*A nap már lebukott a város mögött, s az esti csendben, csak a szürke színű kancájának a kőhöz érő patáinak ritmikus koppanása hallatszik. Ütemesen, de mégsem gyorsan. Lianne egyenes tartásával kémleli a helyet, ahova hosszú-hosszú bolyongás után érkezett. Kezében a gyeplőt gyengén tartja, szinte csak annyira érintkezik kezeivel, hogy megtarthassa. Nem is kell az állatot irányítani. Sirionnal már hónapok óta együtt utaznak, s miután egyedüli társa volt ez az állat, olyan kapcsolat alakult ki közöttük, hogy a kanca szinte érzi, hogy mit akar lovasa. Nem egyszer előfordult már, hogy éppen csak megfordult fejében a gondolat, hogy megáll és az állat úgy is tett. Ezek persze kivételes alkalmak, de mégis elhintették a fejében a gondolatot, hogy a patás és ő, mintha egy aggyal gondolkodnának.*
~Biztosan megbuggyantam~ *Jön ilyenkor első gondolata és lassan észhez kell térnie, s rájönnie, ez is csak egy állat, kinek élete ugyanolyan mulandó, miként egy emberé, vagy elffé, csak éppenséggel, ez a fajta lény nem fog válaszolni a kérdéseire, s nem is fog kérdezni tőle.
Szinte fellélegzik, amikor szemei a főtérre tévednek, s észreveszi a szökőkút kurta vízsugarait, ahogy játékosan emelkedik a magasba, majd azzal a lendülettel térnek vissza kiindulópontjukhoz. Ekkor azonban rászorít erősebben a kantárra, és az állat megáll. Lianne könnyeden átveti lábát a kantár felett, s puhán a talajra érkezik. Innentől inkább száron vezeti. Sirionnak is elég volt egész nap utasát szállítani, bármilyen könnyű is, s bizony az ő combjai is kidörzsölődtek, lábai elgémberedtek az egész napos lovaglástól.
Lovával ellentétben, az ő járását szinte nem is hallani, könnyeden lépked, mintha vízen járna. A kúthoz érve elengedi a szárat és előveszi kulacsát, hogy megtöltse, majd nagyot húz belőle. Az állat, minthogy ő kulacsot nem használ, odahajol és a kútból iszik. Lia körbepillant, volt már ebből problémája, de a városőrökön kívül nem sok járókelőt lát a közelben, azok pedig úgy tűnik fittyet hánynak a szőkeségre és kiszomjazott lovára. Miután ivott, kedvesen végigsimít a ló nyakán.*
- Úgy tűnik megérkeztünk. *Szólal meg dallamosan, mint mindig, amikor a lóval beszél. Előkapja térképét és vet rá egy pillantást.*
~Fogadó,fogadó... és, meg is van. A Pegazus!~ *Akad meg szeme a következő célponton. Bár a térképet a várostól nem vessze vette egy megbízhatónak éppen ránézésre nem nevezhető alaktól, de még ha rossz irányba is indulna el, azt előbb utóbb úgyis észreveszi. Igaz, óvá intették az éjszakai bolyongásról a városban, de amíg íja és tőre nála van, addig nem eshet baja, és nem is fog, ellenben talán azzal, aki bármivel is próbálkozik nála, de attól a fenséges hold óvjon meg mindenkit.*
A hozzászólás írója (Lianne Walessor) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.06.24 20:00:47