//Én vagyok a Hang//
*Az apróság arra eszmél fel, hogy máris reggel van, illetve, hogy a párnája nedves.
Persze nem kell rosszra gondolni, hisz kellemes álma volt a múlt a éjjel. Viszont tudott volna aludni, csak hallja, hogy épp valaki szedelőzködik. Az édesanyja az, aki már húzza is fel a cípőjét.*
- Anyu? *Az apróság picit elszomorodik, hisz megint csak egy pillanatra találkoznak.*
- Bocsánat kicsim felébresztettelek? *Végül is ez történt, de nem igazán bánja a dolgot.*
- De most sajnos sietnem kell, hagytam egy kis pénzt, hogyha valamire szükséged lenne. Késő este majd jövök! Ó és még valami, ha befejezted az olvasást, tedd vissza a helyére, hisz a rend a lelke mindennek. Szia!
*Cassy nem is tud mondani semmit, csak azt veszi észre, hogy az anyja egy puszit lehet a homlokára, majd csukódik az ajtó.*
~ Már megint egyedül. ~
*Ismét a nagy fal van, egyedül, de ahogy eddig is szokott lenni, nem tud meglenni egy helyben, és megint csak elhagyja az otthon biztonságát. Persze miután a reggeli kötelezőkön túl esett. Először a főtérre megy, ahol annyian vannak, hogy moccani sem lehet. Vagy haladunk az árra, vagy elsodor a forgatag. Egyszer csak valakit hall furulyázni, és rengetegen gyűlnek köré, habár néhányan csak egy pillanatra állnak meg, hogy pénz osszanak neki, majd folytatják tovább az útjukat.*
- De szép!
*El is gondolkodik a kis szárnyas, hogy ő is szívesen remekelne, de sajnos nincs semmilyen hangszere.*
~ Esetleg ének? ~
*Nem egyszerű kihívás, de van egy, amit ismer és szívesen megosztaná mindenkivel. Persze legbelül reménykedik abban is, hogy nem fog senkinek sem beszakadni a dobhártyája. Bár a dal nem éppen egy gyermeknek való, de ki az, aki ezt megmondhatná?
No de meg is találja helyét, távol a többi művész lélektől, nehogy megzavarja őket.*
-
Hallom a hangod a szélben, ha hívsz engem.
De most hallgass gyermekem, és figyelj reám.
"Én vagyok az a hang" a történelmedben
De ne féljél tőlem, és csak jer énhozzám.
Én vagyok a hang, a szélben és esőben
Én vagyok a hang, ha az éhséged kínoz
Én vagyok a hang, hogyha szólít tégedet
Én vagyok a hang, mi a testedben dobog
Én vagyok a hang a búzatáblán nyáron
A levelek táncában, mikor fúj az őszi szél
A hosszú, hideg telet végig nem alszom
A forrás mely tavasszal mindenkiben él.
Én vagyok a múlt hangja, ami mindig lesz
A bánat és a vér vár minket a csatákban
Add nékem a békéd, és a sebem elillan.
Én vagyok a hang, a szélben és esőben
Én vagyok a hang, ha az éhséged kínoz
Én vagyok a hang, hogyha szólít tégedet
Én vagyok a hang, mi a testedben dobog
Én vagyok a múlt hangja, ami mindig lesz
Én vagyok a hang, mi a testedben dobog
Én vagyok a jövő hangja, mikor küzdesz
Én vagyok a te hangod, te vagy a hangom.
*Ha nem is lesz tumultus a közönség soraiban, de azért jó néhányan meghallgatják a kis szárnyas énekét.*