//Assa//
~Na most meg kinevet! Szép! Chö! Oké, tényleg béna vagyok még egy picit, de majd bele fogok jönni. Ez végül is csak az első utam ilyen messzire, szóval biztosan teljesen vállalható, hogy egy picit elrontom. Meg... meg nem is az ügyfélnek rontom el, hiszen bőven van még időm. Arra vigyáztam, hogy legyen időm. Szereznem kell egy új szandált...~
*Ezek a gondolatok viszonylag gyorsan átfutnak a fején, mivel azonban pocsék hazudozó, és nem is próbálja rejteni az érzelmeit, nagyjából leolvasható az arcáról, hogy megsértődni ugyan nem sértődött meg, de egy picit zokon vette azt, hogy majdnem ki lett nevetve. Félni nem fél ő a nagyvárostól, de eddig tényleg kisebb településen lakott, szóval kelleni fog egy kis idő, amíg hozzászokik ehhez, amennyiben hosszú ideig marad. A kérdésre először egyetértően, majd hálásan bólogat, bár más szerepel a tervei között.*
- Igen, egy picit elfáradtam, de még bírom. Viszont még nem szeretnék pihenni. Szeretném kihasználni, hogy előbb értem ide, mint a többiek, és szétnéznék picit. Tudod, vándorúton vagyok, ami azt jelenti, hogy keresnem kellene a városban egy céhmestert, aki maga mellé fogad, tanítgat egy picit, tapasztalatot szerzek, és ő ezt beírja a vándorkönyvembe, hogy mehessek tovább a következő városba, hogy ott is tapasztalatot szerezhessek, és a végén én is céhmester lehessek.
*A végén nagy levegőt vesz, hiszen az utolsó mondatot egy levegővel hadarta végig. Ezután már csak az jön, hogy arra a kérdésre is válaszoljon, ami tényleg fel lett téve, szóval ezúttal a fejrázás mellett dönt.*
- Nem, nem nemes. Ő is egy küldönc, csak nekem a városban kell maradnom, ő pedig tovább megy a következőbe, és viszi a levelet. De igen, az mondták nekem is, hogy majd ő felismer. Ha pedig még nem is vagyunk sokan itt, akkor annál biztosabban. Te is... ti is utazók vagytok?
*Pislant a ló felé szeretetteljesen, de itt még bátortalanabb, mint eddig. Mindig megtalálta a hangot az állatokkal, szereti is őket, de az, hogy felüljön a hátukra, az már nagyon messze áll tőle. A karavánnal is mindig a kocsiban utazik, soha nem a bakon vagy a tetőn. A sors furcsa fintora az, hogy pont neki adott szárnyakat. A bemutatkozásra újra meghajol, ezúttal azonban már a hátas felé is intézi.*
- Elnézést, azt hiszem ez nálam is lemaradt. Mofeta Wirfall vagyok, vándor kereskedőtanonc szolgálatotokra. Vagyis... most még ennek a fura nevű úrnak a szolgálatára, de amint átadom a levelet, akár a tiétekre is. És örömmel venném, és nagyon megköszönném, ha elvezetnétek engem a Fogadóhoz.