//Toborzás//
*Ugyan nem hatalmas örvendezéssel döntött úgy, hogy mégis magára vonja a tisztek figyelmét (sőt, ahogy nevén szólítják, Akanaeu láthatja hogy állkapcsa jobban összeszorul) és ismételten bevonja magát társa beszélgetésébe, de kifejezetten zavarta az a gondolat, hogy bérelhető testőrként vennék tudomásul. No nem mintha sosem szánta volna magát ilyen állásra; nem egyszer koptatott karavánok mellett pallosát fenyegetően lógatva, míg céltalanul utazott számára ismeretlen földeken. Valahogy még az orknak is meg kell élnie, és senkinek sem árt az extra izom. Egy bocsánatkérő pillantást küld Akanaeu felé, és némán tovább hallgatja a parancsnokot.
Testbeszédje nagy huzamban kezdi el utánozni a nagy tisztet a számok hallatán. Ráadásul az állítólagos segítségük is, nos, igazából többnyire emberpajzsnak hangzanak mint katonáknak. Bár alapjából nem tartaná rossz ötletnek, hogy a zsengéknek fejest a mélyvízbe kelljen ugraniuk a kiképzés elvégzése gyanánt, de a várható veszteségekért gondolja, hogy ők is fognak felelni.
Ezt az aggodalmat félresöpörve hallja, hogy valóban elengedik őket erre a portyára, de ahogy mindenki kitalálhatta, fejet kell hajtaniuk a feletteseknek, és katonákként kell viselkedniük ez idő alatt. Katonákként. Ukromnak feláll a szőr a hátán, ahogy a feltételekkel szembenéz. Az összes létező élőlény egy mérföldnyi távolságban érezheti a pillanatnyi benső harcot, ami az orkban folyik. Nem veti meg e város harcosait, se irányítóit, de még csak a feladatukat sem, viszont az akár kényszerű akár nem hadi hierarchiával ki lehet őt kergetni a világból. Hogy neki parancsolgassanak egy ilyen rendszerben... De eszébe jut, hogy miért is áll itt. Hogy miért is segít egy majdnem vadidegen asszonyságnak, egy olyan ügyért, aminek neki semmi köze, semmiféle létező jutalom ígéretével, az ő irhájának kockáztatásával, abszolút semmilyen világi, szellemi gazdaság, vagy akár csak dicsőség, elismerés elnyeréséért.
Szájában érzi agyarai hiányát.
Megrázza magát, mintha egy hideg szél söpörne végig rajta, hogy aztán egyenesen a parancsnokra szögezze tekintetét. És ha azzal ölni lehet... nos, örüljünk, hogy nem.*
- Rendben. *Hangja testbeszédjével ellentétben most halk, és beletörődött. Igyekszik lenyugtatni magát, hisz semmi rosszat nem vétettek ellene egész idáig. Csak a gondolat elég arra, hogy sarokba szorítsák. Megerősítésként Akanaeura tekint; reméli, hogy ő azért könnyebb lélekkel fogadja el a kikötéseket. Kettejük közül legalább ő maradjon nyugodt. Tekintete a parancsnokon lovagol, ameddig amaz el nem hagyja látóterét, majd kellően szembenéz a Morgin nevezetű századossal. Elf. Mintha gyomron öklöznék. Csodálatos. Fenomenális.*
- Nincs, uram. *Sárvárosban is lehet hallani a fogcsikorgatást, de legalább kellően beletörődik helyzetébe. Megvárja, míg társa is alkalmazkodik a helyzethez, majd utolsó menstvárként tekintve rá, követi a tisztet.*