//Új a nap alatt//
*Loff szomorúan személi a kút kávájának megrepedését, megcsóválja a fejét, és felemelkedik. Az óriás a sötételf vállára ejti farönkhöz hasonlatos, súlyos kezét.*
Itt ma nem lesz harc.
*Rápillant Eiliriesre. Még csak nem is nyúl a kút kávájához támasztott kalapácsáért. Valószínűleg puszta kézzel is rá tudná formázni a páncélzatot, ha nagyon feldühítenék, de nem elég ennyi egy óriás tőrbe csalásához. A városoknak törvényei vannak, és a törvényeket be kell tartani. Csendesen, indulatmentesen szól.*
Nekem azt hazudták, hogy az emberek civilizált népek. Igyál, ha inni akarsz, és eredj dolgodra. Ez egy város főtere, nem egy akol, amiben láthatóan felnőttél. Gondolom a kút sem ártott neked, te dühös kis gyermek. Csak rombolni tudsz, pedig az igazi erő az építésben van.
*Arcán csak szomorúság és konokság látszik. Sosem szerette, ha valakik esztelenül pusztítanak, és most épp elég friss sebeket tép fel benne, hogy ilyet lát. Úgy érzi, többen is vannak ezzel így a társaságból. Hányuknak pusztíthatták el az otthonát értelmetlenül, hányan veszthettek el valamit, ami fontos volt nekik, az istenek örökös játékában? Loff arca egy pillanatra megkeményedik, de a hangja továbbra is egy lassan görgő szikla hangja, csendes, robajló, és nyugodt.*
Eeyr kísérjen utadon, menj békével.
*Loff megcsóválja a fejét, a sötételfre és a többiekre néz, konstatálja a hármas idegességét, a sötételf pattanásig feszült figyelmét. Magában számol, hogy az első fegyverrántás óta mennyi idő telt el, majd visszaül a kávára, és tovább feni a kését. Ez a mozdulat egyszerre nyugtató - szinte mantrikus alapossággal követik egymást az egyforma mozdulatok - másrészt fenyegető, hiszen mégiscsak egy kést élez.*