// Samira Karniel //
*A templomból kilépve Mordach még látja a Nap utolsó sugarait megtörni a távoli sírdomb mohás kövein, s úgy látszik, hogy túl sok időt töltött az épület tömör falai közt. Ahogy áll az ajtó előtt, s mered a messzi halott birodalom kapuira, a közeledő esti hideg egy hűvösebb fuvallatot hoz magával, mely lágyan belekapaszkodik a Vörös térdig lenyúló hajkoronájába, mintha csak bús lángra kapott volna az egész teste. Végül nagy sóhajjal áll tovább, s indul meg a fogadó felé lassabb tempóban. Közérzete nem éppen a legfényesebb, úgy érzi, hogy valami hiányzik.. Nem tudja megmondani viszont, hogy mi az, talán csak a lassacskán télbe nyúló idő hozza magával e kiábrándult, ám mégis nagyon kellemes hangulatot.
A fogadóhoz épp akkor érkezik, mikor a Nap végleg lenyugszik, s pár szolgáló épp meggyújtja a fáklyákat a Pegazus bejáratánál. Nem a főtérről közelíti meg a helyet, hanem a Holdudvar felőli bejáraton toppan be. Ahogy megérzi az ételek kellemes illatát, azonnal kordul egyet a gyomra, ezért hát mikor helyet foglal egy a főtérre nyíló ablak előtt, rögtön odarendeli magához a fogadóst, s rendel egy szép nagy tál meleg ételt!
Az nagyjából tíz percen belül meg is érkezik, ám mikor helyezné szájába az első falatot, megpillant kint valamit a főtér egy fáklyájának pislákoló fényénél.. Pár percig csak hosszasan figyeli a gyöngyöző, bús arcot, s egyértelműen állapítja meg, hogy az éjelf hölgy biz' eléggé elveszettnek tűnik. Nem is tudja hirtelen, hogy mi vezérli, de ott hagyja vacsoráját az asztalon, s megindul a kijárat felé. Lenyomja a fogadó ajtajának vaskos kilincsét, mely halk nyikorgással tárul fel, Mordach pedig kilép rajta.
A főtéren most csak ez az egy szem hölgyemény tartózkodik, kinek szépséges arcán egy kósza könnycsepp is megcsillan a fáklya fényénél. Ismét egy hűvösebb szellőnek köszönhetően hajkoronája az éjelf felé kezd cikázni a távolból, ekkor pedig meg is indul felé. Acélozott talpú bakancsa halkan kopog végig a főtéren, s mikor eléri a hölgyet, vérvörös íriszeit rászegezi, majd halkan megszólal mély hangján.*
- Segíthetek, hölgyem? *nem áll hozzá túlságosan közel, hiszen bentről látta, ahogy távolságtartó volt a többi emberrel is, így nem szeretné, ha véletlenül megijedne vörös szemeitől* Odabentről láttam, hogy olyan elveszettnek tűnik.. Valami baj van? *kérdi aggódva, bár próbál kevesebbet "beszélni", hiszen nem akar tolakodónak tűnni* Nem tudom, mi vezérelt ide ki Önhöz, de nem tudtam volna nyugodtan megvacsorázni, ha nem szólítom meg!
*Végül lágyan elmosolyodik, s várja a másik válaszát. Könnyen benne van a pakliban, hogy az éjelf elhajtja Mordachot, úgy, mint a többi kíváncsi városlakót, viszont egy próbát akkor is megért az egész! Valami arra ösztönözte, hogy szólítsa meg a hölgyet, s ő mindig is hitt az érzékeinek, melyek sosem csalták még meg..*