//Umi//
~Soha többet, nem vagyunk egyformák... Te aztán megéred a pénzed.~
*Csak sóhajt egyet, nézve ismét a dacos lányt, aki mellé robog, majd puffogva indul el kifelé.
Nehéz dolga lesz vele. Bár eddig sem kételkedett benne igazán, most már egyre biztosabb benne. Valóban képtelen elszakadni attól a gondolattól, hogy ők ketten teljesen egyformák.*
~Fel kell kötnöm a nadrágot, úgy érzem.~
*Ő maga sem kért soha senkiből. Nem igazán akart tartozni valakihez - kivéve Svalost. Nem akart segítségre szorulni, nem akarta a pénzüket, nem akart pátyolgatást, se a tábor falai közt vesztegelni. Egyszer még veszettül le is itta magát pálinkával, és óriási balhét csapott a kantinban. Asztalokat és székeket borítgatott fel, de az italos üveget csak nagy nehézségek árán szerezték meg tőle.*
~Ha egyszer ő is igazán dühös lesz, ott kő kövön nem fog maradni.~
*Összeszedi holmiját ő is a fegyverinas fiútól, majd a lány után elhagyja az épületet.*
- A piac felé, erre, a lovadért.
*Mutatja neki az utat. Ezúttal szűkszavú marad, nincs kedve neki sem locsogni, míg a lány duzzog. Amit elmond neki, azt mindössze a piactéren teszi, s ez is tulajdonképpen csak annyi, hogy hogy ő két lovat ajánlana a kínálatból. Az egyik, amit mutat, egy karcsúbb, izmos jószág, a másik pedig egy kicsit alacsonyabb, robosztusabb felépítésű. Igazából nem tudja, hogy Umi tisztában van-e vele, így azt is elmondja, hogy az előbbi gyors ló, megfelelő gondoskodás és gazda mellett igen sebesen tud vágtázni. Utóbbi pedig, bár valamivel lassabb, jobban bírja a terhelést, beleértve a nehezebb rakományt és a hosszabb távú menetelést.
A saját lova inkább olyan, mint az utóbbi. A Taiko névre hallgató szürke fakó kanca sosem hagyta még cserben, pedig ő sem fiatal teremtés már.
Ha Umi választ lovat, segít neki a lószerszám kiválasztásában is. Nyereg kell, zabla meg kantár... egyik sem kimondottan olcsó mulatság, ha az ember lánya olyat akar, ami nem megy tönkre pár hét alatt.
Ha a szőkeség igényli, segít is felnyergelni neki a hátast. Ezzel is végezve tovább indul a főtér felé, még mindig szótlanul. Időt akar hagyni arra, hogy a lány megnyugodjon, bármit is vett megint ennyire a szívére. Az istállóhoz érve felszerszámozza saját szürke fakóját, odapenderít egy pár aranyat a lovásznak az állat alapos lecsutakolásáért és etetéséért, majd a kantárnál fogva elvezeti Taikot a város határáig. Ott megálljt parancsol neki, s bevárja Umit.*
- Mehetünk?
*Meg sem várja igazán a választ, már lába a kengyelben pihen, ő kellő lendületet vesz, így pár pillanat múlva már a kanca hátán ül.*
- Na, hát... Irány a pihenő. Nem egy napig leszünk úton, gondolom, nem akarjuk halálra unni magunkat. És mivel ketten vagyunk... Egymást kell szórakoztatnunk. Van még történetem, amit nem hallottál. Persze, csak ha érdekel. De előbb... Azt szeretném, hogy te mesélj. Áruld el kérlek, mi a baj; mi az, ami annyira nem tetszik, hogy csak duzzogsz.
*S azzal, ha Uminak nincs komolyabb ellenvetése, meg is indítja lovát a lakatlan távolba, a pusztán át a messzi karavánpihenő felé.*