*Későre jár már, amikor eléri a főteret. Feje még mindig fő attól a két teremtéstől. Miért mindenki pont őt noszogatja? Egész nap szinte semmit sem csinált. Leül a szökőkút mellé, iszik pár kortyot. Hiszen egész nap nem jutott italhoz. Ekkor veszi észre, hogy egyetlen árva lélek sincsen a téren, ráadásul már a nap is lement. Kezében szorongatja a nadrágját, azon gondolkodik, a szoknya és a fegyveres öv elviselhető-e együtt. Az addig rendben van, hogy a hétköznapokra nem lesz gondja, és a fegyvereit továbbra is hordhatja abban az övben, de az előadásra le kell vennie. Majd talán elrejti valahova, vagy egyszerűen a kezében fogja. Bár, akár még a ruhája alatt is elrejtheti. Végül is, ha szükség lesz önvédelemre a fegyverei nélkülözhetetlenek.
Egy buta gondolat arra vezényeli, hogy levegye a fűzőjét. Az ing még rajta marad. Mélyeket lélegzik, amint a levegő nyíltan a tüdejébe siet, nincs rajta semmi, ami szorítaná apró testét. Sietve a vízbe dobja a ruhadarabot, és alaposan lemossa. Ezen egyetlen szakadás sincs, hiszen mindig vigyázott rá. A kosz nagy foltban kezd keringeni a vízben, majd szépen eltűnik, eloszlik annyira, hogy ne legyen látható. Kiemeli a ruhadarabot, és meglepődve látja, mennyire is szép. Pont, mint új korában. Na jó, majdnem. De azért mégis szebb, mint volt.* ~Most várhatom meg, amíg megszárad...~ *Gondolja, és így is tesz.
Pár óra után a kemény anyag viszonylag megszárad, kissé nyirkosan árasztja finom illatát. ~Ez a varázslatos szökőkút oka lehet...~ Gondolja, utalva arra, hogy a kútban varázsvíz folyik.
Sietve körbepillant, és amikor látja, hogy egyetlen lény sincs a téren leveszi a blúzát. Mezítelen felsőteste zihálva érintkezik a hideg, éjjeli levegővel. Megborzong, és behunyja a szemét. Sietve felveszi a hideg fűzőjét, és ezúttal a fehér inget dobja a vízbe. Az hasonlóképpen kiadja magából a koszt egy kevés dörzsöléssel, és pár perc után hófehéren csillog a holdfényben.*
- Tyű!
*Rikkantja, kikelve magából.* ~Jó gondolat volt, hogy itt tisztítsam meg.~ *Mosolyodik el, majd kicsavarja a rongydarabot. Ismét vár pár órát, mire a könnyű anyag teljesen megszárad. Méregeti; koszfoltnak nyoma nincs, ám a szakadások százai behálózzák a két ujjrészt. Úgy dönt, nem törődik vele. Miután meggyőződik róla, hogy nincs még most sem senki körülötte, leveszi a fűzőt, majd sorban visszaöltözik. Az új szoknyájában, és a tiszta felsőiben hihetetlenül érzi magát. Már csak ő maga koszos egy kicsit. Alaposan megmossa az arcát és a kezeit; a lábával nem törődik, hiszen a szoknyától alig látszanak. Haját addig birizgálja kezeivel, amíg nem tűnik viszonylag ápoltnak; ha alul kócos is, a látható szálak egyenesen omlanak vállaira. A holdra pillant. Szinte az egész éjszakát eltöltötte a tisztálkodással. Sietve elhúzódik egy sötét árnyékba, ahol majd napfényben is rejtve marad a kíváncsi szemektől, majd mély álomba merül.*
A hozzászólás írója (Noroi Mekhay) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.08.20 19:11:54