Arthenior - Arthenior főtere
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 31 (601. - 620. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
620. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-15 22:39:53
Üzenet elküldve: 2020-06-15 22:39:53
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Rab madarak//
*Ahogy végre megállhatott, s pihenőjét tartja hirtelen rászakad minden eddig kényszerből elnyomott fáradtság. Az újabb végeláthatatlan út célegyenesében a feje zsongani kezd, a fülei zúgnak, s érzi, ahogy talpától egészen a feje tetejéig fájdalom járja át a testét. A hűs, tiszta víz valamelyest enyhíti a kínokat, de tudja jól, hogy ez sem nem teljesen hatásos, sem nem hosszú életű, így előbb utóbb muszáj lesz egy fogadót keresnie, ahol meghúzhatja magát. Pár nap a városban csak hozzásegíti, hogy kitalálja hogyan is legyen tovább. Talán szerencséje lesz és végre itt lehorgonyozhat. A csuklyát egy újabb óvatos körbetekintés után lelöki a fejéről, majd ismét kezeit a vízbe merítve öblíti le arcát, majd vizezi be tarkóját. Noha így csak jobban elmaszatolja a hófehér bőrre tapadt piszkot, de elmúltak azok az idők, amikor még törekedett arra, hogy hibátlanul csinos legyen. Pedig az anyja mennyi tanáccsal látta el. Hogyan öltözzön, szépítkezzen és viselkedjen, hogy jövendőbelijének tetszetős látványt és élményeket nyújtson. Akkor még büszkén fogadta meg a tanácsokat, hiszen nem volt szó kéretlen kérőről. Viszont később leányos dactól és leküzdhetetlen makacsságtól vezérelve igyekezett mindent a tanácsokkal szembemenve cselekedni. Anyja sem értette meg álláspontját, nem támogatta, ugyan úgy hátat fordított neki, mint az apja. S mikor Lina számon kérte csupán csak annyi feleletet kapott, hogy "A te korodban engem is kiházasítottak. Elfogadtam, s nézd meg. Mára már tehetősek vagyunk, telve szép ruhákkal, bútorokkal egy gyönyörű házban. Hálásnak kéne lenned, de nem. Minden pompa mellé még átoknak egy engedetlen és önző lánnyal is megvert a sors!"
Ha önzőség a szabad akarat utáni vágy, akkor ő főbűnös. Ezt bárkinek rezzenéstelen arccal és őszintén bevallaná. De ezen változtatni nem hajlandó. A kút peremén megtámaszkodva sóhajt fel, ahogy saját magát nézi a hibátlan vízben. Szinte árnyéka lett önmagának. Sosem volt telt alkat, viszont büszke volt természetes formáira. Viszont a két hosszú év jócskán rányomta a lányra bélyegét. Fogyott, az arca beesett és elgyötört, a haja elvesztette fényességét, a kosztól csak megfakult, s szemeiből is kiveszett az a régi tűz, az a boldog csillogás, ami egykoron olyan rabul ejtővé varázsolta. Legalábbis így látja saját magát. S, ha megkérdeznék, hogy megérte e, minden bizonnyal igennel válaszolna. Ha nem is tudja mihez kezdjen magával, hol kezdje el új életét, akkor is úgy vélekedik, hogy ennél jobb döntést sosem hozhatott volna.
De úgy tűnik nem ő az egyetlen, akit ezen az órán a gondok kínozzák. A kút vizénél társra lelt a tisztálkodásban. Kék íriszeit lassan az idegenre emeli. Minden mozdulatát gondosan megfigyeli, már amennyire a csobogó víz rálátást enged. Apró mosolyra csak akkor húzza ajkait, mikor a férfi tüdejéből egy igen gondterhelt sóhajt vél kiszakadni. Egy ideig még eltűnődik azon meg merjen e szólítani bárkit is, de abból még nem volt baja, ha pár szót váltott valakivel. Az ember társas lény és már hosszú napok telte el, mióta utoljára beszélt valakivel. Így a dilemma nem tart sokáig, noha nem kerüli meg a kutat, megbújik a víz takarásában, de lassan szóra nyitja ajkait.*
- Úgy látom a te napod sem lehetett egyszerű.
*Frappánsabb gondolat most nem tört utat fejében. A jó napot szerű köszöntéseket most snassznak tartja, s talán udvariatlan, de a magázódást is elhagyja. Hisz nagy valószínűséggel úgy sem fog többet találkozni az idegennel. Azért az óvatosság ismét munkálkodik benne, így a csuklyát vissza is teszi a fejére, majd az alól tekintget ki. Pillantása kis időre sem vándorol el róla, nyílegyenesen szegeződnek rá a férfira a jéghideg szín szemek.*
*Ahogy végre megállhatott, s pihenőjét tartja hirtelen rászakad minden eddig kényszerből elnyomott fáradtság. Az újabb végeláthatatlan út célegyenesében a feje zsongani kezd, a fülei zúgnak, s érzi, ahogy talpától egészen a feje tetejéig fájdalom járja át a testét. A hűs, tiszta víz valamelyest enyhíti a kínokat, de tudja jól, hogy ez sem nem teljesen hatásos, sem nem hosszú életű, így előbb utóbb muszáj lesz egy fogadót keresnie, ahol meghúzhatja magát. Pár nap a városban csak hozzásegíti, hogy kitalálja hogyan is legyen tovább. Talán szerencséje lesz és végre itt lehorgonyozhat. A csuklyát egy újabb óvatos körbetekintés után lelöki a fejéről, majd ismét kezeit a vízbe merítve öblíti le arcát, majd vizezi be tarkóját. Noha így csak jobban elmaszatolja a hófehér bőrre tapadt piszkot, de elmúltak azok az idők, amikor még törekedett arra, hogy hibátlanul csinos legyen. Pedig az anyja mennyi tanáccsal látta el. Hogyan öltözzön, szépítkezzen és viselkedjen, hogy jövendőbelijének tetszetős látványt és élményeket nyújtson. Akkor még büszkén fogadta meg a tanácsokat, hiszen nem volt szó kéretlen kérőről. Viszont később leányos dactól és leküzdhetetlen makacsságtól vezérelve igyekezett mindent a tanácsokkal szembemenve cselekedni. Anyja sem értette meg álláspontját, nem támogatta, ugyan úgy hátat fordított neki, mint az apja. S mikor Lina számon kérte csupán csak annyi feleletet kapott, hogy "A te korodban engem is kiházasítottak. Elfogadtam, s nézd meg. Mára már tehetősek vagyunk, telve szép ruhákkal, bútorokkal egy gyönyörű házban. Hálásnak kéne lenned, de nem. Minden pompa mellé még átoknak egy engedetlen és önző lánnyal is megvert a sors!"
Ha önzőség a szabad akarat utáni vágy, akkor ő főbűnös. Ezt bárkinek rezzenéstelen arccal és őszintén bevallaná. De ezen változtatni nem hajlandó. A kút peremén megtámaszkodva sóhajt fel, ahogy saját magát nézi a hibátlan vízben. Szinte árnyéka lett önmagának. Sosem volt telt alkat, viszont büszke volt természetes formáira. Viszont a két hosszú év jócskán rányomta a lányra bélyegét. Fogyott, az arca beesett és elgyötört, a haja elvesztette fényességét, a kosztól csak megfakult, s szemeiből is kiveszett az a régi tűz, az a boldog csillogás, ami egykoron olyan rabul ejtővé varázsolta. Legalábbis így látja saját magát. S, ha megkérdeznék, hogy megérte e, minden bizonnyal igennel válaszolna. Ha nem is tudja mihez kezdjen magával, hol kezdje el új életét, akkor is úgy vélekedik, hogy ennél jobb döntést sosem hozhatott volna.
De úgy tűnik nem ő az egyetlen, akit ezen az órán a gondok kínozzák. A kút vizénél társra lelt a tisztálkodásban. Kék íriszeit lassan az idegenre emeli. Minden mozdulatát gondosan megfigyeli, már amennyire a csobogó víz rálátást enged. Apró mosolyra csak akkor húzza ajkait, mikor a férfi tüdejéből egy igen gondterhelt sóhajt vél kiszakadni. Egy ideig még eltűnődik azon meg merjen e szólítani bárkit is, de abból még nem volt baja, ha pár szót váltott valakivel. Az ember társas lény és már hosszú napok telte el, mióta utoljára beszélt valakivel. Így a dilemma nem tart sokáig, noha nem kerüli meg a kutat, megbújik a víz takarásában, de lassan szóra nyitja ajkait.*
- Úgy látom a te napod sem lehetett egyszerű.
*Frappánsabb gondolat most nem tört utat fejében. A jó napot szerű köszöntéseket most snassznak tartja, s talán udvariatlan, de a magázódást is elhagyja. Hisz nagy valószínűséggel úgy sem fog többet találkozni az idegennel. Azért az óvatosság ismét munkálkodik benne, így a csuklyát vissza is teszi a fejére, majd az alól tekintget ki. Pillantása kis időre sem vándorol el róla, nyílegyenesen szegeződnek rá a férfira a jéghideg szín szemek.*
619. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-15 22:04:23
Üzenet elküldve: 2020-06-15 22:04:23
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Rab madarak//
//A hozzászólás +16-os elemeket tartalmaz//
-Wark.
*Egy légy szállt lassan, komótosan az asztal lapjára. Megállt egy pillanatra, majd mélyen zümmögve egy megszáradt kenyér darabra szállt és nem mozdult. *
-Wark.
*Valami távoli zaj. Az ő neve. Nem fontos. A résnyire nyitott zsalugáteren beszűrődő fény játéka, ami milliónyi apró porszemet táncoltat az étkező félhomályában. Egy hangosabb durranás, majd az asztal remegése. Wark lassan felemeli a fejét és az előtte álló férfira emeli álmos kék szemét. *
-Az istenre fiam figyelj rám, ha hozzád beszélek.
*Wark végül felismeri a férfiben az apja személyét. Nem fontos. Tekintetét ismét a táncoló porra emelné, de az arcát elkapó kéz ezt nem engedi. Egy sötét villanás, majd lüktető fájdalom az arcon. A vér melegsége. *
-Ha még egyszer elfordítod a tekinteted, mikor hozzád beszélek, kereshetsz magadnak új otthont a híd alatt.
*Mondja a férfi és Warknak semmi kétsége afelől, hogy az öreg komolyan gondolja. A fiú felnéz, miközben ruhája ujjával letörli az orra alatt lassan csordogáló vért, majd az apjára mosolyog. *
-Nincs merszed. Hidd el nagyobb szarban lennétek utána, mint én.
*Ez persze nem igaz, de ebben a helyzetben nem teheti meg, hogy nem vág vissza. Meg is lett az eredménye. Apja arca kezdd a megszokottnál legalább két árnyalattal vörösebb színt felvenni. *
-Csak vicc volt nyugi.
*Emeli fel védekezésül maga elé mindkét kezét Wark. Majd miután apja haragja csitulni látszik, nyugodtan visszahelyezi azt az ölébe és lezserül hátradől. *
-Még egy ilyen... csak még egy ilyen... *Hebeg egy kicsit az öreg, majd miután megköszörüli a torkát folytatja. * Az a riherongy még mindig nincs meg. Ez persze nem furcsa. Két év telt el. Valószínűleg, már mélyen a föld alatt pihen. Ami zavar eben az egészben.* Nézz haragosan a fiára, aki épp egy ásítást próbál a lehető legfeltűnésmentesebben elnyomni. * Hogy te a legkisebb lépéseket sem teszed meg, már ami a családod jövőjét illeti. Nem azt mondom, hogy te is rohanj ki a vakvilágba, hogy előkotord valamelyik árokból, de azt elvárom, hogy ha nem is őt, te egy a családhoz illő feleséget keress magadnak.
*Wark ezen a ponton, már nem tudja elnyomni magában a nemtetszését és széles gesztusokkal a földre köp.*
-Mindent meg fogok tenni apám, hogy tovább élhessen ez a férges dinasztia.
*Vigyorog gunyorosan, miközben feláll. A légy megriadva reppen fel. Egy pillanatig farkas szemet nézz az apjával, majd gyors léptekkel elindul az ajtó felé. Mikor az öreg mellé ér, az megfogja a vállát, majd mikor Wark mégis tovább menne, meg is szorítja azt. *
-Ne okozz nekem még egyszer csalódást.
*Hat szó. Csupán ennyi elég volt, hogy a fiú lábából kifusson az élet és egy kissé megtántorodjon. *
-Ha anyára gondolsz...
-Anyádra gondolok.
*Vág a férfi a szavába. A szavak késként vágnak a fiú bőrébe felszakítva alig beforrt, vagy még beforratlan sebeket. Emlékek rohanják meg, amiket már rég elfelejtett, vagy legalább is amiket már rég el akart felejteni. Egy nő sikolya, majd még eggyé, majd egy tucaté. A zaj elviselhetetlen. Wark a fülére tapasztott kézzel botorkál ki a ház ajtaján. A hangzavarból a zuhanás rázza fel. Kezével még éppen sikerül tompítania az esést, de egy is hangos puffanással vágódik el a poros utcán. Szeme sarkában még pont látja a távolodó szekér sziluettjét a porfüggönyön keresztül és mintha a kocsis szitkozódása is eljutna füléig, de ez már csak valószínűleg képzet társítás. Csendben feltápászkodik, miközben kezével megpróbálja a lehető legtisztábbra seperni magát. Semmi eredmény. Azt persze megtehetné, hogy visszamegy a házba és megmosakszik, de most nem akar az apja elé kerülni. Így végül úgy határoz, hogy főtéren lévő szökőkútnál, majd megnedvesíti a kezét és azzal majd letörli magát. Lassan halad a célja felé. Nem siet. Minek is sietne? Jó idő van, talán egy kicsit meleg, de legalább a fejét ki tudja szellőztetni. *
~Apának igaza van. Egy senki vagyok... talán még rosszabb is. Az egyetlen dolog, amit tehetek, hogy tovább viszem a nevemet és remélem, hogy a gyerekeim majd többre viszik. Ha másért nem anyáért... Anya... Büszkévé teszlek. ~
*Mélázik el olyannyira, hogy észre sem veszi, hogy már a tér közepénél tart. Gyorsan sikerült idejutnia, révén nem sokan tartózkodnak most a téren, így nem akadt fent semmilyen bio akadályon. Meg is áll a kút kissé már töredezett karimája mellett, majd belemártja a kezét. Élvezettel konstatálja a víz hideg cirógatását a bőrén, majd miután elnyomta magában az érzést, hogy fejest ugorjon a vízbe, gyorsan letörölgeti poros ruháját. A nap még éppen csak elhagyta a delelőjét, szóval előtte még az egész nap, csak éppen azt nem tudja, hogy mit tegyen. Már nem mintha sok lehetősége lenne. Hangosan felsóhajt, majd állát tenyerébe hajtva kezdi el vizslatni a tömeget, hátha lát valamit, ami legalább egy kis táppontot nyújt neki abban, hogy most mégis mi tévő legyen. *
A hozzászólás írója (Warkdyn Thrommos) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.15 22:16:57
//A hozzászólás +16-os elemeket tartalmaz//
-Wark.
*Egy légy szállt lassan, komótosan az asztal lapjára. Megállt egy pillanatra, majd mélyen zümmögve egy megszáradt kenyér darabra szállt és nem mozdult. *
-Wark.
*Valami távoli zaj. Az ő neve. Nem fontos. A résnyire nyitott zsalugáteren beszűrődő fény játéka, ami milliónyi apró porszemet táncoltat az étkező félhomályában. Egy hangosabb durranás, majd az asztal remegése. Wark lassan felemeli a fejét és az előtte álló férfira emeli álmos kék szemét. *
-Az istenre fiam figyelj rám, ha hozzád beszélek.
*Wark végül felismeri a férfiben az apja személyét. Nem fontos. Tekintetét ismét a táncoló porra emelné, de az arcát elkapó kéz ezt nem engedi. Egy sötét villanás, majd lüktető fájdalom az arcon. A vér melegsége. *
-Ha még egyszer elfordítod a tekinteted, mikor hozzád beszélek, kereshetsz magadnak új otthont a híd alatt.
*Mondja a férfi és Warknak semmi kétsége afelől, hogy az öreg komolyan gondolja. A fiú felnéz, miközben ruhája ujjával letörli az orra alatt lassan csordogáló vért, majd az apjára mosolyog. *
-Nincs merszed. Hidd el nagyobb szarban lennétek utána, mint én.
*Ez persze nem igaz, de ebben a helyzetben nem teheti meg, hogy nem vág vissza. Meg is lett az eredménye. Apja arca kezdd a megszokottnál legalább két árnyalattal vörösebb színt felvenni. *
-Csak vicc volt nyugi.
*Emeli fel védekezésül maga elé mindkét kezét Wark. Majd miután apja haragja csitulni látszik, nyugodtan visszahelyezi azt az ölébe és lezserül hátradől. *
-Még egy ilyen... csak még egy ilyen... *Hebeg egy kicsit az öreg, majd miután megköszörüli a torkát folytatja. * Az a riherongy még mindig nincs meg. Ez persze nem furcsa. Két év telt el. Valószínűleg, már mélyen a föld alatt pihen. Ami zavar eben az egészben.* Nézz haragosan a fiára, aki épp egy ásítást próbál a lehető legfeltűnésmentesebben elnyomni. * Hogy te a legkisebb lépéseket sem teszed meg, már ami a családod jövőjét illeti. Nem azt mondom, hogy te is rohanj ki a vakvilágba, hogy előkotord valamelyik árokból, de azt elvárom, hogy ha nem is őt, te egy a családhoz illő feleséget keress magadnak.
*Wark ezen a ponton, már nem tudja elnyomni magában a nemtetszését és széles gesztusokkal a földre köp.*
-Mindent meg fogok tenni apám, hogy tovább élhessen ez a férges dinasztia.
*Vigyorog gunyorosan, miközben feláll. A légy megriadva reppen fel. Egy pillanatig farkas szemet nézz az apjával, majd gyors léptekkel elindul az ajtó felé. Mikor az öreg mellé ér, az megfogja a vállát, majd mikor Wark mégis tovább menne, meg is szorítja azt. *
-Ne okozz nekem még egyszer csalódást.
*Hat szó. Csupán ennyi elég volt, hogy a fiú lábából kifusson az élet és egy kissé megtántorodjon. *
-Ha anyára gondolsz...
-Anyádra gondolok.
*Vág a férfi a szavába. A szavak késként vágnak a fiú bőrébe felszakítva alig beforrt, vagy még beforratlan sebeket. Emlékek rohanják meg, amiket már rég elfelejtett, vagy legalább is amiket már rég el akart felejteni. Egy nő sikolya, majd még eggyé, majd egy tucaté. A zaj elviselhetetlen. Wark a fülére tapasztott kézzel botorkál ki a ház ajtaján. A hangzavarból a zuhanás rázza fel. Kezével még éppen sikerül tompítania az esést, de egy is hangos puffanással vágódik el a poros utcán. Szeme sarkában még pont látja a távolodó szekér sziluettjét a porfüggönyön keresztül és mintha a kocsis szitkozódása is eljutna füléig, de ez már csak valószínűleg képzet társítás. Csendben feltápászkodik, miközben kezével megpróbálja a lehető legtisztábbra seperni magát. Semmi eredmény. Azt persze megtehetné, hogy visszamegy a házba és megmosakszik, de most nem akar az apja elé kerülni. Így végül úgy határoz, hogy főtéren lévő szökőkútnál, majd megnedvesíti a kezét és azzal majd letörli magát. Lassan halad a célja felé. Nem siet. Minek is sietne? Jó idő van, talán egy kicsit meleg, de legalább a fejét ki tudja szellőztetni. *
~Apának igaza van. Egy senki vagyok... talán még rosszabb is. Az egyetlen dolog, amit tehetek, hogy tovább viszem a nevemet és remélem, hogy a gyerekeim majd többre viszik. Ha másért nem anyáért... Anya... Büszkévé teszlek. ~
*Mélázik el olyannyira, hogy észre sem veszi, hogy már a tér közepénél tart. Gyorsan sikerült idejutnia, révén nem sokan tartózkodnak most a téren, így nem akadt fent semmilyen bio akadályon. Meg is áll a kút kissé már töredezett karimája mellett, majd belemártja a kezét. Élvezettel konstatálja a víz hideg cirógatását a bőrén, majd miután elnyomta magában az érzést, hogy fejest ugorjon a vízbe, gyorsan letörölgeti poros ruháját. A nap még éppen csak elhagyta a delelőjét, szóval előtte még az egész nap, csak éppen azt nem tudja, hogy mit tegyen. Már nem mintha sok lehetősége lenne. Hangosan felsóhajt, majd állát tenyerébe hajtva kezdi el vizslatni a tömeget, hátha lát valamit, ami legalább egy kis táppontot nyújt neki abban, hogy most mégis mi tévő legyen. *
A hozzászólás írója (Warkdyn Thrommos) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.15 22:16:57
618. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-15 18:17:06
Üzenet elküldve: 2020-06-15 18:17:06
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
// Katica vadászat //
*Sok mindent itt Artheniorban nem mondhat a neve. Wegtorenben többen ismerték a nevet és a hozzá köthető, egykor szép nagy vagyont, de mára, az új városban mindkettő csak megfakult. A vagyon elfogyott, a név pedig semmitmondóvá vált. De természetesen ez a lányt egyáltalán nem zavarja. Sokkal jobb neki az az élet, ahol ugyan olyan lehet, mint a többiek. Vagyis hát nagyjából legalábbis, ha nem nézik a flúgosnak mondott kis dolgait.*
- Nekem tetszik a tiéd. *Tűnődik is el egy pillanatra, még állát is komoly koncentrálással kezdi dörzsölgetni, de végül csak tanácstalanul tárja szét karjait.* De nem jut eszembe semmi becenév hozzá. Talán Ari.
*Vigyorodik is el szélesen a gondolatra, hogy bizonyára Arelow nem lesz lenyűgözve tőle, de az őszintét megvallva ez a becenév Luni számára sem tökéletes, így valószínűleg nem fogja a férfit azzal kínozni, hogy így szólítsa.*
- Lebegő torony? Te láttad?
*Nyílnak is nagyra szemei, miközben arcára kiül a gyermeki kíváncsiság. Ő is mennyi mindent meg akart már nézni. Főleg olyan helyeket, amelyekre az apja csak szigorú nemet mondott, mert hogy veszélyes. Sosem tudta megértetni az öreggel, hogy igazából minden hely veszélyes. Hisz mi a garancia arra, hogy nem pont itt a főtéren fogja valaki egy tőrrel leszúrni, hogy elvegye azt a pár darab aranyat, ami meglapul az övére kötött erszényében. Az ilyesfajta megjegyzéseivel igazából csak annyit ért el, hogy az apja még szigorúbb keretek között próbálja nevelni, s ahhoz is ki kell szöknie, hogy katicát hajkurásszon a főtéren. Így hát nem is lenne nagy csoda mások számára, ha tudnák, hogy így él, s ezért ennyire fura. Ha már a való világból nem sokat haraphat, hát elképzel magának egyet, amiben nincs négy fal közé zárva. Így ha kijut a szabad levegőre már nem is tud azonosulni az egyszerű városlakókkal. Nem hiába nincsenek barátai, nincs szerelme, hisz nem volt jó példa előtte ahhoz, hogyan is kell igazán élni. Fiatal felnőtt nő testébe bújva él egy gyermeki lélek, aki a felszabadításra vár, de mindhiába.*
- Apa engem nem engedett oda.
*Húzza is el végül a száját, majd a páncélra már elmosolyodik.*
- Ahhoz meg gratulálok. Vagy hát... nem tudom mit szoktak arra mondani, de biztos szép lesz.
*Bólogat is határozottan, majd az újabb kérdésre először lassan pislog párat. Végül a fejét kissé nemlegesen ingatja meg.*
- Már nem. Wegtorenben azt hiszem az voltam. Apám fegyverkészítő volt, de nem ám az egyszerű hétköznapi embernek készített míves munkákat, hanem sokkal magasabb rétegnek. Sok aranyért dolgozott, de nagyon szép és strapabíró munkái voltak. Ezért sokan ismerték a nevét.
*Válaszolja is meg végül a kérdést, de igazából a hangszíne semmitmondó. Nincs benne sem büszkeség, sem csodálat apja munkássága iránt. Inkább úgy válaszol, mint aki az egészet gondosan betanulta már. És lényegét tekintve ez így is van, hisz ő maga nem ért a fegyverekhez. Persze két kard közül meg tudja állapítani, hogy melyik néz ki jobban, de ezzel le is van zárva nála a dolog. Azt tudja, hogy nagy vagyonra tettek szert a munkájával, amiért az ottani nemesek tisztelettel adóztak a neve előtt. Hisz egy Sealey kard nem csak gyönyörű volt, hanem erős is, amivel bátran védhették a várost, ha a helyzet úgy hozta. De itt Artheniorban, ha megemlíti, hogy ő Sealey vér, nagyjából mára már csak olyan csengése maradt, mintha annyit mondana, hogy mákos rétes.*
*Sok mindent itt Artheniorban nem mondhat a neve. Wegtorenben többen ismerték a nevet és a hozzá köthető, egykor szép nagy vagyont, de mára, az új városban mindkettő csak megfakult. A vagyon elfogyott, a név pedig semmitmondóvá vált. De természetesen ez a lányt egyáltalán nem zavarja. Sokkal jobb neki az az élet, ahol ugyan olyan lehet, mint a többiek. Vagyis hát nagyjából legalábbis, ha nem nézik a flúgosnak mondott kis dolgait.*
- Nekem tetszik a tiéd. *Tűnődik is el egy pillanatra, még állát is komoly koncentrálással kezdi dörzsölgetni, de végül csak tanácstalanul tárja szét karjait.* De nem jut eszembe semmi becenév hozzá. Talán Ari.
*Vigyorodik is el szélesen a gondolatra, hogy bizonyára Arelow nem lesz lenyűgözve tőle, de az őszintét megvallva ez a becenév Luni számára sem tökéletes, így valószínűleg nem fogja a férfit azzal kínozni, hogy így szólítsa.*
- Lebegő torony? Te láttad?
*Nyílnak is nagyra szemei, miközben arcára kiül a gyermeki kíváncsiság. Ő is mennyi mindent meg akart már nézni. Főleg olyan helyeket, amelyekre az apja csak szigorú nemet mondott, mert hogy veszélyes. Sosem tudta megértetni az öreggel, hogy igazából minden hely veszélyes. Hisz mi a garancia arra, hogy nem pont itt a főtéren fogja valaki egy tőrrel leszúrni, hogy elvegye azt a pár darab aranyat, ami meglapul az övére kötött erszényében. Az ilyesfajta megjegyzéseivel igazából csak annyit ért el, hogy az apja még szigorúbb keretek között próbálja nevelni, s ahhoz is ki kell szöknie, hogy katicát hajkurásszon a főtéren. Így hát nem is lenne nagy csoda mások számára, ha tudnák, hogy így él, s ezért ennyire fura. Ha már a való világból nem sokat haraphat, hát elképzel magának egyet, amiben nincs négy fal közé zárva. Így ha kijut a szabad levegőre már nem is tud azonosulni az egyszerű városlakókkal. Nem hiába nincsenek barátai, nincs szerelme, hisz nem volt jó példa előtte ahhoz, hogyan is kell igazán élni. Fiatal felnőtt nő testébe bújva él egy gyermeki lélek, aki a felszabadításra vár, de mindhiába.*
- Apa engem nem engedett oda.
*Húzza is el végül a száját, majd a páncélra már elmosolyodik.*
- Ahhoz meg gratulálok. Vagy hát... nem tudom mit szoktak arra mondani, de biztos szép lesz.
*Bólogat is határozottan, majd az újabb kérdésre először lassan pislog párat. Végül a fejét kissé nemlegesen ingatja meg.*
- Már nem. Wegtorenben azt hiszem az voltam. Apám fegyverkészítő volt, de nem ám az egyszerű hétköznapi embernek készített míves munkákat, hanem sokkal magasabb rétegnek. Sok aranyért dolgozott, de nagyon szép és strapabíró munkái voltak. Ezért sokan ismerték a nevét.
*Válaszolja is meg végül a kérdést, de igazából a hangszíne semmitmondó. Nincs benne sem büszkeség, sem csodálat apja munkássága iránt. Inkább úgy válaszol, mint aki az egészet gondosan betanulta már. És lényegét tekintve ez így is van, hisz ő maga nem ért a fegyverekhez. Persze két kard közül meg tudja állapítani, hogy melyik néz ki jobban, de ezzel le is van zárva nála a dolog. Azt tudja, hogy nagy vagyonra tettek szert a munkájával, amiért az ottani nemesek tisztelettel adóztak a neve előtt. Hisz egy Sealey kard nem csak gyönyörű volt, hanem erős is, amivel bátran védhették a várost, ha a helyzet úgy hozta. De itt Artheniorban, ha megemlíti, hogy ő Sealey vér, nagyjából mára már csak olyan csengése maradt, mintha annyit mondana, hogy mákos rétes.*
617. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-15 17:47:13
Üzenet elküldve: 2020-06-15 17:47:13
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Rab madarak//
*Azt az éjjelt sosem fogja elfelejteni. Akkor érte el az a sorsdöntő fordulat, amely fenekestől felborította ezidáig teljesen megszokott kis életét. A pompa és a pazar életvitel hirtelen vált köddé, hogy helyét átvegye az út pora, a kimerültség, a megannyi tanácstalanság és a magány. De mindmáig úgy gondolja, hogy akkor helyes döntést hozott. Ha azt akarja, hogy a maga ura legyen, akkor minden béklyót, mi előző életével megkötötte kényszerűen le kell dobnia, s ha ily módon is, de teljesen új életet kell kezdenie. Ehhez pedig súlyos döntést kellett meghoznia. A hajnal sötét óráiban maga mögött kellett hagynia azt a házat, amelyet hosszú éveken keresztül otthonnak nevezett.
Már lassan két éve, hogy úton van. Két év alatt nem találta meg azt a helyet, melyet képes lenne új otthonának nevezni. Hosszabb-rövidebb ideig sokfelé megmutatkozott, de az idegen arcok, helyek és érzések sosem váltak barátságossá, sosem tudta megszokni az újat. Mindemellett reménykedik abban, hogy egyszer elérkezik arra a helyre, amelyet, ha meglát, ha jobban megismer képes lesz azt mondani, hogy igen, végre itt nyugalomra lelhet felzaklatott szíve.
Egy idegennek biztosan badarságnak tűnhet ez az egész. Egy fiatal, aranyhéjú tojásból született lány, aki igazán azt sem tudja mi az, hogy élni, elmenekül egy elrendezett házasság, vagyon és pompa elől. De épp ez az, ami miatt Lina azon a hajnalon útra kelt. Meg akarta tudni milyen is az, mikor valaki igazán él, szabad akarata szerint cselekszik, s olyannak adja oda magát, akit szívből szeret. Nem kell megfelelni a szülők és a társadalom elvárásainak.
Még mindig zengenek apja utolsó szavai, amit akkor intézett hozzá. "Haszontalan vagy és csalódást okozol. Egy tárgy vagy, ami hasznot fog nekünk hozni. Kénytelen leszel beletörődni, ha nem akarod, hogy kitagadjunk és elveszíts mindent. Gyenge vagy egyedül talpon maradni."
Apja kereskedő, így nem is csodálja, hogy a férfi ilyen egyszerűen csak egy jövedelmező árunak tekinti. Viszont súlyos nagyot tévedett. Nem tagadja, hogy jó volt, hogy nem kellett hiányt szenvednie semmiben, de ha szabadsága ezen múlott, akkor nem várta meg, hogy szülei valóban kitagadják. Ő maga adta vissza készségesen azt, ami addig volt, hogy mára, ha egyszerű is, de legalább szabad ember lehessen.
Útja során sokat hallott már Artheniorról. A városról mely olyan bátor (vagy ostoba), hogy nem emelt maga köré falakat. Ahol megannyi faj, megannyi élet talált otthonra. Ahol talán számára is van remény, hogy végre lehorgonyozhat. A fáradtság teljesen átjárta már. Noha a fizikai sem törpül el, de igazából már a lelke fáradt. Az, hogy mindig a mának kell élnie tervek és kilátás nélkül. Hogy nincs semmi és senki, amihez vagy akihez tartozhatna. Cél nélkül csak sodródik a tengeren, félve attól, hogy a feje fölött összecsapó, hatalmas hullámok egyszer csak elnyelik, s örökre eltűnik a sötét mélységben. Ez a kilátástalanság egy ideig megszokott lett, de mára már csak egy teher, amitől minél előbb meg szeretne már szabadulni. De még most is korainak érzi a reménykedést, inkább csak a közeli jövőben gondolkodik. Abban, hogy beül egy fogadóba, teletömi a hasát, talán tőle szokatlan módon még alaposan le is issza magát, megfáradt tagjait pedig egy fürdőben nyújtóztatja ki, hogy utána szinte eszméletlenül dőljön be egy ágyba, ahol békésen aludhatja át az éjszakát.
Az útbaigazításoknak hála azt tudja már, hogy éppen a város főterén van. A többi felkutatásával még ráér. Egy darabig úgy is biztos, hogy még itt lesz. Először kiszáradt torkának kínját szeretné enyhíteni, amihez tökéletes eszköz a téren álló szökőkút, melynek tiszta vize békésen csobog. Megszokásból, de már nem is tudja miért, futó pillantást vet a téren sétálgató városiakra, majd azután köpenyének csuklyáját jobban az arcába húzva indul is meg a kút felé. Noha nem tegnap volt, hogy maga mögött hagyta a családi házat még mindig tart attól, hogy szülei utána küldtek valakit, aki jó pénzért kegyetlenül elszakítja a szabad élettől, hogy hazatoloncolja. De ezidáig sikerült mindannyiszor meglógnia, a végén pedig úgy néz ki, hogy apjáék belenyugodtak a dologba, s lemondtak arról, hogy lányukon keresztül hizlalják tovább vagyonukat. De mindig is úgy tartotta, hogy jobb az óvatosság. A szakadt vászonnadrágban és ingben, a bokáig takaró köpenyben és csuklyában inkább néznék egy koldus fiúnak, mint egy nemes hölgynek, így annyira nem tart attól, hogy felismerhetik. Az út pora sem enged sokat látni az arcából, így nagyobb nyugalommal siet is a kúthoz, hogy kezeit belemártva emeljen ki egy adag vizet, s mohó kortyokkal csökkentse a kínzó szomjúságát. Azután pedig ráér, hogy elkezdje felfedezni a várost. Vagy legalábbis felkutasson egy fogadót.*
*Azt az éjjelt sosem fogja elfelejteni. Akkor érte el az a sorsdöntő fordulat, amely fenekestől felborította ezidáig teljesen megszokott kis életét. A pompa és a pazar életvitel hirtelen vált köddé, hogy helyét átvegye az út pora, a kimerültség, a megannyi tanácstalanság és a magány. De mindmáig úgy gondolja, hogy akkor helyes döntést hozott. Ha azt akarja, hogy a maga ura legyen, akkor minden béklyót, mi előző életével megkötötte kényszerűen le kell dobnia, s ha ily módon is, de teljesen új életet kell kezdenie. Ehhez pedig súlyos döntést kellett meghoznia. A hajnal sötét óráiban maga mögött kellett hagynia azt a házat, amelyet hosszú éveken keresztül otthonnak nevezett.
Már lassan két éve, hogy úton van. Két év alatt nem találta meg azt a helyet, melyet képes lenne új otthonának nevezni. Hosszabb-rövidebb ideig sokfelé megmutatkozott, de az idegen arcok, helyek és érzések sosem váltak barátságossá, sosem tudta megszokni az újat. Mindemellett reménykedik abban, hogy egyszer elérkezik arra a helyre, amelyet, ha meglát, ha jobban megismer képes lesz azt mondani, hogy igen, végre itt nyugalomra lelhet felzaklatott szíve.
Egy idegennek biztosan badarságnak tűnhet ez az egész. Egy fiatal, aranyhéjú tojásból született lány, aki igazán azt sem tudja mi az, hogy élni, elmenekül egy elrendezett házasság, vagyon és pompa elől. De épp ez az, ami miatt Lina azon a hajnalon útra kelt. Meg akarta tudni milyen is az, mikor valaki igazán él, szabad akarata szerint cselekszik, s olyannak adja oda magát, akit szívből szeret. Nem kell megfelelni a szülők és a társadalom elvárásainak.
Még mindig zengenek apja utolsó szavai, amit akkor intézett hozzá. "Haszontalan vagy és csalódást okozol. Egy tárgy vagy, ami hasznot fog nekünk hozni. Kénytelen leszel beletörődni, ha nem akarod, hogy kitagadjunk és elveszíts mindent. Gyenge vagy egyedül talpon maradni."
Apja kereskedő, így nem is csodálja, hogy a férfi ilyen egyszerűen csak egy jövedelmező árunak tekinti. Viszont súlyos nagyot tévedett. Nem tagadja, hogy jó volt, hogy nem kellett hiányt szenvednie semmiben, de ha szabadsága ezen múlott, akkor nem várta meg, hogy szülei valóban kitagadják. Ő maga adta vissza készségesen azt, ami addig volt, hogy mára, ha egyszerű is, de legalább szabad ember lehessen.
Útja során sokat hallott már Artheniorról. A városról mely olyan bátor (vagy ostoba), hogy nem emelt maga köré falakat. Ahol megannyi faj, megannyi élet talált otthonra. Ahol talán számára is van remény, hogy végre lehorgonyozhat. A fáradtság teljesen átjárta már. Noha a fizikai sem törpül el, de igazából már a lelke fáradt. Az, hogy mindig a mának kell élnie tervek és kilátás nélkül. Hogy nincs semmi és senki, amihez vagy akihez tartozhatna. Cél nélkül csak sodródik a tengeren, félve attól, hogy a feje fölött összecsapó, hatalmas hullámok egyszer csak elnyelik, s örökre eltűnik a sötét mélységben. Ez a kilátástalanság egy ideig megszokott lett, de mára már csak egy teher, amitől minél előbb meg szeretne már szabadulni. De még most is korainak érzi a reménykedést, inkább csak a közeli jövőben gondolkodik. Abban, hogy beül egy fogadóba, teletömi a hasát, talán tőle szokatlan módon még alaposan le is issza magát, megfáradt tagjait pedig egy fürdőben nyújtóztatja ki, hogy utána szinte eszméletlenül dőljön be egy ágyba, ahol békésen aludhatja át az éjszakát.
Az útbaigazításoknak hála azt tudja már, hogy éppen a város főterén van. A többi felkutatásával még ráér. Egy darabig úgy is biztos, hogy még itt lesz. Először kiszáradt torkának kínját szeretné enyhíteni, amihez tökéletes eszköz a téren álló szökőkút, melynek tiszta vize békésen csobog. Megszokásból, de már nem is tudja miért, futó pillantást vet a téren sétálgató városiakra, majd azután köpenyének csuklyáját jobban az arcába húzva indul is meg a kút felé. Noha nem tegnap volt, hogy maga mögött hagyta a családi házat még mindig tart attól, hogy szülei utána küldtek valakit, aki jó pénzért kegyetlenül elszakítja a szabad élettől, hogy hazatoloncolja. De ezidáig sikerült mindannyiszor meglógnia, a végén pedig úgy néz ki, hogy apjáék belenyugodtak a dologba, s lemondtak arról, hogy lányukon keresztül hizlalják tovább vagyonukat. De mindig is úgy tartotta, hogy jobb az óvatosság. A szakadt vászonnadrágban és ingben, a bokáig takaró köpenyben és csuklyában inkább néznék egy koldus fiúnak, mint egy nemes hölgynek, így annyira nem tart attól, hogy felismerhetik. Az út pora sem enged sokat látni az arcából, így nagyobb nyugalommal siet is a kúthoz, hogy kezeit belemártva emeljen ki egy adag vizet, s mohó kortyokkal csökkentse a kínzó szomjúságát. Azután pedig ráér, hogy elkezdje felfedezni a várost. Vagy legalábbis felkutasson egy fogadót.*
616. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-15 15:10:14
Üzenet elküldve: 2020-06-15 15:10:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 72
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 72
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Rath, Kerkiad //
*Rath válaszol Kerkiadnak. A zsoldos nem mond rá semmit, inkább halad tovább a polgárnegyedben. Mikor kiér Arthenior főterére kicsit szokatlan számára. Nagy szokott lenni a tömeg, de most nagyobb. Kerkiad körbetekint szemeivel, hogy miért ilyen nagy a tömeg. Egy szónokot vesz észre. Szónok valami beszéd közepén lehetett. A zsoldos nem egészen érti mit mond, de néhány dolgot megért. Megérti, hogy valamiféle forradalom volt, amivel eltörölték a nemesi rendszert. Egyre ideges lesz. Úgy érzi, mintha elvették volna tőle azt az utat, amivel elérte volna célját. Azt utat, amivel több lehetett volna, mint egy városlakó. Szerencsére tudja magát türtőztetni, hogy ne tegyen olyat, amit később megbánna, de arcán még mindig látszik az a harag, amit kimondana. Mond egy mondatott Rathnak, enyhén morogva. *
-Ideje tovább haladnunk a fogadóhoz.
*Kerkiad elindul a fogadó felé reméli, hogy ott majd kicsit nyugodtabb lesz. *
*Rath válaszol Kerkiadnak. A zsoldos nem mond rá semmit, inkább halad tovább a polgárnegyedben. Mikor kiér Arthenior főterére kicsit szokatlan számára. Nagy szokott lenni a tömeg, de most nagyobb. Kerkiad körbetekint szemeivel, hogy miért ilyen nagy a tömeg. Egy szónokot vesz észre. Szónok valami beszéd közepén lehetett. A zsoldos nem egészen érti mit mond, de néhány dolgot megért. Megérti, hogy valamiféle forradalom volt, amivel eltörölték a nemesi rendszert. Egyre ideges lesz. Úgy érzi, mintha elvették volna tőle azt az utat, amivel elérte volna célját. Azt utat, amivel több lehetett volna, mint egy városlakó. Szerencsére tudja magát türtőztetni, hogy ne tegyen olyat, amit később megbánna, de arcán még mindig látszik az a harag, amit kimondana. Mond egy mondatott Rathnak, enyhén morogva. *
-Ideje tovább haladnunk a fogadóhoz.
*Kerkiad elindul a fogadó felé reméli, hogy ott majd kicsit nyugodtabb lesz. *
615. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-15 12:50:16
Üzenet elküldve: 2020-06-15 12:50:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Az engedetlen gyűrűje//
*Else nem az érzelmek felismeréséről híres, de az ökölbe szorult kezeket mégis észreveszi, bár nem érti azoknak az okát. Némán tudatosítja magában, hogy lehet vékony jégen kezdett el táncolni, mégis ez most nem az a pillanat, hogy abbahagyja a mesélést. Ha egyszer elkezdte, ideje befejeznie, így nem áll meg, de fél szemmel azért oda- oda pillant a másikra, hiszen nem tudja mire számítson. A dühös személyek veszélyesek és meggondolatlanok, ezt nagyon is tudja. A sötételf nagyon csöndben van ami némileg frusztrálja a fiatal leányt, mégis az ölelés valamelyest megnyugtatja bármennyire is rideg helyzetükben társasága. Aztán hirtelen minden egyszerre tör ki a másikból. Lassan mutatkoznak meg az érzelmei a mese kapcsán szinte csak elővillanva, mégis amikor véget ér az ölelés valami teljesen megváltozik. Először, csak két nyitott ajak a válasza a pillanatok alatt megváltozó helyzetre, aztán egy átsuhanó elérzékenyülés kopogtat be az elméjébe, hiszen miatta még sosem volt senki, csak szánakozó sem. Mégis Else gyomra összeszorul és rettegni kezd, hogy mire is készül a sötételf. ~Ezt nem hagyhatom, amúgy is félre érti...~ gondolja magában kétségbeesetten és hirtelen az első gondolata után folyamodva megpróbálja megragadni a másik karját, hogy lenyugtathassa. *
- Dvorn, nézz rám! Vegyél kérlek egy mély levegőt! *Szól hozzá lágyan, majd mélyet sóhajt a helyzet döntésképtelensége végett. Világ életében gyűlölte az apját, szörnyű dolgokat tett mégis nem akarja, hogy megöljék, mert leendőbelijének ebből tényleg baja lehet. Az apja befolyásos ember, rengeteg testőrrel maga mellett, a hirtelen érzelmek pedig elgyengítik az esélyeket. *
- Figyelj! Apám tényleg szörnyű ember, de félre értetted amit mondtam! Igen, sok mindent tett, de még szűz vagyok! Ártatlan a szó ezen értelmében! Érted? Addig nem ment el, szerencsére! Vigyáztam magamra és most, ha odamész, csak neked lesz bajod! 7 személyi testőre van, nem véletlenül! Befolyásos és a halála nem maradna hír nélkül! Börtönbe akarsz kerülni vagy, csak megöletni magad? Itt vagyok, élek! Van egy- két horzsolás a testemen és nem egyszer megfogdostok, de emiatt nem ölhetsz senkit! Még ha annyiszor kívántam is, hogy halljon meg ne legyél, olyan mint ő! A meggondolatlanság és a düh sosem vezet jóhoz! Kérlek! Elviszlek hozzá, de más módon is ellehet ezt intézni nem, csak vérrel! *A nő szavai kétségbeesettek és szinte, csak szünet nélküli hadarás minden sor, amíg türkizei könyörgően keresik a másik szempárját. Aztán egy utolsó ötlet ugrik be lelki szemei elé, nem más, mint az elterelés, ami noha átlátszó lehet, de egy próbát megér. *
- Neked milyen mesét meséltek kiskorodban? *Kérdezi visszatérve előző témájukhoz, közben a fejével int, hogy kövesse a feldühödött az úton, mely a házukhoz vezet. *
//Az engedetlen gyűrűje//
*Else nem az érzelmek felismeréséről híres, de az ökölbe szorult kezeket mégis észreveszi, bár nem érti azoknak az okát. Némán tudatosítja magában, hogy lehet vékony jégen kezdett el táncolni, mégis ez most nem az a pillanat, hogy abbahagyja a mesélést. Ha egyszer elkezdte, ideje befejeznie, így nem áll meg, de fél szemmel azért oda- oda pillant a másikra, hiszen nem tudja mire számítson. A dühös személyek veszélyesek és meggondolatlanok, ezt nagyon is tudja. A sötételf nagyon csöndben van ami némileg frusztrálja a fiatal leányt, mégis az ölelés valamelyest megnyugtatja bármennyire is rideg helyzetükben társasága. Aztán hirtelen minden egyszerre tör ki a másikból. Lassan mutatkoznak meg az érzelmei a mese kapcsán szinte csak elővillanva, mégis amikor véget ér az ölelés valami teljesen megváltozik. Először, csak két nyitott ajak a válasza a pillanatok alatt megváltozó helyzetre, aztán egy átsuhanó elérzékenyülés kopogtat be az elméjébe, hiszen miatta még sosem volt senki, csak szánakozó sem. Mégis Else gyomra összeszorul és rettegni kezd, hogy mire is készül a sötételf. ~Ezt nem hagyhatom, amúgy is félre érti...~ gondolja magában kétségbeesetten és hirtelen az első gondolata után folyamodva megpróbálja megragadni a másik karját, hogy lenyugtathassa. *
- Dvorn, nézz rám! Vegyél kérlek egy mély levegőt! *Szól hozzá lágyan, majd mélyet sóhajt a helyzet döntésképtelensége végett. Világ életében gyűlölte az apját, szörnyű dolgokat tett mégis nem akarja, hogy megöljék, mert leendőbelijének ebből tényleg baja lehet. Az apja befolyásos ember, rengeteg testőrrel maga mellett, a hirtelen érzelmek pedig elgyengítik az esélyeket. *
- Figyelj! Apám tényleg szörnyű ember, de félre értetted amit mondtam! Igen, sok mindent tett, de még szűz vagyok! Ártatlan a szó ezen értelmében! Érted? Addig nem ment el, szerencsére! Vigyáztam magamra és most, ha odamész, csak neked lesz bajod! 7 személyi testőre van, nem véletlenül! Befolyásos és a halála nem maradna hír nélkül! Börtönbe akarsz kerülni vagy, csak megöletni magad? Itt vagyok, élek! Van egy- két horzsolás a testemen és nem egyszer megfogdostok, de emiatt nem ölhetsz senkit! Még ha annyiszor kívántam is, hogy halljon meg ne legyél, olyan mint ő! A meggondolatlanság és a düh sosem vezet jóhoz! Kérlek! Elviszlek hozzá, de más módon is ellehet ezt intézni nem, csak vérrel! *A nő szavai kétségbeesettek és szinte, csak szünet nélküli hadarás minden sor, amíg türkizei könyörgően keresik a másik szempárját. Aztán egy utolsó ötlet ugrik be lelki szemei elé, nem más, mint az elterelés, ami noha átlátszó lehet, de egy próbát megér. *
- Neked milyen mesét meséltek kiskorodban? *Kérdezi visszatérve előző témájukhoz, közben a fejével int, hogy kövesse a feldühödött az úton, mely a házukhoz vezet. *
614. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-15 11:31:50
Üzenet elküldve: 2020-06-15 11:31:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 39
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Az engedetlen gyűrűje//
*Sajnálattal hallja, hogy Else anyjáról nem fog túl sokat megtudni, sem a szülei viszonyáról. Érdekes téma lett volna. Nem tudná megmondani, hogy miért, de érdekli a lány helyzete. A házasság gondolata még érik benne, semmi sem köti még őket egyelőre, de egy ismerkedést mindenképpen megér neki. Szemei meglepődve kerekednek el amikor Else arról kezd beszélni, hogy mennyire hasonlít anyjára, külsőleg. Amikor a verés részhez és a molesztáláshoz érnek, akkor kezei reflex szerűen ökölbe szorítanak, s vörös szemei lángba gyúlnak, mint a száraz erdő, egy nyári forróságban. A lány nem is gondolja, hogy ezzel a történettel milyen lavinát indít el. Förtelem és undor keveredik benne, ahogy a nemesek utódlásairól, molesztálásairól hall. ~Ezek az emberek tényleg ostoba egy faj!~ Némán hallgatja végig a lány mondandóját és visszafogja keletkezett indulatait. Else váratlanul a homokos földre kuporodik majd dühösen Dvorn-ra veti pillantását. Nem érti ezt az emberi reakciót, a dühöt és a fenyegető kijelentést. Nem szól rá, csupán érzéketlen tekintetén fut végig egy idegrángás. A hirtelen felindulásból jövő ölelést nem tudja elkerülni. Állja az ölelést bár effajta gyengédség kimutatására nehezen képes, főleg ennyi ismeretség alapján. Izmai még mindig feszesek és a benne lévő érzelmi vulkán kitörni készül. Az erdő illatra szemöldöke húzódik fel kérdőn. Vesz egy nagy levegőt és még uralkodik magán amíg Else egy mesés történetet mond el neki. A történet végére megvan a véleménye a hallottakról.*
- Annak a királylánynak csak az kellett volna, hogy pár napra kitegyék az erdőbe és megtanulná a túlélés szabályait. A nemeseket meg le kellett volna vadászni, és kitenni a fejüket, kitömve a falra. *Szavaiból és érződik, hogy harag viharai gyülekeznek most benne. Újra kíváncsian tekint a lányra, hiszen a mesében lévő fiút felakasztják a történetben.*
- Ez nem egy boldog történet. A szomorú valóság. A fiú ártatlan volt. Csupán védte a védteleneket. *Most jön el a pillanat, amikor nem tudja magát türtőztetni. Kihúzza magát az ölelésből, mert amire készül, ahhoz nem állna jól az ölelés.*
- Apád egy undorító disznó! Nem kell a mocskos pénze, de az biztos, hogy amit veled tett nem fogja megúszni. A molesztálók a legrosszabbak minden bűnöző közül. Egy ártatlan, fiatal lény lelkét bemocskolni… elvenni az ártatlanságát… ennél nem létezik nagyobb bűn és ezt a tudtára fogom adni úgy, hogy azt is megbánja, hogy megszületett. *A számszeríját veszi kézbe, egy nyílvesszőt húz elő a tegezéből és felajzva betölti, kilövésre készen.*
- Most elmegyünk apádhoz és elbeszélgetek vele. Vezess a házához! *Else láthatja a forrongó mélységin, hogy nem fogja magát meggondolni, nem fog leállni, nem fog lenyugodni, amíg az igazságtalanságnak véget nem vet. Pont ezért él a munkájának, azért, hogy soha többé ne kelljen tétlenül állnia ártatlanok holteste felett, vagy elnézni a bántalmazásukat. Kérlelhetetlenül tekint a lányra és azt is lehet rajta látni, hogy olyannyira határozott szándékában, hogy ha Else nem segít, akkor maga indul el a lány apja után.*
//Az engedetlen gyűrűje//
*Sajnálattal hallja, hogy Else anyjáról nem fog túl sokat megtudni, sem a szülei viszonyáról. Érdekes téma lett volna. Nem tudná megmondani, hogy miért, de érdekli a lány helyzete. A házasság gondolata még érik benne, semmi sem köti még őket egyelőre, de egy ismerkedést mindenképpen megér neki. Szemei meglepődve kerekednek el amikor Else arról kezd beszélni, hogy mennyire hasonlít anyjára, külsőleg. Amikor a verés részhez és a molesztáláshoz érnek, akkor kezei reflex szerűen ökölbe szorítanak, s vörös szemei lángba gyúlnak, mint a száraz erdő, egy nyári forróságban. A lány nem is gondolja, hogy ezzel a történettel milyen lavinát indít el. Förtelem és undor keveredik benne, ahogy a nemesek utódlásairól, molesztálásairól hall. ~Ezek az emberek tényleg ostoba egy faj!~ Némán hallgatja végig a lány mondandóját és visszafogja keletkezett indulatait. Else váratlanul a homokos földre kuporodik majd dühösen Dvorn-ra veti pillantását. Nem érti ezt az emberi reakciót, a dühöt és a fenyegető kijelentést. Nem szól rá, csupán érzéketlen tekintetén fut végig egy idegrángás. A hirtelen felindulásból jövő ölelést nem tudja elkerülni. Állja az ölelést bár effajta gyengédség kimutatására nehezen képes, főleg ennyi ismeretség alapján. Izmai még mindig feszesek és a benne lévő érzelmi vulkán kitörni készül. Az erdő illatra szemöldöke húzódik fel kérdőn. Vesz egy nagy levegőt és még uralkodik magán amíg Else egy mesés történetet mond el neki. A történet végére megvan a véleménye a hallottakról.*
- Annak a királylánynak csak az kellett volna, hogy pár napra kitegyék az erdőbe és megtanulná a túlélés szabályait. A nemeseket meg le kellett volna vadászni, és kitenni a fejüket, kitömve a falra. *Szavaiból és érződik, hogy harag viharai gyülekeznek most benne. Újra kíváncsian tekint a lányra, hiszen a mesében lévő fiút felakasztják a történetben.*
- Ez nem egy boldog történet. A szomorú valóság. A fiú ártatlan volt. Csupán védte a védteleneket. *Most jön el a pillanat, amikor nem tudja magát türtőztetni. Kihúzza magát az ölelésből, mert amire készül, ahhoz nem állna jól az ölelés.*
- Apád egy undorító disznó! Nem kell a mocskos pénze, de az biztos, hogy amit veled tett nem fogja megúszni. A molesztálók a legrosszabbak minden bűnöző közül. Egy ártatlan, fiatal lény lelkét bemocskolni… elvenni az ártatlanságát… ennél nem létezik nagyobb bűn és ezt a tudtára fogom adni úgy, hogy azt is megbánja, hogy megszületett. *A számszeríját veszi kézbe, egy nyílvesszőt húz elő a tegezéből és felajzva betölti, kilövésre készen.*
- Most elmegyünk apádhoz és elbeszélgetek vele. Vezess a házához! *Else láthatja a forrongó mélységin, hogy nem fogja magát meggondolni, nem fog leállni, nem fog lenyugodni, amíg az igazságtalanságnak véget nem vet. Pont ezért él a munkájának, azért, hogy soha többé ne kelljen tétlenül állnia ártatlanok holteste felett, vagy elnézni a bántalmazásukat. Kérlelhetetlenül tekint a lányra és azt is lehet rajta látni, hogy olyannyira határozott szándékában, hogy ha Else nem segít, akkor maga indul el a lány apja után.*
613. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-14 22:20:01
Üzenet elküldve: 2020-06-14 22:20:01
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 91
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Egy koranyári késődélután//
*Látja biz', hogy nagyon menne már elbújni. Így nem is szaporítja tovább a szót, engedi, hogy rejtekhelyet keressen magának a kis törpe. Ezt akaratlanul is felfedi Titthy előtt, megkönnyítve ezzel a dolgát. Szólni azonban nem szól róla. Majd úgy intézi, hogy beleteljen kis időbe, mire megtalálja.*
- Jól van, te tudod.* Mosolyog a törpére, mikor az hevesen a játék pártját fogja.*
- Jó, nem lesek.* Ígéri meg, s bele is fog a számolásba. Szavait igazolván még arcát is eltakarja kicsiny kezeivel, ujjai is össze vannak zárva. Húszig mondja a számokat, köztük pedig pár pillanatnyi szünetet hagy. Mikor a számolás végére ér, komótosan útnak indul. Szándékosan nem abba az irányba megy először, amerre Ruuno bújt. A Pega irányába veszi legelőször az irányt. Úgy tesz, mintha buzgón kutatna Ruuno után, fenntartva ezzel a látszatát annak, hogy fogalma sincs, hol rejtőzhet az apróság. Szépen körbejárja a Pega épületét, majd a fürdőét is. Közben arra gondol, hogy megint a háta mögé lopózik Ruunonak, úgy leplezi le. De hamar el is veti ezt, mert az előbb is megijesztette szegényt. Útja következő állomása a Polgárnegyed széle, s az ott található házakat nézi meg alaposan, amennyire csak lehetséges. Közben már magának is keres búvóhelyet, s meg is lát egy keskeny kis kapualjat. Az elég jól eltakarná. Rövidesen végez itt is, s már csak egyetlen hely maradt, a városba vezető út széle. Megáll egy pillanatra, amint ideér, s fejét forgatva néz körbe. Majd - mintha találomra választotta volna ki - megindul annak a bokornak az irányába, amely mögött Ruuno is rejtőzik. A növény elé érve kezével kicsit beletúr az ágak közé. Közben oldalvást lépegetve szépen lassan közeledik a törpéhez.*
//Egy koranyári késődélután//
*Látja biz', hogy nagyon menne már elbújni. Így nem is szaporítja tovább a szót, engedi, hogy rejtekhelyet keressen magának a kis törpe. Ezt akaratlanul is felfedi Titthy előtt, megkönnyítve ezzel a dolgát. Szólni azonban nem szól róla. Majd úgy intézi, hogy beleteljen kis időbe, mire megtalálja.*
- Jól van, te tudod.* Mosolyog a törpére, mikor az hevesen a játék pártját fogja.*
- Jó, nem lesek.* Ígéri meg, s bele is fog a számolásba. Szavait igazolván még arcát is eltakarja kicsiny kezeivel, ujjai is össze vannak zárva. Húszig mondja a számokat, köztük pedig pár pillanatnyi szünetet hagy. Mikor a számolás végére ér, komótosan útnak indul. Szándékosan nem abba az irányba megy először, amerre Ruuno bújt. A Pega irányába veszi legelőször az irányt. Úgy tesz, mintha buzgón kutatna Ruuno után, fenntartva ezzel a látszatát annak, hogy fogalma sincs, hol rejtőzhet az apróság. Szépen körbejárja a Pega épületét, majd a fürdőét is. Közben arra gondol, hogy megint a háta mögé lopózik Ruunonak, úgy leplezi le. De hamar el is veti ezt, mert az előbb is megijesztette szegényt. Útja következő állomása a Polgárnegyed széle, s az ott található házakat nézi meg alaposan, amennyire csak lehetséges. Közben már magának is keres búvóhelyet, s meg is lát egy keskeny kis kapualjat. Az elég jól eltakarná. Rövidesen végez itt is, s már csak egyetlen hely maradt, a városba vezető út széle. Megáll egy pillanatra, amint ideér, s fejét forgatva néz körbe. Majd - mintha találomra választotta volna ki - megindul annak a bokornak az irányába, amely mögött Ruuno is rejtőzik. A növény elé érve kezével kicsit beletúr az ágak közé. Közben oldalvást lépegetve szépen lassan közeledik a törpéhez.*
612. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-14 17:09:10
Üzenet elküldve: 2020-06-14 17:09:10
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 100
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Anyatej ügy//
*A sors kegyes hozzájuk, nem kell pelenkázó helyet keresni. Thim elnyel egy majdnem kitörő sóhajt. Ha már Vanna idáig kitartott mellettük, szeretne lelkesebbnek látszani, mint amilyen ebben a pillanatban. Emellett meggyőződése, hogy a kis srác nagyon is jól érzékelné, ha Thim fáradtság, vagy kedvetlenség jeleit mutatná, és akkor biztosan nem bízna meg benne. Összességében pedig nagyon is örömmel csinálja ezt.*
- Persze, miért ne? Szerintem is szép kútja van a városnak. A kis barátunknak pedig jó ízlése. *Megsimogatja a baba hátát, hogy az tudja, róla van szó éppen. Ezután a kút közelében keres egy köztéri padot, ahol elférnek mindhárman. Úgy gondolja, rájuk fér, hogy leüljenek. Közben hallgatja Vannát babanyelven beszélni.*
- Amióta elindultunk, ámulok ezen, hogy milyen jól tudsz beszélgetni vele. Mintha más lenne az anyanyelvetek. *Mosolyog a tündérre és a kisfiúra.* - Mellesleg biztos vagyok benne, hogy ő még tudja a saját nevét. Úgy értem, felismerné, ha hallaná. Persze, ha nem tudjuk meg senkitől, és mi következetesen másképp hívjuk, előbb-utóbb elfelejtené. Azt igazán nem akarom.
*A sors kegyes hozzájuk, nem kell pelenkázó helyet keresni. Thim elnyel egy majdnem kitörő sóhajt. Ha már Vanna idáig kitartott mellettük, szeretne lelkesebbnek látszani, mint amilyen ebben a pillanatban. Emellett meggyőződése, hogy a kis srác nagyon is jól érzékelné, ha Thim fáradtság, vagy kedvetlenség jeleit mutatná, és akkor biztosan nem bízna meg benne. Összességében pedig nagyon is örömmel csinálja ezt.*
- Persze, miért ne? Szerintem is szép kútja van a városnak. A kis barátunknak pedig jó ízlése. *Megsimogatja a baba hátát, hogy az tudja, róla van szó éppen. Ezután a kút közelében keres egy köztéri padot, ahol elférnek mindhárman. Úgy gondolja, rájuk fér, hogy leüljenek. Közben hallgatja Vannát babanyelven beszélni.*
- Amióta elindultunk, ámulok ezen, hogy milyen jól tudsz beszélgetni vele. Mintha más lenne az anyanyelvetek. *Mosolyog a tündérre és a kisfiúra.* - Mellesleg biztos vagyok benne, hogy ő még tudja a saját nevét. Úgy értem, felismerné, ha hallaná. Persze, ha nem tudjuk meg senkitől, és mi következetesen másképp hívjuk, előbb-utóbb elfelejtené. Azt igazán nem akarom.
611. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-14 09:55:08
Üzenet elküldve: 2020-06-14 09:55:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 29
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
// Indulás a toronyba! //
* Ruena nem a türelmes fehérnépek minta példánya.*
- Hát ennyi!* löki el magát a hideg kőfaltól. Nem vár tovább egyetlen percet sem. Nem neheztel Dorianre, hiszen nem beszéltek meg pontos időpontot az indulásra. Nem várható el hát, hogy hatokig otthon ücsörögjön az ifjú arra várva, hogy Ruena beállít hozzá. A lányka kész egyedül nekivágni a kalandnak. Nem akar több időt vesztegetni, ideje a saját lábára állnia. Nem hagyja, hogy az élet továbbra is csak úgy elsuhanjon mellette. Határozott léptekkel indul el a főtér irányába. Nem ismeri a járást a toronyig, de bízik benne, hogy a környező utak vannak annyira forgalmasak, hogy mindig tudjon kérni útbaigazítást, ha elbizonytalanodna belső iránytűje.*
* Lába már a tér macskaköveit koptatja, amikor eszébe jut, hogy nem lett volna utolsó ötlet hagyni legalább egy levelet Doriannak, hogy ne várjon rá a jövőben. Hátrapillant válla felett az útra, amely eddig hozta, majd fel az égre. A nap már magasan jár, ha érdemben elszeretne jutni még ma valameddig úgy nem vesztegetheti tovább az időt.*
~Megérti majd.~
* Bárhogy is lesz, ez már csak a jövő zenéje. Ruena nem fordul vissza. Biztos, határozott léptekkel hagyja maga mögött a várost.*
A hozzászólás írója (Ruena Selwyeer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.14 09:58:13
* Ruena nem a türelmes fehérnépek minta példánya.*
- Hát ennyi!* löki el magát a hideg kőfaltól. Nem vár tovább egyetlen percet sem. Nem neheztel Dorianre, hiszen nem beszéltek meg pontos időpontot az indulásra. Nem várható el hát, hogy hatokig otthon ücsörögjön az ifjú arra várva, hogy Ruena beállít hozzá. A lányka kész egyedül nekivágni a kalandnak. Nem akar több időt vesztegetni, ideje a saját lábára állnia. Nem hagyja, hogy az élet továbbra is csak úgy elsuhanjon mellette. Határozott léptekkel indul el a főtér irányába. Nem ismeri a járást a toronyig, de bízik benne, hogy a környező utak vannak annyira forgalmasak, hogy mindig tudjon kérni útbaigazítást, ha elbizonytalanodna belső iránytűje.*
* Lába már a tér macskaköveit koptatja, amikor eszébe jut, hogy nem lett volna utolsó ötlet hagyni legalább egy levelet Doriannak, hogy ne várjon rá a jövőben. Hátrapillant válla felett az útra, amely eddig hozta, majd fel az égre. A nap már magasan jár, ha érdemben elszeretne jutni még ma valameddig úgy nem vesztegetheti tovább az időt.*
~Megérti majd.~
* Bárhogy is lesz, ez már csak a jövő zenéje. Ruena nem fordul vissza. Biztos, határozott léptekkel hagyja maga mögött a várost.*
A hozzászólás írója (Ruena Selwyeer) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.14 09:58:13
610. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-13 19:37:24
Üzenet elküldve: 2020-06-13 19:37:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
// Katica vadászat //
- Hát így.* Bólogat a lovag a lány szavaira. Sokkal jobban izgatja a neve, ami talán felfed majd valamit a származását illetően, bár túlzottan nem vár sok eredményt. Sajnos ez így is lesz, mivel a név hallatán nem igazán tud semmi újat mondani. Mondjuk kicsit a nemesi neveket illetően eléggé megkopott a tudása, bár időközben maguk a nemesek is megkoptak.*
- Szép név. Akkor legyen Luni. Engem úgy szólíthatsz ahogyan csak tetszik.* Ilyen téren roppant engedékeny a fiatalsággal szemben. Főleg a lányokkal. A fiatal legényeknél, azért megköveteli a tiszteletet. Talán az is belejátszhat ebbe, hogy neki nem született lány gyermeke, pedig igazán örült volna egynek. A megszemlélés nem csak egyoldalú ám. Feltűnik neki, hogy azért csak nem lehet olyan nagyon fiatal a lány, mert a ruhája bizonyos tüdő tájon rendesen domborodik már. Úgy tűnik, hogy a kisasszony teste már kezd felnőni, de a lelke mélyén még mindig egy cserfes kis fruska. Úgy tűnik, hogy az érdeklődés a másik irányába nem egyoldalú, mivel felőle kérdez Luni.*
- Oh én most tértem vissza az ingoványból. Megnéztem magamnak azt a lebegő tornyot, amiről már olyan sokat hallottam korábban. Igazán érdekes látványt nyújt. Most meg a kovácstól jövök, mert rendeltem magamnak egy új páncélt.* Viszonylag tömören összefoglalta, hogy mi a helyzet. viszont a kíváncsisága nem hagyja nyugodni. Viselkedése, meg kinézete alapján egyszerűen nem tudja teljes biztonsággal eldönteni, hogy miféle család sarja lehet a hölgyemény. A pukedli meg a színes ruhák is jöhetnek a szegény és gazdag rétegből egyaránt. Így hát nem rest rákérdezni nyíltan.*
- Mondja csak Luniereme kisasszony ön nemesi család sarja?* Hogy miért is fontos ez számára? Semmiért, de a kíváncsisága hajtja , ezért nem tud nyughatni.*
- Hát így.* Bólogat a lovag a lány szavaira. Sokkal jobban izgatja a neve, ami talán felfed majd valamit a származását illetően, bár túlzottan nem vár sok eredményt. Sajnos ez így is lesz, mivel a név hallatán nem igazán tud semmi újat mondani. Mondjuk kicsit a nemesi neveket illetően eléggé megkopott a tudása, bár időközben maguk a nemesek is megkoptak.*
- Szép név. Akkor legyen Luni. Engem úgy szólíthatsz ahogyan csak tetszik.* Ilyen téren roppant engedékeny a fiatalsággal szemben. Főleg a lányokkal. A fiatal legényeknél, azért megköveteli a tiszteletet. Talán az is belejátszhat ebbe, hogy neki nem született lány gyermeke, pedig igazán örült volna egynek. A megszemlélés nem csak egyoldalú ám. Feltűnik neki, hogy azért csak nem lehet olyan nagyon fiatal a lány, mert a ruhája bizonyos tüdő tájon rendesen domborodik már. Úgy tűnik, hogy a kisasszony teste már kezd felnőni, de a lelke mélyén még mindig egy cserfes kis fruska. Úgy tűnik, hogy az érdeklődés a másik irányába nem egyoldalú, mivel felőle kérdez Luni.*
- Oh én most tértem vissza az ingoványból. Megnéztem magamnak azt a lebegő tornyot, amiről már olyan sokat hallottam korábban. Igazán érdekes látványt nyújt. Most meg a kovácstól jövök, mert rendeltem magamnak egy új páncélt.* Viszonylag tömören összefoglalta, hogy mi a helyzet. viszont a kíváncsisága nem hagyja nyugodni. Viselkedése, meg kinézete alapján egyszerűen nem tudja teljes biztonsággal eldönteni, hogy miféle család sarja lehet a hölgyemény. A pukedli meg a színes ruhák is jöhetnek a szegény és gazdag rétegből egyaránt. Így hát nem rest rákérdezni nyíltan.*
- Mondja csak Luniereme kisasszony ön nemesi család sarja?* Hogy miért is fontos ez számára? Semmiért, de a kíváncsisága hajtja , ezért nem tud nyughatni.*
609. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-13 18:20:48
Üzenet elküldve: 2020-06-13 18:20:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Az engedetlen gyűrűje//
*Dvorn, csak nem hagyja annyiban az elutasított felvetése fonalát és tovább szemtelenkedik a nővel ami Else legnagyobb meglepetésére mosolyt vált ki az ő arcából is. *
- Nem jó! Nem tudnék szabadidőmben kitakarítani. *utal a legutóbbi viccére egy újabb tréfájában amihez még színészkedik is sírást tettető arccal. *
- Nem kaptam róla kisregényt, Dvorn! Kicsi voltam amikor anyám elment, apám meg nem beszél a mostanra kihalt érzéseiről. *A türkiz szemű számára fel sem tűnik mennyire természetesen ejti a sötételf nevét, mégis emellett lehet leendő bélije nem fog, csak úgy elmenni hiszen először szólítja őt a nevén, méghozzá hogy úgy cseng az a pár betű, mint eddigi élete során semmi mást, melyek kiröppentek ajkán. Az ezt követő kérdés viszont igen hamar letöri az engedetlen fellebbenő kényelem érzetét, íriszeiben pedig fájdalom csillan. Szavai habozók, szinte érthetetlen suttogás az egész és a barna hajú leány nyilvánosan még nem volt ennyire gyenge. A jövőbeli férje kihoz állandóan belőle valamit, amire eddig soha senki nem volt kíváncsi, mégis most legbelül Elsek'belinna szeretné azt hinni az őrt ez tényleg érdekli, az ami benne él. *
- Mondtam, hogy anyámra emlékeztetem és nem véletlenül, túlságosan hasonlítok rá külsőleg, szinte semmiben nem vagyok a fiatalkori énjétől más amibe az atyám beleszeretett és, és... Vágyta. Apám nem, csak pusztán vert, hanem molesztálni is elkezdett amint megvolt az első vérzésem és én... Tudtam, mennyire oda volt a mamám hajáért, mindig azt mondta egy nőt a haja teszi nővé és a keblei. Nem tudom mennyit értesz ebből tudom, hogy zavaros... Szóval levágtam a hajam, hogy fiúnak tekintsen és undorítónak mintsem, hogy egyszer részegen átlépje azt a határt ami egyébként a nemesek körében nagyon gyakori. Ismerek egy családot ahol az apának kizárólag a lányaitól vannak gyermekei a vérfenttartás végett. Undorító és nálunk igaz nem erről lett volna szó, de ugyanúgy az. Ezért is kívánok főként férfi ruhát viselni, nem szeretem, ha néznek. Undorodom magamtól azokban a pillanatokban és én... Félek a szempárok gazdáitól. *noha a nemesleány minden szava nehézkesen kerül elhangzóvá, az utolsó mondatát a legnehezebb bevallania az összes erőt gyűjtő szünet mellett is, hiszen ezt még magának sem vallta be eddig. Hirtelen nem is érdekli hol vannak vagy ki látja a homokos földre kuporodik és a térdeit felhúzva öleli azokat, ugyanis minden ereje elszállt. Aztán a tekintetét a férfiébe igyekszik fúrni, és úgy szól hozzá szinte dühtől forró hangon. *
- Ezt a pillanatot jól jegyezd meg, mert soha többé nem fogsz, így látni. Nem hagyhatom, nem hagyom, hogy hatással legyél bármire is a felszín alatt. *szavai először magabiztosak mégis az utolsó sora során elcsúszik a hangszíne és teljesen más szónoklatba kezd, miközben lassan feltápászkodik. *
- Arról vagyok híres, hogy engedetlen vagyok. Ideje végre a saját szabályaimnak is igazán ellent mondani! *Felelete ezúttal magának szól, talán másnak hallhatatlan is a motyogása, de a következő cselekedete biztosan nem marad észrevétlen, már ha sikerül ténylegesen a semmiből felindulva átölelnie a férfit, majd mélyen belélegezni annak illatát*
- Erdő illatod van. *motyogja megtörve a csendet, melyről rögtön az eszébe jut egy gyermekkorát meghatározó mese. *
- Minden taszít a nemesekben, régen is így volt. A mese amitől minden kisasszony elolvadt számomra zokogást váltott ki. Az erdő mélyén élt egy gyönyörű királyi család, akiknek a lánya oly kalandvágyó volt, mint a világ összes lovagja és vadásza együttvéve. Egy napon viszont a mese szerint ez a királylány túl mélyre merészkedett az erdőben és egy csapat vadállattal találta szembe magát, akik nagy szemekkel meredtek rá, de egy könyv sem írja, hogy a kislány félt, sőt egy szerint rá is mosolygott a valaha élt leggyönyörűbb agancsú szarvasra, akit mégis galád módon levadászott az arra járó szomszédos nemesség, minden más állattal együtt a mende- monda leírása szerint megmentve a fiatal trónörököst akit oda is ígértek a család legidősebb fiának, az aranyhajú nemesnek. Viszont a fa mögött rejtőzködött valaki, aki csak akkor lépett elő mikor már mindez a végén játszódott. A vadász fia volt aki egy őz gidát szorongatott, azt az árvát kinek bántották az anyját. Azt mondja legalábbis a történet szerint az öldöklés nem egyenlő azzal amit hőstettnek hívnak, sem egy csatán sem az erdőkben. Azt mondta a világon minden melynek szeme van a búzától a legszebb leányig becsülendő kincs, melyet nem letépünk a helyéről, hanem megköszönjük, ha értünk adja magát amikor már tudjuk nem veszünk mástól el semmit. A mese, úgy folytatódik, hogy a gyermeket felakasztják és a királylány megtanulja a „helyes utat” miszerint mindig afelé menekülj ami a legjobban ragyog, nem pedig egy sáros és bűzös erdei állat. Máig nem értem miért minden leány a szőke hercegről kérdezett a mese végén pedig engem nem az érdekelt, hanem hogy a vadász fia ragyogott a legfényesebben mégis a legmesszebb kerültek tőle a tanításukkal ellentétben. Akkor igazán gyűlöltem a világot, hiszen azt hiszik semmi sem ragyoghat jobban az aranynál pedig... Ez nem, így van. Nem tudom elfogadni. Például sötételfként kedvesebb voltál velem pár óra alatt, mint egy élet alatt bármely gazdag úr. Emlékeztetsz erre a mesére, de nem tudom miért, mégis... Ez most másképp ijeszt meg
//Az engedetlen gyűrűje//
*Dvorn, csak nem hagyja annyiban az elutasított felvetése fonalát és tovább szemtelenkedik a nővel ami Else legnagyobb meglepetésére mosolyt vált ki az ő arcából is. *
- Nem jó! Nem tudnék szabadidőmben kitakarítani. *utal a legutóbbi viccére egy újabb tréfájában amihez még színészkedik is sírást tettető arccal. *
- Nem kaptam róla kisregényt, Dvorn! Kicsi voltam amikor anyám elment, apám meg nem beszél a mostanra kihalt érzéseiről. *A türkiz szemű számára fel sem tűnik mennyire természetesen ejti a sötételf nevét, mégis emellett lehet leendő bélije nem fog, csak úgy elmenni hiszen először szólítja őt a nevén, méghozzá hogy úgy cseng az a pár betű, mint eddigi élete során semmi mást, melyek kiröppentek ajkán. Az ezt követő kérdés viszont igen hamar letöri az engedetlen fellebbenő kényelem érzetét, íriszeiben pedig fájdalom csillan. Szavai habozók, szinte érthetetlen suttogás az egész és a barna hajú leány nyilvánosan még nem volt ennyire gyenge. A jövőbeli férje kihoz állandóan belőle valamit, amire eddig soha senki nem volt kíváncsi, mégis most legbelül Elsek'belinna szeretné azt hinni az őrt ez tényleg érdekli, az ami benne él. *
- Mondtam, hogy anyámra emlékeztetem és nem véletlenül, túlságosan hasonlítok rá külsőleg, szinte semmiben nem vagyok a fiatalkori énjétől más amibe az atyám beleszeretett és, és... Vágyta. Apám nem, csak pusztán vert, hanem molesztálni is elkezdett amint megvolt az első vérzésem és én... Tudtam, mennyire oda volt a mamám hajáért, mindig azt mondta egy nőt a haja teszi nővé és a keblei. Nem tudom mennyit értesz ebből tudom, hogy zavaros... Szóval levágtam a hajam, hogy fiúnak tekintsen és undorítónak mintsem, hogy egyszer részegen átlépje azt a határt ami egyébként a nemesek körében nagyon gyakori. Ismerek egy családot ahol az apának kizárólag a lányaitól vannak gyermekei a vérfenttartás végett. Undorító és nálunk igaz nem erről lett volna szó, de ugyanúgy az. Ezért is kívánok főként férfi ruhát viselni, nem szeretem, ha néznek. Undorodom magamtól azokban a pillanatokban és én... Félek a szempárok gazdáitól. *noha a nemesleány minden szava nehézkesen kerül elhangzóvá, az utolsó mondatát a legnehezebb bevallania az összes erőt gyűjtő szünet mellett is, hiszen ezt még magának sem vallta be eddig. Hirtelen nem is érdekli hol vannak vagy ki látja a homokos földre kuporodik és a térdeit felhúzva öleli azokat, ugyanis minden ereje elszállt. Aztán a tekintetét a férfiébe igyekszik fúrni, és úgy szól hozzá szinte dühtől forró hangon. *
- Ezt a pillanatot jól jegyezd meg, mert soha többé nem fogsz, így látni. Nem hagyhatom, nem hagyom, hogy hatással legyél bármire is a felszín alatt. *szavai először magabiztosak mégis az utolsó sora során elcsúszik a hangszíne és teljesen más szónoklatba kezd, miközben lassan feltápászkodik. *
- Arról vagyok híres, hogy engedetlen vagyok. Ideje végre a saját szabályaimnak is igazán ellent mondani! *Felelete ezúttal magának szól, talán másnak hallhatatlan is a motyogása, de a következő cselekedete biztosan nem marad észrevétlen, már ha sikerül ténylegesen a semmiből felindulva átölelnie a férfit, majd mélyen belélegezni annak illatát*
- Erdő illatod van. *motyogja megtörve a csendet, melyről rögtön az eszébe jut egy gyermekkorát meghatározó mese. *
- Minden taszít a nemesekben, régen is így volt. A mese amitől minden kisasszony elolvadt számomra zokogást váltott ki. Az erdő mélyén élt egy gyönyörű királyi család, akiknek a lánya oly kalandvágyó volt, mint a világ összes lovagja és vadásza együttvéve. Egy napon viszont a mese szerint ez a királylány túl mélyre merészkedett az erdőben és egy csapat vadállattal találta szembe magát, akik nagy szemekkel meredtek rá, de egy könyv sem írja, hogy a kislány félt, sőt egy szerint rá is mosolygott a valaha élt leggyönyörűbb agancsú szarvasra, akit mégis galád módon levadászott az arra járó szomszédos nemesség, minden más állattal együtt a mende- monda leírása szerint megmentve a fiatal trónörököst akit oda is ígértek a család legidősebb fiának, az aranyhajú nemesnek. Viszont a fa mögött rejtőzködött valaki, aki csak akkor lépett elő mikor már mindez a végén játszódott. A vadász fia volt aki egy őz gidát szorongatott, azt az árvát kinek bántották az anyját. Azt mondja legalábbis a történet szerint az öldöklés nem egyenlő azzal amit hőstettnek hívnak, sem egy csatán sem az erdőkben. Azt mondta a világon minden melynek szeme van a búzától a legszebb leányig becsülendő kincs, melyet nem letépünk a helyéről, hanem megköszönjük, ha értünk adja magát amikor már tudjuk nem veszünk mástól el semmit. A mese, úgy folytatódik, hogy a gyermeket felakasztják és a királylány megtanulja a „helyes utat” miszerint mindig afelé menekülj ami a legjobban ragyog, nem pedig egy sáros és bűzös erdei állat. Máig nem értem miért minden leány a szőke hercegről kérdezett a mese végén pedig engem nem az érdekelt, hanem hogy a vadász fia ragyogott a legfényesebben mégis a legmesszebb kerültek tőle a tanításukkal ellentétben. Akkor igazán gyűlöltem a világot, hiszen azt hiszik semmi sem ragyoghat jobban az aranynál pedig... Ez nem, így van. Nem tudom elfogadni. Például sötételfként kedvesebb voltál velem pár óra alatt, mint egy élet alatt bármely gazdag úr. Emlékeztetsz erre a mesére, de nem tudom miért, mégis... Ez most másképp ijeszt meg
608. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-12 20:28:14
Üzenet elküldve: 2020-06-12 20:28:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 88
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Egy koranyári késődélután//
- Igen. - *Ismeri be vidáman, hogy a lány ügyesen meglógott előle. Nem veszi nagy komolyra, ebben nem verseng, csak élvezi a játék izgalmát.*
- Csak számolni?... Nem baj, majd megtanítom a verset. De most jó lesz az is, ha számolsz. - *Egyezik bele, mert igazából most nincs türelme mondókát tanítani, inkább játszana.*
- Jó, jó. - *Bólogat Titthy egy házas kikötésére, de közben már ficereg, annyira menne. A tündér könnyen kitalálhatja, hogy a kis törpe hová akar bújni, mert folyton oda néz és arra is fordul. Sajnos nem elég okos még, hogy az ilyesmire figyeljen; nem tudja, hogy ezzel elárulja magát. A térről észak felé vezető utat nézi, pontosabban az út melletti egyik fát, ami mellett bokor is van. Igen, az elég jó búvóhelynek tűnik, hogy Felhővel ketten elférjenek!*
- Nem. Játsszunk! - *Tagadja le álmosságát, mert már eltervezte ezt a bújócskát, nem akar még aludni.*
- De lassan számolj! És ne less! - *Köti ki, majd megvárja, hogy a tündér eltakarja a szemét és belekezdjen a számolásba, aztán tömpe lábait kapkodva nekiiramodik.*
- Siess Felhő! - *Szól rá a kutyára. Nem valami gyorsak, Titthy talán még látja őket behúzódni a bokor és a fa takarásába, mikor végez a számolással.*
- A farkad! Kilóg a farkad! - *Figyelmezteti Ruuno a kutyát suttogva és beljebb húzza őt, majd csöndben lapul tovább. A bokor levelei között igyekszik átlesni, hogy merre megy a tündér.*
//Egy koranyári késődélután//
- Igen. - *Ismeri be vidáman, hogy a lány ügyesen meglógott előle. Nem veszi nagy komolyra, ebben nem verseng, csak élvezi a játék izgalmát.*
- Csak számolni?... Nem baj, majd megtanítom a verset. De most jó lesz az is, ha számolsz. - *Egyezik bele, mert igazából most nincs türelme mondókát tanítani, inkább játszana.*
- Jó, jó. - *Bólogat Titthy egy házas kikötésére, de közben már ficereg, annyira menne. A tündér könnyen kitalálhatja, hogy a kis törpe hová akar bújni, mert folyton oda néz és arra is fordul. Sajnos nem elég okos még, hogy az ilyesmire figyeljen; nem tudja, hogy ezzel elárulja magát. A térről észak felé vezető utat nézi, pontosabban az út melletti egyik fát, ami mellett bokor is van. Igen, az elég jó búvóhelynek tűnik, hogy Felhővel ketten elférjenek!*
- Nem. Játsszunk! - *Tagadja le álmosságát, mert már eltervezte ezt a bújócskát, nem akar még aludni.*
- De lassan számolj! És ne less! - *Köti ki, majd megvárja, hogy a tündér eltakarja a szemét és belekezdjen a számolásba, aztán tömpe lábait kapkodva nekiiramodik.*
- Siess Felhő! - *Szól rá a kutyára. Nem valami gyorsak, Titthy talán még látja őket behúzódni a bokor és a fa takarásába, mikor végez a számolással.*
- A farkad! Kilóg a farkad! - *Figyelmezteti Ruuno a kutyát suttogva és beljebb húzza őt, majd csöndben lapul tovább. A bokor levelei között igyekszik átlesni, hogy merre megy a tündér.*
607. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-12 09:14:25
Üzenet elküldve: 2020-06-12 09:14:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
//A szerencse forgandó//
*A felettébb jól megválasztott kétértelmű mondat elég rútul tarkón találja, a szája elé is kapja a tenyerét, nehogy a meglepetés köpet elől távozzon, a röhögés és az elfojtás következményeképpen.*
-Oh drága! Ne mondjon ilyet! Bizonyára kemény munkához van szokva. *Tetézi a dolgot, mint aki az imént nem értette félre teljesen, valamint bekúszik a tudatába, hogy talán a szöszi szándékosan cicózik a szavakkal. ~De hogy itt kinn a téren… Van vér a pucájában. ~ Megfordul a fejében, hogy ezt már kész ajánlatnak is tekinthetné, de elvonja a figyelmét a kocka, ami eleinte némi aggodalomra majd később újabb tétre sarkallja. De hiába szurkoltak mind a ketten neki, azok az engedetlen kockák persze csak a saját fejük után mennek.*
-Úgy látom, a kockák is úgy vélték, hogy ez már igazán túlzás lenne részükről, ha ismét nekem kedveznének. *Tárja szét a karjait megadóan masszív fejcsóválás közepette, majd feláll.*
-Úr… az! *Nyúl a nő kacsója után, hogy felhúzza. Jól megtámasztja a lábát, majd óvatosan, de erőset ránt rajta, ha úgy véli visszaesne a másik kezével is utána nyúl, hogy végül sikerüljön talpra állítani.*
-Úúúri tök vagyok, ha megkopogtatja a fejem, majd a fülemhez hajol a másik oldalt, hallhatja is a kongását. *Viccelődik, közben megkocogtatja a mutató ujjával a halántékát. Összeszedelőzködés után már szinte a Pegazus ajtóban is állnak, amit előzékenyen ki is nyit a nő előtt. Persze megfordul a fejében, hogy míg az belép, addig ő gyorsan eliszkol, így kibújva az ígérete terhe alól, ám a látvány marasztalja. ~Keményebb munkához mi? A kis pimasz. ~ Legelteti a szemeit, mert mért ne tenné, ha már előre engedi a másikat.*
*A felettébb jól megválasztott kétértelmű mondat elég rútul tarkón találja, a szája elé is kapja a tenyerét, nehogy a meglepetés köpet elől távozzon, a röhögés és az elfojtás következményeképpen.*
-Oh drága! Ne mondjon ilyet! Bizonyára kemény munkához van szokva. *Tetézi a dolgot, mint aki az imént nem értette félre teljesen, valamint bekúszik a tudatába, hogy talán a szöszi szándékosan cicózik a szavakkal. ~De hogy itt kinn a téren… Van vér a pucájában. ~ Megfordul a fejében, hogy ezt már kész ajánlatnak is tekinthetné, de elvonja a figyelmét a kocka, ami eleinte némi aggodalomra majd később újabb tétre sarkallja. De hiába szurkoltak mind a ketten neki, azok az engedetlen kockák persze csak a saját fejük után mennek.*
-Úgy látom, a kockák is úgy vélték, hogy ez már igazán túlzás lenne részükről, ha ismét nekem kedveznének. *Tárja szét a karjait megadóan masszív fejcsóválás közepette, majd feláll.*
-Úr… az! *Nyúl a nő kacsója után, hogy felhúzza. Jól megtámasztja a lábát, majd óvatosan, de erőset ránt rajta, ha úgy véli visszaesne a másik kezével is utána nyúl, hogy végül sikerüljön talpra állítani.*
-Úúúri tök vagyok, ha megkopogtatja a fejem, majd a fülemhez hajol a másik oldalt, hallhatja is a kongását. *Viccelődik, közben megkocogtatja a mutató ujjával a halántékát. Összeszedelőzködés után már szinte a Pegazus ajtóban is állnak, amit előzékenyen ki is nyit a nő előtt. Persze megfordul a fejében, hogy míg az belép, addig ő gyorsan eliszkol, így kibújva az ígérete terhe alól, ám a látvány marasztalja. ~Keményebb munkához mi? A kis pimasz. ~ Legelteti a szemeit, mert mért ne tenné, ha már előre engedi a másikat.*
606. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-12 02:01:50
Üzenet elküldve: 2020-06-12 02:01:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Rivalettie Selobor//
*A férfi nem várt módon leveszi válláról a nyilak számára fenntartott bőr tokot, és rámutat.*
-Nyugodtan tegez.
*Kacsint, majd teljes komolysággal folytatja; mint mindjárt kiderül, a rövid verzióval.*
-Két havi járóföldre innen a falum, az imént mértem le. Egy bizonyos tárgy után nyomozok. Később, ha jobban megismerjük egymást, szívesen elmesélem részletgazdagabban.
*Testbeszédén könnyűszerrel észlelhető az elszántság, az optimizmus, amikor erről beszél.*
-Neked mi a 3 legjellemzőbb tulajdonságod?
*A férfi és a nő mindeközben a Polgárnegyed felé veszik az irányt.*
A hozzászólás írója (Sha Kaeslet) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.12 02:04:59
*A férfi nem várt módon leveszi válláról a nyilak számára fenntartott bőr tokot, és rámutat.*
-Nyugodtan tegez.
*Kacsint, majd teljes komolysággal folytatja; mint mindjárt kiderül, a rövid verzióval.*
-Két havi járóföldre innen a falum, az imént mértem le. Egy bizonyos tárgy után nyomozok. Később, ha jobban megismerjük egymást, szívesen elmesélem részletgazdagabban.
*Testbeszédén könnyűszerrel észlelhető az elszántság, az optimizmus, amikor erről beszél.*
-Neked mi a 3 legjellemzőbb tulajdonságod?
*A férfi és a nő mindeközben a Polgárnegyed felé veszik az irányt.*
A hozzászólás írója (Sha Kaeslet) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.12 02:04:59
605. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-11 22:14:40
Üzenet elküldve: 2020-06-11 22:14:40
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
// Katica vadászat //
*Ha a férfi szóvá tenné, hogy nem igazán viselkedik úgy, mint egy felnőtt korba lépő nő bizonyára kissé megilletődne, de nem hibáztatná a férfit. Luninak van egy sajátos kis álomvilága, ahová kényelmesen kiszakad az átkos otthoni kötöttségekből. Ez a világ pedig tág, színes, mondjuk kicsit furcsa, de legalább nem olyan szűk látókörű, mint az otthoni valóság. Elég ott komolynak és épeszűnek lenni, idekint pedig hagyni, hogy szájából marhaságok, lehetetlen és kicsit féleszű gondolatok keljenek szárnyra. Ugyan úgy, ahogy megjelenése is inkább hajaz egy habókos kislányéra, mint egy érett nőre, de szintén jobban preferálja azt, ha színes és bohókás lehet, nem kell szenvednie a szoros fűzőktől és unalmas ruháktól. Az apjától meg is kapta nem is egyszer, hogy értelmes férfit nem fog kifogni magának, így a kutya sem lesz hajlandó feleségül venni, de ki akarna férjhez menni valami begyöpösödött pojácához.*
- Szóval így történt.
*Csodálkozik is rá a férfi szavaira, majd hiába a kis csalódottsága, hogy az okfejtése nem bizonyult helyesnek a törpéket illetőleg, még ez a teória is elnyeri a tetszését.*
- Az én nevem Luniereme Sealey, de a Luni sokkal jobb, mert nem hosszú. Nagyon örülök neked Arelow.
*Mosolyodik is el szélesen, majd ismét kicsit nekiáll a férfi mustrálásának. Persze az ő figyelmét sem kerüli el a tény, hogy ekkora mérethez biztos jár nagy erő is. Amúgy is tudja jól, hogy a páncélos emberek erősek. Apja sokszor mondta is neki, hogy inkább fiút kellett volna csinálnia, mert abból legalább lehetett volna katona. Vagy ha az nem jön össze faragott volna kis sámlit, mert annak is nagyobb haszna lenne, mint lányának, mert legalább azon ülni lehet. Így az egyetlen mentsvára az maradt, hogy a lányt talán elveszi egyszer valami vagyonos ficsúr, aki nyereséget hozhat majd a család számára. Bár ezt a család egyik tagja sem gondolja, hogy valaha el fog érkezni. Még Luni is tisztában van azzal, hogy nem könnyű eset, s egy férfi sem tud úgy tekinteni rá, mint egy házassághoz, közös élethez való nőre. Néha ez elkeseríti egy kicsit, hisz szívesen lenne egy derék férfi oldalán, de valószínűleg a hozzá való a világ tőle nagyon eldugott pontján lehet.*
- Te mi járatban errefelé?
*Veszi is át kicsit a kérdező szerepét. Hisz ismerkedésnél állítólag az illem is azt követeli meg, hogy az érdeklődés kölcsönös legyen egymás felé. Meg hát igazából tényleg érdekli is, hogy ki is lehet ez a tekintélyes méretekkel rendelkező férfi.*
*Ha a férfi szóvá tenné, hogy nem igazán viselkedik úgy, mint egy felnőtt korba lépő nő bizonyára kissé megilletődne, de nem hibáztatná a férfit. Luninak van egy sajátos kis álomvilága, ahová kényelmesen kiszakad az átkos otthoni kötöttségekből. Ez a világ pedig tág, színes, mondjuk kicsit furcsa, de legalább nem olyan szűk látókörű, mint az otthoni valóság. Elég ott komolynak és épeszűnek lenni, idekint pedig hagyni, hogy szájából marhaságok, lehetetlen és kicsit féleszű gondolatok keljenek szárnyra. Ugyan úgy, ahogy megjelenése is inkább hajaz egy habókos kislányéra, mint egy érett nőre, de szintén jobban preferálja azt, ha színes és bohókás lehet, nem kell szenvednie a szoros fűzőktől és unalmas ruháktól. Az apjától meg is kapta nem is egyszer, hogy értelmes férfit nem fog kifogni magának, így a kutya sem lesz hajlandó feleségül venni, de ki akarna férjhez menni valami begyöpösödött pojácához.*
- Szóval így történt.
*Csodálkozik is rá a férfi szavaira, majd hiába a kis csalódottsága, hogy az okfejtése nem bizonyult helyesnek a törpéket illetőleg, még ez a teória is elnyeri a tetszését.*
- Az én nevem Luniereme Sealey, de a Luni sokkal jobb, mert nem hosszú. Nagyon örülök neked Arelow.
*Mosolyodik is el szélesen, majd ismét kicsit nekiáll a férfi mustrálásának. Persze az ő figyelmét sem kerüli el a tény, hogy ekkora mérethez biztos jár nagy erő is. Amúgy is tudja jól, hogy a páncélos emberek erősek. Apja sokszor mondta is neki, hogy inkább fiút kellett volna csinálnia, mert abból legalább lehetett volna katona. Vagy ha az nem jön össze faragott volna kis sámlit, mert annak is nagyobb haszna lenne, mint lányának, mert legalább azon ülni lehet. Így az egyetlen mentsvára az maradt, hogy a lányt talán elveszi egyszer valami vagyonos ficsúr, aki nyereséget hozhat majd a család számára. Bár ezt a család egyik tagja sem gondolja, hogy valaha el fog érkezni. Még Luni is tisztában van azzal, hogy nem könnyű eset, s egy férfi sem tud úgy tekinteni rá, mint egy házassághoz, közös élethez való nőre. Néha ez elkeseríti egy kicsit, hisz szívesen lenne egy derék férfi oldalán, de valószínűleg a hozzá való a világ tőle nagyon eldugott pontján lehet.*
- Te mi járatban errefelé?
*Veszi is át kicsit a kérdező szerepét. Hisz ismerkedésnél állítólag az illem is azt követeli meg, hogy az érdeklődés kölcsönös legyen egymás felé. Meg hát igazából tényleg érdekli is, hogy ki is lehet ez a tekintélyes méretekkel rendelkező férfi.*
604. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-11 21:16:00
Üzenet elküldve: 2020-06-11 21:16:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
// Katica vadászat //
* Hát szó mi szó elég termetes a férfi. A nagysághoz erő is társul, mert hát azt a pallost sem a két szép szemével forgatja, meg a páncélját is cipelnie kell valahogy. A lánnyal méregetik egymást egy darabig, mire aztán az dünnyög valamit az orra alatt, de ezt a lovag nem hallhatja. Valahogy nem tudja hova tenni ezt a leányt. Erre csak egy lapáttal rátesz, amikor pukedlizve viszonozza az ő meghajlását. Még az arcára is kiül a döbbenet. A kérdések csak úgy cikáznak a fejében miközben a főzelékről kezdenek el diskurálni. A feltett kérdésre csak bólogat, mert nagyon úgy néz ki, hogy a kérdés nem is neki lett feltéve. Hamar ki is derül, ez mert Luniereme előáll egy nagy marhasággal. Nem véletlenül gondolja még inkább kislánynak, mint nőnek a páncélos.*
- Hát így lehetne mondani. A törpékről, úgy tartják, hogy régen egy magasak voltak az emberekkel, csak a tárnákban való munka miatt lettek picikék.* Ez már félig mese is lehetne, de inkább nem vág bele. A gyerekeknek a törpékről is mesélt sokat, mert hát melyik gyerek ne szeretné az ilyen régi meséket. Őt jelenleg, amúgy sem a főzelék érdekli, hanem a lány. Kérdésére, hogy mit csinál itt olyan választ kap, hogy joggal gondolhatja magát bolondnak, amiért egyáltalán ezt a nyilvánvaló dolgot megkérdezte. Így hát tovább faggatózik, mivel szeretné kideríteni, hogy mégis miféle szerzet ez a lány.*
- Értem. Szóval katica vadászat. Apropó, ha már itt tartunk, hogyan nevezhetem a kis hölgyet? Jómagam Arelow Merlor vagyok.* Mutatkozik be és kíváncsian várja, hogy milyen nevet fog mondani a lány. Talán abból le tud szűrni valamit, ha másból nem, hát a viselkedéséből.*
* Hát szó mi szó elég termetes a férfi. A nagysághoz erő is társul, mert hát azt a pallost sem a két szép szemével forgatja, meg a páncélját is cipelnie kell valahogy. A lánnyal méregetik egymást egy darabig, mire aztán az dünnyög valamit az orra alatt, de ezt a lovag nem hallhatja. Valahogy nem tudja hova tenni ezt a leányt. Erre csak egy lapáttal rátesz, amikor pukedlizve viszonozza az ő meghajlását. Még az arcára is kiül a döbbenet. A kérdések csak úgy cikáznak a fejében miközben a főzelékről kezdenek el diskurálni. A feltett kérdésre csak bólogat, mert nagyon úgy néz ki, hogy a kérdés nem is neki lett feltéve. Hamar ki is derül, ez mert Luniereme előáll egy nagy marhasággal. Nem véletlenül gondolja még inkább kislánynak, mint nőnek a páncélos.*
- Hát így lehetne mondani. A törpékről, úgy tartják, hogy régen egy magasak voltak az emberekkel, csak a tárnákban való munka miatt lettek picikék.* Ez már félig mese is lehetne, de inkább nem vág bele. A gyerekeknek a törpékről is mesélt sokat, mert hát melyik gyerek ne szeretné az ilyen régi meséket. Őt jelenleg, amúgy sem a főzelék érdekli, hanem a lány. Kérdésére, hogy mit csinál itt olyan választ kap, hogy joggal gondolhatja magát bolondnak, amiért egyáltalán ezt a nyilvánvaló dolgot megkérdezte. Így hát tovább faggatózik, mivel szeretné kideríteni, hogy mégis miféle szerzet ez a lány.*
- Értem. Szóval katica vadászat. Apropó, ha már itt tartunk, hogyan nevezhetem a kis hölgyet? Jómagam Arelow Merlor vagyok.* Mutatkozik be és kíváncsian várja, hogy milyen nevet fog mondani a lány. Talán abból le tud szűrni valamit, ha másból nem, hát a viselkedéséből.*
603. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-11 10:29:34
Üzenet elküldve: 2020-06-11 10:29:34
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Sha Kaeslet//
- Örvendek Sha! Én Rivalettie Selobor vagyok, de szólítson csak Lettinek, ha úgy óhajtja.* mutatkozik be ő is illedelmesen. A meghívást hallva sötétbarna szemöldöke megemelkedik egy leheletnyit.*
- Egy fogadó. Hm. Abból akad több is a környéken.* mosolyodik el, s úgy tesz, mintha elgondolkodna, holott már tisztában van azzal, melyiket is fogja ajánlani.*
- Elkísérem a Kalmárba, csupa jót hallottam a helyről.* áll elő aztán az ötlettel. A Pegazus egy kicsivel közelebb lenne, de így legalább az odaút során lesz alkalma jobban megismerni a férfit, ha már így elfogadta a meghívást.*
- Messziről érkezett? * kezd is bele ismertségük megszilárdításába.* Mi szél hozta Arteniorba?* indul meg a Kalmár irányába, lépteit igyekszik a férfi tempójához igazítani. Karján a kosár békésen ringatózik.*
A hozzászólás írója (Rivalettie Selobor) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.11 10:30:36
- Örvendek Sha! Én Rivalettie Selobor vagyok, de szólítson csak Lettinek, ha úgy óhajtja.* mutatkozik be ő is illedelmesen. A meghívást hallva sötétbarna szemöldöke megemelkedik egy leheletnyit.*
- Egy fogadó. Hm. Abból akad több is a környéken.* mosolyodik el, s úgy tesz, mintha elgondolkodna, holott már tisztában van azzal, melyiket is fogja ajánlani.*
- Elkísérem a Kalmárba, csupa jót hallottam a helyről.* áll elő aztán az ötlettel. A Pegazus egy kicsivel közelebb lenne, de így legalább az odaút során lesz alkalma jobban megismerni a férfit, ha már így elfogadta a meghívást.*
- Messziről érkezett? * kezd is bele ismertségük megszilárdításába.* Mi szél hozta Arteniorba?* indul meg a Kalmár irányába, lépteit igyekszik a férfi tempójához igazítani. Karján a kosár békésen ringatózik.*
A hozzászólás írója (Rivalettie Selobor) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.06.11 10:30:36
602. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-10 20:32:15
Üzenet elküldve: 2020-06-10 20:32:15
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
// Katica vadászat //
*Elsőre még akár hihette volna azt is, hogy az égimeszelő egy új szobra a főtérnek. Gyors számításai szerint a szobrokat áldhatták meg ekkora termettel. Meg hát az óriásokat, de azokat még hatalmasabbnak képzeli el, mert ugyebár olyannal még nem találkozott. Teljesen meg van győződve arról, hogy az ő töppeteg mérete az átlagos, így aki ennyivel túlszárnyalta a növésben az biztos, hogy csakis mesterséges lehet. De tévedni látszik, hiszen a szobor mozog és még meg is szólal.*
- Szóval ember.
*Dünnyögi az orra alatt alig hallhatóan, közben azért pár kósza pillantást vet a férfi füleire nehogy egy elfet azonosítson be hibásan. Eszébe sem jutna, hogy bárkit is megsértsen. A kisasszonyra először kicsit durcásan csücsöríti ajkait, de azután rájön, hogy a meghajlással fűszerezve ez bizony az a formális köszönés, amiről ő gyakorta megfeledkezik. Így a begyakorolt, bár néha fölöslegesnek tűnő illemórákat követve két oldalt belecsippant a szoknyájába, alig megemeli a földtől, majd széles mosollyal pukedlizik.*
- Jó uram!
*Kuncog is halkan, de hamar le is fagy a mosoly az arcáról, ahogy a férfi ismét komoly fejtörést okoz neki. Főzelék. Szóval ez lenne a titok nyitja. Még gondolkodásában az állát is megvakarja, miközben a szeme sarkából gyanakodva méregeti a férfit, hogy nem e hazudik. Hisz néha ő is kap főzeléket, de ezidáig nem tűnt fel a számára ezen jótékony hatása. Bár az is igaz, hogy túlzásba még sosem vitte a főzelékfogyasztást. Ezek szerint, ha annyit sem evett volna lehet, hogy alig látszódna ki a földből?*
- Szóval ez lenne a titok nyitja?
*Húzza is össze a szemeit, majd hirtelen le is sápad kissé, ahogy agytekervényei tovább is viszik a gondolatot, amit nem rest meg is osztani a férfival. Hiszen úgy tűnik, hogy egy igazán bölcs lovaggal hozta össze a sors, így biztos, hogy megfelelő választ kap a kérdésére.*
- Szóóóval, akkor a törpék valójában nem is törpék, hanem kicsi emberek, akik nem ettek elég főzeléket?
*Nyitja is nagyra a szemeit, mint aki biztos abban, hogy ezzel nagy áttörést ért el a fajok sajátosságainak vizsgálatában. Na nem mintha vizsgálta volna ezeket a dolgokat, de ezek szerint van érzéke hozzá. Következőnek lehet, hogy az elfek hegyes fülére fogja megtalálni a magyarázatot.*
- Katicára vadászom.
*Válaszolja meg végül a kérdést, s olyan arcot vág, mint akit őszintén meglep a dolog, hogy ez nem volt teljesen egyértelmű a férfi számára. A "kis" jelzőre azért megremeg a szája széle, de most még elsiklik a bizonyos nyelvbotlás felett. Hisz nem ő a kicsi, hanem a férfi vitte túlzásba a főzelékevést.
Nos valószínűleg sikeresen bemutatkozott, hisz a férfi gondolhatja, hogy egy bakfissal verte meg a balsors, de ez nem nagyon szokta foglalkoztatni.*
*Elsőre még akár hihette volna azt is, hogy az égimeszelő egy új szobra a főtérnek. Gyors számításai szerint a szobrokat áldhatták meg ekkora termettel. Meg hát az óriásokat, de azokat még hatalmasabbnak képzeli el, mert ugyebár olyannal még nem találkozott. Teljesen meg van győződve arról, hogy az ő töppeteg mérete az átlagos, így aki ennyivel túlszárnyalta a növésben az biztos, hogy csakis mesterséges lehet. De tévedni látszik, hiszen a szobor mozog és még meg is szólal.*
- Szóval ember.
*Dünnyögi az orra alatt alig hallhatóan, közben azért pár kósza pillantást vet a férfi füleire nehogy egy elfet azonosítson be hibásan. Eszébe sem jutna, hogy bárkit is megsértsen. A kisasszonyra először kicsit durcásan csücsöríti ajkait, de azután rájön, hogy a meghajlással fűszerezve ez bizony az a formális köszönés, amiről ő gyakorta megfeledkezik. Így a begyakorolt, bár néha fölöslegesnek tűnő illemórákat követve két oldalt belecsippant a szoknyájába, alig megemeli a földtől, majd széles mosollyal pukedlizik.*
- Jó uram!
*Kuncog is halkan, de hamar le is fagy a mosoly az arcáról, ahogy a férfi ismét komoly fejtörést okoz neki. Főzelék. Szóval ez lenne a titok nyitja. Még gondolkodásában az állát is megvakarja, miközben a szeme sarkából gyanakodva méregeti a férfit, hogy nem e hazudik. Hisz néha ő is kap főzeléket, de ezidáig nem tűnt fel a számára ezen jótékony hatása. Bár az is igaz, hogy túlzásba még sosem vitte a főzelékfogyasztást. Ezek szerint, ha annyit sem evett volna lehet, hogy alig látszódna ki a földből?*
- Szóval ez lenne a titok nyitja?
*Húzza is össze a szemeit, majd hirtelen le is sápad kissé, ahogy agytekervényei tovább is viszik a gondolatot, amit nem rest meg is osztani a férfival. Hiszen úgy tűnik, hogy egy igazán bölcs lovaggal hozta össze a sors, így biztos, hogy megfelelő választ kap a kérdésére.*
- Szóóóval, akkor a törpék valójában nem is törpék, hanem kicsi emberek, akik nem ettek elég főzeléket?
*Nyitja is nagyra a szemeit, mint aki biztos abban, hogy ezzel nagy áttörést ért el a fajok sajátosságainak vizsgálatában. Na nem mintha vizsgálta volna ezeket a dolgokat, de ezek szerint van érzéke hozzá. Következőnek lehet, hogy az elfek hegyes fülére fogja megtalálni a magyarázatot.*
- Katicára vadászom.
*Válaszolja meg végül a kérdést, s olyan arcot vág, mint akit őszintén meglep a dolog, hogy ez nem volt teljesen egyértelmű a férfi számára. A "kis" jelzőre azért megremeg a szája széle, de most még elsiklik a bizonyos nyelvbotlás felett. Hisz nem ő a kicsi, hanem a férfi vitte túlzásba a főzelékevést.
Nos valószínűleg sikeresen bemutatkozott, hisz a férfi gondolhatja, hogy egy bakfissal verte meg a balsors, de ez nem nagyon szokta foglalkoztatni.*
601. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2020-06-10 20:04:06
Üzenet elküldve: 2020-06-10 20:04:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 205
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
// Katica vadászat //
* Arelow már fel is készült rá, hogy a gyorsan közelgő csilingelő színkavalkád neki fog ütközni. Kétli, hogy feltudná borítani, de azért megfeszíti izmait és a súlyát is kissé előre billenti. Viszont a várt valószínűleg a lány számára fájdalmas találkozás elmarad, mivel még időben le tud lassítani. Most mondhatná Arelow, hogy meglepődött azon, amit a lány csinál, de ez nem így van. A sok unatkozó nemes kisasszonyka is a lehető legfurcsább dolgokat volt képes elkövetni az őrködő lovagokkal. Ő aztán a világért sem zavarná meg hát a bogár és a leány ismerkedését. Nem kell sokáig várnia mivel a katica hamar megunja az ismerkedést és gyorsan távozik. Tekintetével még ő is követi a bogarat, amíg az el nem tűnik a láthatáron. Aztán lassan visszafordul az lányhoz, hogy barna szemei a másik hideg kékjével találkozzon. A meglepet köszönésre lovaghoz illendően válaszol.*
- Kisasszony!* Kissé meg is hajtja magát. Ez amolyan formalitás, amit minden hölgynek megad még akkor is, ha az nem nemes születésű. Valami mosoly szerű dolgot ő is az arcára varázsol, de azért nem esik túlzásba. A magasságára tett megjegyzésre viszont viszont nem tudja megállni, hogy egy pillanatra nem mosolyodjon el őszintén.*
- Azért lehet, mert mindig megettem a főzeléket.* Ez általában sosem tetszett a kis nemeseknek, de még a saját gyerekeinek sem. Ha eddig a lovag nem lepődött meg a furcsa kérdésen meg reakciókon, akkor talán Luniereme fog a férfién.*
- Mit csinál a kis hölgy itt egyedül?* Néz körbe olyan személyek után kutatva, akiket a lányhoz tudna kötni. Hiába domborodik a kis blúzocska ettől még nem tartja teljes értékű felnőnek a lovag. Mondjuk a nála sokkal kisebbeknél általában ebbe a hibába esik, hogy nem veszi túl komolyan őket. Bár jelen helyzetben az előtte ácsorgó színkavalkádra mindent tudna mondani, csak azt nem, hogy komoly.*
* Arelow már fel is készült rá, hogy a gyorsan közelgő csilingelő színkavalkád neki fog ütközni. Kétli, hogy feltudná borítani, de azért megfeszíti izmait és a súlyát is kissé előre billenti. Viszont a várt valószínűleg a lány számára fájdalmas találkozás elmarad, mivel még időben le tud lassítani. Most mondhatná Arelow, hogy meglepődött azon, amit a lány csinál, de ez nem így van. A sok unatkozó nemes kisasszonyka is a lehető legfurcsább dolgokat volt képes elkövetni az őrködő lovagokkal. Ő aztán a világért sem zavarná meg hát a bogár és a leány ismerkedését. Nem kell sokáig várnia mivel a katica hamar megunja az ismerkedést és gyorsan távozik. Tekintetével még ő is követi a bogarat, amíg az el nem tűnik a láthatáron. Aztán lassan visszafordul az lányhoz, hogy barna szemei a másik hideg kékjével találkozzon. A meglepet köszönésre lovaghoz illendően válaszol.*
- Kisasszony!* Kissé meg is hajtja magát. Ez amolyan formalitás, amit minden hölgynek megad még akkor is, ha az nem nemes születésű. Valami mosoly szerű dolgot ő is az arcára varázsol, de azért nem esik túlzásba. A magasságára tett megjegyzésre viszont viszont nem tudja megállni, hogy egy pillanatra nem mosolyodjon el őszintén.*
- Azért lehet, mert mindig megettem a főzeléket.* Ez általában sosem tetszett a kis nemeseknek, de még a saját gyerekeinek sem. Ha eddig a lovag nem lepődött meg a furcsa kérdésen meg reakciókon, akkor talán Luniereme fog a férfién.*
- Mit csinál a kis hölgy itt egyedül?* Néz körbe olyan személyek után kutatva, akiket a lányhoz tudna kötni. Hiába domborodik a kis blúzocska ettől még nem tartja teljes értékű felnőnek a lovag. Mondjuk a nála sokkal kisebbeknél általában ebbe a hibába esik, hogy nem veszi túl komolyan őket. Bár jelen helyzetben az előtte ácsorgó színkavalkádra mindent tudna mondani, csak azt nem, hogy komoly.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1874-1893