//Meryth Nemaw//
~Végre!~
*Gondolatból is csak ennyire futja. Mintha hónapok teltek volna el a kettő között, hogy meglátta a várost, és hogy ideért a bejárathoz. azt mondják, egy hosszú utazás után az utolsó egy óra a legnehezebb. Pláne, ha két és fél napja utazik az ember étlen-szomjan. És, hogy miután kiért az erdőből, a szél legföljebb Amos Thenior két szép szeméért szűnt volna meg fújni. Szemből. Nyilvánvalóan, csak ő a gyenge alkat, és pedig bármelyik suhanc keresztbe lenyeli az ilyen kis megpróbáltatásokat, hogy aztán egy sörrel leöblítse, és egy büfivel nyugtázza. Így aztán éjszaka is menetelt, kitartóan, hogy aztán napkelte fényében vonulhasson be a városba. Túlzás, hogy zombinak néznék az őrök, ha még tartana a sárgatót-ügy, de ehelyett csak egy idiótát látnak. És, mint olyat, szeretettel várják Arthenior városában. Egyenesen a főtér szökőkútjához lépkedi magát. Nem akar túlzottan hülyén kinézni, így csak a feje nagy részét mártja bele a vízbe, és ha már oda került, elkezdi magába vákuumozni a vizet, az sem különösebben zavarja, hogy az arcára ragadt izzadság, és kosz vizes oldatát szívja magába. Teszi ezt, amíg egyszer félrenyel, és a köhögési inger által még több vizet inhalál. Pánikszerűen vonul vissza a tizenöt centis mélységből, és most meg már kifele akarja adni a vizet a tüdejéből. Vannak, akiknek sehogy sem jó. Ezután már csak kézzel lapátol magának egy kis vizet - mértékkel, ügyesen, nem szabad mohónak lenni – Majd lerogy a kút tövébe. Fáradt is, fájlalja a lábát, de kordul a gyomor, és beindul a vadászösztön. Hősünk viszont nem egy vadkant lándzsázó, szarvast lövő, vagy egyáltalán nyulakat csapdával fogó önellátó „vadember”, másképp kell tehát boldogulnia. Ezt pedig ugye pénzzel szerezheti meg, de olyanja nincs, tehát szerezni kell, de gyorsan. Visszatámolyog a talpára, és körül néz. Előfordulhat, hogy a kora reggeli forgalomból páran épp őt nézik. Ha netán még tapsolnak is neki, akkor meg is hajol, hiszen mégiscsak látványos mutatvány volt ez így kora reggel, valljuk be – bár tény, valakiknek ez el sem éri az ingerküszöbét.
Ehelyett egy terv áll össze a fejében. Nem egy túlzottan okos, vagy átgondolt terv, de erről ismerszik meg egy Astar-féle ötlet. Ehhez pedig kell valaki, lehetőleg átverhető. Lát is az egyik padon egy magas, buta nézésű embert. Odamegy, és vigyorogva megszólítaná, de az előre megszakítja: „Nem”, hangzik el, majd a mogorva, talán-mégsem-olyan-buta ember feláll, elmegy mellette egy vállkoccal, és lelép. ~Ez csövesnek néz engem?~ Hang nélkül csúnyát tátog a távozó hátának, majd tovább megy – egy nőhöz, a másik padon. Vagyis lányhoz. Vagy inkább a kettő között – Meryth Nemawról van szó, egyébként.*
- Jó reggelt, kisasszony! *Igyekszik jópofizni, kétszáz wattos mosollyal. Ha ez kellően letaglózta (pontosabban, ha nem küldi el elsőre) ekképpen folytatja.* Lenne egy kis üzletem számodra, csak hallgass végig. Tudod, egy kis balszerencse folyamán, jó pár napja nem ettem semmit. Ha tehát meghívsz egy rendes ebédre... utána egy napig, bármire is kérsz, azt megcsinálom. Nos... Majdnem bármire, de egész sok mindenre! Mit szólsz?
*A gond a tervvel az, hogy valójában húszból tizenkilenc embernél bakot lőne. És eltartana egy darabig, amíg rájön, hogy csiszolni kell rajta, mígnem eljut a rendes, tisztességes pénzkunyeráláshoz a gazdagnegyedben, vagy taktikát vált, és közmunkát vállal. De a szerencse határait érdemes feszegetni. Gondolja legalábbis ő.*