. Pedig nem tűnik ki rajta igazából semmi, nem engedi. Akkora öröme senkinek nem lesz. Már. Tudja, hogy ott van Kyr, de nem akarja érezni, megy utána, de az ő szürkéit sem akarja. A hátában biztosan nem. Akkor is azt hinné, hogy lyukat éget, hogyha rá sem emelné. Persze, hiszen még ő sincsen kibékülve azzal, amilyen éppen. A katyvasszal, a kavalkáddal, hogy bármi megérinti... hogy nem akar maradni. Miért is kellene egyáltalán? Soha nem jó ómen, ha valaki számít, mindegy milyen formában. Halál a vége, ha nem másé, akkor a sajátja, mert ahogyan eddig élt, az nem nevezhető igazán életnek. De mégis ki mondja meg, hogy melyik a jobb? Akkor legalább csönd volt. Nem nyomódott össze két oldalról a halántéka, mintha össze akarná roppantani a koponyáját. Lüktet, hasogat és nem kap levegőt, ő pedig vissza akarja állítani úgy, ahogyan azt megszokta. Üresen. Csendesen. Nem megy. Talán miatta.
Kiérve még józanítóbb a hűvös.
Elmondta, amit akart, amit el tudott. Éppen ennyi ami tőle telik, így is több annál, mint amit hitt, hogy ki tud csikarni, mint ami valamilyen módon értelmesen hat, nem tovább hagyva lángolni az elemésztő tüzet. Felégetne mindent, a Pegazust, a várost. Nem akarja látni a két arany, ahogy egy morranás nélkül megy a szökőkútig a félelf, ahogy belemerül a keze és mossa meg az arcot a hideg vízzel. Mégis követi, majd a sajátjára néz. Szorítja magához a mozsarat, olyan kemény, hogy nem tudná széttörni, s a másikban pedig csak hanyagul húzódik meg a kard, ami nemrég rajta feküdt végig, ahogy ő a padon, amikor éppen kiélvezte a nap legjobb részét. Illékony. Tarthat az ilyen tovább? Összeszűkíti szemeit, s csak nézi a pengét. Elsétál a kúthoz közeli padig, leteszi a gránitot, de a fegyvert, azt tartja. Ha tényleg voltak szemek, ha tényleg vizsgálták, az egész termen át, akkor meglehet csak emiatt volt. A háton hordva sem éppen bizalomgerjesztő, de a saját kezében, amiben csak úgy benne felejtette már más. Mennyi hiba, egyetlen nap alatt. Újra a férfi irányába néz. Nem akar szólni semmit. Mit is mondhatna? Idegenül ég az arca, nem érti mi hagy most lenyomatot. A szemek az égen kötnek ki. Innen nem olyan szép. Égnek a csillagok és utat mutatnak az éjszakai sötétségben, de ennyi. El akar tűnni. Vissza a kikötőbe, vagy vissza a fogadóba? Nem akarja még eldönteni. A világ is forog. A bor érzete is csak azt adja, amit... bizonytalan talajt. Nem megengedhető. Hibást keresne, de csak olyat találna, aki valójában nem az. Le kell ülnie. Pont, mint ahogy a Holdudvarban, úgy lép fel a padra és ül annak támlájára. A kardot fel nem venné a hátára. Végigfekteti ölében, majd könyökét az elé helyezve támaszkodik meg és fekteti állát a tenyerére. Majd elmúlik az a forgás. Ha a másik eltűnik, majd rendeződik minden, mint mindig. Mindegy a szájíz. Mindegy a miért. Mindegy igazából mit szeretne. *
*Nem akarja érzékelni a másikat, a haragját, a rezgéseit, ahogy szinte a feje mellett kapja el az ajtót, amit ő csak hagyott volna bezáródni, vagy inkább becsapódni. Csak a fogadóban tett első néhány lépés, ami visszavet abból a hévből igazán, ahogy elindult. Utálja a szemeket, érzi, mintha mindent látnának, mintha mindenki tudná, hogy ki ő, és látványra nem csak egy éppen valamivel küzdő, fáradt, esetleg tán csalódott lélek lenne. Pedig nem tűnik ki rajta igazából semmi, nem engedi. Akkora öröme senkinek nem lesz. Már. Tudja, hogy ott van Kyr, de nem akarja érezni, megy utána, de az ő szürkéit sem akarja. A hátában biztosan nem. Akkor is azt hinné, hogy lyukat éget, hogyha rá sem emelné. Persze, hiszen még ő sincsen kibékülve azzal, amilyen éppen. A katyvasszal, a kavalkáddal, hogy bármi megérinti... hogy nem akar maradni. Miért is kellene egyáltalán? Soha nem jó ómen, ha valaki számít, mindegy milyen formában. Halál a vége, ha nem másé, akkor a sajátja, mert ahogyan eddig élt, az nem nevezhető igazán életnek. De mégis ki mondja meg, hogy melyik a jobb? Akkor legalább csönd volt. Nem nyomódott össze két oldalról a halántéka, mintha össze akarná roppantani a koponyáját. Lüktet, hasogat és nem kap levegőt, ő pedig vissza akarja állítani úgy, ahogyan azt megszokta. Üresen. Csendesen. Nem megy. Talán miatta.
Kiérve még józanítóbb a hűvös.
Elmondta, amit akart, amit el tudott. Éppen ennyi ami tőle telik, így is több annál, mint amit hitt, hogy ki tud csikarni, mint ami valamilyen módon értelmesen hat, nem tovább hagyva lángolni az elemésztő tüzet. Felégetne mindent, a Pegazust, a várost. Nem akarja látni a két arany, ahogy egy morranás nélkül megy a szökőkútig a félelf, ahogy belemerül a keze és mossa meg az arcot a hideg vízzel. Mégis követi, majd a sajátjára néz. Szorítja magához a mozsarat, olyan kemény, hogy nem tudná széttörni, s a másikban pedig csak hanyagul húzódik meg a kard, ami nemrég rajta feküdt végig, ahogy ő a padon, amikor éppen kiélvezte a nap legjobb részét. Illékony. Tarthat az ilyen tovább? Összeszűkíti szemeit, s csak nézi a pengét. Elsétál a kúthoz közeli padig, leteszi a gránitot, de a fegyvert, azt tartja. Ha tényleg voltak szemek, ha tényleg vizsgálták, az egész termen át, akkor meglehet csak emiatt volt. A háton hordva sem éppen bizalomgerjesztő, de a saját kezében, amiben csak úgy benne felejtette már más. Mennyi hiba, egyetlen nap alatt. Újra a férfi irányába néz. Nem akar szólni semmit. Mit is mondhatna? Idegenül ég az arca, nem érti mi hagy most lenyomatot. A szemek az égen kötnek ki. Innen nem olyan szép. Égnek a csillagok és utat mutatnak az éjszakai sötétségben, de ennyi. El akar tűnni. Vissza a kikötőbe, vagy vissza a fogadóba? Nem akarja még eldönteni. A világ is forog. A bor érzete is csak azt adja, amit... bizonytalan talajt. Nem megengedhető. Hibást keresne, de csak olyat találna, aki valójában nem az. Le kell ülnie. Pont, mint ahogy a Holdudvarban, úgy lép fel a padra és ül annak támlájára. A kardot fel nem venné a hátára. Végigfekteti ölében, majd könyökét az elé helyezve támaszkodik meg és fekteti állát a tenyerére. Majd elmúlik az a forgás. Ha a másik eltűnik, majd rendeződik minden, mint mindig. Mindegy a szájíz. Mindegy a miért. Mindegy igazából mit szeretne. *
1489. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-03 17:11:00
Üzenet elküldve: 2024-09-03 17:11:00
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Nyílt//
*A főtér zsúfoltsága mindig lenyűgözte. Arthenior nem hasonlítható Lihanechez, de megvan a maga bája. Az ember itt is szabadon ellehet. A Polgárnegyedből a leggyorsabb utat választotta, hogy ide juthasson. Keres magának egy kényelmes padot amire leülhet és élvezheti a nappal kellemes melegét. Behunyja szemét, fejét hátradönti a padon és csak szívja magába a nap melegét. Közben hallgatja a járókelők sokaságának bánatát, örömét, munkásságát. Nem szép belehallgatni mások beszédébe, de ha valami nagyon személyeset akarsz valakinek mondani azt ne minden ember füle hallatára tedd. Túl sokat így sem tud kivenni, mert mindig csak részletek hall, de így legalább saját maga tovább fejtegetheti a történeteket, amiket hall.*
*A főtér zsúfoltsága mindig lenyűgözte. Arthenior nem hasonlítható Lihanechez, de megvan a maga bája. Az ember itt is szabadon ellehet. A Polgárnegyedből a leggyorsabb utat választotta, hogy ide juthasson. Keres magának egy kényelmes padot amire leülhet és élvezheti a nappal kellemes melegét. Behunyja szemét, fejét hátradönti a padon és csak szívja magába a nap melegét. Közben hallgatja a járókelők sokaságának bánatát, örömét, munkásságát. Nem szép belehallgatni mások beszédébe, de ha valami nagyon személyeset akarsz valakinek mondani azt ne minden ember füle hallatára tedd. Túl sokat így sem tud kivenni, mert mindig csak részletek hall, de így legalább saját maga tovább fejtegetheti a történeteket, amiket hall.*
1488. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-02 20:20:56
Üzenet elküldve: 2024-09-02 20:20:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
*Hogy az ütközés mit vált ki a nőből, nem tudja, de azt, hogy mit látott, azt igen, s nem az idegen volt a hibás, csak az elszenvedője. A mozdulatoknak, amik önmagukért beszélnek. Amik megint csak a bajt keresik. Lehet, hogy az elf nem boldog, de a férfi türelme is a végét közelíti vele szemben. Futó a pillantás, amit az idegenek felé vet, éppen csak annyi, hogy megbizonyosodjon róla, nem kell számítani tőlük semmire a háta mögül, mielőtt visszafordulna előre a nő irányába.
A lépés adta lendületből indul a kar, amivel elkapja az ajtót a másik mellett, amikor amaz kinyitja. Az ujjai közt fogja a poharat, úgy támasztva ki a fát, a másik keze még a tegeze szíját markolja a vállán. Kényelmetlen így cipelnie a kabáttal s íjjal együtt, de esze ágában sincs most felvenni rendesen. Belép a hosszúéletű mögött, vissza a fogadóba, ahonnan jöttek, ezúttal már csak egy fél lépésnyire lemaradva követve őt. Nem látja az arcot, csak a lépteket, a mozgást, a kibomló sötét tincseket, abból tud következtetni. A mosolygásnak azonban már semmi nyomát nem látja, és a maga vonásai sem tükröznek semmit jókedvből. Türelmetlen mozdulattal engedi visszacsukódni az ajtót maga mögött, egy gondolattal maradva el tőle, hogy rá is rúgjon a fára sarokkal. Így legalább a hangosabb csapódást elkerülik, ha a szemeket nem is. A másik pedig érezheti is őket a hátában, a félvéré sincs máshol, ha egyértelmű is lehet bárkinek, hogy az a pohár a kezében mégsem a hosszúéletűn találna magának célt, hanem bárki máson, aki csak egy rossz szót is merne… Fehérre feszülnek a csontok a kupa szárán, de az arca megőrzi a hűvösségét, ha még oly viharosak is a szürkék.
Egyetlen szó nélkül követi a nőt keresztül a termen. A pohár oda sem figyelve landol a pulton, amíg az a fogadóssal beszél. Úgy lép utána aztán is, csupán a tegezét cipelve, meg a haragját, mint egy megkövült maszkot. Hogy a másik ilyen helyzetbe hozza. És ivott. És még számon kérné, aztán elrohan, direkt keresi a bajt megint, örökké… elkapja az asztalról a mozsarat. Hova megy vele, nem tiszta, de kifele, el, különben miért venné magához egyáltalán?
Hangtalan az indulat, amivel kilép az elf mögött újra a levegőre. Követi, hogyne követné. Szótlanul áll meg mögötte, amikor amaz néhány lépés után megáll. Mozdulatlanul hallgatja a szavakat. Nem tudja mit várt. Elmarad azonban a bosszús morranás, csak a szeme ég még egy darabon a másik hátába, mielőtt elfordulna róla, némán indulva tovább a szökőkút felé. Üres a tér. Biztosan késő van már, azért. A kő padka mellé teszi a tegezét, éppen csak nem hajítva az egészet a földre. Két kézzel nyúl a vízbe, hogy megmossa az arcát, a ráfagyott mérgét.*
*Hogy az ütközés mit vált ki a nőből, nem tudja, de azt, hogy mit látott, azt igen, s nem az idegen volt a hibás, csak az elszenvedője. A mozdulatoknak, amik önmagukért beszélnek. Amik megint csak a bajt keresik. Lehet, hogy az elf nem boldog, de a férfi türelme is a végét közelíti vele szemben. Futó a pillantás, amit az idegenek felé vet, éppen csak annyi, hogy megbizonyosodjon róla, nem kell számítani tőlük semmire a háta mögül, mielőtt visszafordulna előre a nő irányába.
A lépés adta lendületből indul a kar, amivel elkapja az ajtót a másik mellett, amikor amaz kinyitja. Az ujjai közt fogja a poharat, úgy támasztva ki a fát, a másik keze még a tegeze szíját markolja a vállán. Kényelmetlen így cipelnie a kabáttal s íjjal együtt, de esze ágában sincs most felvenni rendesen. Belép a hosszúéletű mögött, vissza a fogadóba, ahonnan jöttek, ezúttal már csak egy fél lépésnyire lemaradva követve őt. Nem látja az arcot, csak a lépteket, a mozgást, a kibomló sötét tincseket, abból tud következtetni. A mosolygásnak azonban már semmi nyomát nem látja, és a maga vonásai sem tükröznek semmit jókedvből. Türelmetlen mozdulattal engedi visszacsukódni az ajtót maga mögött, egy gondolattal maradva el tőle, hogy rá is rúgjon a fára sarokkal. Így legalább a hangosabb csapódást elkerülik, ha a szemeket nem is. A másik pedig érezheti is őket a hátában, a félvéré sincs máshol, ha egyértelmű is lehet bárkinek, hogy az a pohár a kezében mégsem a hosszúéletűn találna magának célt, hanem bárki máson, aki csak egy rossz szót is merne… Fehérre feszülnek a csontok a kupa szárán, de az arca megőrzi a hűvösségét, ha még oly viharosak is a szürkék.
Egyetlen szó nélkül követi a nőt keresztül a termen. A pohár oda sem figyelve landol a pulton, amíg az a fogadóssal beszél. Úgy lép utána aztán is, csupán a tegezét cipelve, meg a haragját, mint egy megkövült maszkot. Hogy a másik ilyen helyzetbe hozza. És ivott. És még számon kérné, aztán elrohan, direkt keresi a bajt megint, örökké… elkapja az asztalról a mozsarat. Hova megy vele, nem tiszta, de kifele, el, különben miért venné magához egyáltalán?
Hangtalan az indulat, amivel kilép az elf mögött újra a levegőre. Követi, hogyne követné. Szótlanul áll meg mögötte, amikor amaz néhány lépés után megáll. Mozdulatlanul hallgatja a szavakat. Nem tudja mit várt. Elmarad azonban a bosszús morranás, csak a szeme ég még egy darabon a másik hátába, mielőtt elfordulna róla, némán indulva tovább a szökőkút felé. Üres a tér. Biztosan késő van már, azért. A kő padka mellé teszi a tegezét, éppen csak nem hajítva az egészet a földre. Két kézzel nyúl a vízbe, hogy megmossa az arcát, a ráfagyott mérgét.*
1487. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-08-30 19:32:03
Üzenet elküldve: 2024-08-30 19:32:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 450
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 450
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
*Már ahogy kimondja, ahogy gondol rá is küzdeni próbál a teste a fáradtság ellen. Ezért mozdul reflexszerűen a kéz, ezért babrál a hajával és próbál bármit csinálni, amitől nem élőhalottként tetszeleg. Ideje viszont lesz később is utálnia érte magát, hogy így ki tudta szívni egy nap, amitől ezerszer rosszabbakat is élt már meg. Csakhogy az ismerős, abból minden apró szeletet jól ismer és tud is vele mit kezdeni. Az eltelt idő nem ilyen. Találhatna magyarázatot mindenre, ha nagyon kutatna, hiszen ahhoz igen jól ért, de most nem megy. Nem volt elég ideje, hiszen az egyik ismeretlen mélységű gödörből lépett át egy másikba. Nem volt tere megpihenni, s mikor már akadt elég, addigra mindegy volt. Mint most. A hideg rázza az idegen ágy gondolatától, hogy olyan villával egyen, amit más fogott előtte, hogy szemek forduljanak rá beléptekor. Semmi nem tetszik, de minden azt akarja, hogy megállapodjon az éjjelre. Ráadásul itt.
A kezébe kapott kulacs is segítség, apró lefojtása a tompa nemtetszésnek, ami ellen hiába küzd. Iszik is néhány kortyot, majd az ég felé tekint, amit még mindig sűrűn szőnek át a fák leveles lombjai. Érzi, amint a még mindig hűvösnek ható nedű végigcsorog a torkán át, egyenesen a gyomrába, talán még néhány ilyen korty és el is venné azt az ingert az evésre és akkor maradna csak az ágy. De a kéz nyúl és vissza is adja bele, lassan biccentve egyet köszönetképpen. Nem tudja mit keres mellette a másik, illetve igen, mert ő ment utána, ő akarta látni, de már nem kellene itt lennie. Mégis itt van és még a fogadóig is elkísérné. Nem enged tovább gondolatot, úgyis nehézkes lenne a megformálása, így csak elindul a félvér mellett, hogy tudtára hozhassa, hogy hol van az a sötét verem, amibe önként akar beleugrani a gödrök után.
Alszik majd. Csak néhány órát, s ha kell az éj leple alatt indul vissza, csak jusson hozzá elég energiához. Nem feltétlenül kívánja a nap első sugarait az arcán, nem ha a városban érik. Ez jó biztosíték, megengedi magának a maradást, de azt is, hogy amint lehet visszainduljon.
Szótlan, bár eddig sem beszéltek hosszasabban, most mégúgy sincs szükség a szavakra. A másik mutatja az irányt ő pedig megy vele. Sokkal több ez, mint kívánhatna még mindig. De azok a gondolatok csak nem hagyják, hogy teljesen elnyomja őket. Hiába a főtér rendezettsége, a kút, amibe most ő nyomná bele arcát, hogy felfrissüljön, hiába kószálnak ismét mellettük emberek, csak a cél van, és a mellékzöngéje.
Már látja a Pegazust, látja az ajtót, amin be kell menni és azt is, hogy nem akar vele egyedül megbirkózni. Önző talán és minden harag megillethetné a másiktól, de nem akarja, hogy elmenjen. Nem hasonló az ok, mint amikor tőle távozott, nem dúlnak ellenérzések, kételyek, dac, vagy harag, semmilyen ismeretlen vágy, egyszerűen csak ott van mellette és az ma többször volt jó, mint nem. Még ha nem is úgy tűnik. Bármennyire szeret egymaga lenni, itt nem... itt nem lenne kedvére.*
- Itt maradhatnál te is.
*Vizsgálja a lassan rájuk szürkülő teret. Nincs igazi érv, de nem is érvelni akar. Nincs benne kényszer, nincs benne semmi, csak szeretné. Indokolatlan talán és nem is akar benne keresgélni tovább. *
- Nem tervezek sokáig maradni én sem.
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.08.30 19:33:11
*Már ahogy kimondja, ahogy gondol rá is küzdeni próbál a teste a fáradtság ellen. Ezért mozdul reflexszerűen a kéz, ezért babrál a hajával és próbál bármit csinálni, amitől nem élőhalottként tetszeleg. Ideje viszont lesz később is utálnia érte magát, hogy így ki tudta szívni egy nap, amitől ezerszer rosszabbakat is élt már meg. Csakhogy az ismerős, abból minden apró szeletet jól ismer és tud is vele mit kezdeni. Az eltelt idő nem ilyen. Találhatna magyarázatot mindenre, ha nagyon kutatna, hiszen ahhoz igen jól ért, de most nem megy. Nem volt elég ideje, hiszen az egyik ismeretlen mélységű gödörből lépett át egy másikba. Nem volt tere megpihenni, s mikor már akadt elég, addigra mindegy volt. Mint most. A hideg rázza az idegen ágy gondolatától, hogy olyan villával egyen, amit más fogott előtte, hogy szemek forduljanak rá beléptekor. Semmi nem tetszik, de minden azt akarja, hogy megállapodjon az éjjelre. Ráadásul itt.
A kezébe kapott kulacs is segítség, apró lefojtása a tompa nemtetszésnek, ami ellen hiába küzd. Iszik is néhány kortyot, majd az ég felé tekint, amit még mindig sűrűn szőnek át a fák leveles lombjai. Érzi, amint a még mindig hűvösnek ható nedű végigcsorog a torkán át, egyenesen a gyomrába, talán még néhány ilyen korty és el is venné azt az ingert az evésre és akkor maradna csak az ágy. De a kéz nyúl és vissza is adja bele, lassan biccentve egyet köszönetképpen. Nem tudja mit keres mellette a másik, illetve igen, mert ő ment utána, ő akarta látni, de már nem kellene itt lennie. Mégis itt van és még a fogadóig is elkísérné. Nem enged tovább gondolatot, úgyis nehézkes lenne a megformálása, így csak elindul a félvér mellett, hogy tudtára hozhassa, hogy hol van az a sötét verem, amibe önként akar beleugrani a gödrök után.
Alszik majd. Csak néhány órát, s ha kell az éj leple alatt indul vissza, csak jusson hozzá elég energiához. Nem feltétlenül kívánja a nap első sugarait az arcán, nem ha a városban érik. Ez jó biztosíték, megengedi magának a maradást, de azt is, hogy amint lehet visszainduljon.
Szótlan, bár eddig sem beszéltek hosszasabban, most mégúgy sincs szükség a szavakra. A másik mutatja az irányt ő pedig megy vele. Sokkal több ez, mint kívánhatna még mindig. De azok a gondolatok csak nem hagyják, hogy teljesen elnyomja őket. Hiába a főtér rendezettsége, a kút, amibe most ő nyomná bele arcát, hogy felfrissüljön, hiába kószálnak ismét mellettük emberek, csak a cél van, és a mellékzöngéje.
Már látja a Pegazust, látja az ajtót, amin be kell menni és azt is, hogy nem akar vele egyedül megbirkózni. Önző talán és minden harag megillethetné a másiktól, de nem akarja, hogy elmenjen. Nem hasonló az ok, mint amikor tőle távozott, nem dúlnak ellenérzések, kételyek, dac, vagy harag, semmilyen ismeretlen vágy, egyszerűen csak ott van mellette és az ma többször volt jó, mint nem. Még ha nem is úgy tűnik. Bármennyire szeret egymaga lenni, itt nem... itt nem lenne kedvére.*
- Itt maradhatnál te is.
*Vizsgálja a lassan rájuk szürkülő teret. Nincs igazi érv, de nem is érvelni akar. Nincs benne kényszer, nincs benne semmi, csak szeretné. Indokolatlan talán és nem is akar benne keresgélni tovább. *
- Nem tervezek sokáig maradni én sem.
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.08.30 19:33:11
1486. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-08-29 16:22:19
Üzenet elküldve: 2024-08-29 16:22:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Kontrasztos nyomorultak//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Bár ő is így tehetne, mélyre elásni azokat az újonnan, rövidke idő alatt, de annál értékesebb, átélt pillanatokat. De valamiért képtelen rá, és egyre jobban kapaszkodnak fel elméje legvégén, és próbálják helyettesíteni a jól ismert megvetést. Az öreg elme és a szív harca ez, az öreg klasszikus. Megspékelve egy jó adag bűntudattal a családi helyzetük miatt, amiért drágalátos apját okolhatja.*
-Nyeszlett??
*Akadnak ki a szemei egy megjátszott felháborodással arcán a gonosznak mutatott félmosollyal.*
-Ha akarod visszavághatlak a vízbe, nem kell kétszer kérned!
*Válaszolja fenyegetően, el kell ismernie, magasra dobta azt a bizonyos labdát és képtelen volt azt frappánsan visszaütni. Úgyhogy marad a jó öreg fenyegetés. De ez sem hangzik olyan őszintének mint régen. Valahol ő még abban az elrontott pillanatban van, amiből lassan kászálódik ki. Ezért is próbál sietős léptekkel haladni apja lakására, hogy tervét mielőbb véghez vigye. Már van is egy két ötlete mit tervez a mai napra a kis trónbitorlónak.*
-Úgy hiszem, ha voltál képes olyan sietősen távozni anno hazulról, most is képes vagy utól... érni...
*Vágja le mondata végét és meglepetten pislant rá alkarjára, mert már Rine belekapaszkodott aljas módon, és mint valami úri kisasszony fogja azt kecsesen, de annál határozottabban. Egy picit riadtan próbálná kihúzni, de azok az éles körmök belé vájódnak alkarjába. Akár egy macska aki vérmesen fogott rá áldozatára. Egy pillanatra kellemes végig borzong, az esze túlságosan tovább vitte a gondolatot mint azt kellett volna. De nem panaszkodik. Talán ha egy pillanatra megállt, amíg ez a rácsimpaszkodás megtörtént közöttük, majd utána Rine tempóját felvéve halad tovább a polgárnegyed irányába. Csupán egy gyerekes rosszalló pillantást vet Rinere, mint akinek olyan nehezére esik őt így kísérnie.*
-Még szép, főleg ha fizettél érte. És ne izgulj, sötétedés előtt visszaérsz, nehogy a végén megrémüljön a pici lány a rossz emberektől. Meg aztán ki tudja meddig visellek el. Pff.
*Puffog egyet ismét azzal a megjátszott vigyorral az arcán, de karját amibe Rine kapaszkodik, büszkén tartja közel maga mellett, hogy mellkasán is érezhesse annak nyomását. Sose esett neki ilyen jól a másik közelsége, még ha az csupán felszínesen is mutatja csak. Sajnálattal gondol bele, hogy ezek az érzelmek egyedül benne maradnak meg csupán, úgy hogy a másik nem is tud erről.
Kissé feszélyezetten is érzi magát ettől, igyekszik szokásához hűen peckesen büszkén járni, és fejét előre tartva lépdelni. De lopva bizony Rine arcát kémleli, annak kis ázott haját és puha ajkait mérve fel. Persze ha a másik véletlenül is felé tekintene, egy gyors mozdulattal fordulna a másik irányba, nehogy a másik tudomást vegyen erről.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Bár ő is így tehetne, mélyre elásni azokat az újonnan, rövidke idő alatt, de annál értékesebb, átélt pillanatokat. De valamiért képtelen rá, és egyre jobban kapaszkodnak fel elméje legvégén, és próbálják helyettesíteni a jól ismert megvetést. Az öreg elme és a szív harca ez, az öreg klasszikus. Megspékelve egy jó adag bűntudattal a családi helyzetük miatt, amiért drágalátos apját okolhatja.*
-Nyeszlett??
*Akadnak ki a szemei egy megjátszott felháborodással arcán a gonosznak mutatott félmosollyal.*
-Ha akarod visszavághatlak a vízbe, nem kell kétszer kérned!
*Válaszolja fenyegetően, el kell ismernie, magasra dobta azt a bizonyos labdát és képtelen volt azt frappánsan visszaütni. Úgyhogy marad a jó öreg fenyegetés. De ez sem hangzik olyan őszintének mint régen. Valahol ő még abban az elrontott pillanatban van, amiből lassan kászálódik ki. Ezért is próbál sietős léptekkel haladni apja lakására, hogy tervét mielőbb véghez vigye. Már van is egy két ötlete mit tervez a mai napra a kis trónbitorlónak.*
-Úgy hiszem, ha voltál képes olyan sietősen távozni anno hazulról, most is képes vagy utól... érni...
*Vágja le mondata végét és meglepetten pislant rá alkarjára, mert már Rine belekapaszkodott aljas módon, és mint valami úri kisasszony fogja azt kecsesen, de annál határozottabban. Egy picit riadtan próbálná kihúzni, de azok az éles körmök belé vájódnak alkarjába. Akár egy macska aki vérmesen fogott rá áldozatára. Egy pillanatra kellemes végig borzong, az esze túlságosan tovább vitte a gondolatot mint azt kellett volna. De nem panaszkodik. Talán ha egy pillanatra megállt, amíg ez a rácsimpaszkodás megtörtént közöttük, majd utána Rine tempóját felvéve halad tovább a polgárnegyed irányába. Csupán egy gyerekes rosszalló pillantást vet Rinere, mint akinek olyan nehezére esik őt így kísérnie.*
-Még szép, főleg ha fizettél érte. És ne izgulj, sötétedés előtt visszaérsz, nehogy a végén megrémüljön a pici lány a rossz emberektől. Meg aztán ki tudja meddig visellek el. Pff.
*Puffog egyet ismét azzal a megjátszott vigyorral az arcán, de karját amibe Rine kapaszkodik, büszkén tartja közel maga mellett, hogy mellkasán is érezhesse annak nyomását. Sose esett neki ilyen jól a másik közelsége, még ha az csupán felszínesen is mutatja csak. Sajnálattal gondol bele, hogy ezek az érzelmek egyedül benne maradnak meg csupán, úgy hogy a másik nem is tud erről.
Kissé feszélyezetten is érzi magát ettől, igyekszik szokásához hűen peckesen büszkén járni, és fejét előre tartva lépdelni. De lopva bizony Rine arcát kémleli, annak kis ázott haját és puha ajkait mérve fel. Persze ha a másik véletlenül is felé tekintene, egy gyors mozdulattal fordulna a másik irányba, nehogy a másik tudomást vegyen erről.*
1485. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-08-20 19:57:43
Üzenet elküldve: 2024-08-20 19:57:43
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Kontrasztos nyomorultak//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Szerencséjére nem kell könyörögni, sem esdekelni, hogy kiszabaduljon a szorongató ujjak fogságából. Ha az kellett volna a szabadulásához akkor bizony egész nap és éjszaka itt ácsoroghatnának, mert ugyan ő nem fog hajbókolni a sértődött fajankónak, hogy eleressze. Természetesen szabadulása után azért akarva még egyet rúg a másikba, mikoris leporolja vállát ott, ahol az imént még bátyja szorongatta.
Ezután morcos szemeit ismét az elkent képre emeli, hogy egy kaján vigyorral nyugtázza a tényt, miszerint valaki megtette helyette azt, amit már ő maga is régóta szeretne. Méghozzá egy hatalmasat bemosni annak, aki éveken keresztül keserítette meg a mindennapjait.*
- Milyen jól áll a kék. Viselhetnéd gyakrabban.
*Általában mosolytalan arcára most undorítóan negédes vigyor kúszik a megjegyzésére. Ostoba mód képtelen befogni a száját, pedig az imént még ő akarta elkerülni a feltűnést. Most mégis erőteljesen húzogatja a cica bajuszát.
Ám a diadalmas vigyor hamar lekerül az arcáról, mikor édesanyja kerül a porondra. Vékony kacsója hamar ökölbe szorul felkészülve arra, hogy bármiféle sértést azonnal kész legyen megtorolni. Őt illetheti olyan jelzővel amilyennel csak akarja, ellenben az anyja volt az a kapocs, ami nagyjából egyben tartotta ezt az elcseszett családot.
Ám a várt sértés elmarad, ami kósza meglepettséget varázsol az arcára. Úgy néz ki, hogy a bátyja is tiszteletben tartja az egyetlen nő emlékét, aki mindkettőjükkel egyforma szeretettel bánt. Ha nem ismerné oly jól mostoháját talán még meg is enyhülne, de az évek alatt szerzett már annyi rutint, hogy kettejük kapcsolatába felesleges bárminemű együttérzést csempészni.*
- Nem én kértem!
*Préseli ki fogai között végül a választ.*
- Sem apádat, sem az életeteket, sem pedig téged. Nem kellett a figyelem, a törődés, de apád tiszteletben tartotta, hogy én elveszítettem mindenemet.
*Kezdi feljebb emelni a hangját, ahogy a múlt sérelmei ismét a felszínre bukkannak. Éhes hassal és fáradt elmével hisztisebb, mint egyébként szokott lenni. Így még időben inkább összeprésel ajkait, mielőtt ismét bármit szólna, s inkább a mutatott irányba pillant el. A fogadó látványa egyből életet lehel a fakó szemekbe, ám a hirtelen jött örömöt hamar lelohasztja mostohájának újbóli gúnyos megjegyzése. A kis játéka sem varázsolja szórakoztatóbbnak a helyzetet. Főleg ahogy a másik teste egy röpke pillanatra az övéhez simul. Kiakasztó a nem várt, kellemes borzongás, ami végig fut az egész testén. De szerencsére amilyen hirtelen lobban fel, oly hamar tűnik is tova, s inkább szemeit forgatva indul meg önjelölt idegenvezetője után. Orra alatt természetesen minden egyes lépésnél különböző szitkokkal illetve és átkokkal szórva meg a másikat.
Ő is el tudna képzelni sokkal kellemesebb és szórakoztatóbb társaságot, viszont most ezzel kényszerül beérni.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Szerencséjére nem kell könyörögni, sem esdekelni, hogy kiszabaduljon a szorongató ujjak fogságából. Ha az kellett volna a szabadulásához akkor bizony egész nap és éjszaka itt ácsoroghatnának, mert ugyan ő nem fog hajbókolni a sértődött fajankónak, hogy eleressze. Természetesen szabadulása után azért akarva még egyet rúg a másikba, mikoris leporolja vállát ott, ahol az imént még bátyja szorongatta.
Ezután morcos szemeit ismét az elkent képre emeli, hogy egy kaján vigyorral nyugtázza a tényt, miszerint valaki megtette helyette azt, amit már ő maga is régóta szeretne. Méghozzá egy hatalmasat bemosni annak, aki éveken keresztül keserítette meg a mindennapjait.*
- Milyen jól áll a kék. Viselhetnéd gyakrabban.
*Általában mosolytalan arcára most undorítóan negédes vigyor kúszik a megjegyzésére. Ostoba mód képtelen befogni a száját, pedig az imént még ő akarta elkerülni a feltűnést. Most mégis erőteljesen húzogatja a cica bajuszát.
Ám a diadalmas vigyor hamar lekerül az arcáról, mikor édesanyja kerül a porondra. Vékony kacsója hamar ökölbe szorul felkészülve arra, hogy bármiféle sértést azonnal kész legyen megtorolni. Őt illetheti olyan jelzővel amilyennel csak akarja, ellenben az anyja volt az a kapocs, ami nagyjából egyben tartotta ezt az elcseszett családot.
Ám a várt sértés elmarad, ami kósza meglepettséget varázsol az arcára. Úgy néz ki, hogy a bátyja is tiszteletben tartja az egyetlen nő emlékét, aki mindkettőjükkel egyforma szeretettel bánt. Ha nem ismerné oly jól mostoháját talán még meg is enyhülne, de az évek alatt szerzett már annyi rutint, hogy kettejük kapcsolatába felesleges bárminemű együttérzést csempészni.*
- Nem én kértem!
*Préseli ki fogai között végül a választ.*
- Sem apádat, sem az életeteket, sem pedig téged. Nem kellett a figyelem, a törődés, de apád tiszteletben tartotta, hogy én elveszítettem mindenemet.
*Kezdi feljebb emelni a hangját, ahogy a múlt sérelmei ismét a felszínre bukkannak. Éhes hassal és fáradt elmével hisztisebb, mint egyébként szokott lenni. Így még időben inkább összeprésel ajkait, mielőtt ismét bármit szólna, s inkább a mutatott irányba pillant el. A fogadó látványa egyből életet lehel a fakó szemekbe, ám a hirtelen jött örömöt hamar lelohasztja mostohájának újbóli gúnyos megjegyzése. A kis játéka sem varázsolja szórakoztatóbbnak a helyzetet. Főleg ahogy a másik teste egy röpke pillanatra az övéhez simul. Kiakasztó a nem várt, kellemes borzongás, ami végig fut az egész testén. De szerencsére amilyen hirtelen lobban fel, oly hamar tűnik is tova, s inkább szemeit forgatva indul meg önjelölt idegenvezetője után. Orra alatt természetesen minden egyes lépésnél különböző szitkokkal illetve és átkokkal szórva meg a másikat.
Ő is el tudna képzelni sokkal kellemesebb és szórakoztatóbb társaságot, viszont most ezzel kényszerül beérni.*
1484. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-08-20 19:17:16
Üzenet elküldve: 2024-08-20 19:17:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Kontrasztos nyomorultak//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Amíg odaér, és véghez viszi röptében felkapott dühöngésének tervét, lefolynak szemei előtt a régmúlt emlékképek amiket legszívesebben egy erdőtüzet megszégyenítő lángtengerben égetne fel. Neki azonban, ez jutott. A rossz szájíz, a hányinger és a megvető tekintetek. Mióta a világra jött, ez fogadta őt azoktól a személyektől is akiknek óvnia és nevelnie kellett volna őt. De mit tehet az, akit arra nevelnek, hogy gyűlölve legyen. Nem hiába, azt a tükröt, vagy legalább is látszatképet amit a világ mindig felé tartott, hasonlóképpen tartja vissza azt haragos daccal és keserű mosollyal arcán. Bár neki is szerencséje lett volna, nem elég neki, hogy apja végül csak "száműzte" ebbe a porfészekbe, amit édesapja háznak nevez, egy egyszerű okból, mert fia puszta látványát sem képes elviselni, még ezt a kis trónkövetelő picsát is látnia kell a város utcáin.
Amint megérzi csuklóján a lány vékonyka ujjait, természetesen egyből elengedi, lehet modora igényel egy kis csiszolást, de nem teljesen barbár ő, puszta indulatból ragadta meg a másikat, nem óhajtotta karmai közt tartani azt. Sőt, leginkább hozzá se nyúlna ha nem muszáj de szíve mélyén jól esett megráncigálni a másikat még ha egy pillanatra is. Hiába, a sok év együttlétben, kicsi mostoha huga tanult tőle egymást, és az pedig a szavak forgatása. Pontosan tudja gyenge pontját ami apja és közte lévő kapcsolatra épül. Mikor meghallja a másik szavait, egy pillanatra hatra hőköl, majd még haragosabban térnek vissza azok a fáradt sárga lélektükrök.*
-Oohhhooo ezzel már elkésett őfelsége! *Mutat fel arcán ékeskedő kék foltra* -Nem gondolod, hogy ezt a szerepet te vetted el tőlem? HMM apuci kicsi lánya! Mióta betetted a lábad azzal a ...* Tart egy nagyobb szünetet, szemét is egy pillanatra elkapja.* Édesanyáddal a házunkba, úgy féltett téged mint egy kis hercegnőt!
*Haragszik mostohájára, azért mert édesapja valamiért jobban szerette őt, és annak édesanyját. Szegény ördög, vigaszt lelt a két hölgy társaságában. De azonban nem tud a másik édesanyjára haragudni, mert mostohaanyjának legalább volt egy két jó szava irányába, és a mai napig tisztelte az asszonyságot. Lehet csupán az iránta érzett gondolatok higgasztják le csupán, hisz hajszál híja volt annak, hogy valami rosszat mondjon róla.*
-Hogyne lenne, hogy az istenek verjék meg.. Ott van!
*Mutat a Pegazus irányába, bár épp a másik lenne akivel egy falatot is közösen elfogyasztana, de jelen állapotában nincs sok választása.*
-Erre tessék "őfelsége"!
*Játssza meg szarkasztikusan a hajbókolást, még egy rosszul összecsapott meghajlást is imitál hozzá, arcáról leolvasható egy undok fintor, és egy jó adag gúny, gyűlölettel megspékelve. Majd egy lépést közelebb téve mostohájához, mellkasát a másiknak nyomva pördül le arról, tesz körülötte egy fél lépést, és indul el a Pegazus irányába karjait szélesen kitárva halad végig háttal a tömegen, pár lépés után azonban utat vágva a másiknak halad biztos léptekkel a fogadó irányába. Lehet nem a legjobb ötlet, de ha már így kezdődött a reggel, kutyaharapást szőrivel.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Amíg odaér, és véghez viszi röptében felkapott dühöngésének tervét, lefolynak szemei előtt a régmúlt emlékképek amiket legszívesebben egy erdőtüzet megszégyenítő lángtengerben égetne fel. Neki azonban, ez jutott. A rossz szájíz, a hányinger és a megvető tekintetek. Mióta a világra jött, ez fogadta őt azoktól a személyektől is akiknek óvnia és nevelnie kellett volna őt. De mit tehet az, akit arra nevelnek, hogy gyűlölve legyen. Nem hiába, azt a tükröt, vagy legalább is látszatképet amit a világ mindig felé tartott, hasonlóképpen tartja vissza azt haragos daccal és keserű mosollyal arcán. Bár neki is szerencséje lett volna, nem elég neki, hogy apja végül csak "száműzte" ebbe a porfészekbe, amit édesapja háznak nevez, egy egyszerű okból, mert fia puszta látványát sem képes elviselni, még ezt a kis trónkövetelő picsát is látnia kell a város utcáin.
Amint megérzi csuklóján a lány vékonyka ujjait, természetesen egyből elengedi, lehet modora igényel egy kis csiszolást, de nem teljesen barbár ő, puszta indulatból ragadta meg a másikat, nem óhajtotta karmai közt tartani azt. Sőt, leginkább hozzá se nyúlna ha nem muszáj de szíve mélyén jól esett megráncigálni a másikat még ha egy pillanatra is. Hiába, a sok év együttlétben, kicsi mostoha huga tanult tőle egymást, és az pedig a szavak forgatása. Pontosan tudja gyenge pontját ami apja és közte lévő kapcsolatra épül. Mikor meghallja a másik szavait, egy pillanatra hatra hőköl, majd még haragosabban térnek vissza azok a fáradt sárga lélektükrök.*
-Oohhhooo ezzel már elkésett őfelsége! *Mutat fel arcán ékeskedő kék foltra* -Nem gondolod, hogy ezt a szerepet te vetted el tőlem? HMM apuci kicsi lánya! Mióta betetted a lábad azzal a ...* Tart egy nagyobb szünetet, szemét is egy pillanatra elkapja.* Édesanyáddal a házunkba, úgy féltett téged mint egy kis hercegnőt!
*Haragszik mostohájára, azért mert édesapja valamiért jobban szerette őt, és annak édesanyját. Szegény ördög, vigaszt lelt a két hölgy társaságában. De azonban nem tud a másik édesanyjára haragudni, mert mostohaanyjának legalább volt egy két jó szava irányába, és a mai napig tisztelte az asszonyságot. Lehet csupán az iránta érzett gondolatok higgasztják le csupán, hisz hajszál híja volt annak, hogy valami rosszat mondjon róla.*
-Hogyne lenne, hogy az istenek verjék meg.. Ott van!
*Mutat a Pegazus irányába, bár épp a másik lenne akivel egy falatot is közösen elfogyasztana, de jelen állapotában nincs sok választása.*
-Erre tessék "őfelsége"!
*Játssza meg szarkasztikusan a hajbókolást, még egy rosszul összecsapott meghajlást is imitál hozzá, arcáról leolvasható egy undok fintor, és egy jó adag gúny, gyűlölettel megspékelve. Majd egy lépést közelebb téve mostohájához, mellkasát a másiknak nyomva pördül le arról, tesz körülötte egy fél lépést, és indul el a Pegazus irányába karjait szélesen kitárva halad végig háttal a tömegen, pár lépés után azonban utat vágva a másiknak halad biztos léptekkel a fogadó irányába. Lehet nem a legjobb ötlet, de ha már így kezdődött a reggel, kutyaharapást szőrivel.*
1483. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-08-20 18:41:40
Üzenet elküldve: 2024-08-20 18:41:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Kontrasztos nyomorultak//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ismerős az az érzés, amikor a bordák közé csúszik a tőr pengéje, azután azt megforgatják a húsban? No Rinnek nem szerencsére, de nagyjából valahogy így tudja elképzelni azt. Sőt, ami most a hatalmába keríti talán még annál is borzalmasabb érzés. Amikor a jól ismert hang belesivít a hegyes fülekbe a gyomra azonnal összeszorul. Szíve szaporább kalapálásba kezd, érzi ahogy a lábai megremegnek és elfogja a hányinger.
Mintha nem lenne elég keserű az idegen város, az ismeretlen levegő, a nem kívánatos emberek. Most alig, hogy megérkezett azonnal beleszaladna valami ismerősbe? Valami kellemetlenbe, gyötrőbe, amitől azt hitte végre sikerült megszabadulnia.
Hitegethetné magát azzal, hogy csupán csak a képzelete játszik vele kegyetlen tréfát. Az a hang és a vele együtt felszínre bukkanó gyűlölet viszont túl valóságos ahhoz, hogy ilyen badarsággal meg tudja magát nyugtatni. Nem hiába kerülgette olyan sokáig ezt a várost. Tudta, hogy mostohaapjának van itt valami viskója, ahol az utazások alkalmával szokta magát meghúzni, ellenben erre a szerencsétlen fejleményre egyáltalán nem számított. Miért pont Ő? Egy csapat farkassal szívesebben nézne szembe, mint vele.
Ám sokáig nem ér rá már ezen rágódni, hiszen az erős kéz pillanatokon belül eléri a vállát, hogy megragadja azt, s maga felé perdítse a fehérhajút. Egy villanásnyi ideig eluralkodik rajta a megszeppentség, a félelem, ahogy a dühös sárgás szempárba pillant. Ám a kegyetlen szavak mélyebbre hatolnak, ahol máglyát gyújtva lobban fel benne is a dac és harag. Szemeit összehúzva igyekszik kiegyenesedni, hogy egyenlő félként lépjen fel a férfival szembe, ám hiába az elf termet, bátyjával szemben még így is alul marad. Ám ez nem gátolja abban, hogy hosszúkás, vékony ujjaival a vállát markoló kezének csuklójára fogjon.*
- Eressz!
*Sziszegi miközben idegesen villannak meg rideg kék szemei. Lopva körbe pillant, hisz a városi tömegben sokáig nem maradhat észrevétlen nem túl felhőtlen viszontlátásuk. Már néhány kéretlen szempár így is rájuk szegeződik. Nem akar bajt magának, de az effajta feltűnés egyenesen ahhoz vezet.*
- Vedd le rólam a mocskos kezed, mielőtt még több fajankó figyelmét felkelted. Kétlem, hogy apuci kicsi fia éppen Artheniorban szeretne bajba kerülni.
*Jobb lenne, ha inkább nyugtatná a fiút és ösztönözné arra, hogy eleressze, de az évekig húzódó oda-vissza gyűlölködés nem segíti abban, hogy megértő nyugodtsággal viselkedjen mostohájával.
Ezen az sem segít, hogy a másik megjegyzését erős önkontrollal tudja csak elengedni a füle mellett. Legalábbis egyelőre. Szíve szerint bizonyosan behúzna neki egyet, de többet nem érne el vele annál, hogy csak még inkább feldühítené. Kettejük közül pedig elég, ha csak bátyja néz ki ennyire szarul. Így inkább mély levegőt véve igyekszik nyugtatni forrongó dühét, s miközben próbál megszabadulni a vállát markoló kéztől egyszeriben igyekszik jobban eltávolodni a másiktól.*
- Biztos van kevésbé tömött hely is eme nagyszerű egymásra találásra.
*Húzza el száját egy kelletlen fintor kíséretében, miközben újból felveszi a szemkontaktust. Noha indokolt lenne, hogy szemeiben csillogjon a félelem, a méreg jobban átveszi érzelmei fölött a hatalmat. Ellenben nem szeretné, ha a főtér kellős közepén rángatnák meg hosszú tincseit, vagy ő is kapna azokból a lila foltokból, amik bátyja képén is éktelenkednek.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ismerős az az érzés, amikor a bordák közé csúszik a tőr pengéje, azután azt megforgatják a húsban? No Rinnek nem szerencsére, de nagyjából valahogy így tudja elképzelni azt. Sőt, ami most a hatalmába keríti talán még annál is borzalmasabb érzés. Amikor a jól ismert hang belesivít a hegyes fülekbe a gyomra azonnal összeszorul. Szíve szaporább kalapálásba kezd, érzi ahogy a lábai megremegnek és elfogja a hányinger.
Mintha nem lenne elég keserű az idegen város, az ismeretlen levegő, a nem kívánatos emberek. Most alig, hogy megérkezett azonnal beleszaladna valami ismerősbe? Valami kellemetlenbe, gyötrőbe, amitől azt hitte végre sikerült megszabadulnia.
Hitegethetné magát azzal, hogy csupán csak a képzelete játszik vele kegyetlen tréfát. Az a hang és a vele együtt felszínre bukkanó gyűlölet viszont túl valóságos ahhoz, hogy ilyen badarsággal meg tudja magát nyugtatni. Nem hiába kerülgette olyan sokáig ezt a várost. Tudta, hogy mostohaapjának van itt valami viskója, ahol az utazások alkalmával szokta magát meghúzni, ellenben erre a szerencsétlen fejleményre egyáltalán nem számított. Miért pont Ő? Egy csapat farkassal szívesebben nézne szembe, mint vele.
Ám sokáig nem ér rá már ezen rágódni, hiszen az erős kéz pillanatokon belül eléri a vállát, hogy megragadja azt, s maga felé perdítse a fehérhajút. Egy villanásnyi ideig eluralkodik rajta a megszeppentség, a félelem, ahogy a dühös sárgás szempárba pillant. Ám a kegyetlen szavak mélyebbre hatolnak, ahol máglyát gyújtva lobban fel benne is a dac és harag. Szemeit összehúzva igyekszik kiegyenesedni, hogy egyenlő félként lépjen fel a férfival szembe, ám hiába az elf termet, bátyjával szemben még így is alul marad. Ám ez nem gátolja abban, hogy hosszúkás, vékony ujjaival a vállát markoló kezének csuklójára fogjon.*
- Eressz!
*Sziszegi miközben idegesen villannak meg rideg kék szemei. Lopva körbe pillant, hisz a városi tömegben sokáig nem maradhat észrevétlen nem túl felhőtlen viszontlátásuk. Már néhány kéretlen szempár így is rájuk szegeződik. Nem akar bajt magának, de az effajta feltűnés egyenesen ahhoz vezet.*
- Vedd le rólam a mocskos kezed, mielőtt még több fajankó figyelmét felkelted. Kétlem, hogy apuci kicsi fia éppen Artheniorban szeretne bajba kerülni.
*Jobb lenne, ha inkább nyugtatná a fiút és ösztönözné arra, hogy eleressze, de az évekig húzódó oda-vissza gyűlölködés nem segíti abban, hogy megértő nyugodtsággal viselkedjen mostohájával.
Ezen az sem segít, hogy a másik megjegyzését erős önkontrollal tudja csak elengedni a füle mellett. Legalábbis egyelőre. Szíve szerint bizonyosan behúzna neki egyet, de többet nem érne el vele annál, hogy csak még inkább feldühítené. Kettejük közül pedig elég, ha csak bátyja néz ki ennyire szarul. Így inkább mély levegőt véve igyekszik nyugtatni forrongó dühét, s miközben próbál megszabadulni a vállát markoló kéztől egyszeriben igyekszik jobban eltávolodni a másiktól.*
- Biztos van kevésbé tömött hely is eme nagyszerű egymásra találásra.
*Húzza el száját egy kelletlen fintor kíséretében, miközben újból felveszi a szemkontaktust. Noha indokolt lenne, hogy szemeiben csillogjon a félelem, a méreg jobban átveszi érzelmei fölött a hatalmat. Ellenben nem szeretné, ha a főtér kellős közepén rángatnák meg hosszú tincseit, vagy ő is kapna azokból a lila foltokból, amik bátyja képén is éktelenkednek.*
1482. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-08-20 16:15:29
Üzenet elküldve: 2024-08-20 16:15:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Kontrasztos nyomorultak//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Szekér zötykölődés, tompa beszédhangok, és mintha egy sereg vonulna el közvetlenül a fején. Nagyjából ezek a hangok élesednek ki fejében, ahogy lassan ébredezik egy halom rom alatt. Deszkák, szakadt pokrócok, törött ládák és egyéb lomok ölelik körbe megfáradt testét.*
~Hol a picsában vagyok?~
*Jön az első gondolat fejébe, amint kinyitja szemét. Körbe tekintene, de a pokróc ami arcába lóg a lomok között, nem engedi ezt. Mozdítaná karját, de egy másik törött deszka útját állja.*
-ÁáHH a fenébe is!
*Mordul fel orra alatt morogva. Majd egy hosszas kapálózás után, lebontja az őt körbevevő lomok sokaságát, és nagy nehezen, fájdalomtól nyöszörögve, feltápászkodik. Fejéhez emeli kezét, és beletúr hajába fejbőrét masszírozva. Mintha ketté akarna szakadni. Elkezdi arcát tapogatni, de amint szeme körüli részhez nyúl, halkan felszisszen. Ugyanis egy nagyon szép monokli ékesíti arcát, de nem a nemesi fajta. Az a fajta amit a kocsmákban szoktak kapni azok akiknek túl nagy a szája, és nem elég erős a karja. Tovább kutat arcán, és ajka körül ami valószínűleg egy másik ütéstől enyhén felszakadt, arról lekaparja a rászáradt vérfoltokat.*
-Kiváló.
*Hümmög egyet, a markáns arcáról pont ez a két dolog hiányzott, hogy azt szebbé tegye. Tovább kutat kezével, míg a másikkal a falat támasztja, hogy el ne dőljön, mert a tegnapi iszogatásnak még bőven érzi a hatását. Bőröv, pengék, tarisznya. Na mi a fene? Akkor bizony a tegnapi verés csak tiszta bosszúállás volt ezek szerint. De vajon miért? Fogalma sincs még, az emlékképek nehezen jönnek vissza fejében, azt leginkább most a fájdalom tölti ki, amit nem csak arcán de testén is érez jóságosan. Szerencsétlenségére pont nem verték meg eléggé, hogy végre, véget vetettek volna nyomorult életének. Talán egy másik alkalommal. Eljut végre arra a pontra, hogy körbe tekintsem maga körül, maga előtt a főtéren az összevissza siető tömeget látja még, eléggé homályosan. Háta mögött pedig a polgárnegyedbe vezető kisebb utca.*
-Jó reggelt Arthenior.
*Pufogja szarkasztikusan orra alatt. Majd nehézkes lépteket tesz egy közeli vízgyűjtő hordóhoz, amibe belemártja kezeit, azokat megmosva, majd pedig arcáról kezdi el lemosni a tegnap estéről odaszáradt vérfoltokat. Szeméhez emeli a hűvös vizet, azt egy ideig ott tartva, hogy enyhítse a monoklit kísérő fájdalmat. Ezek után pedig kimossa szájából a vér, és a tegnapi alkohol ízét. Elkezdi megigazítani ruháját, sőt még haját is próbálja rendbe tenni, bár a fekete kósza, kócos tincsek nem hagyják magukat olyan könnyen, ezek után végig tekint magán. Azon gondolkodik ez a reggel indulhatott volna sokkal rosszabbul is. De még fogalma sincs róla, hogy mennyire lesz ez még rosszabb.*
~Hátha akad valami pojáca akinek túl nagy az erszénye.~
*Végigméri a tömeget ami a főtéren lebzsel, egy célpontot keres. Még szép, hogy nem saját maga fogja állni a reggelijét, valaki más lesz ilyen jóindulatú, csupán a tudta nélkül. Neki is lódul, kimért elegáns léptekkel a főtérre, lassacskán felvéve a tömeg sebességét, ritmusát. Végigméri a leendő áldozatokat, azoknak övét, erszénye vastagságát. Bármi ami egy egyszerű és könnyű prédára adhat okot. Téblábol egy ideje már a tömegben, idejét se tudja mennyit, elvesztette időérzékét a mai reggel, és pont azt próbálja visszaszerezni, de ahhoz bizony kellene egy kiadós reggeli.
Azonban valami, túlságosan böki topázait. Nem is valami, inkább valaki. Az a haj, az az alkat. Csak úgy kiszúrja szemét a tömegből annyira nem illik bele. De miért? Már már bosszantja a gondolat a tudat, hogy az a valaki nem illik ebbe a tömegbe. De mégis ki lehet? Eleve sajgó fejét gyötri ez a látvány. Majd mint egy villámcsapás éri a ráismerés.*
-Na ezt nem.
*Suttogja haragosan orra alatt, azt az átkozott haj lomboncot ezer közül is felismerné, majd sietős léptekkel kezdi el követni a fehér hajú lányt. Mint egy vad a prédáját, lélektükreit rázárva a célpontra halad át a tömegen. Bárki aki útjába áll, arrébb löki határozottan, bocsánatkérés nélkül, legyen az férfi nő, idős vagy gyerek. Majd miután a táv annyira lecsökkent, hogy biztos abban a nő megfogja hallani, indulatosan megszólal.*
-A világvége sem elég ahhoz, hogy ne lássam többé a pofádat?
*Fogja meg erősen a nő vállát, és ránt rajta egyet, hogy azt maga felé fordítsa. Igazából maga sem tudja mit akar tőle. Lehet csak ott kellett volna hagynia, nem észrevenni, és lehet akkora ez a város, soha nem kerültek volna egymás szeme elé. De nem. A bosszúvágyó szelleme bizony nem engedi ezt. Táskás, fáradt, sárgás szemei a dühtől izzanak, mint egy bika, úgy fújtat a dühtől.*
-Tán visszajöttél megnézni feldobtam e már a talpam, hogy visszanyald magad apám kegyeibe? Háá?
*Folytatja dühös monológját, miközben magánszférát nem tisztelve a képében áll.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Szekér zötykölődés, tompa beszédhangok, és mintha egy sereg vonulna el közvetlenül a fején. Nagyjából ezek a hangok élesednek ki fejében, ahogy lassan ébredezik egy halom rom alatt. Deszkák, szakadt pokrócok, törött ládák és egyéb lomok ölelik körbe megfáradt testét.*
~Hol a picsában vagyok?~
*Jön az első gondolat fejébe, amint kinyitja szemét. Körbe tekintene, de a pokróc ami arcába lóg a lomok között, nem engedi ezt. Mozdítaná karját, de egy másik törött deszka útját állja.*
-ÁáHH a fenébe is!
*Mordul fel orra alatt morogva. Majd egy hosszas kapálózás után, lebontja az őt körbevevő lomok sokaságát, és nagy nehezen, fájdalomtól nyöszörögve, feltápászkodik. Fejéhez emeli kezét, és beletúr hajába fejbőrét masszírozva. Mintha ketté akarna szakadni. Elkezdi arcát tapogatni, de amint szeme körüli részhez nyúl, halkan felszisszen. Ugyanis egy nagyon szép monokli ékesíti arcát, de nem a nemesi fajta. Az a fajta amit a kocsmákban szoktak kapni azok akiknek túl nagy a szája, és nem elég erős a karja. Tovább kutat arcán, és ajka körül ami valószínűleg egy másik ütéstől enyhén felszakadt, arról lekaparja a rászáradt vérfoltokat.*
-Kiváló.
*Hümmög egyet, a markáns arcáról pont ez a két dolog hiányzott, hogy azt szebbé tegye. Tovább kutat kezével, míg a másikkal a falat támasztja, hogy el ne dőljön, mert a tegnapi iszogatásnak még bőven érzi a hatását. Bőröv, pengék, tarisznya. Na mi a fene? Akkor bizony a tegnapi verés csak tiszta bosszúállás volt ezek szerint. De vajon miért? Fogalma sincs még, az emlékképek nehezen jönnek vissza fejében, azt leginkább most a fájdalom tölti ki, amit nem csak arcán de testén is érez jóságosan. Szerencsétlenségére pont nem verték meg eléggé, hogy végre, véget vetettek volna nyomorult életének. Talán egy másik alkalommal. Eljut végre arra a pontra, hogy körbe tekintsem maga körül, maga előtt a főtéren az összevissza siető tömeget látja még, eléggé homályosan. Háta mögött pedig a polgárnegyedbe vezető kisebb utca.*
-Jó reggelt Arthenior.
*Pufogja szarkasztikusan orra alatt. Majd nehézkes lépteket tesz egy közeli vízgyűjtő hordóhoz, amibe belemártja kezeit, azokat megmosva, majd pedig arcáról kezdi el lemosni a tegnap estéről odaszáradt vérfoltokat. Szeméhez emeli a hűvös vizet, azt egy ideig ott tartva, hogy enyhítse a monoklit kísérő fájdalmat. Ezek után pedig kimossa szájából a vér, és a tegnapi alkohol ízét. Elkezdi megigazítani ruháját, sőt még haját is próbálja rendbe tenni, bár a fekete kósza, kócos tincsek nem hagyják magukat olyan könnyen, ezek után végig tekint magán. Azon gondolkodik ez a reggel indulhatott volna sokkal rosszabbul is. De még fogalma sincs róla, hogy mennyire lesz ez még rosszabb.*
~Hátha akad valami pojáca akinek túl nagy az erszénye.~
*Végigméri a tömeget ami a főtéren lebzsel, egy célpontot keres. Még szép, hogy nem saját maga fogja állni a reggelijét, valaki más lesz ilyen jóindulatú, csupán a tudta nélkül. Neki is lódul, kimért elegáns léptekkel a főtérre, lassacskán felvéve a tömeg sebességét, ritmusát. Végigméri a leendő áldozatokat, azoknak övét, erszénye vastagságát. Bármi ami egy egyszerű és könnyű prédára adhat okot. Téblábol egy ideje már a tömegben, idejét se tudja mennyit, elvesztette időérzékét a mai reggel, és pont azt próbálja visszaszerezni, de ahhoz bizony kellene egy kiadós reggeli.
Azonban valami, túlságosan böki topázait. Nem is valami, inkább valaki. Az a haj, az az alkat. Csak úgy kiszúrja szemét a tömegből annyira nem illik bele. De miért? Már már bosszantja a gondolat a tudat, hogy az a valaki nem illik ebbe a tömegbe. De mégis ki lehet? Eleve sajgó fejét gyötri ez a látvány. Majd mint egy villámcsapás éri a ráismerés.*
-Na ezt nem.
*Suttogja haragosan orra alatt, azt az átkozott haj lomboncot ezer közül is felismerné, majd sietős léptekkel kezdi el követni a fehér hajú lányt. Mint egy vad a prédáját, lélektükreit rázárva a célpontra halad át a tömegen. Bárki aki útjába áll, arrébb löki határozottan, bocsánatkérés nélkül, legyen az férfi nő, idős vagy gyerek. Majd miután a táv annyira lecsökkent, hogy biztos abban a nő megfogja hallani, indulatosan megszólal.*
-A világvége sem elég ahhoz, hogy ne lássam többé a pofádat?
*Fogja meg erősen a nő vállát, és ránt rajta egyet, hogy azt maga felé fordítsa. Igazából maga sem tudja mit akar tőle. Lehet csak ott kellett volna hagynia, nem észrevenni, és lehet akkora ez a város, soha nem kerültek volna egymás szeme elé. De nem. A bosszúvágyó szelleme bizony nem engedi ezt. Táskás, fáradt, sárgás szemei a dühtől izzanak, mint egy bika, úgy fújtat a dühtől.*
-Tán visszajöttél megnézni feldobtam e már a talpam, hogy visszanyald magad apám kegyeibe? Háá?
*Folytatja dühös monológját, miközben magánszférát nem tisztelve a képében áll.*
1481. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-08-20 14:16:02
Üzenet elküldve: 2024-08-20 14:16:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Kontrasztos nyomorultak//
*Nem mondhatni, hogy az útja zökkenőmentes volt. De gyermekkorából felcsendül fülében az, mit apja oly sokszor emlegetett egy-egy mese alkalmával: Nincs igazi kaland nehézségek nélkül!
Ő maga pedig most egy igazi kalandban vesz részt. Legalábbis olyan fajtában, amit még kézben tud tartani. Neki elég nagy lépés az is, hogy járja a vidéket, megismerkedik az idegen városokkal, s nem utolsó sorban minél messzebb kerül attól a helytől, amit rá akartak kényszeríteni, hogy az otthonának nevezzen.
Noha a szíve mélyén mostohaapja iránt érez némi sajnálatot, ezt elfojtja azzal, hogy annak fiát a háta közepére sem kívánja. Pökhendi, pukkancs, piperkőc fajankó, aki ennyi idő után is képes feldühíteni a puszta gondolatával.
Nemhiába elégszik meg kizárólagosan Vörös társaságával. Ő nem beszél vissza, nem károg folyvást, s nem is undokoskodik, mint ahogy odahaza tették vele. Ez az apró fehér gombóc kényelmesen lustálkodik el ingzsebének mélyén, várva hogy az új hely fogadóinak új ételeit megkóstolhassa. Rinnek pedig épp elég ez egy társtól, többet nem is vár, s nem is kér magának.
Ahogy a szekér bedöcög Arthenior városába, szinte már a levegőt is másnak érzi. Noha azt még nem döntötte el, hogy ez a másság kellemesebb e, mint legutóbb. Valószínűleg itt sem fog annyi időt eltölteni, hogy ez kiderüljön. Ahogy a téren megállnak ő lassan lemászik, majd lehúzza batyuját is. A kocsistól csak egy kósza biccentéssel búcsúzik, s figyelme máris a nyüzsgésre terelődik.
Noha várható volt, hogy a városba érve nem ő lesz egymaga, de szokás szerint az idegenekhez, főleg a sokasághoz, nem igazán fűlik a foga.
Így nincs más hátra, minthogy a legközelebbi fogadóba térjen be, ahol egy jól megpakolt ebéd után bemenekülhessen az egyik szoba mélyére, hogy azután egy kis pihenés végeztével felkutassa a városi piacot.*
- Na Vörös... Essünk túl ezen is.
*Sóhajtja halkan, ahogy félszeg léptekkel veti bele magát a tömegbe. Egyelőre figyelmen kívül hagyva, hogy milyen varázslatos helyre érkezett.*
*Nem mondhatni, hogy az útja zökkenőmentes volt. De gyermekkorából felcsendül fülében az, mit apja oly sokszor emlegetett egy-egy mese alkalmával: Nincs igazi kaland nehézségek nélkül!
Ő maga pedig most egy igazi kalandban vesz részt. Legalábbis olyan fajtában, amit még kézben tud tartani. Neki elég nagy lépés az is, hogy járja a vidéket, megismerkedik az idegen városokkal, s nem utolsó sorban minél messzebb kerül attól a helytől, amit rá akartak kényszeríteni, hogy az otthonának nevezzen.
Noha a szíve mélyén mostohaapja iránt érez némi sajnálatot, ezt elfojtja azzal, hogy annak fiát a háta közepére sem kívánja. Pökhendi, pukkancs, piperkőc fajankó, aki ennyi idő után is képes feldühíteni a puszta gondolatával.
Nemhiába elégszik meg kizárólagosan Vörös társaságával. Ő nem beszél vissza, nem károg folyvást, s nem is undokoskodik, mint ahogy odahaza tették vele. Ez az apró fehér gombóc kényelmesen lustálkodik el ingzsebének mélyén, várva hogy az új hely fogadóinak új ételeit megkóstolhassa. Rinnek pedig épp elég ez egy társtól, többet nem is vár, s nem is kér magának.
Ahogy a szekér bedöcög Arthenior városába, szinte már a levegőt is másnak érzi. Noha azt még nem döntötte el, hogy ez a másság kellemesebb e, mint legutóbb. Valószínűleg itt sem fog annyi időt eltölteni, hogy ez kiderüljön. Ahogy a téren megállnak ő lassan lemászik, majd lehúzza batyuját is. A kocsistól csak egy kósza biccentéssel búcsúzik, s figyelme máris a nyüzsgésre terelődik.
Noha várható volt, hogy a városba érve nem ő lesz egymaga, de szokás szerint az idegenekhez, főleg a sokasághoz, nem igazán fűlik a foga.
Így nincs más hátra, minthogy a legközelebbi fogadóba térjen be, ahol egy jól megpakolt ebéd után bemenekülhessen az egyik szoba mélyére, hogy azután egy kis pihenés végeztével felkutassa a városi piacot.*
- Na Vörös... Essünk túl ezen is.
*Sóhajtja halkan, ahogy félszeg léptekkel veti bele magát a tömegbe. Egyelőre figyelmen kívül hagyva, hogy milyen varázslatos helyre érkezett.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1850-1869