//Második szál//
//Tavaszünnep//
*A versenyt elvesztette. Ő, aki a város legalkoholistább némbere. Aki megnyert egy ivóversenyt. Aki rummal kel és rummal fekszik és azzal él. Akinek már gyerekkortól kezdve rumot adnak.
Ő, most vesztett. S sovány vigasz az egykori kalózka számára, hogy egy hímmel szemben történt, aki ezen felül még ork is. Kevés vigasz. Hisz miért vigasztalná? A legnagyobb képmutatás lenne a részéről, ha megkülönböztetne valakit faj, vagy nembéli különbségek miatt. Egész életben - a Felmaron kívül, bár azért ott is volt ilyen korszak - hogy elfogadják, mint női matrózt. Legényt. Kapitányt.
Jó, hát az utóbbi elég balul sült el, tanult is dologból. Ezért sem érti balga társait, hogy miért őt akarják viszont látni a hajó fedélzetén. De most ez nem is a lényeg.
Hanem, hogy ott hajol a pad mellett, zavaros tekintettel szemléli az aznapi ebédjét... Jah, hogy már megint nem evett? Akkor miért is csodálkozik?
Igen csodálkozik! Hallatlan, az ilyen vereség. Főként tőle.*
- Hogy mi?
*Tekint fel a zöldbőrű lényre. Szemeivel hunyorít, de orra hegyéig nem áll fel.
Hogy ő tartozik? Hagyjuk már.*
- Nem hogy örülnék, hikk. *Kezd bele, miközben kihúzza magát, és már így dülöngél. Az asztalra csapja tenyereit, s arra támaszkodva áll fel. És már csüccsen is vissza.*
- Inkább érezd magad megtisztelve, hogy leihattál. *Mondja nagyképűn, de szavain érződik, hogy jócskán nem tudja már, hogy hol van. Beszéde elnyújtott, nyelve is nehezen pörög már. Üsse kavics, nem bánja. Legyen orknap a férfinak.*
- Hát akkor. Majd... Jah, hogy jössz a Kikötőbe, ahha.
*Legyinti, majd lassan áll fel ő is. Dülöngél jobbra, meg balra, de elindul valamerre. Fogalma sincs, hogy merre.
Halványan dereng neki valami arról, hogy valakivel idejött.
De kivel is?
Valami nőcskével. Pfej, még hogy ő.
Jah, tényleg a Vörös. De hol van? Hiába néz szét, senkit sem lát közel és távol.
Üsse kavics, megkeresi. Kezeivel még hátraint az orknak, búcsúzóul. Biztos abban, hogy holnapra semmire sem fog emlékzeni arra, ami az utóbbi percekben történt. És ha majd újra találkoznak úgy fog nézni a termetes férfira, mint borjú az új kapura.
Megy és andalog előre. Hol jobbra, hol balra kerüli ki az embereket. Olykor meglökik és ekkor vészesen kezd el közel kerülni a földhöz.
Részegek szerencséje, hogy sose esnek el. Ő is megtalálja végül az egyensúlyát, mely a másik oldalra dönti. Addig-addig játssza ezt el, amíg egy fallal nem találkozik. Buksija keményen koppan a kövön, mely hatására hamar a földön találja magát.
A Pegazus ajtaja mellett.
Lábait előre kinyújtva nézi szoknyájának rövid részét, huzigálja lefelé, de nem megy. Bokáig érő csizmája ide oda jár, azt meg félrehajtott fejjel nézi.*
- Jé.
*Ámul el, mintha a viaszt fedezte volna fel.*