*Már a kapuban hallja azt a furcsa, megakadt levegővételt, ami végigkísérte életét.*
"Biztosan őrök." *Tudja, hogy merre jár, legalábbis azt mondták neki, hogy ez Arthenior. Játékos kedvében van, kicsit előre görnyed, görcsös mozdulattal hajába túr, az egyik kapkodó lélegzet irányába mozdul. Kezével felé nyúl, bár pontosan nem tudja hol van az őr, így megérinteni sem tudja. Arcát a légvételek irányába fordítja, ijesztő szemei, és búskomor arca feltárulnak. Suttogó hangon kérdezi a vélhetően előtte álló személyt.*
- Ez Arthenior városa? *A férfi először csak bólogatni mer, és meg sem szólal. Nyilván a kissé ijesztő látvány torkára forrasztotta a szót. A kutya vakkantása töri meg hallgatását, szinte már kiáltásnak hat: 'Szólalj már meg, te szerencsétlen!'*
- A-az. *A lány pedig a kicsikart válasz hatására elfordul tőle, visszaváltozik azzá az egyszerűen csak szerencsétlen, és nem ijesztő kinézetű leányzóvá, aki eddig volt. Belép a városba, hirtelen ezer zaj üti meg éles fülét. Kocsik zörögnek, patkók csattognak a földhöz, valaki elfut előtte, egy öregasszony kiabál a porontyával. Estryn nagyot sóhajt, a szürke kutya gubancos szőrébe markol a marnál.*
- Acnae, keress vizet! Biztos van itt valami kút... *A kutya pedig lassan nekiindul óvatosan vezetve a lányt, nézelődik, szaglászik, de el nem tágít mellőle. A tündér nem tudja, hogy mennyire bámulják meg, számítása szerint aligha vették eddig észre, ugyanis ugyanúgy zaj van körülötte, az emberek nem kerülgetik, és ugyanúgy odakiáltják neki cifra káromkodások közepette, hogy 'nézz már a lábad elé!'.*
- Néznék én, ha tudnék! *Válaszol ezekre a megjegyzésekre félhangosan Estryn, és bár nem tud róla, de már csak alig pár lépés választja el az áhított kúttól.*