Arthenior - Arthenior főtere
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 90 (1781. - 1800. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1800. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-23 14:28:34
Üzenet elküldve: 2025-08-23 14:28:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 46
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 46
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Érkezés egy új életbe//
*Ahogy a poros út véget ér, Lau egy pillanatra megtorpan. Nincs városfal, se kapu, semmi, ami elválasztaná őt Artheniortól – csak egyenes út a főtér kövezetéig. A nap sugarai megcsillannak a szökőkút vízpermetén, apró szivárványokat rajzolva elé, mintha maga a város köszöntené az érkezőt. A látvány szinte giccsesnek tűnhetne, de számára most valódi: hosszú napok gyaloglása, a kikötő mocska és adósságai után itt áll, és először érzi igazán, hogy szabad.
Lassan belép a térre. Cipője sarka tompán koppan a kőlapokon, a tér tágassága szinte belé hasít a sikátorok szorongó emlékei után. Egy pillanatra megáll a szökőkútnál, ujjait a vízbe mártja, s mikor a hűvös kristályosság végigfut a bőrén, úgy érzi, mintha lemosna róla valamit abból a világból, amit végleg maga mögött hagyott. Tekintete a márványoszlopra vándorol, majd elidőzik a faragott padokon, a tér körül nyüzsgő embereken. Arcán halvány, fáradt, de boldog mosoly jelenik meg. Egy röpke pillanatig azt hiszi, tényleg bármi lehet még belőle – és most először, nem csak álomnak tűnik a gondolat.*
~ Ne várj túl sokat! Úgyse érdemled. ~ * Hangzik fel fejében a megszokott, kicsinyes hang. Megszokásból bele is törődik egy pillanatra, és szomorúan lehajtja fejét. Aztán eszébe jut a sok lehetőség, amit a város nyüzsgése, forgataga akaratlanul is erei lüktetésébe varázsol.*
- Meglátjuk…
*Suttogja halkan maga elé, majd a megfelelő irányba tájolja magát, és elindul szerény otthona felé, a Polgárnegyedbe vezető utcán.*
*Ahogy a poros út véget ér, Lau egy pillanatra megtorpan. Nincs városfal, se kapu, semmi, ami elválasztaná őt Artheniortól – csak egyenes út a főtér kövezetéig. A nap sugarai megcsillannak a szökőkút vízpermetén, apró szivárványokat rajzolva elé, mintha maga a város köszöntené az érkezőt. A látvány szinte giccsesnek tűnhetne, de számára most valódi: hosszú napok gyaloglása, a kikötő mocska és adósságai után itt áll, és először érzi igazán, hogy szabad.
Lassan belép a térre. Cipője sarka tompán koppan a kőlapokon, a tér tágassága szinte belé hasít a sikátorok szorongó emlékei után. Egy pillanatra megáll a szökőkútnál, ujjait a vízbe mártja, s mikor a hűvös kristályosság végigfut a bőrén, úgy érzi, mintha lemosna róla valamit abból a világból, amit végleg maga mögött hagyott. Tekintete a márványoszlopra vándorol, majd elidőzik a faragott padokon, a tér körül nyüzsgő embereken. Arcán halvány, fáradt, de boldog mosoly jelenik meg. Egy röpke pillanatig azt hiszi, tényleg bármi lehet még belőle – és most először, nem csak álomnak tűnik a gondolat.*
~ Ne várj túl sokat! Úgyse érdemled. ~ * Hangzik fel fejében a megszokott, kicsinyes hang. Megszokásból bele is törődik egy pillanatra, és szomorúan lehajtja fejét. Aztán eszébe jut a sok lehetőség, amit a város nyüzsgése, forgataga akaratlanul is erei lüktetésébe varázsol.*
- Meglátjuk…
*Suttogja halkan maga elé, majd a megfelelő irányba tájolja magát, és elindul szerény otthona felé, a Polgárnegyedbe vezető utcán.*
1799. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-23 10:51:28
Üzenet elküldve: 2025-08-23 10:51:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1119
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1119
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Az árnyak egyenlőnek ítélnek urat és szolgát//
//Istálló//
*Valóban fogalma sincs róla, hogy kik vannak odafent, sőt, még csak azt sem tudja, hogy melyik odafentre kéne gondolnia. Sa'Tereth is fent van, elérhetetlenül magasan, mert ő az úr, aki trónjáról néz le alattvalóira, és válogatja ki közülük azokat, akiket méltónak talál arra, hogy őt szolgálja.
Velarnak hála ezen gondolatok öntik el sötét, folyékony masszaként az elméjét, miközben nyitott karámajtónál várja, hogy ma este az áldozat vagy az úrnő szerepe jut-e neki, a döntés pedig egyedül az erőtlen félvér kezében van. Még szerencse, hogy a „gazdája” mellett egyre idegesebbnek tűnő állat nem akar rúgni, vagy menekülni, csak topogva és nyerítve adja a páros tudtára, hogy nem sokáig tűri már a körülötte zajló hangzavart, mely a fiú, furcsa, groteszk röhögésével csúcsosodik ki.
A feketeség értetlenül pislog az alakításra, teljesen hülyének nézi a másikat, pedig, ha tudná, hogy őrültebb pillanataiban ő is pontosan ugyanezt szokta csinálni, akkor akár egy görbetükröt is láthatna maga előtt. Rövid hatásszünet után megkapja a válaszát, mire a lány néhány pillanatnyi tétovázás után leguggol, hogy egy magasságba kerüljön az előtte ülővel, majd halk, már-már suttogó hangon szólal meg újra. Úgy tűnik, mintha azért tenné, hogy ne zavarja a lovakat, pedig egyszerűen csak a helyzet drámaiságát igyekszik ösztönösen emelni vele.*
- Akkor pedig ne merészeld még egyszer megmondani nekem, hogy kiről és mit mondhatok! Nem azért, mert ne tehetnéd meg, de ha még megbüntetni sem vagy hajlandó, és magadtól fekszel a sárba, hogy rajtad gyalogoljanak, nehogy véletlenül más csizmája legyen mocskos, akkor semmi jogod hozzá. *Nem érzékeli, hogy a mondandójában saját magának mond ellent, csak sziszegi a szavakat egymás után, fölényeskedve, most már határozottan a másik fölé képzelve magát.*
- Azt mondok, amit akarok, ahogy te is. A különbség az, hogy te nem csak az úrnődet, de magadat sem véded meg. Ezért ülsz itt ilyen szánalmas állapotban. Én nem foglak megkínozni, pedig megtehetném, de nem érdemled meg a szenvedést, amit Sa'Tereth kínál. Egy valamit jegyezz csak meg! A kezedet csak akkor vágják le, ha nem te vágod le előbb azét, aki megpróbálja. Hogy szolga leszel vagy úr, azt te döntöd el, nem mások. *Felegyenesedik végül, nincs több mondandója. Az tény, hogy sikerült a félvérnek összezavarnia őt, Velar pedig nem is volt rest kihasználni mindezt arra, hogy Sa'Tereth átkozott gyökereit ezáltal mélyebbre fonja a sérült elmében.*
- Azért a vérünket felajánlhatnánk neki. Együtt, vezeklésül, amiért egymás haját tépjük ahelyett, hogy a küldetésünk beteljesítésével foglalkoznánk. *Húzódik hirtelen játékos vigyor az arcára.*
//Az árnyak egyenlőnek ítélnek urat és szolgát//
//Istálló//
*Valóban fogalma sincs róla, hogy kik vannak odafent, sőt, még csak azt sem tudja, hogy melyik odafentre kéne gondolnia. Sa'Tereth is fent van, elérhetetlenül magasan, mert ő az úr, aki trónjáról néz le alattvalóira, és válogatja ki közülük azokat, akiket méltónak talál arra, hogy őt szolgálja.
Velarnak hála ezen gondolatok öntik el sötét, folyékony masszaként az elméjét, miközben nyitott karámajtónál várja, hogy ma este az áldozat vagy az úrnő szerepe jut-e neki, a döntés pedig egyedül az erőtlen félvér kezében van. Még szerencse, hogy a „gazdája” mellett egyre idegesebbnek tűnő állat nem akar rúgni, vagy menekülni, csak topogva és nyerítve adja a páros tudtára, hogy nem sokáig tűri már a körülötte zajló hangzavart, mely a fiú, furcsa, groteszk röhögésével csúcsosodik ki.
A feketeség értetlenül pislog az alakításra, teljesen hülyének nézi a másikat, pedig, ha tudná, hogy őrültebb pillanataiban ő is pontosan ugyanezt szokta csinálni, akkor akár egy görbetükröt is láthatna maga előtt. Rövid hatásszünet után megkapja a válaszát, mire a lány néhány pillanatnyi tétovázás után leguggol, hogy egy magasságba kerüljön az előtte ülővel, majd halk, már-már suttogó hangon szólal meg újra. Úgy tűnik, mintha azért tenné, hogy ne zavarja a lovakat, pedig egyszerűen csak a helyzet drámaiságát igyekszik ösztönösen emelni vele.*
- Akkor pedig ne merészeld még egyszer megmondani nekem, hogy kiről és mit mondhatok! Nem azért, mert ne tehetnéd meg, de ha még megbüntetni sem vagy hajlandó, és magadtól fekszel a sárba, hogy rajtad gyalogoljanak, nehogy véletlenül más csizmája legyen mocskos, akkor semmi jogod hozzá. *Nem érzékeli, hogy a mondandójában saját magának mond ellent, csak sziszegi a szavakat egymás után, fölényeskedve, most már határozottan a másik fölé képzelve magát.*
- Azt mondok, amit akarok, ahogy te is. A különbség az, hogy te nem csak az úrnődet, de magadat sem véded meg. Ezért ülsz itt ilyen szánalmas állapotban. Én nem foglak megkínozni, pedig megtehetném, de nem érdemled meg a szenvedést, amit Sa'Tereth kínál. Egy valamit jegyezz csak meg! A kezedet csak akkor vágják le, ha nem te vágod le előbb azét, aki megpróbálja. Hogy szolga leszel vagy úr, azt te döntöd el, nem mások. *Felegyenesedik végül, nincs több mondandója. Az tény, hogy sikerült a félvérnek összezavarnia őt, Velar pedig nem is volt rest kihasználni mindezt arra, hogy Sa'Tereth átkozott gyökereit ezáltal mélyebbre fonja a sérült elmében.*
- Azért a vérünket felajánlhatnánk neki. Együtt, vezeklésül, amiért egymás haját tépjük ahelyett, hogy a küldetésünk beteljesítésével foglalkoznánk. *Húzódik hirtelen játékos vigyor az arcára.*
1798. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-23 06:50:26
Üzenet elküldve: 2025-08-23 06:50:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Az árnyak egyenlőnek ítélnek urat és szolgát//
//Istálló//
*A válaszul kapott egyetlen, cinizmus-ízű szóra egy pillanatra fájó rebbenést érez az arcán, ahogy kevés híján majdnem elmosolyodik. Ennek a nőnek tényleg fogalma sincs róla, hogy ki az, aki -akik- odafent vannak. Bár ha igaz az, amit elmondott a saját múltjáról és arról, hogy ő maga miket élt át a saját Úrnője mellett, akkor azért megérti ezt a könnyelműség-szerűséget. A folyamatos és többrétű kínzás, megaláztatás hevében keményre tud edződni a lélek. A test – az megtörik, könnyebben mint az, ami odabent lakik, de a lélek rugalmasan tud egészen meghajolni, mint a zöld fűzfapálca, hogy aztán ismét büszkén kiegyenesedhessen. Még ha a saját esetében a meghajlás az élete része is, míg a büszke kiegyenesedés nem kifejezetten az.*
- Mi? *-pislog zavartan a számára nem odaillő utasítás hallatán. Hogy ő büntessen? Hát miféle hagymázas álom az, ami ilyen gondolatot szül bárki fejében? Szemöldökei -az ép és a felhasadt is- egyre növekvő értetlenségéről árulkodnak azzal, hogy egyre jobban homloka felé mozdulnak. Igen. A nő talán tényleg beteg lehet. Olyan dolgot kér tőle, vagy talán utasítani próbálja rá, aminek még a gondolat-csíráját is kiölik minden szolgából képzésük legelső időszakában. Legyen úr? Emeljen kezet, büntessen?
Tudja, hogy ez lehetetlen, mégis úgy érzi, mintha hideg levegő kavarna be egy pillanatra a szabaddá váló kijárat felől. Egy hosszú légvétel erejéig baljával belebámul az istállófolyosó sötétjébe, fejében a gondolatok úgy kavarognak, mint a forgószél által felkapott széna.
És felnevet.
Előbb halkan, bizonytalanul, de a nevetés felerősödve keserű-hisztérikus tónust kap, majd ahogy jött, úgy hirtelen el is hallgat, mintha csak elvágták volna. Csak a lovak ideges topogása és prüszkölése marad a nyomán.*
- Nem. *-mondja, fejét megingatva-* Nem, papnő. Megkísértettél azzal, hogy a tanaim ellen vétsek,
*”tanaim”, nem „tanaink” – egyértelmű számára, hogy a papnő Sa'Tereth tanításait nem úgy értelmezi, mint ő maga.*
- és ezért büntetést érdemlek. Tőled, vagy az Úrnőmtől, számomra nincs jelentősége. De lásd, nem tettem semmit. Én nem Úr vagyok, és soha nem is leszek az. És tisztában vagyok vele, hogy amelyik kezem ellened emelném, azt a kezem le is vágnák. Nem, papnő, *-ismét megrázza a fejét-* az én szolgálatom másmilyen. Akár elfogadod, akár nem.
//Az árnyak egyenlőnek ítélnek urat és szolgát//
//Istálló//
*A válaszul kapott egyetlen, cinizmus-ízű szóra egy pillanatra fájó rebbenést érez az arcán, ahogy kevés híján majdnem elmosolyodik. Ennek a nőnek tényleg fogalma sincs róla, hogy ki az, aki -akik- odafent vannak. Bár ha igaz az, amit elmondott a saját múltjáról és arról, hogy ő maga miket élt át a saját Úrnője mellett, akkor azért megérti ezt a könnyelműség-szerűséget. A folyamatos és többrétű kínzás, megaláztatás hevében keményre tud edződni a lélek. A test – az megtörik, könnyebben mint az, ami odabent lakik, de a lélek rugalmasan tud egészen meghajolni, mint a zöld fűzfapálca, hogy aztán ismét büszkén kiegyenesedhessen. Még ha a saját esetében a meghajlás az élete része is, míg a büszke kiegyenesedés nem kifejezetten az.*
- Mi? *-pislog zavartan a számára nem odaillő utasítás hallatán. Hogy ő büntessen? Hát miféle hagymázas álom az, ami ilyen gondolatot szül bárki fejében? Szemöldökei -az ép és a felhasadt is- egyre növekvő értetlenségéről árulkodnak azzal, hogy egyre jobban homloka felé mozdulnak. Igen. A nő talán tényleg beteg lehet. Olyan dolgot kér tőle, vagy talán utasítani próbálja rá, aminek még a gondolat-csíráját is kiölik minden szolgából képzésük legelső időszakában. Legyen úr? Emeljen kezet, büntessen?
Tudja, hogy ez lehetetlen, mégis úgy érzi, mintha hideg levegő kavarna be egy pillanatra a szabaddá váló kijárat felől. Egy hosszú légvétel erejéig baljával belebámul az istállófolyosó sötétjébe, fejében a gondolatok úgy kavarognak, mint a forgószél által felkapott széna.
És felnevet.
Előbb halkan, bizonytalanul, de a nevetés felerősödve keserű-hisztérikus tónust kap, majd ahogy jött, úgy hirtelen el is hallgat, mintha csak elvágták volna. Csak a lovak ideges topogása és prüszkölése marad a nyomán.*
- Nem. *-mondja, fejét megingatva-* Nem, papnő. Megkísértettél azzal, hogy a tanaim ellen vétsek,
*”tanaim”, nem „tanaink” – egyértelmű számára, hogy a papnő Sa'Tereth tanításait nem úgy értelmezi, mint ő maga.*
- és ezért büntetést érdemlek. Tőled, vagy az Úrnőmtől, számomra nincs jelentősége. De lásd, nem tettem semmit. Én nem Úr vagyok, és soha nem is leszek az. És tisztában vagyok vele, hogy amelyik kezem ellened emelném, azt a kezem le is vágnák. Nem, papnő, *-ismét megrázza a fejét-* az én szolgálatom másmilyen. Akár elfogadod, akár nem.
1797. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-22 21:28:39
Üzenet elküldve: 2025-08-22 21:28:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Árnyak a napvilágban//
*Nem sok híja van, igazán nem sok, hogy mindennel tökéletesen elkészüljön. Egyedül nehéz mindennel törődni. A lovak, a csomagok, legyen friss víz a tömlőkben, mindent-mindent úgy csinálni hogy az az Úrnők tetszésére legyen, és gyors legyen és jó legyen és csöndes legyen és-és-és-és.. de ehhez ért, ebben jó, sőt: igazán jó, hiszen az alkalmankénti figyelmeztetéseket és leckéket leszámítva elégedettek vele. Ha nem így lenne, már rég ércet bányászna egy sötét tárnában, olyan mélyen, hogy ott már csak a bányarigó dalol.
Nem sok híja van, igazán nem sok, hogy mindennel tökéletesen elkészüljön. Talán az utolsó csatokat húzza feszesre a Zardilra felpakolt holmikon, amikor új hangot hall a közvetlen közelben. Egy pillanatra megdermed, majd a keze szorgosan folytatja a feladatát, miközben oda sem nézve, csupán hallására és valamiféle -talán csak képzelt, de azért jól működő- hatodik érzékére támaszkodva próbálja kitalálni, hogy ki érkezett az Úrnők színe elé. A férfi hangja kissé ismerős, szavainak formulája viszont feleleveníti az otthon emlékét. Elméje zugából a Vhorossi Úrnő száján kigördülő szóval egyszerre merül fel a hím neve.
Elariion.
Lassan fújja ki a levegőt ahogy végez a feladatával, és a többiek felé fordul. Elariion Úr. Elireya Úrnő vére és bizalmasa. Remek. Legközelebb talán a Pestis maga érkezik közéjük, vagy a vérzéses hastífusz, az is épp ennyire kellemes meglepetés lenne számára. Elireya Úrnő egyedül is képes kegyetlenségeket kitalálni, de Elariion Úrral az oldalán igazán kifinomult párost alkotnak.*
- Ahogy Úrnőm kívánja. *-meghajtja fejét Vhorossi Úrnő felé, és bár a fogadó fala mellett állnak, kérdés nélkül fordul vissza Zardilhoz. Bent is van bor, és nem is panaszkodott rá egyik Úrnő sem. De ha az az utasítás hogy ő adjon inni Elariion Úrnak, legyen.
Nem is kell látnia a táska szíját, ujjai fürgén hatolnak a takaros csomagba, amely az étkezésekhez használt holmit rejti magában. Egy pillanatra majdnem Elireya Úrnő aranyozott díszítésű kupáját veszi elő, de meggondolja magát. Talán az Úrnő nem díjazná az ötletet. Inkább egy egyszerűbb kupát húz elő, de egyszerűsége csupán a két Úrnő kupái mellett lenne egyértelmű. Előhúzza és ujjai közé fogja a kis tálcát is. A kupába az útra szánt savanyúborból tölt, majd felhígítja azt a friss vízzel. Aláigazítja a tálcát, és olyan mozdulattal kínálja oda Elariion Úrnak az italt, mintha egy elegáns fogadáson lennének, és nem az istálló mellett.
Tudja, hogy az immár három fős csapatot még át kell vezetnie a városon, de tapintatlanság lenne úgy elindulnia, hogy az Úr a frissítőjét fogyasztja, így egyelőre nem tehet mást, mint vár.*
*Nem sok híja van, igazán nem sok, hogy mindennel tökéletesen elkészüljön. Egyedül nehéz mindennel törődni. A lovak, a csomagok, legyen friss víz a tömlőkben, mindent-mindent úgy csinálni hogy az az Úrnők tetszésére legyen, és gyors legyen és jó legyen és csöndes legyen és-és-és-és.. de ehhez ért, ebben jó, sőt: igazán jó, hiszen az alkalmankénti figyelmeztetéseket és leckéket leszámítva elégedettek vele. Ha nem így lenne, már rég ércet bányászna egy sötét tárnában, olyan mélyen, hogy ott már csak a bányarigó dalol.
Nem sok híja van, igazán nem sok, hogy mindennel tökéletesen elkészüljön. Talán az utolsó csatokat húzza feszesre a Zardilra felpakolt holmikon, amikor új hangot hall a közvetlen közelben. Egy pillanatra megdermed, majd a keze szorgosan folytatja a feladatát, miközben oda sem nézve, csupán hallására és valamiféle -talán csak képzelt, de azért jól működő- hatodik érzékére támaszkodva próbálja kitalálni, hogy ki érkezett az Úrnők színe elé. A férfi hangja kissé ismerős, szavainak formulája viszont feleleveníti az otthon emlékét. Elméje zugából a Vhorossi Úrnő száján kigördülő szóval egyszerre merül fel a hím neve.
Elariion.
Lassan fújja ki a levegőt ahogy végez a feladatával, és a többiek felé fordul. Elariion Úr. Elireya Úrnő vére és bizalmasa. Remek. Legközelebb talán a Pestis maga érkezik közéjük, vagy a vérzéses hastífusz, az is épp ennyire kellemes meglepetés lenne számára. Elireya Úrnő egyedül is képes kegyetlenségeket kitalálni, de Elariion Úrral az oldalán igazán kifinomult párost alkotnak.*
- Ahogy Úrnőm kívánja. *-meghajtja fejét Vhorossi Úrnő felé, és bár a fogadó fala mellett állnak, kérdés nélkül fordul vissza Zardilhoz. Bent is van bor, és nem is panaszkodott rá egyik Úrnő sem. De ha az az utasítás hogy ő adjon inni Elariion Úrnak, legyen.
Nem is kell látnia a táska szíját, ujjai fürgén hatolnak a takaros csomagba, amely az étkezésekhez használt holmit rejti magában. Egy pillanatra majdnem Elireya Úrnő aranyozott díszítésű kupáját veszi elő, de meggondolja magát. Talán az Úrnő nem díjazná az ötletet. Inkább egy egyszerűbb kupát húz elő, de egyszerűsége csupán a két Úrnő kupái mellett lenne egyértelmű. Előhúzza és ujjai közé fogja a kis tálcát is. A kupába az útra szánt savanyúborból tölt, majd felhígítja azt a friss vízzel. Aláigazítja a tálcát, és olyan mozdulattal kínálja oda Elariion Úrnak az italt, mintha egy elegáns fogadáson lennének, és nem az istálló mellett.
Tudja, hogy az immár három fős csapatot még át kell vezetnie a városon, de tapintatlanság lenne úgy elindulnia, hogy az Úr a frissítőjét fogyasztja, így egyelőre nem tehet mást, mint vár.*
1796. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-22 17:42:42
Üzenet elküldve: 2025-08-22 17:42:42
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 1
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Lusta nyikorgással fut be a karaván egyik rozogább szekere a főtérre. Nem látta még a Levegő Városát, de fejében rosszallóan csóválja a fejét a városfal hiányára.
~ Tsk, tsk, tsk, legalább egy vizesárkot áshatnának, csak a folyót kéne kicsit megásni! ~
Mondjuk ő könnyen beszél, Lihanechben van egy tó, meg falak is. Kicsit otromba dolgok a város kifinomultságához, de aztán lehet nem neki van igaza, hiszen ő az, akit kiutáltak a városból a túl "nyers" találmányai miatt. Mindegy, nem fontos.*
- Köszönöm a fuvart jóurak, pá!
*Rikkant fel nyekergő hangján, majd lehuppan a lepukkant hintóról. Megcsúszik, eltaknyol.*
- Nyeh.
*Jelenti ki röviden, tömören, hogy a nyelvtani ökonómiát betartsa, melynek szigorú szabályai szerint él. A porban gyorsan előkaparja leesett látüvegét, és visszailleszti fejére.
~ Látüveg... Jobb név kéne. Szemüveg! ~
Szóval a porban előkaparja a _szemüvegét_, és visszailleszti géniusz kobakjára.
Ruganyos léptekkel indul meg egy teljesen véletlenszerűen kiválasztott irányba. Ha megkérdeznék, teljes magabiztossággal válaszolná, hogy tudja, hová megy. Látja a fogadót, de nem holmi iszákos, izzadtságszagú karddal hadonászó barbár ő, megissza a borát, de szépen, diszkréten, beszállítóktól megrendelve, úgy nem sarcolja meg egy harmadik fél a vételt.
Gyorsan megtorpan, és visszafordul. Apró szütyőjéből kiesett élete műve, a papíros hengerbe gurítva hever a földön. Pánikszerűen odakap, visszailleszti a helyére, és újból nekiveselkedve indul meg az előbbi magabiztosság százszorosával, hátha az meg nem történté teszi a bénázását.*
A hozzászólás írója (Chae Girab) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.22 17:53:34
~ Tsk, tsk, tsk, legalább egy vizesárkot áshatnának, csak a folyót kéne kicsit megásni! ~
Mondjuk ő könnyen beszél, Lihanechben van egy tó, meg falak is. Kicsit otromba dolgok a város kifinomultságához, de aztán lehet nem neki van igaza, hiszen ő az, akit kiutáltak a városból a túl "nyers" találmányai miatt. Mindegy, nem fontos.*
- Köszönöm a fuvart jóurak, pá!
*Rikkant fel nyekergő hangján, majd lehuppan a lepukkant hintóról. Megcsúszik, eltaknyol.*
- Nyeh.
*Jelenti ki röviden, tömören, hogy a nyelvtani ökonómiát betartsa, melynek szigorú szabályai szerint él. A porban gyorsan előkaparja leesett látüvegét, és visszailleszti fejére.
~ Látüveg... Jobb név kéne. Szemüveg! ~
Szóval a porban előkaparja a _szemüvegét_, és visszailleszti géniusz kobakjára.
Ruganyos léptekkel indul meg egy teljesen véletlenszerűen kiválasztott irányba. Ha megkérdeznék, teljes magabiztossággal válaszolná, hogy tudja, hová megy. Látja a fogadót, de nem holmi iszákos, izzadtságszagú karddal hadonászó barbár ő, megissza a borát, de szépen, diszkréten, beszállítóktól megrendelve, úgy nem sarcolja meg egy harmadik fél a vételt.
Gyorsan megtorpan, és visszafordul. Apró szütyőjéből kiesett élete műve, a papíros hengerbe gurítva hever a földön. Pánikszerűen odakap, visszailleszti a helyére, és újból nekiveselkedve indul meg az előbbi magabiztosság százszorosával, hátha az meg nem történté teszi a bénázását.*
A hozzászólás írója (Chae Girab) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.22 17:53:34
1795. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-22 17:06:03
Üzenet elküldve: 2025-08-22 17:06:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 262
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 262
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Nyílt//
//Sokat akar a szarka//
*Még szerencse, hogy lassan már eltávolodtak a tanácsházáról. Mert legszívesebben már leüvöltötte volna a nő fejét a nyakáról. Terveik hasonlóak voltak, és bizony az emberlánya nem hagyja magát. Amikor belékarmol, a nő körmei is erősen beleakadnak. Ami roppantul kellemetlen, de legalább a nő nem menekül fej vesztve. Ez legalább annyira jó mint rossz előjel számára. Ami pedig utána kijön a nő szájából. Csak jobban forralja Lazziar vérét.*
~ Mi az, hogy ugyan az a feladó? Mirő. OH te félkegyelmű! ~
*Esik le neki, hogy ebben talán a törpe keze van a dologban. Ám ez nem menti meg a nőt attól, hogy úgy kavarta meg a szart körülötte, hogy ő nyakig volt benne. Emellett még hullámzott is.*
- Akkor a fenének kellett ekkor hűhót csapnod te szuka!
*Förmed rá, most már haragosabban a nőre, ahogy az emberek egyre jobban kezdnek fogyni körülöttük. Ám annak csak folytatnia kell ezt az eszeveszett színjátékot. Így maga sem tehet mást, bájvigyorral fogai közt sziszeg a másik felé.*
- Előbb tenném be egy harapós ló pofája közé, mint a tiedbe! És ne is mond, ilyen viseletet a megboldogult nagyanyám nem hordott amit magadon hordasz.
*Vágja rá a másik vádlására. Így is teljes mértékben jól kezelte a helyzetet. Az a szőke picsa sem zargatta már később. Még ha meg is jegyezte a nevét. Hát tegye, mit fog fele kezdeni? Lerajzolja őt egy papira és összetépi? Váljon egészségére.
Ám nincs ideje sokat gondolkodni, a nő még jobban rázendít.*
~ Na még mit nem. ~
- Oh nézzenek oda ki beszél, aki a kuzinjával hentereg az istállóban! Ha nem lenne jó hozományod, apám már kihajított volna téged!
*Vágja rá megjátszott sértődöttséggel a nőre. Ha már lúd legyen kövér. Színészetet akar, hát legyen! Egyre jobban kezdi élvezni a szituációt. Jaj ha Rine látná.*
- Na nem mondod! Ésszel fenyegess vagy különben pórul jársz!
*A játékosság most tűnik a szeméből. És az őt simogató kezeket megragadja, és erejéből elkezdi azt szorítani. Amíg látja a kezeket nem fél attól a nő fegyvert ragadna. A rúgásra meg már most felkészül, mert tudja milyenek tudnak lenni. Így lábait szorosan egymáshoz szorítja, nehogy az ékszerek bánják odalent.
Amíg tartja őket kissé közelebb hajol a nőhöz, mintha csak a színjáték miatt csókot akarna neki adni.*
- Nem érdekel mit mondott a törpe, ha még egyszer az utamba állsz én vágom el a torkod!
*A sárga szemek gyilkosan villannak a nőre. Minden szavát komolyan gondolta. Így is van elég gondja jelenleg. Már csak az hiányzik, hogy egy ilyen színjátékkal még rá tegyenek egy lapáttal. A hivatalos ügyei miatt, most még azt is ki kell találnia. Mi lett a drágalátos szeretőjével.
Majd a fenyegetés végén, a nő kezeit elengedi. A bájvigyor egy pillanatra jön vissza. Mintha a haragnak már nyoma se lenne.*
- Majd még találkozunk drágám! Menj csak a fogadóba!
*Majd pár lépést hátrál, de hátat még nem fordít amíg búcsúzik. Csak utána fordul lassan, hogy a polgárnegyed felé vegye az irányt. A gyilkos tekintet az utolsó pillanatban tér vissza. Emlékeztetőül a lánynak. Tudja kivel szórakozik.*
//Sokat akar a szarka//
*Még szerencse, hogy lassan már eltávolodtak a tanácsházáról. Mert legszívesebben már leüvöltötte volna a nő fejét a nyakáról. Terveik hasonlóak voltak, és bizony az emberlánya nem hagyja magát. Amikor belékarmol, a nő körmei is erősen beleakadnak. Ami roppantul kellemetlen, de legalább a nő nem menekül fej vesztve. Ez legalább annyira jó mint rossz előjel számára. Ami pedig utána kijön a nő szájából. Csak jobban forralja Lazziar vérét.*
~ Mi az, hogy ugyan az a feladó? Mirő. OH te félkegyelmű! ~
*Esik le neki, hogy ebben talán a törpe keze van a dologban. Ám ez nem menti meg a nőt attól, hogy úgy kavarta meg a szart körülötte, hogy ő nyakig volt benne. Emellett még hullámzott is.*
- Akkor a fenének kellett ekkor hűhót csapnod te szuka!
*Förmed rá, most már haragosabban a nőre, ahogy az emberek egyre jobban kezdnek fogyni körülöttük. Ám annak csak folytatnia kell ezt az eszeveszett színjátékot. Így maga sem tehet mást, bájvigyorral fogai közt sziszeg a másik felé.*
- Előbb tenném be egy harapós ló pofája közé, mint a tiedbe! És ne is mond, ilyen viseletet a megboldogult nagyanyám nem hordott amit magadon hordasz.
*Vágja rá a másik vádlására. Így is teljes mértékben jól kezelte a helyzetet. Az a szőke picsa sem zargatta már később. Még ha meg is jegyezte a nevét. Hát tegye, mit fog fele kezdeni? Lerajzolja őt egy papira és összetépi? Váljon egészségére.
Ám nincs ideje sokat gondolkodni, a nő még jobban rázendít.*
~ Na még mit nem. ~
- Oh nézzenek oda ki beszél, aki a kuzinjával hentereg az istállóban! Ha nem lenne jó hozományod, apám már kihajított volna téged!
*Vágja rá megjátszott sértődöttséggel a nőre. Ha már lúd legyen kövér. Színészetet akar, hát legyen! Egyre jobban kezdi élvezni a szituációt. Jaj ha Rine látná.*
- Na nem mondod! Ésszel fenyegess vagy különben pórul jársz!
*A játékosság most tűnik a szeméből. És az őt simogató kezeket megragadja, és erejéből elkezdi azt szorítani. Amíg látja a kezeket nem fél attól a nő fegyvert ragadna. A rúgásra meg már most felkészül, mert tudja milyenek tudnak lenni. Így lábait szorosan egymáshoz szorítja, nehogy az ékszerek bánják odalent.
Amíg tartja őket kissé közelebb hajol a nőhöz, mintha csak a színjáték miatt csókot akarna neki adni.*
- Nem érdekel mit mondott a törpe, ha még egyszer az utamba állsz én vágom el a torkod!
*A sárga szemek gyilkosan villannak a nőre. Minden szavát komolyan gondolta. Így is van elég gondja jelenleg. Már csak az hiányzik, hogy egy ilyen színjátékkal még rá tegyenek egy lapáttal. A hivatalos ügyei miatt, most még azt is ki kell találnia. Mi lett a drágalátos szeretőjével.
Majd a fenyegetés végén, a nő kezeit elengedi. A bájvigyor egy pillanatra jön vissza. Mintha a haragnak már nyoma se lenne.*
- Majd még találkozunk drágám! Menj csak a fogadóba!
*Majd pár lépést hátrál, de hátat még nem fordít amíg búcsúzik. Csak utána fordul lassan, hogy a polgárnegyed felé vegye az irányt. A gyilkos tekintet az utolsó pillanatban tér vissza. Emlékeztetőül a lánynak. Tudja kivel szórakozik.*
1794. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-22 16:16:55
Üzenet elküldve: 2025-08-22 16:16:55
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 37
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Árnyak a napvilágban//
*Biccent egyet, természetesen nem bánja a többesszámot. Válasz ugyan nem érkezett a vérétől szavaira, de nincs is rá szüksége; ha ostobaságnak hatott volna Vhorossi füleinek a mondandója, azt minden bizonnyal kinyilatkoztatta volna, ha máshogy nem, egy nézéssel.
Az éj a barátja, s jótékonyan telepszik rá, fürdőzik a holdak fényében, mint a felszíniek a napon. A szökőkút halk csobogása egyveledik a zajjal az elméjében, ami már napok óta nem csendesül, de hogy mennyire harsogó volt, csak a beállt teljes csönd mutatja meg, mikor meglátja az árnyat, ami valahogy bevilágít mindent. Rendet rak belül. Egyetlen pillanat alatt oszlik el minden kétely. Nem állhat az útjába semmi, ha teljessé teszi a tudat, hogy legfőbb bizalmasa immáron mellettük van. Még nem sejti milyen illékony az érzet. Viszont azt jól tudja mekkora gyengeség, hogy megengedi magának ezt az érzést. Épp ezért nem ül ki tekintetére soha nyílt helyen, hogy hogyan is viseltetik a hímmel kapcsolatban, mégis arcának minden sötét részletét kedvtelve nézi.*
- Elariion, nem számítottam rád ilyen hamar! *Szólal meg, s bár hangja nélkülözi a melegséget, amaz tudhatja, hogy másként üdvözölné, ha csupán ketten lennének itt. A szavak később érik el a tudatot, s kissé megfeszül, ahogy látja, hogy átad valamit a nősténynek. Nyel egyet, ahogy a sértettség villámként csap bele testébe, de ügyel rá, hogy ez se tűnjön fel senkinek. Narenre vetül a pillantása, s kedve lenne most ő maga felképelni a fattyút, csak hogy levezesse frusztrációját. Kéne egy saját rabszolga. Még élesebb kontraszt a csend, ami újra elhagyta.*
- Aztán vezess minket tovább!
*Mondja, majd nyelvére harap. Nem tudja mit kapott Vhorossi, azt főként, hogy miért, noha sejtheti abból, amit szíve választottja megjegyzett. De észvesztő a féltékenység, hogy egy másik nőstény védelme miatt kellett nélkülöznie a hímet.*
- Üldöző?
*Teszi fel kérdését, majd türelmetlen tekint egy irányba, amerre reményei szerint tartani fognak, mintha nem is várna választ.*
- A Dwirinthalen kúria egy romhalmaz a fattyú elmondása szerint. Meggyalázták a felszíniek, de a saját szememmel akarom látni. Épp oda tartunk.
*Szidalmazná a gyenge fajtársait is, akik nem tudtak sem életben maradni, sem kellő tiszteletet parancsolni, viszont nem teszi.*
- Valaki foga így is fáj rá, mielőbb szeretném… megismerni. *Mosolya éppen olyan gyilkos, mint gondolatai. A harag mindig utat talál, ha nem is a megfelelő mederben folyik, de valakit el fog árasztani.*
*Biccent egyet, természetesen nem bánja a többesszámot. Válasz ugyan nem érkezett a vérétől szavaira, de nincs is rá szüksége; ha ostobaságnak hatott volna Vhorossi füleinek a mondandója, azt minden bizonnyal kinyilatkoztatta volna, ha máshogy nem, egy nézéssel.
Az éj a barátja, s jótékonyan telepszik rá, fürdőzik a holdak fényében, mint a felszíniek a napon. A szökőkút halk csobogása egyveledik a zajjal az elméjében, ami már napok óta nem csendesül, de hogy mennyire harsogó volt, csak a beállt teljes csönd mutatja meg, mikor meglátja az árnyat, ami valahogy bevilágít mindent. Rendet rak belül. Egyetlen pillanat alatt oszlik el minden kétely. Nem állhat az útjába semmi, ha teljessé teszi a tudat, hogy legfőbb bizalmasa immáron mellettük van. Még nem sejti milyen illékony az érzet. Viszont azt jól tudja mekkora gyengeség, hogy megengedi magának ezt az érzést. Épp ezért nem ül ki tekintetére soha nyílt helyen, hogy hogyan is viseltetik a hímmel kapcsolatban, mégis arcának minden sötét részletét kedvtelve nézi.*
- Elariion, nem számítottam rád ilyen hamar! *Szólal meg, s bár hangja nélkülözi a melegséget, amaz tudhatja, hogy másként üdvözölné, ha csupán ketten lennének itt. A szavak később érik el a tudatot, s kissé megfeszül, ahogy látja, hogy átad valamit a nősténynek. Nyel egyet, ahogy a sértettség villámként csap bele testébe, de ügyel rá, hogy ez se tűnjön fel senkinek. Narenre vetül a pillantása, s kedve lenne most ő maga felképelni a fattyút, csak hogy levezesse frusztrációját. Kéne egy saját rabszolga. Még élesebb kontraszt a csend, ami újra elhagyta.*
- Aztán vezess minket tovább!
*Mondja, majd nyelvére harap. Nem tudja mit kapott Vhorossi, azt főként, hogy miért, noha sejtheti abból, amit szíve választottja megjegyzett. De észvesztő a féltékenység, hogy egy másik nőstény védelme miatt kellett nélkülöznie a hímet.*
- Üldöző?
*Teszi fel kérdését, majd türelmetlen tekint egy irányba, amerre reményei szerint tartani fognak, mintha nem is várna választ.*
- A Dwirinthalen kúria egy romhalmaz a fattyú elmondása szerint. Meggyalázták a felszíniek, de a saját szememmel akarom látni. Épp oda tartunk.
*Szidalmazná a gyenge fajtársait is, akik nem tudtak sem életben maradni, sem kellő tiszteletet parancsolni, viszont nem teszi.*
- Valaki foga így is fáj rá, mielőbb szeretném… megismerni. *Mosolya éppen olyan gyilkos, mint gondolatai. A harag mindig utat talál, ha nem is a megfelelő mederben folyik, de valakit el fog árasztani.*
1793. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-21 17:41:58
Üzenet elküldve: 2025-08-21 17:41:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Árnyak a napvilágban//
-Kívánjuk. *Feleli színtelen hangon szolgájuk kérésére, s talán Elireya sem bánja a királyi többest. Míg Naren lehordja a csomagokat és málházik, ő gondosan elfoglalja helyét a nyeregben. Apróbb kilengéseit leszámítva a férfiú roppant hasznosnak bizonyult eddig. Tisztában van vele, hogy valahol mélyen az ifjú ragaszkodik hozzá és kiharcolt szerepéhez. E tulajdonsága pedig aranyat ér számára, még ha nem is veri nagydobra. Talán épp ezért törődik többet Narennel, mint a többi rabszolgával.
Szürkéslila íriszei kedvtelve vájnak bele az utcák sötétjébe. Mennyivel kellemesebb így a város! Az ablakokon kiszűrődő, hívogatóan táncoló fények, a kőházak között húzódó sikátorok ásító feketesége... Még ha nem is oly impozáns és grandiózus, valamelyest hajaz Pirtianesre.
Ahogy átvágnak a főtéren Naren vezetésével, hirtelen egy sötét alak lép elébük. Bizonyosan jól mozog az éjszakában, mert sikeresen elkerülte figyelmét. Szeme rebben, s visszafogja lovát, mely méltatlankodva nyihog fel.
Ő maga csak akkor nyugszik meg, ahogy a sötételf úrnőként címezi őket. Lepillant a felé nyújtott szütyőre, majd lassan, kimért mozdulatokkal előredől a nyeregben, hogy karját nyújtva átvegye a holmit. Elég, csak belenéznie. Arca nem árul el érzelmet, kifejezéstelen pillantása visszakúszik az "idegenre".*
-Elariion, ha nem tévedek. *Noha rokonról van szó, nem rémlik, hogy találkozott volna a hímmel.*
-Nem tudom, mivel érdemeltem ki ezt. *Felmutatja az immáron összehajtott selyemerszényt, majd gondosan köpenye belső zsebébe rejti.*
-De hálás vagyok. Remélem, e kitérőt leszámítva zökkenőmentes volt utad. Elireya úrnő már nagyon vágyott rá, hogy viszontlásson. *Folytatja vontatottan. Szeme sarkából vet egy pillantást a másik nőstényre. Tudja, hogy a párost érzékeny szálak fűzik egymáshoz. Elireya nem rejtette véka alá. Ami az "ajándékot" illeti... Nem, nem fogja megkérdezni, hogyan s miként keresztezte Elariion a nyomában szaglászó vadász útját. Nem itt és most.*
-Naren, adj inni kedves rokonunknak. Bizonyosan nagy út áll mögötte. *Hangszíne továbbra is távolságtartásról árulkodik, noha a hím határozottan jó pontot szerzett nála. Hogy hová tartanak épp, arról nem számol be. Meghagyja a lehetőséget Elireyának. Helyette inkább gondolataiba merülve, szórakozottan követi tekintetével Narent. Most, hogy kiegészültek egy harcossal, nyilvánvalóan egyszerűbb dolguk lesz a kúria esetleges betolakodói ellen.*
-Kívánjuk. *Feleli színtelen hangon szolgájuk kérésére, s talán Elireya sem bánja a királyi többest. Míg Naren lehordja a csomagokat és málházik, ő gondosan elfoglalja helyét a nyeregben. Apróbb kilengéseit leszámítva a férfiú roppant hasznosnak bizonyult eddig. Tisztában van vele, hogy valahol mélyen az ifjú ragaszkodik hozzá és kiharcolt szerepéhez. E tulajdonsága pedig aranyat ér számára, még ha nem is veri nagydobra. Talán épp ezért törődik többet Narennel, mint a többi rabszolgával.
Szürkéslila íriszei kedvtelve vájnak bele az utcák sötétjébe. Mennyivel kellemesebb így a város! Az ablakokon kiszűrődő, hívogatóan táncoló fények, a kőházak között húzódó sikátorok ásító feketesége... Még ha nem is oly impozáns és grandiózus, valamelyest hajaz Pirtianesre.
Ahogy átvágnak a főtéren Naren vezetésével, hirtelen egy sötét alak lép elébük. Bizonyosan jól mozog az éjszakában, mert sikeresen elkerülte figyelmét. Szeme rebben, s visszafogja lovát, mely méltatlankodva nyihog fel.
Ő maga csak akkor nyugszik meg, ahogy a sötételf úrnőként címezi őket. Lepillant a felé nyújtott szütyőre, majd lassan, kimért mozdulatokkal előredől a nyeregben, hogy karját nyújtva átvegye a holmit. Elég, csak belenéznie. Arca nem árul el érzelmet, kifejezéstelen pillantása visszakúszik az "idegenre".*
-Elariion, ha nem tévedek. *Noha rokonról van szó, nem rémlik, hogy találkozott volna a hímmel.*
-Nem tudom, mivel érdemeltem ki ezt. *Felmutatja az immáron összehajtott selyemerszényt, majd gondosan köpenye belső zsebébe rejti.*
-De hálás vagyok. Remélem, e kitérőt leszámítva zökkenőmentes volt utad. Elireya úrnő már nagyon vágyott rá, hogy viszontlásson. *Folytatja vontatottan. Szeme sarkából vet egy pillantást a másik nőstényre. Tudja, hogy a párost érzékeny szálak fűzik egymáshoz. Elireya nem rejtette véka alá. Ami az "ajándékot" illeti... Nem, nem fogja megkérdezni, hogyan s miként keresztezte Elariion a nyomában szaglászó vadász útját. Nem itt és most.*
-Naren, adj inni kedves rokonunknak. Bizonyosan nagy út áll mögötte. *Hangszíne továbbra is távolságtartásról árulkodik, noha a hím határozottan jó pontot szerzett nála. Hogy hová tartanak épp, arról nem számol be. Meghagyja a lehetőséget Elireyának. Helyette inkább gondolataiba merülve, szórakozottan követi tekintetével Narent. Most, hogy kiegészültek egy harcossal, nyilvánvalóan egyszerűbb dolguk lesz a kúria esetleges betolakodói ellen.*
1792. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-21 17:36:29
Üzenet elküldve: 2025-08-21 17:36:29
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Az út hosszú volt, de a város fényei lassan felragyogtak a ködből. Arthenior közelében Khaelith megtorpant egy pillanatra, mert első látásra szokatlan látvány fogadta: nem magas falak, nem zárt kapuk, hanem nyílt bejárat, amelyen keresztül az út egyenesen a főtérre vezetett. A sötételf megszokta, hogy a városokat vastag kőfalak és fegyveres őrök védik, itt azonban semmi ilyet nem látott. Arthenior úgy tárult elé, mintha semmi titkolnivalója nem volna – vagy mintha olyan erőben bízna, amelyhez nem szükséges kő és vas.
Ahogy átlépett a kövezett térre, a város éjszakai hangjai fogadták: a fogadók tompa zsivaja, a későn hazatérők lépteinek visszhangja, a tér szívében csobogó szökőkút halk zenéje. A víz felfelé tört, majd aláhullott, gyémántfényben csillogva a hold sugarai alatt. Khaelith szeme egy pillanatra megakadt rajta – tiszta, érintetlen, mintha maga a mágia őrizte volna a forrást. A férfi ösztönösen közelebb lépett, de nem azért, hogy igyon belőle; inkább, hogy a mozdulatlan víztükörben figyelje saját árnyékát.
A tér díszes kőpadjai csendesen sorakoztak, némelyiken álmos polgár szunyókált, mások üresen várták a hajnal fényét. Az egykor faragott minták, a rég elfeledett mesterek kézjegyei még most is élesen kivehetőek voltak, mintha maguk a kövek sem engednék, hogy a történelem elhalványítsa őket. Khaelith tekintete a tér szélére húzódott, ahol a Pegazus fogadó fényes ablakai csábítóan ragyogtak, a túloldalon pedig a Szegénynegyed sötét, szűk sikátorai nyíltak. A kettő közötti választás sokat elárult a városról – és még többet azokról, akik ide jártak.
A szökőkúttól nem messze egy hatalmas márványoszlop magasodott az ég felé, fehér sziluettként rajzolódva ki az éjszaka sötétjében. A legendák szerint egyetlen ember tiszteletére állították, aki túlélte az orkok pusztítását, majd bosszút állva száműzte őket a sivatagos pusztába. Khaelith hosszú másodpercekig nézte az oszlopot, miközben ajkán kesernyés mosoly suhant át. Egyetlen túlélő, aki hadat fordított egy egész nép ellen… mesének hangzott. De tudta: a mesékben néha több az igazság, mint a történelemben.
Az orgyilkos hangtalanul továbbhaladt, árnyékként olvadt bele a tér fényeibe és árnyaiba. Nem vonzotta a Pegazus fogadó lármája, és nem volt oka a Szegénynegyed mélyére tévedni – legalábbis egyelőre. Lassan, figyelmesen sétált végig a téren, rubinvörös szemei minden részletet felmértek: a kései járókelőket, a kőpadokra faragott mintákat, a víz csillogását, s minden neszt, amely elárulhatta, hogy ki tartózkodik még ezen az éjjelen a főtéren.
Arthenior kitárta előtte magát, falak nélkül, nyitottan – de Khaelith számára minden nyitottság mögött ott lappangott a titok. És ő pontosan tudta: az árnyékokban mindig több rejlik, mint amit a fény mutatni enged.*
Ahogy átlépett a kövezett térre, a város éjszakai hangjai fogadták: a fogadók tompa zsivaja, a későn hazatérők lépteinek visszhangja, a tér szívében csobogó szökőkút halk zenéje. A víz felfelé tört, majd aláhullott, gyémántfényben csillogva a hold sugarai alatt. Khaelith szeme egy pillanatra megakadt rajta – tiszta, érintetlen, mintha maga a mágia őrizte volna a forrást. A férfi ösztönösen közelebb lépett, de nem azért, hogy igyon belőle; inkább, hogy a mozdulatlan víztükörben figyelje saját árnyékát.
A tér díszes kőpadjai csendesen sorakoztak, némelyiken álmos polgár szunyókált, mások üresen várták a hajnal fényét. Az egykor faragott minták, a rég elfeledett mesterek kézjegyei még most is élesen kivehetőek voltak, mintha maguk a kövek sem engednék, hogy a történelem elhalványítsa őket. Khaelith tekintete a tér szélére húzódott, ahol a Pegazus fogadó fényes ablakai csábítóan ragyogtak, a túloldalon pedig a Szegénynegyed sötét, szűk sikátorai nyíltak. A kettő közötti választás sokat elárult a városról – és még többet azokról, akik ide jártak.
A szökőkúttól nem messze egy hatalmas márványoszlop magasodott az ég felé, fehér sziluettként rajzolódva ki az éjszaka sötétjében. A legendák szerint egyetlen ember tiszteletére állították, aki túlélte az orkok pusztítását, majd bosszút állva száműzte őket a sivatagos pusztába. Khaelith hosszú másodpercekig nézte az oszlopot, miközben ajkán kesernyés mosoly suhant át. Egyetlen túlélő, aki hadat fordított egy egész nép ellen… mesének hangzott. De tudta: a mesékben néha több az igazság, mint a történelemben.
Az orgyilkos hangtalanul továbbhaladt, árnyékként olvadt bele a tér fényeibe és árnyaiba. Nem vonzotta a Pegazus fogadó lármája, és nem volt oka a Szegénynegyed mélyére tévedni – legalábbis egyelőre. Lassan, figyelmesen sétált végig a téren, rubinvörös szemei minden részletet felmértek: a kései járókelőket, a kőpadokra faragott mintákat, a víz csillogását, s minden neszt, amely elárulhatta, hogy ki tartózkodik még ezen az éjjelen a főtéren.
Arthenior kitárta előtte magát, falak nélkül, nyitottan – de Khaelith számára minden nyitottság mögött ott lappangott a titok. És ő pontosan tudta: az árnyékokban mindig több rejlik, mint amit a fény mutatni enged.*
1791. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-21 14:37:28
Üzenet elküldve: 2025-08-21 14:37:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Árnyak a napvilágban//
*Hirtelen áll meg, nem messze a kút takarásában, ahogy a másik oldalán elhalad Vhorossi rabszolgája, aki természetesen nem veszi észre. Nyilván nem segít rajta, hogy valami rosszat tehetett, hiszen az arcán látható nyomok erről árulkodnak. Lefitymálón nézi a lovakkal elhaladó rabszolgát, viszont így hamarosan megláthatja a két úrnőt is, legalábbis ebben bízik. ~Naren, ha jól rémlik. Valamit tud a kis söpredék, mert még életben van.~ Elmélkedik továbbra is kút mellett álldogálva. Vhorossi sem arról híres, hogy sok rabszolga marad meg mellette hosszú időre, ahogy szinte egyik nőstényre sem jellemző Pirtianesben. Végül megérkeznek az úrnők, a mosolyráncain apró redők keletkeznek, ahogy Elireyat meglátja. Lassan indul feléjük, mert láthatóan elfoglalt a két úrnő, ahogy magyarázkodik nekik a rabszolga. Végül - amennyiben észreveszi, vagy ha nem akkor is - odalép a két nőstény elé, és formálisan meghajol.*
- Úrnők, megérkeztem. Talán így már biztonságosabb lesz az útjuk. Az eggyel kevesebb üldöző már biztos. *Közli és előhalászik egy kis ezüstszálakkal díszített szütyőt és Vhorossi felé nyújtja. A szütyő természetesen egy ujjat tartalmaz, amin a rivális klán pecsétgyűrűje is díszeleg. Igyekszik nem nézni egyikre sem jobban, hűvös nyugalommal várja, hogy Vhorossi elvegye tőle az ajándékát. Szíve viszont hevesebben ver, még ha el is tudja palástolni érzéseit édes rokona láttán.*
*Hirtelen áll meg, nem messze a kút takarásában, ahogy a másik oldalán elhalad Vhorossi rabszolgája, aki természetesen nem veszi észre. Nyilván nem segít rajta, hogy valami rosszat tehetett, hiszen az arcán látható nyomok erről árulkodnak. Lefitymálón nézi a lovakkal elhaladó rabszolgát, viszont így hamarosan megláthatja a két úrnőt is, legalábbis ebben bízik. ~Naren, ha jól rémlik. Valamit tud a kis söpredék, mert még életben van.~ Elmélkedik továbbra is kút mellett álldogálva. Vhorossi sem arról híres, hogy sok rabszolga marad meg mellette hosszú időre, ahogy szinte egyik nőstényre sem jellemző Pirtianesben. Végül megérkeznek az úrnők, a mosolyráncain apró redők keletkeznek, ahogy Elireyat meglátja. Lassan indul feléjük, mert láthatóan elfoglalt a két úrnő, ahogy magyarázkodik nekik a rabszolga. Végül - amennyiben észreveszi, vagy ha nem akkor is - odalép a két nőstény elé, és formálisan meghajol.*
- Úrnők, megérkeztem. Talán így már biztonságosabb lesz az útjuk. Az eggyel kevesebb üldöző már biztos. *Közli és előhalászik egy kis ezüstszálakkal díszített szütyőt és Vhorossi felé nyújtja. A szütyő természetesen egy ujjat tartalmaz, amin a rivális klán pecsétgyűrűje is díszeleg. Igyekszik nem nézni egyikre sem jobban, hűvös nyugalommal várja, hogy Vhorossi elvegye tőle az ajándékát. Szíve viszont hevesebben ver, még ha el is tudja palástolni érzéseit édes rokona láttán.*
1790. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-20 18:56:33
Üzenet elküldve: 2025-08-20 18:56:33
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 232
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 232
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
// A polgárnegyed fantomja //
* Későre jár már ahhoz, hogy egy védtelen, fiatal lány egyedül csatangoljon az utcákon. Szerencsére Norgen se nem védtelen, se nem olyan fiatal már, hogy baja essen. Legalábbis úgy hiszi, ha valaki megpróbálná kirabolni vagy ilyesmi, azt hamar jobb belátásra bírhatná karmai segítségével. Most már úgysem számít, ki látja meg valódi formáját. A Pegazus fogadóban történteknek hamar híre megy, és semmit nem tehet az ellen, hogy ne vádolják meg Venthel meggyilkolásának kísérletével. Pedig ő aztán tényleg semmi ilyet nem tervezett. A fiú szinte magát intézte el. Arra persze nem számít, hogy Venthel már megjárta a Kaszárnyát, és holnapra tele plakátozva arcképével egész Arthenior.
Ahogy végighalad a többnyire kihalt főtéren, kezében fog egy szelet húst, és azt harapdálja. Valószínűleg ez az utolsó vacsora, amit onnan szerez be. Ahogy a polgárnegyed felé tart, azon tűnik, hova is menjen. Ventheltől nem igazán tart, mivel az ő állapotában aligha tud részt venni a hajtóvadászatban. Ugyanakkor a nála lévő információkkal könnyen kézre keríthetik Norgent, ha oda menne megszállni, ahol az első randevújuk volt. Eszébe jut még a Félszemű Csiga, de sejtése szerint ott meg Norren találná meg nagyjából fél óra leforgása alatt. Meg aztán nem hinné, hogy a kis kocsma nyitva lenne egész éjszaka. Szálláslehetőség se valószínű, hogy van, hacsak nem a bulldogképű tulajdonossal osztozik az ágyon. Ő ezt inkább kihagyná. Egyelőre nincs konkrét ötlete, de erre a három helyre biztosan nem akar menni. A Kaszárnya pedig a negyedik. *
* Későre jár már ahhoz, hogy egy védtelen, fiatal lány egyedül csatangoljon az utcákon. Szerencsére Norgen se nem védtelen, se nem olyan fiatal már, hogy baja essen. Legalábbis úgy hiszi, ha valaki megpróbálná kirabolni vagy ilyesmi, azt hamar jobb belátásra bírhatná karmai segítségével. Most már úgysem számít, ki látja meg valódi formáját. A Pegazus fogadóban történteknek hamar híre megy, és semmit nem tehet az ellen, hogy ne vádolják meg Venthel meggyilkolásának kísérletével. Pedig ő aztán tényleg semmi ilyet nem tervezett. A fiú szinte magát intézte el. Arra persze nem számít, hogy Venthel már megjárta a Kaszárnyát, és holnapra tele plakátozva arcképével egész Arthenior.
Ahogy végighalad a többnyire kihalt főtéren, kezében fog egy szelet húst, és azt harapdálja. Valószínűleg ez az utolsó vacsora, amit onnan szerez be. Ahogy a polgárnegyed felé tart, azon tűnik, hova is menjen. Ventheltől nem igazán tart, mivel az ő állapotában aligha tud részt venni a hajtóvadászatban. Ugyanakkor a nála lévő információkkal könnyen kézre keríthetik Norgent, ha oda menne megszállni, ahol az első randevújuk volt. Eszébe jut még a Félszemű Csiga, de sejtése szerint ott meg Norren találná meg nagyjából fél óra leforgása alatt. Meg aztán nem hinné, hogy a kis kocsma nyitva lenne egész éjszaka. Szálláslehetőség se valószínű, hogy van, hacsak nem a bulldogképű tulajdonossal osztozik az ágyon. Ő ezt inkább kihagyná. Egyelőre nincs konkrét ötlete, de erre a három helyre biztosan nem akar menni. A Kaszárnya pedig a negyedik. *
1789. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-20 18:17:00
Üzenet elküldve: 2025-08-20 18:17:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1119
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1119
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Az árnyak egyenlőnek ítélnek urat és szolgát//
//Istálló//
*Igazán murisnak tartja, hogy a félvér korcs fenyegetése abból áll, hogy az úrnőjéről fecseg, és arról, hogy majd ő hogyan bünteti meg azért, hogy szörnyetegnek nevezte. Hát nem neki kellene megtorolnia egy ilyesfajta arcátlanságot? Persze, hogy nem, hisz képtelen rá, gyenge hozzá. Mindeközben most ő kap fenyegetéseket, d csak valamiféle groteszk játékossággal vigyorogva hallgatja.*
- Bájos. *Mond rá csupán ennyit. Ezt a szót még a saját úrnőjétől tanulta, amikor még minden szép és jó volt. Az ő szájából ez a kifejezés azt jelentette, hogy valami olyasmiben lelte boldogságát és látta a gyönyört, aminek következtében vér folyt, sikoly csendült fel és a halál kopogtatott az ajtón.
Nem, ő tényleg nem fogja bántani a fiút. Nem azért, mert nem mocskolná be vele szívesen a kezét, vagy mert nem nézné végig csillogó szemekkel, ahogy rémálmok kínjaitól visítva vonaglik szerencsétlen a szalmában, miközben a ló ijedtében mégiscsak a bordái közé tapos, hanem mert sokkal jobbat talált ki arra, hogy tesztelje a félvér hűségét a sötétség urához. Bár, a gondolat nem tőle, hanem Velartól származik, de egy széles vigyor kíséretében ő maga is remek ötletnek tartja, mintha csak a sajátja volna.
Még végighallgatja a másikat, hadd hadováljon össze, amit akar, ő csak a szemeit forgatja minden egyes szóra, melyek értelmét meg sem próbálja felfogni, csak türelmetlenül várja, hogy fejezze már be az értelmetlen fecsegést. Nem üres szavakkal, hanem tettekkel kell bizonyítani az Arctalannak.*
- Akkor büntess meg! *Hangzik el végül a határozott kérés.* Szörnyetegnek neveztem az úrnődet, és kétségbe vontam a Sa'Tereth-hez való hűségedet anélkül, hogy én bármit is tudnék bármiről, igaz? Te jobban tudod. Akkor bizonyítsd be, hogy így van! Legyél most te az úr és én a szolga, és büntess meg a tévedésemért! Gyere, állj fel, és gyere velem! Keresünk egy helyet, ahol senki sem zavar minket. Még azt is eldöntheted, hogy tőrt vagy ostort kérsz hozzá, de ha valóban őt követed, akkor vedd a vérem, hallgasd, ahogy sikítok és ajánld fel mindezt Sa'Terethnek, én pedig fájdalommal fizetek majd azért, mert nem hittem neked. *Mosolya egyre őrültebben fest, ahogy a saját szenvedését kívánja. Nem hiszi, hogy ez a szánalmas, gyenge alak meg meri tenni ezt vele, de ha mégis, akkor ő szívesen tűri majd a fájdalmat és adja vérét, hallatja sikolyát Sa'Tereth dicsőségére.*
- Tudom, hogy tudni akarod, milyen a másik oldalon lenni… *Kuncogja még a választ várva, miközben kinyitja a lóállást, hogy a fiú kikászálódjon onnan.*
//Az árnyak egyenlőnek ítélnek urat és szolgát//
//Istálló//
*Igazán murisnak tartja, hogy a félvér korcs fenyegetése abból áll, hogy az úrnőjéről fecseg, és arról, hogy majd ő hogyan bünteti meg azért, hogy szörnyetegnek nevezte. Hát nem neki kellene megtorolnia egy ilyesfajta arcátlanságot? Persze, hogy nem, hisz képtelen rá, gyenge hozzá. Mindeközben most ő kap fenyegetéseket, d csak valamiféle groteszk játékossággal vigyorogva hallgatja.*
- Bájos. *Mond rá csupán ennyit. Ezt a szót még a saját úrnőjétől tanulta, amikor még minden szép és jó volt. Az ő szájából ez a kifejezés azt jelentette, hogy valami olyasmiben lelte boldogságát és látta a gyönyört, aminek következtében vér folyt, sikoly csendült fel és a halál kopogtatott az ajtón.
Nem, ő tényleg nem fogja bántani a fiút. Nem azért, mert nem mocskolná be vele szívesen a kezét, vagy mert nem nézné végig csillogó szemekkel, ahogy rémálmok kínjaitól visítva vonaglik szerencsétlen a szalmában, miközben a ló ijedtében mégiscsak a bordái közé tapos, hanem mert sokkal jobbat talált ki arra, hogy tesztelje a félvér hűségét a sötétség urához. Bár, a gondolat nem tőle, hanem Velartól származik, de egy széles vigyor kíséretében ő maga is remek ötletnek tartja, mintha csak a sajátja volna.
Még végighallgatja a másikat, hadd hadováljon össze, amit akar, ő csak a szemeit forgatja minden egyes szóra, melyek értelmét meg sem próbálja felfogni, csak türelmetlenül várja, hogy fejezze már be az értelmetlen fecsegést. Nem üres szavakkal, hanem tettekkel kell bizonyítani az Arctalannak.*
- Akkor büntess meg! *Hangzik el végül a határozott kérés.* Szörnyetegnek neveztem az úrnődet, és kétségbe vontam a Sa'Tereth-hez való hűségedet anélkül, hogy én bármit is tudnék bármiről, igaz? Te jobban tudod. Akkor bizonyítsd be, hogy így van! Legyél most te az úr és én a szolga, és büntess meg a tévedésemért! Gyere, állj fel, és gyere velem! Keresünk egy helyet, ahol senki sem zavar minket. Még azt is eldöntheted, hogy tőrt vagy ostort kérsz hozzá, de ha valóban őt követed, akkor vedd a vérem, hallgasd, ahogy sikítok és ajánld fel mindezt Sa'Terethnek, én pedig fájdalommal fizetek majd azért, mert nem hittem neked. *Mosolya egyre őrültebben fest, ahogy a saját szenvedését kívánja. Nem hiszi, hogy ez a szánalmas, gyenge alak meg meri tenni ezt vele, de ha mégis, akkor ő szívesen tűri majd a fájdalmat és adja vérét, hallatja sikolyát Sa'Tereth dicsőségére.*
- Tudom, hogy tudni akarod, milyen a másik oldalon lenni… *Kuncogja még a választ várva, miközben kinyitja a lóállást, hogy a fiú kikászálódjon onnan.*
1788. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-20 15:19:42
Üzenet elküldve: 2025-08-20 15:19:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Az árnyak egyenlőnek ítélnek urat és szolgát//
//Istálló//
*Tudja jól, hogy az Úrnője éppolyan halandó, mint a vele szemben álló nő, vagy mint -az Arctalan bocsássa meg!- saját maga. De ettől még őt szolgálja, és ezen keresztül a Sötétet is. Számára ez így logikus és természetes; hiszen ebben nőtt fel, erre volt nevelve és idomítva. Ő nem kergeti a dicsőséget, hanem másoknak segít megtalálni azt. Nem keresi a hatalmat, hanem másokét segít építeni. Hogy Sa'Tereth mennyire tartja ezért féregnek, az majd akkor lesz kérdés számára, ha egyszer elé kerül. Addig? Addig az Úrnő van, és az Ő akarata.*
- Akkor teszek róla, hogy az, akit te szörnyetegnek nevezel, a szemeidbe nézzen majd, *-válaszolja vissza a nőnek annak emeltebb hangú szavaira, amiből túlzottan is jól ismert sötétség és fenyegetés árad-* miközben a tenyerében tartja azokat azután, hogy kitépte a koponyádból őket.
*A fenyegetésre nem is reagál. A szavak nem számítanak. Beszélni, fenyegetőzni és acsarogni bárki tud. Abban viszonylag biztos, hogy a nő nem fog ténylegesen kezet emelni rá. Ha valóban papnő, ahogy gyanítja róla, akkor egészen biztosan nem szennyezi be a kezét az ő vérével. Ha viszont nem az, csak Sa'Tereth egy szolgája.. akkor van rá esély, hogy nem csak a száját fogja jártatni. De így is marad, ahogy eddig: keresztbe tett lábakkal a földön. Jól tudja, hogy ha baja esne, olyan baja ami nem az Úrnő engedélyével éri, akkor az Úrnő megtorolná a tulajdonában esett kárt.*
- Szánalmas lennék és gyenge? Semmire sem jó? *-halkan, szinte töprengve kérdez vissza. Külső szemmel nézve talán tényleg ilyennek tűnhet.-* Ezt nem a te dolgod megítélni, szorsz'ressz. Erőt említesz, de erőből nem csak egyféle van. Ezt te is tudod.
*Kissé meghajtja a fejét. Akár papnőről van szó, akár nem, feltételezi és elfogadja a másik jártasságát a tanokban.*
- És majd Sa'Tereth maga eldönti, hogy igényt tart-e rám, vagy sem.
*Továbbra is kissé lehorgasztva tartja a fejét, ahogy a nő folytatja a mondandóját. Különös, hogy a felszíniek mennyire primitív módon értelmezik a tanokat.*
- Én is úgy tudom, hogy Sa'Tereth hatalmát el kell fogadnom. Az övét, és az Úrnőkét. Hiszen az Úrnő az, akit szolgálnom kell és erőssé tennem, hogy aztán Ő úgy szolgálhassa az Arctalant, ahogy az neki tetsző. Nekem ennyi a feladatom. Ez az, amit elvárnak tőlem. Ez az első leckék egyike, amit minden gyermek megtanul. *-felpislant a sötétből a lámpás félhomályába, oda, ahol a nő alakja rajzolódik az istálló sötétje elé.*
//Az árnyak egyenlőnek ítélnek urat és szolgát//
//Istálló//
*Tudja jól, hogy az Úrnője éppolyan halandó, mint a vele szemben álló nő, vagy mint -az Arctalan bocsássa meg!- saját maga. De ettől még őt szolgálja, és ezen keresztül a Sötétet is. Számára ez így logikus és természetes; hiszen ebben nőtt fel, erre volt nevelve és idomítva. Ő nem kergeti a dicsőséget, hanem másoknak segít megtalálni azt. Nem keresi a hatalmat, hanem másokét segít építeni. Hogy Sa'Tereth mennyire tartja ezért féregnek, az majd akkor lesz kérdés számára, ha egyszer elé kerül. Addig? Addig az Úrnő van, és az Ő akarata.*
- Akkor teszek róla, hogy az, akit te szörnyetegnek nevezel, a szemeidbe nézzen majd, *-válaszolja vissza a nőnek annak emeltebb hangú szavaira, amiből túlzottan is jól ismert sötétség és fenyegetés árad-* miközben a tenyerében tartja azokat azután, hogy kitépte a koponyádból őket.
*A fenyegetésre nem is reagál. A szavak nem számítanak. Beszélni, fenyegetőzni és acsarogni bárki tud. Abban viszonylag biztos, hogy a nő nem fog ténylegesen kezet emelni rá. Ha valóban papnő, ahogy gyanítja róla, akkor egészen biztosan nem szennyezi be a kezét az ő vérével. Ha viszont nem az, csak Sa'Tereth egy szolgája.. akkor van rá esély, hogy nem csak a száját fogja jártatni. De így is marad, ahogy eddig: keresztbe tett lábakkal a földön. Jól tudja, hogy ha baja esne, olyan baja ami nem az Úrnő engedélyével éri, akkor az Úrnő megtorolná a tulajdonában esett kárt.*
- Szánalmas lennék és gyenge? Semmire sem jó? *-halkan, szinte töprengve kérdez vissza. Külső szemmel nézve talán tényleg ilyennek tűnhet.-* Ezt nem a te dolgod megítélni, szorsz'ressz. Erőt említesz, de erőből nem csak egyféle van. Ezt te is tudod.
*Kissé meghajtja a fejét. Akár papnőről van szó, akár nem, feltételezi és elfogadja a másik jártasságát a tanokban.*
- És majd Sa'Tereth maga eldönti, hogy igényt tart-e rám, vagy sem.
*Továbbra is kissé lehorgasztva tartja a fejét, ahogy a nő folytatja a mondandóját. Különös, hogy a felszíniek mennyire primitív módon értelmezik a tanokat.*
- Én is úgy tudom, hogy Sa'Tereth hatalmát el kell fogadnom. Az övét, és az Úrnőkét. Hiszen az Úrnő az, akit szolgálnom kell és erőssé tennem, hogy aztán Ő úgy szolgálhassa az Arctalant, ahogy az neki tetsző. Nekem ennyi a feladatom. Ez az, amit elvárnak tőlem. Ez az első leckék egyike, amit minden gyermek megtanul. *-felpislant a sötétből a lámpás félhomályába, oda, ahol a nő alakja rajzolódik az istálló sötétje elé.*
1787. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-18 20:53:47
Üzenet elküldve: 2025-08-18 20:53:47
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 16
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*A főtérre más estefelé ér be, mintha egy kékes, áttetsző lepedőt húztak volna a világra miután az utolsó fénysugarak elköszöntek erről földről. Népekből már kevesek róják az utakat, egyedül a Pegazus előtt van néminemű zsongás, mindenhol másutt csak elszórtan kap rosszalló tekinteteket. Ez már bőven jobb, mint fényes nappal, annyi lénnyel körülötte. Mintha egy feldühödött csürhe várná azt az egyetlen mozdulatot, aminek okán tömegesen meglincselhetnék, és sejti, hogy ez nem áll messze a valóságtól.
A szökőkútnál iszik pár kortyot és leöblíti a sírásás után izzadtsággal vegyül port, hogy legalább kicsit tisztának mondhassa magát, majd a hold fényében csillogó vizes, tarra borotvált főjével indul tovább. Nem tervez sokat időzni itt, és a városban sem, csupán azt a romos házat keresi a koldusok és nincstelenek között, ahol egyszer néhai társával megszálltak, mikor átutazóban voltak itt.
Nem tudott jobb szálláshelyre gondolni. Pénze nincs, hogy a fogadót kifizesse, és ha lenne sem biztos, hogy hagynák, hogy egy ágyban aludjon, kényelemben, legalábbis az eddig ő(ke)t ért atrocitások alapján.
Szabályosan átvág a téren, és nem sokkal később már a polgárnegyed utcáit rója majd, onnan már talán egy fél fertályóra séta az a romhalmaz.*
A szökőkútnál iszik pár kortyot és leöblíti a sírásás után izzadtsággal vegyül port, hogy legalább kicsit tisztának mondhassa magát, majd a hold fényében csillogó vizes, tarra borotvált főjével indul tovább. Nem tervez sokat időzni itt, és a városban sem, csupán azt a romos házat keresi a koldusok és nincstelenek között, ahol egyszer néhai társával megszálltak, mikor átutazóban voltak itt.
Nem tudott jobb szálláshelyre gondolni. Pénze nincs, hogy a fogadót kifizesse, és ha lenne sem biztos, hogy hagynák, hogy egy ágyban aludjon, kényelemben, legalábbis az eddig ő(ke)t ért atrocitások alapján.
Szabályosan átvág a téren, és nem sokkal később már a polgárnegyed utcáit rója majd, onnan már talán egy fél fertályóra séta az a romhalmaz.*
1786. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-17 23:31:35
Üzenet elküldve: 2025-08-17 23:31:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1119
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1119
OOC üzenetek: 48
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Az árnyak egyenlőnek ítélnek urat és szolgát//
//Istálló//
*Persze, hogy értetlen. Hát hogyan is érthetne meg valami olyat, ahol az egyén a saját életét, testi épségét áldozza fel egy másik halandó érdekében? Miért akarna mást erőssé tenni, ha Sa'Tereth hatalmával ő is lehet az? Jól tudja, hogy lehetséges, hisz a félisten ajándékával egyszer már a halált is szemközt köphette, és ezt bizony kevesen mondhatják el magukról.
Hiába a lámpa fénye, nem látja jól a férfi meglepett arcát, miközben az alkarján húzódó tetoválást és a karkötőjét mutatja neki. Kezeit leengedi aztán, hogy újra a lóállás ajtaján támaszkodjon, várva a válaszokat a kérdéseire, de helyette egy igencsak indulatos korholást kap, mellyel szinte egyidőben újra megszólal az a bizonyos hang is a fejében.*
~Tiszteletlen. Veled, és rajta keresztül az Urunkkal is. Büntesd meg érte!~ *Kissé meglepik Velar szavai, eddig még nem hallotta a lelket ennyire agresszívnek és követelőzőnek. Talán Lil valahogy mégis utat tört rajta keresztül? Fogalma sincs, de érzi, ahogy rajta is eluralkodnak a sötét gondolatok.*
- Mert mi lesz, ha még egyszer azt mondom, hogy egy szörnyeteg? *Emeli meg kissé fenyegetően a fejét.* Felállni sem tudsz onnan, szánalmasan fetrengsz a földön, és ha akarnálak sokkal borzalmasabb kínokban részesíthetnélek, mint amit a te drága úrnőd tenne veled. Úgyhogy ajánlom, hogy ne fenyegess többé, különben Sa'Tereth haragjával kell szembenézned! *Látványosan kiakad a feketeség, de nem kiabál, hangja halk, hideg és fenyegető, mint az éj sötétje. Nyugodtnak tűnik, de bármelyik pillanatban egy rémálommá változhat.
A félvér korcs tovább magyaráz, most épp arról, hogy az ő úrnője mennyire hatalmas és erős, ő pedig csak egy eszköz a kezében arra, hogy… mire is? Undoráról árulkodva fintorodik el.*
- Hatalmasat fogsz majd csalódni, mikor rájössz, hogy hiába a kín, nem kellesz majd a Sötét Úrnak. Tudod miért? Mert neki nincs szükséges szánalmas gyengékre. Hisz kinek kell egy hasztalan eszköz, ami nem jó semmire? A dicsőségét csak úgy emelheted, ha a hatalmával te is erőssé válsz, és büszkén hirdeted, hogy őt követed. *Hirtelen elhallgat, fejét oldalra billenti, és hosszú másodpercekig csak figyeli a másikat, mielőtt újra megszólalna.*
- Mondd, mitől vagy olyan biztos abban, hogy az úrnődnek most még szüksége van rád? Tudod, mikor én megtudtam, hogy az enyém feláldozna, egyértelmű volt, hogy nem akarom többé őt szolgálni, és ennek ellenére Sa'Tereth mégis megmentett engem a haláltól, sőt, meg is jutalmazott, amiért… amiért segítettem neki. Ő soha nem azt akarja, hogy mi legyünk az eszközök, hanem azok, akik elfogadják a hatalmát, és élnek a lehetőséggel. Nekünk nem gyengének, hanem erősnek kell lennünk. *A szavak most is csupán részben összefüggő indulatokként hagyják el a száját, de az üzenet, mit át akar adni, talán még így is érthető. Az viszont most már teljesen egyértelmű lehet a férfinek is: igen, Sa'Tereth papnője áll előtte.*
//Az árnyak egyenlőnek ítélnek urat és szolgát//
//Istálló//
*Persze, hogy értetlen. Hát hogyan is érthetne meg valami olyat, ahol az egyén a saját életét, testi épségét áldozza fel egy másik halandó érdekében? Miért akarna mást erőssé tenni, ha Sa'Tereth hatalmával ő is lehet az? Jól tudja, hogy lehetséges, hisz a félisten ajándékával egyszer már a halált is szemközt köphette, és ezt bizony kevesen mondhatják el magukról.
Hiába a lámpa fénye, nem látja jól a férfi meglepett arcát, miközben az alkarján húzódó tetoválást és a karkötőjét mutatja neki. Kezeit leengedi aztán, hogy újra a lóállás ajtaján támaszkodjon, várva a válaszokat a kérdéseire, de helyette egy igencsak indulatos korholást kap, mellyel szinte egyidőben újra megszólal az a bizonyos hang is a fejében.*
~Tiszteletlen. Veled, és rajta keresztül az Urunkkal is. Büntesd meg érte!~ *Kissé meglepik Velar szavai, eddig még nem hallotta a lelket ennyire agresszívnek és követelőzőnek. Talán Lil valahogy mégis utat tört rajta keresztül? Fogalma sincs, de érzi, ahogy rajta is eluralkodnak a sötét gondolatok.*
- Mert mi lesz, ha még egyszer azt mondom, hogy egy szörnyeteg? *Emeli meg kissé fenyegetően a fejét.* Felállni sem tudsz onnan, szánalmasan fetrengsz a földön, és ha akarnálak sokkal borzalmasabb kínokban részesíthetnélek, mint amit a te drága úrnőd tenne veled. Úgyhogy ajánlom, hogy ne fenyegess többé, különben Sa'Tereth haragjával kell szembenézned! *Látványosan kiakad a feketeség, de nem kiabál, hangja halk, hideg és fenyegető, mint az éj sötétje. Nyugodtnak tűnik, de bármelyik pillanatban egy rémálommá változhat.
A félvér korcs tovább magyaráz, most épp arról, hogy az ő úrnője mennyire hatalmas és erős, ő pedig csak egy eszköz a kezében arra, hogy… mire is? Undoráról árulkodva fintorodik el.*
- Hatalmasat fogsz majd csalódni, mikor rájössz, hogy hiába a kín, nem kellesz majd a Sötét Úrnak. Tudod miért? Mert neki nincs szükséges szánalmas gyengékre. Hisz kinek kell egy hasztalan eszköz, ami nem jó semmire? A dicsőségét csak úgy emelheted, ha a hatalmával te is erőssé válsz, és büszkén hirdeted, hogy őt követed. *Hirtelen elhallgat, fejét oldalra billenti, és hosszú másodpercekig csak figyeli a másikat, mielőtt újra megszólalna.*
- Mondd, mitől vagy olyan biztos abban, hogy az úrnődnek most még szüksége van rád? Tudod, mikor én megtudtam, hogy az enyém feláldozna, egyértelmű volt, hogy nem akarom többé őt szolgálni, és ennek ellenére Sa'Tereth mégis megmentett engem a haláltól, sőt, meg is jutalmazott, amiért… amiért segítettem neki. Ő soha nem azt akarja, hogy mi legyünk az eszközök, hanem azok, akik elfogadják a hatalmát, és élnek a lehetőséggel. Nekünk nem gyengének, hanem erősnek kell lennünk. *A szavak most is csupán részben összefüggő indulatokként hagyják el a száját, de az üzenet, mit át akar adni, talán még így is érthető. Az viszont most már teljesen egyértelmű lehet a férfinek is: igen, Sa'Tereth papnője áll előtte.*
1785. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-17 15:08:37
Üzenet elküldve: 2025-08-17 15:08:37
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Melákok//
*Egy fű amitől nevetni lehet? Na ez már valami! Elismerően bólint ennek hallatára, bár szavakba nem foglalja.
Az idegenvezetést is jó néven veszi, egyáltalán nem ismeri a várost, de első blikkre nagyon is tetszik neki. Az is, ahogy néznek rájuk.
~ Itt ennyire csodálják az óriásokat? ~
Természetesen nem veszi észre az aggodalmat és félelmet a járókelőkön, így úgy van vele, hogy biztosan csak csodájukra járnak. Egyszerűbb az élet úgy, hogy minden fekete és fehér.*
- Persze, hogy tudom! *Dülleszti ki melleit büszkén.* - A sötételf mestereket gyakran kellett kísérnem kocsmába. Olyan hely, ahol gazdagok ülnek össze, és isznak a büdösvízből, amitől viccesen érzik magukat.
*Oly közel, s mégis oly távol. Morwon láthatja, hogy szegény Ranmus nem igazán tud sok mindent az úgynevezett külvilágból, ami lényegében minden, ami Pirtianes falain kívül létezik. Az is egyszerűen deriválható, hogy alkoholt még életében nem fogyasztott, így talán veszélyes szerencsejáték piát adni szegény melák kezébe. Talán balhés lesz, talán nem. Talán bírja, talán nem.*
- Mhm, látom, pici óriások. *Gondol itt a törpékre, akik eddigi tapasztalatai alapján külcsínre igazán hasonlítanak egy összement óriásra, csak csúnyán beszélnek, de ezen felül ők is bivalyerősek.*
- Szia Pajtás!
*Integet az öszvérnek, aki az istállóban pihen, ameddig ők kocsmáznak.
Amikor Morwon mutatja az utat, helyeslően morran egyet, és megindul a bejárat felé.*
*Egy fű amitől nevetni lehet? Na ez már valami! Elismerően bólint ennek hallatára, bár szavakba nem foglalja.
Az idegenvezetést is jó néven veszi, egyáltalán nem ismeri a várost, de első blikkre nagyon is tetszik neki. Az is, ahogy néznek rájuk.
~ Itt ennyire csodálják az óriásokat? ~
Természetesen nem veszi észre az aggodalmat és félelmet a járókelőkön, így úgy van vele, hogy biztosan csak csodájukra járnak. Egyszerűbb az élet úgy, hogy minden fekete és fehér.*
- Persze, hogy tudom! *Dülleszti ki melleit büszkén.* - A sötételf mestereket gyakran kellett kísérnem kocsmába. Olyan hely, ahol gazdagok ülnek össze, és isznak a büdösvízből, amitől viccesen érzik magukat.
*Oly közel, s mégis oly távol. Morwon láthatja, hogy szegény Ranmus nem igazán tud sok mindent az úgynevezett külvilágból, ami lényegében minden, ami Pirtianes falain kívül létezik. Az is egyszerűen deriválható, hogy alkoholt még életében nem fogyasztott, így talán veszélyes szerencsejáték piát adni szegény melák kezébe. Talán balhés lesz, talán nem. Talán bírja, talán nem.*
- Mhm, látom, pici óriások. *Gondol itt a törpékre, akik eddigi tapasztalatai alapján külcsínre igazán hasonlítanak egy összement óriásra, csak csúnyán beszélnek, de ezen felül ők is bivalyerősek.*
- Szia Pajtás!
*Integet az öszvérnek, aki az istállóban pihen, ameddig ők kocsmáznak.
Amikor Morwon mutatja az utat, helyeslően morran egyet, és megindul a bejárat felé.*
1784. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-17 10:55:17
Üzenet elküldve: 2025-08-17 10:55:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 379
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 379
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
-Áh a főtér! Újra itthon!
*Jelenti ki megkönnyebbülve, mikor ideér. Meg is pihen a kútnál egy kicsit, de csak nézi azt, leginkább elméjének és lelkének van szüksége pihenésre, a teste viszonylag jól bírja a strapát. Lassan itt lesz az ideje neki, hogy felhasználja a Ciliától kapott növény egy részét, talán visszatér a fogadóba, és ismét kivesz egy szobát, hogy tudjon egy jó nagyot aludni, hátha reggelre, ahogy nagyanyja mondta mindig, megoldódik minden magától. Bölcs egy asszony volt, az egyszer biztos. Néha tényleg csak ennyire van szükségünk, egy kiadós alvásra és minden jobb lesz!*
*Jelenti ki megkönnyebbülve, mikor ideér. Meg is pihen a kútnál egy kicsit, de csak nézi azt, leginkább elméjének és lelkének van szüksége pihenésre, a teste viszonylag jól bírja a strapát. Lassan itt lesz az ideje neki, hogy felhasználja a Ciliától kapott növény egy részét, talán visszatér a fogadóba, és ismét kivesz egy szobát, hogy tudjon egy jó nagyot aludni, hátha reggelre, ahogy nagyanyja mondta mindig, megoldódik minden magától. Bölcs egy asszony volt, az egyszer biztos. Néha tényleg csak ennyire van szükségünk, egy kiadós alvásra és minden jobb lesz!*
1783. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-15 22:58:09
Üzenet elküldve: 2025-08-15 22:58:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 901
OOC üzenetek: 1479
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 901
OOC üzenetek: 1479
Játékstílus: Vakmerő
//Melákok//
– KisMorw? Nem, dehogy! Miért gondolja mindenki ezt? * Nem is érti. *
– KisMorw az Zia, a Veterán Harcosok Hegkötő Klubjának társalapítója. Vagy Hegkötő Harcosok? De rég vót mán! * Nem tűnik fel a másik csalódottsága, és gorombának se tartja magát, hiszen még meg is tapsolta a másik verseit. Azt gondolná az óriás, hogy a taps univerzális módja a tetszés kifejezésének, de hát Ranmus igazán különc egy óriás. Az ördögvigyort sem ismeri. Hát persze, hogy nem, hiszen Pirtianesben nincsenek csodás tengerpartok, hogy beördögvigyorozva süttessék magukat. *
– Dehogy ijesztő! Csak egy fű, amitől nevetni támad kedved. No, majd a Pegazusban megmutatom. * Lehet, nem a legjobb ötlet egy kocsmába kábítószert csempészni és még ott fogyasztani is, de ez fel sem merül az óriás fejében. Ő fizetett az ördögvigyorért a piacon, ott és akkor használja, ahol és amikor akarja. Amúgy is, a kocsmáros már legalább egy évtizede ismeri, ennyit csak elnéz az óriásnak. Bár kérdéses, hogy vajon milyen véleményen van róla azután, hogy egy évig ingyen ivott a Pegazusban – és ki is használta bőven. Ha a Kocsmárosnak nem lenne végtelen sörforrása, már rég csődbe ment volna Morwon által. Szerencsére a sör, akárcsak a Pegazus fogadó, örök. Gondolatmenete után eszébe jut, hogy a másik messziről jött, így még a félreértések elkerülése végett hozzáfűzi. *
– A Pegazus Arthenior legjobb kocsmája. * Majd pár pillanat hallgatás után hozzáfűzi. *
– Tudod, mi az a kocsma? * Látta, ahogy a másik óriás köveket próbált megenni anélkül, hogy varázsolt volna előtte, így már bármit kinézne belőle.
Időközben megérkeztek a főtérre. A két hegyomlás kimagaslik a tömegből, a tekintetek rájuk szegeződnek. Néhányan összesúgnak, a egy gyerek kézzel mutogat Morwonék felé, mire anyja erélyesen rácsap a kezére és elindul vele az ellenkező irányba. Az óriásokat Artheniorban többnyire barátságos lényekként ismerik, de azért félik is őket. *
– Vigyázz, itten vannak aprónépek is. Törpék, gnómok, tündérek, akik negyedakkorák, mint mink. De mi arra megyünk. * Mutat a Pegazus fogadó felé. A cégér vígan lengedezik a napsütésben. Morwon immáron úgy érzi, hazajött. Sok idő kellett neki, míg megszokta, de most már nincs tagadás afelől, hogy ez a város az ő (egyik) otthona. Mielőtt belépnének a fogadóba, még tesz egy kitérőt az istálló felé. *
– Majd' jövök érte. Vigyázz rá! Pajtás a neve. * Azzal odadob 5 aranyat
a lovásznak. Már kész is, mehetnek tovább. *
– Arra. * Bök a bejárat felé. Nincs ebben sok magyarázni való, majd úgyis tapasztalás útján tanul Ranmus is. Morwon is idegenként jött először Artheniorba, nincs ebben semmi kivetnivaló. *
– KisMorw? Nem, dehogy! Miért gondolja mindenki ezt? * Nem is érti. *
– KisMorw az Zia, a Veterán Harcosok Hegkötő Klubjának társalapítója. Vagy Hegkötő Harcosok? De rég vót mán! * Nem tűnik fel a másik csalódottsága, és gorombának se tartja magát, hiszen még meg is tapsolta a másik verseit. Azt gondolná az óriás, hogy a taps univerzális módja a tetszés kifejezésének, de hát Ranmus igazán különc egy óriás. Az ördögvigyort sem ismeri. Hát persze, hogy nem, hiszen Pirtianesben nincsenek csodás tengerpartok, hogy beördögvigyorozva süttessék magukat. *
– Dehogy ijesztő! Csak egy fű, amitől nevetni támad kedved. No, majd a Pegazusban megmutatom. * Lehet, nem a legjobb ötlet egy kocsmába kábítószert csempészni és még ott fogyasztani is, de ez fel sem merül az óriás fejében. Ő fizetett az ördögvigyorért a piacon, ott és akkor használja, ahol és amikor akarja. Amúgy is, a kocsmáros már legalább egy évtizede ismeri, ennyit csak elnéz az óriásnak. Bár kérdéses, hogy vajon milyen véleményen van róla azután, hogy egy évig ingyen ivott a Pegazusban – és ki is használta bőven. Ha a Kocsmárosnak nem lenne végtelen sörforrása, már rég csődbe ment volna Morwon által. Szerencsére a sör, akárcsak a Pegazus fogadó, örök. Gondolatmenete után eszébe jut, hogy a másik messziről jött, így még a félreértések elkerülése végett hozzáfűzi. *
– A Pegazus Arthenior legjobb kocsmája. * Majd pár pillanat hallgatás után hozzáfűzi. *
– Tudod, mi az a kocsma? * Látta, ahogy a másik óriás köveket próbált megenni anélkül, hogy varázsolt volna előtte, így már bármit kinézne belőle.
Időközben megérkeztek a főtérre. A két hegyomlás kimagaslik a tömegből, a tekintetek rájuk szegeződnek. Néhányan összesúgnak, a egy gyerek kézzel mutogat Morwonék felé, mire anyja erélyesen rácsap a kezére és elindul vele az ellenkező irányba. Az óriásokat Artheniorban többnyire barátságos lényekként ismerik, de azért félik is őket. *
– Vigyázz, itten vannak aprónépek is. Törpék, gnómok, tündérek, akik negyedakkorák, mint mink. De mi arra megyünk. * Mutat a Pegazus fogadó felé. A cégér vígan lengedezik a napsütésben. Morwon immáron úgy érzi, hazajött. Sok idő kellett neki, míg megszokta, de most már nincs tagadás afelől, hogy ez a város az ő (egyik) otthona. Mielőtt belépnének a fogadóba, még tesz egy kitérőt az istálló felé. *
– Majd' jövök érte. Vigyázz rá! Pajtás a neve. * Azzal odadob 5 aranyat
a lovásznak. Már kész is, mehetnek tovább. *– Arra. * Bök a bejárat felé. Nincs ebben sok magyarázni való, majd úgyis tapasztalás útján tanul Ranmus is. Morwon is idegenként jött először Artheniorba, nincs ebben semmi kivetnivaló. *
1782. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-15 16:49:20
Üzenet elküldve: 2025-08-15 16:49:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 268
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 268
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
*Még szürkület van. A nap távol van még, hogy felkeljen. Talán egy vagy két óra múlva. De addigra Hena már nem lesz Artheniorban. A főtér csendes. Méghozzá menyire. Annyira jó ezt hallani. A jövőben akár többször gyalogolhatna korán a városban. Talán megismerné egy olyan arcát, amelyet még sosem látott. Nem hosszú időre megy el, valószínűleg még ma este, de legkésőbb holnapra visszajön. Ha csak nem történik valami. Az ingovány nem egy biztonságos hely, és hogy a Mágustoronyhoz jusson, ahhoz át kell kelnie rajta. Hena persze nem fél magától az ingoványtól. Inkább azok a banditák aggasztják. Mondjuk eddig még csak egyszer volt hozzájuk szerencséje és akkor probléma nélkül megúszták. Ő meg Derk.
~Tényleg. Derk~
El is felejtkezett a férfiról. Vajon mi lehet vele? Merre járhat? Előző nap még a toronyban volt, Hena Yalathanirral hagyta el tornyot.
~Vajon mit csinálhat?~
Lehet szerencséje lesz és találkozik vele újra.*
~Tényleg. Derk~
El is felejtkezett a férfiról. Vajon mi lehet vele? Merre járhat? Előző nap még a toronyban volt, Hena Yalathanirral hagyta el tornyot.
~Vajon mit csinálhat?~
Lehet szerencséje lesz és találkozik vele újra.*
1781. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2025-08-15 13:18:19
Üzenet elküldve: 2025-08-15 13:18:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Az árnyak egyenlőnek ítélnek urat és szolgát//
//Istálló//
*Nem lepi meg a felszíni értetlensége. Hogyan is lenne elvárható tőle, hogy megértse azt, hogy milyen dolog az: teljes odaadással szolgálni? Amikor nem az a cél, hogy saját magát helyezze előtérbe, hanem az, hogy valaki olyat segítsen, aki képes valóban erősnek lenni? Miért kéne megvédenie bárkit is, ha az tökéletesen képes arra, hogy megvédje saját magát? Mintha valaki a tomboló vihart magát akarná megvédeni attól, hogy vizes legyen.
A nő kérdéseire válaszul csak lassan megrázza a fejét.
Nem tudja, hogy a nő fejében milyen gondolatok kavarognak, ahogy azt sem tudja, hogy talán nem minden gondolata az övé. De azok a gondolatok, amiket az megoszt vele, inkább csak bosszantják. Érdekes lenne megosztania a nővel azt, hogy az ő világában hogyan működnek ezek a dolgok, de az ilyen tudás megosztása nem az ő feladata. Viszont szívesen meghallgatná, hogy hogyan nyüszít a nő egy matriarcha értő kezei között. A gondolattól kis híján vihogni támad kedve.
Csak azért nem teszi meg, mert a nő egy olyan nevet említ, amit ő maga is ismer. Megpróbálja átfúrni a félhomályt tekintetével, hogy a nő szemeibe nézhessen. Vagy legalábbis egy szemébe, azzal a baljával amit az Úrnője érintetlenül hagyott. Az Isten neve végiggördül rajta, mellkasában fura érzést hagyva. Sa'Tereth!
Tekintetét az alkarok felé fordítja. A félhomályban élőnek és kavargónak tűnő sötétségre mered amelyet a bőrbe metszettek – talán tűvel és tintával, ismeri a művészetnek ezt az ágát-, és a karkötőre, aminek mintáját még éppen ki tudja venni ép szemével. Orrcimpái kitágulnak. A nő az Arctalan papnője lenne?! Vagy talán az Ő egyik avatárja? Hirtelen erős késztetést érez arra, hogy térdre boruljon a nő előtt, arcát és homlokát a szalmával szórt földre szorítva. De a következőnek érkező szavak vörös szikrával lobbantják fel fejében a dühöt.*
- Ne nevezd őt még egyszer így..! *-kevés híja, hogy nem fűz hozzá még pár keresetlen szót a sötételfek sziszegő nyelvén. De szerencsére még idejében visszafogja magát. Egyrészt neki nem szabad megszólalnia azon a nyelven, másrészt egyelőre nem tudhatja, hogy nem tényleg Sa'Tereth egy papnője áll-e vele szemben. Ha így lenne, és ő meggondolatlanul leribancozná, akkor végül a gyors halál lenne az, amiért hozzá rimánkodna. Visszanyeli hát a nyelvére toluló szavakat és mély levegőt vesz. Leengedi lábait és keresztbe fonja őket maga előtt. A mozdulat jelzésértékű is: „ha akarnék sem tudnék menekülni előled”.-* Tévedésben vagy, ha azt hiszed, hogy az Úrnőm arra szorul, hogy megvédjem. Nincs hozzá eszközöm,
*Felemeli kezeit, üres tenyereit mutatva a nő felé, a mozdulattól ingujjai majdnem könyékig csúsznak hátra. Ez a mozdulat is beszél, a maga módján.*
- és nincs is szükség rá. Az Úrnőm sokkal erősebb, mint én. És hatalmában áll parancsolni olyanoknak, akik ismerik az acél táncát, és képesek eggyé válni az árnyakkal. *-leengedi kezeit, tenyereit a térdeire simítja.-* És ez az, amit Sa'Tereth is tanít nekünk. Azt az eszközt használjuk, ami a legjobban megfelel a céljainknak. Én is csak egy eszköz vagyok az Úrnő kezében. Hát miért ellenkeznék vele? És ha már nem lesz rám szüksége, és megszabadít a húsomtól és a véremtől, akkor pedig az Arctalant szolgálom tovább, lelkemet az Ő dicsőségének felajánlva.
*Na tessék. Mégiscsak muszáj megosztania a felszínivel valamennyit a dolgaiból.*
//Az árnyak egyenlőnek ítélnek urat és szolgát//
//Istálló//
*Nem lepi meg a felszíni értetlensége. Hogyan is lenne elvárható tőle, hogy megértse azt, hogy milyen dolog az: teljes odaadással szolgálni? Amikor nem az a cél, hogy saját magát helyezze előtérbe, hanem az, hogy valaki olyat segítsen, aki képes valóban erősnek lenni? Miért kéne megvédenie bárkit is, ha az tökéletesen képes arra, hogy megvédje saját magát? Mintha valaki a tomboló vihart magát akarná megvédeni attól, hogy vizes legyen.
A nő kérdéseire válaszul csak lassan megrázza a fejét.
Nem tudja, hogy a nő fejében milyen gondolatok kavarognak, ahogy azt sem tudja, hogy talán nem minden gondolata az övé. De azok a gondolatok, amiket az megoszt vele, inkább csak bosszantják. Érdekes lenne megosztania a nővel azt, hogy az ő világában hogyan működnek ezek a dolgok, de az ilyen tudás megosztása nem az ő feladata. Viszont szívesen meghallgatná, hogy hogyan nyüszít a nő egy matriarcha értő kezei között. A gondolattól kis híján vihogni támad kedve.
Csak azért nem teszi meg, mert a nő egy olyan nevet említ, amit ő maga is ismer. Megpróbálja átfúrni a félhomályt tekintetével, hogy a nő szemeibe nézhessen. Vagy legalábbis egy szemébe, azzal a baljával amit az Úrnője érintetlenül hagyott. Az Isten neve végiggördül rajta, mellkasában fura érzést hagyva. Sa'Tereth!
Tekintetét az alkarok felé fordítja. A félhomályban élőnek és kavargónak tűnő sötétségre mered amelyet a bőrbe metszettek – talán tűvel és tintával, ismeri a művészetnek ezt az ágát-, és a karkötőre, aminek mintáját még éppen ki tudja venni ép szemével. Orrcimpái kitágulnak. A nő az Arctalan papnője lenne?! Vagy talán az Ő egyik avatárja? Hirtelen erős késztetést érez arra, hogy térdre boruljon a nő előtt, arcát és homlokát a szalmával szórt földre szorítva. De a következőnek érkező szavak vörös szikrával lobbantják fel fejében a dühöt.*
- Ne nevezd őt még egyszer így..! *-kevés híja, hogy nem fűz hozzá még pár keresetlen szót a sötételfek sziszegő nyelvén. De szerencsére még idejében visszafogja magát. Egyrészt neki nem szabad megszólalnia azon a nyelven, másrészt egyelőre nem tudhatja, hogy nem tényleg Sa'Tereth egy papnője áll-e vele szemben. Ha így lenne, és ő meggondolatlanul leribancozná, akkor végül a gyors halál lenne az, amiért hozzá rimánkodna. Visszanyeli hát a nyelvére toluló szavakat és mély levegőt vesz. Leengedi lábait és keresztbe fonja őket maga előtt. A mozdulat jelzésértékű is: „ha akarnék sem tudnék menekülni előled”.-* Tévedésben vagy, ha azt hiszed, hogy az Úrnőm arra szorul, hogy megvédjem. Nincs hozzá eszközöm,
*Felemeli kezeit, üres tenyereit mutatva a nő felé, a mozdulattól ingujjai majdnem könyékig csúsznak hátra. Ez a mozdulat is beszél, a maga módján.*
- és nincs is szükség rá. Az Úrnőm sokkal erősebb, mint én. És hatalmában áll parancsolni olyanoknak, akik ismerik az acél táncát, és képesek eggyé válni az árnyakkal. *-leengedi kezeit, tenyereit a térdeire simítja.-* És ez az, amit Sa'Tereth is tanít nekünk. Azt az eszközt használjuk, ami a legjobban megfelel a céljainknak. Én is csak egy eszköz vagyok az Úrnő kezében. Hát miért ellenkeznék vele? És ha már nem lesz rám szüksége, és megszabadít a húsomtól és a véremtől, akkor pedig az Arctalant szolgálom tovább, lelkemet az Ő dicsőségének felajánlva.
*Na tessék. Mégiscsak muszáj megosztania a felszínivel valamennyit a dolgaiból.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1882-1901