*Egész a főtérig rohan. Pontosabban annak közelében felveszi normális sétatempóját, hogy ne tűnjön gyanúsnak az arra járkáló őrség szemében. Sálját is lehúzza arcáról, köpenyét előkotorja táskájából, magára teríti, kendőjét pedig lecsavarja feje búbjáról és mélyen elrejti a vállán hordott batyuban. Most, hogy külsőre mondhatni teljesen átalakult, nyugodtan, nagy mosollyal vág neki a főtér éjjeli népének.
Nem túl nagy meglepetésére szinte senki nem járkál már erre. A néptelenség szemlélésének céljából, a főtéren álló fához megy és felmászik egy alacsonyabb ágára. Szívesen nézelődik. Folyamatosan információkat gyűjt, áldozatokat szemel ki, akik véleménye szerint szíves örömest mondanak le egy-egy vagyontárgyról. Az aranyat sem veti meg, de Axornak a finom ékszerek a gyengéi. Az, ha ujjai között foghat néha egy rubint, vagy zafírt, esetleg gyémántot, felülmúlhatatlan öröm számára. "Ó, drága Elimeira... Hogy neki mennyi csodásan ragyogó drágaköve van abban a kis ládikában a tükör előtt. Olyan kedves tőle, hogy nekem adta ezt a nyakéket. Ezen is csak úgy ragyognak a színes kövek." álmélkodik, miközben előveszi az ékszert és csodálni kezdi. Nem sokáig forgatja ujjai között. Hamar visszarejti táskája egy rejtett zsebébe, míg mielőtt szemet szúrna valakinek.
Szomjazik. Hogy oltsa ezen érzést, leszáll a fáról és a kúthoz lép. A főtér fényei körülragyogják a mindenki számára vizet ajándékozó forrást. Lehajol, hogy igyon egy keveset, de azonnal megdermed. Amint meglátja tükörképét, nem törődik többet szomjúságával. Hajába túr, hogy az számára rendezetten nézzen ki, majd a vízbe nyúlva megmosakszik. "Igen... Még mindig olyan jóképű vagyok, mint eddig. Hiába a hölgyek, akik engem akarnak elfogyasztani, én örök vagyok és sosem leszek rosszabb." gondolja elégedett vigyorral képén. Még megdörzsöli állát, aztán tényleg iszik néhány kortyot. Gyomra ebben a pillanatban szólal fel. Hangos kordulással jelzi étel iránti igényét, melyet gyorsan ki kell elégíteni. Ax elhúzza a száját. Nem szívesen költ pénzt, kivéve, ha hölgyekre kell, de az éhség nagy úr, hát megindul a fogadó nagy cégére felé.*