*Késő délután érkezett a városba, mikor két szekér hajtott be a kapun, s míg az őrök velük voltak elfoglalva, ő besurrant mellettük. Nem okozott gondot árnyékként suhanni, mondhatni a vérében volt szürkének és láthatatlannak maradni és erre még a köpenye is rásegített....
Először jár itt, nem igazán városlakó, jobb szeret egyedül lenni az erdőben, sziklák között, barlangok hűvös mélyén ahol senki nem figyel rá. Mégsem ismeretlen számára a város zsúfoltsága, a zsibongás, a kofák kiáltozása, vagy épp az esti csendes nyugalom. Néha kénytelen eljönni, amikor kifogy a készleteiből és a pénzéből, itt sok aranytól duzzadó zseb van, óvatlan járókelő, sok nyitott ablak mögöttük pedig teli fiókok, erszények, ládikák.
Az első napok és esték mindig a figyeléssel telnek el, megkeresi a gyenge pontokat, kiszűri a hibalehetőségeket és várja a kedvező alkalmat. Annyi pénze még van, hogy ellegyen pár napig a városban, éhen nem fog halni míg csak egy kofa is kirakodja a portékáit.
Látszólag körül sem tekint, mégis határozott céllal indul meg a főtér hatalmas fája felé, hogy sántítva olvadjon bele a lomb nyújtotta árnyakba. Amikor a kapun átjött még nem használta a vándorbotot, nem kellett, most azonban eltereli a figyelmet minden másról amit Freya el akar rejteni. Könnyebb dolga lenne ha az istenek nem vörös hajjal és vadító zöld szemekkel áldják meg, jobb szeretett volna szürke kis egér, barna kóchajú lány - volt olyan idő mikor fiú - lenni. El kellett tüntetni a kíváncsian fürkésző szempárok elől ő megtette. Az árnyékszürke köpeny elrejti a kéregbarna nadrágot, bőrmellényt és a fémpikkelyekkel tűzdelt alkar védőket, a karcsú, macskaszerű alakot, a különleges tőrt, büszkeségét. Elrejti a vékony zsinórt, a lapos pénzes erszényt és egy másik vászonzacskót ami az övén függ.
Fáradtan dől neki a fa törzsének, mint aki hosszú út után pihen meg, noha nem messze van egy kényelmes és díszes pad, esze bogában sincs leülni és szomját sem oltja egyelőre a szökőkút vizéből. Az ágak árnyékából szemléli a körülötte létező világot.*