Arthenior - Arthenior főtere
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 76 (1501. - 1520. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1520. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-18 23:36:02
Üzenet elküldve: 2024-09-18 23:36:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1062
OOC üzenetek: 117
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1062
OOC üzenetek: 117
Játékstílus: Megfontolt
*Ez már egy ismerős, még ha régen látott szeglete a városnak, hiányát nem igazán érezte, de valamennyire jó érzéssel tölti el, hogy vannak még maradandó oszlopai Artheniornak, amik egyelőre nem dőlnek ki. Lehet ez még korai kijelenteni, ezen évtized történelme jóval vaskosabb volt, mint a többi és nem tűnik úgy, hogy a kedélyek bármikor nyugodnak. És azért még is csak jobban esik neki megérkezni a civilizációba és végre közel tudni a lehetőségét annak, hogy ezt a nyüzsgő világot egy ajtónyitásnyira elzárja, miközben a saját dolgaival foglalkozik. Ezt megtehetné Nimerilnél is és lehet idővel erre is sor kerül, de egyelőre a Pegazusban száll meg, annyira nem használná ki a vendéglátásukat, valamint most el is követte azt a hibát, hogy nem szólt előre érkezéséről, így nem is érezné jól magát, ha csak betoppanna hívatlanul. *
1519. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-18 08:58:04
Üzenet elküldve: 2024-09-18 08:58:04
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Fecske Thylas//
*A napja egy fénypontja, mikor beér a főtérre. A szökőkút, padok és a szobor látványa már rögtön azt az benyomást adja szervezetének, hogy lassan a fogadóba fog menni és bekaphat valami finom falatot. Először viszont azért szeretne egy kicsit megmosakodni. Az utazás miatt sok por jutott arcára, amit szeretne letörölni vagy lemosni magáról. A szökőkút felé veszi az irányt. Átverekszi magát néhány emberen, míg oda jut. Bele tud hallgatni néhány ember beszélgetéseibe is. Ez már amolyan szakmai ártalom számára. Túl sok hasznos dolgot nem hall, ezért nem is foglalkozik másokkal. Örülne ha lenne számára egy társ, aki segítene elterelni mások figyelmét, míg ő megfosztja 1-2 aranytól őket. De még nem talált egyet sem, vagy olyat aki elég bátor lenne hozzá. A szökőkútnál megmossa arcát, mikor egy vékony elfet vesz észre nagyjából vele szemben.*
-Hé, pajtás. Bátor vagy, hogy a szökőkútból iszol.
*Mondja oda az elfnek.*
*A napja egy fénypontja, mikor beér a főtérre. A szökőkút, padok és a szobor látványa már rögtön azt az benyomást adja szervezetének, hogy lassan a fogadóba fog menni és bekaphat valami finom falatot. Először viszont azért szeretne egy kicsit megmosakodni. Az utazás miatt sok por jutott arcára, amit szeretne letörölni vagy lemosni magáról. A szökőkút felé veszi az irányt. Átverekszi magát néhány emberen, míg oda jut. Bele tud hallgatni néhány ember beszélgetéseibe is. Ez már amolyan szakmai ártalom számára. Túl sok hasznos dolgot nem hall, ezért nem is foglalkozik másokkal. Örülne ha lenne számára egy társ, aki segítene elterelni mások figyelmét, míg ő megfosztja 1-2 aranytól őket. De még nem talált egyet sem, vagy olyat aki elég bátor lenne hozzá. A szökőkútnál megmossa arcát, mikor egy vékony elfet vesz észre nagyjából vele szemben.*
-Hé, pajtás. Bátor vagy, hogy a szökőkútból iszol.
*Mondja oda az elfnek.*
1518. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-17 11:27:27
Üzenet elküldve: 2024-09-17 11:27:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 724
OOC üzenetek: 484
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 724
OOC üzenetek: 484
Játékstílus: Megfontolt
*A poros utat most a kő váltja fel, már csak egy nagyobb köpésre van otthonról. Most már azt kezdi el tervezgetni, hogy mit kéne csinálnia. A piac ugrik be neki, de már olyan fáradt, mint a dög, szóval elveti. Majd kipihenten benéz valamikor, ha több aranya, lesz most rendesen kiköltekezte magát Nestar mester miatt. Nem számított rá, hogy belefut, de ha így alakult a tartozását személyesen egyenlítette ki nála. Eggyel kevesebb a teendői véget nem érő listáján, amin még mindig ott van a föld varázslatok tanulása, hiszen még mindig van hova fejlődnie azokban is. Talán túlságosan is sok vad terve van, de hát majd csak megismeri a saját korlátjait. A fiatalok már csak ilyenek. Azt hiszik övék a világ.*
1517. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-17 11:01:32
Üzenet elküldve: 2024-09-17 11:01:32
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*A városhoz közeledve egyre több nyomát találja annak, hogy merre jár. A környező földeken munkájuk után igyekvő alakokat lát, szekereket, ökröket. A levegőt megtölti a feltépett föld illata, mögötte halványan érződik valami más, ami már a város szaga lesz. Ez a szag egyre erősödik, ahogy lábai rendületlenül viszik közelebb; ujjait tarisznyájának szíjára fonja, halkan sóhajt. Nem különösebben szereti a várost, de néha muszáj bemennie. Bár az erdő, mint olyan, mindennel ellátja szinte amire csak szüksége lehet, az a kis „szinte” attól még ott van. És a városban kapni pár olyan dolgot is, amit az erdő képtelen kitermeli magából. Így hát a városokat hasznosnak tartja, szükséges rossznak.
A város úgy simul talpai alá, mint egy csúnyácska, kitaposott szőnyeg. Mindig elcsodálkozik rajta, hogy az emberek, akik kényszeresen védik a dolgaikat és foggal-körömmel ragaszkodnak mindenhez ami az övék, hogyan dönthettek úgy, hogy nem húznak fel falakat a városuk köré. Neki nincs baja ezzel, tetszik neki így, mert így nem érzi magát bezárva.
A Főtérre érve meglátja az ittenieket -neki mindenki „itteni” akit itt lát, még az is, aki épp úgy átutazó mint saját maga-, érzékeit elborítja mindaz, amit a város pöfög ki magából. Halkan sóhajt, majd a szökőkúthoz lép. Ez a kedvence itt, a Főtéren. Ujjait a vízbe mártja, szinte érzi a kutat hajtó mágia halk dorombolását. Hálás mozdulattal löttyint arcába egy kis vizet, halkan prüszköl, hátratúrja haját. Máris sokkal jobban érzi magát. Iszik még pár kortyot is, majd míg tenyereit combjához dörgöli, tekintete körbefut a környezetén.*
A város úgy simul talpai alá, mint egy csúnyácska, kitaposott szőnyeg. Mindig elcsodálkozik rajta, hogy az emberek, akik kényszeresen védik a dolgaikat és foggal-körömmel ragaszkodnak mindenhez ami az övék, hogyan dönthettek úgy, hogy nem húznak fel falakat a városuk köré. Neki nincs baja ezzel, tetszik neki így, mert így nem érzi magát bezárva.
A Főtérre érve meglátja az ittenieket -neki mindenki „itteni” akit itt lát, még az is, aki épp úgy átutazó mint saját maga-, érzékeit elborítja mindaz, amit a város pöfög ki magából. Halkan sóhajt, majd a szökőkúthoz lép. Ez a kedvence itt, a Főtéren. Ujjait a vízbe mártja, szinte érzi a kutat hajtó mágia halk dorombolását. Hálás mozdulattal löttyint arcába egy kis vizet, halkan prüszköl, hátratúrja haját. Máris sokkal jobban érzi magát. Iszik még pár kortyot is, majd míg tenyereit combjához dörgöli, tekintete körbefut a környezetén.*
1516. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-16 09:41:17
Üzenet elküldve: 2024-09-16 09:41:17
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Derk Derrallo//
*Míg ő eljátszadozik mint egy gyermek a szökőkútnál, addig a másik csendben fordul gondolatai felé. Nem foglalkozik vele, mivel nem is veszi észre. Kérdése zökkentheti ki teljesen, ami viszont Snamtörnek is feltűnt, de nem mond neki semmit.*
-Talán induljunk el. Gyalog hosszú és fárasztó, de könnyebben találhatunk egy szekeret, ami ha máshova nem is, de elvisz minket az ingoványig.
*Azzal elindul északra a torony irányába. Hogy Derk követi-e vagy sem az rajta múlik. Úgy is vissza akart menni, a találkozás egy kicsit elhúzta az időt. Nem akarja az éjszakát a városban tölteni, de azt sem akarja, hogy az éjszaka az ingoványban érje.*
*Míg ő eljátszadozik mint egy gyermek a szökőkútnál, addig a másik csendben fordul gondolatai felé. Nem foglalkozik vele, mivel nem is veszi észre. Kérdése zökkentheti ki teljesen, ami viszont Snamtörnek is feltűnt, de nem mond neki semmit.*
-Talán induljunk el. Gyalog hosszú és fárasztó, de könnyebben találhatunk egy szekeret, ami ha máshova nem is, de elvisz minket az ingoványig.
*Azzal elindul északra a torony irányába. Hogy Derk követi-e vagy sem az rajta múlik. Úgy is vissza akart menni, a találkozás egy kicsit elhúzta az időt. Nem akarja az éjszakát a városban tölteni, de azt sem akarja, hogy az éjszaka az ingoványban érje.*
1515. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-16 08:54:39
Üzenet elküldve: 2024-09-16 08:54:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 224
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 224
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Snamtör Gudinziss//
* Nem telik el olyan nap, ahol nem próbálna meg visszaemlékezni régi múltjára. De sajnos próbálkozásai mind hiába. Ám azt már megfigyelte, hogy néhány tárgyal történő kapcsolat felébreszt benne valamit. Valahol legbelül, mintha egy kis tábortűz próbálna fellángolni a fagyos pusztán mindenféle segítség nélkül. Egy a sok ilyen alkalmam közé tartozik mikor a botjával játszik. Nem válaszol a gnómnak. Persze lehet bunkóságnak könyveli el a másik, de Derk most kizárta a világot maga körül. Még azt sem venné észre, ha tündér állna eléje s hívogatná a nevét. Azért egy óra múlva már valahogy kijózanul ebből a kába állapotából, és már –még ha csak fél füllel is– de figyeli a többieket. Mikor a gnóm visszatér, Derk felpillant rá. Szemében unalom és egy csipetnyi szomorúság látható. Ez azonban rövidéletű. *
- Valószínű! Akkor szerintem jók vagyunk. Biztos jó indoka van, vagy az amit mondtál! *Nevet fel kissé fájóan. * Na, akkor keresünk valami bátor szekerest. Kétlem, hogy problémák nélkül lesétálnánk a távot, de ha az úgy jobban hangzik.
* Pillant Snamtör irányába. Kíváncsi, hogy mit gondol, hogy szerinte melyik lenne a legjobb döntés. Bárhogy is dönt, Derk a táskája oldalához erősíti horgászbotját. Aztán ahogyan dönt, úgy indulnak. Ha szekeret választják, akkor leintenek valakit, ha gyalogolnak, akkor kijáratot célozza meg. *
* Nem telik el olyan nap, ahol nem próbálna meg visszaemlékezni régi múltjára. De sajnos próbálkozásai mind hiába. Ám azt már megfigyelte, hogy néhány tárgyal történő kapcsolat felébreszt benne valamit. Valahol legbelül, mintha egy kis tábortűz próbálna fellángolni a fagyos pusztán mindenféle segítség nélkül. Egy a sok ilyen alkalmam közé tartozik mikor a botjával játszik. Nem válaszol a gnómnak. Persze lehet bunkóságnak könyveli el a másik, de Derk most kizárta a világot maga körül. Még azt sem venné észre, ha tündér állna eléje s hívogatná a nevét. Azért egy óra múlva már valahogy kijózanul ebből a kába állapotából, és már –még ha csak fél füllel is– de figyeli a többieket. Mikor a gnóm visszatér, Derk felpillant rá. Szemében unalom és egy csipetnyi szomorúság látható. Ez azonban rövidéletű. *
- Valószínű! Akkor szerintem jók vagyunk. Biztos jó indoka van, vagy az amit mondtál! *Nevet fel kissé fájóan. * Na, akkor keresünk valami bátor szekerest. Kétlem, hogy problémák nélkül lesétálnánk a távot, de ha az úgy jobban hangzik.
* Pillant Snamtör irányába. Kíváncsi, hogy mit gondol, hogy szerinte melyik lenne a legjobb döntés. Bárhogy is dönt, Derk a táskája oldalához erősíti horgászbotját. Aztán ahogyan dönt, úgy indulnak. Ha szekeret választják, akkor leintenek valakit, ha gyalogolnak, akkor kijáratot célozza meg. *
1514. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-16 07:43:38
Üzenet elküldve: 2024-09-16 07:43:38
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Derk Derrallo//
*Újra a főtéren találja magát, bár most nem egyedül. Ma már kétszer járt itt, de most sem fog sokáig itt időzni. Int Derknek, hogy üljenek le egy szabad padra a szökőkútól nem messze.*
-Ugyan, ne légy türelmetlen. A tanulás nem siet sehova. Különben is, a tanuláshoz idő kell és türelem. Jobb hogy ha már most elkezdet ennek a gyakorlását.
*Kuncog egyet. Nem egy nagy mágus, de azt tudja, hogy a mágiához sok türelemre van szükség. Mondjuk ezt az elemi mágiákról tudja. Figyeli ahogy a másik a maga csinált horgászbottal ügyeskedik. Ahogy megunja, feláll és a szökőkúthoz megy játszani a vízzel. Beszélget is egy két szót idegenekkel, csak úgy poénból. Habár a nagy részük már a köszönése után otthagyták. Talán egy fél óra vagy egy telhetett el, mikor visszamegy Derkhez.*
-Úgy tűnik a barátodat elnyelte a város vagy csak meg akart szabadulni tőled, de ahogy látom nem jön.
*Visszaül a padra a férfi mellé.*
-Várható, hogy meg jön?
*Kérdezi a férfit. Nem akar türelmetlennek vagy bunkónak tűnni, hiszen Derket is csak pár órája ismeri, udvariatlanság a másik barátjáról rosszat mondani.*
*Újra a főtéren találja magát, bár most nem egyedül. Ma már kétszer járt itt, de most sem fog sokáig itt időzni. Int Derknek, hogy üljenek le egy szabad padra a szökőkútól nem messze.*
-Ugyan, ne légy türelmetlen. A tanulás nem siet sehova. Különben is, a tanuláshoz idő kell és türelem. Jobb hogy ha már most elkezdet ennek a gyakorlását.
*Kuncog egyet. Nem egy nagy mágus, de azt tudja, hogy a mágiához sok türelemre van szükség. Mondjuk ezt az elemi mágiákról tudja. Figyeli ahogy a másik a maga csinált horgászbottal ügyeskedik. Ahogy megunja, feláll és a szökőkúthoz megy játszani a vízzel. Beszélget is egy két szót idegenekkel, csak úgy poénból. Habár a nagy részük már a köszönése után otthagyták. Talán egy fél óra vagy egy telhetett el, mikor visszamegy Derkhez.*
-Úgy tűnik a barátodat elnyelte a város vagy csak meg akart szabadulni tőled, de ahogy látom nem jön.
*Visszaül a padra a férfi mellé.*
-Várható, hogy meg jön?
*Kérdezi a férfit. Nem akar türelmetlennek vagy bunkónak tűnni, hiszen Derket is csak pár órája ismeri, udvariatlanság a másik barátjáról rosszat mondani.*
1513. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-14 20:50:59
Üzenet elküldve: 2024-09-14 20:50:59
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 224
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 224
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Snamtör Gudinziss//
- Akkor jó! Lehet nem lenne kedvem átszelni a fél világot csak, hogy eljussunk oda!
* Közben megérkeznek a főtérre. Élettel teli, ahogyan az illik. De azért mégsem annyira, mint a piac. Itt legalább van idejük egy kicsit szusszanni, míg meg nem érkezik a tündér. Azonban ha nem várna sokáig, csak egy fél órát, maximum egyet. Reméli, nem veszi magára, de minél hamarabb kiszeretné magát próbálni, mint mágus. Derk leül az egyik padra, hogy onnét bámuljon jobbra balra. Hátha még időben elcsípi. *
- Sokat nem várhatunk. Az idő sürget. Jó lenne, ha ideérne, de azért kész vagyok megtenni az utat nélküle is.
* Kényelmetlen egy helyzet, de nincs mit tenni. Ha ezt kívánja az élet, akkor ennek kell teljesülnie. Közben előveszi rögtönzött horgászbotját és elkezdi azt szerelgetni. Eléggé tragikus állapotban van. A bot úgy néz ki, mintha elakarna törni, a madzag, mintha nem is erre lenne kitalálva. Azonban Derket ez nem zavarja, hisz ő maga csinálta az út mentén talál dolgokból. Pontosabban egy erősebb botból és egy elhasznált ruhadarabból. Leszedi róla a madzagot és kicseréli egy a táskájából elővett darabbal. Nem egy modern eszköz, de célnak megfelel. *
- Akkor jó! Lehet nem lenne kedvem átszelni a fél világot csak, hogy eljussunk oda!
* Közben megérkeznek a főtérre. Élettel teli, ahogyan az illik. De azért mégsem annyira, mint a piac. Itt legalább van idejük egy kicsit szusszanni, míg meg nem érkezik a tündér. Azonban ha nem várna sokáig, csak egy fél órát, maximum egyet. Reméli, nem veszi magára, de minél hamarabb kiszeretné magát próbálni, mint mágus. Derk leül az egyik padra, hogy onnét bámuljon jobbra balra. Hátha még időben elcsípi. *
- Sokat nem várhatunk. Az idő sürget. Jó lenne, ha ideérne, de azért kész vagyok megtenni az utat nélküle is.
* Kényelmetlen egy helyzet, de nincs mit tenni. Ha ezt kívánja az élet, akkor ennek kell teljesülnie. Közben előveszi rögtönzött horgászbotját és elkezdi azt szerelgetni. Eléggé tragikus állapotban van. A bot úgy néz ki, mintha elakarna törni, a madzag, mintha nem is erre lenne kitalálva. Azonban Derket ez nem zavarja, hisz ő maga csinálta az út mentén talál dolgokból. Pontosabban egy erősebb botból és egy elhasznált ruhadarabból. Leszedi róla a madzagot és kicseréli egy a táskájából elővett darabbal. Nem egy modern eszköz, de célnak megfelel. *
1512. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-13 17:42:20
Üzenet elküldve: 2024-09-13 17:42:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Kontrasztos nyomorultak//
//Zárás//
//Glynmaris lak//
*Valóban kissé elengedte magát a mostani időben, mintha ismét kamasz lázadó éveit élné. Csak most még több alkohollal és egyéb egészséget károsító szokásokkal. Nem büszke rá egyáltalán, hogy szobáját így kell mutatni mostohája számára. De ezt a képet mindenképpen megakarta neki mutatni. Emlékszik arra, hogy édesanyjával milyen meghitt és szoros kapcsolata volt mindig is a lánynak. Amit ő oly rettenetes módon irigyelt, amit annyira megakart kaparintani magának, és amit talán meg is kaphatott volna a nőtől, ha ő maga nem lett volna annyira csökönyös szamár, hogy édesapja bajszát húzogassa állandóan. De ez már régi történet, és csak az fájó emlékek, és a poros családi portrék maradtak.
Kivéve ezt, ez nem poros, hanem egy megbecsült és tiszteletben tartott emlék. Egyfajta menedék is Lazziar számára, midőn önmaga sosem érezhette milyen az amikor valakinek törődő édesanyja van, és gondoskodik róla, öleli, csitítja. Neki mindig csak a dorgálás jutott. Azonban, ahogy a képre néz, valamiért érzi, hogy a nő talán azokkal a szomorkás kék szemekkel, vigasztalni próbálja őt, sőt ki tudja, azokon az alkoholtól fűtött magányos estéken pedig igyekszik helyesebb útra terelni őt a puszta képre festett tekintetével is.
Száján egy enyhe büszke mosoly látszik, mikor meglátja a meglepődöttséget Rine arcán. Ahogy amaz közelebb lép lassan, és megakarná érinteni a képet. Viszont a riadt kezei Rinének, amik visszahúzódnak mellkasához, aggodalom tölti el Lazziart. Fürkészi a lányt, látja a egyre gyorsuló vállak mozgását, a felgyorsult légzést, és a szipogást. Riadtan cikáznak szemei, de le fagy megdermed, fogalma sincs hirtelen mi rosszat tett, és arról pláne, miképp tegye jóvá. Rine közeledtére, egy pillanatra meghőköl.*
- De... Még csak most indul...
*Mondatát befejezni sem képes, a lány apró, és cél tévesztett csókja, ami ajkai szélét éri megdermeszti végleg. A hideg végigszalad a gerincén, mint egy villámcsapás. Nem a rosszabbik fajtából. Mint egy végső szög a koporsóban. Ezzel végleg megpecsételve azokat a helytelen érzéseket amiket most már nem hajlandó elengedni. Azonban tennie kellene valamit, de a hirtelen szomorúsága a lánynak, a keserűség. Fogalma sincs mi tévő legyen. És mire bármi is eszébe jutna, a lány már sarkon fordulva távozik a házból.*
- Amikor neked jó.
*Motyogja halkan, mintha csak sokkosan ismételni a lány szavát, elképzelni se tudja mit tehetett. Csak tétován nézi, ahogy a lány könnybe lábadt, vörösen izzó szemekkel hagyja faképnél. Büszke lehetsz magadra Lazziar, szép munka volt. Gondolhatná magában. Hiába szerette volna a lány, elhitetni vele, hogy ő nem tett semmi rosszat. Képtelen elengedi azt a gondolatot, hogy ha kártyáit amit most az élet adott neki, máshogy játssza ki, akkor akár a Pegazusban kibérelt apró szobában ölelhetné önfeledt boldogsággal a lányt a karjai között. Ehelyett. Ismét ez a szoba, ez a sötét, magányos és csendes szoba. Amiben az alsó szinten lakó kis lurkók hangos zsivaja hallatszódik be csupán enyhén a padló szerkezetén keresztül.
Ki tudja meddig áll ott megdermedve, másodpercek? Percek? Órák teltek már el a lány távozása óta? Fogalma sincs. Mire képes megmozdulni, csupán hitetlenkedve cikáznak szemei a szobát kutatva. Reménykedve talán a lány vissza jön, vissza kell, hogy jöjjön. Végül csak hátrál, kezei remegnek, a keserűségtől, a dühtől? Fogalma sincs. Végül csak addig hátrál amíg a székbe botolva abba esik az asztal mellett. Rámarkol az azon ácsorgó magányos borosüvegre. Kezei közt szorongatja azt, mintha megakarná fojtani. Végül egy gyors, és hirtelen mozdulattal felpattanva az asztaltól, nagy lendülettel vágja neki az ajtónak. Ami egy hatalmas csattanással és csörömpöléssel hever el végül a padlón.
Néma csönd, egy másodpercnyi tán, a gyerek zsivaj is megáll az alsó szinten. Hangosan fújtatva, dühtől és talán könnyektől izzó szemekkel nézi az ajtót. Majd kiengedve magából azt a haragot amit most felgyülemlett benne. Torka szakadtából, ordítva kezdi el felborítani az asztalt, bele rúg a székbe, egy újabb üveget nekivágva a falnak. Végül, rámarkol a kilincsre, kitépi az ajtót, becsapja maga mögött, bezárja. Majd ő maga is sietős dühös léptekkel tűnik el a város utcáin. Ki tudja mit tervezve elborult agyában.*
//Zárás//
//Glynmaris lak//
*Valóban kissé elengedte magát a mostani időben, mintha ismét kamasz lázadó éveit élné. Csak most még több alkohollal és egyéb egészséget károsító szokásokkal. Nem büszke rá egyáltalán, hogy szobáját így kell mutatni mostohája számára. De ezt a képet mindenképpen megakarta neki mutatni. Emlékszik arra, hogy édesanyjával milyen meghitt és szoros kapcsolata volt mindig is a lánynak. Amit ő oly rettenetes módon irigyelt, amit annyira megakart kaparintani magának, és amit talán meg is kaphatott volna a nőtől, ha ő maga nem lett volna annyira csökönyös szamár, hogy édesapja bajszát húzogassa állandóan. De ez már régi történet, és csak az fájó emlékek, és a poros családi portrék maradtak.
Kivéve ezt, ez nem poros, hanem egy megbecsült és tiszteletben tartott emlék. Egyfajta menedék is Lazziar számára, midőn önmaga sosem érezhette milyen az amikor valakinek törődő édesanyja van, és gondoskodik róla, öleli, csitítja. Neki mindig csak a dorgálás jutott. Azonban, ahogy a képre néz, valamiért érzi, hogy a nő talán azokkal a szomorkás kék szemekkel, vigasztalni próbálja őt, sőt ki tudja, azokon az alkoholtól fűtött magányos estéken pedig igyekszik helyesebb útra terelni őt a puszta képre festett tekintetével is.
Száján egy enyhe büszke mosoly látszik, mikor meglátja a meglepődöttséget Rine arcán. Ahogy amaz közelebb lép lassan, és megakarná érinteni a képet. Viszont a riadt kezei Rinének, amik visszahúzódnak mellkasához, aggodalom tölti el Lazziart. Fürkészi a lányt, látja a egyre gyorsuló vállak mozgását, a felgyorsult légzést, és a szipogást. Riadtan cikáznak szemei, de le fagy megdermed, fogalma sincs hirtelen mi rosszat tett, és arról pláne, miképp tegye jóvá. Rine közeledtére, egy pillanatra meghőköl.*
- De... Még csak most indul...
*Mondatát befejezni sem képes, a lány apró, és cél tévesztett csókja, ami ajkai szélét éri megdermeszti végleg. A hideg végigszalad a gerincén, mint egy villámcsapás. Nem a rosszabbik fajtából. Mint egy végső szög a koporsóban. Ezzel végleg megpecsételve azokat a helytelen érzéseket amiket most már nem hajlandó elengedni. Azonban tennie kellene valamit, de a hirtelen szomorúsága a lánynak, a keserűség. Fogalma sincs mi tévő legyen. És mire bármi is eszébe jutna, a lány már sarkon fordulva távozik a házból.*
- Amikor neked jó.
*Motyogja halkan, mintha csak sokkosan ismételni a lány szavát, elképzelni se tudja mit tehetett. Csak tétován nézi, ahogy a lány könnybe lábadt, vörösen izzó szemekkel hagyja faképnél. Büszke lehetsz magadra Lazziar, szép munka volt. Gondolhatná magában. Hiába szerette volna a lány, elhitetni vele, hogy ő nem tett semmi rosszat. Képtelen elengedi azt a gondolatot, hogy ha kártyáit amit most az élet adott neki, máshogy játssza ki, akkor akár a Pegazusban kibérelt apró szobában ölelhetné önfeledt boldogsággal a lányt a karjai között. Ehelyett. Ismét ez a szoba, ez a sötét, magányos és csendes szoba. Amiben az alsó szinten lakó kis lurkók hangos zsivaja hallatszódik be csupán enyhén a padló szerkezetén keresztül.
Ki tudja meddig áll ott megdermedve, másodpercek? Percek? Órák teltek már el a lány távozása óta? Fogalma sincs. Mire képes megmozdulni, csupán hitetlenkedve cikáznak szemei a szobát kutatva. Reménykedve talán a lány vissza jön, vissza kell, hogy jöjjön. Végül csak hátrál, kezei remegnek, a keserűségtől, a dühtől? Fogalma sincs. Végül csak addig hátrál amíg a székbe botolva abba esik az asztal mellett. Rámarkol az azon ácsorgó magányos borosüvegre. Kezei közt szorongatja azt, mintha megakarná fojtani. Végül egy gyors, és hirtelen mozdulattal felpattanva az asztaltól, nagy lendülettel vágja neki az ajtónak. Ami egy hatalmas csattanással és csörömpöléssel hever el végül a padlón.
Néma csönd, egy másodpercnyi tán, a gyerek zsivaj is megáll az alsó szinten. Hangosan fújtatva, dühtől és talán könnyektől izzó szemekkel nézi az ajtót. Majd kiengedve magából azt a haragot amit most felgyülemlett benne. Torka szakadtából, ordítva kezdi el felborítani az asztalt, bele rúg a székbe, egy újabb üveget nekivágva a falnak. Végül, rámarkol a kilincsre, kitépi az ajtót, becsapja maga mögött, bezárja. Majd ő maga is sietős dühös léptekkel tűnik el a város utcáin. Ki tudja mit tervezve elborult agyában.*
1511. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-13 17:01:36
Üzenet elküldve: 2024-09-13 17:01:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Kontrasztos nyomorultak//
//Zárás//
*Lazziar piszkálódását igyekszik fel sem venni. Persze ez az arcára kiült durcából látszik, hogy nem sok eredménnyel jár. De szigorúan tartja magát ahhoz, hogy nem szalad ostoba mód a kötődésekbe. A fürdőben elhitte egy pillanatra, hogy talán alakulhat máshogy közöttük a helyzet, de Lazziar akarva, talán akaratlanul a tudtára adta, hogy ezek a gondolatai ostobaságok voltak. Persze valahol mélyen munkálkodik benne az elhatározás, hogy egyszer ezen majd újból megpróbál változtatni. Hisz lehet, hogy csak időt kell adnia maguknak.
Így halad végig vele egészen az ismert, de már nagyon régen látott házig.*
//Glynmaris lak//
*Talán, ha kétszer fordulhatott meg itt. De még jóval fiatalabb éveiben, így alig él emlékezetében az egész. De való igaz, hogy Lazziar szobáját megpillantva nem éri meglepetés. Ezt fejének rosszalló ingatásával, de halvány mosollyal adja is a másik tudtára. Egyedül csak a temérdek borosüveg az, ami jobban meglepi. De nem akar illetlen lenni, nem azért jött. Meg amúgy is hamar elvonják figyelmét az apró kellemetlenségről.
Viszont ez a látvány jobban földhöz vágja, mint a kupleráj a szobában. Az a portré, anyja arcképe. Amit már olyan régóta nem pillanthatott meg.*
- Lazziar...
*Nyögi elcsukló hangon, ahogy pár lépést tesz a portré felé. Kezét óvatosan nyújtja ki, de végül vissza is húzza, mintha attól tartana, hogy szertefoszlik, ha hozzáér. Még azzal a keserű mosollyal is olyan gyönyörű. Sugárzik belőle a szívét eltöltő kedvesség és szeretet. Mindig zavarónak és idegesítőnek találta mostohaapjának hóbortját a családi portrék gyűjtögetésével, de ezért a képért örökké hálás marad neki. Noha az egész kép át van itatva a mélyen megbújó keserűséggel és bánattal, mégis ez az, ami a leginkább átadja, hogy milyen jóravaló nő volt az édesanyja.
Ahogy a kék szemeket fürkészi újból elönti szívét a keserűség. Erre a "találkozóra" még annyira sem volt felkészülve. A szemei párásodnak, érzi, hogy lassan elmegy a kedve mindentől. Most megint úgy kívánta meg a magányt, ahogy akkor is, mikor elhagyta a Glynmaris családot.*
- Lazziar... most inkább visszamegyek, jó?
*Szipogja kissé, ahogy mosolyt erőltetve magára visszafordul a fiúhoz, majd tétova léptekkel elé sétál.*
- Köszönöm, hogy vigyázol rá.
*Motyogja, majd nyújtózva pillant a sárga szín szemekbe. Végül egy tétova puszit nyom az ajkainak szélére, mintha az arcát célozná, s csupán csak a véletlen műve az, hogy egy arasznyit arrébb ért célt.*
- Mit szólnál, ha holnap innen folytatnánk? Vagy utána. Amikor neked jó.
*Szusszan fel. Nem szeretné, ha a fiú tévesen azt gondolná, hogy most valami rossz történt, vagy hibázott volna. Egyszerűen csak sok lett így egyszerre a nap, s most szörnyen fáradtnak érzi magát.
Apró mosollyal az arcára simít, majd sarkon fordulva siet ki a házból. Útja pedig egyenesen a fogadóba vezeti vissza.*
//Zárás//
*Lazziar piszkálódását igyekszik fel sem venni. Persze ez az arcára kiült durcából látszik, hogy nem sok eredménnyel jár. De szigorúan tartja magát ahhoz, hogy nem szalad ostoba mód a kötődésekbe. A fürdőben elhitte egy pillanatra, hogy talán alakulhat máshogy közöttük a helyzet, de Lazziar akarva, talán akaratlanul a tudtára adta, hogy ezek a gondolatai ostobaságok voltak. Persze valahol mélyen munkálkodik benne az elhatározás, hogy egyszer ezen majd újból megpróbál változtatni. Hisz lehet, hogy csak időt kell adnia maguknak.
Így halad végig vele egészen az ismert, de már nagyon régen látott házig.*
//Glynmaris lak//
*Talán, ha kétszer fordulhatott meg itt. De még jóval fiatalabb éveiben, így alig él emlékezetében az egész. De való igaz, hogy Lazziar szobáját megpillantva nem éri meglepetés. Ezt fejének rosszalló ingatásával, de halvány mosollyal adja is a másik tudtára. Egyedül csak a temérdek borosüveg az, ami jobban meglepi. De nem akar illetlen lenni, nem azért jött. Meg amúgy is hamar elvonják figyelmét az apró kellemetlenségről.
Viszont ez a látvány jobban földhöz vágja, mint a kupleráj a szobában. Az a portré, anyja arcképe. Amit már olyan régóta nem pillanthatott meg.*
- Lazziar...
*Nyögi elcsukló hangon, ahogy pár lépést tesz a portré felé. Kezét óvatosan nyújtja ki, de végül vissza is húzza, mintha attól tartana, hogy szertefoszlik, ha hozzáér. Még azzal a keserű mosollyal is olyan gyönyörű. Sugárzik belőle a szívét eltöltő kedvesség és szeretet. Mindig zavarónak és idegesítőnek találta mostohaapjának hóbortját a családi portrék gyűjtögetésével, de ezért a képért örökké hálás marad neki. Noha az egész kép át van itatva a mélyen megbújó keserűséggel és bánattal, mégis ez az, ami a leginkább átadja, hogy milyen jóravaló nő volt az édesanyja.
Ahogy a kék szemeket fürkészi újból elönti szívét a keserűség. Erre a "találkozóra" még annyira sem volt felkészülve. A szemei párásodnak, érzi, hogy lassan elmegy a kedve mindentől. Most megint úgy kívánta meg a magányt, ahogy akkor is, mikor elhagyta a Glynmaris családot.*
- Lazziar... most inkább visszamegyek, jó?
*Szipogja kissé, ahogy mosolyt erőltetve magára visszafordul a fiúhoz, majd tétova léptekkel elé sétál.*
- Köszönöm, hogy vigyázol rá.
*Motyogja, majd nyújtózva pillant a sárga szín szemekbe. Végül egy tétova puszit nyom az ajkainak szélére, mintha az arcát célozná, s csupán csak a véletlen műve az, hogy egy arasznyit arrébb ért célt.*
- Mit szólnál, ha holnap innen folytatnánk? Vagy utána. Amikor neked jó.
*Szusszan fel. Nem szeretné, ha a fiú tévesen azt gondolná, hogy most valami rossz történt, vagy hibázott volna. Egyszerűen csak sok lett így egyszerre a nap, s most szörnyen fáradtnak érzi magát.
Apró mosollyal az arcára simít, majd sarkon fordulva siet ki a házból. Útja pedig egyenesen a fogadóba vezeti vissza.*
1510. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-08 13:14:00
Üzenet elküldve: 2024-09-08 13:14:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 237
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Kontrasztos nyomorultak//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Talán majd egyszer, talán egy újabb meghitt pillanatban. De addig várnia kell, türelmesen. Egyre biztosabb ezekben. Azok a gondolatok egyre mélyebben furakodnak meg, és ágyazzak be magukat Lazziar fejébe, és főleg szívébe. Jó későn talán de talán meg jön neki is egyszer az esze. De nem feltétlenül ma lesz az, vagy holnap. Talán Rine segítő kis kacsóival hamarabb sikerül majd egy kis józanságot a fejébe verni.
Mindenféle szó nélkül, pusztán gonoszan kacagva hajtja végbe gonosz kis tervét, hogy a frászt hozzá rá a lánykára, és hogy annak idegeivel játsszon ismételten. Nehogy már valaki a levegő városában unatkozzon, elég magasan van ahhoz, hogy egy kis magaslati levegőt szívjon a vállán, sőt szép kis látványt nyújt az a .. az a rengeteg ember kobak ami a főtéren összevissza járkál, és értetlenül nézi a páros különös játékát. Azonban Rine ficánkolását muszáj egyensúlyoznia, így keze akarva akaratlanul is néha olyan helyeken fog rá, ami enyhén félreérthető lehet. De mi mást tehetne? A végén még leesne a lányka a válláról még baja esne, az az egy két fenékbe marás kicsiny ár azért, hogy ne szenvedjen egy bokaficamot. Lazziar úgy is szemet vetett azokra a vonalakra mikor mostohája oly haragosan kiviharzott a vízből. Emelett pedig az ő szíve is hevesebben ver, ahogy a másik fészkelődik a vállán, mintha a régi kellemes birkózós emlékeket élné át újra régről, amikor egymást püfölték úgy szüntelen. De ez most más... Sokkal bensőségesebb.
Ahogy leteszi a lányt, és az először haragosan tekint rá, talán egy pillanatra megszeppen, de a nevetés zene füleinek, amitől a száján lévő gyermeki mosoly még nagyobbra húzódik.
Annak kérdésére, csak csalfán visszatekint Rinére, mosolyra húzza a száját, sokat sejtetőre, de nem válaszol, pusztán megvonja a vállát, mintha ő nem tudna semmiről.*
-Meg kell bizonyosodni, hogy a boszorkány boszorkány, tudod úszik-e a vízen mint a fa. Régi babona...
*Mondja egy kis buta kéz gesztikulálás közben, mintha olyan fontos tényt közölne, majd ismét gonosz mosollyal tekint a lányra.*
-De ha így bevallod. *Ekkor hajol közelebb és duruzsol halkan a fülébe.* -Téged tüzes máglyára húzlak majd.
*Egyenesedik vissza, Rine mellé, és még szorosabban magához húzza a lányt. Talán igazat beszél? Vagy csak viccel, ki tudja, az önelégült mosoly ami sokat sejtető sok mindent elmond csak azt nem, hogy mit értett ezalatt. Bár fura és csavart humora mindig is erre vallt. De most erre nincs idő, az homokóra szemei peregnek és az idő pedig szalad, ki akarja élvezni a napot amennyire csak lehet. Lépteit most már a lánynak köszönhetően is megszaporázza, és a polgárnegyeden keresztül annak is a jobbik részébe vezeti őt.*
//Glynmaris lak//
*Áthaladva néhány utcán, néhány sarok után, egy kisebb térhez érnek aminek a közepén egy kút áll. Ebben a kis körtérből négy utca ágazik el, az egyik ilyen sarokhoz vezeti. Ezen részen a ház amihez vezeti két részből áll, egy felső és egy alsó lakrészből, szépen felépített, cseréptetős és kőalappal és falakkal rendelkezik az alsó rész. A felső jól épített faszerkezet erős gerendákból. Az alsóból mintha gyerek zsivaj hallatszana ki az üveges ablakok mögül, és a vastag faajtón keresztül. A ház oldalán egy tetős falépcső vezet fel, a felső lakrészre, ami az apjáé. Talán emlékszik még a lány erre ha járt is itt valaha régen apjával egy egy kereskedői utazásán. Felvezeti a lányt a lépcsőn, majd egy kulcsot elővéve kinyitja az ajtót és beinvitálja a lányt.
Nos, felső emelet sosem volt nagy, egy nagyobb szobából áll az egész, és az ajtótól balra helyezkedik el, a konyha ami egy kisebb egyszerű kazánból áll amin egy edényt lehet csak melegíteni Illetve egy kis asztalra két székkel, na meg egy szekrény a konyhai holmikkal és némi elemózsiával megtöltve. A másikba pedig az egyszerű kis fürdő helység amiben a dézsa látszódik ki csupán az ajtóban állva. A szoba jobb oldalára eső székén látszódik az ágy, ami egy kör ablak mellett helyezkedik. Egy könyvespolc rögtön ami a fal mellett áll egy kényelmesebb támlás párnázott székkel.
Nos az idillt csupán Lazziar rendetlensége töri meg, ugyanis ruhadarabok, üreg borosüvegek hevernek végig az ágyban, néhány nyitott pofával a földön lévő földön. Riné számára biztosan ismerős lehet a gyerekkorából látott kép a fiú szobájáról, az is mindig így nézett ki, holott fiatal korában a boros üvegeket még mellőzte.*
-Üdv itthon.
*Szólal meg kicsit zavartan, hiszen ez a ház legalább annyira a lányé mint az övé, de most a részletekbe inkább nem megy bele.*
-Fáradj beljebb.
*Erősíti meg szavait, majd amint a lány belép, és az "kigyönyörködte" magát a látképben, karjai alá nyúl gyengéden, és az ágy felé lép párat vele együtt. Majd jobbra fordítva a lányt az ajtó felé eső falra tereli tekintetét.*
-Nem volt szívem kidobni.
*Mondja enyhén szomorkás hangon. És amire gondol, az nagyobbacska portré szépen bekeretezve. Riné édesanyjáról. Édesapjának megrögzött mániája voltak ezek, mindenről és mindenkiről akart egy képet egy portrét, hogy azt az emléket megörökítse az jövőnek. Nos ezzel sem volt másképpen. Csak ezt a portét ide hozta magával, hogy amikor magányosan utazott ide üzleti ügyeiben, felébredve feleségét láthassa. Ott ül, büszkén fenségesen mégis szerényen. A festmény szépen tükrözi édesanyja finom vonásait, kedves arcát, és azokat a szomorú szemeket amik mindörökkön ott csillogtak arcán, amiket képtelen volt megváltoztatni elhunyt férje után.
Lazziar ott áll a lány mellett. Semmit sem szól, ő is csodálja a képet, ugyanis az az egyetlen egy amin nem áll a por, nem áll ferdén a falon. Minden máson látható Lazziar keze a rendetlenséggel vagy a felfordulással. Azonban a kép, mint egy biztos pont, büszkén lóg a falon, sértetlenül.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Talán majd egyszer, talán egy újabb meghitt pillanatban. De addig várnia kell, türelmesen. Egyre biztosabb ezekben. Azok a gondolatok egyre mélyebben furakodnak meg, és ágyazzak be magukat Lazziar fejébe, és főleg szívébe. Jó későn talán de talán meg jön neki is egyszer az esze. De nem feltétlenül ma lesz az, vagy holnap. Talán Rine segítő kis kacsóival hamarabb sikerül majd egy kis józanságot a fejébe verni.
Mindenféle szó nélkül, pusztán gonoszan kacagva hajtja végbe gonosz kis tervét, hogy a frászt hozzá rá a lánykára, és hogy annak idegeivel játsszon ismételten. Nehogy már valaki a levegő városában unatkozzon, elég magasan van ahhoz, hogy egy kis magaslati levegőt szívjon a vállán, sőt szép kis látványt nyújt az a .. az a rengeteg ember kobak ami a főtéren összevissza járkál, és értetlenül nézi a páros különös játékát. Azonban Rine ficánkolását muszáj egyensúlyoznia, így keze akarva akaratlanul is néha olyan helyeken fog rá, ami enyhén félreérthető lehet. De mi mást tehetne? A végén még leesne a lányka a válláról még baja esne, az az egy két fenékbe marás kicsiny ár azért, hogy ne szenvedjen egy bokaficamot. Lazziar úgy is szemet vetett azokra a vonalakra mikor mostohája oly haragosan kiviharzott a vízből. Emelett pedig az ő szíve is hevesebben ver, ahogy a másik fészkelődik a vállán, mintha a régi kellemes birkózós emlékeket élné át újra régről, amikor egymást püfölték úgy szüntelen. De ez most más... Sokkal bensőségesebb.
Ahogy leteszi a lányt, és az először haragosan tekint rá, talán egy pillanatra megszeppen, de a nevetés zene füleinek, amitől a száján lévő gyermeki mosoly még nagyobbra húzódik.
Annak kérdésére, csak csalfán visszatekint Rinére, mosolyra húzza a száját, sokat sejtetőre, de nem válaszol, pusztán megvonja a vállát, mintha ő nem tudna semmiről.*
-Meg kell bizonyosodni, hogy a boszorkány boszorkány, tudod úszik-e a vízen mint a fa. Régi babona...
*Mondja egy kis buta kéz gesztikulálás közben, mintha olyan fontos tényt közölne, majd ismét gonosz mosollyal tekint a lányra.*
-De ha így bevallod. *Ekkor hajol közelebb és duruzsol halkan a fülébe.* -Téged tüzes máglyára húzlak majd.
*Egyenesedik vissza, Rine mellé, és még szorosabban magához húzza a lányt. Talán igazat beszél? Vagy csak viccel, ki tudja, az önelégült mosoly ami sokat sejtető sok mindent elmond csak azt nem, hogy mit értett ezalatt. Bár fura és csavart humora mindig is erre vallt. De most erre nincs idő, az homokóra szemei peregnek és az idő pedig szalad, ki akarja élvezni a napot amennyire csak lehet. Lépteit most már a lánynak köszönhetően is megszaporázza, és a polgárnegyeden keresztül annak is a jobbik részébe vezeti őt.*
//Glynmaris lak//
*Áthaladva néhány utcán, néhány sarok után, egy kisebb térhez érnek aminek a közepén egy kút áll. Ebben a kis körtérből négy utca ágazik el, az egyik ilyen sarokhoz vezeti. Ezen részen a ház amihez vezeti két részből áll, egy felső és egy alsó lakrészből, szépen felépített, cseréptetős és kőalappal és falakkal rendelkezik az alsó rész. A felső jól épített faszerkezet erős gerendákból. Az alsóból mintha gyerek zsivaj hallatszana ki az üveges ablakok mögül, és a vastag faajtón keresztül. A ház oldalán egy tetős falépcső vezet fel, a felső lakrészre, ami az apjáé. Talán emlékszik még a lány erre ha járt is itt valaha régen apjával egy egy kereskedői utazásán. Felvezeti a lányt a lépcsőn, majd egy kulcsot elővéve kinyitja az ajtót és beinvitálja a lányt.
Nos, felső emelet sosem volt nagy, egy nagyobb szobából áll az egész, és az ajtótól balra helyezkedik el, a konyha ami egy kisebb egyszerű kazánból áll amin egy edényt lehet csak melegíteni Illetve egy kis asztalra két székkel, na meg egy szekrény a konyhai holmikkal és némi elemózsiával megtöltve. A másikba pedig az egyszerű kis fürdő helység amiben a dézsa látszódik ki csupán az ajtóban állva. A szoba jobb oldalára eső székén látszódik az ágy, ami egy kör ablak mellett helyezkedik. Egy könyvespolc rögtön ami a fal mellett áll egy kényelmesebb támlás párnázott székkel.
Nos az idillt csupán Lazziar rendetlensége töri meg, ugyanis ruhadarabok, üreg borosüvegek hevernek végig az ágyban, néhány nyitott pofával a földön lévő földön. Riné számára biztosan ismerős lehet a gyerekkorából látott kép a fiú szobájáról, az is mindig így nézett ki, holott fiatal korában a boros üvegeket még mellőzte.*
-Üdv itthon.
*Szólal meg kicsit zavartan, hiszen ez a ház legalább annyira a lányé mint az övé, de most a részletekbe inkább nem megy bele.*
-Fáradj beljebb.
*Erősíti meg szavait, majd amint a lány belép, és az "kigyönyörködte" magát a látképben, karjai alá nyúl gyengéden, és az ágy felé lép párat vele együtt. Majd jobbra fordítva a lányt az ajtó felé eső falra tereli tekintetét.*
-Nem volt szívem kidobni.
*Mondja enyhén szomorkás hangon. És amire gondol, az nagyobbacska portré szépen bekeretezve. Riné édesanyjáról. Édesapjának megrögzött mániája voltak ezek, mindenről és mindenkiről akart egy képet egy portrét, hogy azt az emléket megörökítse az jövőnek. Nos ezzel sem volt másképpen. Csak ezt a portét ide hozta magával, hogy amikor magányosan utazott ide üzleti ügyeiben, felébredve feleségét láthassa. Ott ül, büszkén fenségesen mégis szerényen. A festmény szépen tükrözi édesanyja finom vonásait, kedves arcát, és azokat a szomorú szemeket amik mindörökkön ott csillogtak arcán, amiket képtelen volt megváltoztatni elhunyt férje után.
Lazziar ott áll a lány mellett. Semmit sem szól, ő is csodálja a képet, ugyanis az az egyetlen egy amin nem áll a por, nem áll ferdén a falon. Minden máson látható Lazziar keze a rendetlenséggel vagy a felfordulással. Azonban a kép, mint egy biztos pont, büszkén lóg a falon, sértetlenül.*
1509. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-08 09:46:09
Üzenet elküldve: 2024-09-08 09:46:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
*Kevés dolog lenne most, ami képes lenne kibillenteni a magába fordult gondolatok közül. Az elhatározásból, amit az egész nap von magával – hazamegy. Egyedül, vagy követi az elf, nem érdekli már. A téren melléjük lépő ismeretlen nő egy pillanatra visszahúzza a valóságba, de nem a jó irányba. Nem szívélyes ugyan a mozdulat, amivel a fogadó felé int annak kérdésére, de a válasz, ami érkezik rá sem éppen a köszönömöt közelíti. Vicc. Az arcára van írva a férfinek, hogy kivel vicceljen az idegen nő. Nem is mond egyebet, nem pocsékol sem levegőt, sem pillantást tovább egyikükre sem. Ha lenne oka ütni megtenné, egyetlen ürügy elég, jöhetnek az őrök is, mit érdekli már, csak levezesse a bőre alá gyűlt feszültséget, de csak az állkapcsa szorul tovább satuként. Egyetlen szóra figyel fel csupán, egyetlen pillanatra engednek meg a zordon vonások.*
~Barátja.~
*Borúsan vonja össze a szemöldökét a kifejezésre. Kötve hiszi. Főleg a városban. Hogy a hosszúéletű hölgy lenne, arra sem mond semmit. Egyik mellette álló sem az. Ha azonban türelmetlen is a mozdulat, amivel a mozsárért nyúl, a kezében már mégis csak úgy tartja a követ, hogy ne legyen baja. Hogy miért, nem tudja. Nem is érdekli. Megy.
Kifordul a sóbálvánnyá vált elf mellett, a mozdulattal a kabátja sarkával talán érintve a másikat. Az sem érdekli már, hogy ő mit csinál, s miért. A barátja, oldják meg. Azt mondta sosem járt még a városban.. Francokat. Elég volt az egész napos huzavonából. Nem fog gondolkozni. Nem figyel az idegen nő szavaira sem tovább, bár ömlenek folyton, mintha egy csapot nyitottak volna meg a háttérben. Erre van a legkisebb szüksége. Nem az ő dolga. Hallotta, amit hallott. Nem foglalkozik vele, nem most, ha egyáltalán. Mintha szikrákat szórnának a hangok a sötétbe. Nem akar mást, csak csendet.
Hátat fordítva indul a tér kijárata felé, vissza a tisztáshoz, ki ebből a városból, vissza a földekre, vissza a fák közé. Soha többet nem jön ide vissza. Csak tudná, hanyadszor fogadja ezt már meg magának, újra és újra.. Nem látja már a mozdulatot, ahogy a hosszúéletű a kulcsot dobja. Ha az a kövezetre érkezik, még hallja talán a csilingelést, de meg már nem fordul rá. Az elfnek is úgy lehet, szednie kell a lábát, ha utol akarja érni. Már annak ismerős hangjára sem reagál azonban a félvér. Nem akar semmit, csak csendet. Mereven maga elé szegezi a pillantását, lassítás nélkül haladva visszafelé.*
*Kevés dolog lenne most, ami képes lenne kibillenteni a magába fordult gondolatok közül. Az elhatározásból, amit az egész nap von magával – hazamegy. Egyedül, vagy követi az elf, nem érdekli már. A téren melléjük lépő ismeretlen nő egy pillanatra visszahúzza a valóságba, de nem a jó irányba. Nem szívélyes ugyan a mozdulat, amivel a fogadó felé int annak kérdésére, de a válasz, ami érkezik rá sem éppen a köszönömöt közelíti. Vicc. Az arcára van írva a férfinek, hogy kivel vicceljen az idegen nő. Nem is mond egyebet, nem pocsékol sem levegőt, sem pillantást tovább egyikükre sem. Ha lenne oka ütni megtenné, egyetlen ürügy elég, jöhetnek az őrök is, mit érdekli már, csak levezesse a bőre alá gyűlt feszültséget, de csak az állkapcsa szorul tovább satuként. Egyetlen szóra figyel fel csupán, egyetlen pillanatra engednek meg a zordon vonások.*
~Barátja.~
*Borúsan vonja össze a szemöldökét a kifejezésre. Kötve hiszi. Főleg a városban. Hogy a hosszúéletű hölgy lenne, arra sem mond semmit. Egyik mellette álló sem az. Ha azonban türelmetlen is a mozdulat, amivel a mozsárért nyúl, a kezében már mégis csak úgy tartja a követ, hogy ne legyen baja. Hogy miért, nem tudja. Nem is érdekli. Megy.
Kifordul a sóbálvánnyá vált elf mellett, a mozdulattal a kabátja sarkával talán érintve a másikat. Az sem érdekli már, hogy ő mit csinál, s miért. A barátja, oldják meg. Azt mondta sosem járt még a városban.. Francokat. Elég volt az egész napos huzavonából. Nem fog gondolkozni. Nem figyel az idegen nő szavaira sem tovább, bár ömlenek folyton, mintha egy csapot nyitottak volna meg a háttérben. Erre van a legkisebb szüksége. Nem az ő dolga. Hallotta, amit hallott. Nem foglalkozik vele, nem most, ha egyáltalán. Mintha szikrákat szórnának a hangok a sötétbe. Nem akar mást, csak csendet.
Hátat fordítva indul a tér kijárata felé, vissza a tisztáshoz, ki ebből a városból, vissza a földekre, vissza a fák közé. Soha többet nem jön ide vissza. Csak tudná, hanyadszor fogadja ezt már meg magának, újra és újra.. Nem látja már a mozdulatot, ahogy a hosszúéletű a kulcsot dobja. Ha az a kövezetre érkezik, még hallja talán a csilingelést, de meg már nem fordul rá. Az elfnek is úgy lehet, szednie kell a lábát, ha utol akarja érni. Már annak ismerős hangjára sem reagál azonban a félvér. Nem akar semmit, csak csendet. Mereven maga elé szegezi a pillantását, lassítás nélkül haladva visszafelé.*
1508. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-08 07:42:03
Üzenet elküldve: 2024-09-08 07:42:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 79
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Kontrasztos nyomorultak//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Olyan szívesen megmutatná, hogy azok az érzelmek bizony közelről kapargatják a felszínt. Sanyargatja belülről minden érzés. Olyan szívesen simulna ismét a másikhoz, érezni a teste melegét, a bőrén minden egyes sóhaját. Újból bele akarja fúrni magát azokba a topázszín szemekbe. Noha kósza megjegyzése volt a fürdőről, de szinte rosszul esik hallania, ahogy bátyja igazat ad neki. A száját húzva sóhajt fel. Ha csak egy apró jelet kapna, valami olyat, amit ő is megért, akkor talán ismét merne közeledni mostohájához. Újra átélni az a meghittséget, ami a fürdőben volt jelen. De hiába a közöttük fellépő változás. Hiába hagyták el a gyűlölködést, ennél mélyebben nem mer már nyitni Lazziar felé.*
- Mi?
*Kapja fel fejét hirtelenjében a szökőkút említésére. Azzal a gyanús kifejezéssel az arcán. A szemeit összehúzva méregeti, míg bátyja gondolkodást mímel. Mint a rossz gyerek, aki egy újabb csíny elkövetésén gondolkodik. Már készülne is, hogy elengedve lépjen inkább távolabb, biztos, ami biztos, ám galádul megelőzik, s mire észbe kap, már egy lendülettel a fiú vállán terem. Felsikkantva kapaszkodik meg először annak ingében, mikor pedig eljut a tudatáig, hogy amaz miben mesterkedik először csak felsikkant, azután jön a kapálódzás.*
- Ne merd! Eszedbe se jusson!
*Igyekezne lefordulni, ám a satnya kis próbálkozása eredménytelen. Minduntalan visszaigazgatják, ő pedig egyre riadtabban mered a közeledő szökőkút felé.*
- Lazziar esküszöm neked, ha beledobsz én... én... letépem azt, hogy többet ne tudj mindenféle fruskával hetyegni.
*Puffogja, mert bizony még mindig éktelenkedik benne az a seb, amikor bátyja a nőcskékkel piszkálta. Még akkor is, ha nem is volt igaz az egész.
De a cél előtt végül csak megállnak, ő pedig hamarosan a földön találja magát. Először megszeppenten pislog rá, másodszorra már haragosan, de pár pillanat múlva már nevetve ingatja meg a fejét.*
- Esküszöm neked... te egy idióta vagy!
*Az orrpöckölésre viszont sértetten horkan fel, s először nem is hajlandó visszaölelni annak karjára. Csak a szegény nózit dörzsöli rendületlenül. Ám az újabb megjegyzésre azért felkapja a fejét, szemeit pedig gyanakodva húzza össze, miközben igyekszik kutatni az emlékeiben.*
- Én mondtam neked, hogy meddig maradok? Nem emlékszem.
*Vonja fel szemöldökeit, s végül enyhül a harag, így újból a karjára ölel. Jóleső sóhajjal és halovány mosollyal, ahogy újból bátyjához simulhat. Itt még arról is elfelejtkezik, hogy ismét gyanakodjon amiatt a sokat sejtető mosoly miatt. Inkább elkönyveli magában, hogy biztos említette, hogy meddig kapta meg a szobát.*
- Már rég odaértünk volna, ha te nem akartál volna galádul a kútba dobni. Pff... Mint valami boszorkányt.
*Horkant ismét, de az a játékos kis mosoly továbbra is az arcán nyugszik. Közben meg azért megszaporázza lépteit, hogy ne legyen oka panaszra drága fivérének.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Olyan szívesen megmutatná, hogy azok az érzelmek bizony közelről kapargatják a felszínt. Sanyargatja belülről minden érzés. Olyan szívesen simulna ismét a másikhoz, érezni a teste melegét, a bőrén minden egyes sóhaját. Újból bele akarja fúrni magát azokba a topázszín szemekbe. Noha kósza megjegyzése volt a fürdőről, de szinte rosszul esik hallania, ahogy bátyja igazat ad neki. A száját húzva sóhajt fel. Ha csak egy apró jelet kapna, valami olyat, amit ő is megért, akkor talán ismét merne közeledni mostohájához. Újra átélni az a meghittséget, ami a fürdőben volt jelen. De hiába a közöttük fellépő változás. Hiába hagyták el a gyűlölködést, ennél mélyebben nem mer már nyitni Lazziar felé.*
- Mi?
*Kapja fel fejét hirtelenjében a szökőkút említésére. Azzal a gyanús kifejezéssel az arcán. A szemeit összehúzva méregeti, míg bátyja gondolkodást mímel. Mint a rossz gyerek, aki egy újabb csíny elkövetésén gondolkodik. Már készülne is, hogy elengedve lépjen inkább távolabb, biztos, ami biztos, ám galádul megelőzik, s mire észbe kap, már egy lendülettel a fiú vállán terem. Felsikkantva kapaszkodik meg először annak ingében, mikor pedig eljut a tudatáig, hogy amaz miben mesterkedik először csak felsikkant, azután jön a kapálódzás.*
- Ne merd! Eszedbe se jusson!
*Igyekezne lefordulni, ám a satnya kis próbálkozása eredménytelen. Minduntalan visszaigazgatják, ő pedig egyre riadtabban mered a közeledő szökőkút felé.*
- Lazziar esküszöm neked, ha beledobsz én... én... letépem azt, hogy többet ne tudj mindenféle fruskával hetyegni.
*Puffogja, mert bizony még mindig éktelenkedik benne az a seb, amikor bátyja a nőcskékkel piszkálta. Még akkor is, ha nem is volt igaz az egész.
De a cél előtt végül csak megállnak, ő pedig hamarosan a földön találja magát. Először megszeppenten pislog rá, másodszorra már haragosan, de pár pillanat múlva már nevetve ingatja meg a fejét.*
- Esküszöm neked... te egy idióta vagy!
*Az orrpöckölésre viszont sértetten horkan fel, s először nem is hajlandó visszaölelni annak karjára. Csak a szegény nózit dörzsöli rendületlenül. Ám az újabb megjegyzésre azért felkapja a fejét, szemeit pedig gyanakodva húzza össze, miközben igyekszik kutatni az emlékeiben.*
- Én mondtam neked, hogy meddig maradok? Nem emlékszem.
*Vonja fel szemöldökeit, s végül enyhül a harag, így újból a karjára ölel. Jóleső sóhajjal és halovány mosollyal, ahogy újból bátyjához simulhat. Itt még arról is elfelejtkezik, hogy ismét gyanakodjon amiatt a sokat sejtető mosoly miatt. Inkább elkönyveli magában, hogy biztos említette, hogy meddig kapta meg a szobát.*
- Már rég odaértünk volna, ha te nem akartál volna galádul a kútba dobni. Pff... Mint valami boszorkányt.
*Horkant ismét, de az a játékos kis mosoly továbbra is az arcán nyugszik. Közben meg azért megszaporázza lépteit, hogy ne legyen oka panaszra drága fivérének.*
1507. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-07 15:09:53
Üzenet elküldve: 2024-09-07 15:09:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 450
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 450
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
*Túl hosszú ez a nap. Akkor sem lenne hamarabb vége, ha itt maradna. Talán néhány órával előbb kerülne ágyba, de nem hagyná nyugodni, hogy elmegy a félvér. Mert elég borsot tört az orra alá, akaratlanul is. Nem hagyja el az érzés, hogy ostobán viselkedett és ha ezzel egyedül marad, félő, hogy tovább túráztatja magát. Inkább az a pár óra séta teljen el a hidegben, a szántók felé és tisztuljon ki belőle, de leginkább a másikból. Aki hívta. Aki nem engedné tovább a kikötőbe.
Útra kész, nem akar ellenkezni, beleegyező lett volna, de ha nem ő teszi tönkre az ingatag nyugalmat, akkor jön más és térdig gázol bele.
A nőnek nem volt elég a tengernél történtek. Tudta, már akkor, hogy ebbe csúszhat hiba, de megengedte, mert nem akart visszatérni ahhoz, amit hátrahagyott. Azt viszont nem gondolta volna, hogy ennyire nyíltan keresi majd a bajt és hívja ki maga ellen a sorsot. Nem enged magának kételyt és nem fog pánikba esni néhány mondattól. Hidegen közelíti meg, tényeket lát és sorakoztat. Muszáj beleengednie a félvért is, bár nem akarta, de itt van és hallotta a szavakat. Nem teheti semmissé. Ez van, majd ketten megbirkóznak vele, ha meg kell. Vagy elveszíti az egyetlen kontrollját, ami Merlana szempontjából végzetes lehet. Nem is tudja mennyire vágja maga alatt a fát.
A kiejtett név sem sarkallja arra, hogy kimozdítsa a felvett ürességéből. Pontosan tudja, hogy vele mi fog történni. A provokáció nem ért célba nála sosem, hol is lenne már, ha igen... Egykedvűen nézi csak a nőt, aki teszi a lépéseket a fogadó irányába, aki szánalmasan próbálja megmutatni, hogy itt ő van nyeregben, de annyi mindent árult el ezzel a néhány mondatával magáról, hogy ha tudna örömöt érezni ezzel kapcsolatban, akkor rendívül kielégítő lenne majd, ha felhasználja ellene.
Ugyan mikor számított az éj igazi leple alatt neki a városőrség létezése? Az nem csak itt ismert fogalom... A Dokkoknál talán többen fordítják el a fejüket, de mindenki meggyőzhető. Elfelejtette, hogyha sziklát tud mászni, akkor bármelyik ablakba is feljut. Elfelejtette, hogy úgy kerülte meg a házakat fényes nappal is, hogy észre sem vette a jöttét, mégis egy pillanat alatt szorította falhoz a semmiből. Azt pedig nem is tudja, hogy a mérgeit oda juttatja el, ahová csak akarja.
Tudja, hogy hol lakik, vagy száll meg. Még az ostoba azzal is dicsekedett, hogy szobát tud intézni. Innentől mindent tud, amit csak akar. De nem mosolyodik el. Neki ez nem ad semmit. A mellette lévő félvér az, akivel el akar innen menni. Nem fog azzal vesződni, hogy hazugnak titulálja a nőt. Miért is ne lehetne valakivel ilyen viszonyban, hiszen már jó néhány hat telt el a költözése óta. És... Ril sem egy kellemes jelenség mindig, belefér.
Kikutatja a zsebéből a kulcsot, amit nem adott le a pultnál, mert még esélye volt, hogy visszamegy. Talán az sem érdekelte volna, ha elsétál vele a kikötőig. Hanyag mozdulattal dobja oda a nőnek, ha tudja elkapja, ha nem, akkor essen a lába elé. Ő jól céloz. Így már biztos lehet abban, hogy őt kereste, és mivel megvan, jelenleg ennyi elég. Nem veszteget szavakat. Sosem vezet jóra. Pedig puszta véletlen az egész.
Nem játssza meg, hogy nem hallott semmit, csak nem érdekli. A nővel nem most lesz dolga. De még lesz. Ő mer hátat fordítani, az pedig nézhet innentől kezdve mindig a sajátja mögé, ha esze van. Kyr után lép, s úgy szólal meg, hogy már csak ő hallhassa.*
- Induljunk.
*Rohadt város. Mára éppen elég volt.*
*Túl hosszú ez a nap. Akkor sem lenne hamarabb vége, ha itt maradna. Talán néhány órával előbb kerülne ágyba, de nem hagyná nyugodni, hogy elmegy a félvér. Mert elég borsot tört az orra alá, akaratlanul is. Nem hagyja el az érzés, hogy ostobán viselkedett és ha ezzel egyedül marad, félő, hogy tovább túráztatja magát. Inkább az a pár óra séta teljen el a hidegben, a szántók felé és tisztuljon ki belőle, de leginkább a másikból. Aki hívta. Aki nem engedné tovább a kikötőbe.
Útra kész, nem akar ellenkezni, beleegyező lett volna, de ha nem ő teszi tönkre az ingatag nyugalmat, akkor jön más és térdig gázol bele.
A nőnek nem volt elég a tengernél történtek. Tudta, már akkor, hogy ebbe csúszhat hiba, de megengedte, mert nem akart visszatérni ahhoz, amit hátrahagyott. Azt viszont nem gondolta volna, hogy ennyire nyíltan keresi majd a bajt és hívja ki maga ellen a sorsot. Nem enged magának kételyt és nem fog pánikba esni néhány mondattól. Hidegen közelíti meg, tényeket lát és sorakoztat. Muszáj beleengednie a félvért is, bár nem akarta, de itt van és hallotta a szavakat. Nem teheti semmissé. Ez van, majd ketten megbirkóznak vele, ha meg kell. Vagy elveszíti az egyetlen kontrollját, ami Merlana szempontjából végzetes lehet. Nem is tudja mennyire vágja maga alatt a fát.
A kiejtett név sem sarkallja arra, hogy kimozdítsa a felvett ürességéből. Pontosan tudja, hogy vele mi fog történni. A provokáció nem ért célba nála sosem, hol is lenne már, ha igen... Egykedvűen nézi csak a nőt, aki teszi a lépéseket a fogadó irányába, aki szánalmasan próbálja megmutatni, hogy itt ő van nyeregben, de annyi mindent árult el ezzel a néhány mondatával magáról, hogy ha tudna örömöt érezni ezzel kapcsolatban, akkor rendívül kielégítő lenne majd, ha felhasználja ellene.
Ugyan mikor számított az éj igazi leple alatt neki a városőrség létezése? Az nem csak itt ismert fogalom... A Dokkoknál talán többen fordítják el a fejüket, de mindenki meggyőzhető. Elfelejtette, hogyha sziklát tud mászni, akkor bármelyik ablakba is feljut. Elfelejtette, hogy úgy kerülte meg a házakat fényes nappal is, hogy észre sem vette a jöttét, mégis egy pillanat alatt szorította falhoz a semmiből. Azt pedig nem is tudja, hogy a mérgeit oda juttatja el, ahová csak akarja.
Tudja, hogy hol lakik, vagy száll meg. Még az ostoba azzal is dicsekedett, hogy szobát tud intézni. Innentől mindent tud, amit csak akar. De nem mosolyodik el. Neki ez nem ad semmit. A mellette lévő félvér az, akivel el akar innen menni. Nem fog azzal vesződni, hogy hazugnak titulálja a nőt. Miért is ne lehetne valakivel ilyen viszonyban, hiszen már jó néhány hat telt el a költözése óta. És... Ril sem egy kellemes jelenség mindig, belefér.
Kikutatja a zsebéből a kulcsot, amit nem adott le a pultnál, mert még esélye volt, hogy visszamegy. Talán az sem érdekelte volna, ha elsétál vele a kikötőig. Hanyag mozdulattal dobja oda a nőnek, ha tudja elkapja, ha nem, akkor essen a lába elé. Ő jól céloz. Így már biztos lehet abban, hogy őt kereste, és mivel megvan, jelenleg ennyi elég. Nem veszteget szavakat. Sosem vezet jóra. Pedig puszta véletlen az egész.
Nem játssza meg, hogy nem hallott semmit, csak nem érdekli. A nővel nem most lesz dolga. De még lesz. Ő mer hátat fordítani, az pedig nézhet innentől kezdve mindig a sajátja mögé, ha esze van. Kyr után lép, s úgy szólal meg, hogy már csak ő hallhassa.*
- Induljunk.
*Rohadt város. Mára éppen elég volt.*
1506. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-07 13:37:15
Üzenet elküldve: 2024-09-07 13:37:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 609
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 609
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
*Semmi más oka nem volt feltenni a felettébb butának tűnő kérdést, mint ezek tudtára adni, hogy itt van, és közben felmérni az erőviszonyokat.
A nő ugyanolyan hideg és üres, mint a kikötőben volt, de most egyáltalán nem fél tőle, mert nem kell. Ez a város az ő játszótere. Bármi történik, elég csak egy sikítás, és a városőrök máris körbeveszik őket. Hiába az érkezésének józanító hatása az elfen, természetesen az alkohol okozta jelek így sem kerülik el a figyelmét. Érdekes.
Ennél csupán a mellettük álló férfi az érdekesebb. Látszatra hasonlóan titokzatos és csendes egyén, mint a hosszúéletű, de rajta nem ürességet lát, hanem haragot, de vajon mi táplálja?
Látszólag ő egyiküket sem érdekli, de őt pedig az az érdektelenség és barátságtalanság nem érdekli, amit tőlük kap, mert bizony az ő fáradtsága is tovaszállt a váratlan találkozás miatt. Most már játszani akar, mert kíváncsi.*
- Ehm… *Játékosan a saját ajkaiba harap, majd elmosolyodik.* Milyen elcseszett lehet a hangulat, ha még a viccen sem nevet senki. A hölgy pontosan tudja, hogy tudom, hol van a fogadó, hisz barátok vagyunk. Már vártam, hogy meglátogasson. Kár, hogy nem voltam itthon, igaz? *Néz az elfre tettetett szomorúsággal.* Na mindegy, majd máskor…
*Lép egyet a fogadó irányába, mintha távozni készülne, de szinte azonnal újra megtorpan, és visszanéz a nő irányába.*
- Ha már itt vagy, hadd kérdezzem meg, Dyrak hogy van? Jól szolgál még az egészsége? Mikor legutóbb beszéltünk róla, azt hittem, haldoklik… *Mondja mindezt jó hangosan, hogy a közben mellettük elhaladó és távozni készülő férfi is tisztán és érthetően hallhasson minden egyes szót.
Mikor eljött a kikötőből, Dyrak Venshar még élt, és ha ez a nő most itt van, akkor még mindig életben kell lennie. Milyen kár lenne, ha meghalna a közös barátjuk. Akkor mindketten nagyon szomorúak lennének. Bizonyára.*
- Na, de nem is tartalak fel, mert a barátod még a végén itt fog hagyni téged. Jó éjszakát! *Ismét indulna a Pegazus bejárata felé, de még egyszer megfordul.*
- Mondjuk, ha nem szeretnétek az éjszakában útnak indulni, intézhetek nektek szobát. Akár kettőt is, ha valamiért netán… haragudnátok egymásra… *Mosolyog kedvesen. Hisz a „barátjáról” van szó, bármikor segít neki. Addig, amíg az az ő hasznára válhat.
Amíg a választ várja, nem megy tovább, de ha a másik kettő végül mégis a távozás mellett dönt, akkor tényleg nem tartja őket fel tovább.*
*Semmi más oka nem volt feltenni a felettébb butának tűnő kérdést, mint ezek tudtára adni, hogy itt van, és közben felmérni az erőviszonyokat.
A nő ugyanolyan hideg és üres, mint a kikötőben volt, de most egyáltalán nem fél tőle, mert nem kell. Ez a város az ő játszótere. Bármi történik, elég csak egy sikítás, és a városőrök máris körbeveszik őket. Hiába az érkezésének józanító hatása az elfen, természetesen az alkohol okozta jelek így sem kerülik el a figyelmét. Érdekes.
Ennél csupán a mellettük álló férfi az érdekesebb. Látszatra hasonlóan titokzatos és csendes egyén, mint a hosszúéletű, de rajta nem ürességet lát, hanem haragot, de vajon mi táplálja?
Látszólag ő egyiküket sem érdekli, de őt pedig az az érdektelenség és barátságtalanság nem érdekli, amit tőlük kap, mert bizony az ő fáradtsága is tovaszállt a váratlan találkozás miatt. Most már játszani akar, mert kíváncsi.*
- Ehm… *Játékosan a saját ajkaiba harap, majd elmosolyodik.* Milyen elcseszett lehet a hangulat, ha még a viccen sem nevet senki. A hölgy pontosan tudja, hogy tudom, hol van a fogadó, hisz barátok vagyunk. Már vártam, hogy meglátogasson. Kár, hogy nem voltam itthon, igaz? *Néz az elfre tettetett szomorúsággal.* Na mindegy, majd máskor…
*Lép egyet a fogadó irányába, mintha távozni készülne, de szinte azonnal újra megtorpan, és visszanéz a nő irányába.*
- Ha már itt vagy, hadd kérdezzem meg, Dyrak hogy van? Jól szolgál még az egészsége? Mikor legutóbb beszéltünk róla, azt hittem, haldoklik… *Mondja mindezt jó hangosan, hogy a közben mellettük elhaladó és távozni készülő férfi is tisztán és érthetően hallhasson minden egyes szót.
Mikor eljött a kikötőből, Dyrak Venshar még élt, és ha ez a nő most itt van, akkor még mindig életben kell lennie. Milyen kár lenne, ha meghalna a közös barátjuk. Akkor mindketten nagyon szomorúak lennének. Bizonyára.*
- Na, de nem is tartalak fel, mert a barátod még a végén itt fog hagyni téged. Jó éjszakát! *Ismét indulna a Pegazus bejárata felé, de még egyszer megfordul.*
- Mondjuk, ha nem szeretnétek az éjszakában útnak indulni, intézhetek nektek szobát. Akár kettőt is, ha valamiért netán… haragudnátok egymásra… *Mosolyog kedvesen. Hisz a „barátjáról” van szó, bármikor segít neki. Addig, amíg az az ő hasznára válhat.
Amíg a választ várja, nem megy tovább, de ha a másik kettő végül mégis a távozás mellett dönt, akkor tényleg nem tartja őket fel tovább.*
1505. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-07 09:46:46
Üzenet elküldve: 2024-09-07 09:46:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
*Nem hallja, hogy az elfnek megakad a szava, amikor leugrik mellé. Hogy nem fejezi be a mondatát. Hogy nem kezd egyből ellenkezni vele. Másra figyel. Magában kell csendet tennie, elengednie, ami nem rá tartozik. Hogy a nő hol akar aludni vagy hol nem, mit utál vagy mit nem. Ha ellenzi az ostoba ellenkezést sem tehet többet, minthogy felajánlja a kunyhót, de ha a másik nem él vele, nem fogja győzködni. Nem is akarja ezt igazából. Hogy ott legyen valaki a saját házában. A befejezetlen, elhalt mondat mégis csak tovább erősíti tudatalatt azt az érzést, hogy nem nyert még csatát a hosszúéletűvel szemben, de nem most fog mélyebben belemenni. Miért is kellene örökké nyernie? Miért is harcol egyáltalán. Az ágyért, az alvásért, örökké, valamiért.. Magában kell rendbe tennie, ami nem odavaló, mégis kényszernek hat a mozdulat, amivel a másik padon hagyott mozsaráért nyúl, hogy lefoglalja a kezét; valamivel, amire vigyázni kell, ha az kőből is van. Nem tudatos döntés ez sem, de jobb, ha foglaltak a gondolatai, a keze, a mozgása. Mert csak magában kell megküzdenie, de éppen elég az is. Elfogyott a türelme.
Az ismeretlen női hang már csak akkor éri, amikor a közelükben hallja azt szavakat formálni. Nem figyelt a közeledőre. Magával volt elfoglalva. A kényelmetlenül hullámzó gondolatokkal. Ha az elfre bosszúsan pillantott, mielőtt lehajolt volna a mozsárért, nem kap mást az idegen sem a szürkék haragos villanásánál a megszólításra. Barátságtalanság, ami a vonásait uralja, ahogy végig sem mérve a másik nőt hallgatja a kérdést, felegyenesedve a pad mellett, a mozsárral a kezében. Nem érdekli sem a báli ruha, sem a smink, egy futó pillantást sem vet minderre. A hosszúéletű elhangzó válasza fedi a sajátját is. Nem. Hogy elverjen egy egész napot feleslegesen, és aztán még éjszakába nyúlóan háborúzzon egy csökönyös elffel, akinek örökké csak a javát akarja a magáé előtt. Nem akarja. Nem akar segíteni sem. Türelmetlen a mozdulat, amivel a Pegazus bejárata felé fordul a tekintete, aprót mozdítva az állán is a fogadó felé.*
- Ott.
*Hogy látni kellene – kellene. Ha valaki körbenéz és nem egyből segítséget kér. Hogy az este hidegétől, a leszorított indulattól rekedtebb a szó, nem tudja. Minek is segít, nem tudja. Az elf válasza fedte a sajátját is. Nem akar, de csinálja. Égeti a bőrét a medál fémje.
Szó nélkül fordít hátat az idegennek. Nem fog várakozni. Nem tovább. A baljába fogva a mozsarat lép félre a hosszúéletű mellett, hogy kifele induljon a térről. Hogy a másik jön, marad, alszik, bajba keveri magát, iszik, nem érdekli. S a legidegesítőbb a tudat, hogy önmagát keveri ebbe bele. Ott kellett volna hagynia, vagy el sem jönni. A nőnek volt igaza.*
*Nem hallja, hogy az elfnek megakad a szava, amikor leugrik mellé. Hogy nem fejezi be a mondatát. Hogy nem kezd egyből ellenkezni vele. Másra figyel. Magában kell csendet tennie, elengednie, ami nem rá tartozik. Hogy a nő hol akar aludni vagy hol nem, mit utál vagy mit nem. Ha ellenzi az ostoba ellenkezést sem tehet többet, minthogy felajánlja a kunyhót, de ha a másik nem él vele, nem fogja győzködni. Nem is akarja ezt igazából. Hogy ott legyen valaki a saját házában. A befejezetlen, elhalt mondat mégis csak tovább erősíti tudatalatt azt az érzést, hogy nem nyert még csatát a hosszúéletűvel szemben, de nem most fog mélyebben belemenni. Miért is kellene örökké nyernie? Miért is harcol egyáltalán. Az ágyért, az alvásért, örökké, valamiért.. Magában kell rendbe tennie, ami nem odavaló, mégis kényszernek hat a mozdulat, amivel a másik padon hagyott mozsaráért nyúl, hogy lefoglalja a kezét; valamivel, amire vigyázni kell, ha az kőből is van. Nem tudatos döntés ez sem, de jobb, ha foglaltak a gondolatai, a keze, a mozgása. Mert csak magában kell megküzdenie, de éppen elég az is. Elfogyott a türelme.
Az ismeretlen női hang már csak akkor éri, amikor a közelükben hallja azt szavakat formálni. Nem figyelt a közeledőre. Magával volt elfoglalva. A kényelmetlenül hullámzó gondolatokkal. Ha az elfre bosszúsan pillantott, mielőtt lehajolt volna a mozsárért, nem kap mást az idegen sem a szürkék haragos villanásánál a megszólításra. Barátságtalanság, ami a vonásait uralja, ahogy végig sem mérve a másik nőt hallgatja a kérdést, felegyenesedve a pad mellett, a mozsárral a kezében. Nem érdekli sem a báli ruha, sem a smink, egy futó pillantást sem vet minderre. A hosszúéletű elhangzó válasza fedi a sajátját is. Nem. Hogy elverjen egy egész napot feleslegesen, és aztán még éjszakába nyúlóan háborúzzon egy csökönyös elffel, akinek örökké csak a javát akarja a magáé előtt. Nem akarja. Nem akar segíteni sem. Türelmetlen a mozdulat, amivel a Pegazus bejárata felé fordul a tekintete, aprót mozdítva az állán is a fogadó felé.*
- Ott.
*Hogy látni kellene – kellene. Ha valaki körbenéz és nem egyből segítséget kér. Hogy az este hidegétől, a leszorított indulattól rekedtebb a szó, nem tudja. Minek is segít, nem tudja. Az elf válasza fedte a sajátját is. Nem akar, de csinálja. Égeti a bőrét a medál fémje.
Szó nélkül fordít hátat az idegennek. Nem fog várakozni. Nem tovább. A baljába fogva a mozsarat lép félre a hosszúéletű mellett, hogy kifele induljon a térről. Hogy a másik jön, marad, alszik, bajba keveri magát, iszik, nem érdekli. S a legidegesítőbb a tudat, hogy önmagát keveri ebbe bele. Ott kellett volna hagynia, vagy el sem jönni. A nőnek volt igaza.*
1504. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-06 18:28:07
Üzenet elküldve: 2024-09-06 18:28:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 450
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 450
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
*Csak elveszne a sehová nem vezető gondolatokban. Pedig milyen könnyű tud ez lenni. Társítani arcvonásokat, szavakat, hangsúlyt, tetteket, mozgást, kisugárzást. Öltözéket, hajviseletet, a bőr puhaságát, fegyvert. Ha nem összeegyeztethető, akkor felcserélni... átlátni, kutatni, meglátni a miérteket és arra reagálni. Nem megy. Talán túl bonyolultnak tűnik, talán minden az, hogyha a félvérről van szó, pedig a világ legegyszerűbb dolga... lenne, ha akarná látni. Az egyetlen, ami gátolja, ennyi lehet.
Megérkezett, nem küldte el. Hívta, jött. Nem hagyja egyedül, akkor sem, ha konok és dühös. Feláll végül, leugrik a közelébe és elhagyja a száját az, ami megint csak nem eredményez semmi olyat, ami nyugalmat szülhet. Mintha direkt vétózná meg. Pedig épp nem dacol. Örülnie kéne, mert a két lehetőség helyett, amit valóban egyetlen apró porcikája sem kíván, amaz elé tárt egy harmadikat. Egy olyat, amire gondolnia sem kéne, hogy jobb, mint a többi. Be kell ezt fejezni.
Fürkészi tovább a tekintetet, van, amit inkább nem is kell olvasni. Már hajol a mozsárért, amire úgy vigyáz, helyette is, ki tudja miért. *
- Jól va...n *Halkul el, nem végigmondva a mondatot, amit akart.
Hideg van. Még mindig fázik, de a majdnem felvillanó beletörődött mosoly nem attól kövül rá néhány pillanatig, hanem a látványtól, amit akkor szúrt ki, mikor az egy pillanatra engedte láttatni, hogy mi van a távolban. Mikor amúgy sem tudta volna az arcban keresni a választ, ami nincs ott. Hamar éri a felismerés. Az összeakadó tekintetnek éppen elégnek kellene lennie. Mindketten tudják, hogy ki a másik. Ugyanolyan dermesztő a szem, mint amilyennek az időt érzi, ahogy megszilárdította a tagjait. Itt ügyesebben sorakoznak a képek. Megváltozik a világ. A kikötőben percnyi idő elég volt kiismerni a nőt. Ez az igazán ismerős, mégis ezt hagyta hátra. Látja, hogy feléjük tart. Ha tartana tőle, a legnagyobb gondja egyértelmű lenne. Mellette van Kyr. Mellette van valaki, akit nem akar belekeverni semmibe, semmibe ami ő. Talán ez is egy válasz. Nem a nő félelmetes, hanem az, amit tudhat. Ami tényleg és igazán elűzhetné mellőle azt, akit igazából mintha ő is csak elűzni próbálna. De az ő. Másnak ebbe nincs beleszólása.
Kiürül minden belőle. Az aranyakat nem veszi le a közeledőről, sejti, hogy valami ostobasággal próbálkozik majd. Játszani próbált a dokkoknál is, ő nem ment bele. Tudja, hogy aki játszani tud csak, attól el kell venni a játékát. Most sem lesz másként. Nem változtat hirtelen sem a tartásán, sem a vonásokon az arcán. Észrevétlen olvad le róla minden feszültség, a fáradtság, de még a szemei sem csillognak értetlenül, hogy mi mért történik. A gerince is egyenesebb lesz, minden ostoba érzelem elmúlik. Benne is, a külsejéről is. Nem érzi a bort. Mintha hazaért volna a biztonságos közegébe. Hallgatja a szavakat, de mást nem tapasztalhat a nő, mint a padon, a tengernél; nincs min áttörni. És ebben Kyr sem zavarja meg, ha szemernyit is foglalkozna azzal, hogy ő milyen változást vél felfedezni, milyet nem, mire jön rá, mire nem, akkor az tönkretenné az egészet. Kizár. Majd foglalkozik vele, ha kell. Most meg kell védenie, saját magától.
Buta kérdés, halva született próbálkozás. Ha bárki kinyitná a szemét látná, hogy hol van a Pegazus. Nem megy bele. Tűnjön csak egy bunkónak, mint a Holdudvarban. Csak egy valakinek, aki nem akar beszélgetni, útbaigazítani, mert épp dolga van. Mással.*
- Nem.
*Csak elveszne a sehová nem vezető gondolatokban. Pedig milyen könnyű tud ez lenni. Társítani arcvonásokat, szavakat, hangsúlyt, tetteket, mozgást, kisugárzást. Öltözéket, hajviseletet, a bőr puhaságát, fegyvert. Ha nem összeegyeztethető, akkor felcserélni... átlátni, kutatni, meglátni a miérteket és arra reagálni. Nem megy. Talán túl bonyolultnak tűnik, talán minden az, hogyha a félvérről van szó, pedig a világ legegyszerűbb dolga... lenne, ha akarná látni. Az egyetlen, ami gátolja, ennyi lehet.
Megérkezett, nem küldte el. Hívta, jött. Nem hagyja egyedül, akkor sem, ha konok és dühös. Feláll végül, leugrik a közelébe és elhagyja a száját az, ami megint csak nem eredményez semmi olyat, ami nyugalmat szülhet. Mintha direkt vétózná meg. Pedig épp nem dacol. Örülnie kéne, mert a két lehetőség helyett, amit valóban egyetlen apró porcikája sem kíván, amaz elé tárt egy harmadikat. Egy olyat, amire gondolnia sem kéne, hogy jobb, mint a többi. Be kell ezt fejezni.
Fürkészi tovább a tekintetet, van, amit inkább nem is kell olvasni. Már hajol a mozsárért, amire úgy vigyáz, helyette is, ki tudja miért. *
- Jól va...n *Halkul el, nem végigmondva a mondatot, amit akart.
Hideg van. Még mindig fázik, de a majdnem felvillanó beletörődött mosoly nem attól kövül rá néhány pillanatig, hanem a látványtól, amit akkor szúrt ki, mikor az egy pillanatra engedte láttatni, hogy mi van a távolban. Mikor amúgy sem tudta volna az arcban keresni a választ, ami nincs ott. Hamar éri a felismerés. Az összeakadó tekintetnek éppen elégnek kellene lennie. Mindketten tudják, hogy ki a másik. Ugyanolyan dermesztő a szem, mint amilyennek az időt érzi, ahogy megszilárdította a tagjait. Itt ügyesebben sorakoznak a képek. Megváltozik a világ. A kikötőben percnyi idő elég volt kiismerni a nőt. Ez az igazán ismerős, mégis ezt hagyta hátra. Látja, hogy feléjük tart. Ha tartana tőle, a legnagyobb gondja egyértelmű lenne. Mellette van Kyr. Mellette van valaki, akit nem akar belekeverni semmibe, semmibe ami ő. Talán ez is egy válasz. Nem a nő félelmetes, hanem az, amit tudhat. Ami tényleg és igazán elűzhetné mellőle azt, akit igazából mintha ő is csak elűzni próbálna. De az ő. Másnak ebbe nincs beleszólása.
Kiürül minden belőle. Az aranyakat nem veszi le a közeledőről, sejti, hogy valami ostobasággal próbálkozik majd. Játszani próbált a dokkoknál is, ő nem ment bele. Tudja, hogy aki játszani tud csak, attól el kell venni a játékát. Most sem lesz másként. Nem változtat hirtelen sem a tartásán, sem a vonásokon az arcán. Észrevétlen olvad le róla minden feszültség, a fáradtság, de még a szemei sem csillognak értetlenül, hogy mi mért történik. A gerince is egyenesebb lesz, minden ostoba érzelem elmúlik. Benne is, a külsejéről is. Nem érzi a bort. Mintha hazaért volna a biztonságos közegébe. Hallgatja a szavakat, de mást nem tapasztalhat a nő, mint a padon, a tengernél; nincs min áttörni. És ebben Kyr sem zavarja meg, ha szemernyit is foglalkozna azzal, hogy ő milyen változást vél felfedezni, milyet nem, mire jön rá, mire nem, akkor az tönkretenné az egészet. Kizár. Majd foglalkozik vele, ha kell. Most meg kell védenie, saját magától.
Buta kérdés, halva született próbálkozás. Ha bárki kinyitná a szemét látná, hogy hol van a Pegazus. Nem megy bele. Tűnjön csak egy bunkónak, mint a Holdudvarban. Csak egy valakinek, aki nem akar beszélgetni, útbaigazítani, mert épp dolga van. Mással.*
- Nem.
1503. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-06 16:40:35
Üzenet elküldve: 2024-09-06 16:40:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 609
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 609
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Fehér csönd//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az éjszaka sosem viccel. Nem kérdez, nem szól, csak úgy jön, és betoppan váratlanul, pedig mind tudjuk, hogy érkezni fog. Megérkezik, és hozza magával a barátait, a sötétséget és a hideget. Az utóbbi most nagyon nem tartozik a kellemes érzések közé a színésznő számára, éppen ezért szedi is a lábait sebesen. Szeretné végre a takaró alá bújva kipihenni ezt az elképesztően hosszú napot.
Mióta visszatért a kikötőből, a napok csak úgy telnek, meghívásokból pedig nem szenved hiányt, így nem ritka, hogy sötétedés után ér haza, mint ma is. Apropó, a kikötő. Szinte már el is felejtette, hogy mi történt ott vele. Mióta újra a városban van, a dolgok csak úgy mennek a maguk módján. Nem történt semmi rossz, és már ő maga sem keresi minden sarkon a rá leselkedő démonokat, mert nincsenek. Átverték, a bolondját járatták vele, majd kiröhögték, miután távozott. Ennyi történhetett csak a dokkoknál.
A sors furcsa fintora talán, hogy pontosan ugyanúgy, ahogy az éjszaka betöri az ajtót, úgy lép színre újra az elfeledett probléma is pont akkor, amikor az embernek eszébe jut, hogy milyen jó, hogy már nincsen. Véletlen volna?
Ha valaki rosszkor van rossz helyen, egyetlen kósza pillantás is elég arra, hogy mindent tönkretegyen. Legalábbis a szíve hirtelen hevesen kezd verni, mikor az utcán gyanútlanul sétálva, egy aprócska véletlen folytán egy egészen apró pillanatra a tekintete összetalálkozik a sötétben megvillanó, ismerős, aranyló íriszekkel.
Az eddig is kellemetlen hideg most az egész testét végigrázza, miközben próbál elrejtőzni az ilyenkor már meglehetősen ritkás tömegben. Nem segít a dolgon a különösen feltűnő, már-már báli környezetbe való, vörös, hosszú szoknyás ruhája sem.*
~Nem lehet, hogy ő az. De, baszd meg, de! Mi a fészkes fenét keres ez itt?!~
*A magának feltett kérdés természetesen költői. Pontosan tudja, hogy mit keres itt ez a rohadt elf. Mégis mit keresne a Pegazus Fogadó közelében? Hát őt. Ez nem jó, nagyon nem jó, de várjunk csak…*
~Nem egyedül van?~
*Nem hangzik el túl sok szó, de az egyértelmű, hogy a nő beszél valakivel. Mit tegyen most? Hiába a merőben más öltözék, a smink, a szépen kifésült haj, biztos benne, hogy amaz is felismerte őt. Meneküljön? Tegyen úgy, mintha észre sem vették volna egymást? Nem. Azt szokták mondani, hogy addig vagy biztonságban, amíg látod az ellenséged.
Nyel hát egy nagyot, majd határozottan, cipője sarkaival halkan kopogva lépdel oda a pároshoz.*
- Jó estét! Elnézést kérek, tudnának nekem segíteni egy cseppet? Azt hiszem, eltévedtem. A Pegazus Fogadót keresem. Meg tudják esetleg mondani, merre találom?
*Ott van előtte, ő is tudja. A kérdés tulajdonképp lényegtelen, de nem véletlenül tette fel így. Az aranyszeműnek próbál célozni vele arra, hogy pontosan tudja, miért van itt, legalábbis ő azt hiszi, hogy tudja. A mellette álló férfi kiléte azonban egyelőre talány, de jobb, ha a jelenlétében nem játszik nyílt lapokkal, nehogy még a végén emiatt is ő húzza a rövidebbet.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Az éjszaka sosem viccel. Nem kérdez, nem szól, csak úgy jön, és betoppan váratlanul, pedig mind tudjuk, hogy érkezni fog. Megérkezik, és hozza magával a barátait, a sötétséget és a hideget. Az utóbbi most nagyon nem tartozik a kellemes érzések közé a színésznő számára, éppen ezért szedi is a lábait sebesen. Szeretné végre a takaró alá bújva kipihenni ezt az elképesztően hosszú napot.
Mióta visszatért a kikötőből, a napok csak úgy telnek, meghívásokból pedig nem szenved hiányt, így nem ritka, hogy sötétedés után ér haza, mint ma is. Apropó, a kikötő. Szinte már el is felejtette, hogy mi történt ott vele. Mióta újra a városban van, a dolgok csak úgy mennek a maguk módján. Nem történt semmi rossz, és már ő maga sem keresi minden sarkon a rá leselkedő démonokat, mert nincsenek. Átverték, a bolondját járatták vele, majd kiröhögték, miután távozott. Ennyi történhetett csak a dokkoknál.
A sors furcsa fintora talán, hogy pontosan ugyanúgy, ahogy az éjszaka betöri az ajtót, úgy lép színre újra az elfeledett probléma is pont akkor, amikor az embernek eszébe jut, hogy milyen jó, hogy már nincsen. Véletlen volna?
Ha valaki rosszkor van rossz helyen, egyetlen kósza pillantás is elég arra, hogy mindent tönkretegyen. Legalábbis a szíve hirtelen hevesen kezd verni, mikor az utcán gyanútlanul sétálva, egy aprócska véletlen folytán egy egészen apró pillanatra a tekintete összetalálkozik a sötétben megvillanó, ismerős, aranyló íriszekkel.
Az eddig is kellemetlen hideg most az egész testét végigrázza, miközben próbál elrejtőzni az ilyenkor már meglehetősen ritkás tömegben. Nem segít a dolgon a különösen feltűnő, már-már báli környezetbe való, vörös, hosszú szoknyás ruhája sem.*
~Nem lehet, hogy ő az. De, baszd meg, de! Mi a fészkes fenét keres ez itt?!~
*A magának feltett kérdés természetesen költői. Pontosan tudja, hogy mit keres itt ez a rohadt elf. Mégis mit keresne a Pegazus Fogadó közelében? Hát őt. Ez nem jó, nagyon nem jó, de várjunk csak…*
~Nem egyedül van?~
*Nem hangzik el túl sok szó, de az egyértelmű, hogy a nő beszél valakivel. Mit tegyen most? Hiába a merőben más öltözék, a smink, a szépen kifésült haj, biztos benne, hogy amaz is felismerte őt. Meneküljön? Tegyen úgy, mintha észre sem vették volna egymást? Nem. Azt szokták mondani, hogy addig vagy biztonságban, amíg látod az ellenséged.
Nyel hát egy nagyot, majd határozottan, cipője sarkaival halkan kopogva lépdel oda a pároshoz.*
- Jó estét! Elnézést kérek, tudnának nekem segíteni egy cseppet? Azt hiszem, eltévedtem. A Pegazus Fogadót keresem. Meg tudják esetleg mondani, merre találom?
*Ott van előtte, ő is tudja. A kérdés tulajdonképp lényegtelen, de nem véletlenül tette fel így. Az aranyszeműnek próbál célozni vele arra, hogy pontosan tudja, miért van itt, legalábbis ő azt hiszi, hogy tudja. A mellette álló férfi kiléte azonban egyelőre talány, de jobb, ha a jelenlétében nem játszik nyílt lapokkal, nehogy még a végén emiatt is ő húzza a rövidebbet.*
1502. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-06 14:00:17
Üzenet elküldve: 2024-09-06 14:00:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 262
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 262
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
*A sok ember miatt óvatosnak kell lennie a karavánnak a főtéren. Még a város bejárata előtt leszállt a szekérről és búcsút vett a kereskedőtől. A távolból figyeli, hogy pontosan merre megy a szekér. Természetesen nem nehéz kitalálni, hogy a piacra mennek. A sok ember közt végül elveszíti a szekeret. Körbenéz a főtéren, csípőre tett kézzel. Nem tudná megmondani, hogy gyermekkora óta mennyit változott a város. Minden olyan mint az emlékeiben, de mégis más. Valószínű ilyen lehet felnőni. Az emlékeidben minden más, általában szebb, de a valóság általában csak csalódást hoz magával. Ő bár nem csalódik Arthenior látványában, de mégis más mint ahogy emlékszik rá. Keres magának egy üres padot, ahol kényelmesen körülnézhet a téren. A szökőkutat hosszabb ideig nézi. Lenyűgözi az építmény. Amit a szülei mondtak, hogy a szökőkúton mágia van amely újratölti a vizet, mindig lenyűgözte. Milyen hatalmas mágus lehetett az, aki képes volt ilyesmire és milyen erős varázslat lehet, ami évek, sőt talán évtizedek óta képes fennmaradni. Az is lehetséges, hogy időközönként megújítják rajta a mágiát, hogy el ne kopjon. A fogadó felé pillantva sok vendéget lát betérni és éppen elhagyni is azt. Azt már tudja, hogy hol fogja tölteni az éjszakát. De még szeretne körbenézni a városban. Biztos tud még izgalmas helyet mutatni neki Arthenior városa, már csak a történelme miatt is.*
1501. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2024-09-06 12:31:30
Üzenet elküldve: 2024-09-06 12:31:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Fehér csönd//
*Türelmesen figyeli a pad támláján ülő nő alakját, de a türelme hullámzó, az előbb elengedte, most visszanyerte, de korántsem olyan szilárd még, mint szokott, mint kéne, mint szeretné. A válaszra vár, a kéz takarásából kibontakozó arcra. Ismét egy napot ütött el úgy, hogy nem is akarta. Legutóbb sem ezt tervezte. De legutóbb is ott kötöttek ki, Vadászlakban. Most nem esik, nem fúj, nincs vihar, és a másiknak szállása is lenne. Hogy utálja vagy sem, nem kellene érdekelje, nem is érdekli, ami érdekli viszont, hogy ne itt kint töltse az éjjelt a hosszúéletű. Amilyen makacs, kinézi belőle. Hogy itt, a téren, a fogadó előtt üljön napfelkeltéig, és aztán visszainduljon a Kikötőbe. Lehet, hogy érzetre nem idegen számára a nő, de valójában az. Minden tette, minden szava. Nem is reagál a kijelentésére érkező visszakérdezésre sem. Tudja, hogy az elf kitűnően hallotta, amit mondott neki. Ő pedig nem arról híres, hogy feleslegesen jártatná a száját. Kutathatja a nő az arcát, újra csak azt az egykedvűséget lelheti rajta, amit a legtöbbször. Hogy mögötte mennyire ingatag lábakon áll azonban az egész, a nyugalom, a higgadtnak megtartott szavak, az rejtve marad a kővonások mögött. Rejtve, amíg a félvér meg nem hallja a következő mondatot. Ha meg is lepődik, az arcán mégsem ez az érzelem fut át az elképzelés hallatán.*
- Fenéket mész.
*A bosszúság az egyetlen, ami átbukik a hangján, nem a meglepettség, ezúttal sem beszél azonban hangosabban, mint szokott, csak az állkapcsán feszül összébb élesen az izom. Sötét árnyékot von a szemére a szemöldöke, ahogy türelmetlen összehúzza. Képes és továbbmenne éjszaka. Ha valamit mindennél jobban utál a férfi, az a meggondolatlan ostobaság. A nő pedig makacsabb, mint egy öszvér, ha arról van szó, hogy valamit nem akar. Aludni. Nem akar aludni, itt. Nem akar aludni ott, nem akart a Kikötőben lenni, de a kunyhónál sem, a városban sem, de mégis hívta, a piacra, a fogadóba, mert fáradt, de amit utál, és most még képes, és miután felajánlotta neki, hogy menjenek vissza félútra, a kunyhóhoz, még mindig inkább lehetetlen terveket sző..*
- Ha nem itt, akkor ott várod meg a holnapot. Majd ha aludtál, továbbmész.
*Szúrja még oda dühösen, elfordulva végül a nőtől, annak padon hagyott mozsaráért lépve. Nem fogja megvárni, hogy a másik nyúljon érte. Az életbe nem indulnak el. Az életbe nem érnek oda. S ha nála van a mozsár, az elfnek is jönnie kell. Különben sem árt, ha lefoglalja valamivel a kezét, a lassan újra csak tajtékot vető gondolatait.*
*Türelmesen figyeli a pad támláján ülő nő alakját, de a türelme hullámzó, az előbb elengedte, most visszanyerte, de korántsem olyan szilárd még, mint szokott, mint kéne, mint szeretné. A válaszra vár, a kéz takarásából kibontakozó arcra. Ismét egy napot ütött el úgy, hogy nem is akarta. Legutóbb sem ezt tervezte. De legutóbb is ott kötöttek ki, Vadászlakban. Most nem esik, nem fúj, nincs vihar, és a másiknak szállása is lenne. Hogy utálja vagy sem, nem kellene érdekelje, nem is érdekli, ami érdekli viszont, hogy ne itt kint töltse az éjjelt a hosszúéletű. Amilyen makacs, kinézi belőle. Hogy itt, a téren, a fogadó előtt üljön napfelkeltéig, és aztán visszainduljon a Kikötőbe. Lehet, hogy érzetre nem idegen számára a nő, de valójában az. Minden tette, minden szava. Nem is reagál a kijelentésére érkező visszakérdezésre sem. Tudja, hogy az elf kitűnően hallotta, amit mondott neki. Ő pedig nem arról híres, hogy feleslegesen jártatná a száját. Kutathatja a nő az arcát, újra csak azt az egykedvűséget lelheti rajta, amit a legtöbbször. Hogy mögötte mennyire ingatag lábakon áll azonban az egész, a nyugalom, a higgadtnak megtartott szavak, az rejtve marad a kővonások mögött. Rejtve, amíg a félvér meg nem hallja a következő mondatot. Ha meg is lepődik, az arcán mégsem ez az érzelem fut át az elképzelés hallatán.*
- Fenéket mész.
*A bosszúság az egyetlen, ami átbukik a hangján, nem a meglepettség, ezúttal sem beszél azonban hangosabban, mint szokott, csak az állkapcsán feszül összébb élesen az izom. Sötét árnyékot von a szemére a szemöldöke, ahogy türelmetlen összehúzza. Képes és továbbmenne éjszaka. Ha valamit mindennél jobban utál a férfi, az a meggondolatlan ostobaság. A nő pedig makacsabb, mint egy öszvér, ha arról van szó, hogy valamit nem akar. Aludni. Nem akar aludni, itt. Nem akar aludni ott, nem akart a Kikötőben lenni, de a kunyhónál sem, a városban sem, de mégis hívta, a piacra, a fogadóba, mert fáradt, de amit utál, és most még képes, és miután felajánlotta neki, hogy menjenek vissza félútra, a kunyhóhoz, még mindig inkább lehetetlen terveket sző..*
- Ha nem itt, akkor ott várod meg a holnapot. Majd ha aludtál, továbbmész.
*Szúrja még oda dühösen, elfordulva végül a nőtől, annak padon hagyott mozsaráért lépve. Nem fogja megvárni, hogy a másik nyúljon érte. Az életbe nem indulnak el. Az életbe nem érnek oda. S ha nála van a mozsár, az elfnek is jönnie kell. Különben sem árt, ha lefoglalja valamivel a kezét, a lassan újra csak tajtékot vető gondolatait.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1850-1869