//A változás szele//
*Tény és való hogy ő maga is sokkal jobban tart a népektől mint a vadontól, már normális körülmények között, az út mentén, nem a rengeteg szívében, de hát ez mégis csak egy híres nagyváros főtere.*
- A Pegazus is rágyulladhat ennyi erővel, nem kell minden szúnyogtól félteni!
*A "kocsi elé feküdnék" szófordulatra azért bevillan neki, hogy felesége az álló szekér előtt fekszik naphosszat várva hogy valami történjen, de nem az a helyzet van hogy ezen most felnevessen, meg persze tudja is, hogy hogyan értette.*
- Reggel felébred a világosra?!
*Fordul meg már a fogadó felé menet.*
- Azt adná az ég, hogy korábban keljen mint én!
*Persze volt már rá példa bőven, nem is egyszer, de hát Azzagálban mégis mindig az a gondolat van, hogy a gyerek hajnalig űzi a fiatal lelkét, aztán délig horpaszt utána jó szívvel.*
- Ha reggel eltéved és kirabolják, akkor holnap is megtennék, meg azután is, meg az elkövetkező ki tudja hány évében amit itt fog majd tölteni, nem téved ez el csak ha el akar...
*Végül lánya unszolására Therorra csak megenged, persze kompromisszummal, de legalább így. Pedig már épp rájuk hagyta.*
~Ha már tényleg csinálni kéne, akkor nem, mégsem, akkor csak legyen az amit a másik akar, csak csinálni ne kelljen valamit, báh!~
*Csak megindul vissza a szekér felé, szép képet festenek rögtön a városnak annyi szent. De hát ezek ők, és így szép az élet, unalmas is lenne másképpen. Az asszony végül el is mondja hogy lesz, és biz isten akkor úgy lesz, mert ha már így mondja, akkor vagy úgy lesz, vagy a világnak vége lesz, azt meg még Azzagál sem akarja, így csak magának zsörtölődik halkan a szakálla mögött. Néha elgondolkodik rajta, hogy ha nem lenne a gyerek, már rég elhagyta volna a neje, de nem most, ó nem, most eszébe sem jut, sőt, még a gyerek is kivételesen csak az idegeire megy. Még ha igaza is van, maga a hangnem akkor is felháborító. Nagy lány már és bőven voltak rosszabb időszakok is amikor még csak éppen lázongani kezdett, na de hogy így beszéljen valaki a szüleivel? Olyan isten nincs se égen se mélyben!*
- Nem benned nem bízom te apaszomorító, éppen hogy senki másban odabent!
*Nem érdekli hogy az istállófiú ott szöszmötöl valahol a közelben.*
- Mi az hogy legalább ezt?! Hát nem rád bíztuk a kikötőt is! Ne merj nekem a bizalommal dobálózni, mer húszon túli fejedre a szobádba láncollak!
*Az most teljesen mellékes, hogy jelenleg nincs szobája a gyereknek, ez már csak megszokásból megy.*
- A legutóbbi meg csak a te fejedben jár állandóan, no de legalább megmaradt, annyi haszna volt, én már arra se emlékeznék hogy akkor mi tűnt el, ha te nem azt képzelnéd minden szavam mögé!
*Tény és való hogy sokat ugráltatják szegény gyereket, joggal lehetne megsértődve, de ez is csak nézőpont kérdése. A gyerek még örülne hogy gyerek és szabad lehet, a felnőtt meg úgy gondolja, hogy éppen azért van a gyerek, hogy ne neki kelljen mindent magának csinálnia.*
- Anyád megmondta hogy lesz, úgy lesz!
*Az már más kérdés hogy a családi ordibálásban és kölcsönös felháborodásban igazából már halvány fogalma sincsen arról hogy hogyan is lesz, de nincs olyan finom sör amiért cserébe meg merné kérdezni még egyszer az asszonytól, hogy akkor most mi is legyen. Pedig valahogy csak ki kell derítenie, rosszabb lenne ha ezek után hülyeséget csinálna vagy mondana, mintha rákérdezne. Ez így már mindenhogy rossz, tudja jól, ebből nem jön már ki nyertesként sehogy, de legalább az élét próbálja enyhíteni.*
- No!
*Állapodik meg a szekéren ülő asszony előtt a földön, mérgesen-bosszúsan, de csak nem lát hozzá semmihez, inkább fordul jobbra, fordul balra, zavart képet vág és a kobakját vakarássza.*
- Hogy varrná be a szakálla azt a nagy száját a gyereknek, adok én neki ha visszajön, zavar itt össze vénségemre! Most akkor mi van?