//Útban a kikötő felé//
*Mykael, a gazdátlan zsoldos, mivel se dolga, se főnöke, jobb híján kedve szerint járja be Artheniort és vidékét. A várost már nagyon jól ismeri. A thargok földjére is ellátogatott, igaz, ott nem töltött annyi időt, mint szeretett volna.
Következő úti célja a kikötő. Régi vágya már, hogy ellátogasson oda, és erre több oka van. Mindjárt ott van az, hogy még sose látta a tengert. Ahogyan azokat a csodás hírű vitorlásokat sem, amikkel a tengerészek képesek átkelni a végtelen vizeken. Mind a kettő régóta mozgatja már a fantáziáját. Aztán ott van legújabb szenvedélye: a tetoválások. Amióta fejébe vette, hogy megtanul tetoválni, mindig megakad a tekintete mások tetoválásain, próbálva megtalálni a témákat, a stílust, a technikákat. Márpedig köztudott tény, hogy a matrózok tele vannak varrva tetoválásokkal. Hol tanulhatna hát többet erről, mint éppen a kikötőben?
Végül, de nem utolsó sorban ott van a bordély, amire szintén kíváncsi. Amióta a városban van, valahogy elkerülte a szerencse. Amíg a vidéket járta, és kicsiny nevenincs falukba tévedt be, majdnem mindig akadt egy szemrevaló parasztlányka, akit be tudott csábítani a szalma közé. A városban viszont úgy tűnik, egy ágrólszakadt katona nem annyira nagy kaland. De ha nem is lenne így, a bordélyházat akkor is ki akarja próbálni, pusztán a tapasztalatért.
A főtér mint mindig, most is készülődéstől zajos. Ahhoz korán van még, hogy szekerek fussanak be, hacsak nem a környékbeli parasztok, akik a piacra viszik portékájukat. Ellenben a városból induló kereskedők, karavánok és vándorok sokkal többen vannak. És bár egy hosszú szakaszon közös az útja mindenkinek, akár a kikötőbe, vagy akár Wegtorenbe készüljön is, már most kezdenek kialakulni a klikkek úti cél szerint. Amióta megjelent, már vagy három kalmár odalépett hozzá azzal, hogy felvenné karavánkísérőnek. De ezek mind messzi városokba tartanak, nem csak ide a kikötőbe, ahová relatíve biztonságos az út. A kikötői kalmároknak nem igazán van szükségük egy kardforgatóra, óvja őket a törvény, és a sűrű forgalom.
Így Mykael nagyon úgy néz ki, hogy egymaga fogja megtenni az utat. Nem mintha ez gondot okozna neki. Lerí róla, hogy hozzászokott a talpaláshoz, ahogy ott áll, hátán egy nagy hátizsákkal, amit látható hozzáértéssel töltött meg a holmijával. A zsákra tette fel a körpajzsát is, nem a karján viszi, hiszen nem számít támadásra. Rövidkardja is a zsák egyik oldalára van szíjazva és nem a bal oldalára, ahol lenni szokott. És bár bőrvértjét magára vette, de nem feszítette meg teljesen. Könnyen és kényelmesen akar mozogni, hiszen hosszú, út vár rá. Napnyugtáig gyalogszerrel biztosan nem jut el a kikötőig. A következő napon talán déltájban már ott lehet, ha jól halad.*