//Az ara//
*Ahogy elárasztja a nyugalom a téren, a szökőkút halk csobogása, a városiak nem túl bántó moraja, a kellemes napsütés és az érett alma mézédes íze szinte meg is felejtkezik gondjai súlyosságáról egy pillanatra. Édesapja méregtől vörösödő arca, ahogy az első pillanattól kezdve ellenkezett vele a házasság miatt, a rengeteg veszekedéssel átitatott nap, a nevelői lenéző megjegyzései, hogy ideje lenne már felnőnie. A magány, amibe száműztette magát, hogy végre elmeneküljön a kötelességeitől. Talán most végre sikerült megszöknie, talán innentől már élvezheti a megérdemelt nyugalmát. Hiszen miért akkora baj, hogy a saját, megszabások nélküli életét akarja élni?
Ezek a gondolatok egyre távolodnak tőle. Lassan, hosszú idő után végre a nyugodt mosoly is az arcára kúszik. Az is csak alig zökkenti ki a jól megérdemelt pihenéséből, hogy a víz csobogásának hangja kissé megváltozott. A nap is mintha elbújt volna előle egy pillanatnyi időre. Smaragd szemeit lassan nyitja ki, s emeli az idegenre, majd már zavartabban szusszanva ül egy kevéskével távolabb. Noha semmi alapja a félszének, csupán csak óvatos. Hisz akárhogy is, tudja jól, hogy apja küldetett utána valakit, rosszabb esetben valakiket, és nem lehet tudni, hogy vadásza kinek is bújik a bőrébe. De a mellé érkező férfi csupán csak arcát nedvesíti be, s indul is lassan tovább. Magában szinte fel is nevet, hogy ennyire túlzottan aggodalmaskodó. Hisz bizonyára ez a férfi is csak egy városi, aki itt tölti a pihenőjét. Már el is pillant róla, hogy ismét a teret kezdje vizslatni, amikor is erős rántást érez a köpenyén, egy ütést a kezén, majd már a tova repülő almát figyeli, ahogy fülét a meggyengült anyag reccsenése üti meg. Ijedtében és kissé kínjában halkan nyögve pattan is fel, mitől csak nagyobb lesz az anyagon a szakadás, s igyekszik hamar felfogni mi is történt az elmúlt pillanatokban. Az előbb még a kútnál mosakodó férfi most a lábai előtt hever kiterülve. Az almája jó pár méterre gurult, mire végül megtalálta helyét, a köpenye alja pedig igencsak gyászos helyzetben van most. Az utóbbi kettő annyira nem is izgatja, ahogy a kövön pár apró vércseppet vél felfedezni inkább a riadalma lesz nagyobb. Gyorsan a férfi mellé is guggol, majd az egyik karjára fogva segít a felkelésében.*
- Jól van? Szép nagyot esett.
*Kezdi is gondoskodóan leporolni az idegen ruháját, majd ahogy a férfi mentegetőzését hallgatja halovány mosollyal ingatja meg a fejét.*
- A köpeny amúgy is koros volt már, az almával majdnem végeztem, de visszatérhetünk valamelyik ajánlatra. Viszont vérzik.
*Fordul is el egy pillanatra, vissza a kút felé, ahogy a köpenye egyik tiszta részét benedvesítve fordul is vissza a pórul járt úriemberhez. Kissé lábujjhegyre áll, hogy rendesen felérje, majd óvatosan le is tisztogatja a kis vérmaszatot. Mire észbe kap, hogy mit is művel zavartan pillant el a kezét elhúzva, ahogy rendesen talpra ereszkedve sóhajt fel kissé zavarba jőve.*
- Kész is. Nem ütötte meg nagyon magát? Ez igencsak egy tíz pontos esés volt.
*Nevet fel halkan kissé oldva a benne fellobbanó feszültséget.*