//Nyughatatlan mandula//
*Manurinak tényleg érik a fülharapás, ha hazaértek, be is hajtja rajta, némi körítéssel, természetesen.*
- Akkor veled együtt tunyultam el *csóválja meg a fejét ál-morcosan, célozgatva, de vigyorgó szájszeglettel, még indulás előtt. Kis imádni való szabad szájú bestéje. Utolsó pillantás a lefáradt kutymorgóra, aztán nyeregbe száll, és nem igazán impozáns sebességgel, a helyi útviszonyokat is figyelembe véve indul meg, figyelembe véve a kapott instrukciókat.*
- Részemről rendben. Legalább egyenletesen leszünk lefáradva.
*Ők már nyúzták magukat eleget, most a hátasokon a sor, hadd idomuljanak gazdáikhoz. Egyelőre ismerkedik a lovával, úgy dönt, hogy végleges nevet csak akkor ad neki, ha már kitapasztalta, milyen karakterrel is bír. Az már látszik, a nem túl gyors tempó ellenére sem, hogy félteni nem kell, jókora erővel bír, elég lesz megzaboláznia, s magához idomítania. Többet majd akkor tud mondani róla, ha nem a főtéren kolbászolnak, hanem a városon kívülre érnek, szabad térre, s igazán megfuttathatja.*
- Hát, ha veled bírtam, ez már nem lesz nagy művészet.
*Ezt a fricskát semmiképpen sem hagyhatta ki, ha már szerelme ilyen kedvesen zrikálós hangulatban van.*