*Csendes és békés este borul Arthenior városára. Bár a főtéren és a fogadóban még mindig nagy a nyüzsgés, és az utóbbiban ez még késő éjjelig így lesz, lassan minden elcsendesül. A kapuban álló őr unottan ásít egyet. Hosszú volt a nap és már alig várja, hogy leváltsák.
Hirtelen a társa oldalba löki, de mielőtt rászólhatna, hogy még is mi ütött belé, már ő is meghallja a szapora lépteket és a heves lihegést, ami feléjük közelít. Fegyvereiket készenlétbe helyezik és várnak. Egy jó darabig semmit sem látnak, aztán a sötétségből kirajzolódik egy fekete ruhás, csuklyás, vékony alak. Az egyetlen dolog, ami szinte minden figyelmüket leköti, az a vörösen izzó amulett, ami az idegen mellkasát verdesi.
Laira szíve majdhogynem kiugrik a helyéről, de nem állhat meg. Amíg el nem éri ennek a városnak a falait egy pillanatra sem torpanhat meg. Az amulettből áradó fény még több erőt ad neki és, ha lehet, még gyorsabban kezd futni. Elsuhan a meglepetten ácsorgó őrök mellett és a macskaköves úton végre lelassít. Hevesen zihálva végre hátranéz arra, amerről jött. Szemei kiélesednek, és még látja, ahogy a sötétségbe burkolózó árnyak eltűnnek szem elől. Érzi, ahogy a sárkányt formázó amulettjének fénye és ereje lassan lecsillapodik. Úgy tűnik, megint megúszta.*
-Minden rendben? Mi történt? *Sietnek oda hozzá az őrök.
Laira rájuk néz. Valószínűleg nem láttak semmit Gondolja magában. Rideg hangon válaszol.*
-Semmi. Menjenek vissza a posztjukhoz. *És mielőtt azok ketten bármit is mondhatnának erre, a lány már sarkon is fordul, és ott hagyja őket.
Útja a szökőkúthoz vezeti, ahol a kezébe merve a hűs vizet, nagy kortyokban inni kezd. Kicsit az arcát is megmossa és közben hosszú, fekete haja is benedvesedik, amitől a nyakára tapadnak a tincsek. Lassan felegyenesedik, de hirtelen egy kicsit összegörnyed. Kezét a hasára szorítja, ami hangosan korogni kezd. Sóhajtva konstatálja, hogy a több napi menekülés alatt csak az erdőben talált bogyókból evett és most, az ideiglenes biztonságban érzi meg, hogy valójában mennyire éhes. Csuklyája alól körbenéz a még nyüzsgő főtéren és szeme megakad egy kis fatáblán, amire a Pegazus fogadó feliratot vésték. Mint egy árnyék suhan el a tömegben és az ajtót kinyitva eltűnik az épületben.*
A hozzászólás írója (Laira Qualin) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2012.08.07 13:15:05