//Menekülés egy új életbe//
~Ha túlélem, és új életet tudok kezdeni, meghálálom az öregek jóságát.~
*Meleg szívvel gondol az idős házaspárra és a kedvességükre. Megtehették volna, hogy megölik míg lázálmoktól gyötörten, magán kívül feküdt a magtárban, ahova nyilvánvalóan nem engedték be. De nem tették, pedig felfedezték, hogy ott van. Ahogy Velsie kiér a tanyáról az Artheniori útra kissé elbizonytalanodik, mikor végignéz magán.*
~Így nem mehetek be a városba, mert rögtön szemet szúrnak bárkinek a szakadt, koszos ruhák és a sérült lábam. Hogy a többi sérülésemről már ne is beszéljünk.~
*Lehúzódik az útról és egy sűrűbb bokor csoport mögé ül a fűbe. A lehető legóvatosabban lefejti lábáról az átázott, és azóta meg is száradt kötést, de még így is pokoli kínokat él át, hiszen az anyag beleragadt itt-ott a sebbe. Fogát összeszorítva végül sikerrel jár, és a seb látványa még inkább megerősíti abban, hogy gyógyító kell, lehetőleg azonnal.*
~Nincs sok időm. El fog fertőződni.~
*Miután megsérült, az utána küldött zsoldosoknak hála, még sokáig menekült a sűrű rengetegben és lapult a földön fekve, a porban. Később persze hiába mosta ki a sebet és kötöze be, nem volt tökéletes munka.*
~Főleg azt tanultam ki, hogyan okozzak sérülést másokat, nem azt, hogyan kötözzek és gyógyítsak sebeket.~
*Fintorogva húzza el a száját, és megfogadja, hogy ha lesz rá lehetősége, erre a tudásra is szert tesz. Kulacsából finoman önt a seb köré, hogy legalább körülötte megtisztítsa a bőrét. Egy kisebb üveget vesz elő amit az egyik zsoldostól szerzett, miután megölte. Ő maga nem sűrűn iszik alkoholt, de most elszántan meghúzza az öveget, majd egy keveset a sebbe önt. A combja azonnal lángra kap. Csukott száján át tompán felüvölt és fejét hátra veti. Ahogy enyhül a lángoló kín, csöndes kiáltása nyüszítéssé szelídül, majd szapora zihálássá válik. Szeméből könny csordogál, de a nehezén túl van, úgyhogy próbál minél mélyebb lélegzetet venni, hogy a szíve is lecsendesedjen. Megtörli könyes szemét, hogy ismét tiszta legyen a kép, és előveszi a táskájából a tiszta kötszert, amit az öregektől kapott. Gondosan bekötözi a lábát. Megnedvesít egy kis darab rongyot az utolsó pár korty vizével és áttörli az arcát, nyakát, és a kezeit. Felállva, amennyire csak sikerül, leporolja ruháját és újult lelkesedéssel indul tovább. Hamarosan felderengnek előtte Arthenior első házai, és nagyobb épületei és minél közelebb ér, annál élesebb a kép, és annál több a jövők-menők száma.*
~El sem hiszem, hogy itt vagyok.~
*A megkönnyebbülés, amit az érkezése nyomán érez, megszépíti a várost és annak minden lakóját. Gyönyörköde szemléli a tágas főteret és mikor meglátja a közepén a kutat, áhítattal botorkál oda, hogy lerogyva a szélére, kezét a hűs, friss vízbe merítse és mohón inni kezdjen. Felhevült, láztól izzó testének felüdülés a torkán lefolyó hideg folyadék. Mikor úgy érzi, eléggé lecsillapította szomját, tele tölti kulacsát és módszeresen körbe tekint a főtéren.*
~És most hogyan tovább? Merre?~