//Raken Doral//
*Inkább csak váratlan volt, hogy valaki ennyire közelről megszólítsa, ezért ugrott egy kisebbet ültében. Nem mindig ilyen könnyen meglephető, füle élesebb is, mint az embereké, de ha nagyon elmerül valamiben, akkor hajlamos figyelmetlenné válni. Elmerülni valamiben, mint most például a vizslató, barna szemekben, és mire észbe kap, már egyik ostobaságot mondja a másik után, csak azért, hogy valahogy mentse magát, de érzése szerint a helyzet csak rosszabbra fordul minden kiejtett hanggal. A végére már azon sem lepődne meg, ha a férfi úgy dönt, hogy inkább diszkréten visszavonul, mert ezer csatamező sem készítheti fel arra, ami Dawnnal társalogva vár rá.
Kellemes csalódás, hogy az első ránézésre katonának ítélt ember mégsem futamodik meg fehér zászlót lobogtatva, hanem hősiesen helyt áll, legalábbis most. A kacsintásra most már arcára is pír szökik, ujjai pedig inkább az egyik aranyló tincset csavargatják. Muszáj valamivel babrálnia, ha zavarban van.*
-Nem, inkább csak otthonról, akit nem szöktetnek, annak egyedül kell szöknie. Pontosabban úgy értettem, hogy anyuka nem igazán szereti, ha vadászni megyek, mert szerinte a hímzés fontosabb, de én jobb szeretek az erdőben kóborolni, mint otthon ülni. Persze otthon is jó, csak... Azért mégis jobb a szabadban.
*Hát ez megint nem jött ki olyan szépen és összefüggően, mint szerette volna, ráadásul az elején az az ostobaság... Ha nem szöktetik? Mégis mik jutnak eszébe? Tiszta képtelenség.*
-Nem hiszem, hogy bánja, igazam van, nagylány?
*A ló nem méltatja válaszra gazdáját, jobban lefoglalja, hogy a kút tövében növő gazt eltüntesse, ennek szenteli most minden figyelmét. Dawn ellenben egy kis kuncogást megenged magának a bók hatására. Egészen kedvesnek találja az idegent, bár van a stílusában valami zavarba ejtő, ami pironkodásra készteti.*
-A nevem Wagata. Akarom mondani, ez csak a vezetéknevem, de amúgy Dawnnak hívnak. Egészen pontosan Dawn Wagata, így egybe, de mindenki csak Dawnnak szólít. Esetleg Napsugárkának, de... Ezt inkább felejtse el.
*Eredetileg úgy tervezte, hogy szépen, illendően bemutatkozik, kezét előre nyújtva, és bár a gesztus sikerült, az elhadart, kusza névboncolgatás alatt mind jobban és jobban ott a kényszer, hogy leeressze a kacsóját. Pedig tényleg azt hitte, hogy a legegyszerűbb dolgot, a bemutatkozást nem rontja el, ezzel pedig bebizonyítja, hogy nem olyan reménytelen eset ő, mint az hiheti róla mindenki. Vajon képes megnyílni a föld, hogy máris elsüllyedhessen?*