//Visszatérés//
*Bólogat a válaszra, nem is tudja, miért jutott eszébe éppen a ló, amire a keservesen összekapart pénzt éppen maga vette el régen. Mintha egy másik életben történt volna.*
-Látom, mellettem ragadt rád némi üzleti érzék. Ha gondolod, szívesen adok tanácsot, bár sajnos az alvilág piacain jobban kiismerem magam, mint a mezőgazdaságban.
*Nem tud elfojtani egy halvány mosolyt, ami ajkaira tör Ellira szavainak hatására. Mindig is jó érzékkel megáldott üzletember volt, de ahogy látja, a nő sem éppen elveszett ezen a téren. Talán több dologban hasonlítanak egymásra, mint azt eddig sejtették volna vagy be mernék vallani maguknak. A bérelt szobát nem hozza fel újra, véletlenül sem szeretné azt a benyomást kelteni, hogy rákényszeríti az akaratát. Soha többet, épp elégszer elkövette ezt a hibát a múltban.*
-Én sem szeretném, túl becses számomra.
*Ezzel jobban kiadta volna magát a kelleténél? Olyan régóta teszik már ezt, táncolnak kötélen, reszketve a zuhanástól, de attól is, hogy célba érjenek. Mintha valaki ott állna a kötél végén, csak arra várva, hogy amikor veszik a bátorságot az utolsó lépésre, egyetlen vágással küldje őket a szakadékba.
Bár sejtené legalább, hogy hang nélkül is Ellira tudtára hozta, mi minden zajlik benne, sokkal nyugodtabb lenne, de most még saját szótlansága is görcsbe rántja a gyomrát. Általában könnyedén forog a nyelve, de amint Ellira feltűnik, ez a képessége szertefoszlik. Ha meg is tud szólalni, általában rosszul választja meg a szavakat, de az se ritka, hogy egyetlen hang se legyen képes elhagyni a torkát. Ezen sürgősen javítani kell, talán a régebben emlegetett őszinteség sokat segítene. Ha mindent elmondana, kiöntené a szívét, várva az ítéletet, titkon bízva csak a megváltásban.*
-Ezek szerint egy másik napon ellátogatnál hozzánk?
*Kicsit mohónak hat, ahogy egyből visszakérdez az udvarias hárításra. Lehet, hogy a nő csak illedelmességből kért másik időpontot, de ha így is van, ez a lehetőség vagy nem fordult meg a hím fejében, vagy nem hajlandó vele számolni. Ígéretet akar arra, hogy nem most látja utoljára, hogy a visszatérése nem véletlen, hogy nem kell újra elveszítenie, még ha most nem is fogadta el a felajánlott lakhatást.*
-De, meghívlak. Úgyse nagyon volt még rá alkalmam, hogy bárhová vigyelek, ahogy azt illik.
*A mosolyba belereszket a szíve, nem képes uralkodni arcvonásain, viszonozza a mimikát. Mintha felszabadultabb és nyugodtabb lenne. Talán van remény... Tudja, hogy nem szabadna hinnie, de annyira vágyik rá, hogy remélhessen, hogy nem tudja megtagadni magától a vágyakozást. Karját kínálja, majd ha Ellira elfogadja, a fogadó felé indul vele. Az ajtót kinyitva pár gyors pillantással meggyőződik a benti rendről, ennek fényében pedig nyugodtan előre engedheti a hölgyet, nem kell élő pajzsként szolgálnia.*