//Második szál//
//Tanulás helyett//
*Miért kell mindig szóba kerülnie Tian-nak? Nem mintha baj lenne kettejük között, de minden gondolat, amikor távol van tőle mérgezett. Akármilyen jó is a kedv, egy apró darabka mindig hiányzik belőle és ezzel olyan nehezen tud mit kezdeni. Így hát csak nevet a másik kettő incselkedésén, és úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben volna. Merlana megérkezik a lantjával, úgy tűnik tündököl, s a részegség sem tompít a fényén, sőt, kifejezetten jól áll neki a magabiztosság. Ő még emlékszik arra a pár mondatra, amikor azt szerette volna, hogy büntesse meg. Aztán Cagon-ra néz, aki bár nem mondja ki, de teljesen érthető módon rökönyödne meg a rabszolga szón, az ő múltjáról is tud egy keveset. Nelira pedig... Ő Nelira. Ebben a világban mindenki szenvedett törést. Szíve kiesett darabkáját valami most mégis kipótolja, néhány perc erejéig megengedi magának, amit soha.
Csillogó szemekkel nézi mind a kettőt, mikor megszólalnak az első hangok és valami olyan érzés járja át, amivel eddig még nem találkozott. Tisztaság és üdeség, gyermeki játék, mégis felnőtt szórakozás. Nincs jelen a kényszer, eltűnt a megfelelni vágyás, kiüresedett az elme, s csak az alkohol tompítja érzékeit, amik így is kifinomultabbnak hatnak, mint bármikor.
Hamar mozogni kezd a dallamra, és most egyszer az életben nem a félelemnek és a mardosó kínoknak adja át magát, hanem a jónak, ami vele is megtörténhet.
Önfeledtség. Milyen egyszerű és szép ejtésű szó, s milyen nehéz elérni ezt az állapotot. Karon fogja Cagon-t és térül-fordul körülötte, a világ legőszintébb és legboldogabb mosolyával. Tánca magával ragadó, nem érdekli ki van körülötte, hányan látják, tetszik-e bárkinek. Ebben rejlik minden ereje jelenleg. Nelira mindig is beragyogta az éjszakát, nevetése mindenkit üdvözít, jókedve elvisz egy másik dimenzióba, de ez most más. Ez nem játszma, hanem valami elemi.
A dal mondanivalója valóban egy másik világba repíti, mozgása kifejező, most egyáltalán nem tűnik annak a szeszélyes és veszélyes nőnek, aki bármelyik pillanatban felégetne mindent maga körül. Ha most perzsel, az csak is a tánca és az őt körülölelő aura.
Ekkor eszmél rá arra is, hogy Cagon-t valami tőle is jobban elvarázsolja, ami nem okoz benne semmilyen féltékenységet, sőt, ha tényleg porig alázza azzal az ork tánctudással, akkor legyen az övé az egész tér és hadd lássa mindenki, hogy milyen jó most neki, nekik.
Amikor véget ér a dal könnybe lábad a szeme az örömtől és megtapsolja az új barátnőjét, aki most ilyen szép pillanatokat szerzett neki.
Nehezen szólal meg.*
- És itt kezdődik minden, jól jegyezze meg mindenki, ez a nő hatalmassá fog válni és mi ott vagyunk a kezdetek kezdetekor vele!