Arthenior - Arthenior főtere
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 91 (1801. - 1820. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1820. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-28 10:53:16
Üzenet elküldve: 2025-08-28 10:53:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 89
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 89
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor//
-Nos köszönöm a fuvart, kedves! Aztán sok sikert a városban.
*Feleli reggelizőtársának, majd jókora kortyokban védelmi kezdi a hordó bort, amit kapott. Ekkor látja elvágtatni a másik sötételfet a lován, aki hallhatóan az ingoványba indul.*
-Hé!
*Mert hogy Natukoya nem igazán figyelt oda rá, emiatt sajnos eltörik a hordó.*
-Tragédia! Jajjj!
*Hangosan rikácsol, és szemeiben földöntúli kétségbeesés, szomorúság és harag gyúl egyszerre. *
-Na megállj te! Adok én neked!
*Azzal utána is indul, hogy számonkérje, hogy miért adta oda neki a bort, ha most meg jól eltöri neki. Azt nem igazán realizálja, hogy ez egy másik sötételf, mint az előző.*
-Nos köszönöm a fuvart, kedves! Aztán sok sikert a városban.
*Feleli reggelizőtársának, majd jókora kortyokban védelmi kezdi a hordó bort, amit kapott. Ekkor látja elvágtatni a másik sötételfet a lován, aki hallhatóan az ingoványba indul.*
-Hé!
*Mert hogy Natukoya nem igazán figyelt oda rá, emiatt sajnos eltörik a hordó.*
-Tragédia! Jajjj!
*Hangosan rikácsol, és szemeiben földöntúli kétségbeesés, szomorúság és harag gyúl egyszerre. *
-Na megállj te! Adok én neked!
*Azzal utána is indul, hogy számonkérje, hogy miért adta oda neki a bort, ha most meg jól eltöri neki. Azt nem igazán realizálja, hogy ez egy másik sötételf, mint az előző.*
1819. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-28 09:19:46
Üzenet elküldve: 2025-08-28 09:19:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Egy kis csend a vihar előtt//
*Norennar hallgatja a kérdéseket, és a pillantása lassan a ló nyakáról a nőre vándorol. Nem szól rögtön. Érzi, hogy a szavak mélyebbre hatoltak, mint ahogy elsőre gondolta volna. Az ujjaiban ott motoszkál a feszültség, amit nem tud hová tenni, végül a tarkójához nyúl, mintha ezzel próbálná levezetni. Szokása, amikor mérlegel, mennyit árulhat el abból, amit tud. Nem akarja terhelni, de a kérdések pontosan rátapintanak arra, amit titkolni próbál.
A nő szelíden enyhít a hangján, de az újabb kérdés mégis éppen a legérzékenyebb pontra tapint. Norennar nagyot sóhajt, ajkán fanyar mosoly ül ki, de a szeme nem nevet hozzá.*
- Nem akarok indulni.
*Mondja lassan, rekedten, mintha minden szó súlyt cipelne.* - De muszáj lesz...
*A csendben megfeszülnek az ujjai, majd lassan körbepillant, mintha meggyőződne róla, hogy tényleg csak ketten vannak az istálló félhomályában. Aztán szó nélkül a nőhöz lép, karjaival szorosan magához húzza. Nem siet, nem magyarázkodik, csak úgy tartja, mintha attól félne, hogy bárki elvehetné tőle. Csak a ló fújtatása és a széna halk zizegése kíséri a mozdulatot.
Végül egészen közel hajol, szinte a nő fülét súrolva suttog bele a levegőbe. A hangja alig hallatszik, de minden szavát komolyan és tisztán ejti ki.*
- Egy ork horda tart a város felé. Több száz, talán több ezer. A kémeik már itt vannak. Valamit keresnek… egy fegyvert. Akármi is legyen, előbb kell rátalálnom, mielőtt ők teszik.
*A szavai közben még szorosabban tartja, mintha ezzel akarná kizárni a világot. A hangja egy pillanatra elkomorul, de változatlanul halkan folytatja.*
- Ha hallasz bármit erről, keress meg. De ne kérdezősködj. Nem akarom, hogy bajba kerülj. És senkiben ne bízz… rajtam kívül.
*Amikor elhajol a fülétől, egy darabig még a szemeit kutatja, mintha megerősítést keresne, hogy érti és elfogadja a szavait. Aztán lassan lehajtja a fejét, és homlokát lágyan érinti a nő homlokához. Egy rövid csókot nyom oda, tömör gesztus, amelyben több van, mint bármilyen szónak tűnő ígéretben.*
- Fel fogom keresni az egyik barátomat. Talán tud segíteni... *Szól végül, miközben lassan engedi el annyira, hogy lássa a nő arcát.* - Te pedig vigyázz magadra. Sokkal nyugodtabb vagyok, ha tudom, hogy biztonságban vagy.
*A férfi szavai után rövid csend telepszik rájuk. Norennar tekintete még mindig rajta időzik, mintha nehezen szakadna el tőle. Ujjaiban ott marad az iménti ölelés emléke, és bár elengedte, mégis közelebb húzódna, hogy visszahozza azt a biztos közelséget. A ló lassan moccan mellettük, mintha türelmetlen volna, de Norennar figyelmét nem zavarja el. Ő most csak a nőt nézi, és a szemeiben ott van a kimondatlan ígéret, hogy bár el kell indulnia, újra visszatalál hozzá.*
*Norennar hallgatja a kérdéseket, és a pillantása lassan a ló nyakáról a nőre vándorol. Nem szól rögtön. Érzi, hogy a szavak mélyebbre hatoltak, mint ahogy elsőre gondolta volna. Az ujjaiban ott motoszkál a feszültség, amit nem tud hová tenni, végül a tarkójához nyúl, mintha ezzel próbálná levezetni. Szokása, amikor mérlegel, mennyit árulhat el abból, amit tud. Nem akarja terhelni, de a kérdések pontosan rátapintanak arra, amit titkolni próbál.
A nő szelíden enyhít a hangján, de az újabb kérdés mégis éppen a legérzékenyebb pontra tapint. Norennar nagyot sóhajt, ajkán fanyar mosoly ül ki, de a szeme nem nevet hozzá.*
- Nem akarok indulni.
*Mondja lassan, rekedten, mintha minden szó súlyt cipelne.* - De muszáj lesz...
*A csendben megfeszülnek az ujjai, majd lassan körbepillant, mintha meggyőződne róla, hogy tényleg csak ketten vannak az istálló félhomályában. Aztán szó nélkül a nőhöz lép, karjaival szorosan magához húzza. Nem siet, nem magyarázkodik, csak úgy tartja, mintha attól félne, hogy bárki elvehetné tőle. Csak a ló fújtatása és a széna halk zizegése kíséri a mozdulatot.
Végül egészen közel hajol, szinte a nő fülét súrolva suttog bele a levegőbe. A hangja alig hallatszik, de minden szavát komolyan és tisztán ejti ki.*
- Egy ork horda tart a város felé. Több száz, talán több ezer. A kémeik már itt vannak. Valamit keresnek… egy fegyvert. Akármi is legyen, előbb kell rátalálnom, mielőtt ők teszik.
*A szavai közben még szorosabban tartja, mintha ezzel akarná kizárni a világot. A hangja egy pillanatra elkomorul, de változatlanul halkan folytatja.*
- Ha hallasz bármit erről, keress meg. De ne kérdezősködj. Nem akarom, hogy bajba kerülj. És senkiben ne bízz… rajtam kívül.
*Amikor elhajol a fülétől, egy darabig még a szemeit kutatja, mintha megerősítést keresne, hogy érti és elfogadja a szavait. Aztán lassan lehajtja a fejét, és homlokát lágyan érinti a nő homlokához. Egy rövid csókot nyom oda, tömör gesztus, amelyben több van, mint bármilyen szónak tűnő ígéretben.*
- Fel fogom keresni az egyik barátomat. Talán tud segíteni... *Szól végül, miközben lassan engedi el annyira, hogy lássa a nő arcát.* - Te pedig vigyázz magadra. Sokkal nyugodtabb vagyok, ha tudom, hogy biztonságban vagy.
*A férfi szavai után rövid csend telepszik rájuk. Norennar tekintete még mindig rajta időzik, mintha nehezen szakadna el tőle. Ujjaiban ott marad az iménti ölelés emléke, és bár elengedte, mégis közelebb húzódna, hogy visszahozza azt a biztos közelséget. A ló lassan moccan mellettük, mintha türelmetlen volna, de Norennar figyelmét nem zavarja el. Ő most csak a nőt nézi, és a szemeiben ott van a kimondatlan ígéret, hogy bár el kell indulnia, újra visszatalál hozzá.*
1818. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-28 09:04:58
Üzenet elküldve: 2025-08-28 09:04:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Romtábor//
*Nem vett túl sokat. Egy megtöltött kulacsot és tűzgyújtó szerszámokkal bővült a hátizsákja és az öve. Szürkét a főtérig gyeplőn fogva vezeti. Itt már van annyi hely, hogy nem kell félni, hogy bárkinek is neki menne. A város már ébredezik. Jó pár járókelő mellett ül fel lovára.*
-Az ingoványba.
*Mondja Szürkének és azzal gyors vágtába kezd. Ügyesen kikerüli azokat, akik bár látják, hogy jön, mégsem akarnak, vagy tudnak, félreállni az útjából. Hamar elhagyja a főteret és vele együtt a várost, csak az egyre távolodó sziluettje és az út pora látszik, aki az irányába néz.*
*Nem vett túl sokat. Egy megtöltött kulacsot és tűzgyújtó szerszámokkal bővült a hátizsákja és az öve. Szürkét a főtérig gyeplőn fogva vezeti. Itt már van annyi hely, hogy nem kell félni, hogy bárkinek is neki menne. A város már ébredezik. Jó pár járókelő mellett ül fel lovára.*
-Az ingoványba.
*Mondja Szürkének és azzal gyors vágtába kezd. Ügyesen kikerüli azokat, akik bár látják, hogy jön, mégsem akarnak, vagy tudnak, félreállni az útjából. Hamar elhagyja a főteret és vele együtt a várost, csak az egyre távolodó sziluettje és az út pora látszik, aki az irányába néz.*
1817. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-27 22:01:15
Üzenet elküldve: 2025-08-27 22:01:15
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Egy kis csend a vihar előtt//
*Figyeli, ahogy a férfi válaszol, és bár tudja, hogy Norennar mindig a tények nyelvén beszél, valami mégis nehezen nyugszik meg benne. "Akkor talán biztonságban leszel." Józan szavak, amelyek mögött ott rejtőzik valami több, de túl kevés ahhoz, hogy megnyugtassa. Hiszen mit ér a biztonság, ha közben a napjaikat a hiány tölti ki? Sovány vigasz, hogy nem unnak egymásra, amikor a köztes időben nincs más, csak az üres hely, ahol a másiknak kellene lennie. Mégsem vádolja emiatt. Ő maga is tudja, hogy a szürke középutat már régen megelégelte, és nem is tudna olyan életet élni, amelyben nem történik semmi, csak lassú megállapodás a semmiben. Neki is szüksége van útra, célra, történésekre. Ugyanakkor ez az elfogadás nem oltja ki benne azt a makacs kíváncsiságot, amit a férfi szavai keltenek. A biztonság. Vajon mit értett alatta? Egy helyet, ahol majd elrejtőzhetnek a világ elől? Egy szövetséget a városban, amely mögött fedezéket találnak? Vagy valami egészen más, olyan, amire ő még nem is gondolt? És a másik az a "kettőnk érdekében". Ez a kifejezés megül a szívében, nehezen hagyja nyugodni. Mi az, ami annyira elengedhetetlen, hogy a férfi szerint mindkettejükért vállalnia kell? Olyasmi, amit nem oszthat meg vele? Vagy csupán nem akarja kimondani, nehogy még nagyobb teher legyen rajta?
Ujjai közben végigsimítanak Hamu sörényén, de tekintete nem engedi el Norennart. Vár, mérlegel, aztán végül megszólal. Hangja halk, nyugodt, mégis tele van őszinte érdeklődéssel, nincs benne szemrehányás, csak a vágy, hogy értse azt, amit a férfi magában tart.*
- Mire gondolsz pontosan? Amikor azt mondod, biztonságban leszek? Mi az, amit látsz magad előtt? És amikor azt mondod, hogy a kettőnk érdekében kell elindulnod... Egyszer majd elmondod, hogy mi az, ami ennyire szükséges?
*Szavai után egy pillanatra elhallgat, mintha maga is mérlegelné, nem kérdezett-e túl sokat. De a tekintetében nincs sürgetés, csak őszinte figyelem, ha Norennar nem akarja kinyitni a gondolatait, akkor sem fogja erőltetni. Elég neki annyi, hogy megpróbálhat közelebb kerülni ahhoz, amit a férfi magában hordoz. Mégis, valahol mélyen reméli, hogy legalább egy szeletnyi választ kap, amibe kapaszkodhat. Végül, hogy eloszlassa a köztük ülő csend feszültségét, ajka szelíd mosolyba húzódik. Fejét enyhén oldalra billenti, mintha játékosan akarná elütni a komoly kérdés élét, és lágyabb hangon teszi hozzá.*
- Vagy talán jobb, ha most nem mondasz semmit? Csak egyet árulj el akkor. Lassan indulni is akarsz vagy az éjszakát még nálam töltöd?
*Figyeli, ahogy a férfi válaszol, és bár tudja, hogy Norennar mindig a tények nyelvén beszél, valami mégis nehezen nyugszik meg benne. "Akkor talán biztonságban leszel." Józan szavak, amelyek mögött ott rejtőzik valami több, de túl kevés ahhoz, hogy megnyugtassa. Hiszen mit ér a biztonság, ha közben a napjaikat a hiány tölti ki? Sovány vigasz, hogy nem unnak egymásra, amikor a köztes időben nincs más, csak az üres hely, ahol a másiknak kellene lennie. Mégsem vádolja emiatt. Ő maga is tudja, hogy a szürke középutat már régen megelégelte, és nem is tudna olyan életet élni, amelyben nem történik semmi, csak lassú megállapodás a semmiben. Neki is szüksége van útra, célra, történésekre. Ugyanakkor ez az elfogadás nem oltja ki benne azt a makacs kíváncsiságot, amit a férfi szavai keltenek. A biztonság. Vajon mit értett alatta? Egy helyet, ahol majd elrejtőzhetnek a világ elől? Egy szövetséget a városban, amely mögött fedezéket találnak? Vagy valami egészen más, olyan, amire ő még nem is gondolt? És a másik az a "kettőnk érdekében". Ez a kifejezés megül a szívében, nehezen hagyja nyugodni. Mi az, ami annyira elengedhetetlen, hogy a férfi szerint mindkettejükért vállalnia kell? Olyasmi, amit nem oszthat meg vele? Vagy csupán nem akarja kimondani, nehogy még nagyobb teher legyen rajta?
Ujjai közben végigsimítanak Hamu sörényén, de tekintete nem engedi el Norennart. Vár, mérlegel, aztán végül megszólal. Hangja halk, nyugodt, mégis tele van őszinte érdeklődéssel, nincs benne szemrehányás, csak a vágy, hogy értse azt, amit a férfi magában tart.*
- Mire gondolsz pontosan? Amikor azt mondod, biztonságban leszek? Mi az, amit látsz magad előtt? És amikor azt mondod, hogy a kettőnk érdekében kell elindulnod... Egyszer majd elmondod, hogy mi az, ami ennyire szükséges?
*Szavai után egy pillanatra elhallgat, mintha maga is mérlegelné, nem kérdezett-e túl sokat. De a tekintetében nincs sürgetés, csak őszinte figyelem, ha Norennar nem akarja kinyitni a gondolatait, akkor sem fogja erőltetni. Elég neki annyi, hogy megpróbálhat közelebb kerülni ahhoz, amit a férfi magában hordoz. Mégis, valahol mélyen reméli, hogy legalább egy szeletnyi választ kap, amibe kapaszkodhat. Végül, hogy eloszlassa a köztük ülő csend feszültségét, ajka szelíd mosolyba húzódik. Fejét enyhén oldalra billenti, mintha játékosan akarná elütni a komoly kérdés élét, és lágyabb hangon teszi hozzá.*
- Vagy talán jobb, ha most nem mondasz semmit? Csak egyet árulj el akkor. Lassan indulni is akarsz vagy az éjszakát még nálam töltöd?
1816. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-27 20:05:50
Üzenet elküldve: 2025-08-27 20:05:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 224
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 224
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Nyílt//
* A főtérre érve igazi tömeg fogadja őket, sürögnek forognak az emberek, van aki jön, van aki megy. Bár Pmirshnek a lovával látszólag könnyű dolga van, Samonyrba azért néha beleütődnek az emberek. Ezt egészen addig teszik, amíg egyszer csak már nem sétál ott a férfi mellett, aki a szavakat úgy tűnik, hogy a levegőnek mondja. Ha keresi, nehezen lelheti meg a férfit, aki Arthenior városának lakójaként úgy vész el a többi lakos között, mintha csak ide tartozna. Persze rá van bízva, hogy mennyire kezdi keresni az embert, akinek épp most ajánlotta volna fel, hogy tűnjön el. Ha szeretné, bizonyosan megleli, és elmondhatja neki ezeket a tanácsokat, de ahhoz bizony utána kell eredjen. És ki tudja, hogy a megannyi utcák közül melyikén tűnt el, már ha eltűnt. Az is lehet, hogy a téren ül valamilyen padon, és eteti a galambokat. *
* A főtérre érve igazi tömeg fogadja őket, sürögnek forognak az emberek, van aki jön, van aki megy. Bár Pmirshnek a lovával látszólag könnyű dolga van, Samonyrba azért néha beleütődnek az emberek. Ezt egészen addig teszik, amíg egyszer csak már nem sétál ott a férfi mellett, aki a szavakat úgy tűnik, hogy a levegőnek mondja. Ha keresi, nehezen lelheti meg a férfit, aki Arthenior városának lakójaként úgy vész el a többi lakos között, mintha csak ide tartozna. Persze rá van bízva, hogy mennyire kezdi keresni az embert, akinek épp most ajánlotta volna fel, hogy tűnjön el. Ha szeretné, bizonyosan megleli, és elmondhatja neki ezeket a tanácsokat, de ahhoz bizony utána kell eredjen. És ki tudja, hogy a megannyi utcák közül melyikén tűnt el, már ha eltűnt. Az is lehet, hogy a téren ül valamilyen padon, és eteti a galambokat. *
1815. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-27 19:30:22
Üzenet elküldve: 2025-08-27 19:30:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 47
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Nyílt//
* Nem siet sehova, a mai napja már úgyis arra fog elmenni, hogy a tanácsházán ül és várja az ítéletet. Azért reméli, hogy nem a szántóföldön elfogyasztott reggelivel kell beérnie napnyugtáig. Még az is megfordul a fejében, hogy megszánja a férfit, odaadja maradék kevéske aranyát, de aztán eszébe jut, hogy attól még, hogy most ő van lovon, továbbra is ő a koldus, és nem fordítva. Furcsa érzés. Onnan fentről mindenki olyan kicsinek és jelentéktelennek tűnik. A város csupán egy pöcegödör, az emberek mind hazugok és alávalók… Mondjuk ezt anélkül is tudta, hogy lóra ült volna. Szótlanul, gondolataiba mélyedve baktat át az egész városon, csak a főtéren áll meg. Ma már másodszor jár itt. Beleborzong a gondolatba. Tesz még egy próbát a férfi lenyugtatására. *
– Egész biztosan ezt akarod? Csúnyán megütheted a bokádat, ha kiderül, hogy valótlant állítasz! * Figyelmezteti őt, de csak mert tudja, hogy ő még annál is rosszabbul járhat, ha a másiknak sikerül lyukat beszélnie a tanácsosok hasába. *
– Még nem késő meggondolnod magad. A jó öreg Pmirsh gyorsan feled, és talán még abból a jó borból is van egy üveggel nálam.
* Nem siet sehova, a mai napja már úgyis arra fog elmenni, hogy a tanácsházán ül és várja az ítéletet. Azért reméli, hogy nem a szántóföldön elfogyasztott reggelivel kell beérnie napnyugtáig. Még az is megfordul a fejében, hogy megszánja a férfit, odaadja maradék kevéske aranyát, de aztán eszébe jut, hogy attól még, hogy most ő van lovon, továbbra is ő a koldus, és nem fordítva. Furcsa érzés. Onnan fentről mindenki olyan kicsinek és jelentéktelennek tűnik. A város csupán egy pöcegödör, az emberek mind hazugok és alávalók… Mondjuk ezt anélkül is tudta, hogy lóra ült volna. Szótlanul, gondolataiba mélyedve baktat át az egész városon, csak a főtéren áll meg. Ma már másodszor jár itt. Beleborzong a gondolatba. Tesz még egy próbát a férfi lenyugtatására. *
– Egész biztosan ezt akarod? Csúnyán megütheted a bokádat, ha kiderül, hogy valótlant állítasz! * Figyelmezteti őt, de csak mert tudja, hogy ő még annál is rosszabbul járhat, ha a másiknak sikerül lyukat beszélnie a tanácsosok hasába. *
– Még nem késő meggondolnod magad. A jó öreg Pmirsh gyorsan feled, és talán még abból a jó borból is van egy üveggel nálam.
1814. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-27 17:58:38
Üzenet elküldve: 2025-08-27 17:58:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Egy kis csend a vihar előtt//
*Norennar állát enyhén lehajtja, mikor a kérdést meghallja. Az arcáról lassan eltűnik a derű, helyére egyfajta töprengő szigorúság ül ki, mintha mérlegelne valamit, amit nem tud könnyedén kimondani. Vállai kicsit megfeszülnek, majd aprót bólint, mintha saját magának adna igazat a gondolatban, amely már úgyis benne motoszkált.*
- Meg kell találnom valamit itt a városon belül, és akkor talán biztonságban leszel.
*Szól végül. Szavai lassan gördülnek ki, nem ígéretek, inkább száraz tények. Tekintete egy darabig a földre szegeződik, aztán lassan emeli fel a nőre. A szája sarkában fanyar mosoly rándul, amelyben ott lapul a tudat, hogy a biztonság soha nem lesz végleges, de legalább megpróbálja.
Amikor a nő lassan a vállához simul, Norennar teste akaratlanul is megfeszül egy pillanatra. Nem azért, mintha tiltakozna, inkább mert ritkán éli meg ezt az egyszerű közelséget ennyire tisztán. A meleg súly, amely a karjához támaszkodik, furcsa biztonságot hoz, és valami egészen régi érzést idéz fel benne. Egy pillanatra lehunyja a szemét, hogy csak a súlyt és a csendet érzékelje, a halk légzést, ami szinte összefonódik az övével.
A férfi ritkán engedi, hogy valaki ennyire közel kerüljön. Most mégis mozdulatlan marad, mintha attól tartana, hogy a legkisebb rezdülés is megtörné a pillanatot. Lassan engedi ki a levegőt, és a szája sarkában alig észrevehető, fanyar mosoly jelenik meg. Nem szól rögtön semmit, de a tekintete a félhomályban a ló körvonalára siklik, aztán vissza a nőhöz, mintha ezzel keresne kapaszkodót ahhoz, amit érez.*
- Úgy tűnik, nem. De legalább meg sem unjuk egymást.
*Feleli, és közben félig oldalra billenti a fejét, hogy a nő tekintetét lássa. Cinizmus van a hangjában, de mögötte ott húzódik valami puhábban is, amit nem szívesen enged a felszínre.
A szavak, amiket az imént hallott, súlyosan ott lüktetnek a mellkasában. Nem kell pontosan megismételnie őket ahhoz, hogy tudja, milyen erősen szólnak. A félelem, a bizonytalanság, a vallomás mind-mind ránehezedik. Norennar érzi, hogy ezek nem üres szavak voltak, hanem valami, ami hosszú ideje benne rekedt. Ujjai megmozdulnának, hogy viszonozzák a gesztust, hogy megfogják a nő kezét vagy a derekát, de végül csak lassan sóhajt, és hagyja, hogy a pillanat rátelepedjen.
A közelség mégis jótékony hatással van rá. Mintha a nő puszta mozdulataiban lenne valami, ami elfeledteti vele az elmúlt napok rohanását, a kürtszó fenyegetését és mindazt, ami odakint várja őket. Egy rövid időre olyan, mintha valóban megállna körülöttük a világ. Nem csoda, hogy a szavai is puhábban csúsznak ki a száján, mint ahogy egyébként tenné. Egy cinikus él ugyan megbújik bennük, mert nem tudja teljesen levetkőzni a természetét, de a mélyben ott van az a fajta elismerés, hogy talán tényleg sosem lesz könnyű kettejük útja, mégis újra és újra egymás mellett kötnek ki.
Amikor a nő végül ellép mellőle, a férfi szeme egy ideig rajta marad, követi a mozdulatát, ahogy a ló felé nyúl. Érzi a késztetést, hogy utánanyúljon, megtartsa, de végül visszafogja magát. Ujjai félúton megállnak, és visszacsúsznak az oldala mellé. Nem könnyű elengedni ezt a közelséget, de tudja, nem tarthatja örökké magához. Mégis, amikor a nő szavai újabb vallomásként törnek fel, Norennar nagyot sóhajt. Nem mintha bosszantaná, inkább azért, mert magában is hallja a visszhangját annak, amit kimondott.*
- Nem, nem az. Én sem akarok elmenni. *Mondja halkan, és a hangjában ott bujkál az igazság súlya.* - De muszáj lesz. A kettőnk érdekében.
*A szavak után a tekintete a nőn marad. Van benne fáradtság, de egy pillanatra sem engedi, hogy elbizonytalanodásként hasson. Látja maga előtt a nőt, aki egyszerre erős és törékeny, aki egyszerre tud nevetni és bevallani olyan félelmeket, amiket más sosem merne. És bár minden porcikája maradna, tudja, hogy előbb-utóbb mennie kell. Nem a vágy vezérli, hanem a kényszer, és ebben az egy szóban – muszáj – benne van minden teher, amit magával cipel.
Mégis, ahogy ott áll az istálló félhomályában, a ló nyugodt fújtatása és a mécsesek tompa fénye mellett, megengedi magának, hogy a következő pillanatban csak a nőt lássa. A kezét, amely Hamut simítja, az ajkát, amely szavakat formál, a szemét, amelyben egyszerre lobog játék és féltés. És ebben a látványban találja meg azt a röpke megnyugvást, amely nélkül valószínűleg rég összeroskadt volna a terhek alatt.*
*Norennar állát enyhén lehajtja, mikor a kérdést meghallja. Az arcáról lassan eltűnik a derű, helyére egyfajta töprengő szigorúság ül ki, mintha mérlegelne valamit, amit nem tud könnyedén kimondani. Vállai kicsit megfeszülnek, majd aprót bólint, mintha saját magának adna igazat a gondolatban, amely már úgyis benne motoszkált.*
- Meg kell találnom valamit itt a városon belül, és akkor talán biztonságban leszel.
*Szól végül. Szavai lassan gördülnek ki, nem ígéretek, inkább száraz tények. Tekintete egy darabig a földre szegeződik, aztán lassan emeli fel a nőre. A szája sarkában fanyar mosoly rándul, amelyben ott lapul a tudat, hogy a biztonság soha nem lesz végleges, de legalább megpróbálja.
Amikor a nő lassan a vállához simul, Norennar teste akaratlanul is megfeszül egy pillanatra. Nem azért, mintha tiltakozna, inkább mert ritkán éli meg ezt az egyszerű közelséget ennyire tisztán. A meleg súly, amely a karjához támaszkodik, furcsa biztonságot hoz, és valami egészen régi érzést idéz fel benne. Egy pillanatra lehunyja a szemét, hogy csak a súlyt és a csendet érzékelje, a halk légzést, ami szinte összefonódik az övével.
A férfi ritkán engedi, hogy valaki ennyire közel kerüljön. Most mégis mozdulatlan marad, mintha attól tartana, hogy a legkisebb rezdülés is megtörné a pillanatot. Lassan engedi ki a levegőt, és a szája sarkában alig észrevehető, fanyar mosoly jelenik meg. Nem szól rögtön semmit, de a tekintete a félhomályban a ló körvonalára siklik, aztán vissza a nőhöz, mintha ezzel keresne kapaszkodót ahhoz, amit érez.*
- Úgy tűnik, nem. De legalább meg sem unjuk egymást.
*Feleli, és közben félig oldalra billenti a fejét, hogy a nő tekintetét lássa. Cinizmus van a hangjában, de mögötte ott húzódik valami puhábban is, amit nem szívesen enged a felszínre.
A szavak, amiket az imént hallott, súlyosan ott lüktetnek a mellkasában. Nem kell pontosan megismételnie őket ahhoz, hogy tudja, milyen erősen szólnak. A félelem, a bizonytalanság, a vallomás mind-mind ránehezedik. Norennar érzi, hogy ezek nem üres szavak voltak, hanem valami, ami hosszú ideje benne rekedt. Ujjai megmozdulnának, hogy viszonozzák a gesztust, hogy megfogják a nő kezét vagy a derekát, de végül csak lassan sóhajt, és hagyja, hogy a pillanat rátelepedjen.
A közelség mégis jótékony hatással van rá. Mintha a nő puszta mozdulataiban lenne valami, ami elfeledteti vele az elmúlt napok rohanását, a kürtszó fenyegetését és mindazt, ami odakint várja őket. Egy rövid időre olyan, mintha valóban megállna körülöttük a világ. Nem csoda, hogy a szavai is puhábban csúsznak ki a száján, mint ahogy egyébként tenné. Egy cinikus él ugyan megbújik bennük, mert nem tudja teljesen levetkőzni a természetét, de a mélyben ott van az a fajta elismerés, hogy talán tényleg sosem lesz könnyű kettejük útja, mégis újra és újra egymás mellett kötnek ki.
Amikor a nő végül ellép mellőle, a férfi szeme egy ideig rajta marad, követi a mozdulatát, ahogy a ló felé nyúl. Érzi a késztetést, hogy utánanyúljon, megtartsa, de végül visszafogja magát. Ujjai félúton megállnak, és visszacsúsznak az oldala mellé. Nem könnyű elengedni ezt a közelséget, de tudja, nem tarthatja örökké magához. Mégis, amikor a nő szavai újabb vallomásként törnek fel, Norennar nagyot sóhajt. Nem mintha bosszantaná, inkább azért, mert magában is hallja a visszhangját annak, amit kimondott.*
- Nem, nem az. Én sem akarok elmenni. *Mondja halkan, és a hangjában ott bujkál az igazság súlya.* - De muszáj lesz. A kettőnk érdekében.
*A szavak után a tekintete a nőn marad. Van benne fáradtság, de egy pillanatra sem engedi, hogy elbizonytalanodásként hasson. Látja maga előtt a nőt, aki egyszerre erős és törékeny, aki egyszerre tud nevetni és bevallani olyan félelmeket, amiket más sosem merne. És bár minden porcikája maradna, tudja, hogy előbb-utóbb mennie kell. Nem a vágy vezérli, hanem a kényszer, és ebben az egy szóban – muszáj – benne van minden teher, amit magával cipel.
Mégis, ahogy ott áll az istálló félhomályában, a ló nyugodt fújtatása és a mécsesek tompa fénye mellett, megengedi magának, hogy a következő pillanatban csak a nőt lássa. A kezét, amely Hamut simítja, az ajkát, amely szavakat formál, a szemét, amelyben egyszerre lobog játék és féltés. És ebben a látványban találja meg azt a röpke megnyugvást, amely nélkül valószínűleg rég összeroskadt volna a terhek alatt.*
1813. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-27 16:00:24
Üzenet elküldve: 2025-08-27 16:00:24
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Egy kis csend a vihar előtt//
*Elidőzik egy pillanatra Norennar mellett, figyeli a férfi arcát, ahogy a mosoly, bármilyen visszafogott is, lassan megjelenik rajta. Ez a pillanat mindig meglepi. Olyan ritkán enged ki belőle bármit, ami ennyire könnyednek hat, hogy szinte féltve őrzi magában minden alkalom emlékét. A komor vonások mögött ott van valami más is, egy férfi, aki tud nevetni, tud játszani, és akinek a közelében a csend nem nyomasztó, hanem megnyugtató. Szeme önkéntelenül is megakad ezen a változáson, és azon kapja magát, hogy kicsit tovább időzik rajta, mint kellene. Oldalra billenti a fejét és a mosoly, amely lassan átsiklik az arcán, szelíden játékos marad. Ujjai közben saját ruhája szegélyével babrálnak, mintha nem tudna mit kezdeni azzal az enyhe feszültséggel, amit a közelségük szül. Nem akarja elengedni ezt a pillanatot, ugyanakkor a kíváncsiság megül benne. A férfi itt van most, de meddig?*
- És most?
*Szólal meg végül, hangja halk, szinte bizalmas, mintha csak egy óriási titkot készülne vele megosztani.*
- Mi a terved? Maradsz még egy darabig, vagy ismét elszólít valami kötelesség?
*Nincs a hangjában neheztelés, kivételesen még az a kelletlen csalódottság sem ül benne, amit pedig valahol érez magában. Túl egyszerű, túl könnyed és valahol badar gondolatnak tűnik az, hogy a múltjukkal ellentétben a jelen megadja a lehetőséget arra, hogy békében megmaradjanak ketten. Talán már akkor is tudta ezt, amikor újból egymásra találtak a fogadóban, csak nem akart mélyen belegondolni. De a kürtszó és Norennar távozása megerősítette benne a kimondatlant, nem lehetnek mindig együtt. A férfi élete, kötelességei, múltja és jelenje mind-mind máshová kötik, mint ahová őt a saját vágyai, álmai, nyughatatlan természete. Mégis, valahányszor keresztezik egymást az útjaik, az olyan, mintha az idő egy rövid pillanatra megtorpanna körülöttük.
Fiatalkora óta tudja ezt. Az, hogy nem ismerte nemzőit, hogy gyermekkora óta szolgaságra nevelték, az a nap, amikor Norennar elhagyta a kúriát, mélyen belevésődött emlékeibe. Akkor maradt először egyedül igazán, nem a többi cseléd, nem a szolgaság, nem a mindennapok szürkesége miatt, hanem mert egy olyan biztos pont tűnt el mellőle, amiről azt hitte, örökké ott lesz. Amíg a férfi mellette volt úgy érzete, hogy bármit képes elviselni és elfogadni. De abban a hiányban megerősödött benne az elhatározás, hogy nem fogja beérni a szürke középúttal. Nem marad meg soha pusztán a túlélés, a viskó félhomálya, a teljes alárendeltség mellett. Többre vágyott, mindig is többre és ez most is ott lüktet benne, még, ha Norennar mellett időnként el is csitul a hangja. De valahol, bármennyire is szeretné, még most sem tudná elképzelni magát, hogy egy bérelt házikó falai között öregedjen meg, mintha az lenne minden, amit az élettől kaphat. De egy dolgot mindennél biztosabban tud, hogy Norennar rengeteget jelent neki. Talán mindent. És ha az életük nem is adja meg nekik azt a kegyet, hogy egyetlen úton haladjanak, abban egészen biztos, hogy a szálak mindig újra és újra keresztezik majd egymást. Lehet, hogy csak rövid időre, lehet, hogy mindig lesz bennük búcsú és visszatérés, de minden alkalom kárpótolja az elmulasztott napokat, hatokat, éveket. Az, hogy most itt van mellette és érzi a közelségét, önmagában többet ér annál, mint amiről valaha is álmodott, amikor magányosan járta a kúria néma folyosóit.
Szeme megtelik valamiféle csendes derűvel, miközben Norennar tekintetét keresi. Nem illúziókat akar, nem hamis ígéreteket. Csak tudni, hogy a következő találkozásig van mit őrizniük, van mire emlékezniük, és van, ami összetartja őket, bármilyen távolra is sodorja őket az élet. Halkan, szinte suttogva teszi hozzá, miközben ajkán mosoly bujkál. A válla simítja a férfiét, még a ruhán át is érzi a testéből áradó meleget, ami csak egy pillanat műve, hogy újra és újra felszítsa benne a tüzet. És ez az az érzés, ami megerősíti benne azt, hogy bármerre, bárkihez is sodorja őket a sors, a legnagyobb része akkor is a férfihoz tartozik.*
- Nekünk sosem lesz egyszerű, igaz?
*A mosoly nem hervad le az arcáról, ahogy hangja továbbra sem változik szomorúvá vagy csalódottá. Megül benne a csendes elfogadás. A fejét a férfi vállának dönti, miközben szemei újra Hamu felé siklanak. Egy pillanatra eljátszik a gondolattal, hogy mennyire könnyű lenne a ló hátára ülni és ketten elvágtatni ebből, mindenből. De vajon megelégedne azzal? Egyáltalán a férfinak elég lenne?
A válla alatt melegséget érez, miközben Norennar mellett áll, és tekintete Hamu felé siklik. A ló nyugodt, türelmes jelenléte mintha megerősítené a pillanat biztonságát, elnyelné a világ zaját, és csak a csend maradna, ami körülveszi őket. Egy apró sóhaj hagyja el ajkát, és szinte suttogva, a saját gondolataihoz szólva mondja.*
- Azt hittem idővel egyszerűbb lesz, ha már a magam ura leszek. De ilyenkor hiányzik az, hogy valaki megmondja, hogy mit és azt hogy csináljam, hogy jó legyen.
*Végül ellép a férfitől, kezei ismét a ló nyakára simítanak. Hamu halk dobbanása, a nyugodt jelenléte, a tudat, hogy most Norennar itt van vele, mind arra emlékeztetik, hogy a pillanat törékeny és éppen ezért olyan értékes.*
- Tudom, hogy megint el fogsz menni. Tudom, hogy idővel én sem fogok tudni a viskó falai között megülni. De önzőség, ha most azért úgy érzem, hogy nem akarlak engedni?
*A hangjában nem csak az csendül, hogy egy része valóban csak magáénak akarja tudni a férfit, ahogy ő is csak az övé akarna lenni. Nem törődve a kürtszóval, a kúriával. De éppen emiatt, a fáradtság miatt, ami a férfi arcán ül, a vér miatt, amitől meg akart szabadulni még ott a viskóban, bizony élesen kicseng a féltés is.*
*Elidőzik egy pillanatra Norennar mellett, figyeli a férfi arcát, ahogy a mosoly, bármilyen visszafogott is, lassan megjelenik rajta. Ez a pillanat mindig meglepi. Olyan ritkán enged ki belőle bármit, ami ennyire könnyednek hat, hogy szinte féltve őrzi magában minden alkalom emlékét. A komor vonások mögött ott van valami más is, egy férfi, aki tud nevetni, tud játszani, és akinek a közelében a csend nem nyomasztó, hanem megnyugtató. Szeme önkéntelenül is megakad ezen a változáson, és azon kapja magát, hogy kicsit tovább időzik rajta, mint kellene. Oldalra billenti a fejét és a mosoly, amely lassan átsiklik az arcán, szelíden játékos marad. Ujjai közben saját ruhája szegélyével babrálnak, mintha nem tudna mit kezdeni azzal az enyhe feszültséggel, amit a közelségük szül. Nem akarja elengedni ezt a pillanatot, ugyanakkor a kíváncsiság megül benne. A férfi itt van most, de meddig?*
- És most?
*Szólal meg végül, hangja halk, szinte bizalmas, mintha csak egy óriási titkot készülne vele megosztani.*
- Mi a terved? Maradsz még egy darabig, vagy ismét elszólít valami kötelesség?
*Nincs a hangjában neheztelés, kivételesen még az a kelletlen csalódottság sem ül benne, amit pedig valahol érez magában. Túl egyszerű, túl könnyed és valahol badar gondolatnak tűnik az, hogy a múltjukkal ellentétben a jelen megadja a lehetőséget arra, hogy békében megmaradjanak ketten. Talán már akkor is tudta ezt, amikor újból egymásra találtak a fogadóban, csak nem akart mélyen belegondolni. De a kürtszó és Norennar távozása megerősítette benne a kimondatlant, nem lehetnek mindig együtt. A férfi élete, kötelességei, múltja és jelenje mind-mind máshová kötik, mint ahová őt a saját vágyai, álmai, nyughatatlan természete. Mégis, valahányszor keresztezik egymást az útjaik, az olyan, mintha az idő egy rövid pillanatra megtorpanna körülöttük.
Fiatalkora óta tudja ezt. Az, hogy nem ismerte nemzőit, hogy gyermekkora óta szolgaságra nevelték, az a nap, amikor Norennar elhagyta a kúriát, mélyen belevésődött emlékeibe. Akkor maradt először egyedül igazán, nem a többi cseléd, nem a szolgaság, nem a mindennapok szürkesége miatt, hanem mert egy olyan biztos pont tűnt el mellőle, amiről azt hitte, örökké ott lesz. Amíg a férfi mellette volt úgy érzete, hogy bármit képes elviselni és elfogadni. De abban a hiányban megerősödött benne az elhatározás, hogy nem fogja beérni a szürke középúttal. Nem marad meg soha pusztán a túlélés, a viskó félhomálya, a teljes alárendeltség mellett. Többre vágyott, mindig is többre és ez most is ott lüktet benne, még, ha Norennar mellett időnként el is csitul a hangja. De valahol, bármennyire is szeretné, még most sem tudná elképzelni magát, hogy egy bérelt házikó falai között öregedjen meg, mintha az lenne minden, amit az élettől kaphat. De egy dolgot mindennél biztosabban tud, hogy Norennar rengeteget jelent neki. Talán mindent. És ha az életük nem is adja meg nekik azt a kegyet, hogy egyetlen úton haladjanak, abban egészen biztos, hogy a szálak mindig újra és újra keresztezik majd egymást. Lehet, hogy csak rövid időre, lehet, hogy mindig lesz bennük búcsú és visszatérés, de minden alkalom kárpótolja az elmulasztott napokat, hatokat, éveket. Az, hogy most itt van mellette és érzi a közelségét, önmagában többet ér annál, mint amiről valaha is álmodott, amikor magányosan járta a kúria néma folyosóit.
Szeme megtelik valamiféle csendes derűvel, miközben Norennar tekintetét keresi. Nem illúziókat akar, nem hamis ígéreteket. Csak tudni, hogy a következő találkozásig van mit őrizniük, van mire emlékezniük, és van, ami összetartja őket, bármilyen távolra is sodorja őket az élet. Halkan, szinte suttogva teszi hozzá, miközben ajkán mosoly bujkál. A válla simítja a férfiét, még a ruhán át is érzi a testéből áradó meleget, ami csak egy pillanat műve, hogy újra és újra felszítsa benne a tüzet. És ez az az érzés, ami megerősíti benne azt, hogy bármerre, bárkihez is sodorja őket a sors, a legnagyobb része akkor is a férfihoz tartozik.*
- Nekünk sosem lesz egyszerű, igaz?
*A mosoly nem hervad le az arcáról, ahogy hangja továbbra sem változik szomorúvá vagy csalódottá. Megül benne a csendes elfogadás. A fejét a férfi vállának dönti, miközben szemei újra Hamu felé siklanak. Egy pillanatra eljátszik a gondolattal, hogy mennyire könnyű lenne a ló hátára ülni és ketten elvágtatni ebből, mindenből. De vajon megelégedne azzal? Egyáltalán a férfinak elég lenne?
A válla alatt melegséget érez, miközben Norennar mellett áll, és tekintete Hamu felé siklik. A ló nyugodt, türelmes jelenléte mintha megerősítené a pillanat biztonságát, elnyelné a világ zaját, és csak a csend maradna, ami körülveszi őket. Egy apró sóhaj hagyja el ajkát, és szinte suttogva, a saját gondolataihoz szólva mondja.*
- Azt hittem idővel egyszerűbb lesz, ha már a magam ura leszek. De ilyenkor hiányzik az, hogy valaki megmondja, hogy mit és azt hogy csináljam, hogy jó legyen.
*Végül ellép a férfitől, kezei ismét a ló nyakára simítanak. Hamu halk dobbanása, a nyugodt jelenléte, a tudat, hogy most Norennar itt van vele, mind arra emlékeztetik, hogy a pillanat törékeny és éppen ezért olyan értékes.*
- Tudom, hogy megint el fogsz menni. Tudom, hogy idővel én sem fogok tudni a viskó falai között megülni. De önzőség, ha most azért úgy érzem, hogy nem akarlak engedni?
*A hangjában nem csak az csendül, hogy egy része valóban csak magáénak akarja tudni a férfit, ahogy ő is csak az övé akarna lenni. Nem törődve a kürtszóval, a kúriával. De éppen emiatt, a fáradtság miatt, ami a férfi arcán ül, a vér miatt, amitől meg akart szabadulni még ott a viskóban, bizony élesen kicseng a féltés is.*
1812. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-27 13:51:13
Üzenet elküldve: 2025-08-27 13:51:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Egy kis csend a vihar előtt//
*Norennar szeme sarkában apró ránc jelenik meg, ahogy a nő játékos megjegyzését hallja. Nem kell sokat várnia, hogy a szavai utat találjanak.*
- Ha ilyen a fenyegetés, azt hiszem, kibírom.
*Mondja félszegen elmosolyodva, és közben a ló nyakát vakargatja. Hamu finom fújtatással reagál, mintha neki is lenne ehhez némi véleménye. A férfi ezután Theára pillant, figyeli, ahogy a nő ujjai egyre bátrabban siklanak végig a ló szőrén, és nem tudja nem észrevenni, hogy a kezdeti bizonytalanságot lassan felváltja a nyugodt magabiztosság. Valami különös melegség költözik belé a látványtól. Thea nem egyszerűen próbálkozik, hanem engedi, hogy ez az új élmény átjárja. Norennar egy pillanatra elképzeli őt nyeregben, ahogy Hamu hátán ül, és ahogy a szél belekap fehér
Amikor Thea szorosabban fonja ujjait az övébe, Norennar ösztönösen viszonozza a szorítást. Nem akarja elengedni, és most nincs is rá oka. A nő szavai, hogy jó tudni, mellette lesz, nemcsak a ló miatt, különös súllyal érkeznek. A férfi egy pillanatra elhallgat, csak figyeli a szemeket, amikben ezúttal semmi játék nincs. A torkában gombóc gyűlik, de végül bólint, lassan, megerősítésként.*
- Mindig itt leszek, ha hívsz.
*Válaszolja halkan. A szavak nehezen jönnek, nem gyakran enged meg magának ilyet, de most nem akar kitérni. Úgy érzi, ennyivel tartozik neki.
Amikor végül elengedi a nő kezét, Norennar szeme nem mulasztja el észrevenni azt a mozdulatot, ahogy Thea a saját combjára simítja tenyerét. Ez az apró, önkéntelen gesztus többet mond minden kimondott szónál. A férfi ajkán halvány mosoly fut át; nem szól semmit, csak elteszi magában a pillanatot. Egy rövid ideig csendben figyeli őt, és érzi, hogy a bensőjében valami furcsa nyugalom telepszik meg, ritka, hogy valaki ennyire nyíltan engedje közel magához.
A következő pillanatban azonban a hangulat oldódik. A könnyed incselkedés más színt hoz a helyzetbe, és Norennar érzi, hogy a játékosság mögött még mindig ott feszül az előbbi vallomás súlya. Elhúzza a száját, szemeiben pimasz fény villan, ahogy visszanéz rá.*
- Úgy látom, összeesküdtetek ellenem. *Dörmögi, és egy félmosoly kíséri a szavakat. Közelebb lép, hogy a ló füléhez hajoljon, és szándékosan úgy beszél, mintha Hamu értené a helyzetet.* - Nem gondoltam, hogy ilyen hamar átállsz a másik oldalra.
*Kezével finoman végigsimít az állat nyakán, de közben a tekintete újra visszatér Theára. Nem is a lóhoz intézett szavak a fontosak, hanem a pillantás, amiben egyszerre van játék, vágy és az a csendes bizonyosság, amit az imént még szavakkal sem tudott kifejezni.
Hamu egy halk prüszköléssel válaszol, mintha tényleg értené. Norennar nevetve megcsóválja a fejét, aztán visszafordul Theához.*
- Akkor úgy látszik, nincs választásom. Elfogadom a vereséget.
*Mondja, és a szavakhoz halvány, de őszinte mosoly társul.
Közelebb lép a nőhöz, szinte vállukat súrolja egymáshoz. Egy pillanatra megáll, hagyja, hogy a csend kettejük közé telepedjen. Tekintetében most nincs semmi játékos él, csak figyelem és valami mélyebb nyugalom.*
*Norennar szeme sarkában apró ránc jelenik meg, ahogy a nő játékos megjegyzését hallja. Nem kell sokat várnia, hogy a szavai utat találjanak.*
- Ha ilyen a fenyegetés, azt hiszem, kibírom.
*Mondja félszegen elmosolyodva, és közben a ló nyakát vakargatja. Hamu finom fújtatással reagál, mintha neki is lenne ehhez némi véleménye. A férfi ezután Theára pillant, figyeli, ahogy a nő ujjai egyre bátrabban siklanak végig a ló szőrén, és nem tudja nem észrevenni, hogy a kezdeti bizonytalanságot lassan felváltja a nyugodt magabiztosság. Valami különös melegség költözik belé a látványtól. Thea nem egyszerűen próbálkozik, hanem engedi, hogy ez az új élmény átjárja. Norennar egy pillanatra elképzeli őt nyeregben, ahogy Hamu hátán ül, és ahogy a szél belekap fehér
Amikor Thea szorosabban fonja ujjait az övébe, Norennar ösztönösen viszonozza a szorítást. Nem akarja elengedni, és most nincs is rá oka. A nő szavai, hogy jó tudni, mellette lesz, nemcsak a ló miatt, különös súllyal érkeznek. A férfi egy pillanatra elhallgat, csak figyeli a szemeket, amikben ezúttal semmi játék nincs. A torkában gombóc gyűlik, de végül bólint, lassan, megerősítésként.*
- Mindig itt leszek, ha hívsz.
*Válaszolja halkan. A szavak nehezen jönnek, nem gyakran enged meg magának ilyet, de most nem akar kitérni. Úgy érzi, ennyivel tartozik neki.
Amikor végül elengedi a nő kezét, Norennar szeme nem mulasztja el észrevenni azt a mozdulatot, ahogy Thea a saját combjára simítja tenyerét. Ez az apró, önkéntelen gesztus többet mond minden kimondott szónál. A férfi ajkán halvány mosoly fut át; nem szól semmit, csak elteszi magában a pillanatot. Egy rövid ideig csendben figyeli őt, és érzi, hogy a bensőjében valami furcsa nyugalom telepszik meg, ritka, hogy valaki ennyire nyíltan engedje közel magához.
A következő pillanatban azonban a hangulat oldódik. A könnyed incselkedés más színt hoz a helyzetbe, és Norennar érzi, hogy a játékosság mögött még mindig ott feszül az előbbi vallomás súlya. Elhúzza a száját, szemeiben pimasz fény villan, ahogy visszanéz rá.*
- Úgy látom, összeesküdtetek ellenem. *Dörmögi, és egy félmosoly kíséri a szavakat. Közelebb lép, hogy a ló füléhez hajoljon, és szándékosan úgy beszél, mintha Hamu értené a helyzetet.* - Nem gondoltam, hogy ilyen hamar átállsz a másik oldalra.
*Kezével finoman végigsimít az állat nyakán, de közben a tekintete újra visszatér Theára. Nem is a lóhoz intézett szavak a fontosak, hanem a pillantás, amiben egyszerre van játék, vágy és az a csendes bizonyosság, amit az imént még szavakkal sem tudott kifejezni.
Hamu egy halk prüszköléssel válaszol, mintha tényleg értené. Norennar nevetve megcsóválja a fejét, aztán visszafordul Theához.*
- Akkor úgy látszik, nincs választásom. Elfogadom a vereséget.
*Mondja, és a szavakhoz halvány, de őszinte mosoly társul.
Közelebb lép a nőhöz, szinte vállukat súrolja egymáshoz. Egy pillanatra megáll, hagyja, hogy a csend kettejük közé telepedjen. Tekintetében most nincs semmi játékos él, csak figyelem és valami mélyebb nyugalom.*
1811. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-27 13:00:09
Üzenet elküldve: 2025-08-27 13:00:09
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Egy kis csend a vihar előtt//
*Kissé oldalra biccenti a fejét a férfi nevetésére, és nem tudja megállni, hogy ne csillanjon fel szemeiben a játékos kíváncsiság. Olyan ritkán hallja így nevetni Norennart, hogy már önmagában ez is elég ahhoz, hogy mosolyra húzódjon az ajka. Valójában ennél többet is érez, valami furcsa, melegséget a mellkasában, ami minden egyes hangjával erősebben lüktet benne.*
- Lám, mégiscsak van benned némi humor. Kezdtem azt hinni, hogy az évek alatt csak nagyobbra nőtt benned a karó.
*A mosolya pimaszabbá válik, hangjában nem bántás vagy gúny csendül, hanem újabb játékos él, mintha szándékosan provokálná, hogy újra megmutassa ezt az arcát. Egy része őszintén vágyik rá, szeretné újra hallani azt a kacajt, amely mintha pillanatokra lefejtette volna róla a rideg páncélt, amit mindig magán hordoz. Amikor Norennar arról beszél, hogy megtanítja őt lovagolni, szemeiben röviden átfut valami melegség. Mégsem engedi, hogy teljesen elkomolyodjon a pillanat, a szavai inkább könnyedek, játékosak maradnak.*
- Vigyázz, még a végén olyan jó tanárnak bizonyulsz, hogy soha nem szabadulhatsz meg tőlem.
*Pedig titokban pontosan ezt szeretné, hogy ne szabaduljon. Hogy mindig legyen itt mellette. Ahogy kimondja, el is bizonytalanodik egy pillanatra. Mi van, ha a férfi valóban komolyan veszi? Mi van, ha igazából csak benne nem hunyt még ki az a tűz, ami fiatalkorában is lobogott már benne Norennar mellett? A gondolat rémisztő, de valahol felszabadító is, mert hosszú ideje most először meri magát ennyire közel engedni újra valakihez. Újra hozzá. Ujjai akaratlanul is szorosabban kulcsolódnak a férfi kezére, amikor érzi a szilárd, de nyugodt szorítást. Ezúttal nem próbál kibújni belőle, hanem hagyja, hogy az érintés megmaradjon közöttük. A szorítás egyszerre biztonságot és izgalmat ad neki, olyan érzést, amire már régen vágyott, de amitől eddig mindig megfutamodott vagy egyszerűen az élet nem adott időt, hogy mélyen elmerülhessen benne. Tekintete találkozik a férfiéval, és egy pillanatra elhallgat, mintha hagyná, hogy a csend beszéljen helyette. Az a csend, ami egyszerre félelmetes és gyönyörű, mert túl sok mindent rejt magában. Végül azonban mégis megszólal, halkabban, mint az előbb.*
- Jó tudni, hogy mellettem leszel. Nemcsak a ló miatt.
*Ahogy kimondja, hirtelen túl nagy súlya lesz a szavaknak. Érzi, hogy a mellkasa szorosabban húzódik össze, és szinte szégyellné is a saját őszinteségét, ha nem lenne ott a férfi tekintete, amelyben nem lát elutasítást. Amikor Norennar elengedi a kezét nem kap utána, hagyja, hogy a mozdulat megtörténjen, de szinte azonnal a saját combjára simítja tenyerét, mintha ott akarná még őrizni a férfi érintésének nyomát. Ez az apró mozdulat önkéntelen, és pont emiatt sokkal árulkodóbb, mint bármilyen szavak. Egy apró, sejtelmes mosollyal pillant vissza rá, amely mögött most sokkal több rejlik, mint puszta játék.*
- Akkor legyen így. Majd ha eljön az ideje. Addig meg nekem elég, ha most itt vagy. Ha már úgy alakult, hogy Hamu egy gyönyörű hölgy.
*Hangjában igyekszik a pajkos játékosságot őrizni, de az most mélyebb, rekedtesebb, mint az imént, és ahogy a szavak kiszakadnak belőle, a tekintete sem játékos többé, hanem mélyen benne őszinte. Olyan, mintha egyetlen mondattal levetkőzte volna a falat, amit eddig mindenki előtt emelt. Közelebb hajol, nem egészen ér hozzá, de a közelsége mégis forróbb, mint bármilyen érintés. Érzi a férfi illatát, a bőrének melegét, és a szívverése szinte fülsüketítően dübörög a fülében. Egy része azt kívánja, bárcsak megcsókolná, a másik része azonban még mindig makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy nem akar teher lenni. Hamu fújtatása közben közelebb lép Norennarhoz, mintha a ló maga is helyeselné, amit mondott. Thea a férfira néz, majd a lóra, és elmosolyodik, de ebben a mosolyban most ott vibrál valami több, valami nyugtalanítóbb vágy, amit nem tud és nem is akar elrejteni.*
- Úgy tűnik, neki is megfelel az a majdani lovaglás. Ketten egy ellen, pedig nem is lenne választásod.
*Szavai játékosak, de a szeme elárulja, hogy ezúttal többet jelentenek puszta incselkedésnél. Mintha egyetlen mozdulat választaná el attól, hogy kimondja, amit eddig visszatartott. És talán pont ez a bizonytalanság az, ami most még erősebben húzza kettejüket egymás felé.*
A hozzászólás írója (Theazhra Naer'Shavae) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.27 13:00:30
*Kissé oldalra biccenti a fejét a férfi nevetésére, és nem tudja megállni, hogy ne csillanjon fel szemeiben a játékos kíváncsiság. Olyan ritkán hallja így nevetni Norennart, hogy már önmagában ez is elég ahhoz, hogy mosolyra húzódjon az ajka. Valójában ennél többet is érez, valami furcsa, melegséget a mellkasában, ami minden egyes hangjával erősebben lüktet benne.*
- Lám, mégiscsak van benned némi humor. Kezdtem azt hinni, hogy az évek alatt csak nagyobbra nőtt benned a karó.
*A mosolya pimaszabbá válik, hangjában nem bántás vagy gúny csendül, hanem újabb játékos él, mintha szándékosan provokálná, hogy újra megmutassa ezt az arcát. Egy része őszintén vágyik rá, szeretné újra hallani azt a kacajt, amely mintha pillanatokra lefejtette volna róla a rideg páncélt, amit mindig magán hordoz. Amikor Norennar arról beszél, hogy megtanítja őt lovagolni, szemeiben röviden átfut valami melegség. Mégsem engedi, hogy teljesen elkomolyodjon a pillanat, a szavai inkább könnyedek, játékosak maradnak.*
- Vigyázz, még a végén olyan jó tanárnak bizonyulsz, hogy soha nem szabadulhatsz meg tőlem.
*Pedig titokban pontosan ezt szeretné, hogy ne szabaduljon. Hogy mindig legyen itt mellette. Ahogy kimondja, el is bizonytalanodik egy pillanatra. Mi van, ha a férfi valóban komolyan veszi? Mi van, ha igazából csak benne nem hunyt még ki az a tűz, ami fiatalkorában is lobogott már benne Norennar mellett? A gondolat rémisztő, de valahol felszabadító is, mert hosszú ideje most először meri magát ennyire közel engedni újra valakihez. Újra hozzá. Ujjai akaratlanul is szorosabban kulcsolódnak a férfi kezére, amikor érzi a szilárd, de nyugodt szorítást. Ezúttal nem próbál kibújni belőle, hanem hagyja, hogy az érintés megmaradjon közöttük. A szorítás egyszerre biztonságot és izgalmat ad neki, olyan érzést, amire már régen vágyott, de amitől eddig mindig megfutamodott vagy egyszerűen az élet nem adott időt, hogy mélyen elmerülhessen benne. Tekintete találkozik a férfiéval, és egy pillanatra elhallgat, mintha hagyná, hogy a csend beszéljen helyette. Az a csend, ami egyszerre félelmetes és gyönyörű, mert túl sok mindent rejt magában. Végül azonban mégis megszólal, halkabban, mint az előbb.*
- Jó tudni, hogy mellettem leszel. Nemcsak a ló miatt.
*Ahogy kimondja, hirtelen túl nagy súlya lesz a szavaknak. Érzi, hogy a mellkasa szorosabban húzódik össze, és szinte szégyellné is a saját őszinteségét, ha nem lenne ott a férfi tekintete, amelyben nem lát elutasítást. Amikor Norennar elengedi a kezét nem kap utána, hagyja, hogy a mozdulat megtörténjen, de szinte azonnal a saját combjára simítja tenyerét, mintha ott akarná még őrizni a férfi érintésének nyomát. Ez az apró mozdulat önkéntelen, és pont emiatt sokkal árulkodóbb, mint bármilyen szavak. Egy apró, sejtelmes mosollyal pillant vissza rá, amely mögött most sokkal több rejlik, mint puszta játék.*
- Akkor legyen így. Majd ha eljön az ideje. Addig meg nekem elég, ha most itt vagy. Ha már úgy alakult, hogy Hamu egy gyönyörű hölgy.
*Hangjában igyekszik a pajkos játékosságot őrizni, de az most mélyebb, rekedtesebb, mint az imént, és ahogy a szavak kiszakadnak belőle, a tekintete sem játékos többé, hanem mélyen benne őszinte. Olyan, mintha egyetlen mondattal levetkőzte volna a falat, amit eddig mindenki előtt emelt. Közelebb hajol, nem egészen ér hozzá, de a közelsége mégis forróbb, mint bármilyen érintés. Érzi a férfi illatát, a bőrének melegét, és a szívverése szinte fülsüketítően dübörög a fülében. Egy része azt kívánja, bárcsak megcsókolná, a másik része azonban még mindig makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy nem akar teher lenni. Hamu fújtatása közben közelebb lép Norennarhoz, mintha a ló maga is helyeselné, amit mondott. Thea a férfira néz, majd a lóra, és elmosolyodik, de ebben a mosolyban most ott vibrál valami több, valami nyugtalanítóbb vágy, amit nem tud és nem is akar elrejteni.*
- Úgy tűnik, neki is megfelel az a majdani lovaglás. Ketten egy ellen, pedig nem is lenne választásod.
*Szavai játékosak, de a szeme elárulja, hogy ezúttal többet jelentenek puszta incselkedésnél. Mintha egyetlen mozdulat választaná el attól, hogy kimondja, amit eddig visszatartott. És talán pont ez a bizonytalanság az, ami most még erősebben húzza kettejüket egymás felé.*
A hozzászólás írója (Theazhra Naer'Shavae) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.27 13:00:30
1810. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-26 09:38:20
Üzenet elküldve: 2025-08-26 09:38:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Az árnyak egyenlőnek ítélnek urat és szolgát//
//Istálló//
*Szórakozottan söpör le combjáról pár odatapadt szalmaszálat, pedig tudja, hogy nincs sok jelentősége a dolognak most. Úrnője előtt nem szívesen jelenne meg rendezetlen öltözékben, de itt és most ez nem számít. Keze egy pillanatra megáll a mozdulat közben, fejét gyors rezzenéssel fordítja a nő felé.*
- Hogy..? *-kérdez vissza, szinte ijedten. Fel sem tűnt neki, hogy a sötételfek nyelvén szólalt meg, annyira odaillőnek érezte a kifejezést, hogy öntudatlanul is azt használta.-* Nem. Egyáltalán nem.
*Nyelvén forgatja a néma szót -szor'szressz-, majd a nő válláig emeli tekintetét, ami nála felér azzal, mintha annak a szemeibe nézne.*
- Annyit tesz, hogy.. *-bosszúsan fújja ki a levegőt az orrán keresztül. A közös nyelv pontatlan és primitív a kifinomult kifejezésekhez.-* ..papnő. Mágus-asszony.
*Ezúttal egyetértőn bólint rá a nő szavaira, ahogy az a karámon kívülre szólítja. Az Úrnők nemes lovai jó képzésben részesültek és a vérszag aligha bolondítaná meg őket, de a jámbor Zardil valószínűleg kitágult orrlyukakkal és szemekkel rúgná meg őket, ha mellette mutatnának be véráldozatot.
A sötétben apró szikraként pattan szét az összegyűjtött lámpásfény az előhúzott tőr pengéjén. Nem látja túl jól a fegyvert, abban sem biztos hogy az fegyver-e egyáltalán, vagy csupán szakrális eszköz. Nem is számít most. Tenyerét egy pillanatra mintha égetné a markolat ahogy érte nyúl. Nem húzza magához a tőrt amíg a nő a pengét fogja, csak azután emeli azt meg, hogy a teljes súlyát tenyerén érzi.*
- A varázsigét? Nem. Én.. mi.. nekünk nem szabad. *-megingatja a fejét. Most kezdje el megint magyarázni, hogy szolgaként mit tehet valaki, és mit nem? Vagy a nő próbálja megint próbára tenni őt?-* De talán anélkül is elfogadja az áldozatot Sa'Tereth. És oltár nélkül is.
*Utolsó szavai szinte csalódottak. Hiszen nincs semmijük, amivel rendes áldozat lenne bemutatható! Csak a tőr, és ők maguk. De talán.. talán tényleg elég ennyi is.
Csizmájával félrekotor-söpör mindent ami előtte van a földön, hogy az kopár és lehetőleg tiszta legyen, legalább egy kis szakaszon. Fél térdre ereszkedik, és a lámpás épp csak ideszűrődő alig-derengésében ujjával rajzol a földre: egy hullámvonalat, amit egy arra merőleges vonallal szel át. Talán csak az első hívők rajzoltak ennyire stilizált vértengert és karót, sok-sok évvel ezelőtt. Szemöldöke alól vet gyors pillantást a nőre, hogy annak van-e ellenvetése a rögtönzéssel kapcsolatban. Ha nincs, úgy újra megmozdul. Bal kezét a jel fölé nyújtja, tenyérrel felfelé.*
- Sha kraal Sa'Tereth! *-ajkairól ismét önkéntelenül gördülnek le a szavak-* Vérem a tied, Sa'Tereth! Árnyékod oltalmazzon, éjed felemésszen.
*A penge gyors mozdulattal siklik végig tenyerén, a bőr és a hús halk szisszenéssel nyílik meg, hogy utat adjon most szinte feketének látszó vérének. Pár szívdobbanásnyi idő elég is, hogy tenyere megteljen a vérrel, majd onnan ujjai között kövér cseppekben a földre rajzolt jelre hulljon. Jobbjában most ő fordítja meg a tőrt, hogy nyéllel előre tartva visszaadja azt tulajdonosának.*
//Az árnyak egyenlőnek ítélnek urat és szolgát//
//Istálló//
*Szórakozottan söpör le combjáról pár odatapadt szalmaszálat, pedig tudja, hogy nincs sok jelentősége a dolognak most. Úrnője előtt nem szívesen jelenne meg rendezetlen öltözékben, de itt és most ez nem számít. Keze egy pillanatra megáll a mozdulat közben, fejét gyors rezzenéssel fordítja a nő felé.*
- Hogy..? *-kérdez vissza, szinte ijedten. Fel sem tűnt neki, hogy a sötételfek nyelvén szólalt meg, annyira odaillőnek érezte a kifejezést, hogy öntudatlanul is azt használta.-* Nem. Egyáltalán nem.
*Nyelvén forgatja a néma szót -szor'szressz-, majd a nő válláig emeli tekintetét, ami nála felér azzal, mintha annak a szemeibe nézne.*
- Annyit tesz, hogy.. *-bosszúsan fújja ki a levegőt az orrán keresztül. A közös nyelv pontatlan és primitív a kifinomult kifejezésekhez.-* ..papnő. Mágus-asszony.
*Ezúttal egyetértőn bólint rá a nő szavaira, ahogy az a karámon kívülre szólítja. Az Úrnők nemes lovai jó képzésben részesültek és a vérszag aligha bolondítaná meg őket, de a jámbor Zardil valószínűleg kitágult orrlyukakkal és szemekkel rúgná meg őket, ha mellette mutatnának be véráldozatot.
A sötétben apró szikraként pattan szét az összegyűjtött lámpásfény az előhúzott tőr pengéjén. Nem látja túl jól a fegyvert, abban sem biztos hogy az fegyver-e egyáltalán, vagy csupán szakrális eszköz. Nem is számít most. Tenyerét egy pillanatra mintha égetné a markolat ahogy érte nyúl. Nem húzza magához a tőrt amíg a nő a pengét fogja, csak azután emeli azt meg, hogy a teljes súlyát tenyerén érzi.*
- A varázsigét? Nem. Én.. mi.. nekünk nem szabad. *-megingatja a fejét. Most kezdje el megint magyarázni, hogy szolgaként mit tehet valaki, és mit nem? Vagy a nő próbálja megint próbára tenni őt?-* De talán anélkül is elfogadja az áldozatot Sa'Tereth. És oltár nélkül is.
*Utolsó szavai szinte csalódottak. Hiszen nincs semmijük, amivel rendes áldozat lenne bemutatható! Csak a tőr, és ők maguk. De talán.. talán tényleg elég ennyi is.
Csizmájával félrekotor-söpör mindent ami előtte van a földön, hogy az kopár és lehetőleg tiszta legyen, legalább egy kis szakaszon. Fél térdre ereszkedik, és a lámpás épp csak ideszűrődő alig-derengésében ujjával rajzol a földre: egy hullámvonalat, amit egy arra merőleges vonallal szel át. Talán csak az első hívők rajzoltak ennyire stilizált vértengert és karót, sok-sok évvel ezelőtt. Szemöldöke alól vet gyors pillantást a nőre, hogy annak van-e ellenvetése a rögtönzéssel kapcsolatban. Ha nincs, úgy újra megmozdul. Bal kezét a jel fölé nyújtja, tenyérrel felfelé.*
- Sha kraal Sa'Tereth! *-ajkairól ismét önkéntelenül gördülnek le a szavak-* Vérem a tied, Sa'Tereth! Árnyékod oltalmazzon, éjed felemésszen.
*A penge gyors mozdulattal siklik végig tenyerén, a bőr és a hús halk szisszenéssel nyílik meg, hogy utat adjon most szinte feketének látszó vérének. Pár szívdobbanásnyi idő elég is, hogy tenyere megteljen a vérrel, majd onnan ujjai között kövér cseppekben a földre rajzolt jelre hulljon. Jobbjában most ő fordítja meg a tőrt, hogy nyéllel előre tartva visszaadja azt tulajdonosának.*
1809. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-25 18:03:22
Üzenet elküldve: 2025-08-25 18:03:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1124
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1124
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Az árnyak egyenlőnek ítélnek urat és szolgát//
//Istálló//
*Ha következetességet vár el a feketeségtől, akkor nagyot kell csalódnia a félvérnek, mert ha valami, akkor az egyáltalán nem jellemző rá. Sokszor észre sem veszi, hogy a harmadik mondatában a szöges ellentétét állítja az előző kettőnek, de cserébe mind a hármat komolyan gondolja. Ahogy most is komolyan gondolja fenyegetésének minden szavát, de azt is, hogy a szerepeket nem a sors szabja, hanem ők saját maguk dönthetik el, hogy urak, úrnők vagy szolgák akarnak lenni.
Felegyenesedik, nincs már mit mondania. Talán az volna a legjobb, ha hátat fordítana, elfelejtené, hogy mit is talált a karám sötétjében, fogná Árnyékot és úgy távozna innen, mintha az elmúlt néhány hosszú perc meg sem történt volna, de nem ezt teszi. Valamiért úgy érzi, hogy még tartozik az istállót beárnyékoló sötétségnek valamivel. Még meg kell mutatnia, hogy az ő hite erős, hűsége pedig megtörhetetlen Sa'Tereth iránt, és mindenképp meg kell bizonyosodnia arról, hogy ez a gyenge félvér sem csak a levegőbe beszélt.*
- Fogalmam sincs, minek nevezel engem, de remélem, hogy nem valami elátkozott korcsnak. Szomorú volnék miatta. *Egyszerűen csak nem érti a neki igencsak furcsán hangzó szót, melybe talán bele is gabalyodna a nyelve, ha megpróbálná kiejteni a száján. A kocka azonban fordult, és valamiben egyetértenek. Legyenek ők úrnők vagy szolgák, közösen imádott istenük felettük áll, és mindketten őt szolgálják. Hát pont erről beszélt, pont ezt akarta megértetni ezzel a szerencsétlennel is.*
- Az utunk nem, de ahová tartunk, az is egy. Mássz ki onnan, mielőtt a ló tényleg megőrül! *Hangzanak ismét parancsként a szavai, pedig nem azok, csak egy józan gondolat, hogy a karámokon kívül több helyük lesz végrehajtani a véráldozatot. Díszes tőrét húzza elő a tokjából, melyen, ha világosabb lenne, több helyen is látszódna is a rászáradt vér nyoma. Az is a sajátja, véresküt kötött vele anélkül, hogy szolgává vált volna, s nem lett társából sem úrnő. Így is lehet.*
- Te kezded. Biztosnak kell lennem benne, hogy nem csak a szád nagy. *Azzal megfogja a tőrt, és a markolatát a félvér felé fordítva nyújtja neki át a pengét. Nem fél attól, hogy fegyvert ad a kezébe, mintha csak valahonnan érezné, hogy nem fogja bántani. Ez a pillanat több ennél. Ez a pillanat Sa'Tereth tiszteletének szól, nem az ő jelentéktelen, halandó vitájuknak.*
- Ismered hozzá a varázsigét? Csak mert… nekem nem jut most eszembe. *Billenti oldalra a fejét szórakozottan, de tényleg, akárhogy töri a fejét, egyetlen szó sem jut eszébe, amivel varázsolhatna, mintha egyszerűen csak kiverték volna a fejéből az átkok nyelvét.*
//Az árnyak egyenlőnek ítélnek urat és szolgát//
//Istálló//
*Ha következetességet vár el a feketeségtől, akkor nagyot kell csalódnia a félvérnek, mert ha valami, akkor az egyáltalán nem jellemző rá. Sokszor észre sem veszi, hogy a harmadik mondatában a szöges ellentétét állítja az előző kettőnek, de cserébe mind a hármat komolyan gondolja. Ahogy most is komolyan gondolja fenyegetésének minden szavát, de azt is, hogy a szerepeket nem a sors szabja, hanem ők saját maguk dönthetik el, hogy urak, úrnők vagy szolgák akarnak lenni.
Felegyenesedik, nincs már mit mondania. Talán az volna a legjobb, ha hátat fordítana, elfelejtené, hogy mit is talált a karám sötétjében, fogná Árnyékot és úgy távozna innen, mintha az elmúlt néhány hosszú perc meg sem történt volna, de nem ezt teszi. Valamiért úgy érzi, hogy még tartozik az istállót beárnyékoló sötétségnek valamivel. Még meg kell mutatnia, hogy az ő hite erős, hűsége pedig megtörhetetlen Sa'Tereth iránt, és mindenképp meg kell bizonyosodnia arról, hogy ez a gyenge félvér sem csak a levegőbe beszélt.*
- Fogalmam sincs, minek nevezel engem, de remélem, hogy nem valami elátkozott korcsnak. Szomorú volnék miatta. *Egyszerűen csak nem érti a neki igencsak furcsán hangzó szót, melybe talán bele is gabalyodna a nyelve, ha megpróbálná kiejteni a száján. A kocka azonban fordult, és valamiben egyetértenek. Legyenek ők úrnők vagy szolgák, közösen imádott istenük felettük áll, és mindketten őt szolgálják. Hát pont erről beszélt, pont ezt akarta megértetni ezzel a szerencsétlennel is.*
- Az utunk nem, de ahová tartunk, az is egy. Mássz ki onnan, mielőtt a ló tényleg megőrül! *Hangzanak ismét parancsként a szavai, pedig nem azok, csak egy józan gondolat, hogy a karámokon kívül több helyük lesz végrehajtani a véráldozatot. Díszes tőrét húzza elő a tokjából, melyen, ha világosabb lenne, több helyen is látszódna is a rászáradt vér nyoma. Az is a sajátja, véresküt kötött vele anélkül, hogy szolgává vált volna, s nem lett társából sem úrnő. Így is lehet.*
- Te kezded. Biztosnak kell lennem benne, hogy nem csak a szád nagy. *Azzal megfogja a tőrt, és a markolatát a félvér felé fordítva nyújtja neki át a pengét. Nem fél attól, hogy fegyvert ad a kezébe, mintha csak valahonnan érezné, hogy nem fogja bántani. Ez a pillanat több ennél. Ez a pillanat Sa'Tereth tiszteletének szól, nem az ő jelentéktelen, halandó vitájuknak.*
- Ismered hozzá a varázsigét? Csak mert… nekem nem jut most eszembe. *Billenti oldalra a fejét szórakozottan, de tényleg, akárhogy töri a fejét, egyetlen szó sem jut eszébe, amivel varázsolhatna, mintha egyszerűen csak kiverték volna a fejéből az átkok nyelvét.*
1808. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-25 09:26:54
Üzenet elküldve: 2025-08-25 09:26:54
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Egy kis csend a vihar előtt//
*Norennar nem tudja megállni, hogy fel ne kacagjon a nő szavai hallatán. Nem szokása ennyire nyíltan hangot adni a jókedvének, de most egyszerűen kiszakad belőle a nevetés. Hamu egy pillanatra felkapja a fejét a hangra, majd újra lenyugszik, mintha megszokta volna már a férfi jelenlétét. Norennar a ló füle tövét simítja meg, mielőtt válaszolna.*
- Még jó, hogy Hamu egy kanca, máskülönben szerezhetnék egy másikat.
*Mondja, és szeme sarkában pajkos csillogás bujkál, miközben Theára pillant. Látja, ahogy a nő ajkai mosolyra húzódnak, de pillantása hamar komolyabbá válik, amikor vallomást tesz a lovaglásról.
Norennar figyelmesen hallgatja. A szavakban ott a törékeny őszinteség, amit ritkán enged meg magának Thea. A férfi számára ismerős érzés ez, hiszen ő maga is sokáig csak kívülről szemlélhette azt a világot, amelybe végül belekényszerült. Szeme egy pillanatra elidőzik a nő vonásain, majd bólint.*
- Akkor muszáj lesz megtanítanom téged lovagolni.
*Feleli egyszerűen, mintha ez a legtermészetesebb dolog lenne a világon. Hangjában nincs semmi gúny, inkább valami csendes elszántság. Ha már van, amit ő átadhat, azt szívesen adja neki.
Thea mentegetőző megjegyzésére, hogy nem akarja az idejét húzni, Norennar csak vállat rándít. Nem nagy ügy számára. Épp eleget ült nyeregben ahhoz, hogy tudja: a ló hátán töltött idő sokszor nem fáradtságot, hanem furcsa megnyugvást ad. És ha ez a nőnek adna valamit, akkor egy percig sem bánja.
A férfi szemei megvillannak, amikor Thea végül a kezéhez simul, ujjait összefonja az övével, és azt mondja: ez újabb ok lehet arra, hogy visszatérjen. Norennar halovány mosolyra húzza száját, és egy pillanatra lehajtja fejét, mintha a nő érintésére akarna figyelni.*
- Valóban. *Feleli halkan.* - Bár mint azt láttuk, enélkül is visszatalálok.
*Tekintete közben a nőébe kapaszkodik, s benne nem csak játék csillan, hanem valami mélyebb bizonyosság is. Nem kell neki ígéret ahhoz, hogy visszajöjjön. Már maga a gondolat, hogy itt várják, elég.
Egy ideig csend telepszik közéjük, amit csak Hamu lassú fújtatása és a szalma halk zizegése tölt meg. Norennar hagyja, hogy a nő keze az övében maradjon, szorítását viszonozza, nem engedi, hogy kibújjon belőle. Közben végigpillant a fehér ruhán, amelyről már az istállóba érve tudta, nem a legjobb választás, de most mégis úgy érzi, jól van így. Mintha szándékosan ezzel akarná jelezni, hogy bármilyen helyzetben képes új értelmet adni a környezetnek, ahogy az imént a viskó falai között is.
Hamu közben újra a férfi felé fordítja fejét, orrlyukai melegen fújtatnak, mintha követelné a figyelmet. Norennar elmosolyodik, egyik kezével végigsimít a ló nyakán, majd visszafordul Theához.*
- Nem kell most döntenünk. *Mondja végül.* - De amikor eljön az ideje, felülhetsz rá. Ott leszek melletted.
*Szavai egyszerre szólnak a lóról és róla magáról is. A tekintete nem engedi el Theáét, miközben lassan kiengedi a kezét, de csak annyira, hogy szabadon mozdulhasson. A pillanatot nem akarja erőltetni, de egyértelművé teszi, hogy amit mondott, nem puszta kedveskedés volt.
Hamu halkan dobbant egyet, mintha a maga módján helyeselne. Norennar még egyszer végigsimít a ló oldalán, majd visszalép a nő mellé. Egyetlen mozdulat, de benne van mindaz, amit nem mond ki: hogy nem kell sietniük, van idő. Hogy bármilyen útra is indulnak, legalább most ketten teszik meg az első lépéseket.*
*Norennar nem tudja megállni, hogy fel ne kacagjon a nő szavai hallatán. Nem szokása ennyire nyíltan hangot adni a jókedvének, de most egyszerűen kiszakad belőle a nevetés. Hamu egy pillanatra felkapja a fejét a hangra, majd újra lenyugszik, mintha megszokta volna már a férfi jelenlétét. Norennar a ló füle tövét simítja meg, mielőtt válaszolna.*
- Még jó, hogy Hamu egy kanca, máskülönben szerezhetnék egy másikat.
*Mondja, és szeme sarkában pajkos csillogás bujkál, miközben Theára pillant. Látja, ahogy a nő ajkai mosolyra húzódnak, de pillantása hamar komolyabbá válik, amikor vallomást tesz a lovaglásról.
Norennar figyelmesen hallgatja. A szavakban ott a törékeny őszinteség, amit ritkán enged meg magának Thea. A férfi számára ismerős érzés ez, hiszen ő maga is sokáig csak kívülről szemlélhette azt a világot, amelybe végül belekényszerült. Szeme egy pillanatra elidőzik a nő vonásain, majd bólint.*
- Akkor muszáj lesz megtanítanom téged lovagolni.
*Feleli egyszerűen, mintha ez a legtermészetesebb dolog lenne a világon. Hangjában nincs semmi gúny, inkább valami csendes elszántság. Ha már van, amit ő átadhat, azt szívesen adja neki.
Thea mentegetőző megjegyzésére, hogy nem akarja az idejét húzni, Norennar csak vállat rándít. Nem nagy ügy számára. Épp eleget ült nyeregben ahhoz, hogy tudja: a ló hátán töltött idő sokszor nem fáradtságot, hanem furcsa megnyugvást ad. És ha ez a nőnek adna valamit, akkor egy percig sem bánja.
A férfi szemei megvillannak, amikor Thea végül a kezéhez simul, ujjait összefonja az övével, és azt mondja: ez újabb ok lehet arra, hogy visszatérjen. Norennar halovány mosolyra húzza száját, és egy pillanatra lehajtja fejét, mintha a nő érintésére akarna figyelni.*
- Valóban. *Feleli halkan.* - Bár mint azt láttuk, enélkül is visszatalálok.
*Tekintete közben a nőébe kapaszkodik, s benne nem csak játék csillan, hanem valami mélyebb bizonyosság is. Nem kell neki ígéret ahhoz, hogy visszajöjjön. Már maga a gondolat, hogy itt várják, elég.
Egy ideig csend telepszik közéjük, amit csak Hamu lassú fújtatása és a szalma halk zizegése tölt meg. Norennar hagyja, hogy a nő keze az övében maradjon, szorítását viszonozza, nem engedi, hogy kibújjon belőle. Közben végigpillant a fehér ruhán, amelyről már az istállóba érve tudta, nem a legjobb választás, de most mégis úgy érzi, jól van így. Mintha szándékosan ezzel akarná jelezni, hogy bármilyen helyzetben képes új értelmet adni a környezetnek, ahogy az imént a viskó falai között is.
Hamu közben újra a férfi felé fordítja fejét, orrlyukai melegen fújtatnak, mintha követelné a figyelmet. Norennar elmosolyodik, egyik kezével végigsimít a ló nyakán, majd visszafordul Theához.*
- Nem kell most döntenünk. *Mondja végül.* - De amikor eljön az ideje, felülhetsz rá. Ott leszek melletted.
*Szavai egyszerre szólnak a lóról és róla magáról is. A tekintete nem engedi el Theáét, miközben lassan kiengedi a kezét, de csak annyira, hogy szabadon mozdulhasson. A pillanatot nem akarja erőltetni, de egyértelművé teszi, hogy amit mondott, nem puszta kedveskedés volt.
Hamu halkan dobbant egyet, mintha a maga módján helyeselne. Norennar még egyszer végigsimít a ló oldalán, majd visszalép a nő mellé. Egyetlen mozdulat, de benne van mindaz, amit nem mond ki: hogy nem kell sietniük, van idő. Hogy bármilyen útra is indulnak, legalább most ketten teszik meg az első lépéseket.*
1807. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-25 08:32:54
Üzenet elküldve: 2025-08-25 08:32:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Az árnyak egyenlőnek ítélnek urat és szolgát//
//Istálló//
*Nagyon nehezen állja meg, hogy ne hőköljön hátra, ahogy a nő leguggol vele szemben. Egy pillanatra az a képzete támad, mintha egy támadásra készülő ibrisz kuporodna le előtte, és csupán egy pillanatra térdeibe vájó ujjai horgonyozzák őt a valósághoz. Élesen fújja ki orrán a levegőt hogy megszabaduljon a pillanatnyi hallucináció utózöngéjétől, és egyben válasz is ez a papnő szavaira. Ismét fenyegető tónusú utasításokat kap tőle, mintha neki kötelessége lenne engedelmeskednie azoknak. Pedig nem csak hogy engedelmeskednie nem kötelessége, de igazából meghallgatnia sem ezeket a szavakat. Sőt, ha Úrnője tudná, hogy bárki megpróbálja megmondani neki hogy mit tehet és mit nem, akkor az bizonyára felbosszantaná. Márpedig kevés borzasztóbb dolgot tud elképzelni mint saját felbosszantott Úrnőjét. Oldalra biccenti a fejét, mintha csak a vele szemben guggoló szavaira hegyezné a fülét, holott valójában épp arra gondol, hogy a nő sem lenne rossz Úrnő. Még sokat kellene tanulnia és fejlődnie hozzá, hiszen most még csak inkább ibriszkölyök kimeresztett karmokkal és affektáló köpködéssel, mint valódi fenyegetést jelentő nőstény. De már rálépett az útra, és jó irányban járja azt. Talán majd egyszer eljut addig, hogy csupán egyetlen mozdulattal akaratához hajlíthassa őt, de az még nem most lesz.
És azzal, amit elmond neki, csak ráerősít erre. Hogy ő maga dönti el, hogy szolga lesz-e vagy úr? Hiszen ha ezt akarja megértetni és elfogadtatni vele, akkor az hogyan illik össze azzal, hogy utasítani próbálja? Egyszerűen nem fér a fejébe.
Vállai egy sóhajtásnyit ellazulnak, ahogy a nő ismét feláll, pedig igazából tudja, hogy ettől nincs nagyobb biztonságban tőle, ha az végül mégis úgy dönt, hogy rajta élezi meg ibriszkölyök-karmait és mégis-csak megkínozza. Ezt a gondolatot azonban elfeledtetik vele az új szavak amiket a nő mond. Egy pillanatra elrévedve néz valahová a sötétbe, majd lassan bólint, és ép bal szemével megpróbál az alak arcába nézni.*
- Megtisztelsz az ajánlatoddal, szor'szressz. *-mondja. Egy pillanatra elnyújtja keresztbe rakott lábait.-* És ezt el tudom fogadni. Az Urunk egy, még ha az utunk nem is az.
*Könnyednek szánt mozdulattal áll fel a szalmáról, azonban a mozdulat közben egy pillanatra imbolyogva megbillen. Hogy a korábbi verés utóhatása ez, vagy csak a napok óta eltartó időszaknak amelyben kevés alvás jutott neki részül, vagy a kettő együtt – nincs aki megmondhatná. Végül azért csak megáll a lábain, kihúzza magát, és ezzel jócskán a nő fölé is magasodik. Legalábbis testileg.*
//Az árnyak egyenlőnek ítélnek urat és szolgát//
//Istálló//
*Nagyon nehezen állja meg, hogy ne hőköljön hátra, ahogy a nő leguggol vele szemben. Egy pillanatra az a képzete támad, mintha egy támadásra készülő ibrisz kuporodna le előtte, és csupán egy pillanatra térdeibe vájó ujjai horgonyozzák őt a valósághoz. Élesen fújja ki orrán a levegőt hogy megszabaduljon a pillanatnyi hallucináció utózöngéjétől, és egyben válasz is ez a papnő szavaira. Ismét fenyegető tónusú utasításokat kap tőle, mintha neki kötelessége lenne engedelmeskednie azoknak. Pedig nem csak hogy engedelmeskednie nem kötelessége, de igazából meghallgatnia sem ezeket a szavakat. Sőt, ha Úrnője tudná, hogy bárki megpróbálja megmondani neki hogy mit tehet és mit nem, akkor az bizonyára felbosszantaná. Márpedig kevés borzasztóbb dolgot tud elképzelni mint saját felbosszantott Úrnőjét. Oldalra biccenti a fejét, mintha csak a vele szemben guggoló szavaira hegyezné a fülét, holott valójában épp arra gondol, hogy a nő sem lenne rossz Úrnő. Még sokat kellene tanulnia és fejlődnie hozzá, hiszen most még csak inkább ibriszkölyök kimeresztett karmokkal és affektáló köpködéssel, mint valódi fenyegetést jelentő nőstény. De már rálépett az útra, és jó irányban járja azt. Talán majd egyszer eljut addig, hogy csupán egyetlen mozdulattal akaratához hajlíthassa őt, de az még nem most lesz.
És azzal, amit elmond neki, csak ráerősít erre. Hogy ő maga dönti el, hogy szolga lesz-e vagy úr? Hiszen ha ezt akarja megértetni és elfogadtatni vele, akkor az hogyan illik össze azzal, hogy utasítani próbálja? Egyszerűen nem fér a fejébe.
Vállai egy sóhajtásnyit ellazulnak, ahogy a nő ismét feláll, pedig igazából tudja, hogy ettől nincs nagyobb biztonságban tőle, ha az végül mégis úgy dönt, hogy rajta élezi meg ibriszkölyök-karmait és mégis-csak megkínozza. Ezt a gondolatot azonban elfeledtetik vele az új szavak amiket a nő mond. Egy pillanatra elrévedve néz valahová a sötétbe, majd lassan bólint, és ép bal szemével megpróbál az alak arcába nézni.*
- Megtisztelsz az ajánlatoddal, szor'szressz. *-mondja. Egy pillanatra elnyújtja keresztbe rakott lábait.-* És ezt el tudom fogadni. Az Urunk egy, még ha az utunk nem is az.
*Könnyednek szánt mozdulattal áll fel a szalmáról, azonban a mozdulat közben egy pillanatra imbolyogva megbillen. Hogy a korábbi verés utóhatása ez, vagy csak a napok óta eltartó időszaknak amelyben kevés alvás jutott neki részül, vagy a kettő együtt – nincs aki megmondhatná. Végül azért csak megáll a lábain, kihúzza magát, és ezzel jócskán a nő fölé is magasodik. Legalábbis testileg.*
1806. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-24 23:12:47
Üzenet elküldve: 2025-08-24 23:12:47
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Egy kis csend a vihar előtt//
*Thea halkan felnevet, miközben keze még mindig Hamu nyakán pihen. Szeme sarkából Norennarra pillant, és játékosan félrebiccenti a fejét.*
- Kettesben? Ugyan.
*Ajkain komisz mosoly bujkál, hangja szándékosan könnyed, de a szavai mögött ott vibrál a burkolt él.*
- Nekem elég a társaságod. A méretekre nincs különösebb panaszom, úgyhogy nem érzem hiányát egy lónak.
*Szemei egy szívdobbanásnyi időre Norennar alakján időznek, ajkain kiszélesedik a játékos mosoly. De végül az újra megszelídül és ismét a ló felé fordul, nehogy a pajzán utalás túl egyértelmű maradjon. Ujja lassan végigsiklik Hamu oldalán, s a komisz mosoly helyét lassan komolyabb kifejezés veszi át.*
- Be kell vallanom, soha nem ültem még lovon.
*Hangja halkabb a szokásosnál, s a szavai mögött nem szégyen, inkább egyfajta törékeny őszinteség lapul.*
- Lehetőségem sem igazán volt rá. Talán nem is mertem. Mindig csak messziről gyönyörködtem bennük.
*Lassan megérinti ismét Hamu oldalát, mintha ezzel próbálná meggyőzni magát is, hogy nincs mitől tartania. Érzi a ló nyugodt lélegzetét, és ez lassan, de biztosan átszivárog belé is. Kiegyenesedik, szemeiben komoly fény villan, és a bizonytalanság mögül előbújik a kissé határozatlan kíváncsiság.*
- Talán ideje lehet bepótolnom. De nem szívesen piszkálnám most őt sem.
*Lassan a férfira emeli tekintetét, majd egy félszegebb mosollyal vonja meg a vállait.*
- A te idődet sem húznám. Gondolom nem azzal szeretnéd a pihenést tölteni, hogy engem lovagoltass.
*Nevet fel halkan, talán kissé zavartabban is, miközben tesz egy lépést hátra. Szemei még egyszer elidőznek Hamun, majd inkább visszalép a férfi mellé.*
- Így legalább van egy újabb ok, akár vehetjük ígéretnek, hogy vissza gyere hozzám.
*Mosolyodik el szélesebben, miközben keze finoman a férfiéra simít, hogy azután ujjaikat összefűzve szorítson rá gyengéden. Mintha a szavakkal és ezzel az érintéssel akarná biztossá tenni, hogy ez a rövid találkozás ismét nem az utolsó lesz kettejüknek.*
*Thea halkan felnevet, miközben keze még mindig Hamu nyakán pihen. Szeme sarkából Norennarra pillant, és játékosan félrebiccenti a fejét.*
- Kettesben? Ugyan.
*Ajkain komisz mosoly bujkál, hangja szándékosan könnyed, de a szavai mögött ott vibrál a burkolt él.*
- Nekem elég a társaságod. A méretekre nincs különösebb panaszom, úgyhogy nem érzem hiányát egy lónak.
*Szemei egy szívdobbanásnyi időre Norennar alakján időznek, ajkain kiszélesedik a játékos mosoly. De végül az újra megszelídül és ismét a ló felé fordul, nehogy a pajzán utalás túl egyértelmű maradjon. Ujja lassan végigsiklik Hamu oldalán, s a komisz mosoly helyét lassan komolyabb kifejezés veszi át.*
- Be kell vallanom, soha nem ültem még lovon.
*Hangja halkabb a szokásosnál, s a szavai mögött nem szégyen, inkább egyfajta törékeny őszinteség lapul.*
- Lehetőségem sem igazán volt rá. Talán nem is mertem. Mindig csak messziről gyönyörködtem bennük.
*Lassan megérinti ismét Hamu oldalát, mintha ezzel próbálná meggyőzni magát is, hogy nincs mitől tartania. Érzi a ló nyugodt lélegzetét, és ez lassan, de biztosan átszivárog belé is. Kiegyenesedik, szemeiben komoly fény villan, és a bizonytalanság mögül előbújik a kissé határozatlan kíváncsiság.*
- Talán ideje lehet bepótolnom. De nem szívesen piszkálnám most őt sem.
*Lassan a férfira emeli tekintetét, majd egy félszegebb mosollyal vonja meg a vállait.*
- A te idődet sem húznám. Gondolom nem azzal szeretnéd a pihenést tölteni, hogy engem lovagoltass.
*Nevet fel halkan, talán kissé zavartabban is, miközben tesz egy lépést hátra. Szemei még egyszer elidőznek Hamun, majd inkább visszalép a férfi mellé.*
- Így legalább van egy újabb ok, akár vehetjük ígéretnek, hogy vissza gyere hozzám.
*Mosolyodik el szélesebben, miközben keze finoman a férfiéra simít, hogy azután ujjaikat összefűzve szorítson rá gyengéden. Mintha a szavakkal és ezzel az érintéssel akarná biztossá tenni, hogy ez a rövid találkozás ismét nem az utolsó lesz kettejüknek.*
1805. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-24 21:45:13
Üzenet elküldve: 2025-08-24 21:45:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Egy kis csend a vihar előtt//
*Norennar szeme figyelmesen követi Thea minden mozdulatát. Látja, ahogy először tétován közeledik a lóhoz, ujjai bizonytalan ívet írnak le a nyakán, mintha attól tartana, hogy túl erősen érinti. Az állat azonban nyugodtan tűri, sőt, mintha kereste volna a közelséget. Norennar ajkán halvány mosoly fut át: örömmel figyeli, ahogy a nő lassan oldódik, és végül átadja magát a pillanatnak.
Amikor Thea halkan ízlelgeti a ló nevét, a férfi felvonja kissé a szemöldökét, majd bólint.*
- Még nem volt alkalmam megülni, de máris megkedveltem.
*Mondja, s a hangja közben rekedten, halkan csendül. Ujjai végigsimítanak Hamu fején, ekkor azonban az állat hirtelen a hajába fújtat. Norennar enyhén félrehajtja a fejét, kissé hunyorít, majd halkan felmordul, de valójában szórakoztatja a dolog.
A nő halk nevetése megtölti az istállót. Norennar tekintete rátapad Theára, s bár általában fegyelmezetten zárja magába a mosolyait, most nem tudja visszafogni. Őszinte, meleg mosoly jelenik meg az arcán, amelyben nincs sem fáradtság, sem irónia, csak annak az öröme, hogy látja a nőt felszabadultan nevetni.
Amikor Thea játékosan szól Hamuhoz, Norennar karjait mellkasán keresztbe fonja, és pimasz, félig komoly, félig incselkedő hangon kérdez vissza:*
- Netán hagyjalak titeket kettesben?
*Szavaihoz apró félmosoly társul, tekintetében pedig ott villan a szokásos szarkazmus, de mögötte megbújik valami meleg érzés is. Tudja jól, mennyire ritka, hogy Thea ennyire átadja magát egy pillanatnak, és most örül annak, hogy nem a félelem, hanem a kíváncsiság és a derű tükröződik rajta.
Ahogy a nő keze bátrabban siklik végig Hamu nyakán, Norennar oldalra hajtja a fejét, és figyeli, hogyan változik a mozdulata. A kezdeti óvatosság eltűnt, helyét magabiztosság váltja, ami őt is elégedettséggel tölti el. A ló lassú fújtatása kíséri a jelenetet, az állat szemében tükröződő mécsesfény pedig csak fokozza a nyugodt hangulatot.
Norennar szíve mélyén furcsa érzés kavarog. Szinte szokatlan számára, hogy két valami vagy inkább valaki is, a ló és a nő, egyszerre képes benne ezt a fajta békét kelteni. Hamu erőt, kitartást ígér, Thea közelsége pedig valami olyat, amit ritkán enged meg magának: hogy ne kelljen minden pillanatban a túlélésre figyelnie.
Végül a férfi lassan elindul a ló oldalához, tenyerével végigsimít az izmos testen, majd visszapillant a nőre. Tekintetében ott ül a kérdés, de hangosan is kimondja:*
- Szeretnél menni vele egy kört?
*Hangjában nincs nyomás, inkább biztatás. Mintha azt mondaná: itt most nincs veszély, csak lehetőség. A döntést azonban teljesen Theára bízza.*
*Norennar szeme figyelmesen követi Thea minden mozdulatát. Látja, ahogy először tétován közeledik a lóhoz, ujjai bizonytalan ívet írnak le a nyakán, mintha attól tartana, hogy túl erősen érinti. Az állat azonban nyugodtan tűri, sőt, mintha kereste volna a közelséget. Norennar ajkán halvány mosoly fut át: örömmel figyeli, ahogy a nő lassan oldódik, és végül átadja magát a pillanatnak.
Amikor Thea halkan ízlelgeti a ló nevét, a férfi felvonja kissé a szemöldökét, majd bólint.*
- Még nem volt alkalmam megülni, de máris megkedveltem.
*Mondja, s a hangja közben rekedten, halkan csendül. Ujjai végigsimítanak Hamu fején, ekkor azonban az állat hirtelen a hajába fújtat. Norennar enyhén félrehajtja a fejét, kissé hunyorít, majd halkan felmordul, de valójában szórakoztatja a dolog.
A nő halk nevetése megtölti az istállót. Norennar tekintete rátapad Theára, s bár általában fegyelmezetten zárja magába a mosolyait, most nem tudja visszafogni. Őszinte, meleg mosoly jelenik meg az arcán, amelyben nincs sem fáradtság, sem irónia, csak annak az öröme, hogy látja a nőt felszabadultan nevetni.
Amikor Thea játékosan szól Hamuhoz, Norennar karjait mellkasán keresztbe fonja, és pimasz, félig komoly, félig incselkedő hangon kérdez vissza:*
- Netán hagyjalak titeket kettesben?
*Szavaihoz apró félmosoly társul, tekintetében pedig ott villan a szokásos szarkazmus, de mögötte megbújik valami meleg érzés is. Tudja jól, mennyire ritka, hogy Thea ennyire átadja magát egy pillanatnak, és most örül annak, hogy nem a félelem, hanem a kíváncsiság és a derű tükröződik rajta.
Ahogy a nő keze bátrabban siklik végig Hamu nyakán, Norennar oldalra hajtja a fejét, és figyeli, hogyan változik a mozdulata. A kezdeti óvatosság eltűnt, helyét magabiztosság váltja, ami őt is elégedettséggel tölti el. A ló lassú fújtatása kíséri a jelenetet, az állat szemében tükröződő mécsesfény pedig csak fokozza a nyugodt hangulatot.
Norennar szíve mélyén furcsa érzés kavarog. Szinte szokatlan számára, hogy két valami vagy inkább valaki is, a ló és a nő, egyszerre képes benne ezt a fajta békét kelteni. Hamu erőt, kitartást ígér, Thea közelsége pedig valami olyat, amit ritkán enged meg magának: hogy ne kelljen minden pillanatban a túlélésre figyelnie.
Végül a férfi lassan elindul a ló oldalához, tenyerével végigsimít az izmos testen, majd visszapillant a nőre. Tekintetében ott ül a kérdés, de hangosan is kimondja:*
- Szeretnél menni vele egy kört?
*Hangjában nincs nyomás, inkább biztatás. Mintha azt mondaná: itt most nincs veszély, csak lehetőség. A döntést azonban teljesen Theára bízza.*
1804. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-24 19:58:45
Üzenet elküldve: 2025-08-24 19:58:45
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Egy kis csend a vihar előtt//
*A fejét felkapja, amikor Norennar finoman a kezére szorít. A férfi ujjainak szorítása meleg, de a kérdés nyomán valami szorongás csúszik végig a mellkasán. Tekintete akaratlanul is a Pegazus felé siklik, az arca elárulja, hogy a válasz nem olyan egyszerű. Végül lassan kifújja a levegőt, és szinte suttogva szólal meg.*
- Csak... nehéz most arra menni. Legutóbb is ott váltunk el. És azóta valahogy a kis viskóban biztonságban éreztem magam. Pedig előtte semmit sem jelentett, csak egy rozoga ház volt a sok közül. Most meg... olyan, mintha a falai tartanának távol mindentől, ami kint vár. Tudom, ostobaság, de mégis így van.
*A vallomás után a pillantását a férfira emeli, s közben enyhe, kínos mosoly fut át az arcán, mintha mentegetőzni akarna a gyengeségéért. Ujjaival megszorítja Norennar kezét, mintha ezzel próbálná elrejteni a bizonytalanságát, vagy inkább megerősíteni magát abban, hogy most nem egyedül kell szembenéznie semmivel. Amikor az istálló felé fordulnak, a nő hálás csendben követi. A szalma illata, a félhomály és az állatok halk zaja lassan oldja benne a feszültséget. Amikor pedig megállnak a hamuszürke telivér előtt, Thea szeme elkerekedik. Közelebb lép, óvatosan emeli fel a kezét, majd egy tétova mozdulattal a ló nyakára simít. Az állat meleg bőre alatt erős izmok feszülnek, a szőr alatt lüktető élet egészen más, mint bármi, amit eddig ismert.*
-Hamu.
*Ízlelgeti a nevet halkan, és a mosolya most már nem kínos, inkább csodálkozó. Egy pillanatra el is feledkezik arról, milyen nehezen hagyta maga mögött a házát. Ujja lassan siklik végig Hamu nyakán, előbb óvatosan, mintha attól tartana, túl erősen, bántón nyomná az állatot. A ló azonban nyugodtan állja az érintést, sőt, fejét kissé oldalra billenti, mintha maga kínálná fel a helyet a simogatásra. Szemei tágabbra nyílnak, majd halvány mosoly jelenik meg az arcán. Közelebb lép, óvatosan végig simítja a ló homlokát, közben halkan, szinte magának suttogja.*
- Olyan meleg, olyan élő.
*Hangjában őszinte rácsodálkozás bujkál, mintha gyermeki élményt fedezne fel egy felnőtt szívében. Nem is gondol arra, hogy valóban, így már nem volt túl okos választás a fehér ruha. Szerencsére az élmény erősebb hatással van rá, mint bármilyen kényeskedés egy egyszerű anyag iránt, ami amúgy is pótolható. Tenyerét lassan végig vezeti a ló sörényén, ujjai beleakadnak a vastag szálakba, amik durván, mégis selymesen futnak végig a bőrén. Megáll, majd kíváncsian a ló oldalára simít, érzi az erős izmok rezdülését, ahogy Hamu lassan fújtat. A nő mosolya egyre szélesebb, már a kezdeti feszengéstől semmi sem látszik rajta. Csak a tiszta, megilletődött öröm, ahogy egy pillanatra teljesen elfelejti a külvilágot. Lassan a ló fejéhez emeli a kezét, ujjai óvatosan érintik az orrát, majd megrezzen, amikor Hamu hirtelen melegen a bőrére fújtat. A nő halk nevetése megtöri az istálló félhomályát. Nem kényszeredett, nem védekező, hanem igazi, felszabadult nevetés, mintha a ló pillanatok alatt kiszakította volna a szorongásból, amit az imént még magával cipelt.*
- Hát te nagyon tudod, hogyan kell valakit lefegyverezni.
*Szól játékosan az állathoz, majd oldalra pillant Norennarra. A tekintete lágy, de a szemében ott bujkál a kérdés, hogy vajon a férfi is ezt érezi-e, amikor ránéz erre az állatra. Ezután még egyszer végigsimítja Hamu nyakát, most már határozottabban, mintha a kezdeti bizonytalanságot teljesen levetkőzte volna. A mozdulataiban ott van a tisztelet, de már nem a félénk idegené, hanem valakié, aki kezd helyet találni egy újfajta kapcsolatban.*
*A fejét felkapja, amikor Norennar finoman a kezére szorít. A férfi ujjainak szorítása meleg, de a kérdés nyomán valami szorongás csúszik végig a mellkasán. Tekintete akaratlanul is a Pegazus felé siklik, az arca elárulja, hogy a válasz nem olyan egyszerű. Végül lassan kifújja a levegőt, és szinte suttogva szólal meg.*
- Csak... nehéz most arra menni. Legutóbb is ott váltunk el. És azóta valahogy a kis viskóban biztonságban éreztem magam. Pedig előtte semmit sem jelentett, csak egy rozoga ház volt a sok közül. Most meg... olyan, mintha a falai tartanának távol mindentől, ami kint vár. Tudom, ostobaság, de mégis így van.
*A vallomás után a pillantását a férfira emeli, s közben enyhe, kínos mosoly fut át az arcán, mintha mentegetőzni akarna a gyengeségéért. Ujjaival megszorítja Norennar kezét, mintha ezzel próbálná elrejteni a bizonytalanságát, vagy inkább megerősíteni magát abban, hogy most nem egyedül kell szembenéznie semmivel. Amikor az istálló felé fordulnak, a nő hálás csendben követi. A szalma illata, a félhomály és az állatok halk zaja lassan oldja benne a feszültséget. Amikor pedig megállnak a hamuszürke telivér előtt, Thea szeme elkerekedik. Közelebb lép, óvatosan emeli fel a kezét, majd egy tétova mozdulattal a ló nyakára simít. Az állat meleg bőre alatt erős izmok feszülnek, a szőr alatt lüktető élet egészen más, mint bármi, amit eddig ismert.*
-Hamu.
*Ízlelgeti a nevet halkan, és a mosolya most már nem kínos, inkább csodálkozó. Egy pillanatra el is feledkezik arról, milyen nehezen hagyta maga mögött a házát. Ujja lassan siklik végig Hamu nyakán, előbb óvatosan, mintha attól tartana, túl erősen, bántón nyomná az állatot. A ló azonban nyugodtan állja az érintést, sőt, fejét kissé oldalra billenti, mintha maga kínálná fel a helyet a simogatásra. Szemei tágabbra nyílnak, majd halvány mosoly jelenik meg az arcán. Közelebb lép, óvatosan végig simítja a ló homlokát, közben halkan, szinte magának suttogja.*
- Olyan meleg, olyan élő.
*Hangjában őszinte rácsodálkozás bujkál, mintha gyermeki élményt fedezne fel egy felnőtt szívében. Nem is gondol arra, hogy valóban, így már nem volt túl okos választás a fehér ruha. Szerencsére az élmény erősebb hatással van rá, mint bármilyen kényeskedés egy egyszerű anyag iránt, ami amúgy is pótolható. Tenyerét lassan végig vezeti a ló sörényén, ujjai beleakadnak a vastag szálakba, amik durván, mégis selymesen futnak végig a bőrén. Megáll, majd kíváncsian a ló oldalára simít, érzi az erős izmok rezdülését, ahogy Hamu lassan fújtat. A nő mosolya egyre szélesebb, már a kezdeti feszengéstől semmi sem látszik rajta. Csak a tiszta, megilletődött öröm, ahogy egy pillanatra teljesen elfelejti a külvilágot. Lassan a ló fejéhez emeli a kezét, ujjai óvatosan érintik az orrát, majd megrezzen, amikor Hamu hirtelen melegen a bőrére fújtat. A nő halk nevetése megtöri az istálló félhomályát. Nem kényszeredett, nem védekező, hanem igazi, felszabadult nevetés, mintha a ló pillanatok alatt kiszakította volna a szorongásból, amit az imént még magával cipelt.*
- Hát te nagyon tudod, hogyan kell valakit lefegyverezni.
*Szól játékosan az állathoz, majd oldalra pillant Norennarra. A tekintete lágy, de a szemében ott bujkál a kérdés, hogy vajon a férfi is ezt érezi-e, amikor ránéz erre az állatra. Ezután még egyszer végigsimítja Hamu nyakát, most már határozottabban, mintha a kezdeti bizonytalanságot teljesen levetkőzte volna. A mozdulataiban ott van a tisztelet, de már nem a félénk idegené, hanem valakié, aki kezd helyet találni egy újfajta kapcsolatban.*
1803. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-24 19:00:38
Üzenet elküldve: 2025-08-24 19:00:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 401
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Egy kis csend a vihar előtt//
*Norennar csendben lépdel Thea mellett, a macskakövek halk koppanásait kíséri a ruhájuk nedves anyagának suhogása. Érzi a hűvös szél metszését az arcán, ahogy a nedves tincseihez is hozzányúl, de a figyelme nem a hidegre irányul. A nőn tartja a szemét. Ahogy a csípőjére simított kezétől lassan eltávolodtak, azóta figyeli a járását, a tartását, azt a furcsa kelletlenséget, ami minden lépésében ott van. Nem olyan könnyed a mozgása, mint korábban, nem szaladnak előre a lábai, inkább mintha minden talpnyom kicsit visszafogná. Norennar szeme keskenyebbre szűkül, végül lassan kinyújtja a karját, ujjaival a nő kezét keresi meg, és finoman megszorítja. Egyetlen pillantással kutatja az arcát, mielőtt halk, rekedt hangon megszólal.*
- Minden rendben, kedves?
*A kérdés egyszerű, de mögötte ott feszül a gyanú, hogy Thea nehezebben szakad el attól a kis viskótól, mint amennyire mutatni akarná. Norennar nem faggatja tovább, hagyja, hogy a válasz érkezzen vagy a csend maradjon köztük, közben mégis erősebben szorítja meg a kezét, mintha ezzel akarná biztosítani, hogy nincs egyedül.
A csendes utcákon lassan haladnak, a főtérhez közeledve egyre erősebben rajzolódik ki a Pegazus fogadó. Az ablakain át kiszűrődő fény melege vonzó lehetne, mégis valami ólomként húzza Norennar lépteit. Thea lélegzetvételét hallja maga mellett, lassúnak és szándékosnak tűnik, mintha erőt gyűjtene. Norennar léptei ekkor hirtelen megállnak, tenyerének enyhe húzásával a nőt is visszatartja. Egy pillanatig csak nézi a fogadót, majd megrázza fejét, és csendesen megszólal.*
- Nem. Nem ott van.
*Fejével oldalra bök, az istálló irányába, majd anélkül, hogy jobban magyarázkodna, arra indul. Szabad kezét a tarkójára emeli, ujjai lassan megvakarják a bőrt, ahogy egy rövid sóhajjal hozzáteszi:*
- Elfelejtettem említeni, hogy talán nem a legjobb választás a fehér ruha... Csak hát, nehéz másra gondolni, ha meglátom rajtad.
*Szavaihoz halvány, kissé fáradt, de őszinte mosoly társul. A szemében megbújik valami pajkos csillanás, ami nem oldja fel teljesen a feszültséget, mégis egy pillanatra könnyebbé teszi a levegőt. Nem ereszti el Thea kezét, az istálló félhomályába vezeti. A faajtó nyikkanása tompán verődik vissza a falakról, odabent pedig a szalma illata és az állatok neszei fogadják őket.
Norennar léptei biztosan vezetik a nőt a sorok között, majd megáll egy gyönyörű hamuszürke artheniori telivér előtt. Az állat feje magasra emelkedik, sötét szemei élénken csillannak a gyertyafényben. A férfi szabad kezével lassan végigsimít a ló fején, ujjai a szőr alatt a meleg bőrt érzik, majd tekintetét visszavezeti Theára.*
- Ő itt Hamu.
*Mondja halkan, és szinte hallani lehet a hangjában azt a büszkeséget, amit ritkán enged meg magának.
Egy pillanatig csak figyeli, hogyan reagál a nő. A ló fülét finoman vakargatja, közben pedig ott van benne a gondolat, hogy ez a pillanat talán többet ér bármilyen ünnepnél vagy ajándéknál. Hogy megmutathat valamit, amit értéknek tart, nemcsak tárgyként, hanem élőlényként, aki innentől kezdve az útjuk része lesz.*
*Norennar csendben lépdel Thea mellett, a macskakövek halk koppanásait kíséri a ruhájuk nedves anyagának suhogása. Érzi a hűvös szél metszését az arcán, ahogy a nedves tincseihez is hozzányúl, de a figyelme nem a hidegre irányul. A nőn tartja a szemét. Ahogy a csípőjére simított kezétől lassan eltávolodtak, azóta figyeli a járását, a tartását, azt a furcsa kelletlenséget, ami minden lépésében ott van. Nem olyan könnyed a mozgása, mint korábban, nem szaladnak előre a lábai, inkább mintha minden talpnyom kicsit visszafogná. Norennar szeme keskenyebbre szűkül, végül lassan kinyújtja a karját, ujjaival a nő kezét keresi meg, és finoman megszorítja. Egyetlen pillantással kutatja az arcát, mielőtt halk, rekedt hangon megszólal.*
- Minden rendben, kedves?
*A kérdés egyszerű, de mögötte ott feszül a gyanú, hogy Thea nehezebben szakad el attól a kis viskótól, mint amennyire mutatni akarná. Norennar nem faggatja tovább, hagyja, hogy a válasz érkezzen vagy a csend maradjon köztük, közben mégis erősebben szorítja meg a kezét, mintha ezzel akarná biztosítani, hogy nincs egyedül.
A csendes utcákon lassan haladnak, a főtérhez közeledve egyre erősebben rajzolódik ki a Pegazus fogadó. Az ablakain át kiszűrődő fény melege vonzó lehetne, mégis valami ólomként húzza Norennar lépteit. Thea lélegzetvételét hallja maga mellett, lassúnak és szándékosnak tűnik, mintha erőt gyűjtene. Norennar léptei ekkor hirtelen megállnak, tenyerének enyhe húzásával a nőt is visszatartja. Egy pillanatig csak nézi a fogadót, majd megrázza fejét, és csendesen megszólal.*
- Nem. Nem ott van.
*Fejével oldalra bök, az istálló irányába, majd anélkül, hogy jobban magyarázkodna, arra indul. Szabad kezét a tarkójára emeli, ujjai lassan megvakarják a bőrt, ahogy egy rövid sóhajjal hozzáteszi:*
- Elfelejtettem említeni, hogy talán nem a legjobb választás a fehér ruha... Csak hát, nehéz másra gondolni, ha meglátom rajtad.
*Szavaihoz halvány, kissé fáradt, de őszinte mosoly társul. A szemében megbújik valami pajkos csillanás, ami nem oldja fel teljesen a feszültséget, mégis egy pillanatra könnyebbé teszi a levegőt. Nem ereszti el Thea kezét, az istálló félhomályába vezeti. A faajtó nyikkanása tompán verődik vissza a falakról, odabent pedig a szalma illata és az állatok neszei fogadják őket.
Norennar léptei biztosan vezetik a nőt a sorok között, majd megáll egy gyönyörű hamuszürke artheniori telivér előtt. Az állat feje magasra emelkedik, sötét szemei élénken csillannak a gyertyafényben. A férfi szabad kezével lassan végigsimít a ló fején, ujjai a szőr alatt a meleg bőrt érzik, majd tekintetét visszavezeti Theára.*
- Ő itt Hamu.
*Mondja halkan, és szinte hallani lehet a hangjában azt a büszkeséget, amit ritkán enged meg magának.
Egy pillanatig csak figyeli, hogyan reagál a nő. A ló fülét finoman vakargatja, közben pedig ott van benne a gondolat, hogy ez a pillanat talán többet ér bármilyen ünnepnél vagy ajándéknál. Hogy megmutathat valamit, amit értéknek tart, nemcsak tárgyként, hanem élőlényként, aki innentől kezdve az útjuk része lesz.*
1802. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-24 18:33:10
Üzenet elküldve: 2025-08-24 18:33:10
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 95
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Egy kis csend a vihar előtt//
*Thea tekintete még egyszer végig pásztázza a kis viskót, mielőtt kilépne. A mécsesek fénye halk, barátságos árnyakat vet a falakra, a deszkák között megbúvó résekben pedig ott rejlik mindaz a csend, amit az elmúlt kis időben újra megtalált. Eddig szinte nem törődött a hellyel, de Norennar távozásával otthon lett, egy apró menedék, ahová mindig vissza tudott húzódni, ha a világ túl hangossá vált körülötte. Most, ahogy Norennar meleg tenyere finoman a csípőjére simul, valami fájó szorítást érez belül. Mikor legutóbb a főtérre sétáltak, akkor hasított át a levegőn a kürt hangja. Akkor váltak el egymástól és azután teltek olyan piszkosul magányosan, aggódással telve a napjai.
Amikor átlép a küszöbön, és megérzi a kinti levegő hűvös simítását, ösztönösen hátrafordul. A keze a kulcshoz nyúl, és lassan, szinte úgy, mintha kivégzésre menne, fordítja el a zárban. A kattogás túl hangosnak tűnik a szívverése mellett. Egy pillanatra lehunyja a szemét, tenyerét a faajtóra simítja, mintha elbúcsúzna tőle, majd lassan elengedi. Csak ekkor indul el előre, Norennar mellett, de minden lépésében ott bujkál a kelletlenség, mintha minden talpnyom egyre távolabb sodorná attól, ami eddig az övé volt.
A főtérhez vezető utca csendes, alig akad városi, csak néhány mécses pislákol a házak ablakaiban. A macskakövek hidegen csillognak a halvány fényben, léptei halkan koppannak rajtuk. A nő tudatosan lassít, élvezni akarja az utat, még ha az indulás keserűsége fojtogatja is. A szél megborzolja nedves haját, a ruhája anyaga a bokájához simul, s ahogy közelednek a főtér felé, a Pegazus fogadó is egyre inkább kibontakozik előttük. A magas, sötét épület ablakain keresztül meleg fény szűrődik ki.
Pillantása egy rövid időre Norennarra siklik. Megnyugtatja a férfi jelenléte, még ha a szíve mélyén attól is fél, mit hoznak majd a következő órák. Egy pillanatra eszébe jut, mennyivel könnyebb lenne egyszerűen visszafordulni, újra bezárni magát a ház falai közé, de tudja, hogy az út már kijelölődött. Lassan beszívja a levegőt, és a fényt követve, kelletlen léptekkel halad a Pegazus fogadó felé.*
*Thea tekintete még egyszer végig pásztázza a kis viskót, mielőtt kilépne. A mécsesek fénye halk, barátságos árnyakat vet a falakra, a deszkák között megbúvó résekben pedig ott rejlik mindaz a csend, amit az elmúlt kis időben újra megtalált. Eddig szinte nem törődött a hellyel, de Norennar távozásával otthon lett, egy apró menedék, ahová mindig vissza tudott húzódni, ha a világ túl hangossá vált körülötte. Most, ahogy Norennar meleg tenyere finoman a csípőjére simul, valami fájó szorítást érez belül. Mikor legutóbb a főtérre sétáltak, akkor hasított át a levegőn a kürt hangja. Akkor váltak el egymástól és azután teltek olyan piszkosul magányosan, aggódással telve a napjai.
Amikor átlép a küszöbön, és megérzi a kinti levegő hűvös simítását, ösztönösen hátrafordul. A keze a kulcshoz nyúl, és lassan, szinte úgy, mintha kivégzésre menne, fordítja el a zárban. A kattogás túl hangosnak tűnik a szívverése mellett. Egy pillanatra lehunyja a szemét, tenyerét a faajtóra simítja, mintha elbúcsúzna tőle, majd lassan elengedi. Csak ekkor indul el előre, Norennar mellett, de minden lépésében ott bujkál a kelletlenség, mintha minden talpnyom egyre távolabb sodorná attól, ami eddig az övé volt.
A főtérhez vezető utca csendes, alig akad városi, csak néhány mécses pislákol a házak ablakaiban. A macskakövek hidegen csillognak a halvány fényben, léptei halkan koppannak rajtuk. A nő tudatosan lassít, élvezni akarja az utat, még ha az indulás keserűsége fojtogatja is. A szél megborzolja nedves haját, a ruhája anyaga a bokájához simul, s ahogy közelednek a főtér felé, a Pegazus fogadó is egyre inkább kibontakozik előttük. A magas, sötét épület ablakain keresztül meleg fény szűrődik ki.
Pillantása egy rövid időre Norennarra siklik. Megnyugtatja a férfi jelenléte, még ha a szíve mélyén attól is fél, mit hoznak majd a következő órák. Egy pillanatra eszébe jut, mennyivel könnyebb lenne egyszerűen visszafordulni, újra bezárni magát a ház falai közé, de tudja, hogy az út már kijelölődött. Lassan beszívja a levegőt, és a fényt követve, kelletlen léptekkel halad a Pegazus fogadó felé.*
1801. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-23 22:12:29
Üzenet elküldve: 2025-08-23 22:12:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 70
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Nyílt//
//Sokat akar a szarka//
*A két alvilági kém szinte, mint a megvadult kakasok marcangolják egymást Arthenior főterén. Látszik, hogy a titokzatos férfi nem bírja felfogni Elsek miért is ment oda hozzá*
- Csak annyit kellett volna tenned, hogy bólogatsz arra, hogy a jegyesem vagy, aztán békén hagysz! Ha kérdezte volna az őr, megerősíted, nem olyan nehéz! Erre megállítottál, és ott volt az a nő is és már muszáj volt maradnom! Különben mindketten lebukunk *sejti, hogy a másik nem lesz képes ezt továbbra sem felfogni, de azért elmondja. Aztán jön a színészkedés.*
- Nehogy azt hidd, hogy majd úgy fogok öltözni, mint egy kurtizán, csak azért mert azokat már úgy ismered! Amúgy is, ha nem lennél ilyen vak tudnád, hogy az nem a kuzinom volt, hanem a lovászfiú, aki hasonlít rá! Te hemperegsz, csak az unokahúgaiddal! *~Velem nem baszol ki~* Ne is folytasd inkább a hazugságaidat, nem fekszem én össze a rokonaiknál, csak nem akarsz elvenni! *A körülöttük lévő közönség szerencsére már rég hozzászokott az állandó veszekedő párocskákhoz, igazán senki sem hederít rájuk, pont ezért. A nő hülyesége igenis megmentette őket*
- Még mindig ott veszekedhetnél azzal a szőkével, ha én nem nyalok be neki. Szerinted nem loholt volna a sarkadban? Úgyhogy inkább ne fenyegess, mert a te érdeked is, hogy a törpe megkapja az információimat. Talán akkor nem kerülünk mindannyian akasztófára! Amúgy meg, ez a tetves , ronda ruha, már kikészít, szóval örülök, hogy végre elbúcsúzunk, szívecském.
Remélem legközelebb jobban tudunk együtt dolgozni.
//Sokat akar a szarka//
*A két alvilági kém szinte, mint a megvadult kakasok marcangolják egymást Arthenior főterén. Látszik, hogy a titokzatos férfi nem bírja felfogni Elsek miért is ment oda hozzá*
- Csak annyit kellett volna tenned, hogy bólogatsz arra, hogy a jegyesem vagy, aztán békén hagysz! Ha kérdezte volna az őr, megerősíted, nem olyan nehéz! Erre megállítottál, és ott volt az a nő is és már muszáj volt maradnom! Különben mindketten lebukunk *sejti, hogy a másik nem lesz képes ezt továbbra sem felfogni, de azért elmondja. Aztán jön a színészkedés.*
- Nehogy azt hidd, hogy majd úgy fogok öltözni, mint egy kurtizán, csak azért mert azokat már úgy ismered! Amúgy is, ha nem lennél ilyen vak tudnád, hogy az nem a kuzinom volt, hanem a lovászfiú, aki hasonlít rá! Te hemperegsz, csak az unokahúgaiddal! *~Velem nem baszol ki~* Ne is folytasd inkább a hazugságaidat, nem fekszem én össze a rokonaiknál, csak nem akarsz elvenni! *A körülöttük lévő közönség szerencsére már rég hozzászokott az állandó veszekedő párocskákhoz, igazán senki sem hederít rájuk, pont ezért. A nő hülyesége igenis megmentette őket*
- Még mindig ott veszekedhetnél azzal a szőkével, ha én nem nyalok be neki. Szerinted nem loholt volna a sarkadban? Úgyhogy inkább ne fenyegess, mert a te érdeked is, hogy a törpe megkapja az információimat. Talán akkor nem kerülünk mindannyian akasztófára! Amúgy meg, ez a tetves , ronda ruha, már kikészít, szóval örülök, hogy végre elbúcsúzunk, szívecském.
Remélem legközelebb jobban tudunk együtt dolgozni.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1890-1909