//A szél feltámad//
//Négy jómadár//
//Umon, Learon, Frandr'd, Fräd//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
-Hol vagy?! *Szegezi idegesen a kérdést a kósza fiolához Fräd, idegesen túrva át hátizsákja tartalmát. A zöld varázsital alaposan elkallódott, ez pedig nagyon idegesítő számára, pedig még azt sem tudja, mi fog itt vele történni pillanatokon belül. Az első, akinek felkelti az érdeklődését, egy szandálban járó, hosszú hajú, dús szakállú, szálkás testalkatú ember, akit a wegtoreni még azzal is meg merne gyanusítani, hogy erdőmélyi favágó, már amennyire munkához szokottnak látszik, mind teste, mind ruházata. Az érces hang mindig riasztó, de cseppnyi irigység is költözik a férfibe, amint az arcszőrzetre pillant, vágyódva gondol vissza egykori sajátjára, amit emlékei szerint mások miatt ítélt az elborostásodásra, s megzabolázásra. ~ Derék ember lehetsz te, ha képes vagy így megállni, hogy levágasd. Biztosan téged is megszóltak már miatta. ~ Túlságosan költői gondolatok, de ideje lenne válaszolni is.*
-Nem igazán tudom, de egy jó ideje nem volt már ilyen élénk az artheniori főtér, az már biztos. *De ezzel még mindig nincs vége, érkezik valami még ennél is feltűnőbb jelenség. Frädet egyáltalan nem érdekli a férfiak illata, sem a vidéki, sem a földműves életmódot nem tudja és nem akarja leolvasni Learonról. Az maradjon csak meg a selyemfiúknak és az elcseszett udvaroncoknak. Alaposan megsértődne, ha tudná, minek is nézik pontosan. Büszke városi polgár, élje akárhol, csináljon akármit, ő akkor sem hajlandó vidékre költözni - elviekben. Gyakorlatilag pedig hónapokat töltött Szarvasligetben. Önellentmondásos eszmék és tettek, de nem igazán érdeklik ezek őt. Szóval csak a szemeinek hisz, amik azt árulják el, hogy nemessel van dolga. Ráadásul idősebb figurának tűnik, viszont rajta is van valami, ami alaposan szíven szúrja a tudóst: újabb szakáll! ~ Hát én újra megnövesztem! Legalább egy kis bajszot. Pajeszt. Valamit! ~ Most tényleg örülne neki, ha egy isten úgy döntene, minden tette és gondolata ellenére megajándékozza egy szép pofaszőrzettel. A sors fintora, hogy Learon is Frädri társaságát keresi, aki megint csak annyit tud mondani, táskájában durkálva időszakosan, mint Umonnak.*
-Jó uram, fogalmam sincs. Hol bújkálsz... *Mormogja az utolsó két szót az eltűnt fiolának. Sikerrel jár, előkerül végre a zöld lötty, a wegtoreni pedig diadalittasan az égbe tartja.*
-Háh, megvagy! *Mondja, majd el is rakja a többi mellé, biztos helyre, a kabátja belső zsebébe. Aztán megint felpillant, már kezdeményezne is beszélgetést, de benne ragad a szó. ~ Mi a... ~ Néz egy feltehetően barbárra, bár eléggé megkettőz még ezen a tézisen is, Frandr'd látván. ~ Na jó, itt biztosan történni fog valami... ~ Ezt pedig ráadásul az is fokozza, hogy ismeri a nemest. A nevet megjegyzi, később még jól jöhet, meg eleve, ha beszélgettek volna, akkor úgyis fel kellett volna fednie azt - ha csak nem akarná becsapni egy ilyen esetben. ~ Learon. Hogy milyen, azt nem tudni. ~ Még, de talán majd a jövőben fény derül erre is. Kellett azonban neki felfestenie a bajt a falra, hiszen a váratlanok koronázatlan királynője, pontosabban királya lebeg felé, szó szerint. Fräd szemei elkerekednek, halkan morog maga elé úgy, hogy csak a három férfi hallhatja azt, amit mond - meg persze az a kőarcú valami, ha rendelkezik ilyen képességekkel.*
-Mi a bánatos orkfarokkal vert rézkoporsó akar ez lenni? *Olyan tipikus Frädricusból kibuggyant káromlás ez. Semmi értelme, s még annyira jelentősége sincs. A szavakat hallgatva csak még inkább ledöbben, a találós kérdésen pedig azonnal gondolkozni kezd. ~ Ha szó szerint értelmezem, lehet víz. Te talán béke is. Vagy szeretet? Nem, az túl elcsépelt lenne. Brrr. ~ Nagyot sóhajt, majd a közvetlen társaihoz szól.*
-Tippek, uraim?