//Dayria Yoleath Valurien//
*Jó, persze, ez így tulajdonképpen igaznak tűnhet, ugyanakkor nem véletlen mondják, hogy az elv halála a gyakorlat széle, más amikor beszél valamiről az emberfia, meg mikor meg is történik. Nem, Lorew cseppet sem szereti, amikor átrázzák a fejét, és persze logikusan meg van indokolva az egész, hiszen a szerzetes halandó, ez tény és való, na de... Avatatlan elme arra gondolhatna, hogy a férfi ilyenkor belegondol, hogy nem lehetett kellemes az ő "áldozatainak" sem, valójában viszont erősen töri a fejét, hogy ezt a helyzetet hogyan menthetné meg. Igazság szerint nagyon egyszerű, két lehetősége van: vagy beletörődik a ténybe, hogy ezúttal a nőnek van igaza, vagy pedig elkezdi magát felsőbbrendűbbnek vallani a többi halandónál. Ez utóbbi lehetőség sokkal borzalmasabb következményekkel járhat, még akkor is, ha nem gondolja komolyan... Nem, ilyesmit talán akkor sem kockáztatna meg, ha nagyon muszáj lenne.*
- Jó, legyen *sóhajtja, hiszen küzdött ő, de ez a hajó végérvényesen elhagyta a partot, és tovatűnt a végtelen kékségben. Elvégre... nem történt semmi visszafordíthatatlan. Azt leszámítva, hogy szabadon engedett két vagy három örült mágust, a következő szerencsétlen áldozatuk vesztét okozta, és talán lekéste élete egyetlen lehetőségét, hogy megtalálja az entitást, amelyet szolgálnia kell. Mi ez a néhány apróság az ő szánalmas és értéktelen halandó életéhez képest? A feje is megfájdul ahogyan ez szépen lassan (és végérvényesen) tudatosul benne, de hát nincs mit tenni. Márpedig ő nem fog visszavenni Vasülephez, akkor lássa legközelebb, mikor a háta közepét. Egyetlen fájó pontja, hogy nem sikerült egy kupacban hátrahagyni őket, ki tudja, mire készül mindeközben a gnóm? Persze ez már nem a férfi gondja, amennyiben amazok letettek a feláldozásáról, úgy nyugodtan feláldozhatnak valaki mást.
A gondolatmenete tiszta volt, mint a hó, és őszinte, akár az újszülött gyermek tekintete, többnyire ezért is lepi meg a hölgy a nevetése. Hát mikor tervezi ő egy-egy megnyilvánulását humorosra? Legfeljebb a környező személyek képesek így értékelni, mint ahogyan a fura bárd is a forgatagon. Mindenesetre nem zavartatja magát a dolgon, sokkal jobban felbosszantja, ha mondjuk egy komoly monológba nevet bele valaki. Lévén pedig megbeszélték, hogy Elenith maga mögött hagyja a nemesi élet látszatát, Lorewnek minden oka megvan az enyhe csalódottságra.*
- Sajnálatos *jegyzi meg, mondjuk az cseppet sem érdekli, hogy éppen a nő puha ágyban alszik-e ma, vagy az utcán, csak szinte már esélye volt beleélni magát a tudatba, hogy létezik egy személy az övéhez hasonló elvekkel, és nemesi ranggal. Esetleg befolyással. De hát persze ez csak mese, aki magas rangon van, annak ideje zöme azzal megy el, hogy a saját alfelét nyalassa tisztára a szolgálókkal, így nem ér rá olyan összetett dolgokra, mint a gondolkodás. Ugyanakkor a következő téma már megint olyasmi, ami... hogyan is lehetne finoman kifejezni az ilyesmit? Ami elsülhet rosszul. A barakkban ugyanez volt, a nő kiragadott egy-egy dolgot, elsőre ártalmatlannak tűnő kérdéseket tett fel, aztán Lorew a következő pillanatban arra eszmélt, hogy zsákutcába sétál, esetleg máris ellentmondott önmagának. Mintha élvezné, ha sikerül sarokba szorítania a férfit, főleg ha saját maga általa húzott falak közé. Sebaj, minthogy ez kiderült, a szerzetes már lehet sokkal óvatosabb.*
- Nos, a Sors inkább egyfajta eszköz, amin keresztül az entitások irányítják az életünket, legalábbis a nagyobb részeket, mint például a halál. Argus pedig csak hiszi, hogy helyette halt meg valaki. Mondjuk ezt már említettem, hogy nem lehet valaki helyett meghalni. Viszont az ilyeneknek, mint Argus, lehet lényeges szerepük. Talán pont ez a céljuk, hogy elkezdjék terjeszteni a maguk ostobaságát, és ezáltal tegyék próbára a hozzánk hasonlóakat. Én tisztában vagyok a saját jelentéktelenségemmel, de a halandók zöme... nos, mennyivel vonzóbb lehet az élet, amit Argus kínál. Hogy mi dönthetjük el, mikor halunk meg, és a sötétség óráján nincs más dolgunk, mint valakit magunk helyett a farkasverembe lökni. Szemben mondjuk azzal, amit én hiszek és vallok, hogy apró porszemek vagyunk, és minden egyes perc, amíg élünk, ajándék. És... *fordítja tekintetét Egyenesen Elenith felé* te mégis rá mondod, hogy ki van fordulva önmagából.
*Mondhatni már gyanús, hogy a nő teljes mértékben egyetért Lorewvel, ugyanakkor Argust részben őrültnek tartja. Persze nem kizárt, hogy a férfi végre talált valakit, aki hasonló elveket vall (bár mikor legutoljára ezt hitte, annak igazán érdekes vége lett), viszont az ilyesmi óhatatlanul is okot szül némi gyanakvásra. Rendben, a barakkban azért volt ilyen elutasító a dologgal szemben, mert akkor még nemes benyomását kellett keltenie, viszont azért... Nem, Lorew ennyitől nem fog összezavarodni, legalábbis nem szeretne, Elenith nem jelent fenyegetést, így ha hazudni akar, hát szíve joga.
Ugyanakkor a renddel kapcsolatos mese kevésbé hatja meg a hölgyet, illetve csak rövid időre, Lorew viszont annál inkább az emlékek hatása alá kerül, így néhány másodpercnek el kell telnie, mire egyáltalán felfogja a bátorító szavakat. Tény, így is fel lehet fogni az életet, az ilyesmi nem megtör, hanem megerősít, és nem kéne ezt a fejezetet lezárni. Vagy...*
- Én mindent magamtól tanultam meg *jegyzi meg, bár hangja itt-ott még megremeg a korábbi téma miatt* És nem igazán szándékozom külön vallást, vagy ilyesmit alkotni. Egyrészt mert amint fenyegetésnek éreznek a papok, szépen eltesznek az útból. Másrészt pedig az én célom az, hogy egy felsőbbrendű lényt szolgáljak, ha más nem, érte vagy általa haljak meg. Talán ez megadatik nekem. Viszont nem akarom feszegetni a határokat, nem érzem küldetésemnek, hogy többet kínáljak bárkinek, mint a döntés: elhiszi, amit mondok, vagy nem. Viszont... *simít végig a homlokán, miközben tekintete szüntelenül vándorol Elenith és az ég között* talán egyetlen tanítvány belefér. Egy, és nem több *szögezi le, mielőtt a nőnek hirtelen előkerülne egy csapat barátja, a családja, a kutyája, és griffje, hogy véletlenül sem fog senki másnak ilyen lehetőséget adni. Ez egyszeri alkalom, és főleg önnön helyzetének megkönnyítését szolgálja, hogy a további kérlelést ne kelljen végighallgatnia.*