Arthenior - Arthenior főtere
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 89 (1761. - 1780. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1780. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-15 12:37:21
Üzenet elküldve: 2025-08-15 12:37:21
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 248
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
// Tárgyak hurcolása: 3/7 //
* Ma megint próbálkozik az álltnál, hogy tovább fejlessze a tárgy hurcolásos képességét. Van nála mogyoró is persze, hogy tudjon jutalmazni, és egy fémből készült villa, amivel gyakorolhatnak. Most másik stratégiát próbál ki. Fogja a villát megmutatja neki, de mielőtt jobba szemügyre vehetné, eldobja. Fémes csörrenéssel ér földet az evőeszköz, amire rögtön felfigyel Zápor és odarohan. Kezébe veszi és szaglászni kezdi.*
- Gyere ide! Hozd ide nekem!* Még a hívó füttyöt is elsüti. Szerencsére az új dolgokat nem szokta hátra hagyni az állat, ezért azzal tér vissza hozzá. Alesian nyújtja a kezét a villáért, de a mosómedvének esze ágában sincs odaadni azt. Ekkor kerül elő a mogyoró, amit rögtön venne el, de becsukja a fiú a tenyerét és a villáért nyúl. Azt meg az állat nem adja. Igyekszik rávenni, hogy értse meg a csere logikáját az állat. Villáért mogyoró. Nyúl az evőeszközért, de közben a másik tenyerét is nyitva hagyja a finomsággal. Finoman húzza a el az állattól az eszközt és tolja felé az ételt. Végül gazdát cserélnek a tételek, de csak hosszú harc után.*
* Ma megint próbálkozik az álltnál, hogy tovább fejlessze a tárgy hurcolásos képességét. Van nála mogyoró is persze, hogy tudjon jutalmazni, és egy fémből készült villa, amivel gyakorolhatnak. Most másik stratégiát próbál ki. Fogja a villát megmutatja neki, de mielőtt jobba szemügyre vehetné, eldobja. Fémes csörrenéssel ér földet az evőeszköz, amire rögtön felfigyel Zápor és odarohan. Kezébe veszi és szaglászni kezdi.*
- Gyere ide! Hozd ide nekem!* Még a hívó füttyöt is elsüti. Szerencsére az új dolgokat nem szokta hátra hagyni az állat, ezért azzal tér vissza hozzá. Alesian nyújtja a kezét a villáért, de a mosómedvének esze ágában sincs odaadni azt. Ekkor kerül elő a mogyoró, amit rögtön venne el, de becsukja a fiú a tenyerét és a villáért nyúl. Azt meg az állat nem adja. Igyekszik rávenni, hogy értse meg a csere logikáját az állat. Villáért mogyoró. Nyúl az evőeszközért, de közben a másik tenyerét is nyitva hagyja a finomsággal. Finoman húzza a el az állattól az eszközt és tolja felé az ételt. Végül gazdát cserélnek a tételek, de csak hosszú harc után.*
1779. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-14 23:14:08
Üzenet elküldve: 2025-08-14 23:14:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Melákok//
*Bőszen bólogat és tátott szájjal figyel; issza Morwon minden szavát. Végre a tátongó lyuk is betöltésre került, amit idősebb Dedion jelentett. Ő is legendás harcos volt, ki hitte volna?
A másik költészet iránti szeretete hallatán tapsikolni kezd örömében, szegény Röppencs épphogy visszatért volna csimbókos hajába, erre máris jön a következő hangzavar. Szívesen meghallgatná a másik verseit is, de eltereli figyelmét KisMorw.*
- KisMorw a gyereked?
*Kérdezi őszinte érdeklődéssel. Közben van egy kicsi csalódás is lelkében, mert Morwon nem dicsérte meg a verseit, de úgy gondolja, ez valami kölcsönös költői tisztelet. Figyelmesen meghallgatják egymás szerzeményeit, de szándékosan hallgatnak véleményükről. Igen. Tuti így van.*
- Ördögvigyor? Ijesztően hangzik a neve. Ijesztő dolog?
*Már készíti is képzeletbeli pennáját, a képzeletbeli pergamen pedig serceg ahogy a képzeletbeli kéz rázza, cirádás betűkkel fel van írva, hogy "nem kellemes dolgok". Képzeletben a legegyszerűbb ezeket leírni, mivel a toll és a pergamen drága, tinta is kell hozzá ami koszol és Ranmus még csak írni sem tud.
Mindeközben beérnek Artheniorba, és az óriás hirtelen mintha elfelejtene mindent: annyi különböző népség jár errefelé, hogy az valami hihetetlen!
Pirtianesben állandóan csak lilás-feketés-szürkés elfeket látott, meg rabszolgákat, meg néha azokat az erős és ijesztő zöld orkokat. Néha egy két kicsi óriás (ember) is feltűnt, de semmi említésre méltó.
Valószínűleg a két nagydarab is feltűnő jelenség lehet, egyikük sem kicsi, pláne a nagybetűs Morwon, így a téren ők maguk is bámulások és rácsodálkozások elemei lehetnek.*
*Bőszen bólogat és tátott szájjal figyel; issza Morwon minden szavát. Végre a tátongó lyuk is betöltésre került, amit idősebb Dedion jelentett. Ő is legendás harcos volt, ki hitte volna?
A másik költészet iránti szeretete hallatán tapsikolni kezd örömében, szegény Röppencs épphogy visszatért volna csimbókos hajába, erre máris jön a következő hangzavar. Szívesen meghallgatná a másik verseit is, de eltereli figyelmét KisMorw.*
- KisMorw a gyereked?
*Kérdezi őszinte érdeklődéssel. Közben van egy kicsi csalódás is lelkében, mert Morwon nem dicsérte meg a verseit, de úgy gondolja, ez valami kölcsönös költői tisztelet. Figyelmesen meghallgatják egymás szerzeményeit, de szándékosan hallgatnak véleményükről. Igen. Tuti így van.*
- Ördögvigyor? Ijesztően hangzik a neve. Ijesztő dolog?
*Már készíti is képzeletbeli pennáját, a képzeletbeli pergamen pedig serceg ahogy a képzeletbeli kéz rázza, cirádás betűkkel fel van írva, hogy "nem kellemes dolgok". Képzeletben a legegyszerűbb ezeket leírni, mivel a toll és a pergamen drága, tinta is kell hozzá ami koszol és Ranmus még csak írni sem tud.
Mindeközben beérnek Artheniorba, és az óriás hirtelen mintha elfelejtene mindent: annyi különböző népség jár errefelé, hogy az valami hihetetlen!
Pirtianesben állandóan csak lilás-feketés-szürkés elfeket látott, meg rabszolgákat, meg néha azokat az erős és ijesztő zöld orkokat. Néha egy két kicsi óriás (ember) is feltűnt, de semmi említésre méltó.
Valószínűleg a két nagydarab is feltűnő jelenség lehet, egyikük sem kicsi, pláne a nagybetűs Morwon, így a téren ők maguk is bámulások és rácsodálkozások elemei lehetnek.*
1778. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-14 20:24:25
Üzenet elküldve: 2025-08-14 20:24:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1152
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1152
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Az árnyak egyenlőnek ítélnek urat és szolgát//
//Istálló//
*Nem utasítaná vissza az úrnő szerepet, de nem is vágyik rá különösebben. Arról fogalma sincs, hogy a fiú csak azért nem akar a szemébe nézni, mert nő, egyszerűen csak annak tudja be, hogy még mindig zavarja a fény.
A magyarázatot hallgatva furcsállóan emeli meg szemöldökeit, mert még beleképzelve magát a másik helyzetébe sem érti nem csak őt, de azt a bizonyos úrnőt sem.*
- Ha nem lehet semmid, mégis hogyan véded meg az úrnődet? Még ha a látszat ellenére erős is vagy, ököllel akkor sem sokra mész kard és varázs ellen. *Ahogy kimondja az utóbbi szót, elméjében villámcsapásként sejlik fel a gondolat, hogy talán veszélyes mágiával operál a félvér. ~Oh…~ Jobb lesz résnél lennie.*
~Ártalmatlan. Gyenge.~ *Visszhangzik aztán Velar hangja a fejében, mi arról próbálja meggyőzni, hogy a lány lelkében hirtelen fellobbanó nyugtalanságra nincs semmi szükség.
Megtudja közben annak a részleteit is, hogy miképp kapta a másik a büntetést, melynek következtében most így néz ki szerencsétlen, vissza is kell fognia magát, hogy ne röhögje ki. ~Egy hajkefével? Most tényleg?~*
- A lánc azért nem olyan rossz ám, ha hagyod, hogy csak tartson, és nem rángatod, meg forgatod benne a csuklódat. Csak egy idő után kellemetlen úgy lógni. *Akkoriban még ő is elfogadta a sorsát, és úgy is gondolta, hogy megérdemli a büntetést. Azért a hála említésére megint csak felszaladnak a szemöldökei, de először nem reagál erre semmit, csak a kapott kérdésre válaszol azonnal.*
- Franc se tudja, nem is érdekel. Lehet, hogy egy koszos raktárban bujkál, vagy már fel is áldozta magát Sa'Terethnek. El tudnám képzelni. *Nincs a hangjában semmiféle tisztelet már egykori úrnője iránt, ami talán még úgy is hangozhat a félvérnek, mint valami főbenjáró bűn, de akkor is ez az igazság.*
- Ő a közös Urunk. Sa'Tereth. Őt szolgálom. *Feljebb tolja fekete felsője ujjait, és felmutatja a karjait. Jobb kezén kézfejétől az alkarjáig húzódó, sötét, árnyékszerű mintázatot, bal csuklóján pedig a kígyómintázatú karkötőt fedezheti fel a másik, bár kétséges, hogy mennyire láthatóak a jelenlegi fényviszonyok között, de ő ezeket többek között jelképeknek is tartja, mik hitét bizonyítják.*
- Amúgy… értem én, hogy az úrnőd egy szadista szörnyeteg, te meg még élvezed is, de mégis mit kezd majd egy haszontalan szolgával? Ha annyira tönkretesz, hogy már egy rongynak sem leszel jó, mihez kezd veled? Nem az lenne a feladatod, hogy segítsd és megvédd őt? Szerintem már most képtelen lennél rá, még tőlem sem tudnád megvédeni, pedig nálam sokkal nagyobb veszély közeleg. *Gondol a látomásra az orkokról, miközben felteszi a fájdalmas, de jogos kérdést a fiúnak.*
//Az árnyak egyenlőnek ítélnek urat és szolgát//
//Istálló//
*Nem utasítaná vissza az úrnő szerepet, de nem is vágyik rá különösebben. Arról fogalma sincs, hogy a fiú csak azért nem akar a szemébe nézni, mert nő, egyszerűen csak annak tudja be, hogy még mindig zavarja a fény.
A magyarázatot hallgatva furcsállóan emeli meg szemöldökeit, mert még beleképzelve magát a másik helyzetébe sem érti nem csak őt, de azt a bizonyos úrnőt sem.*
- Ha nem lehet semmid, mégis hogyan véded meg az úrnődet? Még ha a látszat ellenére erős is vagy, ököllel akkor sem sokra mész kard és varázs ellen. *Ahogy kimondja az utóbbi szót, elméjében villámcsapásként sejlik fel a gondolat, hogy talán veszélyes mágiával operál a félvér. ~Oh…~ Jobb lesz résnél lennie.*
~Ártalmatlan. Gyenge.~ *Visszhangzik aztán Velar hangja a fejében, mi arról próbálja meggyőzni, hogy a lány lelkében hirtelen fellobbanó nyugtalanságra nincs semmi szükség.
Megtudja közben annak a részleteit is, hogy miképp kapta a másik a büntetést, melynek következtében most így néz ki szerencsétlen, vissza is kell fognia magát, hogy ne röhögje ki. ~Egy hajkefével? Most tényleg?~*
- A lánc azért nem olyan rossz ám, ha hagyod, hogy csak tartson, és nem rángatod, meg forgatod benne a csuklódat. Csak egy idő után kellemetlen úgy lógni. *Akkoriban még ő is elfogadta a sorsát, és úgy is gondolta, hogy megérdemli a büntetést. Azért a hála említésére megint csak felszaladnak a szemöldökei, de először nem reagál erre semmit, csak a kapott kérdésre válaszol azonnal.*
- Franc se tudja, nem is érdekel. Lehet, hogy egy koszos raktárban bujkál, vagy már fel is áldozta magát Sa'Terethnek. El tudnám képzelni. *Nincs a hangjában semmiféle tisztelet már egykori úrnője iránt, ami talán még úgy is hangozhat a félvérnek, mint valami főbenjáró bűn, de akkor is ez az igazság.*
- Ő a közös Urunk. Sa'Tereth. Őt szolgálom. *Feljebb tolja fekete felsője ujjait, és felmutatja a karjait. Jobb kezén kézfejétől az alkarjáig húzódó, sötét, árnyékszerű mintázatot, bal csuklóján pedig a kígyómintázatú karkötőt fedezheti fel a másik, bár kétséges, hogy mennyire láthatóak a jelenlegi fényviszonyok között, de ő ezeket többek között jelképeknek is tartja, mik hitét bizonyítják.*
- Amúgy… értem én, hogy az úrnőd egy szadista szörnyeteg, te meg még élvezed is, de mégis mit kezd majd egy haszontalan szolgával? Ha annyira tönkretesz, hogy már egy rongynak sem leszel jó, mihez kezd veled? Nem az lenne a feladatod, hogy segítsd és megvédd őt? Szerintem már most képtelen lennél rá, még tőlem sem tudnád megvédeni, pedig nálam sokkal nagyobb veszély közeleg. *Gondol a látomásra az orkokról, miközben felteszi a fájdalmas, de jogos kérdést a fiúnak.*
1777. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-13 14:46:13
Üzenet elküldve: 2025-08-13 14:46:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Út az új világ felé//
*Ahogy közeledik a városhoz, úgy újul meg és szélesedik ki az odavezető út. A vidék eléggé megviselt, ahogy ránéz, látja, hogy rengeteg csata dúlhatott korábban errefelé. Ezt néhány elfeledettnek hitt megkövesedett maradvány is jól mutat, amit a helyiek talán észre sem vesznek, de az ő érzékeny szeme kiszúr. Amikor feltűnik a város, már messziről hallja annak lüktetését, hiszen az erdőben és az úton viszonylagos nyugalom honolt. A nyüzsgő város azonban nem ilyen, azonnal ráismer bizonyos mintákra. Végül a szemének is megjelenik Arthenior és ez az első eset utazása során, hogy felhúzza a szemöldökét. ~Nincs városfal.~ Eljátszik a gondolattal, hogy mennyire könnyű lenne meghódítani a várost, de aztán eszébe jut sok minden más is. Például, ha olyan könnyű lenne ez, nem lenne már Arthenior szabad város, a Levegő városa címet pedig biztosan nem birtokolná. A gyönyörű tér ahová érkeznek, még számára sem semleges. Talán kissé sekélyesebb, mint Pirtianes hatalmas árkádjai, de nem számított ilyen rendezett főtérre. ~A Peagzusban lesznek.~ Állapítja meg és a lovát körbetáncoltatva keresi a "híres" fogadót. Végül megtalálja és ismeretei szerint ennek még istállója is van, úgyhogy elindul oda szép lassan vezetve lovát. Megérkezvén, nagyon nehezen adja át Éjvihart a lovászfiúnak. Előtte még kicsit nyugtatgatja a lovat, de nem ad különösebb utasítást a személyzetnek a bánásmód miatt. Ha esetleg ellopni támadna kedve valakinek az éjfekete mént, az meg tudja védeni magát. Be sem megy, csak ellátást kér neki és kitesz pár aranyat az istállófiú székére. Így nem veheti észre, hogy a nőstények lovai is ott vannak már Éjvihar mellett nem messze. Elindul hát a Pegazus felé, hogy ha más nem is, kérdezősködjön Elireya után. Az arca érzelemmentes marad, ahogy kikerüli az ittenieket, de magában mosolyog. Látni akarja őt... és ez a legkevesebb, amit szeretne vele tenni.*
*Ahogy közeledik a városhoz, úgy újul meg és szélesedik ki az odavezető út. A vidék eléggé megviselt, ahogy ránéz, látja, hogy rengeteg csata dúlhatott korábban errefelé. Ezt néhány elfeledettnek hitt megkövesedett maradvány is jól mutat, amit a helyiek talán észre sem vesznek, de az ő érzékeny szeme kiszúr. Amikor feltűnik a város, már messziről hallja annak lüktetését, hiszen az erdőben és az úton viszonylagos nyugalom honolt. A nyüzsgő város azonban nem ilyen, azonnal ráismer bizonyos mintákra. Végül a szemének is megjelenik Arthenior és ez az első eset utazása során, hogy felhúzza a szemöldökét. ~Nincs városfal.~ Eljátszik a gondolattal, hogy mennyire könnyű lenne meghódítani a várost, de aztán eszébe jut sok minden más is. Például, ha olyan könnyű lenne ez, nem lenne már Arthenior szabad város, a Levegő városa címet pedig biztosan nem birtokolná. A gyönyörű tér ahová érkeznek, még számára sem semleges. Talán kissé sekélyesebb, mint Pirtianes hatalmas árkádjai, de nem számított ilyen rendezett főtérre. ~A Peagzusban lesznek.~ Állapítja meg és a lovát körbetáncoltatva keresi a "híres" fogadót. Végül megtalálja és ismeretei szerint ennek még istállója is van, úgyhogy elindul oda szép lassan vezetve lovát. Megérkezvén, nagyon nehezen adja át Éjvihart a lovászfiúnak. Előtte még kicsit nyugtatgatja a lovat, de nem ad különösebb utasítást a személyzetnek a bánásmód miatt. Ha esetleg ellopni támadna kedve valakinek az éjfekete mént, az meg tudja védeni magát. Be sem megy, csak ellátást kér neki és kitesz pár aranyat az istállófiú székére. Így nem veheti észre, hogy a nőstények lovai is ott vannak már Éjvihar mellett nem messze. Elindul hát a Pegazus felé, hogy ha más nem is, kérdezősködjön Elireya után. Az arca érzelemmentes marad, ahogy kikerüli az ittenieket, de magában mosolyog. Látni akarja őt... és ez a legkevesebb, amit szeretne vele tenni.*
1776. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-13 14:11:49
Üzenet elküldve: 2025-08-13 14:11:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Árnyak a napvilágban//
//Kúria-keresés//
*Ha éppen nem is futólépésben halad, de azért szaporázza a lépteit. Mellkasa előtt marokra fogja a fejére és vállaira terített lópokrócot, az szinte köpenyként lobog mögötte. Haladtában azért odafigyel arra, hogy lehetőleg ne menjen neki semminek és senkinek, ami azért nem annyira könnyű, mint amennyire az hangzik. Jobb szemére még mindig alig lát, hiába próbál néha nagyokat pislogni, vagy rádörgölni. Olyan, mintha egy sűrű szövésű kendő lógna a szeme előtt. Emiatt nem is nagyon látja, hogy mi történik tőle jobbra – muszáj fejét kissé elfordítania, hogy bal szemével tudja minél jobban felmérni környezetét.
A lópokrócba csavart, sietős alak persze biztos kíváncsi tekinteteket vonz magára, de ez most nem érdekli. Csak az dobol a fejében, hogy minél hamarabb a Pegazushoz érhessen, és az Úrnők előtt állhasson. Ha egy kicsit még gyorsabb lehetne, ha egy kicsit még jobban tudna sietni, ha egy kicsit… akkor talán nem büntetik meg a késlekedése miatt, vagy nem nagyon. Vhorossi Úrnő talán még megbocsájtana neki, de ott van Elireya Úrnő is, ő pedig álnok módon biztos úgy csavarná a dolgokat, hogy annak ne legyen rá nézve jó vége.
Kikerül két éretlen csitriként nevetgélő nőt, egy pipájával babráló törpét, és végre meglátja a Pegazus tábláját. Már tényleg szinte fut.*
//Kúria-keresés//
*Ha éppen nem is futólépésben halad, de azért szaporázza a lépteit. Mellkasa előtt marokra fogja a fejére és vállaira terített lópokrócot, az szinte köpenyként lobog mögötte. Haladtában azért odafigyel arra, hogy lehetőleg ne menjen neki semminek és senkinek, ami azért nem annyira könnyű, mint amennyire az hangzik. Jobb szemére még mindig alig lát, hiába próbál néha nagyokat pislogni, vagy rádörgölni. Olyan, mintha egy sűrű szövésű kendő lógna a szeme előtt. Emiatt nem is nagyon látja, hogy mi történik tőle jobbra – muszáj fejét kissé elfordítania, hogy bal szemével tudja minél jobban felmérni környezetét.
A lópokrócba csavart, sietős alak persze biztos kíváncsi tekinteteket vonz magára, de ez most nem érdekli. Csak az dobol a fejében, hogy minél hamarabb a Pegazushoz érhessen, és az Úrnők előtt állhasson. Ha egy kicsit még gyorsabb lehetne, ha egy kicsit még jobban tudna sietni, ha egy kicsit… akkor talán nem büntetik meg a késlekedése miatt, vagy nem nagyon. Vhorossi Úrnő talán még megbocsájtana neki, de ott van Elireya Úrnő is, ő pedig álnok módon biztos úgy csavarná a dolgokat, hogy annak ne legyen rá nézve jó vége.
Kikerül két éretlen csitriként nevetgélő nőt, egy pipájával babráló törpét, és végre meglátja a Pegazus tábláját. Már tényleg szinte fut.*
1775. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-13 11:28:26
Üzenet elküldve: 2025-08-13 11:28:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Az árnyak egyenlőnek ítélnek urat és szolgát//
//Istálló//
*A félhomályban nem látja túl jól a nő arcát, pláne fél szemmel. De nem is igen néz rá. Már jóval korábban belé verték, pontosabban nevelték azt, hogy az Úrnőkre tilos közvetlenül ránézni. És bár ez a nő nem az Úrnője, nem tudja levetkőzni ezt a szokását.*
- Nem. *-feleli magától értetődően, egyszerű hangsúllyal a lóra vonatkozó kérdésre-* Az Úrnőé. Nekem nem lehet semmim.
*Kicsit feljebb húzódik ültében, felhúzza lábait, alkarjait térdén támasztja meg. Így legalább már úgy néz ki, mint aki önszántából, kényelmesen ücsörög, és nem pedig úgy fetreng a szénában, mint egy nyeszlett patkány. Így már jobban a nő alakja felé is tud fordulni. Bár minden idegsejtje sikít ellene, mégis megpróbál átlátni a lámpafény remegésén, hogy láthassa a nő arcát. Az, amit lát belőle, egy pillanatig mintha egy koponyára emlékeztetné. Aprót bólint a méla szó hallatán, majd előbb lanyhán, de gyorsan fokozódó figyelemmel hallgatja az elhangzó szavakat.
Azokat vehetné akár gúnynak is, ám belül biztos benne, hogy nem az. Nem az, sőt, bármennyire is szokatlan legyen ilyesmit hallani egy felszíni szájából, szinte biztos benne hogy az igazat mond. Az elhangzó szavakon rágódik míg a nő beszél, és nem is szólal meg egyből, mikor az elhallgat.*
- Ez.. *-apró mozdulattal a saját arca felé int-* Az Úrnőm a hajkeféje nyelével adta a leckét.
*A még igencsak friss emléktől szinte sajogni kezd összevert húsa.*
- Engem nem láncoltak ki sosem. Mindig odafigyeltem arra, hogy annál jobban végezzem a dolgom. De néha.. sokszor.. *-megint fészkelődik kicsit-* Ha az Úrnő úgy látja, hogy szükséges, akkor kapok egy leckét. Úgyhogy azért tudom, miről beszélsz.
*A félhomályba hunyorog, körülöttük a lovak halkan topognak beszélgetésük hangjaitól. Nem idegesek, csak zavarják őket a pihenésben.*
- De hálás vagyok a leckékért! Mert azokból tanulok, ahogy ők kívánják. És én nem.. nem vagyok.. csalódott. Nem úgy, mint te. *-felpislant, a lámpás derengésében a nő arcát keresi-* Azt mondtad, hogy csak volt Úrnőd. Ő hol van most? És.. ki az a közös Úr?
//Az árnyak egyenlőnek ítélnek urat és szolgát//
//Istálló//
*A félhomályban nem látja túl jól a nő arcát, pláne fél szemmel. De nem is igen néz rá. Már jóval korábban belé verték, pontosabban nevelték azt, hogy az Úrnőkre tilos közvetlenül ránézni. És bár ez a nő nem az Úrnője, nem tudja levetkőzni ezt a szokását.*
- Nem. *-feleli magától értetődően, egyszerű hangsúllyal a lóra vonatkozó kérdésre-* Az Úrnőé. Nekem nem lehet semmim.
*Kicsit feljebb húzódik ültében, felhúzza lábait, alkarjait térdén támasztja meg. Így legalább már úgy néz ki, mint aki önszántából, kényelmesen ücsörög, és nem pedig úgy fetreng a szénában, mint egy nyeszlett patkány. Így már jobban a nő alakja felé is tud fordulni. Bár minden idegsejtje sikít ellene, mégis megpróbál átlátni a lámpafény remegésén, hogy láthassa a nő arcát. Az, amit lát belőle, egy pillanatig mintha egy koponyára emlékeztetné. Aprót bólint a méla szó hallatán, majd előbb lanyhán, de gyorsan fokozódó figyelemmel hallgatja az elhangzó szavakat.
Azokat vehetné akár gúnynak is, ám belül biztos benne, hogy nem az. Nem az, sőt, bármennyire is szokatlan legyen ilyesmit hallani egy felszíni szájából, szinte biztos benne hogy az igazat mond. Az elhangzó szavakon rágódik míg a nő beszél, és nem is szólal meg egyből, mikor az elhallgat.*
- Ez.. *-apró mozdulattal a saját arca felé int-* Az Úrnőm a hajkeféje nyelével adta a leckét.
*A még igencsak friss emléktől szinte sajogni kezd összevert húsa.*
- Engem nem láncoltak ki sosem. Mindig odafigyeltem arra, hogy annál jobban végezzem a dolgom. De néha.. sokszor.. *-megint fészkelődik kicsit-* Ha az Úrnő úgy látja, hogy szükséges, akkor kapok egy leckét. Úgyhogy azért tudom, miről beszélsz.
*A félhomályba hunyorog, körülöttük a lovak halkan topognak beszélgetésük hangjaitól. Nem idegesek, csak zavarják őket a pihenésben.*
- De hálás vagyok a leckékért! Mert azokból tanulok, ahogy ők kívánják. És én nem.. nem vagyok.. csalódott. Nem úgy, mint te. *-felpislant, a lámpás derengésében a nő arcát keresi-* Azt mondtad, hogy csak volt Úrnőd. Ő hol van most? És.. ki az a közös Úr?
1774. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-13 09:39:51
Üzenet elküldve: 2025-08-13 09:39:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1152
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1152
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Az árnyak egyenlőnek ítélnek urat és szolgát//
//Istálló//
*Ha a fiú szemei megszokják a hirtelen jött fényt, és végig tud nézni a lányon, akkor vállig érő, egyenes, kissé kócos, fekete fürtöket pillanthat meg, na meg a rengeteg fekete festéket az arcán, amitől ebben a félhomályban úgy nézhet ki, mintha maga is az árnyak közül mászott volna elő.
Az istállólakó szavai már eleve furcsán hatnak, de amikor azt kezdi ecsetelni, hogy pontosan ott van, ahova küldték, akkor kezd csak gyanakodni arra, hogy itt valami teljesen másról van szó, s nem csak arról, hogy valaki megtámadta, és ide tudott elbújni.*
- Ahová küldtek? *Billenti oldalra a fejét értetlenül. A démonok nem rosszak, ha tudná, hogy miképp bánnak szerencsétlennel, akkor lehet, hogy nem ezt a szót használná az „elkövetőkre”, hanem inkább a szörnyeteget. A kép azonban egyelőre a szavak ellenére sem tisztul, csupán annyival tud meg többet, hogy a lovat Zardilnak hívják, és a fiú egészen magabiztosan állítja, hogy nem fog rálépni.*
- A tiéd? *Kérdezi a lóról, és közben oldalra pillant Árnyék felé, aki annyira fekete, hogy épp csak az orra hegye látszik ki az állásából, ahogy az előtte falra akasztott lámpás valamelyest megvilágítja.
A félvér közben egyre türelmetlenebbé válik, de ahogy általában mindig, az apró jelek most is elkerülik a feketeség figyelmét. Nem is figyel rá igazán, a fejét is csak akkor fordítja vissza hirtelen, mikor elhangzik az ingerült felkiáltás, majd kisvártatva az úrnő szó is.*
- Oh… *Feketére festett ajkai meglepetten nyílnak meg, és néhány szívdobbanásnyi pillananatig olyan csend telepszik a helyiségre, mintha csak a sötét semmbie kerültek volna, amit végül ugyanannak a lónak a a türelmetlen nyerítése tör meg, akitől korábban is majd frászt kapott.*
- Szóval… az úrnőd… *Gyengén ajkaiba harap, és kíváncsian méregeti a földön ülőt néhány másodpercig, mmielőtt folytatná.*
- Nekem is volt úrnőm. Sok mindent köszönhetek neki, bevezetett egy világba, ahol végül értelmet nyert az életem. Általa találkoztam olyan… ~démonokkal~ személyekkel, akikről azt sem tudtam addig, hogy léteznek-e. Léteznek. Néha én is kaptam büntetést. Elvette a pénzem, de volt olyan is, hogy napokra a falhoz láncolt a kezeimnél és a nyakamnál, mikor szerinte rossz voltam. Az kényelmetlen volt. Egyszer viszont meg is csókolt, hümm. *Kíváncsian néz Narenre újra, míg rendezi a kavargó gondolatait, melyhez bizony elkél Velar segítsége, hogy ilyen összeszedetten hagyják el a fekete ajkakat.*
- Egy küldetésre indultunk, melyet a közös Urunktól kaptunk, de megtudtam, hogy ha szorulna a hurok, akkor eladna engem rabszolgának a thargoknak, hogy magát mentse. Csalódtam. Engedelmességet fogadtam neki, de azt nem, hogy egy feláldozható eszköz leszek. *Nincs oka rá, hogy ezt elmesélje, csak úgy jön belőle az úrnő szó hallatán feltörő emlékek miatt. A félvér pedig, miután felkelni is alig tud a földről, és menekülni amúgy sem tudna, csak rajta keresztül, kénytelen végighallgatni.*
//Az árnyak egyenlőnek ítélnek urat és szolgát//
//Istálló//
*Ha a fiú szemei megszokják a hirtelen jött fényt, és végig tud nézni a lányon, akkor vállig érő, egyenes, kissé kócos, fekete fürtöket pillanthat meg, na meg a rengeteg fekete festéket az arcán, amitől ebben a félhomályban úgy nézhet ki, mintha maga is az árnyak közül mászott volna elő.
Az istállólakó szavai már eleve furcsán hatnak, de amikor azt kezdi ecsetelni, hogy pontosan ott van, ahova küldték, akkor kezd csak gyanakodni arra, hogy itt valami teljesen másról van szó, s nem csak arról, hogy valaki megtámadta, és ide tudott elbújni.*
- Ahová küldtek? *Billenti oldalra a fejét értetlenül. A démonok nem rosszak, ha tudná, hogy miképp bánnak szerencsétlennel, akkor lehet, hogy nem ezt a szót használná az „elkövetőkre”, hanem inkább a szörnyeteget. A kép azonban egyelőre a szavak ellenére sem tisztul, csupán annyival tud meg többet, hogy a lovat Zardilnak hívják, és a fiú egészen magabiztosan állítja, hogy nem fog rálépni.*
- A tiéd? *Kérdezi a lóról, és közben oldalra pillant Árnyék felé, aki annyira fekete, hogy épp csak az orra hegye látszik ki az állásából, ahogy az előtte falra akasztott lámpás valamelyest megvilágítja.
A félvér közben egyre türelmetlenebbé válik, de ahogy általában mindig, az apró jelek most is elkerülik a feketeség figyelmét. Nem is figyel rá igazán, a fejét is csak akkor fordítja vissza hirtelen, mikor elhangzik az ingerült felkiáltás, majd kisvártatva az úrnő szó is.*
- Oh… *Feketére festett ajkai meglepetten nyílnak meg, és néhány szívdobbanásnyi pillananatig olyan csend telepszik a helyiségre, mintha csak a sötét semmbie kerültek volna, amit végül ugyanannak a lónak a a türelmetlen nyerítése tör meg, akitől korábban is majd frászt kapott.*
- Szóval… az úrnőd… *Gyengén ajkaiba harap, és kíváncsian méregeti a földön ülőt néhány másodpercig, mmielőtt folytatná.*
- Nekem is volt úrnőm. Sok mindent köszönhetek neki, bevezetett egy világba, ahol végül értelmet nyert az életem. Általa találkoztam olyan… ~démonokkal~ személyekkel, akikről azt sem tudtam addig, hogy léteznek-e. Léteznek. Néha én is kaptam büntetést. Elvette a pénzem, de volt olyan is, hogy napokra a falhoz láncolt a kezeimnél és a nyakamnál, mikor szerinte rossz voltam. Az kényelmetlen volt. Egyszer viszont meg is csókolt, hümm. *Kíváncsian néz Narenre újra, míg rendezi a kavargó gondolatait, melyhez bizony elkél Velar segítsége, hogy ilyen összeszedetten hagyják el a fekete ajkakat.*
- Egy küldetésre indultunk, melyet a közös Urunktól kaptunk, de megtudtam, hogy ha szorulna a hurok, akkor eladna engem rabszolgának a thargoknak, hogy magát mentse. Csalódtam. Engedelmességet fogadtam neki, de azt nem, hogy egy feláldozható eszköz leszek. *Nincs oka rá, hogy ezt elmesélje, csak úgy jön belőle az úrnő szó hallatán feltörő emlékek miatt. A félvér pedig, miután felkelni is alig tud a földről, és menekülni amúgy sem tudna, csak rajta keresztül, kénytelen végighallgatni.*
1773. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-12 11:07:17
Üzenet elküldve: 2025-08-12 11:07:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Az árnyak egyenlőnek ítélnek urat és szolgát//
//Istálló//
*Végre elveszik a lámpást az arca elől. Így egyből jobban érzi magát, hiszen legalább nem vakul el a bal szemére is.*
- Igen. *-belepislog a lámpás által szétszaggatott félhomályba, próbálja kisilabizálni a nő alakját. Egyáltalán nem biztos benne, hogy nem az Úrnők küldötte, tekintve a felszerelést, ami rajta van. Nyel egyet, de száját száraznak érzi.-* Nem csináltam semmit, csak itt vagyok. Megijeszteni sem akartalak.
*Tenyerein megtámaszkodva, ültében hátrébb húzódik míg neki nem tud támaszkodni az állás falának. Amúgy sem tudna menekülni ha a nő rá akarna támadni, hiszen az elállja az egyetlen lehetséges egérutat. De egyelőre az nem mozdul felé, viszont kérdéseivel épp olyan helyekre talál így is, amelyek érzékenyek jelenleg. A sorjázó szavak hatására arcát forróbbnak érzi, de nem biztos benne, hogy a vele szemben álló is látja azt, hogy elvörösödik. Valószínűleg így is épp elég tarka az arca.*
- Nem bújtam el! Pontosan ott vagyok, ahová küldtek! *-beleharap a nyelvébe. Ilyet nem szabad mondania. Tekintete megvillan ahogy a nő kuncog saját szavain. Még hogy egy démonnak köszönheti a sebeit?! Ha Vhorossi Úrnő hallaná ezt, akkor puszta kézzel tépné ki a nő nyelvét! Mellkasában a düh szikráját érzi ettől az ostoba fecsegéstől. Felszíniek! Sosem tudják, mikor kell csöndben maradni. Elfordítja az arcát.*
- Nem fog rám lépni. *-válaszolja inkább csöndben, tekintetével a jókora málhásló körvonalait keresve-* Zardil tudja, hogy itt vagyok mellette.
*Visszafordul a nő felé, kezével türelmetlen mozdulatot tesz, ahogy mutatóujját ajkai elé tartja. Mikor rajtakapja magát a mozdulaton, bosszankodva a térdébe dörgöli a tenyerét. Mintha az Úrnők meghallhatnák, hogy miről beszélnek..! De igen, tulajdonképpen meghallhatják. Ők mindenről tudnak.*
- Ne beszélj olyanról, amiről fogalmad sincs! *-mondja szárazon, szinte sziszegőn-* Nem bántott engem senki! Ez csak..
*Újra felemeli kezét, ujjait végighúzza arcán. Húsa tompán felsajog az érintés nyomán.*
- Ez csak egy lecke volt, amit azért kaptam, mert az Úrnőm nem volt elégedett velem.
//Az árnyak egyenlőnek ítélnek urat és szolgát//
//Istálló//
*Végre elveszik a lámpást az arca elől. Így egyből jobban érzi magát, hiszen legalább nem vakul el a bal szemére is.*
- Igen. *-belepislog a lámpás által szétszaggatott félhomályba, próbálja kisilabizálni a nő alakját. Egyáltalán nem biztos benne, hogy nem az Úrnők küldötte, tekintve a felszerelést, ami rajta van. Nyel egyet, de száját száraznak érzi.-* Nem csináltam semmit, csak itt vagyok. Megijeszteni sem akartalak.
*Tenyerein megtámaszkodva, ültében hátrébb húzódik míg neki nem tud támaszkodni az állás falának. Amúgy sem tudna menekülni ha a nő rá akarna támadni, hiszen az elállja az egyetlen lehetséges egérutat. De egyelőre az nem mozdul felé, viszont kérdéseivel épp olyan helyekre talál így is, amelyek érzékenyek jelenleg. A sorjázó szavak hatására arcát forróbbnak érzi, de nem biztos benne, hogy a vele szemben álló is látja azt, hogy elvörösödik. Valószínűleg így is épp elég tarka az arca.*
- Nem bújtam el! Pontosan ott vagyok, ahová küldtek! *-beleharap a nyelvébe. Ilyet nem szabad mondania. Tekintete megvillan ahogy a nő kuncog saját szavain. Még hogy egy démonnak köszönheti a sebeit?! Ha Vhorossi Úrnő hallaná ezt, akkor puszta kézzel tépné ki a nő nyelvét! Mellkasában a düh szikráját érzi ettől az ostoba fecsegéstől. Felszíniek! Sosem tudják, mikor kell csöndben maradni. Elfordítja az arcát.*
- Nem fog rám lépni. *-válaszolja inkább csöndben, tekintetével a jókora málhásló körvonalait keresve-* Zardil tudja, hogy itt vagyok mellette.
*Visszafordul a nő felé, kezével türelmetlen mozdulatot tesz, ahogy mutatóujját ajkai elé tartja. Mikor rajtakapja magát a mozdulaton, bosszankodva a térdébe dörgöli a tenyerét. Mintha az Úrnők meghallhatnák, hogy miről beszélnek..! De igen, tulajdonképpen meghallhatják. Ők mindenről tudnak.*
- Ne beszélj olyanról, amiről fogalmad sincs! *-mondja szárazon, szinte sziszegőn-* Nem bántott engem senki! Ez csak..
*Újra felemeli kezét, ujjait végighúzza arcán. Húsa tompán felsajog az érintés nyomán.*
- Ez csak egy lecke volt, amit azért kaptam, mert az Úrnőm nem volt elégedett velem.
1772. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-11 20:14:13
Üzenet elküldve: 2025-08-11 20:14:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1152
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1152
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Az árnyak egyenlőnek ítélnek urat és szolgát//
//Istálló//
*Nehezen találja meg a számára furcsa hang forrását, és miközben keresi, néha el is bizonytalanodik, hogy nem csupán valamelyik állat csinált valamit, ami aztán ilyen hangot adott ki, de végül rá kell jönnie, hogy nem. Ahogy felemeli a kezében lévő lámpást, az egyik lóállás ajtaja mögött a sarokban, a benne elszállásolt állat mellett egy alakot pillant meg. Elsőre hátborzongató látvány az a kép, melyet az elméje a beérkező ingerek alapján lefest neki, de aztán tisztul a kép, és rájön, hogy az idegen él, mozog, és még beszélni is tud. Az is hamar kiderül, hogy feleslegesen tartja a kezében a tőrt. Ahogy rávilágít a félvérre, észreveszi rajta a csúnya sebeket, na meg azt, hogy felállni sem tud a földről szerencsétlen.*
- Csak itt vagy? Hümm. *Oldalra billenti a fejét méregetve a másikat, aztán gondol egyet, a lámpást lerakja valahová az állás szélére, ahonnan nem esik lel, a fegyverét visszacsúsztatja a tokjába, ő pedig megtámaszkodik az ajtón, és onnan figyeli tovább a pórul járt férfit.*
- Nem akarok semmit. Csak Árnyékért jöttem, de te a frászt hoztad rám. Nem számítottam arra, hogy lesz itt bent valaki ilyenkor. *Nem teszi hozzá, hogy arra meg főleg nem számított, hogy azt a valakit a lovaknak kitüntetett helyen, a szénában fetrengve találja majd meg.*
- Látom, valaki jól ellátta a bajodat. Előle bújtál el ide? Nem félsz tőle, hogy ha én megtaláltalak, akkor ő is meg fog? Ki volt az? Egy városőr? Egy ork? Vagy egy démon? *Halkan kuncogni kezd. Nem tudja megmondani miért, de valamiért szórakoztatja a helyzet. Elsőkézből láthatja, hogy milyen az, amikor valaki olyan gyenge, hogy még magát sem képes megvédeni. Büszkeséggel tölti el, hogy ő nem ilyen szerencsétlenül fetreng a földön. Ő még a halált is legyőzte.*
- Mmm, talán ki kellene onnan jönnöd, amíg rád nem lép az a ló. Törött csontokkal még rosszabb lenne. Hol van, aki bántott? Itt van még a környéken? *Csak azért nem mondja rögtön, hogy bekíséri a fiút a fogadóba, mert egyszerűen eszébe sem jut. Továbbra sem az az első gondolata, hogy segíteni kéne rajta.*
//Az árnyak egyenlőnek ítélnek urat és szolgát//
//Istálló//
*Nehezen találja meg a számára furcsa hang forrását, és miközben keresi, néha el is bizonytalanodik, hogy nem csupán valamelyik állat csinált valamit, ami aztán ilyen hangot adott ki, de végül rá kell jönnie, hogy nem. Ahogy felemeli a kezében lévő lámpást, az egyik lóállás ajtaja mögött a sarokban, a benne elszállásolt állat mellett egy alakot pillant meg. Elsőre hátborzongató látvány az a kép, melyet az elméje a beérkező ingerek alapján lefest neki, de aztán tisztul a kép, és rájön, hogy az idegen él, mozog, és még beszélni is tud. Az is hamar kiderül, hogy feleslegesen tartja a kezében a tőrt. Ahogy rávilágít a félvérre, észreveszi rajta a csúnya sebeket, na meg azt, hogy felállni sem tud a földről szerencsétlen.*
- Csak itt vagy? Hümm. *Oldalra billenti a fejét méregetve a másikat, aztán gondol egyet, a lámpást lerakja valahová az állás szélére, ahonnan nem esik lel, a fegyverét visszacsúsztatja a tokjába, ő pedig megtámaszkodik az ajtón, és onnan figyeli tovább a pórul járt férfit.*
- Nem akarok semmit. Csak Árnyékért jöttem, de te a frászt hoztad rám. Nem számítottam arra, hogy lesz itt bent valaki ilyenkor. *Nem teszi hozzá, hogy arra meg főleg nem számított, hogy azt a valakit a lovaknak kitüntetett helyen, a szénában fetrengve találja majd meg.*
- Látom, valaki jól ellátta a bajodat. Előle bújtál el ide? Nem félsz tőle, hogy ha én megtaláltalak, akkor ő is meg fog? Ki volt az? Egy városőr? Egy ork? Vagy egy démon? *Halkan kuncogni kezd. Nem tudja megmondani miért, de valamiért szórakoztatja a helyzet. Elsőkézből láthatja, hogy milyen az, amikor valaki olyan gyenge, hogy még magát sem képes megvédeni. Büszkeséggel tölti el, hogy ő nem ilyen szerencsétlenül fetreng a földön. Ő még a halált is legyőzte.*
- Mmm, talán ki kellene onnan jönnöd, amíg rád nem lép az a ló. Törött csontokkal még rosszabb lenne. Hol van, aki bántott? Itt van még a környéken? *Csak azért nem mondja rögtön, hogy bekíséri a fiút a fogadóba, mert egyszerűen eszébe sem jut. Továbbra sem az az első gondolata, hogy segíteni kéne rajta.*
1771. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-11 15:34:47
Üzenet elküldve: 2025-08-11 15:34:47
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Az árnyak egyenlőnek ítélnek urat és szolgát//
//Istálló//
*Vhorossi Úrnő ismét Elireya Úrnőre bízta őt, Elireya Úrnő pedig ismét az istállóba küldte. És ezt egyáltalán nem is bánja. Bár nagyon szívesen kucorogna a földön Vhorossi Úrnő szobájában, hogy ha a nősténynek bármilyen kérése lenne, akkor azonnal eleget tudjon tenni neki; Elireya Úrnő társaságában viszont, hacsak nem muszáj, nem szívesen tartózkodna most. Azután nem, hogy neki köszönhetően milyen minőségi nevelésben részesülhetett.
Így hát megint abban az állásban van, ahová Zardil is be lett kötve. A jókora málhásló legalább nem bánja a társaságát. Az csöndben rágja a zabot amit elé tett, néha toppant a hátsó lábával, ha egy légy túl szemtelen lenne a farán.
Megint a friss szénába fészkelte be magát, összekucorodva, az oldalán fekszik benne. Szemeit próbálgatja: a bal szemével remekül lát a beszűrődő holdfényben, a jobb szemével pedig jóformán alig. Azóta van ez így, hogy Vhorossi Úrnő büntetésből úgy megverte a hajkeféje nyelével.
A lovakkal egyidőben hallja meg a kívülről közelítő lépteket. Az egyik ló -ha jól sejti, Elireya Úrnő lova- figyelmeztetőn felnyihog. Ebből azonnal tudja, hogy nem valamelyik Úrnő jött érte. Az borzasztó lenne. Ha valamelyik Úrnőnek személyesen kéne idejönnie utána, akkor a ma reggeli verés csupán szórakoztató matinéműsornak tűnne amellett, amit akkor kapna.
Az érkező megszólal, a női hangtól azért egy pillanatra kihagy majd félrever a szíve. De ez nem valamelyik Úrnő, szerencsére. Légzése nem nyugszik meg azonnal. Megpróbál felülni, ám a mozdulattól megszédül. Muszáj megkapaszkodnia a földben fél kézzel. Másik kezével homlokához nyúl, mintha ezzel megállíthatná azt az érzést, hogy feje szabadon pörög a vállán. Persze, nem segít rajta. Sőt, csak sikeresen széthúzza a már varasodó sebet a szemöldökénél. Panaszos hang hagyja el a torkát. Jól van akkor, jó lesz neki a szénában. A széna meleg. A széna puha. A széna jó.
Bal szemhéján keresztül érzékeli csak azt, hogy egyre inkább világosabb van, ám az nem jut el agyáig, hogy ez mit is jelent. Akkor rezzen össze, amikor az álláson kívülről, de ezúttal közvetlen közelről hallja megint azt a női hangot. Elfintorodik. A lópokrócot visszaakasztotta a szegre, azt hitte hogy idebent, Zardil mellett nem kell eltakarnia magát. Nos, tévedett. Kevesebbért is vágták már szájon. Felpislant, fél szemmel próbálja kivenni a lámpás túloldalán lebegő arcot.*
- Amúgy sem.. ártanék. *-megpróbál úgy beszélni, hogy legalább a száján lévő seb ne nyíljon szét. A földre támaszkodva felül a szénában, hunyorogva fordítja el arcát a követlenül elé tartott lámpástól.-* Nem csinálok semmit! Én csak.. itt vagyok.
*Hunyorogva próbál megint átlátni a lámpás világán, hogy legalább nagyjából kivehesse a nő arcát. Az Úrnők küldték volna? Meglehet.*
- Mit akarsz tőlem? *-hangja fáradt és nyers, nincs benne nyoma annak a behódolásnak, amivel az Úrnők előtt szólal meg. Viszont még mindig nem lehet biztos benne, hogy nem ők küldték. Mit is mondott a nő? Hogy felesleges elvágni a torkát.. A Sötét Anyára, pedig mennyit segítene vele rajta..!*
//Az árnyak egyenlőnek ítélnek urat és szolgát//
//Istálló//
*Vhorossi Úrnő ismét Elireya Úrnőre bízta őt, Elireya Úrnő pedig ismét az istállóba küldte. És ezt egyáltalán nem is bánja. Bár nagyon szívesen kucorogna a földön Vhorossi Úrnő szobájában, hogy ha a nősténynek bármilyen kérése lenne, akkor azonnal eleget tudjon tenni neki; Elireya Úrnő társaságában viszont, hacsak nem muszáj, nem szívesen tartózkodna most. Azután nem, hogy neki köszönhetően milyen minőségi nevelésben részesülhetett.
Így hát megint abban az állásban van, ahová Zardil is be lett kötve. A jókora málhásló legalább nem bánja a társaságát. Az csöndben rágja a zabot amit elé tett, néha toppant a hátsó lábával, ha egy légy túl szemtelen lenne a farán.
Megint a friss szénába fészkelte be magát, összekucorodva, az oldalán fekszik benne. Szemeit próbálgatja: a bal szemével remekül lát a beszűrődő holdfényben, a jobb szemével pedig jóformán alig. Azóta van ez így, hogy Vhorossi Úrnő büntetésből úgy megverte a hajkeféje nyelével.
A lovakkal egyidőben hallja meg a kívülről közelítő lépteket. Az egyik ló -ha jól sejti, Elireya Úrnő lova- figyelmeztetőn felnyihog. Ebből azonnal tudja, hogy nem valamelyik Úrnő jött érte. Az borzasztó lenne. Ha valamelyik Úrnőnek személyesen kéne idejönnie utána, akkor a ma reggeli verés csupán szórakoztató matinéműsornak tűnne amellett, amit akkor kapna.
Az érkező megszólal, a női hangtól azért egy pillanatra kihagy majd félrever a szíve. De ez nem valamelyik Úrnő, szerencsére. Légzése nem nyugszik meg azonnal. Megpróbál felülni, ám a mozdulattól megszédül. Muszáj megkapaszkodnia a földben fél kézzel. Másik kezével homlokához nyúl, mintha ezzel megállíthatná azt az érzést, hogy feje szabadon pörög a vállán. Persze, nem segít rajta. Sőt, csak sikeresen széthúzza a már varasodó sebet a szemöldökénél. Panaszos hang hagyja el a torkát. Jól van akkor, jó lesz neki a szénában. A széna meleg. A széna puha. A széna jó.
Bal szemhéján keresztül érzékeli csak azt, hogy egyre inkább világosabb van, ám az nem jut el agyáig, hogy ez mit is jelent. Akkor rezzen össze, amikor az álláson kívülről, de ezúttal közvetlen közelről hallja megint azt a női hangot. Elfintorodik. A lópokrócot visszaakasztotta a szegre, azt hitte hogy idebent, Zardil mellett nem kell eltakarnia magát. Nos, tévedett. Kevesebbért is vágták már szájon. Felpislant, fél szemmel próbálja kivenni a lámpás túloldalán lebegő arcot.*
- Amúgy sem.. ártanék. *-megpróbál úgy beszélni, hogy legalább a száján lévő seb ne nyíljon szét. A földre támaszkodva felül a szénában, hunyorogva fordítja el arcát a követlenül elé tartott lámpástól.-* Nem csinálok semmit! Én csak.. itt vagyok.
*Hunyorogva próbál megint átlátni a lámpás világán, hogy legalább nagyjából kivehesse a nő arcát. Az Úrnők küldték volna? Meglehet.*
- Mit akarsz tőlem? *-hangja fáradt és nyers, nincs benne nyoma annak a behódolásnak, amivel az Úrnők előtt szólal meg. Viszont még mindig nem lehet biztos benne, hogy nem ők küldték. Mit is mondott a nő? Hogy felesleges elvágni a torkát.. A Sötét Anyára, pedig mennyit segítene vele rajta..!*
1770. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-11 14:29:34
Üzenet elküldve: 2025-08-11 14:29:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1152
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1152
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Az árnyak egyenlőnek ítélnek urat és szolgát//
//Istálló//
~Velar?~ *Harangozza be elméjét a lány kétségbeesett hangja. Órák óta próbál elaludni, de hiába, nem jön álom a szemére. Nem tudja miért, de képtelen az alvásra. Fel is ül az ágyban, ahol az éj leple alatt sűrű csend fogadja a sötétben, melyet a holdak ablakon beszűrődő fénye tör csak meg valamelyest. Körbepillant a szobában. Szörnyecske békésen szundikál az ágy végében, a ruhái ugyanúgy a földre vannak szórva, ahogy hagyta őket, és még az alak is pont olyan rémisztően néz vissza a falon ferdén lógó képről, mint mindig. Semmi sem más, valami mégsem jó.*
~Meg kell nyugodnod. Az elméd tele van felesleges gondolatokkal, már nekem is nehéz visszatartanom őket.~ *A válasz egyértelmű, Nori attól a stressztől nem tud elaludni, amit a birtokában lévő, gyémántba zárt szív birtoklása okoz. Minden apró szilánkjának megvan róla a saját, egymástól merőben különböző véleménye, melyet mind próbálnak is rázúdítani a feketeségre. Ha nem volna a Yillithtől kapott ajándék, Velar, talán már bele is őrült volna. Így csupán apró, kellemetlen lüktetést érez a homlokában.*
- Kimegyek levegőzni. *Hangosan mondja ki a szavakat, de hogy kinek, azt nem tudja, hisz az alvó macskán kívül nincs ott vele senki. Kikászálódik az ágyból, felöltözik a teljes felszerelésébe, hisz ilyen késő éjszaka megannyi veszély leselkedhet rá odakint, majd kilép a házból, és a főtér felé indul. A Kikötőbe menet is megnyugtatta a lovaglás, és most is az jut eszébe, hogy talán tennie kéne egy kört a város körül Árnyék hátán, az majd segít elterelni a gondolatait.
Sietős léptekkel vág keresztül a főtéren, és közelíti meg a Pegazus fogadó szomszédságában található istállót. Nem tudja, hogy ilyen késő éjszaka itt van-e még a lovász is, akinek dolgozni is szokott néhanapján, de ha nincs, az sem baj. Neki csak a lova kell, akit annak rendje és módja szerint izzó parázzsal etetett meg ma este is, így az éjszaka folyamán nem kell amiatt aggódnia senkinek, hogy felgyújtaná szerencsétlen az egész kócerájt.
Ahogy belép, szalma illata csapja meg az orrát. Az istálló egyébként ilyen későn egészen ijesztőnek bizonyul, főleg akkor, mikor az egyik ló nyerítésétől úgy megijed, hogy sikítani támadna kedve, de vissza tudja tartani. Aztán elcsendesül minden. Nincs más, csak ő és a sötét istálló.*
- Árnyék, szia! Kimegyünk egyet kalandozni, jó? *Mondja szeretett hátasának, mikor odalép hozzá. Azt hiszi, egyedül van, egészen addig, míg a helyiség túlvégéből neszelést és valamiféle nyögést nem vél hallani.*
~Velar?~ *Nem tudja, miért őt szólítja, de újabban mindig ezt teszi, mikor azt hiszi, hogy csak az elméje játszik vele, de nem, ez most nem játék, valóban hallja a hangokat. Leemeli a falról az egyik lámpást, hosszú tőrét kivonja a tokjából, és lassú léptekkel indul meg felfedezni a helyiséget, de amit, vagy akit talál, arra egyáltalán nem számított. Egy különösen rossz passzban lévő fél-elf szenved a földön.*
- Ehm. Azt hiszem, hogy felesleges elvágnom a torkod. Ebben az állapotban nem fogsz nekem ártani. Mi a francot csinálsz itt így? *A lámpást egészen közel tartja a fiú arcához, így jól látja, valaki csúnyán elbánt vele, de nem kezd el emiatt pánikolni, a segítségére sem siet, inkább faggatni kezdi szegényt.*
//Az árnyak egyenlőnek ítélnek urat és szolgát//
//Istálló//
~Velar?~ *Harangozza be elméjét a lány kétségbeesett hangja. Órák óta próbál elaludni, de hiába, nem jön álom a szemére. Nem tudja miért, de képtelen az alvásra. Fel is ül az ágyban, ahol az éj leple alatt sűrű csend fogadja a sötétben, melyet a holdak ablakon beszűrődő fénye tör csak meg valamelyest. Körbepillant a szobában. Szörnyecske békésen szundikál az ágy végében, a ruhái ugyanúgy a földre vannak szórva, ahogy hagyta őket, és még az alak is pont olyan rémisztően néz vissza a falon ferdén lógó képről, mint mindig. Semmi sem más, valami mégsem jó.*
~Meg kell nyugodnod. Az elméd tele van felesleges gondolatokkal, már nekem is nehéz visszatartanom őket.~ *A válasz egyértelmű, Nori attól a stressztől nem tud elaludni, amit a birtokában lévő, gyémántba zárt szív birtoklása okoz. Minden apró szilánkjának megvan róla a saját, egymástól merőben különböző véleménye, melyet mind próbálnak is rázúdítani a feketeségre. Ha nem volna a Yillithtől kapott ajándék, Velar, talán már bele is őrült volna. Így csupán apró, kellemetlen lüktetést érez a homlokában.*
- Kimegyek levegőzni. *Hangosan mondja ki a szavakat, de hogy kinek, azt nem tudja, hisz az alvó macskán kívül nincs ott vele senki. Kikászálódik az ágyból, felöltözik a teljes felszerelésébe, hisz ilyen késő éjszaka megannyi veszély leselkedhet rá odakint, majd kilép a házból, és a főtér felé indul. A Kikötőbe menet is megnyugtatta a lovaglás, és most is az jut eszébe, hogy talán tennie kéne egy kört a város körül Árnyék hátán, az majd segít elterelni a gondolatait.
Sietős léptekkel vág keresztül a főtéren, és közelíti meg a Pegazus fogadó szomszédságában található istállót. Nem tudja, hogy ilyen késő éjszaka itt van-e még a lovász is, akinek dolgozni is szokott néhanapján, de ha nincs, az sem baj. Neki csak a lova kell, akit annak rendje és módja szerint izzó parázzsal etetett meg ma este is, így az éjszaka folyamán nem kell amiatt aggódnia senkinek, hogy felgyújtaná szerencsétlen az egész kócerájt.
Ahogy belép, szalma illata csapja meg az orrát. Az istálló egyébként ilyen későn egészen ijesztőnek bizonyul, főleg akkor, mikor az egyik ló nyerítésétől úgy megijed, hogy sikítani támadna kedve, de vissza tudja tartani. Aztán elcsendesül minden. Nincs más, csak ő és a sötét istálló.*
- Árnyék, szia! Kimegyünk egyet kalandozni, jó? *Mondja szeretett hátasának, mikor odalép hozzá. Azt hiszi, egyedül van, egészen addig, míg a helyiség túlvégéből neszelést és valamiféle nyögést nem vél hallani.*
~Velar?~ *Nem tudja, miért őt szólítja, de újabban mindig ezt teszi, mikor azt hiszi, hogy csak az elméje játszik vele, de nem, ez most nem játék, valóban hallja a hangokat. Leemeli a falról az egyik lámpást, hosszú tőrét kivonja a tokjából, és lassú léptekkel indul meg felfedezni a helyiséget, de amit, vagy akit talál, arra egyáltalán nem számított. Egy különösen rossz passzban lévő fél-elf szenved a földön.*
- Ehm. Azt hiszem, hogy felesleges elvágnom a torkod. Ebben az állapotban nem fogsz nekem ártani. Mi a francot csinálsz itt így? *A lámpást egészen közel tartja a fiú arcához, így jól látja, valaki csúnyán elbánt vele, de nem kezd el emiatt pánikolni, a segítségére sem siet, inkább faggatni kezdi szegényt.*
1769. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-11 09:28:26
Üzenet elküldve: 2025-08-11 09:28:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
*A megkönnyebbülést végül az hozzá előbb, mikor Arthenior városkájába érkezik. Egyszer már járt itt, de akkor még törpének is törpe volt, apjával és a testvéreivel jöttek piacolni egyet, ettek mindenféle finomságos dolgot és édes gyümölcsös teát. Az egy nagyon szép emlék Grorin fejében, ezért örül hogy itt kötött ki. Bár a Krenkataurba indult eredetileg, de sebaj, oda később is visszatérhet, de előbb alaposan ki kell pihennie magát, enni egy jó nagyot és netán útitársakat is szerezni.*
1768. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-09 22:51:47
Üzenet elküldve: 2025-08-09 22:51:47
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 3
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
*Nortimer tekintete felcsillan, mikor végre megpillantja Arthenior impozáns körvonalait. A város, amelynek régen tervezett megélhetést és új életet ígért, most ott áll előtte, mint a remény halvány szikrája. Szaporábban kezdi szedni apró lábait, mintha már a város közelsége mindent megváltoztatna. A fáradt test egy pillanatra megújul, ahogy a cél végre elérhető közelségbe kerül.
A város kapujánál, a városőrség jelenléte figyelmezteti őt, hogy biztonságban van, de egyúttal eszébe jut, hogy valamit el kell mondania. A keze remegni kezd, ahogy a szekere ellopása és a támadás emléke egyre erősebben ébred benne. Azonban ahogy a közelben álló őrre pillant, és lépni készül felé, mintha hirtelen lelassulna minden. Meglepi a felismerés, hogy semmire sem emlékszik. A támadásról, a támadókról, minden elmosódik. Még maga az incidens is teljesen ködös.
Elbizonytalanodva simít végig a sajgó tarkóján, próbálja összeszedni a gondolatait. Az emlékezet hiánya szinte szétfeszíti.*
- Jaj, mit tegyek... Így nem állíthatok oda, hát bolondnak néznek majd... Mit tegyek? Mit tegyek?
*Mormolja, miközben idegesen toporog egy helyben, a testén és lelkén egyaránt érzett feszültség látszik.
A helyzet abszurditása, hogy nem tudja, mi történt vele, felőrli minden önbizalmát. Úgy érzi, mintha már a legkisebb mozdulattól is összetörne. Mégis, egy beletörődő sóhajt enged el, miközben a helyzet súlyosságát felmérve elindul tovább. Nincs mit tenni, és csak annyi marad, hogy a napot megpróbálja másképp folytatni, mint ahogy az eltervezte.
A szökőkút vonzza, valami tisztítót és frissítő érzetet keres, mint ha a víz segíthetne egy kicsit elfelejteni mindazt, ami történt. A kis gnóm lassan odasétál, és lábujjhegyre emelkedve próbálja elérni a szökőkút szélét. Fáradt karjaival kapaszkodik, miközben megpróbálja leöblíteni magáról a poros utat és az azt kísérő kudarctól áthatott érzéseket.
Néhány korty vizet sikerül is innia, de az íze nem hozza meg azt a frissítő hatást, amit várt. A víz tisztít, de a lelkét nem képes. Felmászik az egyik közeli padra, és ott, kis küzdelem után, úgy érzi, véglegesen elcsendesedett minden körülötte. Az egyedüllétben, miközben a szél hajtja a vízcseppeket a szökőkútra, folytatja kesergését.*
- Ha csak látnám őket még egyszer... Talán emlékeznék rájuk, és ellátnám a bajukat, de el ám!
*Mondja halkan, ahogy a szemei egyre üresebben pillantanak a város nyüzsgő élete felé.
A szavak, amelyek szinte maguknak szólnak, lassan elhalnak, mintha elnyelte volna őket a környezet, a város és az idő. Nortimer a benne érzett csalódottság ellenére nem adja fel. Még ha a múltját és a rablókat nem is tudja felidézni, egyvalami világos számára: nem hagyhatja, hogy ez a nap elvegye minden erejét.*
A város kapujánál, a városőrség jelenléte figyelmezteti őt, hogy biztonságban van, de egyúttal eszébe jut, hogy valamit el kell mondania. A keze remegni kezd, ahogy a szekere ellopása és a támadás emléke egyre erősebben ébred benne. Azonban ahogy a közelben álló őrre pillant, és lépni készül felé, mintha hirtelen lelassulna minden. Meglepi a felismerés, hogy semmire sem emlékszik. A támadásról, a támadókról, minden elmosódik. Még maga az incidens is teljesen ködös.
Elbizonytalanodva simít végig a sajgó tarkóján, próbálja összeszedni a gondolatait. Az emlékezet hiánya szinte szétfeszíti.*
- Jaj, mit tegyek... Így nem állíthatok oda, hát bolondnak néznek majd... Mit tegyek? Mit tegyek?
*Mormolja, miközben idegesen toporog egy helyben, a testén és lelkén egyaránt érzett feszültség látszik.
A helyzet abszurditása, hogy nem tudja, mi történt vele, felőrli minden önbizalmát. Úgy érzi, mintha már a legkisebb mozdulattól is összetörne. Mégis, egy beletörődő sóhajt enged el, miközben a helyzet súlyosságát felmérve elindul tovább. Nincs mit tenni, és csak annyi marad, hogy a napot megpróbálja másképp folytatni, mint ahogy az eltervezte.
A szökőkút vonzza, valami tisztítót és frissítő érzetet keres, mint ha a víz segíthetne egy kicsit elfelejteni mindazt, ami történt. A kis gnóm lassan odasétál, és lábujjhegyre emelkedve próbálja elérni a szökőkút szélét. Fáradt karjaival kapaszkodik, miközben megpróbálja leöblíteni magáról a poros utat és az azt kísérő kudarctól áthatott érzéseket.
Néhány korty vizet sikerül is innia, de az íze nem hozza meg azt a frissítő hatást, amit várt. A víz tisztít, de a lelkét nem képes. Felmászik az egyik közeli padra, és ott, kis küzdelem után, úgy érzi, véglegesen elcsendesedett minden körülötte. Az egyedüllétben, miközben a szél hajtja a vízcseppeket a szökőkútra, folytatja kesergését.*
- Ha csak látnám őket még egyszer... Talán emlékeznék rájuk, és ellátnám a bajukat, de el ám!
*Mondja halkan, ahogy a szemei egyre üresebben pillantanak a város nyüzsgő élete felé.
A szavak, amelyek szinte maguknak szólnak, lassan elhalnak, mintha elnyelte volna őket a környezet, a város és az idő. Nortimer a benne érzett csalódottság ellenére nem adja fel. Még ha a múltját és a rablókat nem is tudja felidézni, egyvalami világos számára: nem hagyhatja, hogy ez a nap elvegye minden erejét.*
1767. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-09 15:22:05
Üzenet elküldve: 2025-08-09 15:22:05
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//A toronyhoz//
*Most, hogy végre sikerül pontot tenni az amulettáldás ügyére, úgy gondolja jót fog tenni egy kis kiruccanás, mielőtt még túl veszélyessé válnának az utak. Úgyhogy a mágustorony felé indul, pontosabban először még a főtérre veszi az irányt, hisz gy lesz a leggyorsabb az útja. Most nem a tisztás felé indul, habár oda is kellemes emlékek kötik. Közben pedig azon a bizonyos kürtszón is el kell gondolkodnia, hogy vajon mit jelenthet, és miféle kihívások várnak rá, és a többiekre a közeljövőben. Meglehet keményebb lesz, mint amire elsőre számított.*
*Most, hogy végre sikerül pontot tenni az amulettáldás ügyére, úgy gondolja jót fog tenni egy kis kiruccanás, mielőtt még túl veszélyessé válnának az utak. Úgyhogy a mágustorony felé indul, pontosabban először még a főtérre veszi az irányt, hisz gy lesz a leggyorsabb az útja. Most nem a tisztás felé indul, habár oda is kellemes emlékek kötik. Közben pedig azon a bizonyos kürtszón is el kell gondolkodnia, hogy vajon mit jelenthet, és miféle kihívások várnak rá, és a többiekre a közeljövőben. Meglehet keményebb lesz, mint amire elsőre számított.*
1766. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-09 13:38:27
Üzenet elküldve: 2025-08-09 13:38:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 678
OOC üzenetek: 122
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 678
OOC üzenetek: 122
Játékstílus: Vakmerő
//Halált kergetve//
* A főtéren aztán megáll, és felfrissíti az arcát a szökőkútból. Nem akar sokáig időzni, és magára hívni a figyelmet. Szemez kicsit az istállóval, de talán még feltűnőbb lenne, ha kézben vinné a levágott fejet, és nem a ló oldalán. Úgyhogy, miután ő is, és az állat is ittak a kút vizéből, tovább poroszkál a kaszárnya felé. Jobb ötlete nincs, hogy hol vasalhatná be a vérdíjat, és egyébként is meg akarta kérdezni, hogy mi a helyzet a régi alakulatával. Talán már meg sincsenek, de attól semmiképp sem fél, hogy senki ne emlékezne rájuk. *
* A főtéren aztán megáll, és felfrissíti az arcát a szökőkútból. Nem akar sokáig időzni, és magára hívni a figyelmet. Szemez kicsit az istállóval, de talán még feltűnőbb lenne, ha kézben vinné a levágott fejet, és nem a ló oldalán. Úgyhogy, miután ő is, és az állat is ittak a kút vizéből, tovább poroszkál a kaszárnya felé. Jobb ötlete nincs, hogy hol vasalhatná be a vérdíjat, és egyébként is meg akarta kérdezni, hogy mi a helyzet a régi alakulatával. Talán már meg sincsenek, de attól semmiképp sem fél, hogy senki ne emlékezne rájuk. *
1765. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-07 23:04:27
Üzenet elküldve: 2025-08-07 23:04:27
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//Az amulett nyomában//
*Olyannyira belelendült a sétába, hogy már a főtéren jár. Megáll a szökőkútnál, s egy pillanatra mélyen magába néz. ~Most akár el is indulhatnék világgá. Csak úgy. Csak az egyik lábammal kellene elindulnom, és valószínűleg a másik már önmagától követné, mert nem szeretnék orra bukni, igaz? Elindulnék és vissza se néznék soha. Tán keresnének páran de csak mert tartozok nekik, vagy kérni akarnak valamit, de úgy igazán senkinek nem hiányoznék. Csak megindulnék, hogy fejjel beleugorjak a Lihanechi tóba, aztán meg lesz ami lesz. Átkelek a hegyen, megülök egy griffet, vagy egy sárkányt.~ Elvigyorodik a gondolatokon, pipára gyújt ahogy ezen mereng, hogy menjen-e világgá. Egy jó darabig csak ott pöfékel, mielőtt egy lemondó sóhajjal karöltve fordulna vissza a város szíve felé. Nem tudna elszámolni a lelkiismeretével, hogyha most csak úgy itt hagyna mindent, főleg ebben a vészterhes időben. Annyi mindent pletykálnak a városban, hogy akár még valami igaz is lehet belőle, s hogyha csak valamennyi, bármennyi része is igaz, a hatása már így is érződik, pedig még valószínűleg senkit nem kaszaboltak le orkok csak úgy a közelben. Ha pedig valóban igaz bármi is az egészből, bizonyosan szükség lesz rá, szükség lesz arra hogy gyógyítson, hogy lelket öntsön az emberekbe, hogy megvédje az ártatlanokat. Legyen Eeyr szerető keze, és az ökle is egyaránt ha arra lenne szükség. Ezt csak az idő fogja tudni megmondani, de ő mindenesetre készen fog állni. Készen fog állni, mert muszáj! Mert nincs más választása. Ezért is fordul vissza a főtérről, ezért is csap át egyenesen a piac felé, ezért sem adja fel ilyen könnyen. ~Nem sikerült a varázslat? Hát.. Bassza akkor meg magát a varázslat! ~ Vigyorog teli pofával, nem törődik most semmi mással, elszánta magát hogy még egyszer megpróbálja, bármi is lesz, bármennyit is kell tanulnia vagy meditálnia, bárhogy is alakulnak a dolgok, ő nem fogja csak úgy feladni. Oly sok évet küzdött már, nem ez parányi kis idő fogja megválasztani a sorsát, s ezzel valószínűleg eddig is tisztában volt, csak félt magának beismerni.*
*Olyannyira belelendült a sétába, hogy már a főtéren jár. Megáll a szökőkútnál, s egy pillanatra mélyen magába néz. ~Most akár el is indulhatnék világgá. Csak úgy. Csak az egyik lábammal kellene elindulnom, és valószínűleg a másik már önmagától követné, mert nem szeretnék orra bukni, igaz? Elindulnék és vissza se néznék soha. Tán keresnének páran de csak mert tartozok nekik, vagy kérni akarnak valamit, de úgy igazán senkinek nem hiányoznék. Csak megindulnék, hogy fejjel beleugorjak a Lihanechi tóba, aztán meg lesz ami lesz. Átkelek a hegyen, megülök egy griffet, vagy egy sárkányt.~ Elvigyorodik a gondolatokon, pipára gyújt ahogy ezen mereng, hogy menjen-e világgá. Egy jó darabig csak ott pöfékel, mielőtt egy lemondó sóhajjal karöltve fordulna vissza a város szíve felé. Nem tudna elszámolni a lelkiismeretével, hogyha most csak úgy itt hagyna mindent, főleg ebben a vészterhes időben. Annyi mindent pletykálnak a városban, hogy akár még valami igaz is lehet belőle, s hogyha csak valamennyi, bármennyi része is igaz, a hatása már így is érződik, pedig még valószínűleg senkit nem kaszaboltak le orkok csak úgy a közelben. Ha pedig valóban igaz bármi is az egészből, bizonyosan szükség lesz rá, szükség lesz arra hogy gyógyítson, hogy lelket öntsön az emberekbe, hogy megvédje az ártatlanokat. Legyen Eeyr szerető keze, és az ökle is egyaránt ha arra lenne szükség. Ezt csak az idő fogja tudni megmondani, de ő mindenesetre készen fog állni. Készen fog állni, mert muszáj! Mert nincs más választása. Ezért is fordul vissza a főtérről, ezért is csap át egyenesen a piac felé, ezért sem adja fel ilyen könnyen. ~Nem sikerült a varázslat? Hát.. Bassza akkor meg magát a varázslat! ~ Vigyorog teli pofával, nem törődik most semmi mással, elszánta magát hogy még egyszer megpróbálja, bármi is lesz, bármennyit is kell tanulnia vagy meditálnia, bárhogy is alakulnak a dolgok, ő nem fogja csak úgy feladni. Oly sok évet küzdött már, nem ez parányi kis idő fogja megválasztani a sorsát, s ezzel valószínűleg eddig is tisztában volt, csak félt magának beismerni.*
1764. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-07 20:57:39
Üzenet elküldve: 2025-08-07 20:57:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Norren megérkezik. A kavicsos út véget ér, a talpa alatt sima, szabályosan illesztett kőlapokra vált a terep. A főtér nem harsány, de élénk. A Pegazus felől halk zene szűrődik ki, a közelben egy idős ember padra telepedve dobál néhány morzsát egy elszánt verébcsapatnak. Norren léptei lassabbak lesznek, ahogy beljebb halad. A testén viselt út pora még nem száradt le teljesen, a kabátja szegélyén halvány nyomot hagyott az izzadság, de nem tűnik úgy, mintha zavarná. Nem az a fajta, aki ennyire adna a külsejére.
A szökőkút közelébe sétál. A víz hangja állandó ritmusban szökken, elkapja a fényt, ahogy magasra tör, majd apró cseppekre szakadva hull vissza. Egy pillanatra megáll előtte. Nem a szépsége, inkább a mozdulatlansága fogja meg. Semmi sem utal arra, hogy valaha is változna. A víz öröknek tűnik, ahogy a tér is. Norren lehajol, egyik tenyerét a víz alá meríti. A hűvös érintés végigfut az ujjain, felkúszik az alkarján, aztán lassan felegyenesedik, és végighúzza a vizes kezet a tarkóján. Ez minden, amit most megenged magának.
A padokat nem keresi, de az egyiknél mégis megtorpan. Csendes sarok, félárnyékban. Leül, nem lassan, de nem is nehézkesen. A mozdulatban van valami kimért. Tenyerével végigsimít a kőlap felületén, mintha ellenőrizné, nem maradt-e rajta por vagy nedvesség, pedig nincs rajta semmi. Az ujja alatt érdes a kő, helyenként simábbra koptatta az idő, máshol durvább. Nem nézi sokáig, csak érzékeli. A hátát nem veti neki a támlának, kissé előre dőlve ül, a könyöke a térdén nyugszik. A bal keze ösztönösen mozdul a kabát belső zsebe felé, de most sem húz elő semmit. Tudja, mi van ott. Az ujjai csak megérintik a szöveten át a papír szélét, aztán visszahúzódnak.
A márványoszlop felé fordul, de nem sétál oda. Onnan is jól látni a régi jeleket, a mesék díszítését. Ismeri a történetet. Ismer minden hasonlót. Mindig van egyetlen túlélő. Mindig van visszavágás. A város azonban most békés. Orkok járnak a piacon, a fogadókban, a város melletti tisztáson. Norren arca nem mozdul, de a tekintete egy rövid időre megáll egy zöldbőrű polgáron. Nem ellenségesen, csak mérőn. A világ nem fekete-fehér, ezt már régen megtanulta.
Egy gyermek szalad át előtte, karján fakard, a másik kezével egy képzeletbeli pajzsot tart. A fiú megcsúszik a kövön, aztán felnevetve szalad tovább. Norren utána néz, nem mosolyog, de valami az arcán megrezzen. Aztán megigazítja a vállán a kardot, és feláll a helyéről. Nem kérdez, nem szól senkihez. Csak áll a főtéren, figyeli az apró mozgásokat, hallgatja a város neszét, majd mikor ezt megunja a polgárnegyed felé veszi az irányt, régi ismerőse házát keresve.*
A szökőkút közelébe sétál. A víz hangja állandó ritmusban szökken, elkapja a fényt, ahogy magasra tör, majd apró cseppekre szakadva hull vissza. Egy pillanatra megáll előtte. Nem a szépsége, inkább a mozdulatlansága fogja meg. Semmi sem utal arra, hogy valaha is változna. A víz öröknek tűnik, ahogy a tér is. Norren lehajol, egyik tenyerét a víz alá meríti. A hűvös érintés végigfut az ujjain, felkúszik az alkarján, aztán lassan felegyenesedik, és végighúzza a vizes kezet a tarkóján. Ez minden, amit most megenged magának.
A padokat nem keresi, de az egyiknél mégis megtorpan. Csendes sarok, félárnyékban. Leül, nem lassan, de nem is nehézkesen. A mozdulatban van valami kimért. Tenyerével végigsimít a kőlap felületén, mintha ellenőrizné, nem maradt-e rajta por vagy nedvesség, pedig nincs rajta semmi. Az ujja alatt érdes a kő, helyenként simábbra koptatta az idő, máshol durvább. Nem nézi sokáig, csak érzékeli. A hátát nem veti neki a támlának, kissé előre dőlve ül, a könyöke a térdén nyugszik. A bal keze ösztönösen mozdul a kabát belső zsebe felé, de most sem húz elő semmit. Tudja, mi van ott. Az ujjai csak megérintik a szöveten át a papír szélét, aztán visszahúzódnak.
A márványoszlop felé fordul, de nem sétál oda. Onnan is jól látni a régi jeleket, a mesék díszítését. Ismeri a történetet. Ismer minden hasonlót. Mindig van egyetlen túlélő. Mindig van visszavágás. A város azonban most békés. Orkok járnak a piacon, a fogadókban, a város melletti tisztáson. Norren arca nem mozdul, de a tekintete egy rövid időre megáll egy zöldbőrű polgáron. Nem ellenségesen, csak mérőn. A világ nem fekete-fehér, ezt már régen megtanulta.
Egy gyermek szalad át előtte, karján fakard, a másik kezével egy képzeletbeli pajzsot tart. A fiú megcsúszik a kövön, aztán felnevetve szalad tovább. Norren utána néz, nem mosolyog, de valami az arcán megrezzen. Aztán megigazítja a vállán a kardot, és feláll a helyéről. Nem kérdez, nem szól senkihez. Csak áll a főtéren, figyeli az apró mozgásokat, hallgatja a város neszét, majd mikor ezt megunja a polgárnegyed felé veszi az irányt, régi ismerőse házát keresve.*
1763. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-07 12:40:54
Üzenet elküldve: 2025-08-07 12:40:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 246
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 246
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
- Na, lefelé.
* Többet sem kell szólnia. Pontosan tudja, hogy elsősorban hozzá szólt ez a kijelentés. Ki máshoz? A főtéren egy padra ülve próbálja végiggondolni a következő lépéseit. Visszamehetne az öreg gnómhoz, neki biztos akad munkája. Kereshetne új munkaadót, talán a pegazus jó hely lenne erre. Talán erejét is finomíthatná egy kicsit, arra viszont a torony a legalkalmasabb. El is veti ezt az ötletet, akkor maradt volna ott. Végül a pegazus mellett dönt, majd ott egy hideg ital társaságában eldönti, hogy merre is menjen tovább. *
* Többet sem kell szólnia. Pontosan tudja, hogy elsősorban hozzá szólt ez a kijelentés. Ki máshoz? A főtéren egy padra ülve próbálja végiggondolni a következő lépéseit. Visszamehetne az öreg gnómhoz, neki biztos akad munkája. Kereshetne új munkaadót, talán a pegazus jó hely lenne erre. Talán erejét is finomíthatná egy kicsit, arra viszont a torony a legalkalmasabb. El is veti ezt az ötletet, akkor maradt volna ott. Végül a pegazus mellett dönt, majd ott egy hideg ital társaságában eldönti, hogy merre is menjen tovább. *
1762. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-06 22:38:28
Üzenet elküldve: 2025-08-06 22:38:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 473
OOC üzenetek: 42
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 473
OOC üzenetek: 42
Játékstílus: Vakmerő
* Visszatért hát újfent a városba. Hosszú volt az út és nem veszélytelen, de megcsinálták. Végül mindig csak ők ketten. Citromhab és Wrexan verhetetlen párosa. Ez a ló jelenleg a legjobb és leghűségesebb barátja, akire bármikor támaszkodhat. Meg is hálája mindig az öreg kancának a segítséget. A legfinomabb falatokkal kényezteti, amikor lehetősége van rá. Most is biztos lehet benne, hogy fog akadni néhány alma, meg répa, amit befalhat. Útjuk a Zöld Sirály felé vezet, ahol végre kipakolhatnak. Citromhab hamarabb fog megpihenni majd, mint a fiú, akire még sok munka vár, mire egyáltalán vehet egy jó fürdőt. Kemény az élet.*
1761. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-05 21:59:11
Üzenet elküldve: 2025-08-05 21:59:11
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*A wegtoreni léptei magabiztosak, a csizmája sarka tompán koppan a kövezeten. A város előtt élénkülő lelkesedése kissé alábbhagy, talán a fáradtság miatt, talán azért mert már nagyjából célba ért. Annyiban biztos, ma már csak megpihenni szándékszik, csak holnap kezd bele az árukeresésbe.
Mindenesetre unottan sétál el a szökőkút mellett, nem is igazán hederít rá - ismeri már az olcsó trükköt, ahogy a víz újra és újra felcsap, mintha sosem fogyna el.
A Pegazus fogadó még nem látszik jól, de a lába automatikusan abba az irányba viszi. Korábban is ott szállt meg, s ha lehetősége van rá inkább elkerüli a hazájáról elnevezett tákoldát, sajnos épp elég rosszabb hallott a gazdájáról.*
Mindenesetre unottan sétál el a szökőkút mellett, nem is igazán hederít rá - ismeri már az olcsó trükköt, ahogy a víz újra és újra felcsap, mintha sosem fogyna el.
A Pegazus fogadó még nem látszik jól, de a lába automatikusan abba az irányba viszi. Korábban is ott szállt meg, s ha lehetősége van rá inkább elkerüli a hazájáról elnevezett tákoldát, sajnos épp elég rosszabb hallott a gazdájáról.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1913-1932