// Hideg Szelek //
*Shiriqa válasza egyáltalán nem nyugtatja meg a férfit. Furcsa neki, hogy egy ilyen jellegű varázslat lenne hatásos az... na igen.*
- Élőholtak... igen, ezt mondták nekem is. Ez van a környéken mostanság. Valószínűleg ezért voltak furcsa nyomok azokon a tetemeken is. Délről érkezik a veszedelem leginkább mostanában. Jobb, hogy nem mentünk el a kikötőig. Talán itt is kéne maradni egy ideig, veszélyesebb ez a környék, mint gondoltam. *mondja, valóban gondterheltnek tűnve.*
- Bár talán így akadhat munkám... csak kérdés, hogy mi és mennyi. No meg... az ára is. Ilyenkor gyűlnek a szorult helyzetekhez a nagy hős vitézek elhullani ingyér, csak a hírnév reményében... nem sokan fizetnek meg egy magamfajtát, csak azért mert azt mondom, én tudom, hogy is kell ezt csinálni.
*Shiriqa megerősíti a gondolatát, hogy nem engednék őket a fényhez. Ez viszont csak jobban homlokráncolásra készteti őt.*
- Márpedig én épp ezért fogom megnézni azt a fényt. *mondja kisvártatva, miközben odaérnek a holmijukért.* - Persze nem hágom át a törvényeket, de ha nem is állhatok közvetlen mellé, holnap mindenképp vetnék rá egy pillantást közelebbről. Nem vagyok sem tudós, se mágus... de ki tudja, talán lesz ott valami, amit ismerhetek.
*Összeszedik a fegyvereiket, elköszönnek az őröktől, és hamarosan már ismét a gazdagnegyed utcáit koptatják. Valamelyik házban bál vagy ünnepség lehet. Jó beszéd, zene és nevetés hangjai töltik be a környéket. Furcsa, hogy ilyen időkben sem tud lankadni a nemesek jókedve.*
- Rendben van. *nyugtázza Sylweran a lány vallomását, hogy ki tud venni egy szobát. Nem kell vakmerőnek gondolni az elfet sem, hogy egy ma megismert idegennel aludna egy szobában... de elég jól meg tud ítélni másokat ahhoz, hogy abban egészen biztos legyen, Shiriqa csoda, ha a légynek ártana jelen állapotában. Nem, hogy neki. Igazából szokatlanul békésnek és kedvesnek tartja a lányt. Meg persze szépnek is, ahogy számtalanszor elmondta már neki így is. Még az emberekhez mérten is csinos, hát még az óriások közt!
Aztán mélyről jövő sóhaj szakad fel belőle.*
- Köszönöm.
*Egy ideig hallgat, s közben már el is érik a piactér sarkát, ahol a vártnál jóval több ember lézeng, még így este is.*
- Koros volt már régebben is. *mesél egy kicsit aztán.*- Sokat beszélt arról, hogy hamarosan feladja a munkát, és kertésznek áll. Úgy hallottam sikerült is neki. Jó élete volt. Felesége, aki szerette... és rémes őz ragut tudott csinálni. *mosolyodik el.*
- A fia még itt él valahol, Artheniorban. Most lehet negyven egynéhány. *töpreng.*- De ő valahogy sosem szeretett engem egészen.
*Közben a forgatagba is beérkeznek, s szemeivel vizslatni kezdi a még kint maradt árusokat. Hamarosan meg is lát egy kocsit, ami előtt fa padok és asztalok vannak, s egy fél malac forog még egy kihűlt tüzű nyárson. A nap maradéka, amit még nem vitt el senki. Ez jó, mert még mindig elég langyos, finom, de jóval olcsóbb, mint a frissen sült. S habár hűvös van, ez majd lefoglalja őket annyira, hogy ne foglalkozzanak vele, amíg esznek.*
- Az ott jó lesz? *kérdezi is meg a lányt az árus felé mutatva.*- Szerencsénk van, hogy még akad kint ilyen, ennyire későn. *jegyzi meg.*
- És ha jól látom, még van egy hordó söre is. Siessünk, mielőtt bepakolnak. Egyébként ennyit tudtam meg. Apróbb részletekkel, de majd elmondom miközben eszünk, ha tényleg érdekel.
*És ha minden igaz, így is történik.
Vacsora és kellemes, bár kissé meglangyosodott sör mellett elmeséli a nem rég hallottakat. Persze nem mondtak el mindent neki, de ezt maga is tudta, mikor rákérdezett. Mindig van valami, ami nem tartozik a népekre. És ilyenkor ő is csak annak számít.
Mire elfogy az étel, és jön az ital, a komolyabb téma kellemesebbre vált. Sylweran ismét mesél egy kicsit, bár most arról a szőrös, nagy, agyaras szörnyetegről, akit már említett a nap folyamán. És akiről kiderült a végén, hogy nem is szörnyeteg, csak úgy néz ki, és nagyon szerette a törpös vicceket.
Végül, amikor már mindennel végeztek, amivel csak a piactéren végezni akartak, elindulnak a fogadó felé. Hosszú volt ez a nap is, mint az utóbbiak. Syl pedig alig tudja elhinni, hogy végre rendes ágyban alhat majd. Bármit megfizetne érte.
Indulásuk előtt vesz azért még az egyik bódéban, ami éppen zár, két pálcás, mézes süteményt, s az egyiket Shiriqanak adja.*
- Hogy legyen valami édes az első Artheniori napodban. *mondja, s ha akarja, ha nem, az óriásnak meg kell ennie, és kész. Ő maga is megeszi, még mielőtt elérik a szegénynegyedet.
Miután pedig maguk mögött hagyták a nemeseket, koldusokat, s újra az ismerős, hangulatosan éjjeli borongós főtérre lyukadnak ki, egyenes, szilaj, de kissé fáradt léptekben indul meg a fogadó ajtaja felé.*
- Előre megyek. *mondja is az ajtóban, hiszen ismeri az illemet. A hölgyeké az elsőbbség, de csehóban, és kocsmával rendelkező fogadókban a férfi menjen előre, hogy ő kapja az első pofont. Még ha az neki talán jobban is fájna, mint a nagy termetű lánynak... akit mellesleg esélyük sem lenne bántani. Már csak a méretéből adódóan is... na meg... immáron van egy elf az oldalán, aki kiállna érte.*