*A sóhajt nem tudja mire vélni, de beéri azzal, hogy Drakhmar is biztosan fáradt. Meg éhes, meg talán szomjas. S lehet, hogy fázik is. Félni biztosan nem fél, inkább őtőle lehet félni. És úgy tűnik, szeret egyedül lenni, hiszen most vadászni is egymaga jött.
Elraktározza elméjében az alávaló szó magyarázatát. Érthető, hogy megkérdi, hisz sok olyan fogalom van, mit nem ért, hisz kicsi gyerek még.
A mélységi magyarázatán viszont meglepődik, s csak még kerekebb lesz a szeme.*
- Föld alatt éltetek? *Ő el nem tudja képzelni, hogy hogy lehet kibírni egy egész életet olyan helyen. Nyirkos, hideg, sötét, és levegő se éppen sok van.* Hogy tudtak ott elférni, ha ilyen magasak voltak?
*Gondolkozik el. Drakhmar magasságával aligha élhetne a föld alatt, ez szent meggyőződése. De mint kiderül, ő már itt született, a... "felszínen".
A válasz arra, hogy miért is szelelnek el tőle, nos, többízű érzelmeket szül a lány lelkében. Egyrészt csodálkozik, másrészt kezd belezavarodni.*
- Miért ölöd meg őket?
*Kérdi őszinte kíváncsisággal. Az egyetlen, akit látott, hogy megöl, az a szerencsétlenül járt nyuszi volt. De nem érti, miért kell embereket megölni, amíg azok nem ártottak neki. Persze lehet, hogy valójában nem is akarja megölni őket, csak ők hiszik ezt. Milyen buták...*
- Én láttam sok gombát. Azokat is meg lehet enni? És akkor, aki gombát eszik, annak mind fekete lesz a bőre?
*Kérdi csodálkozva, és kissé iszonyodva. Nem szeretné, ha egy ízletes gomba felfalása után másnap egyszer csak arra ébredne, hogy fekete a bőre. Milyen rossz lenne... Igencsak megszokta már kezének szinte fehér látványát, furcsa lenne az új. Különben se akar úgy kinézni, mint Drakhmar. Akkor tőle is félnének, nem mernének a közelébe jönni, és azt hinnék, hogy meg akarja ölni őket. Szörnyű lenne.*
- A banditák lesből támadnak, mint az állatok?
*Úgy rémlik neki, a ragadozók is így rejteke zsákmányt. Aljasul mögé lopóznak, aztán ráugranak, és... Mi is jön utána? Hát, többnyire a nyakába mélyesztik a fogukat. Ami igencsak fájhat.
Megtudja, hogy bizony nem minden sötételf ilyen magas.*
- És Ar...theniorban sok sötételf van? Láthatok majd még egyet?
*Jól jönne egy összehasonlítási alap, hogy lásson olyat is, aki nem ilyen magas.
A továbbiakban érdeklődően hallgat. Nem tiszta teljesen, amiről Drakhmar beszél, de annak örül, hogy erősnek látja őt. A kislány nem tartotta éppen annak magát, de arra a gondolatra, hogy aki ilyen magas, fekete bőrű, és... sötételf, és félnek tőle, ilyen véleménnyel van róla, boldog lesz, s el is mosolyodik kissé, vidáman.*
- Hogy lenézed az embereket, az az, hogy lenézel rájuk? Mármint hogy, ha a sötételfek... Amúgy is magasabbak tőlük, te meg még a többi sötételftől is magasabb vagy, akkor biztosan le kell nézned rájuk. Nem igaz?
*Vezeti le gondosan megtervezett gondolatmenetét, majd elégedetten elmosolyodik a végére. Büszke magára, hogy ezt ilyen jól megfogalmazta.*
- Fogadó? *Kapja föl a fejét.* Ott vannak finom ételek is, igaz? Lehet, hogy adnak gombát is. Nem tudom, az milyen, még nem ettem, de ha fekete lesz tőle a bőröm, nem is akarok.
*Szögezi le rögtön, mielőtt még súlyos következmények történnének.*
- Nincs házad? Akkor szoktál sétálni az erdőben, és... Itt is alszol? *Vonja föl fekete szemöldökét. Hideg lehet, gondolja, és mivel megtapasztalta már, milyen kemény a föld, nem irigyli a sötételfet.
Mikor rákérdez fajára, kiderül, hogy valójában ő fél-elf.*
- Ugye ez nem azt jelenti, hogy félnem kell mindentől?
*Kérdi meg a biztonság kedvéért, de aztán bővenn magyarázat is kerül napvilágra. Az egyik szülője elf, a másik ember.*
- Hű, de furcsa. Nem tudtam, hogy ez így lehet. Akkor fél-sötételfek is vannak, ugye?
*Közben gondolkozik azon, hogy vajon az anyja vagy az apja lehet-e elf.
Kiderül, hogy a nyuszit meg is lehet enni. Ismét fölszalad a kislány szemöldöke.*
- Szívesen megkóstolom akkor.
*Jelenti ki. Akkor talán nem is kell a fogadóba menniük, hogy egyenek. Aludni viszont nem lehet máshol, szóval inkább igen, menjenek csak oda.
Elérik hát az erdő szélét, s Cravia zabla nélkül repül is, hogy megnézze, mit rejteget számukra az a híres nevezetes Arthenior.
Keze ismét fogságba kerül, ami kissé zavarja, mert szívesen szaladna még, nem is zavarja, hogy el van fáradva. Ám a hang ismét rendreutasító, s nem szeretné, ha Drakhmar mérges lenne, hát igyekszik lenyugtatni magát, s válaszol.*
- Rendben. Csak szeretnék már odaérni.
*Teszi hozzá később, mintegy magyarázatként, s várja, hogy folytassák útjukat a város felé.*