//Rab madarak//
-Lehet, hogy olykor rejlik bennük, hisz törött óra is pontos napjában kétszer, de eddig még szerintem többet ártottak, mint segítettek ezek a megmondó emberek. Ennek ellenére nem hiszem, hogy hozzám kéne járnod. Persze a társaságnak örülnék, de én is csak üres szavakkal élek. Még ha szépnek is hangzanak.
*Mosolyog a férfi szomorkásan. Általában meleg kék szeme, most inkább olyan, mint az esővel telt felhő. De ez sem tart nála sokáig, ahogy semmi sem. Néhány pillanat és a mosoly új erőre kap, a bús szempár, pedig ismét vidáman ragyog. Már-már meg merné kockáztatni, hogy jól érzi magát. Talált egy személyt, aki nem irritája. Aki miatt nem érzi egy darab szemétnek magát és akit nem tart egy darab szemétnek. Bár ehhez nagyban hozzájárul az is, hogy semmit nem tud a lányról. Az érzés, hogy nem kell hazudnia, hogy önmaga lehet igazán felemelő, még ha a lány ebből nem is vesz észre valószínűleg semmit. Igen, őszinte lehet, hisz kettejük kapcsolata úgy is olyan csak, mint két egymásnak fújt levél egy meleg őszi délután. Egy pillanatig táncolnak egymással, élvezve egymás közelségét, majd a szelek megint szétfújjak őket, mégis hiányérzet nélkül rebbenek tovább. Legalább is ezt hitte. Ezt akarta hinni még akkor is, mikor a lány levette a csukjáját és ezzel felfedte az arcát. Ezt akarta hinni, amikor meglátta a piszkos szőke hajat. Ezt akarta hinni, amikor a tekintetébe fúródott az a hideg kék szempár, ami az övét is egy pillanat alatt megkeményítette és ezt nem tudta tovább hinni, amikor megtudta a lány nevét. Egy pillanatig zavartan nézet, nem tudta mit is tegyen a kezében lévő kézzel, majd hirtelen mintha valami forró dolog érintené a bőrét, olyan gyorsan rántotta el a kezét. Csak állt dermetten, szemét hol a kezére, hol a lányra emelve. *
~Ezt nem hiszem el... hogy itt? Ezt nem... nem. Most mit kellene tennem? Tegyek úgy mintha semmit se tudnék? Dehát ő tehet mindenről... ő. Vagy rángassam magammal és vigyem haza? Nem, túl sokan figyelnek, annak nem lenne jó vége. Viszont úgy tűnik, hogy ő nem ismert fel. Még. Szóval bármit is teszek azt gyorsan kell csinálnom. A legjobb lenne... a legjobb lenne. ~
*Wark zavartan elmosolyodik, miközben job kezével a tarkóját kezdi simogatni. *
-Sajnálom, tegnap bevertem a kezem és most egy kissé érzékeny. Nem akartalak megijeszteni. *Mosolyodik el, de ebben a mosolyban nem volt szemernyi boldogság sem. Erősen küzdött azzal, hogy elnyomja a dühét, de érezte, ahogy elkezd remegni a szája széle. *
-Tudod ritka, hogy olyan személlyel találkozok, aki meg tud érteni. Szeretném kifejezni a hálámat és meghívni egy italra. Itt lakok nem messze, ugyan nem nagy ház, de biztosan kényelmesebb, mint egy kút széle. Persze csak ha szeretnéd.