Arthenior - Arthenior főtere
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 92 (1821. - 1840. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1840. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-09-12 18:28:25
Üzenet elküldve: 2025-09-12 18:28:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1079
OOC üzenetek: 42
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1079
OOC üzenetek: 42
Játékstílus: Vakmerő
//A Mai meg a fekete boszorkánya//
*Kicsit sem bánja, hogy nem kell most kérdések áradatát megválaszolnia. Sokkal nyugodtabb az elméje úgy, hogy csak egyetlen célra kell összpontosítania, arra, hogy ne veszítse el a fegyvert, amíg meg nem tudta róla, hogy mi az. Ez volt ugyanis Yillith egyik utolsó gondolata hozzá, mielőtt köddé vált. Mai aggódó szavai jól esnek neki, kap is érte egy hirtelen, semmiből jövő ölelést.
Miután mindent bepakolt a csomagjába, amit be akart, a házat bezárja maga mögött, és annak kulcsát is a zsákba dobja, ami talán el is fog majd veszni benne úgy, mint egy feneketlen gödörben, de ezen ráér majd akkor aggódni, mikor nem találja, ha hazaért.
A főtér felé haladnak már, mikor Mai Árnyékról érdeklődik, akit újabban nem hanyagolt el. Múlt éjszaka látogatta meg utoljára, miután a sötétedés utáni lovaglás a legújabb szórakozása. Talán már világosodott, mikor visszavitte az istállóba, akkor adott neki „enni” is.*
- Igen, ma reggel kapott, jól van. Amúgy találtam egy furcsa félvért az istállóban. Nem ma, hanem korábban. Azt mondta, úrnője van, és ő csak egy eszköz. *Ránt vállat, mert különösebben nem foglalkoztatja már a fiú, főleg, hogy homályosak az emlékei, miután akkor sem volt épp józan állapotban. A füvek megtették a hatását. Mindenesetre a fókusza eddig tartott, máris másról beszél, mint amiről kérdezték, de legalább válaszolni nem felejtett el a lényegre.
Társa szorongásából a főtéren ő mit sem vesz észre, egyelőre csak leül arra a padra, melyen legelőször futottak össze, de most nem törnek rá hívatlanul az emlékei. Árnyékot ráér majd akkor kihozni az istállóból, ha Norennar is megérkezett.*
- Víz nem kell, meg tudom oldani mágiával, és a Mágustoronyban amúgy is ott van az a varázsasztal a rengeteg étellel, de ha szerinted nem bírjuk ki addig, akkor hozhatsz valamit. *Közben sérült kezét próbálgatja, ki-be hajlítgatja ujjait, és azon gondolkozik, hogy talán mégsem ártana begyógyítani a sebet, fájni fog, ha kardot kell rántania.*
*Kicsit sem bánja, hogy nem kell most kérdések áradatát megválaszolnia. Sokkal nyugodtabb az elméje úgy, hogy csak egyetlen célra kell összpontosítania, arra, hogy ne veszítse el a fegyvert, amíg meg nem tudta róla, hogy mi az. Ez volt ugyanis Yillith egyik utolsó gondolata hozzá, mielőtt köddé vált. Mai aggódó szavai jól esnek neki, kap is érte egy hirtelen, semmiből jövő ölelést.
Miután mindent bepakolt a csomagjába, amit be akart, a házat bezárja maga mögött, és annak kulcsát is a zsákba dobja, ami talán el is fog majd veszni benne úgy, mint egy feneketlen gödörben, de ezen ráér majd akkor aggódni, mikor nem találja, ha hazaért.
A főtér felé haladnak már, mikor Mai Árnyékról érdeklődik, akit újabban nem hanyagolt el. Múlt éjszaka látogatta meg utoljára, miután a sötétedés utáni lovaglás a legújabb szórakozása. Talán már világosodott, mikor visszavitte az istállóba, akkor adott neki „enni” is.*
- Igen, ma reggel kapott, jól van. Amúgy találtam egy furcsa félvért az istállóban. Nem ma, hanem korábban. Azt mondta, úrnője van, és ő csak egy eszköz. *Ránt vállat, mert különösebben nem foglalkoztatja már a fiú, főleg, hogy homályosak az emlékei, miután akkor sem volt épp józan állapotban. A füvek megtették a hatását. Mindenesetre a fókusza eddig tartott, máris másról beszél, mint amiről kérdezték, de legalább válaszolni nem felejtett el a lényegre.
Társa szorongásából a főtéren ő mit sem vesz észre, egyelőre csak leül arra a padra, melyen legelőször futottak össze, de most nem törnek rá hívatlanul az emlékei. Árnyékot ráér majd akkor kihozni az istállóból, ha Norennar is megérkezett.*
- Víz nem kell, meg tudom oldani mágiával, és a Mágustoronyban amúgy is ott van az a varázsasztal a rengeteg étellel, de ha szerinted nem bírjuk ki addig, akkor hozhatsz valamit. *Közben sérült kezét próbálgatja, ki-be hajlítgatja ujjait, és azon gondolkozik, hogy talán mégsem ártana begyógyítani a sebet, fájni fog, ha kardot kell rántania.*
1839. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-09-12 18:04:27
Üzenet elküldve: 2025-09-12 18:04:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1171
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1171
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//A Mai meg a fekete boszorkánya//
*Csendesen telik az út és akkor sem igen szólal meg, mikor a lány pakolni kezdi a táskáját. Van min elmélkednie és valójában kérdezni is számtalan dolgot tudna, de most valahogy nem akar válaszokat. Vagy nem arról, ami majd később minden bizonnyal érdekelni fogja. Persze néha átsuhan az elméjén, hogy vajon miféle hirtelen jött kapcsolat lehet a mélységi és a feketeség között, de jobb most a célra koncentrálni. És az az, hogy épségben eljussanak a Mágustoronyig, ahol majd beszámolhat a másik helyett a gyémánttömb mibenlétéről. Nem tudja, hogy ehhez a megbeszéléshez kell-e más, mert sokszor a lány csak ront a helyzeten, de ha már volt olyan kedves és nem lopta el a „fegyvert”, hanem rávette a kompániáját, hogy menjenek együtt, akkor elfogadja a sorsát.*
- Én most csak annak fogok örülni, ha biztonságban tudlak.
*Mondja kissé szórakozottan, mert máshol jár a gondolata. A megfelelő tálaláson. De végtére is mindegy, hogy hogyan alakul az a leendő beszélgetés, nem akarja, hogy további közük legyen a mágikus tárgyhoz.
Mikor már végre mindent bepakolt Nori, útnak is indulnak, hogy a lovát összeszedjék, akinek csak reméli, hogy nem épp most kell parazsat adnia uzsonnára.*
- Megetetted már Árnyékot? Minden rendben van vele?
*Kérdi, de túlzás lenne, hogy nagyon érdekli a dolog. Nagy súlyokkal kevesebb az erszénye a hátas miatt, de nem bánja a dolgot… csupán haladna már végre. Nincs vesztegetni való idő.
A főtéren már jobban úrrá lesz rajta valami szorongás. Érzi, hogy minden porcikája feszült és várakozással teli, de mellé valami baljós ül a vállán. Nem tudná megmagyarázni. Még Graelnek sem szólt, hogy újra útra kel, de most jobb ez így. Ő is eltanult egyet, s mást Ciliától, mint például azt, hogy bocsánatot kérni könnyebb, mint engedélyt. Nem mintha azt kért volna Kedvesétől, de biztosan lettek volna szavai az újabb kilátásban lévő kalandjára. *
- Van nálad étel és víz? Vagy kéressek valamit a pegazusból az útra?
*Annyi idejük még talán akad, hogy beszerezzen némi élelmet.*
*Csendesen telik az út és akkor sem igen szólal meg, mikor a lány pakolni kezdi a táskáját. Van min elmélkednie és valójában kérdezni is számtalan dolgot tudna, de most valahogy nem akar válaszokat. Vagy nem arról, ami majd később minden bizonnyal érdekelni fogja. Persze néha átsuhan az elméjén, hogy vajon miféle hirtelen jött kapcsolat lehet a mélységi és a feketeség között, de jobb most a célra koncentrálni. És az az, hogy épségben eljussanak a Mágustoronyig, ahol majd beszámolhat a másik helyett a gyémánttömb mibenlétéről. Nem tudja, hogy ehhez a megbeszéléshez kell-e más, mert sokszor a lány csak ront a helyzeten, de ha már volt olyan kedves és nem lopta el a „fegyvert”, hanem rávette a kompániáját, hogy menjenek együtt, akkor elfogadja a sorsát.*
- Én most csak annak fogok örülni, ha biztonságban tudlak.
*Mondja kissé szórakozottan, mert máshol jár a gondolata. A megfelelő tálaláson. De végtére is mindegy, hogy hogyan alakul az a leendő beszélgetés, nem akarja, hogy további közük legyen a mágikus tárgyhoz.
Mikor már végre mindent bepakolt Nori, útnak is indulnak, hogy a lovát összeszedjék, akinek csak reméli, hogy nem épp most kell parazsat adnia uzsonnára.*
- Megetetted már Árnyékot? Minden rendben van vele?
*Kérdi, de túlzás lenne, hogy nagyon érdekli a dolog. Nagy súlyokkal kevesebb az erszénye a hátas miatt, de nem bánja a dolgot… csupán haladna már végre. Nincs vesztegetni való idő.
A főtéren már jobban úrrá lesz rajta valami szorongás. Érzi, hogy minden porcikája feszült és várakozással teli, de mellé valami baljós ül a vállán. Nem tudná megmagyarázni. Még Graelnek sem szólt, hogy újra útra kel, de most jobb ez így. Ő is eltanult egyet, s mást Ciliától, mint például azt, hogy bocsánatot kérni könnyebb, mint engedélyt. Nem mintha azt kért volna Kedvesétől, de biztosan lettek volna szavai az újabb kilátásban lévő kalandjára. *
- Van nálad étel és víz? Vagy kéressek valamit a pegazusból az útra?
*Annyi idejük még talán akad, hogy beszerezzen némi élelmet.*
1838. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-09-11 18:54:31
Üzenet elküldve: 2025-09-11 18:54:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
* Ahogy a főtérre érnek, egyszer csak azt veszi észre, hogy drága üzlettársát elnyelte a föld. Vagy a tömeg. Nem tudja biztosan, melyik, de annyi szent, hogy akárhogy nézelődik utána, már nincs ott mellette. Megvonja vállát és a fogadó felé indul. Az istállónál leszáll Jámbor hátáról és az istállóba vezeti. A lovászfiú lelkére köti, hogy nagyon vigyázzon rá, mert lehet, hogy el akarják lopni. Bár pénze éppenséggel neki sincs sok, odaad 10 aranyat 
a fiúnak. Ez jóval több, mint egy napi keresete, így talán bízhat benne, hogy lovának nem hűlt helyét fogja lelni, amikor visszatér a tivornyázásból. Benyit a Pegazus ajtaján. Végre. *
a fiúnak. Ez jóval több, mint egy napi keresete, így talán bízhat benne, hogy lovának nem hűlt helyét fogja lelni, amikor visszatér a tivornyázásból. Benyit a Pegazus ajtaján. Végre. *
1837. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-09-10 12:32:00
Üzenet elküldve: 2025-09-10 12:32:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 25
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 25
Játékstílus: Vakmerő
* A kis kitérő után visszatér tehát a főtérre. Itt úgy dönt, megint tart egy rövid pihenőt. Annyit sétált már ma, hogy lábai kezdenek fáradni. Lehet, hogy aludni kéne egyet, mielőtt újra megpróbálja a varázslatot. De épp nincs semmi pénz nála, még a fogadóban se tud kivenni egy ágyat. Az a mocskos kezű fehér hajú kölyök lophatta el a pénzét. Egész biztosan ő volt. A morcos öreg gnóm ismét leül a padra, ahol korábban megpróbálta elmondani a varázsigét. Most meg sem próbálja. Érzi, hogy még pihennie kell, mielőtt újrapróbálkozik. Egy kis ideig ül csak a padon, de aztán eszébe jut, hogy nem várhat itt örökké, fontos dolga van: meg kell halnia. Még egyszer utoljára megpróbálja majd a varázslatot, de ha nem sikerül, akkor valahogy máshogy vet véget az életének. Továbbindul a polgárnegyed felé. *
1836. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-09-10 12:21:43
Üzenet elküldve: 2025-09-10 12:21:43
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 25
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 25
Játékstílus: Vakmerő
* Itt az idő. Hornor elér a főtérre, odasétál egy üres padhoz és felmászik rá. Úgy dönt, nem kezd bele hangzatos beszédbe, mert lehet, hogy megint nem sikerül a varázslat. Csak koncentrál, hogy mindent jól mondjon, és elkezdi mormolni a varázsigét. A tenyerén lévő apró vágás még nem forrt össze, így elvileg nem kell új sebet ejtenie magán. Felkészül a fokozódó fájdalomra. A beszédét meg majd akkorra tartogatja, amikor már sikerrel járt. *
Hornor Arnul megpróbált varázsolni egy Vérzékenység nevű varázslatot, de a varázslat nem sikerült, elrontotta, így nincs hatása!
Hornor Arnul megpróbált varázsolni egy Vérzékenység nevű varázslatot, de a varázslat nem sikerült, elrontotta, így nincs hatása!
1835. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-09-08 16:23:26
Üzenet elküldve: 2025-09-08 16:23:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 893
OOC üzenetek: 1466
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 893
OOC üzenetek: 1466
Játékstílus: Vakmerő
//Melákok//
* Ranmus sok mást sem gondolt még élete során, de sebaj, fiatal még. Van ideje beérni fajtársait. Morwon mindig is az okosabbak közül való volt, így nagyszerű mestere lesz társának. Talán egyszer még írni és olvasni is megtanítja, úgy mint annak idején őt Taitos. A két vár nagyságú kürt talán tényleg túlzás volt Morwon részéről. Egy várnyi kürt még csak-csak elképzelhető, de a két vár már aligha. Viszont nem az a fajta óriás ő, aki csak úgy beismeri, hogy hülyeséget mondott. Ha a helyzet úgy kívánná, élete végéig állítaná, hogy látott egy kürtöt, ami akkora volt, mint két vár. Viszont erre nincs szükség, Ranmus is hagyja a témát, így ő is továbblép és egy perc múlva már emlékezni se fog rá.
Az elfogyasztott alkoholmennyiség nem elég ahhoz, hogy Morwonon kifogjon, de azért egy kissé szédelegve hagyja el a fogadót és indul meg az istálló felé. Tökéletesen józan, legfeljebb azért jár nehézkesen, mert túl sokat ivott, és a buborékok most nyomják a hasát. Ha otthon, vagyis Amonon lenne, nem kéne kétszer gondolnia, már csurgatna is valahol. Viszont az emberek furcsák – kifejezetten az artheniori emberek –, tiszteletben hagyja hát a hagyományokat és nem csurgat semmit a főtérre.
Ranmus kérdése egyébként is emlékezteti, hogy miért jöttek ki bentről. Összeráncolja homlokát. Próbál visszaemlékezni az ördögvigyor ízére, de mivel nem emlékszik rá, ezért ennyit felel. *
– Semmi különös. Kicsit füstös, mert pipával kell elszívni. De aztán jó lesz, hidd el! * Sajnálná, ha Ranmus a sör után az ördögvigyort is kihagyná. Morwon már tapasztalt, tudja, hogy egyedül nem olyan élvezetes se az ivás, se a pipázás. Belép az istálló ajtaján, megkeresi Pajtást, aztán előkeresi a pipáját és két adag ördögvigyort. Bőven elég lesz kettejüknek. Bölcsen elindul vissza a főtérre, mielőtt magukra gyújtanák az épületet. A főtérre érve azonban nem vár sokáig, neki is lát szikrát pattintani. Mikor ezzel megvan, szippant egyet a pipából. Neki se tegnap volt az utolsó alkalom, hogy ördögvigyort szívott, így tüdeje rögtön ellenkezni kezd. Köhög egy sort, majd Ranmus felé nyújtja. Még nem érzi magán a hatását, de ugyanattól a kereskedőtől van, akitől a többit is vette, korábban pedig már bevált neki, így bízik benne, hogy most is jóféle ördögvigyort szívnak. *
– No, nem olyan rossz. Próbáld csak ki!
* Ranmus sok mást sem gondolt még élete során, de sebaj, fiatal még. Van ideje beérni fajtársait. Morwon mindig is az okosabbak közül való volt, így nagyszerű mestere lesz társának. Talán egyszer még írni és olvasni is megtanítja, úgy mint annak idején őt Taitos. A két vár nagyságú kürt talán tényleg túlzás volt Morwon részéről. Egy várnyi kürt még csak-csak elképzelhető, de a két vár már aligha. Viszont nem az a fajta óriás ő, aki csak úgy beismeri, hogy hülyeséget mondott. Ha a helyzet úgy kívánná, élete végéig állítaná, hogy látott egy kürtöt, ami akkora volt, mint két vár. Viszont erre nincs szükség, Ranmus is hagyja a témát, így ő is továbblép és egy perc múlva már emlékezni se fog rá.
Az elfogyasztott alkoholmennyiség nem elég ahhoz, hogy Morwonon kifogjon, de azért egy kissé szédelegve hagyja el a fogadót és indul meg az istálló felé. Tökéletesen józan, legfeljebb azért jár nehézkesen, mert túl sokat ivott, és a buborékok most nyomják a hasát. Ha otthon, vagyis Amonon lenne, nem kéne kétszer gondolnia, már csurgatna is valahol. Viszont az emberek furcsák – kifejezetten az artheniori emberek –, tiszteletben hagyja hát a hagyományokat és nem csurgat semmit a főtérre.
Ranmus kérdése egyébként is emlékezteti, hogy miért jöttek ki bentről. Összeráncolja homlokát. Próbál visszaemlékezni az ördögvigyor ízére, de mivel nem emlékszik rá, ezért ennyit felel. *
– Semmi különös. Kicsit füstös, mert pipával kell elszívni. De aztán jó lesz, hidd el! * Sajnálná, ha Ranmus a sör után az ördögvigyort is kihagyná. Morwon már tapasztalt, tudja, hogy egyedül nem olyan élvezetes se az ivás, se a pipázás. Belép az istálló ajtaján, megkeresi Pajtást, aztán előkeresi a pipáját és két adag ördögvigyort. Bőven elég lesz kettejüknek. Bölcsen elindul vissza a főtérre, mielőtt magukra gyújtanák az épületet. A főtérre érve azonban nem vár sokáig, neki is lát szikrát pattintani. Mikor ezzel megvan, szippant egyet a pipából. Neki se tegnap volt az utolsó alkalom, hogy ördögvigyort szívott, így tüdeje rögtön ellenkezni kezd. Köhög egy sort, majd Ranmus felé nyújtja. Még nem érzi magán a hatását, de ugyanattól a kereskedőtől van, akitől a többit is vette, korábban pedig már bevált neki, így bízik benne, hogy most is jóféle ördögvigyort szívnak. *
– No, nem olyan rossz. Próbáld csak ki!
1834. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-09-05 00:52:38
Üzenet elküldve: 2025-09-05 00:52:38
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 76
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
* Vohmor és Morgi elhagyni készülnek a várost. Bár sok évvel ezelőtt esküt fogadott a Namos-ház szolgálatára, abból mára nem maradt senki és semmi. Vohmor szerencsés módon el tudott menekülni a lázadáskor. Túlélt, dolgozott, elboldogult valahogy az elmúlt években. Viszont a közelmúltban sokan orkok támadásáról beszélnek. Nem szeretné megvárni. Nem akar Artheniorban maradni. Lihanech biztonságosabb mostanság. Wegtorenben és Pirtianesben járt már, a víz városa viszont valahogy mindig kimaradt. Hát most itt az idő. A főtéren állva még egyszer visszanéz a városra. Megannyi emlék fűzi ide, jók és rosszak egyaránt. Sóhajt egyet, majd elindul ki a városból, Morgi a szamár pedig vele együtt indul el a hosszú és rögös úton. Nem néznek vissza, hogy ne legyen olyan nehéz a búcsú. Vohmor tudja, hogy utoljára látta a várost. Sosem fog visszatérni ide. *
1833. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-09-04 11:43:58
Üzenet elküldve: 2025-09-04 11:43:58
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 1
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Nyílt//
*A távolban egy új érkező alakja kezd kibontakozni, amint az északnyugati út felől érkezik a város főterének irányába. A város szélén álldogálók egy férfialakot pillanthatnak meg, amint közelebb ér. Valainir magasabb termetű, átlagos testfelépítésű férfi, aki ránézésre húszas évei végén járhat. Mozgása és járása nyugodt, mint aki néhány ritmussal a világ pörgése mögött él. Arcvonásai határozottak, de nem élesek. Kissé szögletes állkapcsa és egyenes orra határozottságot kölcsönöz, amit lágyít a rövidre hagyott, szabálytalan borosta. Szemei zöldeskék árnyalatban játszanak, tekintete figyelmes, olykor elrévedő, mintha többet látna annál, mint ami a felszínen megmutatkozik. Sötétbarna, enyhén hullámos hajzuhataga rendezetlen természetességgel omlik homlokába és halántékára, némely tincs makacsul önálló utat keres, ami szelíd kontrasztban áll összeszedett megjelenésével. Öltözete egyszerű, de gondosan karbantartott. Testén egyszerű, barna vászoning simul, melyet sötét tónusú bőrvért fed, erős szíjakkal illesztve a testre. Az alkarján acél alkarvédők. Alsótestét sima, tartós bőr nadrág fedi, melyet egy bejáratott, erős varrású bőr csizma egészít ki, az egyszerűség és a célszerűség jegyében. Az övén elrendezett felszerelései rendezett benyomást keltenek. Jobb oldalán hüvelyében pihen egy rövidkard, bal oldalán egy tőr, míg egy gondosan elhelyezett dobótőr kevésbé feltűnően simul az öv belső feléhez. Ujján egyetlen holdfényes gyűrű csillan, visszafogottan, mégis észrevehetően. Valahogy így láthatják a férfit, ha valaki alaposan szembe állna vele és végig mérné. Alaposan szemlél meg mindent, de nem csak úgy mintha először járna itt, mintha mindent, amit lát, hall és érez mélyebben magába szívná. Tekintetén enyhe mosoly siklik át, amint a fal nélküli város főterére érkezik. Hallott már sokat is Artheniorról, de eddig nem volt szerencséje ellátogatni ide. Most sem jószántából érkezett, inkább a borús helyzet hozadéka, melyről egyre többen pusmognak a szélben. Azt mondják orkok gyülekeznek a távolban, s ennek okán a legbiztonságosabb védelmet egy város adhat. Igaz ennek nincsenek falai, de ember annál több, aki kardot ragadhat és megvédheti. Gondolatiban réved, amint lassan bejárja a főteret és egy hosszabb pillantásnyira megáll a szökőkút előtt. Nem siklik el a részletek, az apróságok mellett, mindent alaposan megszemlél. A márványoszlop sem kerüli el figyelmét, ami az évszázadokkal korábban elesett hősök emlékeit, történeteit tartalmazza az ork háborúk idejéről. ~Talán a történelem megismétli önmagát.~ Ami egyszer megtörtént ismét megtörténhet. Legalább is úgy gondolja, hogy az a régi fenyegetés valami mód ismét feltámadhat. Ennek utána kell járnia, de előbb keresnie kell egy helyet, ahol meghúzhatja magát. Egy fogadóról hallott, illetve olvasott a főtér hirdetései között, ami nem más, mint a Pegazus fogadó. Ezért néhány pillanatig még várakozik, majd, ha nem szólítja meg senki akkor szép lassan elindul a fogadó irányába.*
*A távolban egy új érkező alakja kezd kibontakozni, amint az északnyugati út felől érkezik a város főterének irányába. A város szélén álldogálók egy férfialakot pillanthatnak meg, amint közelebb ér. Valainir magasabb termetű, átlagos testfelépítésű férfi, aki ránézésre húszas évei végén járhat. Mozgása és járása nyugodt, mint aki néhány ritmussal a világ pörgése mögött él. Arcvonásai határozottak, de nem élesek. Kissé szögletes állkapcsa és egyenes orra határozottságot kölcsönöz, amit lágyít a rövidre hagyott, szabálytalan borosta. Szemei zöldeskék árnyalatban játszanak, tekintete figyelmes, olykor elrévedő, mintha többet látna annál, mint ami a felszínen megmutatkozik. Sötétbarna, enyhén hullámos hajzuhataga rendezetlen természetességgel omlik homlokába és halántékára, némely tincs makacsul önálló utat keres, ami szelíd kontrasztban áll összeszedett megjelenésével. Öltözete egyszerű, de gondosan karbantartott. Testén egyszerű, barna vászoning simul, melyet sötét tónusú bőrvért fed, erős szíjakkal illesztve a testre. Az alkarján acél alkarvédők. Alsótestét sima, tartós bőr nadrág fedi, melyet egy bejáratott, erős varrású bőr csizma egészít ki, az egyszerűség és a célszerűség jegyében. Az övén elrendezett felszerelései rendezett benyomást keltenek. Jobb oldalán hüvelyében pihen egy rövidkard, bal oldalán egy tőr, míg egy gondosan elhelyezett dobótőr kevésbé feltűnően simul az öv belső feléhez. Ujján egyetlen holdfényes gyűrű csillan, visszafogottan, mégis észrevehetően. Valahogy így láthatják a férfit, ha valaki alaposan szembe állna vele és végig mérné. Alaposan szemlél meg mindent, de nem csak úgy mintha először járna itt, mintha mindent, amit lát, hall és érez mélyebben magába szívná. Tekintetén enyhe mosoly siklik át, amint a fal nélküli város főterére érkezik. Hallott már sokat is Artheniorról, de eddig nem volt szerencséje ellátogatni ide. Most sem jószántából érkezett, inkább a borús helyzet hozadéka, melyről egyre többen pusmognak a szélben. Azt mondják orkok gyülekeznek a távolban, s ennek okán a legbiztonságosabb védelmet egy város adhat. Igaz ennek nincsenek falai, de ember annál több, aki kardot ragadhat és megvédheti. Gondolatiban réved, amint lassan bejárja a főteret és egy hosszabb pillantásnyira megáll a szökőkút előtt. Nem siklik el a részletek, az apróságok mellett, mindent alaposan megszemlél. A márványoszlop sem kerüli el figyelmét, ami az évszázadokkal korábban elesett hősök emlékeit, történeteit tartalmazza az ork háborúk idejéről. ~Talán a történelem megismétli önmagát.~ Ami egyszer megtörtént ismét megtörténhet. Legalább is úgy gondolja, hogy az a régi fenyegetés valami mód ismét feltámadhat. Ennek utána kell járnia, de előbb keresnie kell egy helyet, ahol meghúzhatja magát. Egy fogadóról hallott, illetve olvasott a főtér hirdetései között, ami nem más, mint a Pegazus fogadó. Ezért néhány pillanatig még várakozik, majd, ha nem szólítja meg senki akkor szép lassan elindul a fogadó irányába.*
1832. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-09-04 00:38:00
Üzenet elküldve: 2025-09-04 00:38:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Melákok//
*Nem is gondolta volna, hogy van egy falunyi óriás valahol, valami Vashegyen. Thargok, mi? Morwon leírása alapján végtére is egy csomó szabad óriásnak hangzanak - és ő is közülük való volt! Mondjuk nem is vár mást egy olyan legendás meláktól, mint Morwon. Le meri fogadni, hogy ő volt a góré, aztán inkább tovább állt kalandozni.
A várméretű kürt hallatán kételkedve bólogat. Akkorát talán senki nem tud építeni, bár lehetséges. Ő mindenesetre nem tudja elképzelni, holott az is igaz, hogy Ranmus nagyon sok mindent nem tud elképzelni.
Az ördögvigyor hallatán viszont hevesen helyesel. Ezt már el tudja képzelni, legalábbis nagyjából.*
- Menjünk, menjünk!
*Ha Morwon már nem akar semmit elintézni a fogadóban, Ranmus, vélhetően társával oldalán kiballag a fogadóból. Az istálló felé megy, ahol Pajtás is le van depózva, meg ahogy nézi, Röppencs is a szálfa tetején pihenget. Ahogy megpillantja esküdt haverját, egyből rá is röppen feje búbjára. Talán azt hiszi, hogy a haja a fészke.*
- No, és ez finom? Vagy van íze egyáltalán?
*Kérdezi Morwont kíváncsian.*
*Nem is gondolta volna, hogy van egy falunyi óriás valahol, valami Vashegyen. Thargok, mi? Morwon leírása alapján végtére is egy csomó szabad óriásnak hangzanak - és ő is közülük való volt! Mondjuk nem is vár mást egy olyan legendás meláktól, mint Morwon. Le meri fogadni, hogy ő volt a góré, aztán inkább tovább állt kalandozni.
A várméretű kürt hallatán kételkedve bólogat. Akkorát talán senki nem tud építeni, bár lehetséges. Ő mindenesetre nem tudja elképzelni, holott az is igaz, hogy Ranmus nagyon sok mindent nem tud elképzelni.
Az ördögvigyor hallatán viszont hevesen helyesel. Ezt már el tudja képzelni, legalábbis nagyjából.*
- Menjünk, menjünk!
*Ha Morwon már nem akar semmit elintézni a fogadóban, Ranmus, vélhetően társával oldalán kiballag a fogadóból. Az istálló felé megy, ahol Pajtás is le van depózva, meg ahogy nézi, Röppencs is a szálfa tetején pihenget. Ahogy megpillantja esküdt haverját, egyből rá is röppen feje búbjára. Talán azt hiszi, hogy a haja a fészke.*
- No, és ez finom? Vagy van íze egyáltalán?
*Kérdezi Morwont kíváncsian.*
1831. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-31 14:35:59
Üzenet elküldve: 2025-08-31 14:35:59
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 396
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 396
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Beszerző körút//
-Talán jobb lesz most megfutnunk ezt a kört, mielőtt tényleg beüt a szarvihar. Egyetértesz?
*Kérdezi a kocsist, ez lesz az első közös útjuk, reméli, hogy beválik majd ez a szolgáló. A főtéren nem sokat vacakol, elvégre most nem nézelődni meg társalogni indul, hanem kőkemény munka áll előtte, úgyhogy leginkább csak igyekszik időben mindent elintézni, hogy indulhassanak végre.*
-Hogy tetszik a kúria? Sikerült berendezkedni?
-Hogyne, uram. Az ágy kényelmesebb, mint amihez szoktam, de talán idővel hozzápuhul majd a hátam.
*Feleli apró mosollyal a komor arcán az őszes, nyurga férfi.*
-Talán jobb lesz most megfutnunk ezt a kört, mielőtt tényleg beüt a szarvihar. Egyetértesz?
*Kérdezi a kocsist, ez lesz az első közös útjuk, reméli, hogy beválik majd ez a szolgáló. A főtéren nem sokat vacakol, elvégre most nem nézelődni meg társalogni indul, hanem kőkemény munka áll előtte, úgyhogy leginkább csak igyekszik időben mindent elintézni, hogy indulhassanak végre.*
-Hogy tetszik a kúria? Sikerült berendezkedni?
-Hogyne, uram. Az ágy kényelmesebb, mint amihez szoktam, de talán idővel hozzápuhul majd a hátam.
*Feleli apró mosollyal a komor arcán az őszes, nyurga férfi.*
1830. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-31 13:00:12
Üzenet elküldve: 2025-08-31 13:00:12
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 219
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// A polgárnegyed fantomja //
* A férfi nem először utal valami másra is, akár szavaival, akár csak nézésével. Ezt Norgen nem különösebben bánja, legalább tudja, hogy a másikat ugyanolyan könnyű lesz behálózni, mint a legtöbb férfit. Azt azonban nem szeretné, ha ebben a szövetségben ő lenne az alárendelt fél, csak mert a másik nemes származású. Megáll egy pillanatra, és ő is végignézi a férfit. A mosoly nem vész al arcáról, de szemében valami mérsékelten ijesztő fény csillan. Épp azon tűnődik el, hogy biztosan akarja-e ezt a sok nyűgöt vagy inkább gyilkolni akar, itt és most. Az "itt és most" persze nem szó szerint értendő, hiszen az évek során szerzett már annyi tapasztalatot, hogy tudja: ha a főtér kellős közepén áll neki torkot metszeni, annak megvannak a maga következményei. Még annak is, ha a Pegazus egyik zárt szobájában teszi ugyanezt. *
– Számomra az "együttműködés" nem játék, Samonyr. * Hangja komorabb, mint eleddig, de a mosoly továbbra is arról árulkodik, hogy még mindig lát potenciált a férfiban. Viszont nem szeretné, ha valahol félúton eltűnne a valódi cél, és csupán a testi élvezetek miatt keltenének ekkora hűhót. Az olyanhoz elég besétálnia bármelyik polgárnegyedi házba, és leejtenie a ruháit. *
– A kötelék lehet, hogy laza, de attól még kötelék. Ha egyszer összefonódunk, abból nem szabadulsz könnyen. * Ezek után a férfire bízza, hogy megértette-e, amit közölni akart vele. Szívesen fogalmazna konkrétabban, de ismét beindul a védekező mechanizmusa. Azt talán nem kéne még elmondania, hogy mi is ő valójában. Az emberek általában rosszul kezelik az ilyen tényeket. Valamelyest tanult tehát Venthel esetéből.
A férfi válaszára bólint, elnéz a tanácsháza épülete felé, és nyugodt hangon válaszol. *
– Rendben. Akkor mehetünk tovább? * Kosarát átteszi jobb kezébe, és balját enyhén megemeli. Ha Samonyr még mindig szeretné vezetni, most egy rövid ideig megteheti ezt – amíg elérnek a városházáig. Ott aztán úgyis praktikusabb lesz, ha ismét elszakadnak az ügyintézést idejére. *
* A férfi nem először utal valami másra is, akár szavaival, akár csak nézésével. Ezt Norgen nem különösebben bánja, legalább tudja, hogy a másikat ugyanolyan könnyű lesz behálózni, mint a legtöbb férfit. Azt azonban nem szeretné, ha ebben a szövetségben ő lenne az alárendelt fél, csak mert a másik nemes származású. Megáll egy pillanatra, és ő is végignézi a férfit. A mosoly nem vész al arcáról, de szemében valami mérsékelten ijesztő fény csillan. Épp azon tűnődik el, hogy biztosan akarja-e ezt a sok nyűgöt vagy inkább gyilkolni akar, itt és most. Az "itt és most" persze nem szó szerint értendő, hiszen az évek során szerzett már annyi tapasztalatot, hogy tudja: ha a főtér kellős közepén áll neki torkot metszeni, annak megvannak a maga következményei. Még annak is, ha a Pegazus egyik zárt szobájában teszi ugyanezt. *
– Számomra az "együttműködés" nem játék, Samonyr. * Hangja komorabb, mint eleddig, de a mosoly továbbra is arról árulkodik, hogy még mindig lát potenciált a férfiban. Viszont nem szeretné, ha valahol félúton eltűnne a valódi cél, és csupán a testi élvezetek miatt keltenének ekkora hűhót. Az olyanhoz elég besétálnia bármelyik polgárnegyedi házba, és leejtenie a ruháit. *
– A kötelék lehet, hogy laza, de attól még kötelék. Ha egyszer összefonódunk, abból nem szabadulsz könnyen. * Ezek után a férfire bízza, hogy megértette-e, amit közölni akart vele. Szívesen fogalmazna konkrétabban, de ismét beindul a védekező mechanizmusa. Azt talán nem kéne még elmondania, hogy mi is ő valójában. Az emberek általában rosszul kezelik az ilyen tényeket. Valamelyest tanult tehát Venthel esetéből.
A férfi válaszára bólint, elnéz a tanácsháza épülete felé, és nyugodt hangon válaszol. *
– Rendben. Akkor mehetünk tovább? * Kosarát átteszi jobb kezébe, és balját enyhén megemeli. Ha Samonyr még mindig szeretné vezetni, most egy rövid ideig megteheti ezt – amíg elérnek a városházáig. Ott aztán úgyis praktikusabb lesz, ha ismét elszakadnak az ügyintézést idejére. *
1829. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-30 20:04:32
Üzenet elküldve: 2025-08-30 20:04:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 262
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 262
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
*A hosszú gyaloglást kihagyva, a szekéren ülve ér be Henadryna Artheninior városának főterére. Megköszöni a földművesnek a kedvességét, hogy elhozta a városba, majd mind a ketten tovább állnak. Hena még legalább egy percig bámulja a szekeret, majd a város felé pillant. Itt az ideje, hogy nyugovóra hajtsa a fejét. Már ha tudja. Egy vacsorának is örülne, de nem tudja, hogy elegendő aranya maradt-e a toronyban eltöltött órák után? Majd kiderül. Tekintetével már rutinosan a fogadót keresi és első pillantásra meg is találja. Nem rég még alig tudott volna elnavigálni a városban, ma meg már a közismert helyeket, legalább már ő is ismeri. Akár második otthonának is nevezhetné a várost, ha lenne itt otthona.*
1828. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-30 19:39:05
Üzenet elküldve: 2025-08-30 19:39:05
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 204
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 204
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
// A polgárnegyed fantomja //
- Együttműködés. Ez tetszik. * Ízlelgeti a férfi a szót, ahogy a főtérre érnek. * Laza kötelék. És vajon mit tartalmazna ez a fajta együttműködés?
* Újra szemtelen módon méri végig Norra testét, egyértelműen jelezve, hogy ő mit is értene ez alatt. Ha már a lakását megosztja vele, akár az ágyát is megoszthatja. Vagy Norra is megoszthatja az ágyát vele, neki mindegy, amíg ugyan abban az ágyban kötnek ki. *
- Ha megnézed, ott a tér túloldalán látszik is a Tanácsháza. Utána gyorsan átvágunk a városon Selyemrévbe, az új otthonomba, ahol végre nyugodtan, és őszintén beszélhetünk egymással. Megmutathatjuk az igazi valónkat, nem kell megjátszanunk, hogy kik vagyunk. Ott áttárgyalhatjuk az együttműködés, és egy esetleges szövetség részleteit is. ÉS természetesen átöltözhetsz! Hiszen az a legfontosabb az egészben. * És Norrának talán nincs is kétsége afelől, hogy Samonyrnak tényleg fontos az átöltözés. Már ha nézheti, természetesen. Ugyanis titkolni sem próbálja ezeket az érzéseit, és terveit. Örül neki, hogy eddig minél jobban hámozta le magáról a megjátszott nemesi modort, addig, hogy már szinte semmi nem maradt belőle, a nő még mindig szívesen tart vele. Talán őrült, ugyan annyira, mint az egykori nemes. Talán csak nem érti a törekvéseit. Bárhogy is van, mindkét eset egyaránt érdekes, és izgalmas a férfi számára. *
- Együttműködés. Ez tetszik. * Ízlelgeti a férfi a szót, ahogy a főtérre érnek. * Laza kötelék. És vajon mit tartalmazna ez a fajta együttműködés?
* Újra szemtelen módon méri végig Norra testét, egyértelműen jelezve, hogy ő mit is értene ez alatt. Ha már a lakását megosztja vele, akár az ágyát is megoszthatja. Vagy Norra is megoszthatja az ágyát vele, neki mindegy, amíg ugyan abban az ágyban kötnek ki. *
- Ha megnézed, ott a tér túloldalán látszik is a Tanácsháza. Utána gyorsan átvágunk a városon Selyemrévbe, az új otthonomba, ahol végre nyugodtan, és őszintén beszélhetünk egymással. Megmutathatjuk az igazi valónkat, nem kell megjátszanunk, hogy kik vagyunk. Ott áttárgyalhatjuk az együttműködés, és egy esetleges szövetség részleteit is. ÉS természetesen átöltözhetsz! Hiszen az a legfontosabb az egészben. * És Norrának talán nincs is kétsége afelől, hogy Samonyrnak tényleg fontos az átöltözés. Már ha nézheti, természetesen. Ugyanis titkolni sem próbálja ezeket az érzéseit, és terveit. Örül neki, hogy eddig minél jobban hámozta le magáról a megjátszott nemesi modort, addig, hogy már szinte semmi nem maradt belőle, a nő még mindig szívesen tart vele. Talán őrült, ugyan annyira, mint az egykori nemes. Talán csak nem érti a törekvéseit. Bárhogy is van, mindkét eset egyaránt érdekes, és izgalmas a férfi számára. *
1827. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-29 10:51:32
Üzenet elküldve: 2025-08-29 10:51:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Az árnyak egyenlőnek ítélnek urat és szolgát//
//Istálló//
//Zárás//
*Nem lepődik meg rajta, hogy a nő kivetnivalót talál szavaiban, amelyek nem is neki szóltak. Állkapcsa egy pillanatra megsajdul ahogy összeszorítja a fogait, de nem szól semmit. Inkább nem. Már rég rájött hogy ők ketten teljesen máshogy nézik ugyanazt, és teljesen mást gondolnak ugyanarról. Nincs értelme tovább csépelni a szavakat, ha egyikük sem győzheti meg a másikat, hogy amit- és ahogy ő lát, az a helyes. Talán nincs is olyan, hogy helyes. Talán mindkét nézőpont az. Számít ez? Nem. Mi számít? Hogy mindketten ugyanarra vannak fordulva arccal. Hogy az egyikük büszkén felszegett állal áll, míg másikuk a földre szorított homlokkal kuporog, az részletkérdés. Sa'Tereth számára mindketten ugyanannyit érnek. Még akkor is, ha a nő mást állít.
Felsandít ahogy a tőr kikerül a kezéből, de továbbra is marad, ahol volt. Figyeli a papnő mozdulatait, és azon viszont meglepődik, hogy az tényleg nem mond semmit. Egyetlen szót sem. De ezt is elfogadja, és meglátja benne az igazságot: nem a szavak számítanak, hanem a tettek. És ez az, ami a legfontosabb talán, ez az, ami végül összeköti őket, közös nevezőre hozza és egy szintre teszi kettejüket: a tett, hogy felajánlották vérüket.
Már majdnem viszonozza a gesztust, hogy elárulja a saját nevét, de a nő szavai beléfojtják a szándékot, csupán egy halk, hörrenés-szerű nyikkanást hallat. Még hogy keresse meg, ha megunja az úrnőjét?! Ha _megunja_?! Ha nem épp fél térden kuporogna, akkor most valószínűleg összerogynának a lábai a gondolattól.
Csupán némán és szinte értetlenül bámul a sötét libbenés után, ami azt jelzi a számára, hogy a nő otthagyja. Hallja ahogy a sötétben bőr súrlódik és acél csörren ahogy kiköt egy lovat, majd a paták hangját követi a fülével. Meginogva feláll. Szénát rúg a földbe karcolt jelre és a vérükre amely a vonalakat tölti ki, de a jelet nem törli el csizmaorrával. Azt nem bántja. Visszalép Zardil állásához, határozott mozdulattal tép le egy csíkot az amúgy sem túl jó állapotú lópokróc széléből, és azt bal kézfeje köré csavarja. Valószínűleg bölcsebb dolog lenne kimosnia a sebet, gbolisból, qartanból és vérfűből készült pépet kennie rá, és tiszta gyolccsal átkötnie. De se gyógynövényei, se tiszta tépése nincs, így azt használja, amit talál.
Újra Zardil mellett kucorodik a szénára, hátát az állás deszkafalának vetve. Az elmúlt percek kavarognak a fejében, a beszélgetése a nővel, azok az ostobaságok, amiket a nő mondott. Még hogy mindenki eldöntheti, hogy szolgáló vagy úr akar-e lenni! Hallatlan!
Habár..*
//Az árnyak egyenlőnek ítélnek urat és szolgát//
//Istálló//
//Zárás//
*Nem lepődik meg rajta, hogy a nő kivetnivalót talál szavaiban, amelyek nem is neki szóltak. Állkapcsa egy pillanatra megsajdul ahogy összeszorítja a fogait, de nem szól semmit. Inkább nem. Már rég rájött hogy ők ketten teljesen máshogy nézik ugyanazt, és teljesen mást gondolnak ugyanarról. Nincs értelme tovább csépelni a szavakat, ha egyikük sem győzheti meg a másikat, hogy amit- és ahogy ő lát, az a helyes. Talán nincs is olyan, hogy helyes. Talán mindkét nézőpont az. Számít ez? Nem. Mi számít? Hogy mindketten ugyanarra vannak fordulva arccal. Hogy az egyikük büszkén felszegett állal áll, míg másikuk a földre szorított homlokkal kuporog, az részletkérdés. Sa'Tereth számára mindketten ugyanannyit érnek. Még akkor is, ha a nő mást állít.
Felsandít ahogy a tőr kikerül a kezéből, de továbbra is marad, ahol volt. Figyeli a papnő mozdulatait, és azon viszont meglepődik, hogy az tényleg nem mond semmit. Egyetlen szót sem. De ezt is elfogadja, és meglátja benne az igazságot: nem a szavak számítanak, hanem a tettek. És ez az, ami a legfontosabb talán, ez az, ami végül összeköti őket, közös nevezőre hozza és egy szintre teszi kettejüket: a tett, hogy felajánlották vérüket.
Már majdnem viszonozza a gesztust, hogy elárulja a saját nevét, de a nő szavai beléfojtják a szándékot, csupán egy halk, hörrenés-szerű nyikkanást hallat. Még hogy keresse meg, ha megunja az úrnőjét?! Ha _megunja_?! Ha nem épp fél térden kuporogna, akkor most valószínűleg összerogynának a lábai a gondolattól.
Csupán némán és szinte értetlenül bámul a sötét libbenés után, ami azt jelzi a számára, hogy a nő otthagyja. Hallja ahogy a sötétben bőr súrlódik és acél csörren ahogy kiköt egy lovat, majd a paták hangját követi a fülével. Meginogva feláll. Szénát rúg a földbe karcolt jelre és a vérükre amely a vonalakat tölti ki, de a jelet nem törli el csizmaorrával. Azt nem bántja. Visszalép Zardil állásához, határozott mozdulattal tép le egy csíkot az amúgy sem túl jó állapotú lópokróc széléből, és azt bal kézfeje köré csavarja. Valószínűleg bölcsebb dolog lenne kimosnia a sebet, gbolisból, qartanból és vérfűből készült pépet kennie rá, és tiszta gyolccsal átkötnie. De se gyógynövényei, se tiszta tépése nincs, így azt használja, amit talál.
Újra Zardil mellett kucorodik a szénára, hátát az állás deszkafalának vetve. Az elmúlt percek kavarognak a fejében, a beszélgetése a nővel, azok az ostobaságok, amiket a nő mondott. Még hogy mindenki eldöntheti, hogy szolgáló vagy úr akar-e lenni! Hallatlan!
Habár..*
1826. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-28 17:51:09
Üzenet elküldve: 2025-08-28 17:51:09
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 81
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 81
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Egy kis csend a vihar előtt//
//Zárás//
*Ahogy Norennar közelsége megszűnik, szívében egyszerre ébred fel a melegség és a hiányérzet. Még érzi az ujjait az arcán, a rövid, gyengéd csók súlyát, a hangjában rejlő halk feszültséget. Minden apró mozdulatát elraktározza magában, mintha féltve őrizné azokat az emlékeket, amelyek most már egy ideig az egyetlenek lesznek. A pillanat varázsa lassan, de biztosan elhalványul, ahogy Norennar eltávolodik tőle, és a testében felébred a hiány érzése, mintha a levegő is üressé válna körülötte. Sóhajt egyet, és a kezével még egy pillanatra a mellkasához szorítja kezeit, amikben még érzi az előbbi érintés nyomait. A mosolya halvány marad, de a szemében ott bujkál a félelem, hogy túl hamar kell újra nélkülöznie azt, aki most még itt állt mellette. Bárcsak maradhatna, bárcsak ne kellene elengednie. A gondolat már nehezedik rá, de az arcán igyekszik fenntartani a reményt, a bizakodást, hogy ez a távolság nem végleges.
De mikor meghallja a lépteit az istálló padlóján, az ütemek szinte fájnak a fülében, mintha minden koppanás egy darabot ragadna ki a szívéből. Minden visszatekintésével úgy érzi, hogy még mindig tartja a kezét, még mindig ott van az ígéret súlya a levegőben. A hűvös, behatoló levegő mintha a hiányt is erősítené. Látja, hogy még egyszer hátrapillant, de a félhomályban már csak a visszavonuló alakot látja. Az ajkait lassan préseli össze, a szemeiben pedig apránként jelenik meg a könnyek első, hallgatag jele. Még nem engedi el teljesen a reményt, hiszen Norennar visszatér majd, de a szívét már most szinte szétszakítja a hiány. A félelem és vágyakozás keveredik benne. Vágyik rá, hogy újra érezhesse az érintését, de a gondolat, hogy most napokra, hatokra el kell válniuk, szinte elviselhetetlen.
Az utolsó lépések hangja elcsendesedik, ő pedig lassan leül a szalma szélére, kezeit az ölébe fonva. A levegőt lassan veszi, miközben megpróbálja megőrizni a nyugalmát, de az arca már árulkodik, a hiány és a vágyakozás, amit Norennar hagyott maga után, nem csupán múló érzés. Ez a pillanat most még fájóbb, mert tudja, hogy minden egyes percig tűnni fog a közelsége, és már most érezni kezdi az ürességet, amit a távozása hagyott. A féltés pedig hirtelen uralja el az egész testét. Tudja, hogy az út, amelyre Norennar indul, veszélyes, tele ismeretlen kockázatokkal. A szíve gyorsabban ver, a gyomra összeszorul, és szinte hallja a saját gondolatában, ahogy most már erősebben tiltakozik az iránt, hogy hagyja elmenni. De mégsem mozdul, nem pattan fel, hogy utána eredjen, mert azzal is tisztában van, hogy nem bírná maradásra. Még visszhangzik a füleiben az intelem, hogy az ajtót zárja. Halkan nevet fel, miközben kezeivel gyorsan a szemeire töröl, mielőtt a könnyek utat találnának. Zárni fogja továbbra is, pedig most még annyira sincs kedve visszatérni oda, mint amennyire eddig is terhes volt minden ott eltöltött magányos nap. Mégis lassan felkel a földről. Azzal most nem is törődik, hogy a fehér ruhát leporolja. Lassú, komótos léptekkel indul ismét haza, újból egyedül.*
//Zárás//
*Ahogy Norennar közelsége megszűnik, szívében egyszerre ébred fel a melegség és a hiányérzet. Még érzi az ujjait az arcán, a rövid, gyengéd csók súlyát, a hangjában rejlő halk feszültséget. Minden apró mozdulatát elraktározza magában, mintha féltve őrizné azokat az emlékeket, amelyek most már egy ideig az egyetlenek lesznek. A pillanat varázsa lassan, de biztosan elhalványul, ahogy Norennar eltávolodik tőle, és a testében felébred a hiány érzése, mintha a levegő is üressé válna körülötte. Sóhajt egyet, és a kezével még egy pillanatra a mellkasához szorítja kezeit, amikben még érzi az előbbi érintés nyomait. A mosolya halvány marad, de a szemében ott bujkál a félelem, hogy túl hamar kell újra nélkülöznie azt, aki most még itt állt mellette. Bárcsak maradhatna, bárcsak ne kellene elengednie. A gondolat már nehezedik rá, de az arcán igyekszik fenntartani a reményt, a bizakodást, hogy ez a távolság nem végleges.
De mikor meghallja a lépteit az istálló padlóján, az ütemek szinte fájnak a fülében, mintha minden koppanás egy darabot ragadna ki a szívéből. Minden visszatekintésével úgy érzi, hogy még mindig tartja a kezét, még mindig ott van az ígéret súlya a levegőben. A hűvös, behatoló levegő mintha a hiányt is erősítené. Látja, hogy még egyszer hátrapillant, de a félhomályban már csak a visszavonuló alakot látja. Az ajkait lassan préseli össze, a szemeiben pedig apránként jelenik meg a könnyek első, hallgatag jele. Még nem engedi el teljesen a reményt, hiszen Norennar visszatér majd, de a szívét már most szinte szétszakítja a hiány. A félelem és vágyakozás keveredik benne. Vágyik rá, hogy újra érezhesse az érintését, de a gondolat, hogy most napokra, hatokra el kell válniuk, szinte elviselhetetlen.
Az utolsó lépések hangja elcsendesedik, ő pedig lassan leül a szalma szélére, kezeit az ölébe fonva. A levegőt lassan veszi, miközben megpróbálja megőrizni a nyugalmát, de az arca már árulkodik, a hiány és a vágyakozás, amit Norennar hagyott maga után, nem csupán múló érzés. Ez a pillanat most még fájóbb, mert tudja, hogy minden egyes percig tűnni fog a közelsége, és már most érezni kezdi az ürességet, amit a távozása hagyott. A féltés pedig hirtelen uralja el az egész testét. Tudja, hogy az út, amelyre Norennar indul, veszélyes, tele ismeretlen kockázatokkal. A szíve gyorsabban ver, a gyomra összeszorul, és szinte hallja a saját gondolatában, ahogy most már erősebben tiltakozik az iránt, hogy hagyja elmenni. De mégsem mozdul, nem pattan fel, hogy utána eredjen, mert azzal is tisztában van, hogy nem bírná maradásra. Még visszhangzik a füleiben az intelem, hogy az ajtót zárja. Halkan nevet fel, miközben kezeivel gyorsan a szemeire töröl, mielőtt a könnyek utat találnának. Zárni fogja továbbra is, pedig most még annyira sincs kedve visszatérni oda, mint amennyire eddig is terhes volt minden ott eltöltött magányos nap. Mégis lassan felkel a földről. Azzal most nem is törődik, hogy a fehér ruhát leporolja. Lassú, komótos léptekkel indul ismét haza, újból egyedül.*
1825. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-28 17:39:43
Üzenet elküldve: 2025-08-28 17:39:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1079
OOC üzenetek: 42
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1079
OOC üzenetek: 42
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Az árnyak egyenlőnek ítélnek urat és szolgát//
//Istálló//
*Egészen értelmes fejet vágva billenti oldalra a fejét, és hallgatja a magyarázatot a furcsa szóra, amit ő legfeljebb egy óriáskígyó fenyegető sziszegéseként tudna értelmezni. Eszébe is jut egy pillanatra a vipera, aki bár a lelkéből és véréből zabált, de az életét köszönheti neki. A búcsú pillanata fájdalmas és szomorú volt, s bár Velar sokkalta jobb társaságnak bizonyul a saját elméjében csücsülve, mégis hiányzik neki a Drasszéra Gorra, és a halhatatlanság érzése.*
- Aha. Bájos. *Használja ismét az egykori úrnőjétől tanult kedvenc szavát. Valahogy azon a kígyónyelven valóban sokkal jobban hangzott a megszólítás.
A tőrt aztán mérlegelés nélkül adja át a félvérnek, nem fél attól, hogy rátámadna vele, ha meg mégis, akkor legfeljebb egy sokkal nagyobb áldozatot kap Sa'Tereth ma éjszaka, a városőrnek pedig lesz egy kis takarítanivalója az istállóban holnap reggel. Ebben a legyengült állapotban még akkor sem látna fenyegetést a fiúban, ha teljes vértbe öltöztetnék, és annak a rohadt Eeyrnek a buzogányát adnák a kezébe.*
- Hát persze, honnan is tudnád… *Fejét csóválva sziszegi arra, hogy a másik nem ismeri a varázsigét. Nem kell újrakezdeni semmilyen magyarázatot, már rájött, hogy nem tud az semmit, de így elképzelni sem tudja, hogy egyáltalán mire hasznos egy úrnőnek ez a szerencsétlen.*
- Mindegy, jobb is így. Ha egy sötétség oltár mellett találnának itt téged reggel, akkor egészen biztosan kivégeznek. Túlságosan is Eeyr markában van ez a nyamvadt város. Csak csináld! *Panaszkodik egy sort, majd egészen határozottan, parancsoló hangnemben érkezik az utolsó felszólítás, ahogy a szegényes fényben társasága felé emeli barnáit. Ő ugyan tudja a varázsigét, de most valahogy, mintha mégsem ismerné, az agya megszűnik rendesen működni. Ürességet érez csupán, ami nem fáj, de legalább olyan kellemetlen, mint mikor elviselhetetlenül lüktetett a homloka.
Csupán a Sa'Tereth szót érti abból, amit karattyol a másik, de szinte hallja, ahogy a penge végigsiklik és szánt bele a fél-elf koszos tenyerébe. A belőle kiserkenő vérre aztán már elégedetten vigyorodik el. Leguggol, és ujját végig is húzza a szalmában, ahová a karmazsin nedű csepegett.*
- Hüm. *Lassan egyenesedik fel, és pillant újra a másikra.* Az éj nem fog felemészteni. Az éj a barátod. Megóv minden csúfságtól. Azt szoktam mondani, hogy éjszaka a világ szép, mert csak a fele látszik, a másik felét pedig elképzelheted olyannak, amilyennek akarod. *Visszaveszi a tőrt, gyakorlott mozdulatokkal megfordítja a kezei között, és miután elhessegette a gondolatot, hogy a fiú torkát vágja el, egy apró vágást ejt a tenyerén, majd ökölbe szorítja a kezét, és amint érzi, hogy az megtelt vérrel, kiegyenesíti ujjait, és hagyja, hogy a saját vére is lecsepegjen, majd a szolgáéval keveredjen a földön. Mindeközben egy szót sem szól, csak a fájdalomtól sziszeg hosszan.*
- Érezd magad megtisztelve. A korcs véred az enyémmel keverve jut majd el a sötét úrhoz. Norileina. A nevem. Nem értek egyet a nézeteiddel, de Sa'Tereth tisztelete jeléül elfogadom a létezésed. Keress fel, ha megunnád az úrnődet! *Nem búcsúzkodik, esze ágában sincs, csupán visszacsúsztatja a tőrt az övére, majd lova karámjához lépked, kiengedi őt onnan, és egy aprót intve távozik az istálló ajtaján. Ha nem tartóztatják fel, nem jönnek utána, akkor felpattan a nyeregbe, és elindul, hogy a városon kívül végre megejtse azt a kis céltalan lovaglást, amire készült.*
//Az árnyak egyenlőnek ítélnek urat és szolgát//
//Istálló//
*Egészen értelmes fejet vágva billenti oldalra a fejét, és hallgatja a magyarázatot a furcsa szóra, amit ő legfeljebb egy óriáskígyó fenyegető sziszegéseként tudna értelmezni. Eszébe is jut egy pillanatra a vipera, aki bár a lelkéből és véréből zabált, de az életét köszönheti neki. A búcsú pillanata fájdalmas és szomorú volt, s bár Velar sokkalta jobb társaságnak bizonyul a saját elméjében csücsülve, mégis hiányzik neki a Drasszéra Gorra, és a halhatatlanság érzése.*
- Aha. Bájos. *Használja ismét az egykori úrnőjétől tanult kedvenc szavát. Valahogy azon a kígyónyelven valóban sokkal jobban hangzott a megszólítás.
A tőrt aztán mérlegelés nélkül adja át a félvérnek, nem fél attól, hogy rátámadna vele, ha meg mégis, akkor legfeljebb egy sokkal nagyobb áldozatot kap Sa'Tereth ma éjszaka, a városőrnek pedig lesz egy kis takarítanivalója az istállóban holnap reggel. Ebben a legyengült állapotban még akkor sem látna fenyegetést a fiúban, ha teljes vértbe öltöztetnék, és annak a rohadt Eeyrnek a buzogányát adnák a kezébe.*
- Hát persze, honnan is tudnád… *Fejét csóválva sziszegi arra, hogy a másik nem ismeri a varázsigét. Nem kell újrakezdeni semmilyen magyarázatot, már rájött, hogy nem tud az semmit, de így elképzelni sem tudja, hogy egyáltalán mire hasznos egy úrnőnek ez a szerencsétlen.*
- Mindegy, jobb is így. Ha egy sötétség oltár mellett találnának itt téged reggel, akkor egészen biztosan kivégeznek. Túlságosan is Eeyr markában van ez a nyamvadt város. Csak csináld! *Panaszkodik egy sort, majd egészen határozottan, parancsoló hangnemben érkezik az utolsó felszólítás, ahogy a szegényes fényben társasága felé emeli barnáit. Ő ugyan tudja a varázsigét, de most valahogy, mintha mégsem ismerné, az agya megszűnik rendesen működni. Ürességet érez csupán, ami nem fáj, de legalább olyan kellemetlen, mint mikor elviselhetetlenül lüktetett a homloka.
Csupán a Sa'Tereth szót érti abból, amit karattyol a másik, de szinte hallja, ahogy a penge végigsiklik és szánt bele a fél-elf koszos tenyerébe. A belőle kiserkenő vérre aztán már elégedetten vigyorodik el. Leguggol, és ujját végig is húzza a szalmában, ahová a karmazsin nedű csepegett.*
- Hüm. *Lassan egyenesedik fel, és pillant újra a másikra.* Az éj nem fog felemészteni. Az éj a barátod. Megóv minden csúfságtól. Azt szoktam mondani, hogy éjszaka a világ szép, mert csak a fele látszik, a másik felét pedig elképzelheted olyannak, amilyennek akarod. *Visszaveszi a tőrt, gyakorlott mozdulatokkal megfordítja a kezei között, és miután elhessegette a gondolatot, hogy a fiú torkát vágja el, egy apró vágást ejt a tenyerén, majd ökölbe szorítja a kezét, és amint érzi, hogy az megtelt vérrel, kiegyenesíti ujjait, és hagyja, hogy a saját vére is lecsepegjen, majd a szolgáéval keveredjen a földön. Mindeközben egy szót sem szól, csak a fájdalomtól sziszeg hosszan.*
- Érezd magad megtisztelve. A korcs véred az enyémmel keverve jut majd el a sötét úrhoz. Norileina. A nevem. Nem értek egyet a nézeteiddel, de Sa'Tereth tisztelete jeléül elfogadom a létezésed. Keress fel, ha megunnád az úrnődet! *Nem búcsúzkodik, esze ágában sincs, csupán visszacsúsztatja a tőrt az övére, majd lova karámjához lépked, kiengedi őt onnan, és egy aprót intve távozik az istálló ajtaján. Ha nem tartóztatják fel, nem jönnek utána, akkor felpattan a nyeregbe, és elindul, hogy a városon kívül végre megejtse azt a kis céltalan lovaglást, amire készült.*
1824. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-28 16:59:01
Üzenet elküldve: 2025-08-28 16:59:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 333
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 333
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Egy kis csend a vihar előtt//
*Norennar szemei a nőn időznek, amikor a vágyakozó szavak elhagyják az ajkát. Látja, mennyire őszinte az a sóhaj, amely mögött ott rejlik minden, amit egyikük sem akar igazán kimondani. Egy pillanatra szorosabban húzza magához, majd szinte rekedten válaszolja:*
- Bárcsak.
*A hangja halk, de minden szóban ott feszül a nehézség. Egy része valóban azt kívánja, hogy maradhasson, hogy minden kötelesség eltűnjön a válláról. A másik része viszont emlékezteti arra, hogy nincs megállás, hogy nem engedheti meg magának ezt a gyengeséget. Mégis, most először nem próbálja letagadni a vágyát.
Ahogy a nő arról beszél, hogy tekintsék ezt inkább új találkozás előszavának, halvány mosoly fut át az arcán. Nem nagy, nem könnyed, inkább fáradt, mégis őszinte. Kezét lassan emeli, és ujjai végigsimítanak a nő arcán, mintha ezzel akarná megerősíteni magában, hogy tényleg itt van előtte, nem csupán emlék vagy álom.*
- Félig teli vagy félig üres a pohár… *Szólal meg végül, halkan, fanyar éllel a hangjában.* - Ugyanaz a dilemma. A valódi probléma, hogy megint nem láthatlak egy darabig.
*Ujjai még egy pillanatig az arcán időznek, mielőtt lassan visszahúzná a kezét. Érzi, hogy minden szó, amit most elmondanak, inkább késlelteti az elkerülhetetlent, de mégis hagyja, hogy a percek elnyúljanak, ameddig csak lehet.
Amikor a nő ujjai lecsúsznak a mellkasáról, Norennar ösztönösen követi a mozdulatot a tekintetével. Már-már elhinné, hogy ezzel engedi el, amikor a rövid, gyengéd csók mégis újra összeköti őket. A férfi ajkai egy pillanatra visszacsókolnak, lassan, mintha tartani akarná azt az ígéretet, amelyet a nő belecsempészett a mozdulatba. Nem a vágy beszél most belőle, hanem az a csendes biztosíték, hogy amit most hátra hagy, ahhoz még vissza fog térni.
Amikor a nő megfogalmazza a maga ígéretét, a férfi tekintete komolyan sötétül el. Tudja, hogy ezek a szavak többek puszta vigasznál. Ez egy kapaszkodó, amelyet mindketten kénytelenek lesznek szorítani a következő napokban, hetekben. Bólint, lassan, mintha a mozdulatban akarná kifejezni mindazt, amit szavakkal most nehezebb lenne.*
- Ne felejtsd el zárni az ajtót.
*Morogja aztán, szándékosan élcelődő hangon, hogy oldja a pillanat súlyát.
A nő arcán látja, hogy a mosoly mögött ott bujkál az aggodalom. Norennar nagyot sóhajt, tenyerét egy pillanatra még egyszer a nő derekára simítja, majd lassan elengedi. Elfordul, és léptei tompán koppannak a szalmán, ahogy elindul kifelé az istálló ajtaja felé.
A hűvös levegő, amely odakintről beszökik, már a küszöbnél megérinti, de mielőtt kilépne, még egyszer hátrapillant. Szemei egy rövid pillanatra újra Theát keresik, mintha biztos akarna lenni benne, hogy a kép, amit most az emlékezetébe zár, elég lesz a következő viszontlátásig. Csak aztán lép ki a félhomályból, magával hordozva a nő érintésének, szavainak és ígéretének súlyát.*
*Norennar szemei a nőn időznek, amikor a vágyakozó szavak elhagyják az ajkát. Látja, mennyire őszinte az a sóhaj, amely mögött ott rejlik minden, amit egyikük sem akar igazán kimondani. Egy pillanatra szorosabban húzza magához, majd szinte rekedten válaszolja:*
- Bárcsak.
*A hangja halk, de minden szóban ott feszül a nehézség. Egy része valóban azt kívánja, hogy maradhasson, hogy minden kötelesség eltűnjön a válláról. A másik része viszont emlékezteti arra, hogy nincs megállás, hogy nem engedheti meg magának ezt a gyengeséget. Mégis, most először nem próbálja letagadni a vágyát.
Ahogy a nő arról beszél, hogy tekintsék ezt inkább új találkozás előszavának, halvány mosoly fut át az arcán. Nem nagy, nem könnyed, inkább fáradt, mégis őszinte. Kezét lassan emeli, és ujjai végigsimítanak a nő arcán, mintha ezzel akarná megerősíteni magában, hogy tényleg itt van előtte, nem csupán emlék vagy álom.*
- Félig teli vagy félig üres a pohár… *Szólal meg végül, halkan, fanyar éllel a hangjában.* - Ugyanaz a dilemma. A valódi probléma, hogy megint nem láthatlak egy darabig.
*Ujjai még egy pillanatig az arcán időznek, mielőtt lassan visszahúzná a kezét. Érzi, hogy minden szó, amit most elmondanak, inkább késlelteti az elkerülhetetlent, de mégis hagyja, hogy a percek elnyúljanak, ameddig csak lehet.
Amikor a nő ujjai lecsúsznak a mellkasáról, Norennar ösztönösen követi a mozdulatot a tekintetével. Már-már elhinné, hogy ezzel engedi el, amikor a rövid, gyengéd csók mégis újra összeköti őket. A férfi ajkai egy pillanatra visszacsókolnak, lassan, mintha tartani akarná azt az ígéretet, amelyet a nő belecsempészett a mozdulatba. Nem a vágy beszél most belőle, hanem az a csendes biztosíték, hogy amit most hátra hagy, ahhoz még vissza fog térni.
Amikor a nő megfogalmazza a maga ígéretét, a férfi tekintete komolyan sötétül el. Tudja, hogy ezek a szavak többek puszta vigasznál. Ez egy kapaszkodó, amelyet mindketten kénytelenek lesznek szorítani a következő napokban, hetekben. Bólint, lassan, mintha a mozdulatban akarná kifejezni mindazt, amit szavakkal most nehezebb lenne.*
- Ne felejtsd el zárni az ajtót.
*Morogja aztán, szándékosan élcelődő hangon, hogy oldja a pillanat súlyát.
A nő arcán látja, hogy a mosoly mögött ott bujkál az aggodalom. Norennar nagyot sóhajt, tenyerét egy pillanatra még egyszer a nő derekára simítja, majd lassan elengedi. Elfordul, és léptei tompán koppannak a szalmán, ahogy elindul kifelé az istálló ajtaja felé.
A hűvös levegő, amely odakintről beszökik, már a küszöbnél megérinti, de mielőtt kilépne, még egyszer hátrapillant. Szemei egy rövid pillanatra újra Theát keresik, mintha biztos akarna lenni benne, hogy a kép, amit most az emlékezetébe zár, elég lesz a következő viszontlátásig. Csak aztán lép ki a félhomályból, magával hordozva a nő érintésének, szavainak és ígéretének súlyát.*
1823. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-28 15:10:19
Üzenet elküldve: 2025-08-28 15:10:19
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 81
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 81
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Egy kis csend a vihar előtt//
*Szinte mohón kap a csók után. Nem siet, nem tiltakozik, csak engedi, hogy a férfi közel húzza, hogy a csók mélyén ott lüktessen mindaz a kimondatlan vágy és félelem, amit addig a szívük rejtett. Amikor végül elengedik egymást, még mindig érzi ajkán a csók melegét, és szíve vadul zakatol, mintha a világ összes idejét egyszerre kellene bepótolnia ebben a néhány lopott pillanatban. Homlokát hagyja, hogy a férfi homlokához simuljon, de a szavai hallatán lassan lehunyja a szemét. A búcsú úgy hasít belé, mintha maga is ígéret volna, hogy újra elveszíti őt, ha csak egy időre is. De mennyi az az idő? Távol volt tőle évekre, most pedig napokra. Az egyik semmivel sem volt könnyebb a másiknál. A mellkasában ott szorít a tiltakozás, az ösztön, hogy visszatartsa, hogy kimondja, ne menjen. De tudja, hogy a világ nem hajlik az ő kérésére, és Norennar sosem volt az a férfi, aki hátat fordít a kötelességnek. Egy röpke pillanatra mégis engedi, hogy kicsorduljon belőle az őszinte vágy, amit mindig próbált elrejteni. Más helyzetben felnevetne a lovaglás ígéretét hallva, de most alig tud a mosoly megbújni az ajkain.*
- Bárcsak nem kéne elmenned.
*Suttogja, alig hallhatóan, mintha csak önmagának vallaná be. Aztán lassan elhúzódik annyira, hogy belenézhessen a férfi szemeibe. Arca finoman rezdül, ajkán halvány mosoly bujkál, bár a tekintete még árnyas, tele visszafojtott félelemmel és vággyal.*
- De tudom, hogy menned kell. És azt is tudom, hogy vissza fogsz jönni. Én pedig várni foglak.
*A hangja most már biztosabban cseng, ahogy egyik kezét a férfi mellkasára simítja, ujjai ismét az ing anyagával babrálnak, mintha minden apró gesztust arra akarna felhasználni, hogy az időt nyújtsa, akár a pék a sütemény tésztáját.*
- Ne vedd búcsúnak.
*Keresi a szavakat, majd szemeiben hirtelen fény lobban, ahogy a férfi szelíd mosolyát visszatükrözi.*
- Inkább tekints rá úgy, mintha csak egy új találkozás előszava volna. Ha most elindulsz, annál édesebb lesz a visszatérésed.
*A tekintete határozottságot sugall, de belül mélyen őt is marja a férfi távozása. Már kétszer megélte, már kétszer hagyta elmenni, már kétszer fájt. És mindezek ellenére most harmadjára sem harcolja ki, hogy igenis maradjon itt vele. Az önzőség egy pillanat alatt beékelődik a szívébe. Mert nem érti, hogy miért vállal magára ekkora terhet, miért áldozza be magát a férfi olyanokért, akiket talán nem is ismer, akiknek talán számítania sem kéne. Amióta a nő részben felszabadította magát, nem törődött azzal, hogy másoknak mi a jó. Minden szálat igyekezett úgy keresztezni, hogy az, ha nem is nyíltan, de a saját érdekeit szolgálja. Fogalma sincs, hogy valaha is képes lenne ilyen önzetlennek lenni egy olyan világ felé, ami talán meg sem érdemli. És ez az egyik, ami miatt ilyen nagyra tartja a férfit. Mintha Norennar lenne az a fele, ami belőle hiányzik, amit kitéptek belőle, mint egy gyomot mielőtt még mélyebben gyökeret ereszthetett volna, hogy megkapaszkodjon. Ujjai még egy pillanatig kapaszkodnak, majd lassan lecsúsznak a férfi mellkasáról. Nem engedi azonban, hogy teljesen eltávolodjon tőle, közelebb hajol újra, és egy rövid, de gyengéd csókot lehel az ajkaira, amelyben nem búcsú, hanem ígéret rejlik.*
- Vigyázz magadra, Norennar. És ne feledd, hogy én nem a búcsút őrzöm majd magamban, hanem a visszatérésed ígéretét.
*Szavai után még közel marad, szinte az arcán érzi a férfi leheletét, és bár tudja, hogy nem állíthatja meg, minden pillanattal késlelteti a távolodást. Mert most, ebben a félhomályban, az istálló illatában, az időt ugyan nem állíthatja meg, de legalább magában örökké tartóvá teheti ezt a percet.*
*Szinte mohón kap a csók után. Nem siet, nem tiltakozik, csak engedi, hogy a férfi közel húzza, hogy a csók mélyén ott lüktessen mindaz a kimondatlan vágy és félelem, amit addig a szívük rejtett. Amikor végül elengedik egymást, még mindig érzi ajkán a csók melegét, és szíve vadul zakatol, mintha a világ összes idejét egyszerre kellene bepótolnia ebben a néhány lopott pillanatban. Homlokát hagyja, hogy a férfi homlokához simuljon, de a szavai hallatán lassan lehunyja a szemét. A búcsú úgy hasít belé, mintha maga is ígéret volna, hogy újra elveszíti őt, ha csak egy időre is. De mennyi az az idő? Távol volt tőle évekre, most pedig napokra. Az egyik semmivel sem volt könnyebb a másiknál. A mellkasában ott szorít a tiltakozás, az ösztön, hogy visszatartsa, hogy kimondja, ne menjen. De tudja, hogy a világ nem hajlik az ő kérésére, és Norennar sosem volt az a férfi, aki hátat fordít a kötelességnek. Egy röpke pillanatra mégis engedi, hogy kicsorduljon belőle az őszinte vágy, amit mindig próbált elrejteni. Más helyzetben felnevetne a lovaglás ígéretét hallva, de most alig tud a mosoly megbújni az ajkain.*
- Bárcsak nem kéne elmenned.
*Suttogja, alig hallhatóan, mintha csak önmagának vallaná be. Aztán lassan elhúzódik annyira, hogy belenézhessen a férfi szemeibe. Arca finoman rezdül, ajkán halvány mosoly bujkál, bár a tekintete még árnyas, tele visszafojtott félelemmel és vággyal.*
- De tudom, hogy menned kell. És azt is tudom, hogy vissza fogsz jönni. Én pedig várni foglak.
*A hangja most már biztosabban cseng, ahogy egyik kezét a férfi mellkasára simítja, ujjai ismét az ing anyagával babrálnak, mintha minden apró gesztust arra akarna felhasználni, hogy az időt nyújtsa, akár a pék a sütemény tésztáját.*
- Ne vedd búcsúnak.
*Keresi a szavakat, majd szemeiben hirtelen fény lobban, ahogy a férfi szelíd mosolyát visszatükrözi.*
- Inkább tekints rá úgy, mintha csak egy új találkozás előszava volna. Ha most elindulsz, annál édesebb lesz a visszatérésed.
*A tekintete határozottságot sugall, de belül mélyen őt is marja a férfi távozása. Már kétszer megélte, már kétszer hagyta elmenni, már kétszer fájt. És mindezek ellenére most harmadjára sem harcolja ki, hogy igenis maradjon itt vele. Az önzőség egy pillanat alatt beékelődik a szívébe. Mert nem érti, hogy miért vállal magára ekkora terhet, miért áldozza be magát a férfi olyanokért, akiket talán nem is ismer, akiknek talán számítania sem kéne. Amióta a nő részben felszabadította magát, nem törődött azzal, hogy másoknak mi a jó. Minden szálat igyekezett úgy keresztezni, hogy az, ha nem is nyíltan, de a saját érdekeit szolgálja. Fogalma sincs, hogy valaha is képes lenne ilyen önzetlennek lenni egy olyan világ felé, ami talán meg sem érdemli. És ez az egyik, ami miatt ilyen nagyra tartja a férfit. Mintha Norennar lenne az a fele, ami belőle hiányzik, amit kitéptek belőle, mint egy gyomot mielőtt még mélyebben gyökeret ereszthetett volna, hogy megkapaszkodjon. Ujjai még egy pillanatig kapaszkodnak, majd lassan lecsúsznak a férfi mellkasáról. Nem engedi azonban, hogy teljesen eltávolodjon tőle, közelebb hajol újra, és egy rövid, de gyengéd csókot lehel az ajkaira, amelyben nem búcsú, hanem ígéret rejlik.*
- Vigyázz magadra, Norennar. És ne feledd, hogy én nem a búcsút őrzöm majd magamban, hanem a visszatérésed ígéretét.
*Szavai után még közel marad, szinte az arcán érzi a férfi leheletét, és bár tudja, hogy nem állíthatja meg, minden pillanattal késlelteti a távolodást. Mert most, ebben a félhomályban, az istálló illatában, az időt ugyan nem állíthatja meg, de legalább magában örökké tartóvá teheti ezt a percet.*
1822. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-28 14:11:52
Üzenet elküldve: 2025-08-28 14:11:52
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 333
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 333
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Egy kis csend a vihar előtt//
*Norennar mozdulatlanul hallgatja a nő szavait. A hangjában ott bujkáló erő, az a nyers bizonyosság, amit ritkán mutat meg, szinte meglepi. Nem szokta, hogy Thea ennyire határozottan álljon elé, és bár szíve szerint vitába szállna vele, pontosan tudja, igaza van. Nem zárhatja el a világ minden veszélyétől, ahogy saját magát sem tudta soha megóvni a harcoktól.
Lassan bólint, tekintete a nő arcán időzik, mintha minden vonást meg akarna jegyezni.*
- Ennél többet azt hiszem, nem is kérhetek tőled.
*Feleli halkan, a szavai egyszerűek, de őszinték. Nem próbálja elkenni, nem akarja könnyebbnek mutatni a helyzetet. Elfogadja, hogy ennyit kaphat, és az valójában minden, amire szüksége van.
Figyeli, ahogy a nő közelebb simul hozzá, érzi homlokát a mellkasán, az ujjait az ing anyagába kapaszkodni. A mozdulat beszédesebb bármilyen szónál. Norennar karjai lassan fonódnak köré, nem szoros ölelés ez, inkább szilárd, biztos tartás, amellyel még néhány pillanatot meg akar lopni abból az időből, ami olyan kegyetlenül fogy közülük. Érzi, hogy Thea lassan elengedi, hogy ujjai engednek a szorításból, és bár ő maga is nehezen teszi, végül hagyja. Csak a tekintete marad rajta, követi minden apró rezdülését, még azt is, ahogy inkább Hamu felé fordul, talán hogy elrejthesse az arcán maradt árnyakat.
Amikor a nő újra megszólal, a kérdésben ott bujkáló féltés megérinti. Egy pillanatig csak áll, majd odalép mellé, keze finoman végigsiklik a hátán. A tenyeréből áradó meleg mintha szavak nélkül is válaszolna a nő aggodalmára.*
- Vigyázni fogok. *Mondja végül halkan, majd sóhajtva hozzáteszi, már könnyedebb hangon:*
- Elvégre még meg kell tanítsalak lovagolni.
*Szavai mellé halvány mosoly kúszik az arcára, de a tekintetében még ott marad a komolyság. Fejét a nő felé fordítja, keresi a sárga szemek pillantását. Amikor találkozik a tekintetük, nem habozik tovább: lassan előrehajol, és megcsókolja. Nem sietős, nem játékos csók ez, hanem hosszú, elmélyült, amelyben ott lüktet mindaz, amit nem tud kimondani. Tartja a csókot, mintha attól félne, hogy ha elengedi, azzal végleg megtöri a pillanatot.
Amikor végül elhúzódik, homlokát a nő homlokához érinti, mély levegőt vesz, majd rekedten megszólal.*
- Utálok búcsúzkodni…
*A szavak után felsóhajt, s a hangjában ott van a fáradtság és a kimondatlan keserűség. Tenyere még mindig a nő hátán jár, simítja, mintha csak késleltetni akarná az elkerülhetetlent. Az istállóba haloványan beszűrődő nap fényében az arca komorabb, de a szemében ott ég valami, amit nem tud sem a veszély, sem a távolság kioltani.*
*Norennar mozdulatlanul hallgatja a nő szavait. A hangjában ott bujkáló erő, az a nyers bizonyosság, amit ritkán mutat meg, szinte meglepi. Nem szokta, hogy Thea ennyire határozottan álljon elé, és bár szíve szerint vitába szállna vele, pontosan tudja, igaza van. Nem zárhatja el a világ minden veszélyétől, ahogy saját magát sem tudta soha megóvni a harcoktól.
Lassan bólint, tekintete a nő arcán időzik, mintha minden vonást meg akarna jegyezni.*
- Ennél többet azt hiszem, nem is kérhetek tőled.
*Feleli halkan, a szavai egyszerűek, de őszinték. Nem próbálja elkenni, nem akarja könnyebbnek mutatni a helyzetet. Elfogadja, hogy ennyit kaphat, és az valójában minden, amire szüksége van.
Figyeli, ahogy a nő közelebb simul hozzá, érzi homlokát a mellkasán, az ujjait az ing anyagába kapaszkodni. A mozdulat beszédesebb bármilyen szónál. Norennar karjai lassan fonódnak köré, nem szoros ölelés ez, inkább szilárd, biztos tartás, amellyel még néhány pillanatot meg akar lopni abból az időből, ami olyan kegyetlenül fogy közülük. Érzi, hogy Thea lassan elengedi, hogy ujjai engednek a szorításból, és bár ő maga is nehezen teszi, végül hagyja. Csak a tekintete marad rajta, követi minden apró rezdülését, még azt is, ahogy inkább Hamu felé fordul, talán hogy elrejthesse az arcán maradt árnyakat.
Amikor a nő újra megszólal, a kérdésben ott bujkáló féltés megérinti. Egy pillanatig csak áll, majd odalép mellé, keze finoman végigsiklik a hátán. A tenyeréből áradó meleg mintha szavak nélkül is válaszolna a nő aggodalmára.*
- Vigyázni fogok. *Mondja végül halkan, majd sóhajtva hozzáteszi, már könnyedebb hangon:*
- Elvégre még meg kell tanítsalak lovagolni.
*Szavai mellé halvány mosoly kúszik az arcára, de a tekintetében még ott marad a komolyság. Fejét a nő felé fordítja, keresi a sárga szemek pillantását. Amikor találkozik a tekintetük, nem habozik tovább: lassan előrehajol, és megcsókolja. Nem sietős, nem játékos csók ez, hanem hosszú, elmélyült, amelyben ott lüktet mindaz, amit nem tud kimondani. Tartja a csókot, mintha attól félne, hogy ha elengedi, azzal végleg megtöri a pillanatot.
Amikor végül elhúzódik, homlokát a nő homlokához érinti, mély levegőt vesz, majd rekedten megszólal.*
- Utálok búcsúzkodni…
*A szavak után felsóhajt, s a hangjában ott van a fáradtság és a kimondatlan keserűség. Tenyere még mindig a nő hátán jár, simítja, mintha csak késleltetni akarná az elkerülhetetlent. Az istállóba haloványan beszűrődő nap fényében az arca komorabb, de a szemében ott ég valami, amit nem tud sem a veszély, sem a távolság kioltani.*
1821. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-28 13:44:51
Üzenet elküldve: 2025-08-28 13:44:51
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 81
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 81
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Egy kis csend a vihar előtt//
*Szinte belesápad a hallottakba. A "horda" és a "több ezer" szavak ólomsúlyúak, mégis a férfi karjainak szorítása olyan, mintha mindezt egyszerre tartaná távol tőle és engedné be a szívébe. Lassan hunyja le a szemét, miközben hagyja, hogy Norennar mellkasának biztos íve körbe zárja. A rémület ott lüktet a mellkasában, de valahogy nem bénítja meg. A közelség, az érintés, a szavak komorsága mellett is érzi, hogy ebben a pillanatban nincs egyedül. A suttogás minden hangja mélyen beivódik belé. A veszély, a keresett fegyver, a kémek árnya, mindezekről eddig legfeljebb sejtései lehettek, de leginkább bele sem mert gondolni mi kezdődhetett most el a világban. Most viszont élesen rajzolódik ki a kép, és már nem tudja elhitetni magával, hogy mindez csak távoli fenyegetés. Érzi, hogy Norennar ezzel a titokkal valóban beengedi őt a szíve legnehezebb terhébe. És bár a félelem mardossa, a nő mégis hálát érez, hogy ennyit megosztott vele. Amikor homlokuk összesimul, ajkai szinte hangtalanul rezzennek, és őszinte, halk sóhaj szakad fel belőle. Nem csupán a csókot fogadja, hanem azt a bizalmat, ami benne rejlik. Lassan emeli fel a kezét, hogy az arcát simítsa, ujjai a férfi borostáját érintik, mintha ezzel próbálná megerősíteni benne, hogy minden történés ellenére kitart a férfi mellett.*
- Nem fogok kérdezősködni.
*Szól halkan, szemei mélyen a férfiéba kapaszkodnak.*
- De nem fogsz tudni minden veszélyt kizárni körülöttem Norennar. Megtanultam már, hogy az élet része a kockázat. Inkább azt ígérhetem, hogy figyelek, észben tartom a szavaidat és ha kell, ott leszek, amikor szükséged van rám.
*A nő tekintete egy pillanatra megkeményedik, és a hangja is tisztábban cseng. Van benne valami nyers erő, amely ritkán tör elő, de most nem hagyja elrejtőzni magában.*
- Nem akarom, hogy teher legyek neked. Nem vagyok porcelán, amit félre kell tenni, amíg elindulsz, hogy nehogy összetörjön.
*Szavai után újra ellágyul a tekintete. Egy apró mosoly kúszik ajkára, amelyben ott bujkál a féltés és a szelíd elfogadás egyszerre.*
- Van elég, ami miatt most aggódhatsz. Én nem akarok egy lenni, hogy még ezzel is csak a gondjaidat növeljem. Vigyázni fogok, amennyire tőlem telik.
*Az utolsó szavak után közelebb simul hozzá, homlokát ismét a férfi mellkasának dönti, és csak hallgatja a szívverését. Nem sürgeti az indulást. Ujjai is az ingbe kapaszkodnak, mintha ez lenne az utolsó próbálkozása arra, hogy maga mellett tartsa a férfit. Elmondaná, hogy egy kicsit ráérnek még. Egyetlen éjszaka már nem változtatja meg a horda útját. Még maradhatna, még egy csókra, még egy ölelésre. De végül a szavak nem törnek elő. Ottragadnak az összepréselt ajkak mögött. A megadatott órák percekre csökkentek, most pedig úgy látszik már csak pillanatok maradtak. Facsarja a szívét, de az ujjai végül lassan engednek és eleresztik az ing anyagát. Tekintete is inkább Hamu szürke szőrére siklik, mert attól tart, ha újra a férfi arcára pillant már nem fogja tudni ilyen engedelmesen elereszteni. Egy lépést tesz az állat felé, most nem simogatja meg, csak csendesen nézi, mielőtt ajkai még egyszer szóra nyílnának.*
- Csak te is vigyázz magadra. Mert, ha veled bármi történik, akkor ugyan honnan fogod tudni, hogy én jól vagyok-e?
*Ajkain újból mosoly játszik, de arcán látható, hogy azt most nagy küzdelmek árán festette fel magára. Az arcán most semmi más nem tud megülni, csak az aggodalom, a féltés. De mindezek mellett azért helyet kap a bizakodás is és az, hogy tudja, Norennarra az életét is rábízhatja.*
*Szinte belesápad a hallottakba. A "horda" és a "több ezer" szavak ólomsúlyúak, mégis a férfi karjainak szorítása olyan, mintha mindezt egyszerre tartaná távol tőle és engedné be a szívébe. Lassan hunyja le a szemét, miközben hagyja, hogy Norennar mellkasának biztos íve körbe zárja. A rémület ott lüktet a mellkasában, de valahogy nem bénítja meg. A közelség, az érintés, a szavak komorsága mellett is érzi, hogy ebben a pillanatban nincs egyedül. A suttogás minden hangja mélyen beivódik belé. A veszély, a keresett fegyver, a kémek árnya, mindezekről eddig legfeljebb sejtései lehettek, de leginkább bele sem mert gondolni mi kezdődhetett most el a világban. Most viszont élesen rajzolódik ki a kép, és már nem tudja elhitetni magával, hogy mindez csak távoli fenyegetés. Érzi, hogy Norennar ezzel a titokkal valóban beengedi őt a szíve legnehezebb terhébe. És bár a félelem mardossa, a nő mégis hálát érez, hogy ennyit megosztott vele. Amikor homlokuk összesimul, ajkai szinte hangtalanul rezzennek, és őszinte, halk sóhaj szakad fel belőle. Nem csupán a csókot fogadja, hanem azt a bizalmat, ami benne rejlik. Lassan emeli fel a kezét, hogy az arcát simítsa, ujjai a férfi borostáját érintik, mintha ezzel próbálná megerősíteni benne, hogy minden történés ellenére kitart a férfi mellett.*
- Nem fogok kérdezősködni.
*Szól halkan, szemei mélyen a férfiéba kapaszkodnak.*
- De nem fogsz tudni minden veszélyt kizárni körülöttem Norennar. Megtanultam már, hogy az élet része a kockázat. Inkább azt ígérhetem, hogy figyelek, észben tartom a szavaidat és ha kell, ott leszek, amikor szükséged van rám.
*A nő tekintete egy pillanatra megkeményedik, és a hangja is tisztábban cseng. Van benne valami nyers erő, amely ritkán tör elő, de most nem hagyja elrejtőzni magában.*
- Nem akarom, hogy teher legyek neked. Nem vagyok porcelán, amit félre kell tenni, amíg elindulsz, hogy nehogy összetörjön.
*Szavai után újra ellágyul a tekintete. Egy apró mosoly kúszik ajkára, amelyben ott bujkál a féltés és a szelíd elfogadás egyszerre.*
- Van elég, ami miatt most aggódhatsz. Én nem akarok egy lenni, hogy még ezzel is csak a gondjaidat növeljem. Vigyázni fogok, amennyire tőlem telik.
*Az utolsó szavak után közelebb simul hozzá, homlokát ismét a férfi mellkasának dönti, és csak hallgatja a szívverését. Nem sürgeti az indulást. Ujjai is az ingbe kapaszkodnak, mintha ez lenne az utolsó próbálkozása arra, hogy maga mellett tartsa a férfit. Elmondaná, hogy egy kicsit ráérnek még. Egyetlen éjszaka már nem változtatja meg a horda útját. Még maradhatna, még egy csókra, még egy ölelésre. De végül a szavak nem törnek elő. Ottragadnak az összepréselt ajkak mögött. A megadatott órák percekre csökkentek, most pedig úgy látszik már csak pillanatok maradtak. Facsarja a szívét, de az ujjai végül lassan engednek és eleresztik az ing anyagát. Tekintete is inkább Hamu szürke szőrére siklik, mert attól tart, ha újra a férfi arcára pillant már nem fogja tudni ilyen engedelmesen elereszteni. Egy lépést tesz az állat felé, most nem simogatja meg, csak csendesen nézi, mielőtt ajkai még egyszer szóra nyílnának.*
- Csak te is vigyázz magadra. Mert, ha veled bármi történik, akkor ugyan honnan fogod tudni, hogy én jól vagyok-e?
*Ajkain újból mosoly játszik, de arcán látható, hogy azt most nagy küzdelmek árán festette fel magára. Az arcán most semmi más nem tud megülni, csak az aggodalom, a féltés. De mindezek mellett azért helyet kap a bizakodás is és az, hogy tudja, Norennarra az életét is rábízhatja.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1852-1871