*A folyón való átjutás szerencsére nem jelentett gondot, a gázló biztonságosan átvezette a túlpartra, ahonnan már látni lehetett a város jeleit. Füstcsíkok az égen, ahogy a felhők felé kígyóznak, hogy aztán a szél tépje szét őket, mint elrongyolt selyemfüggönyöket.
A hosszúéletű csak egy pillanatra torpan meg a másik oldalon, hogy felmérje lehetőségeit a városba jutáshoz, majd egy keskeny ösvény mellett dönt, amely nagy valószínűséggel Arthenior főterére vezeti majd. A Hajnal Házának poros fóliánsokat és könyveket rejtő könyvtárában talál egyszer egy leírást a városról, de akkor nem igazán érdekelte az a világ, ezért nem is fordított sok időt a leírások elolvasására, inkább csak átfutotta, hogy a tanító ne korholja.
Most már kicsit bánja a dolgot, de egy képzeletbeli vállrándítással letudja a dolgot. Lesz, ahogy lesz alapon megindul előre, követve a városi élet egyre növekvő számban előforduló jeleit. Itt egy parasztház, ott egy szántó vagy legelő.
Egy kövezett útba torkollik az ösvény, majd az egy takaros térbe fut. Arra biztosan emlékszik, hogy a várost nem öleli körbe fal, sem semmiféle védelmi építmény. Ezt az "apróságot" jól megjegyezte, hisz az aggastyán felhívta rá a figyelmét. Emlékszik, mennyire ostobának tartotta a városlakókat, amiért ilyen fontos dologra nem gondoltak, mint a védművek.
A tér közepén lévő szökőkút pár percre magával ragadja a figyelmét, lenyűgözve figyeli, ízlelgeti a belőle áradó mágiát, s bár semmiféle affinitása nincs a varázslatokhoz, ezt mégis tévedhetetlenül érzi.
Elszakítja kétszínű szemeit a mágikus építménytől, majd megkerülve a kutat, megindul a város központja felé. Ismeretlen és veszélyes vidékre érkezett, ismeretlen, mert sosem járta ezeket a kövezett utakat, és veszélyes, mert számára ez a világ idegen, tele olyanokkal, akiket egy cseppet sem kedvel. Emberek, féllények, sőt, még orkok is. És ki tudja mennyi más lény, melyekkel csak a Ház legendáriumaiban találkozott.
Nem mondhatná, hogy érintetlenül hagyják a magas házak, a kőépületek. Kellemetlenül érzi magát a városban, olyannyira más ez, mint az erdőben. Hiányoznak a fák, a bokrok, még a levegő is olyan más. Fülledt, és a szagok, az illatok is idegenek.
Összerezzen, ahogy egy lovaskocsi halad el mellette, sáros löttyel borítva be csizmáját, felnéz az épületre, mely mellett megállt.*
- Pegazus. *ízlelgeti a szót. Egy fogadó, ahová a fáradt és éhes vándorok betérhetnek, ha meleg ételre és szállásra van szükségük.
Fáradt és éhes. Pont, mint ő. Mély levegőt vesz, mint aki víz alá készül merítkezni, majd szarvasbőr-kesztyűs baljával lenyomja a fogadó kilincsét. Barátságos, sárga fény ömlik az arcára, meleg levegő simogatja szőrtelen bőrét, ahogy belép a Pegazusba.
Először.*