Arthenior - Arthenior főtere
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 111 (2201. - 2220. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
2220. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-11-11 21:51:34
Üzenet elküldve: 2013-11-11 21:51:34
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 0
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
* Szép, derűs idő van. A főtéren már megint nagy a sürgés-forgás. Rengeteg ember, elf, törp, gnóm és még rengeteg lény megy itt át. A kapuőrök teljesen nyugodtan, sőt már unottan állnak. De, egyszer csak... egy fekete ruhás lány jelenik meg. Nem látszik ártalmasnak, ezért átengedik. Ő szépen lassan el is megy köztük, de mielőtt elhagyná őket, az egyiknek jól beleordít a fülébe: *
- Szép jó reggelt urak!
* Mikor látja, hogy az meglepődött, és kicsit megijedt, nevető arccal kicsit belehúz a tempóba, nehogy baja legyen. Nem követik őt, ezért megáll. Szétnéz. Lát ott pár kőpadot, odamegy és az egyikre leül. *
~ Szóval ez lenne Arthenior. Nem tűnik rossznak, remélem munka is lesz. ~
* Pár perc ücsörgés után feláll, és odamegy egy kúthoz, amit észrevett. Megmossa arcát, majd iszik a vízből. Miután végzett a mosdással, visszaül a padra. *
~ Milyen szép kis kút. Lehet, hogy kicsit elidőzök majd a városban. De munkát is szerezni kéne. ~
* Ekkor megint szét néz az embereket, majd az épületeket figyelve. Nem lát egyetlen megfelelő embert sem, de lát egy épületet, melynek cégérére ez van írva: Pegazus fogadó . *
~ Na, ott már biztos találok valakit. ~
* Feláll és elindul a fogadó bejárata felé. *
- Szép jó reggelt urak!
* Mikor látja, hogy az meglepődött, és kicsit megijedt, nevető arccal kicsit belehúz a tempóba, nehogy baja legyen. Nem követik őt, ezért megáll. Szétnéz. Lát ott pár kőpadot, odamegy és az egyikre leül. *
~ Szóval ez lenne Arthenior. Nem tűnik rossznak, remélem munka is lesz. ~
* Pár perc ücsörgés után feláll, és odamegy egy kúthoz, amit észrevett. Megmossa arcát, majd iszik a vízből. Miután végzett a mosdással, visszaül a padra. *
~ Milyen szép kis kút. Lehet, hogy kicsit elidőzök majd a városban. De munkát is szerezni kéne. ~
* Ekkor megint szét néz az embereket, majd az épületeket figyelve. Nem lát egyetlen megfelelő embert sem, de lát egy épületet, melynek cégérére ez van írva: Pegazus fogadó . *
~ Na, ott már biztos találok valakit. ~
* Feláll és elindul a fogadó bejárata felé. *
2219. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-11-11 21:09:50
Üzenet elküldve: 2013-11-11 21:09:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 725
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 725
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Vakmerő
//Nymbeth és Karanda//
~Na lássuk csak, milyen a mai felhozatal; paraszt, bugris, kékharisnya, csillámvértű, hájpacni, olcsó, rusnya, pfff.... izzzom, az...~
*Kamasz kölyök támasztja a falat a főtér szélén, cikázó pillantásokkal mérve fel az elhaladók, lebzselők népes seregét. Magában - mert korának sajátossága ez - keser-gúnyos jelzőt aggat szinte mindenkire.
Öltözéke alapján nem is lenne feltűnő jelenség, csak egy fiú, az ezerből, ami mégis szembetűnővé teszi azok az angyali vonásai, zöld szemei... illetve szeme. Mert jelenleg csak egy van belőle. A bal. A másik helyén valami lilás dudor éktelenkedik, erősen bontva, és bántva Jaz csáberejét.*
~Óóó... nocsak-nocsak. Ez igazán ígéretes.~
*Állapodik meg pillantása a szökőkútnál, na nem azért, mert oly mértékben lelkesedne a közterület szépítésért, avagy az újdonság erejével hatna rá a vízköpők eme változata. Sokkal inkább a két fiatal leány látványa billentette ki cinikus monotóniájából.
Határozott mozdulattal löki el magát a faltól, és sétál kiszemeltjeihez, épp úgy, mintha deli férfi lenne, nem csak egy nyúlánk kamasz, mint egy gróf, mint kinek nem csúfítják testét a tegnap esti verekedés nyomai.*
-Üdv hölgyeim.
*Biccent, köszön, vigyorog szélesen, és meghajol.*
-Engedelmükkel Arthenior Főtanácsának köz- és bevándorlási, vendégeskedési, látogatási ügyekkel megbízott; kihelyezett, címzetes emellett okleveles és oklevelesen elismert képviselője vagyok. Szólítsanak csak egyszerűen Jaznak.
*Röpke hatásszünet.*
-Az én feladatom, hogy városunkba érkező vendégeket körbevezessen, megismertessem a helyi szokásokkal, nevezetességgel, körbe kísérjem, miközben érdekes, izgalmas és helyi érdekeltségű történetekkel szórakoztatom.
*Épp egy pillanatra szakítja meg a hazug szóáradatot, és amennyiben senki nem vág közbe már hadarja is tovább.*
-Ez a szökőkút itt például, melyet megtiszteltek formás kis hátsójukkal Bandulir emlékére lett emelve, Ő Arthenior nemzeti hőse - poszthumusz - ki az ádáz lángdémon szörnyűséges fogságából szabadított ki egy nemes kisasszonyt, - még mielőtt az pirítóssá vált volna - szinte természetfeletti képességével, és méretű húgyhólyagjával. Látni is azt a gyönyörű ívet, és terjedelmes mennyiségű folyadékot, mellyel győzedelmeskedett.
*Itt kissé jobbra dönti fejét, úgy vizsgálja a szökőkút felspriccelő vizét. Nem, nem röhög. Kibírja.*
-Mehetünk tovább?
A hozzászólást Emphus Engora (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2013.11.11 22:57:07, a következő indokkal:
Jelpótlás.
~Na lássuk csak, milyen a mai felhozatal; paraszt, bugris, kékharisnya, csillámvértű, hájpacni, olcsó, rusnya, pfff.... izzzom, az...~
*Kamasz kölyök támasztja a falat a főtér szélén, cikázó pillantásokkal mérve fel az elhaladók, lebzselők népes seregét. Magában - mert korának sajátossága ez - keser-gúnyos jelzőt aggat szinte mindenkire.
Öltözéke alapján nem is lenne feltűnő jelenség, csak egy fiú, az ezerből, ami mégis szembetűnővé teszi azok az angyali vonásai, zöld szemei... illetve szeme. Mert jelenleg csak egy van belőle. A bal. A másik helyén valami lilás dudor éktelenkedik, erősen bontva, és bántva Jaz csáberejét.*
~Óóó... nocsak-nocsak. Ez igazán ígéretes.~
*Állapodik meg pillantása a szökőkútnál, na nem azért, mert oly mértékben lelkesedne a közterület szépítésért, avagy az újdonság erejével hatna rá a vízköpők eme változata. Sokkal inkább a két fiatal leány látványa billentette ki cinikus monotóniájából.
Határozott mozdulattal löki el magát a faltól, és sétál kiszemeltjeihez, épp úgy, mintha deli férfi lenne, nem csak egy nyúlánk kamasz, mint egy gróf, mint kinek nem csúfítják testét a tegnap esti verekedés nyomai.*
-Üdv hölgyeim.
*Biccent, köszön, vigyorog szélesen, és meghajol.*
-Engedelmükkel Arthenior Főtanácsának köz- és bevándorlási, vendégeskedési, látogatási ügyekkel megbízott; kihelyezett, címzetes emellett okleveles és oklevelesen elismert képviselője vagyok. Szólítsanak csak egyszerűen Jaznak.
*Röpke hatásszünet.*
-Az én feladatom, hogy városunkba érkező vendégeket körbevezessen, megismertessem a helyi szokásokkal, nevezetességgel, körbe kísérjem, miközben érdekes, izgalmas és helyi érdekeltségű történetekkel szórakoztatom.
*Épp egy pillanatra szakítja meg a hazug szóáradatot, és amennyiben senki nem vág közbe már hadarja is tovább.*
-Ez a szökőkút itt például, melyet megtiszteltek formás kis hátsójukkal Bandulir emlékére lett emelve, Ő Arthenior nemzeti hőse - poszthumusz - ki az ádáz lángdémon szörnyűséges fogságából szabadított ki egy nemes kisasszonyt, - még mielőtt az pirítóssá vált volna - szinte természetfeletti képességével, és méretű húgyhólyagjával. Látni is azt a gyönyörű ívet, és terjedelmes mennyiségű folyadékot, mellyel győzedelmeskedett.
*Itt kissé jobbra dönti fejét, úgy vizsgálja a szökőkút felspriccelő vizét. Nem, nem röhög. Kibírja.*
-Mehetünk tovább?
A hozzászólást Emphus Engora (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2013.11.11 22:57:07, a következő indokkal:
Jelpótlás.
2218. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-11-11 19:33:03
Üzenet elküldve: 2013-11-11 19:33:03
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 167
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 167
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//A Hallgatagok//
*Elhatároták magukat, s kiléptek a templomból innen már nincs visszaút, minden el van döntve, meg kell tenniük azt, amit a főpap mondott nekik. Hihetetlenül jól esik neki a friss levegő, a tér, hogy nincsen bezárva a templomba. Sokkal könnyebben tud megnyugodni, de persze még mindig nem sikerül neki teljesen.*
~De most tényleg mi bajod van ezzel a feladattal? Pedig milyen jó lesz már a gondolattól is repesek!~
~Mi bajom, hogy mi bajom van vele?! Semmi, csak az, hogy ölnünk kell! Muszáj lesz! De én nem, nem akarom!~
~De muszáj, ha nagyon nem bírod majd megteszem én!~
*Ahogy ezen vitatkoznak, s végig hallgatja Thaira elképzeléseit arról, hogyan kellene elvégezni a munkát, amit kaptak. Viszont Allyn ezt nem nagyon bírja elviselni, így mikor már a szegénynegyedben vannak muszáj megszólalnia mégha halkan is. Majd meghallgatja amit a férfi mond neki.*
- Akkor beszélhetünk! Ez megnyugtató, már nem nagyon bírtam szó nélkül! Valamit kell mondanom, különben Thaira az idegbajba kergetne. Sajnálom, hogy ilyenekkel terhellek, de szörnye idegesítő azt hallgatni, hogyan akarja a tőrt forgatni valakiben! *kirázza a hideg* Tényleg sajnálom, de muszáj volt kimondanom! És te vagy az egyetlen aki meg is értheti!
*Ezek után végig mondja a maga kis mondókáját, sőt még kérdez is Zrekil- től. Viszont a választ nem várja meg, hanem gyorsan a kúthoz szalad, hiszen kiértek a főtérre, s azt érzi, hogy meg kell mosakodnia. Majd pedig visszaindul a férfihez Xini kimászik a táskából, először még csak Allyn vállára mászik s onnan figyel. Meghallgatja Zrekil válaszát és mosolyog egyet.*
- Szóval nem lesz több bajuk a városiaknak legalább ez megnyugtat! Viszont remélem a Hallgatag nem ered a nyomunkba, mégha le is hagyjuk, akkor is gyorsan útol fog érni főleg, hogy ha varázsol valamit.
*Majd elnéz abba az irányba amelyikbe Zrekil mutatott, s Xini fejét megsimogatva a városkapuban állva még visszanéz a városra, innen lehet látni a templom tornyot, s hirtelen elgondolkodik azon, hogy mi van, ha a Hallgatag most is ott van fenn. De gyorsan eltereli a figyelmét biccet a kapuban strázsáló őröknek, majd Zrekil- re néz és bólint egyet, jelezve, hogy készen áll és elindulhatnak. Az újabb mondatokon kicsit elgondolkodik, amiben a nyaka körül futkosó gyík igen csak gátolja, így megfogja a fejét és megállítja, majd megszólal.*
- Szerintem is hamar rá fog jönni és nem valószínű, hogy bárhol is biztonságban lennénk. Ez a feladat kicsit sem biztonságos. Főleg azzal a tudattal, hogy fogalmunk sincs arról mire is képes a Hallgatag. Azt meg nem tudom, hol keresne mind a két helyre ugyanolyan eséllyel mehetnénk, neki is el kell döntenie, hogy merre megy előbb, s mi csak remélhetjük, hogy nem a mocsár felé. Akkor idő előnyben lennénk, de ki tudja nem merek semmit se biztosra mondani. Bát Thaira nagyon erősködik, hogy nem lesz egy csepp gond sem, de ezt kétlem.
~Mondom, hogy nem lesz baj! Biztosan kedves az a Hallgatag!~
~Igen körülbelül, mint a nagybácsi házörzője, ugye?~
~Az más volt nem tehettem róla, hogy olyan aggresszív lett!~
~Persze!~
*S ezzel újabb kis vitát kezdenek meg, s közben Allyn azért igyekszik Zrekil-re is figyelni.*
*Elhatároták magukat, s kiléptek a templomból innen már nincs visszaút, minden el van döntve, meg kell tenniük azt, amit a főpap mondott nekik. Hihetetlenül jól esik neki a friss levegő, a tér, hogy nincsen bezárva a templomba. Sokkal könnyebben tud megnyugodni, de persze még mindig nem sikerül neki teljesen.*
~De most tényleg mi bajod van ezzel a feladattal? Pedig milyen jó lesz már a gondolattól is repesek!~
~Mi bajom, hogy mi bajom van vele?! Semmi, csak az, hogy ölnünk kell! Muszáj lesz! De én nem, nem akarom!~
~De muszáj, ha nagyon nem bírod majd megteszem én!~
*Ahogy ezen vitatkoznak, s végig hallgatja Thaira elképzeléseit arról, hogyan kellene elvégezni a munkát, amit kaptak. Viszont Allyn ezt nem nagyon bírja elviselni, így mikor már a szegénynegyedben vannak muszáj megszólalnia mégha halkan is. Majd meghallgatja amit a férfi mond neki.*
- Akkor beszélhetünk! Ez megnyugtató, már nem nagyon bírtam szó nélkül! Valamit kell mondanom, különben Thaira az idegbajba kergetne. Sajnálom, hogy ilyenekkel terhellek, de szörnye idegesítő azt hallgatni, hogyan akarja a tőrt forgatni valakiben! *kirázza a hideg* Tényleg sajnálom, de muszáj volt kimondanom! És te vagy az egyetlen aki meg is értheti!
*Ezek után végig mondja a maga kis mondókáját, sőt még kérdez is Zrekil- től. Viszont a választ nem várja meg, hanem gyorsan a kúthoz szalad, hiszen kiértek a főtérre, s azt érzi, hogy meg kell mosakodnia. Majd pedig visszaindul a férfihez Xini kimászik a táskából, először még csak Allyn vállára mászik s onnan figyel. Meghallgatja Zrekil válaszát és mosolyog egyet.*
- Szóval nem lesz több bajuk a városiaknak legalább ez megnyugtat! Viszont remélem a Hallgatag nem ered a nyomunkba, mégha le is hagyjuk, akkor is gyorsan útol fog érni főleg, hogy ha varázsol valamit.
*Majd elnéz abba az irányba amelyikbe Zrekil mutatott, s Xini fejét megsimogatva a városkapuban állva még visszanéz a városra, innen lehet látni a templom tornyot, s hirtelen elgondolkodik azon, hogy mi van, ha a Hallgatag most is ott van fenn. De gyorsan eltereli a figyelmét biccet a kapuban strázsáló őröknek, majd Zrekil- re néz és bólint egyet, jelezve, hogy készen áll és elindulhatnak. Az újabb mondatokon kicsit elgondolkodik, amiben a nyaka körül futkosó gyík igen csak gátolja, így megfogja a fejét és megállítja, majd megszólal.*
- Szerintem is hamar rá fog jönni és nem valószínű, hogy bárhol is biztonságban lennénk. Ez a feladat kicsit sem biztonságos. Főleg azzal a tudattal, hogy fogalmunk sincs arról mire is képes a Hallgatag. Azt meg nem tudom, hol keresne mind a két helyre ugyanolyan eséllyel mehetnénk, neki is el kell döntenie, hogy merre megy előbb, s mi csak remélhetjük, hogy nem a mocsár felé. Akkor idő előnyben lennénk, de ki tudja nem merek semmit se biztosra mondani. Bát Thaira nagyon erősködik, hogy nem lesz egy csepp gond sem, de ezt kétlem.
~Mondom, hogy nem lesz baj! Biztosan kedves az a Hallgatag!~
~Igen körülbelül, mint a nagybácsi házörzője, ugye?~
~Az más volt nem tehettem róla, hogy olyan aggresszív lett!~
~Persze!~
*S ezzel újabb kis vitát kezdenek meg, s közben Allyn azért igyekszik Zrekil-re is figyelni.*
2217. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-11-11 17:44:09
Üzenet elküldve: 2013-11-11 17:44:09
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 333
OOC üzenetek: 22
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 333
OOC üzenetek: 22
Játékstílus: Szelíd
// A Hallgatagok //
*Végre elhatározzák magukat, és kilépnek a templomból. Zrekil megtartotta az összes tekercset, amit a harangtoronyból gyűjtött, leginkább azért, hogy tanulhasson belőlük, másodsorban pedig azért, hogy a hallgatag még véletlenül se találja meg őket a templomban, mert akkor jó eséllyel rájönne, hogy odafent jártak. Ellenkező esetben talán napokba is telhet ezeknek az őrülteknek, mire rájönnek, hogy a tervüket valaki készül tönkretenni, addigra pedig már régen el fogják hagyni a várost. Ami azt illeti, Zrekil úgy képzeli, hogy most azonnal indulnak, és úgy estére a karavánpihenőbe érhetnek. Persze Allyn majd szól, ha nem akar rögtön indulni, addig pedig a templomkerten való áthaladás közben a gnóm elővesz egy gyűrött térképet a batyujából. Még jó is, hogy az ügyetlen istenség nem a batyuval együtt dobta a vízpartra, mert még elázott volna a térkép. Ezt bogarászva úgy dönt, hogy a mocsár, amiről a főpap beszélt, valóban a karavánpihenő közelében van, így indokolt lenne az éjszakát ott töltsék. Nem a mocsárban, a karavánpihenőben. Persze elég elnagyolt térkép, és mindössze csak arra van kiélezve, hogy hol milyen mágiatanulási lehetőségek vannak, de ez elég. Eszerint a karavánpihenőben van egy szentély, majd ott meghúzzák magukat éjszakára.*
- Nem, a főpap azt mondta, hogy a templomon kívül már nem hall minket *feleli a gnóm, mikor a szegénynegyeden haladnak át a főtér felé. A következő kérdésre eleinte nem tud válaszolni, mert Allyn megmártózik a kút vizében, majd mikor visszatér, Zrekil csak mosolyogva bólint.*
- Semmi gond... Szóval a főpap szerint ebben a lélekkőben van az entitás, tehát nyilván most már nem fogja tudni az ittenieket rémisztgetni. Erre a Hallgatag is biztosan gyorsan rá fog jönni, viszont addigra mi már biztonságban leszünk a karavánpihenőben. Ami egész pontosan arra van *bök el egy irányba, miután a város kapujában eleget tanulmányozta a térképet. Az ott strázsáló őröknek csak biccent, majd ha Allyn is készen áll a város elhagyására, akkor elindul.*
- Persze nem tudom, mennyire leszünk biztonságban, mivel a Hallgatag nyilván rá fog jönni, hogy el akarjuk pusztítani a kövét, szóval két felé mehettünk, az egyik pedig a mocsár. A másik a kastély, hát ki tudja, merre keresnek minket előbb.
*Végre elhatározzák magukat, és kilépnek a templomból. Zrekil megtartotta az összes tekercset, amit a harangtoronyból gyűjtött, leginkább azért, hogy tanulhasson belőlük, másodsorban pedig azért, hogy a hallgatag még véletlenül se találja meg őket a templomban, mert akkor jó eséllyel rájönne, hogy odafent jártak. Ellenkező esetben talán napokba is telhet ezeknek az őrülteknek, mire rájönnek, hogy a tervüket valaki készül tönkretenni, addigra pedig már régen el fogják hagyni a várost. Ami azt illeti, Zrekil úgy képzeli, hogy most azonnal indulnak, és úgy estére a karavánpihenőbe érhetnek. Persze Allyn majd szól, ha nem akar rögtön indulni, addig pedig a templomkerten való áthaladás közben a gnóm elővesz egy gyűrött térképet a batyujából. Még jó is, hogy az ügyetlen istenség nem a batyuval együtt dobta a vízpartra, mert még elázott volna a térkép. Ezt bogarászva úgy dönt, hogy a mocsár, amiről a főpap beszélt, valóban a karavánpihenő közelében van, így indokolt lenne az éjszakát ott töltsék. Nem a mocsárban, a karavánpihenőben. Persze elég elnagyolt térkép, és mindössze csak arra van kiélezve, hogy hol milyen mágiatanulási lehetőségek vannak, de ez elég. Eszerint a karavánpihenőben van egy szentély, majd ott meghúzzák magukat éjszakára.*
- Nem, a főpap azt mondta, hogy a templomon kívül már nem hall minket *feleli a gnóm, mikor a szegénynegyeden haladnak át a főtér felé. A következő kérdésre eleinte nem tud válaszolni, mert Allyn megmártózik a kút vizében, majd mikor visszatér, Zrekil csak mosolyogva bólint.*
- Semmi gond... Szóval a főpap szerint ebben a lélekkőben van az entitás, tehát nyilván most már nem fogja tudni az ittenieket rémisztgetni. Erre a Hallgatag is biztosan gyorsan rá fog jönni, viszont addigra mi már biztonságban leszünk a karavánpihenőben. Ami egész pontosan arra van *bök el egy irányba, miután a város kapujában eleget tanulmányozta a térképet. Az ott strázsáló őröknek csak biccent, majd ha Allyn is készen áll a város elhagyására, akkor elindul.*
- Persze nem tudom, mennyire leszünk biztonságban, mivel a Hallgatag nyilván rá fog jönni, hogy el akarjuk pusztítani a kövét, szóval két felé mehettünk, az egyik pedig a mocsár. A másik a kastély, hát ki tudja, merre keresnek minket előbb.
2216. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-11-11 17:17:25
Üzenet elküldve: 2013-11-11 17:17:25
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 167
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 167
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//A Hallgatagok//
*Veszekedés egyre hevesebb veszekedés, Allyn sehogy sem tudja lenyugtatni belső hangját, hogy ne gondoljon olyan kifejezetten ijesztő és undorító dolgokra. Mert még, ha nem látná amit a másik gonodol, de tudja mire gondol Thaira, ez pedig nagyon idegesíti. S ennek a veszekedésnek a közepén még Zrekil-el is beszélget. S fény derül egy kicsit sem kellemes tényre, hogy azok a hárpiák igen is többen lesznek, mint egy. Ez viszont jóval megnehezeti a dolgokat főleg, hogy nem hinné, hogy azok a lények dalolva osztogatnák a szemüket az arra járóknak, sőt az, amit Thaira gondol az valószínűbb megoldása lesz a dolgoknak. Ha ez nem lett volna neki elég belső hangja még tesz rá egy lapáttal, mikor megkérdezi Allyn- tól, hogy szerinte, hogyan lenne okosabb végezni a gazdatestel. Ekkor kezd el a lány vészes iramban remegni, s ezután ragadja meg a gnóm a kezét. Ennek hatására, valamint a férfi által papírra írt mondatnak köszönhetően kicsit sikerül megnyugodnia. Pillanatokon belül lassul a remegése, s hiába Thaira minden próbálkozása, hogy véget vessen ennek a helyzetnek, hiszen Allyn már megnyugodott annyira, hogy visszatudjon neki vágni ész érvekkel. Majd pedig felírja a lapra azt a kérdést, amivel minden komolyabb veszélyhez egyre közelebb kerülnek. A gnóm elmosolyodik, s bólint, majd pedig feláll. A lány pedig követi példáját. Látja, hogy a férfi összegyűri a papírt és elteszi a táskájába.*
~Minek rakja el? Nem kell az már neki, különben is összegyűrte!~
~Azért, hogy a Hallgatag ne találja meg! Különben is szerintem amint lehetősége lesz rá megszabadul tőle.~
*Ahogy ezt letisztázták, Allyn ténylegesen megszólal, mire a gnóm újra elmosolyodik, ekkor pedig a lány is elmosolyodik. Most már tényleg sikerült megnyugodnia. Követi a férfit a kapu felé, amin egy- egy mély levegővétel után ki is lépnek. Allyn nagyot fúj, jobb érzés kint lenni, mint egy épületben a Hallgataggal. Ennek ellenére amíg jó távol nem érnek a templomtól meg se szólal. Valahol a szegénynegyedben járnak mikor, halkan megszólal.*
- Akkor most már elviekben nem hall minket, igaz? Legalábbis valami olyat mondott a főpap, hogy akkor nem fog hallani minket, ha kiléptünk a templomból... *ekkor eszébe jut egy igen érdekes kérdés, amit gyorsan fel is tesz* Tényleg, ha már nálunk van az ami, attól még mindig tudja az entitás rémisztgetni az embereket? Mert ugye ezzel kapcsolatban semmit sem mondott a főpap.
*Amikor ezt befejezte már a főtéren vannak. Allyn megpillantja a kutat, s se szó, se beszéd odasiet. Megmossa az arcát és mély levegőket vesz.*
~Fujj! Br... Ez hideg, Allyn mondtam már nem egyszer, hogy utálom a hideg vizet! Ezt nem lehet felfogni?!~
- Bocsánat, de ez most nagyon jól esett!
~Reméltem is, hogy bocsánatot kérsz!~
- Még akkor is, jól esett, ha nem szereted a hideg vizet Thaira, ha nem vetted volna észre nem tőled kértem bocsánatot!
*Majd a gnómra mosolyog, utána pedig megtörli a vizes arcát.*
*Veszekedés egyre hevesebb veszekedés, Allyn sehogy sem tudja lenyugtatni belső hangját, hogy ne gondoljon olyan kifejezetten ijesztő és undorító dolgokra. Mert még, ha nem látná amit a másik gonodol, de tudja mire gondol Thaira, ez pedig nagyon idegesíti. S ennek a veszekedésnek a közepén még Zrekil-el is beszélget. S fény derül egy kicsit sem kellemes tényre, hogy azok a hárpiák igen is többen lesznek, mint egy. Ez viszont jóval megnehezeti a dolgokat főleg, hogy nem hinné, hogy azok a lények dalolva osztogatnák a szemüket az arra járóknak, sőt az, amit Thaira gondol az valószínűbb megoldása lesz a dolgoknak. Ha ez nem lett volna neki elég belső hangja még tesz rá egy lapáttal, mikor megkérdezi Allyn- tól, hogy szerinte, hogyan lenne okosabb végezni a gazdatestel. Ekkor kezd el a lány vészes iramban remegni, s ezután ragadja meg a gnóm a kezét. Ennek hatására, valamint a férfi által papírra írt mondatnak köszönhetően kicsit sikerül megnyugodnia. Pillanatokon belül lassul a remegése, s hiába Thaira minden próbálkozása, hogy véget vessen ennek a helyzetnek, hiszen Allyn már megnyugodott annyira, hogy visszatudjon neki vágni ész érvekkel. Majd pedig felírja a lapra azt a kérdést, amivel minden komolyabb veszélyhez egyre közelebb kerülnek. A gnóm elmosolyodik, s bólint, majd pedig feláll. A lány pedig követi példáját. Látja, hogy a férfi összegyűri a papírt és elteszi a táskájába.*
~Minek rakja el? Nem kell az már neki, különben is összegyűrte!~
~Azért, hogy a Hallgatag ne találja meg! Különben is szerintem amint lehetősége lesz rá megszabadul tőle.~
*Ahogy ezt letisztázták, Allyn ténylegesen megszólal, mire a gnóm újra elmosolyodik, ekkor pedig a lány is elmosolyodik. Most már tényleg sikerült megnyugodnia. Követi a férfit a kapu felé, amin egy- egy mély levegővétel után ki is lépnek. Allyn nagyot fúj, jobb érzés kint lenni, mint egy épületben a Hallgataggal. Ennek ellenére amíg jó távol nem érnek a templomtól meg se szólal. Valahol a szegénynegyedben járnak mikor, halkan megszólal.*
- Akkor most már elviekben nem hall minket, igaz? Legalábbis valami olyat mondott a főpap, hogy akkor nem fog hallani minket, ha kiléptünk a templomból... *ekkor eszébe jut egy igen érdekes kérdés, amit gyorsan fel is tesz* Tényleg, ha már nálunk van az ami, attól még mindig tudja az entitás rémisztgetni az embereket? Mert ugye ezzel kapcsolatban semmit sem mondott a főpap.
*Amikor ezt befejezte már a főtéren vannak. Allyn megpillantja a kutat, s se szó, se beszéd odasiet. Megmossa az arcát és mély levegőket vesz.*
~Fujj! Br... Ez hideg, Allyn mondtam már nem egyszer, hogy utálom a hideg vizet! Ezt nem lehet felfogni?!~
- Bocsánat, de ez most nagyon jól esett!
~Reméltem is, hogy bocsánatot kérsz!~
- Még akkor is, jól esett, ha nem szereted a hideg vizet Thaira, ha nem vetted volna észre nem tőled kértem bocsánatot!
*Majd a gnómra mosolyog, utána pedig megtörli a vizes arcát.*
2215. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-11-10 12:25:00
Üzenet elküldve: 2013-11-10 12:25:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 12
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
*Végre megérkezik Artheniorba. Már az idejét sem tudja, mióta kóborol, mióta próbál apja nyomára bukkanni. Csak azt tudja, hogy mégsem volt jó ötlet a vasorrú bakancs, mert már alaposan kikezdte a lábát mostanra.*
~Az a baj, hogy pont jó nagyot lehet benne rúgni. Ezt bizonyíthatná az a szerencsétlen a karavánpihenőben, aki azt hitte, majd legombol rólam pár aranyat. Csak tudnám, miért zavartak el onnét olyan csúnyán. Nem is csináltam semmi rosszat, csak megmutattam a lókupecnak, hogy az én pénzemből biza nem eszik! Bár... lehet, hogy már másból sem nagyon. Azért kár a fogaiért. De milyen viccesen sírt! Csoda, hogy a könnyeitől látta a markába csipegetni a földre hullott fogait!~
*Magában felkuncog, de egy feszes torokköszörülés megzavarja mulatságát. Oldalra pillant a mellette álló őrre, s egyből lobban is benne a sértettség tüze.*
- Na mi az? Neked is túl sok fogad van?!
*Rivall rá az őrre, mire az csak beljebb inti. Bett ekkor veszi észre, hogy tulajdonképpen egy közelítő szekérnek áll az útjában, így vág egy grimaszt még az őr felé, majd ránt egyet a vállán cipelt batyun és beljebb lépdel.
Egész a szökőkútig meg sem áll, ott viszont annak kávájára teszi csomagját, méghozzá a lehető legnagyobb óvatossággal, majd megmeríti vaskos kezét a kút vizében, hogy igyon és meg is mossa arcát kicsit.
Ez után áll még egy darabig a kútnál, s felváltva pislog az abból kitörő hűs, tiszta vízre és sajgó lábára. Erősen gondolkodik azon, hogy levesse-e lábbelijét, hogy a fájdalom enyhítésére megmártsa lábát a csalogató vízben.*
A hozzászólás írója (Nymbeth Grathae) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.11.10 12:31:36
~Az a baj, hogy pont jó nagyot lehet benne rúgni. Ezt bizonyíthatná az a szerencsétlen a karavánpihenőben, aki azt hitte, majd legombol rólam pár aranyat. Csak tudnám, miért zavartak el onnét olyan csúnyán. Nem is csináltam semmi rosszat, csak megmutattam a lókupecnak, hogy az én pénzemből biza nem eszik! Bár... lehet, hogy már másból sem nagyon. Azért kár a fogaiért. De milyen viccesen sírt! Csoda, hogy a könnyeitől látta a markába csipegetni a földre hullott fogait!~
*Magában felkuncog, de egy feszes torokköszörülés megzavarja mulatságát. Oldalra pillant a mellette álló őrre, s egyből lobban is benne a sértettség tüze.*
- Na mi az? Neked is túl sok fogad van?!
*Rivall rá az őrre, mire az csak beljebb inti. Bett ekkor veszi észre, hogy tulajdonképpen egy közelítő szekérnek áll az útjában, így vág egy grimaszt még az őr felé, majd ránt egyet a vállán cipelt batyun és beljebb lépdel.
Egész a szökőkútig meg sem áll, ott viszont annak kávájára teszi csomagját, méghozzá a lehető legnagyobb óvatossággal, majd megmeríti vaskos kezét a kút vizében, hogy igyon és meg is mossa arcát kicsit.
Ez után áll még egy darabig a kútnál, s felváltva pislog az abból kitörő hűs, tiszta vízre és sajgó lábára. Erősen gondolkodik azon, hogy levesse-e lábbelijét, hogy a fájdalom enyhítésére megmártsa lábát a csalogató vízben.*
A hozzászólás írója (Nymbeth Grathae) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.11.10 12:31:36
2214. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-11-10 11:26:25
Üzenet elküldve: 2013-11-10 11:26:25
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
*Már nem is tudja hány napja lehet úton, mióta elhagyta az utolsó,rendes fogadót. Már fáradt és éhes, s legszívesebben itt helyben, az út közepén összeesne, de mégsem teszi. Hajtja őt a tudásvágy, és hogy új helyeket ismerjen meg, így hát egy mély levegőt vesz, s tovább megy. Már azt hiszi, soha nem lát lakott területet, mikor egyszercsak a távolból egy város falait látja. Karanda arcára hatalmas mosoly ül ki, s mintha vissza nyerte volna minden erejét, megszaporázza lépteit, hogy hamarabb odaérjen a város kapujához. Ott aztán megtorpan, s mélyeket lélegzik, mert eléggé elfáradt, kifulladt a hosszú út során, de öröme talán nagyobb mint fáradtsága, így még mielőtt beljebb merészkedne, 1-1 puszit nyom a városőrök arcára, kik láthatóan nagyon meglepődtek eme megnyilvánulásán a leányzónak, szóhoz sem tudnak jutni. Nem sokáig időz a városkapuban, hamar odamegy a kúthoz, minek szélére leül, s onnan veszi jobban szemügyre a főteret.*
~Na lássuk csak, mennyi pénzem van. *Gondolja magában, majd előveszi kis erszényét, s számolgatni kezdi az aranyat.*
~Na lássuk csak, mennyi pénzem van. *Gondolja magában, majd előveszi kis erszényét, s számolgatni kezdi az aranyat.*
2213. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-11-10 01:09:06
Üzenet elküldve: 2013-11-10 01:09:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 231
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1193
OOC üzenetek: 231
Játékstílus: Megfontolt
*A városőrök nem kérdeznek sokat. Könnyedén átengedik a két fáradt idegent. Szerencsére egyik sem volt ismerős egyiküknek sem úgyhogy feltűnés nélkül bejutottak. A főtérre érve Intiath közelebb hajol Bűvészhez.*
-Te menj a Rumosba én a Szegénynegyedben néhány ismerősömmel intésem a szállást. Ezeknek az első dolga az lesz hogy, a kikötőbe szétnézzenek. Vagy a szegénynegyedben vagy a városon kívül sátraknál találkozunk.
*A bűvész bólint és sok szerencsét kíván. Együtt indulnak el a szegénynegyed felé.*
-Te menj a Rumosba én a Szegénynegyedben néhány ismerősömmel intésem a szállást. Ezeknek az első dolga az lesz hogy, a kikötőbe szétnézzenek. Vagy a szegénynegyedben vagy a városon kívül sátraknál találkozunk.
*A bűvész bólint és sok szerencsét kíván. Együtt indulnak el a szegénynegyed felé.*
2212. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-11-09 22:48:53
Üzenet elküldve: 2013-11-09 22:48:53
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
*Nymbar köpenyét összehúzva magán, hosszú léptekkel halad a Pegazus fogadó felé. Így estefelé már igencsak cudar idők járnak. "Közeleg a tél." gondolja magában az égre nézve, mintha ugyan onnan leolvashatná a közelgő időjárást. Hátán a hatalmas pörölye fityeg, oldalán az övébe dugva a bárd, ami emberi szemmel inkább tűnne baltának, mintsem harci eszköznek, de Nymbar remekül bánik mindenféle törő-zúzó-hasító eszközzel, ilyenformán az ökleivel vagy akár a fogaival is. Ezutóbbiakból azért hiányzik már egy-kettő, hála a kocsmai perpatvaroknak, melyekből biz' jócskán kijutott neki. Annak idején meg is kapta társaitól az 'Őrjöngő' nevet, mert ha arról van szó, nem másról, akár egy termetes orknak is nekimegy puszta kézzel, csak hogy saját igazát bizonyítsa. Bár igaz ami igaz, sok ferdére püfölt orr tanúsítja világszerte, hogy Nymbar bizony igencsak nagyot tud ütni.
Körbekémlel a főtéren, hátha meglátja valamelyik ivócimboráját, hogy meginvitálja egy kis esti iszogatásra a fogadóban, de ezek a semmirekellő pernahajderek ilyenkor már rég szuszognak valamelyik örömlány ágyában, vagy a lovaknak szánt szalma közt.*
-A rosseb vigye mindet a hét pokolba oda...*dobbant nagyot a lábával, mire egyesek igencsak furán néznek rá, de őt ez legkevésbé sem érdekli. Nagyot rúg a fogadó ajtajába, mire az kinyílik ő maga pedig nem rest, mert jól tudja, a rest kétszer fárad, inkább bevonul a Sör és Hagyma birodalmába, ahol megmelengetheti kissé elgémberedett lábait és leguríthat egy jó korsó malátanedűt is. Ki tudja, talán még egy kellemes verekedés is kinéz ma estére...*
Körbekémlel a főtéren, hátha meglátja valamelyik ivócimboráját, hogy meginvitálja egy kis esti iszogatásra a fogadóban, de ezek a semmirekellő pernahajderek ilyenkor már rég szuszognak valamelyik örömlány ágyában, vagy a lovaknak szánt szalma közt.*
-A rosseb vigye mindet a hét pokolba oda...*dobbant nagyot a lábával, mire egyesek igencsak furán néznek rá, de őt ez legkevésbé sem érdekli. Nagyot rúg a fogadó ajtajába, mire az kinyílik ő maga pedig nem rest, mert jól tudja, a rest kétszer fárad, inkább bevonul a Sör és Hagyma birodalmába, ahol megmelengetheti kissé elgémberedett lábait és leguríthat egy jó korsó malátanedűt is. Ki tudja, talán még egy kellemes verekedés is kinéz ma estére...*
2211. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-11-09 17:05:53
Üzenet elküldve: 2013-11-09 17:05:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
// Megszólít az Éjszaka - második felvonás //
*Mindketten másképp ejtőznek. A Varjúvadász az eget nézi és behunyja a szemeit. Ahogy a lábával kalimpál, Moy nagyon aranyosnak találja. Most végre már nem csak erőt mutat, hanem tesz valami olyat, ami talán öntudatlan. Ha észrevenné magát, lehet, hogy gyengeségnek, időpocsékolásnak mondaná. A lány most elárulja magát, hogy ez az egész csak álca, gondolja magában Moy. Talán pont azt akarja elkerülni, hogy valaki nagyon közel kerülhessen hozzá és valaki mástól függjön. Ő maga az élete ura és nem hagyja, hogy ebbe beleszóljanak. Azt pedig nem tudja elképzelni, hogy jó is lehet, ha valakit közel enged magához. Nem is érti, hogy vele miért ilyen barátságos, hiszen ő sem egy egyszerű eset. Rákiabál, mikor békésen üldögél a tetőn, győzködi a szerelemről, feltűnést kelt. Talán azért kedvelte meg, mert Moy mindig képes volt valami újdonsággal előállni. Ez egy közös vonásuk, hogy keresik az újat és megunják a megszokott dolgokat.
A lazítás közben nézi, ahogy a hját babrálja a lány. Szétzilálódott, hiszen nincs az a frizura, amit ilyen gyakorlatok utána ne kéne rendbe szedni. Moynak nincs ilyen gondja, alig van már haja. Amikor a Varjúvadász kiengedi a haját, a férfi egy pillanatra megint végignézi. Így még nem látta. Jobban áll neki a hosszú haj, de érti, hogy miért fogja össze. Praktikusabb, nem akad be, nem lóg a szemébe. Mikor újra összefogja és hátrahajtja a fejét, Moy nagyon csinosnak találja. Tetszik neki a nyaka, az a kis izmos összekötő az okos fej és az erős, hajlékony törzs között. A jelenetre az teszi fel a pontot, mikor elszabadul egy tincs és a Varjúvadász szemei elé ugrik. A Medve erre elneveti magát. Nagyon aranyosnak találja ezt a lányt, ahogy itt ül. Talán a fáradtság teszi, hogy most nem csak a szavait, hanem az egész testét egy kicsit nyíltabban mozgatja, sok mindent elárulva magáról.
Felöltözködik és utána ő kezdi el bámulni Moyt. A férfit ez nem zavarja. Meg akarja csinálni a gyakorlatokat, hogy ne merevedjenek be az izmai és hogy ne húzza meg őket. Amikor a Medve odamegy hozzá, furcsán néz. Moy direkt nem mondja meg, mit akar, különben a lány le akarná beszélni róla vagy arrébb ugrana. Menekül a veszélytől. Az érintés neki veszélyes, mert nem ismeri és talán attól is tart, hogy jó lesz és rá akar szokni. Nem feltétlenül a Medve érintésére, csak arra, hogy keresi annak az érintését, akit valamilyen oknál fogva megkedvel.
Amikor Moy megöleli, a lány kifejezetten meglepődik és fel is nyög, pedig a Medve nem szorítja meg annyira, hogy fájjon. Nem ellenkezik. Nem ölel vissza, de hagyja magát ölelni. Rájöhetett, hogy itt nem egy veszedelmes vadállat közelségéről van szó, hanem a férfi csak elégedett és így mond neki köszönetet.*
"Szegény olyan feszes, mint egy íj húrja. Pedig ő is megérdemli az ilyesmit."
*Ahogy a fogásban lévő karjaival sután megveregeti Moy oldalát és mondja, hogy "Jól van, jól", az arra emlékezteti a Medvét, mint amikor valaki egy ismeretlen, nagyon ugató kutyát próbál csitítani olyanokkal, hogy "Okos kutya". Elneveti magát a reakción, de nem gúnyos kacajjal. Most már nem csak kedveli, szereti is a Varjúvadászt, úgy érzi. Nem szerelemmel, csak úgy, mint egy számára nagyon kedves embert. A lány száját még egy dícséret hagyja el, amire Moy rákontráz.*
- Szép volt, így van!
*Mindketten jól teljesítettek. Mikor ficánkol a lábaival és nyújtogatja azokat, Moy visszateszi őt a padra. A lány még mindig zavart mosollyal néz rá, de nem kéri ki magának az ölelést. A férfi reméli, hogy elindított benne valamit, amitől a szúrós természete néha fel tud oldódni és megnyílik majd olyan dolgok előtt, amikben nem keresett és nem talált örömet eddig.
A Varjúvadász nagyon örül a kávé hallatán és emlékezteti a Medvét a jutalomra. Ő sem felejtette el, de most tornászni akart és nem azt nézni, hogy rajzol a lányka. Annak is eljön majd az ideje.
Mikor Moy ledől a padra, lassan azt veszi észre, hogy egy láb lendül át a támlán. Felnéz és már a fegyvere után kap, de meglátja a Varjúvadász arcát. Ekkor újra nyugalmi helyzetbe teszi a karjait is és egy mosollyal nyugtázza a lány közelségét. Olyan pózt vesz fel a Varjúvadász, amihez tényleg tornászi hajlékonyság kell. Moy szerint ez nem túl pihentető testhelyzet, de a lány biztos tudja, mi jó neki és mi nem. Így ejtőznek egymástól nem messze, Moy fekve, a Varjúvadász kinyújtózva. Néhány perc eltelik, majd Moy egy hirtelen mozdulattal gördül le a padról és talpra ugrik. Lehajol a holmikért. Felcsatolja az alkarvédőit és a pántra felteszi a fegyvereket. Utána egy kis helybenfutással pezsdíti fel a vérét és a Varjúvadászhoz szól:*
- Nálad vannak most a rajzeszközök? Mire papírra vetsz, pirkadni fog és megnézhetjük Trimurt a piacon.
*Az is érdekes mulatásg lesz, mikor a Varjúvadász először próbál lóval barátkozni. Medvével már sikerült, talán ez is menni fog, gondolja magában Moy, széles mosollyal az arcán. Annyi nevetést és örömteli pillanatot okozott neki ezen az éjszakán a lány, amennyit nem is remélt volna. Rendkívüli találkozás ez a mai és ki tudja, mit tartogat még?*
*Mindketten másképp ejtőznek. A Varjúvadász az eget nézi és behunyja a szemeit. Ahogy a lábával kalimpál, Moy nagyon aranyosnak találja. Most végre már nem csak erőt mutat, hanem tesz valami olyat, ami talán öntudatlan. Ha észrevenné magát, lehet, hogy gyengeségnek, időpocsékolásnak mondaná. A lány most elárulja magát, hogy ez az egész csak álca, gondolja magában Moy. Talán pont azt akarja elkerülni, hogy valaki nagyon közel kerülhessen hozzá és valaki mástól függjön. Ő maga az élete ura és nem hagyja, hogy ebbe beleszóljanak. Azt pedig nem tudja elképzelni, hogy jó is lehet, ha valakit közel enged magához. Nem is érti, hogy vele miért ilyen barátságos, hiszen ő sem egy egyszerű eset. Rákiabál, mikor békésen üldögél a tetőn, győzködi a szerelemről, feltűnést kelt. Talán azért kedvelte meg, mert Moy mindig képes volt valami újdonsággal előállni. Ez egy közös vonásuk, hogy keresik az újat és megunják a megszokott dolgokat.
A lazítás közben nézi, ahogy a hját babrálja a lány. Szétzilálódott, hiszen nincs az a frizura, amit ilyen gyakorlatok utána ne kéne rendbe szedni. Moynak nincs ilyen gondja, alig van már haja. Amikor a Varjúvadász kiengedi a haját, a férfi egy pillanatra megint végignézi. Így még nem látta. Jobban áll neki a hosszú haj, de érti, hogy miért fogja össze. Praktikusabb, nem akad be, nem lóg a szemébe. Mikor újra összefogja és hátrahajtja a fejét, Moy nagyon csinosnak találja. Tetszik neki a nyaka, az a kis izmos összekötő az okos fej és az erős, hajlékony törzs között. A jelenetre az teszi fel a pontot, mikor elszabadul egy tincs és a Varjúvadász szemei elé ugrik. A Medve erre elneveti magát. Nagyon aranyosnak találja ezt a lányt, ahogy itt ül. Talán a fáradtság teszi, hogy most nem csak a szavait, hanem az egész testét egy kicsit nyíltabban mozgatja, sok mindent elárulva magáról.
Felöltözködik és utána ő kezdi el bámulni Moyt. A férfit ez nem zavarja. Meg akarja csinálni a gyakorlatokat, hogy ne merevedjenek be az izmai és hogy ne húzza meg őket. Amikor a Medve odamegy hozzá, furcsán néz. Moy direkt nem mondja meg, mit akar, különben a lány le akarná beszélni róla vagy arrébb ugrana. Menekül a veszélytől. Az érintés neki veszélyes, mert nem ismeri és talán attól is tart, hogy jó lesz és rá akar szokni. Nem feltétlenül a Medve érintésére, csak arra, hogy keresi annak az érintését, akit valamilyen oknál fogva megkedvel.
Amikor Moy megöleli, a lány kifejezetten meglepődik és fel is nyög, pedig a Medve nem szorítja meg annyira, hogy fájjon. Nem ellenkezik. Nem ölel vissza, de hagyja magát ölelni. Rájöhetett, hogy itt nem egy veszedelmes vadállat közelségéről van szó, hanem a férfi csak elégedett és így mond neki köszönetet.*
"Szegény olyan feszes, mint egy íj húrja. Pedig ő is megérdemli az ilyesmit."
*Ahogy a fogásban lévő karjaival sután megveregeti Moy oldalát és mondja, hogy "Jól van, jól", az arra emlékezteti a Medvét, mint amikor valaki egy ismeretlen, nagyon ugató kutyát próbál csitítani olyanokkal, hogy "Okos kutya". Elneveti magát a reakción, de nem gúnyos kacajjal. Most már nem csak kedveli, szereti is a Varjúvadászt, úgy érzi. Nem szerelemmel, csak úgy, mint egy számára nagyon kedves embert. A lány száját még egy dícséret hagyja el, amire Moy rákontráz.*
- Szép volt, így van!
*Mindketten jól teljesítettek. Mikor ficánkol a lábaival és nyújtogatja azokat, Moy visszateszi őt a padra. A lány még mindig zavart mosollyal néz rá, de nem kéri ki magának az ölelést. A férfi reméli, hogy elindított benne valamit, amitől a szúrós természete néha fel tud oldódni és megnyílik majd olyan dolgok előtt, amikben nem keresett és nem talált örömet eddig.
A Varjúvadász nagyon örül a kávé hallatán és emlékezteti a Medvét a jutalomra. Ő sem felejtette el, de most tornászni akart és nem azt nézni, hogy rajzol a lányka. Annak is eljön majd az ideje.
Mikor Moy ledől a padra, lassan azt veszi észre, hogy egy láb lendül át a támlán. Felnéz és már a fegyvere után kap, de meglátja a Varjúvadász arcát. Ekkor újra nyugalmi helyzetbe teszi a karjait is és egy mosollyal nyugtázza a lány közelségét. Olyan pózt vesz fel a Varjúvadász, amihez tényleg tornászi hajlékonyság kell. Moy szerint ez nem túl pihentető testhelyzet, de a lány biztos tudja, mi jó neki és mi nem. Így ejtőznek egymástól nem messze, Moy fekve, a Varjúvadász kinyújtózva. Néhány perc eltelik, majd Moy egy hirtelen mozdulattal gördül le a padról és talpra ugrik. Lehajol a holmikért. Felcsatolja az alkarvédőit és a pántra felteszi a fegyvereket. Utána egy kis helybenfutással pezsdíti fel a vérét és a Varjúvadászhoz szól:*
- Nálad vannak most a rajzeszközök? Mire papírra vetsz, pirkadni fog és megnézhetjük Trimurt a piacon.
*Az is érdekes mulatásg lesz, mikor a Varjúvadász először próbál lóval barátkozni. Medvével már sikerült, talán ez is menni fog, gondolja magában Moy, széles mosollyal az arcán. Annyi nevetést és örömteli pillanatot okozott neki ezen az éjszakán a lány, amennyit nem is remélt volna. Rendkívüli találkozás ez a mai és ki tudja, mit tartogat még?*
2210. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-11-09 16:04:52
Üzenet elküldve: 2013-11-09 16:04:52
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
// Megszólít az Éjszaka - második felvonás //
*Könyökeit megtámasztja a pad háttámláján, fejét hátra veti, és nézi a sötét eget a feje felett. Hosszú, tincsei kiszöktek laza kontyából a gyakorlatozás alatt, de most nem zavarják a kósza frufru hullámok a szemében. Hosszú belégzés után hosszú kilégzés, egy halk sóhajtás keretében.
Lehunyja a szemét. Most jó hallani a szökőkút csobogását, látvány nélkül kellemes, és megnyugtató. Meztelen talpa a hideg kövön játszik, lábfeje spiccben, ahogy nyugodt mozdulatokkal követi a bazaltkockák illesztésének vonalát. Nem tud róla, de ebben a mozdulatsorban van valami furcsa – talán éppen a személye miatt megfoghatatlan – nőiesség.
Végül úgy határoz, hogy elege van már a hajából, szemét kinyitja, és lehúzza kesztyűit a kezéről. Nem szereti, hogyha a haja koszos lesz, bármitől.
Kihúzza az egyszerű pamutszalagot, mely tartja a kontyot. Lapockái aljáig lágy hullámokat vetve omlik le sötétbarna haja. Fejét kissé hátraveti, ahogy összefésüli a tincseket, majd újonnan a Medve által már jól ismert, laza kontyba köti vissza tarkójára.
Frufrujának rakoncátlan tincse szinte azon nyomban ki is szabadul, és szeme elé rugózik. Kivételesen nem lesz tőle ideges, csak a füle mögé tűri.
Öltözködni kezd, visszaveszi a kesztyűit, a csizmáit, és a kardokat is a hátára szíjazza. Közben figyeli a Medvét, ahogy lenyújtja megfáradt izmait. Sosem hitte volna, hogy egy artista ilyen szórakoztató lehet, a Medve viszont kétségkívül az egyik legszórakoztatóbb ember, akivel valaha találkozott.
Könyökeit két térdén megtámasztva, arcát tenyereibe fektetve figyeli a másik mozgását, ahogy feláll, és közelebb lép hozzá. Kérdő tekintettel néz fel a Medve arcára, majd arckifejezése átlép meglepettbe, ahogy az felemeli, és magához szorítja.
Mellkasából egy meglepett, kissé torz nyögés szakad fel, de összességében nem tiltakozik látványosan. Hogy a meglepetéstől, vagy azért, mert nem is akar, azt nem lehet eldönteni, ám izmai feszesek, és csupán egy pár pillanat múltán, mikor felméri, hogy a férfi csupán a lelkesedését akarja kifejezni közös teljesítményük iránt, akkor lazulnak le.
Zavart féloldalas mosoly költözik ismét arcára, majd meglapogatja a férfi oldalát, már amennyire a másik lehetővé teszi. Ám szabadulni óhajt, és ezt térdének lassú, ám ütemes nyújtásával, hajlításával jelzi is, hisz jelenleg ez az egyetlen mozgásforma, amit végezni tud a frusztráció levezetése végett.
Végül visszaérkezik a padra, ajkán még mindig azzal a zavaros mosolyféleséggel.*
- Jól van, jól - *motyogja, és érződik rajta, hogy most már elég volt ebből az ölelkezősdiből.* - Szép volt - *biccent azonban elismerően.
Aztán eszébe ötlik, hogy kobustát is emlegetett valaki az imént, szeme felcsillan, ahogy hátra dől a padon.*
- Én meg tartozom egy rajzzal. Nem felejtettem el - *mosolyodik el.
Szeme sarkából követi tekintetével a Medvét, ahogy lefekszik a másik padra. Egy darabig így pihennek ketten a főtéren, majd gondol egyet, feláll, és a férfi padjának támlájához lépdel. Talán a másik nem is hallja meg, hogy közeledik, csak akkor, mikor más lábai átlendülnek a támlán, lábfejét beakasztja az ülőfelület alá, és gerincét ívbe hajlítva, hátra dől. Feje így alig arasznyira van a kövezettől, ám gerince kellemesen nyúlik. El tudna aludni így, néha volt is rá példa, hogy ilyen pózban töltötte az éjszakát.
Szemét lehunyja egy percre.
Furcsa este. Furcsa Medve. De legalább a hangulat kiváló.*
*Könyökeit megtámasztja a pad háttámláján, fejét hátra veti, és nézi a sötét eget a feje felett. Hosszú, tincsei kiszöktek laza kontyából a gyakorlatozás alatt, de most nem zavarják a kósza frufru hullámok a szemében. Hosszú belégzés után hosszú kilégzés, egy halk sóhajtás keretében.
Lehunyja a szemét. Most jó hallani a szökőkút csobogását, látvány nélkül kellemes, és megnyugtató. Meztelen talpa a hideg kövön játszik, lábfeje spiccben, ahogy nyugodt mozdulatokkal követi a bazaltkockák illesztésének vonalát. Nem tud róla, de ebben a mozdulatsorban van valami furcsa – talán éppen a személye miatt megfoghatatlan – nőiesség.
Végül úgy határoz, hogy elege van már a hajából, szemét kinyitja, és lehúzza kesztyűit a kezéről. Nem szereti, hogyha a haja koszos lesz, bármitől.
Kihúzza az egyszerű pamutszalagot, mely tartja a kontyot. Lapockái aljáig lágy hullámokat vetve omlik le sötétbarna haja. Fejét kissé hátraveti, ahogy összefésüli a tincseket, majd újonnan a Medve által már jól ismert, laza kontyba köti vissza tarkójára.
Frufrujának rakoncátlan tincse szinte azon nyomban ki is szabadul, és szeme elé rugózik. Kivételesen nem lesz tőle ideges, csak a füle mögé tűri.
Öltözködni kezd, visszaveszi a kesztyűit, a csizmáit, és a kardokat is a hátára szíjazza. Közben figyeli a Medvét, ahogy lenyújtja megfáradt izmait. Sosem hitte volna, hogy egy artista ilyen szórakoztató lehet, a Medve viszont kétségkívül az egyik legszórakoztatóbb ember, akivel valaha találkozott.
Könyökeit két térdén megtámasztva, arcát tenyereibe fektetve figyeli a másik mozgását, ahogy feláll, és közelebb lép hozzá. Kérdő tekintettel néz fel a Medve arcára, majd arckifejezése átlép meglepettbe, ahogy az felemeli, és magához szorítja.
Mellkasából egy meglepett, kissé torz nyögés szakad fel, de összességében nem tiltakozik látványosan. Hogy a meglepetéstől, vagy azért, mert nem is akar, azt nem lehet eldönteni, ám izmai feszesek, és csupán egy pár pillanat múltán, mikor felméri, hogy a férfi csupán a lelkesedését akarja kifejezni közös teljesítményük iránt, akkor lazulnak le.
Zavart féloldalas mosoly költözik ismét arcára, majd meglapogatja a férfi oldalát, már amennyire a másik lehetővé teszi. Ám szabadulni óhajt, és ezt térdének lassú, ám ütemes nyújtásával, hajlításával jelzi is, hisz jelenleg ez az egyetlen mozgásforma, amit végezni tud a frusztráció levezetése végett.
Végül visszaérkezik a padra, ajkán még mindig azzal a zavaros mosolyféleséggel.*
- Jól van, jól - *motyogja, és érződik rajta, hogy most már elég volt ebből az ölelkezősdiből.* - Szép volt - *biccent azonban elismerően.
Aztán eszébe ötlik, hogy kobustát is emlegetett valaki az imént, szeme felcsillan, ahogy hátra dől a padon.*
- Én meg tartozom egy rajzzal. Nem felejtettem el - *mosolyodik el.
Szeme sarkából követi tekintetével a Medvét, ahogy lefekszik a másik padra. Egy darabig így pihennek ketten a főtéren, majd gondol egyet, feláll, és a férfi padjának támlájához lépdel. Talán a másik nem is hallja meg, hogy közeledik, csak akkor, mikor más lábai átlendülnek a támlán, lábfejét beakasztja az ülőfelület alá, és gerincét ívbe hajlítva, hátra dől. Feje így alig arasznyira van a kövezettől, ám gerince kellemesen nyúlik. El tudna aludni így, néha volt is rá példa, hogy ilyen pózban töltötte az éjszakát.
Szemét lehunyja egy percre.
Furcsa este. Furcsa Medve. De legalább a hangulat kiváló.*
2209. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-11-09 15:37:40
Üzenet elküldve: 2013-11-09 15:37:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
// Megszólít az Éjszaka - második felvonás //
*Moy látja, hogy a lány szinte magán kívül van. Az arcáról is ez rí le, utána viszont úgy csinál, mint aki nem tud megállni. Egymás után jönnek a különböző ugrások. Úgy tűnik, most kiadja magából az energiát, ami majd szétvetette eddig. Kissé zavarban is van, mikor észbekap. Moy a nevetését viszonozza, hiszen ő is nagyon jól szórakozik. Már rég volt ilyen ügyes partnere. A mutatványosok után is akadtak olyanok, akikkel egy-két gyakorlatot meg tudott csinálni, de a Varjúvadász hozzá hasonlóan képzett és ilyenbe a társulat óta nem botlott bele. Az viszont érdekes, hogy a lány fiatal kora ellenére úgy ropogtatja a csontjait, ahogy Moy is tudja ötven évesen. Az ő nagy csontjai persze nagyobbakat roppannak.
A dupla olló nem mond neki sokat, de ahogy a férfi elmagyarázza, már érti, miről van szó. Egy kicsit gondolkodik, ami érthető is, hiszen nehéz gyakorlat és nagyon könnyű megsérülni benne. Nincs ellenvetése, érti, hogy itt miért találkoznak a testek. A lány tisztában van ezzel. Nekivetkőzik, mezítláb és hátra erősített pengék nélkül készül fel. Amikor Moy felveszi a fordított guggoló pózt, a lány ráugrik páros lábbal. A férfi egy pillanatra meginog, de minden erejét összeszedi és leteszi mindkét kezét. Így van esély arra, hogy sikerül, nem kell villogni, hogy neki egy kézzel is megy. Érzi a kis súlyt a talpain és az az érzés fogja el, hogy ez nagyon kellemes. A Varjúvadász társasága eddig is jó volt, de most itt áll rajta. Nem nehéz, de kell erő, hogy ebben a pózban megtartsa, mégis szívesen csinálja. Érzi a fészkelődést, ahogy a lány keresi a legstabilabb helyzetet. Sikerül a kinyomás és amikor ez megvan, következik a spárga. Moy sem akarja túlzásba vinni. Tudja, hogy kettejük lábhosszában elég nagy a különbség és csak annyira csinálja, hogy a Varjúvadász ne csússzon le. Valószínűleg máskor azt is megoldaná egy szép ugrással, de egy ilyen fárasztó gyakorlat közepén inkább nem kockáztat. A fejét előrehajtja, hogy lássa, hol tart a lány. Ez már a nyakát is nagyon megterheli és vörösödik a feje, gúvadnak a szemei. Mikor úgy látja, hogy megvan a maximum, amit a Varjúvadász tud teljesíteni, akkor teszi csak egyenesebe újra a fejét. Elkezdi visszazárni a lábait, megint csak óvatosan, kis léptékekkel haladva. Hibátlanul sikerül és egy ideig még tartja a Varjúvadászt. A lány most nem ugrik le. Moy sejti, hogy ez mit jelent és úgy fejezi be a gyakorlatot, ahogy elkezdte: visszaereszti a lábait a fejjel lefelé kivitelezett guggolásba, hogy onnan a lánynak már csak le kelljen lépnie vagy egy kis szökelléssel ugrania. Amikor ez megvan és a lány súlyától megszabadul, ő maga előrehengeredik és elterül a kövön. Próbálhatta volna bukfencben, de a lábainak egyelőre bőven elég volt ez a gyakorlat. Egy kicsit piheg a földön fekve, majd oldalra fordulva feltámaszkodik. Látja, hogy a lány kuncogva ül a padon. Őt is megviselte a gyakorlat, de fel van dobva. Moynak erről eszébe jut, hogy most úgy felkapná és feldoná, hogy a levegőben is szaltózzon, de nem kell túlzásokba esni. Kell a pihenés.
Megáll és terpeszben kezd hajolgatni a lábfejei felé egyenes lábakkal. Mgecsinál még egy pár ilyen gyakorlatot, amivel nyújt és utána odamegy a padhoz. Lehajol és megint elkapja a lány vállait, de most már erősen fogja és ha a Varjúvadász nnem tiltakozik hangosan vagy nem kezdi rugdosni, akkor felemeli a padról és megöleli. Egyszerűen boldog attól, hogy sikerült egy méltó partnert találni, akivel tornászhat. A reakciót pedig kíváncsian várja. Nem tudja, hogy egyáltalán ölelte-e meg valaki ezt a lányt életében. Még nem engedi el, a levegőben tartja és úgy mondja neki:*
- Varjúvadász, megkapod azt a kobustát! Mutatványos korom óta nem találtam olyat, akivel ezeket meg lehetett csinálni.
*Ezután pedig visszateszi a lányt a padra, ő pedig hanyatt dobja magát a másikon, ami alá a holmijait tette. Így, háton fekve kezd fütyülni egy nagyon vidám dallamú nótát.*
*Moy látja, hogy a lány szinte magán kívül van. Az arcáról is ez rí le, utána viszont úgy csinál, mint aki nem tud megállni. Egymás után jönnek a különböző ugrások. Úgy tűnik, most kiadja magából az energiát, ami majd szétvetette eddig. Kissé zavarban is van, mikor észbekap. Moy a nevetését viszonozza, hiszen ő is nagyon jól szórakozik. Már rég volt ilyen ügyes partnere. A mutatványosok után is akadtak olyanok, akikkel egy-két gyakorlatot meg tudott csinálni, de a Varjúvadász hozzá hasonlóan képzett és ilyenbe a társulat óta nem botlott bele. Az viszont érdekes, hogy a lány fiatal kora ellenére úgy ropogtatja a csontjait, ahogy Moy is tudja ötven évesen. Az ő nagy csontjai persze nagyobbakat roppannak.
A dupla olló nem mond neki sokat, de ahogy a férfi elmagyarázza, már érti, miről van szó. Egy kicsit gondolkodik, ami érthető is, hiszen nehéz gyakorlat és nagyon könnyű megsérülni benne. Nincs ellenvetése, érti, hogy itt miért találkoznak a testek. A lány tisztában van ezzel. Nekivetkőzik, mezítláb és hátra erősített pengék nélkül készül fel. Amikor Moy felveszi a fordított guggoló pózt, a lány ráugrik páros lábbal. A férfi egy pillanatra meginog, de minden erejét összeszedi és leteszi mindkét kezét. Így van esély arra, hogy sikerül, nem kell villogni, hogy neki egy kézzel is megy. Érzi a kis súlyt a talpain és az az érzés fogja el, hogy ez nagyon kellemes. A Varjúvadász társasága eddig is jó volt, de most itt áll rajta. Nem nehéz, de kell erő, hogy ebben a pózban megtartsa, mégis szívesen csinálja. Érzi a fészkelődést, ahogy a lány keresi a legstabilabb helyzetet. Sikerül a kinyomás és amikor ez megvan, következik a spárga. Moy sem akarja túlzásba vinni. Tudja, hogy kettejük lábhosszában elég nagy a különbség és csak annyira csinálja, hogy a Varjúvadász ne csússzon le. Valószínűleg máskor azt is megoldaná egy szép ugrással, de egy ilyen fárasztó gyakorlat közepén inkább nem kockáztat. A fejét előrehajtja, hogy lássa, hol tart a lány. Ez már a nyakát is nagyon megterheli és vörösödik a feje, gúvadnak a szemei. Mikor úgy látja, hogy megvan a maximum, amit a Varjúvadász tud teljesíteni, akkor teszi csak egyenesebe újra a fejét. Elkezdi visszazárni a lábait, megint csak óvatosan, kis léptékekkel haladva. Hibátlanul sikerül és egy ideig még tartja a Varjúvadászt. A lány most nem ugrik le. Moy sejti, hogy ez mit jelent és úgy fejezi be a gyakorlatot, ahogy elkezdte: visszaereszti a lábait a fejjel lefelé kivitelezett guggolásba, hogy onnan a lánynak már csak le kelljen lépnie vagy egy kis szökelléssel ugrania. Amikor ez megvan és a lány súlyától megszabadul, ő maga előrehengeredik és elterül a kövön. Próbálhatta volna bukfencben, de a lábainak egyelőre bőven elég volt ez a gyakorlat. Egy kicsit piheg a földön fekve, majd oldalra fordulva feltámaszkodik. Látja, hogy a lány kuncogva ül a padon. Őt is megviselte a gyakorlat, de fel van dobva. Moynak erről eszébe jut, hogy most úgy felkapná és feldoná, hogy a levegőben is szaltózzon, de nem kell túlzásokba esni. Kell a pihenés.
Megáll és terpeszben kezd hajolgatni a lábfejei felé egyenes lábakkal. Mgecsinál még egy pár ilyen gyakorlatot, amivel nyújt és utána odamegy a padhoz. Lehajol és megint elkapja a lány vállait, de most már erősen fogja és ha a Varjúvadász nnem tiltakozik hangosan vagy nem kezdi rugdosni, akkor felemeli a padról és megöleli. Egyszerűen boldog attól, hogy sikerült egy méltó partnert találni, akivel tornászhat. A reakciót pedig kíváncsian várja. Nem tudja, hogy egyáltalán ölelte-e meg valaki ezt a lányt életében. Még nem engedi el, a levegőben tartja és úgy mondja neki:*
- Varjúvadász, megkapod azt a kobustát! Mutatványos korom óta nem találtam olyat, akivel ezeket meg lehetett csinálni.
*Ezután pedig visszateszi a lányt a padra, ő pedig hanyatt dobja magát a másikon, ami alá a holmijait tette. Így, háton fekve kezd fütyülni egy nagyon vidám dallamú nótát.*
2208. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-11-09 15:08:26
Üzenet elküldve: 2013-11-09 15:08:26
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
// Megszólít az Éjszaka - második felvonás //
*Elégedetten roppantja meg vállát a kis produkció után, majd következik a nyaka. Érzi, hogy teste felpezsdült, ám ez most nem a vadászatok előtti, feszültség, melyet le kell vezetni, sokkal inkább valami olyan energia, amit kellemes birtokolni. Újdonság számára, felüdülés. Ajkán állandósult a széles mosoly, szemei szikráznak a lelkesedéstől, és a testmozgás örömétől.
Vidáman fütyörészni kezd, cigánykereket vet, tigrisbukfencet csinál, kirúgja magát belőle. Majd tekintete a Medvére vándorol, megtorpan, és zavarodottan elneveti magát.
Egy krákogással fejezi be az idiótaságot, vállát a helyére igazítva, és nyakát utoljára megroppantva, de még így is sem tudja teljesen fegyelmezni magát, arcán még maradt a széles, zavar mosolyból, tekintete továbbra is ég valami olyan tűzzel, amit kevesen láthattak az évek során.
Érdeklődve vonja fel a szemöldökét, mikor a Medve új kihívást emleget. Először nem tudja elképzelni, miről is beszél, aztán ahogy leírja, szépen kirajzolódik előtte.
Egy pillanatra elgondolkodik. Nem azért, mert zavarná az esetleges érintkezés, szó sincs róla. Inkább a kivitelezés izgatja, hisz jóval alacsonyabb, mint a Medve, így nem lesz a dolog tökéletes. Ettől függetlenül megpróbálni meg lehet.
Leül a padra, és csizmáját lehúzza lábáról, és az ikerpengéket is lecsatolja a hátáról. Még sosem csinált ilyet, szeretné érezni a „talajt” a lába alatt. Majd szemben megáll a férfival, szemében a kihívás izgalma ég, ám arcán látszik, hogy nem kívánja elhamarkodni a történetet.*
- Hajrá!
*A türelem nem erénye, most még is nyugodtan figyeli, ahogy a Medve összekészül a kis játékhoz. Mikor felkínálta számára az állófelületet, szökken egyet, és páros lábbal, szintén guggolásban megérkezik a Medve talpaira. Ezt még bírni fogja. Elhelyezkedik, lábait pontosan igazítva a férfiéhez, majd felegyenesedik.
Eddig könnyű volt. Ahogy emelkedni kezd, karjait még maga mellett tartja, így is elég biztosan áll, ám mikor a Medve már kinyújtózott, és lassan elkezdi széthúzni a lábait, már ő is kitartja két oldalra karját. Érzi combjaiban és bokájában a feszülést, de tudja tartani a lépést, nem siet, és nem is rest követni a másik mozdulatait.
Szemét lehunyja, ahogy egyre fokozódik a testmozgás fájdalma végtagjaiban, halk fújtatás hagyja el tüdejét, ám mégis elérkezik az a pont, ahonnan nincs tovább lefelé. Elégedett félmosolyba rándul arca, bár még tudja, hogy ez elég gyér, még fel is kell innen állni majd.
Ez esetben is hagyja, hogy a Medve vezesse a mozgást, hisz ő itt csak passzívan tudja követni két, hatalmas talpat, mely mellett az övéi eltörpülnek.
Lassan záródik össze a két pár láb, és állnak oszlopként ismét a főtéren. Lassan enged fel a feszítés is combjaiban.
Nem mozdul azonban. Tudja, hogy hátraszaltózhatna, de nem akarja a Medvét kibillenteni egyensúlyából, nyilván neki is fájnak a lábai ez után a gyakorlat után, nem biztos, hogy meg tudná magát tartani, így inkább vár, amíg a férfi leereszti, és csak akkor ugrik le.
Kissé talán viháncolós, önfeledt, zavart kuncogással rogy le a padra kardjai mellé.*
- Ilyet sem csinál az ember minden nap - *állapítja meg, még mindig az izgatottság felhőjében ülve.*
*Elégedetten roppantja meg vállát a kis produkció után, majd következik a nyaka. Érzi, hogy teste felpezsdült, ám ez most nem a vadászatok előtti, feszültség, melyet le kell vezetni, sokkal inkább valami olyan energia, amit kellemes birtokolni. Újdonság számára, felüdülés. Ajkán állandósult a széles mosoly, szemei szikráznak a lelkesedéstől, és a testmozgás örömétől.
Vidáman fütyörészni kezd, cigánykereket vet, tigrisbukfencet csinál, kirúgja magát belőle. Majd tekintete a Medvére vándorol, megtorpan, és zavarodottan elneveti magát.
Egy krákogással fejezi be az idiótaságot, vállát a helyére igazítva, és nyakát utoljára megroppantva, de még így is sem tudja teljesen fegyelmezni magát, arcán még maradt a széles, zavar mosolyból, tekintete továbbra is ég valami olyan tűzzel, amit kevesen láthattak az évek során.
Érdeklődve vonja fel a szemöldökét, mikor a Medve új kihívást emleget. Először nem tudja elképzelni, miről is beszél, aztán ahogy leírja, szépen kirajzolódik előtte.
Egy pillanatra elgondolkodik. Nem azért, mert zavarná az esetleges érintkezés, szó sincs róla. Inkább a kivitelezés izgatja, hisz jóval alacsonyabb, mint a Medve, így nem lesz a dolog tökéletes. Ettől függetlenül megpróbálni meg lehet.
Leül a padra, és csizmáját lehúzza lábáról, és az ikerpengéket is lecsatolja a hátáról. Még sosem csinált ilyet, szeretné érezni a „talajt” a lába alatt. Majd szemben megáll a férfival, szemében a kihívás izgalma ég, ám arcán látszik, hogy nem kívánja elhamarkodni a történetet.*
- Hajrá!
*A türelem nem erénye, most még is nyugodtan figyeli, ahogy a Medve összekészül a kis játékhoz. Mikor felkínálta számára az állófelületet, szökken egyet, és páros lábbal, szintén guggolásban megérkezik a Medve talpaira. Ezt még bírni fogja. Elhelyezkedik, lábait pontosan igazítva a férfiéhez, majd felegyenesedik.
Eddig könnyű volt. Ahogy emelkedni kezd, karjait még maga mellett tartja, így is elég biztosan áll, ám mikor a Medve már kinyújtózott, és lassan elkezdi széthúzni a lábait, már ő is kitartja két oldalra karját. Érzi combjaiban és bokájában a feszülést, de tudja tartani a lépést, nem siet, és nem is rest követni a másik mozdulatait.
Szemét lehunyja, ahogy egyre fokozódik a testmozgás fájdalma végtagjaiban, halk fújtatás hagyja el tüdejét, ám mégis elérkezik az a pont, ahonnan nincs tovább lefelé. Elégedett félmosolyba rándul arca, bár még tudja, hogy ez elég gyér, még fel is kell innen állni majd.
Ez esetben is hagyja, hogy a Medve vezesse a mozgást, hisz ő itt csak passzívan tudja követni két, hatalmas talpat, mely mellett az övéi eltörpülnek.
Lassan záródik össze a két pár láb, és állnak oszlopként ismét a főtéren. Lassan enged fel a feszítés is combjaiban.
Nem mozdul azonban. Tudja, hogy hátraszaltózhatna, de nem akarja a Medvét kibillenteni egyensúlyából, nyilván neki is fájnak a lábai ez után a gyakorlat után, nem biztos, hogy meg tudná magát tartani, így inkább vár, amíg a férfi leereszti, és csak akkor ugrik le.
Kissé talán viháncolós, önfeledt, zavart kuncogással rogy le a padra kardjai mellé.*
- Ilyet sem csinál az ember minden nap - *állapítja meg, még mindig az izgatottság felhőjében ülve.*
2207. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-11-09 13:04:52
Üzenet elküldve: 2013-11-09 13:04:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
// Megszólít az Éjszaka - második felvonás //
*Az újabb érvekre már nem érkezik a válasz. A lány lezárta témát és már nem akar ezzel foglalkozni. Moy ért ebből. Tudja, hogy a fiatal leányka nincs tisztában vele, mit veszít, de talán majd benő a feje lágya. Meglepődik, mikor Moy elmondja róla, amit gondol. Bűnözőkkel még tényleg nem sokat társalgott. A hajón matrózként volt egy pár rosszéletű alak, akik meséltek ilyeneket, de azok teljesen mások voltak. Egyik sem volt ilyen pallérozott elme, mint a Varjúvadász, aki sokoldalú, ért a szavakból és nagyon jól tud azokkal játszani.
A lánynak tetszik, hogy bizonyíthat. Moy szerint most nem kell feltétlenül nyertest keresni, a versenyzés a lényeg. Mindketten elemükben vannak és azt csinálják, amit szeretnek. A tudásuk pedig nagyjából egyenlő lehet, bár a lány egy kicsit előnyben van.
A Varjúvadász megnehezíti a feladatot. Csak egy kézen hajlandó állni. Ezzel Moynak is jobban kell koncentrálnia, hiszen egy karral máshogy kell egyensúlyozni és az a kevés súly is csak a bal karját terheli, nem mindkettőt. A Varjúvadász profi módra csinálja a gyakorlatot. Lassan, figyelmesen egyenesedik ki. Fújja a levegőt, mert ez bizony egy komoly megpróbáltatás. Moy ezért is élvezi és biztos benne, hogy a lánynak is nagyon tetszik a móka. Ha ilyen magányos, mondhatni magának való, akkor páros tornában nem igazán lehetett része a kiképzés óta. Egy másik emberrel tornászni pedig nem ugyanaz, mint szerekkel, legyen az korlát, ami tornászoknak való, vagy egy kőpad itt a főtéren. A kő nem mozdul, nem inog, de ha a partner bizonytalan vagy hibázik, azzal ő is veszélybe kerülhet. A mutatványosoknál is volt néhány helyzet, amikor hajszál híján kitörte a nyakát.
Egy kicsit megijed, mikor a lány nevetni kezd. Az ő kemény személyiségéről nem gondolta volna, hogy pont ebben a helyzetben sikerül egy ilyen egyszerű mondattal megnevettetni. Ez is egy jelzés, hogy élvezi a helyzetet és nagy baj nincs belőle. Amikor Moy egy karral, nagy erőt bevetve feldobja, a lány még röpte kezdetén egy nagy vigyorral fogadja ezt. Utána pedig olyat mutat, amit csak a legjobbak tudnak. A dobás után ő is ellöki magát, ahogy kell és a két lendületet kihasználva szaltózik. Még ez is kevés neki, megtoldja egy híddal, majd azzal a szép tornász mozdulattal, amit a hölgyek tudnak legjobban végrehajtani.
Kifújja magát, Moy pedig közben lazít és nyújt. Tudja, hogy erre mekkora szükség van és emiatt is maradt olyan rugalmas és hajlékony a termete növekedése ellenére. A lánytól most még egy dícséretre is telik. Először persze saját magát dícséri meg, de a Medve is kap. Nem meglepő, hogy nem látott még ekkora embert így mozogni. Biztosan vannak, akik képesek az ilyesmire, de ez a szegény lány nem tud ám akárkit rávenni hasonlókra. Vagy arra, hogy egyáltalán szóba álljanak vele. Sőt nem is akarja, ez a mai is egy véletlen, váratlan, de örömteli találkozás lehet neki.
Moy csak füttyent egyet és vigyorogva bólint a lány ügyességét látva. A következő versenyszám jut eszébe. Ez nagyon nehéz és nagyon veszélyes is, de úgy véli, hogy két ilyen tudású ember meg tudja csinálni. Az is eszébe jut, hogy ha az érintéstől megrezzent, lehet, hogy ehhez még kevésbé lesz kedve, hiszen itt a lábak és ami köztük van, nagyon közel kerülnek egymáshoz. A tornászok értik, hogy ennek semmi köze a nemiséghez és abban reménykedik, hogy a Varjúvadász is felfogja ezt. Talán pont az volt a baj a vállak megszorításával is, hogy nem tudta, mi következik. Mikor kiderült, hogy torna és verseny jön, utána már vidáman ugrott Moy vállára és a tenyerét is beletette az övébe. Kutató szemekkel néz hát a lányra és a megszokott hangerőn, egy kíváncsi mosollyal kérdezi:*
- Jöhet egy dupla olló? Tudod, az, amikor én kézen állok, te a talpaimon és együtt megyünk le spárgába.
*Ha a lány készen áll, akkor Moy először lemegy spárgába a kövezett téren. Majd két tenyerét jobb oldalt letámasztva elkezdi összezárni a lábait és elemelni a felső testét a talajtól. Egy óvatos fordulással végül fordítottan guggoló pózban van, ahogy a két karján támaszkodik. Várja, hogy a Varjúvadász ráhelyezkedjen a talpaira. Ha ez megtörténik, akkor még tovább nehezíti a feladatot. Most a jobb karját használja a tartásra és a másikat elemeli a földtől, csak egyensúlyoz vele. Ha a lány már rajta van, akkor páros lábbal kinyomja és mikor érzi, hogy mindketten felvették az egyenes pózt, akkor következik a mutatvány legnehezebb része. Apró mozdulatokkal, nagyon lassan kezdi szétnyitni a lábait. Annyira lassan csinálja, hogy a lány észrevegye, mivel ilyen testtartásban a szemkontaktust már bonyolult lenne kivitelezni és így izgalmasabb is. Ahogy nyitja a lábait, a lánynak követnie kell és ahogy fokozatosan figyelve összenyitják a lábaikat, végül egy spárgában lesznek egymáson. A gyakorlatot befejezni pedig úgy a legszebb, hogy visszazárják a lábaikat és Moy megint kézenállásban lesz, rajta pedig a Varjúvadász állhat, mint szobor a talapzaton. Ha ez sikerül, akkor a férfivel madarat lehet fogatni.*
A hozzászólás írója (Moy Befe) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.11.09 13:48:32
*Az újabb érvekre már nem érkezik a válasz. A lány lezárta témát és már nem akar ezzel foglalkozni. Moy ért ebből. Tudja, hogy a fiatal leányka nincs tisztában vele, mit veszít, de talán majd benő a feje lágya. Meglepődik, mikor Moy elmondja róla, amit gondol. Bűnözőkkel még tényleg nem sokat társalgott. A hajón matrózként volt egy pár rosszéletű alak, akik meséltek ilyeneket, de azok teljesen mások voltak. Egyik sem volt ilyen pallérozott elme, mint a Varjúvadász, aki sokoldalú, ért a szavakból és nagyon jól tud azokkal játszani.
A lánynak tetszik, hogy bizonyíthat. Moy szerint most nem kell feltétlenül nyertest keresni, a versenyzés a lényeg. Mindketten elemükben vannak és azt csinálják, amit szeretnek. A tudásuk pedig nagyjából egyenlő lehet, bár a lány egy kicsit előnyben van.
A Varjúvadász megnehezíti a feladatot. Csak egy kézen hajlandó állni. Ezzel Moynak is jobban kell koncentrálnia, hiszen egy karral máshogy kell egyensúlyozni és az a kevés súly is csak a bal karját terheli, nem mindkettőt. A Varjúvadász profi módra csinálja a gyakorlatot. Lassan, figyelmesen egyenesedik ki. Fújja a levegőt, mert ez bizony egy komoly megpróbáltatás. Moy ezért is élvezi és biztos benne, hogy a lánynak is nagyon tetszik a móka. Ha ilyen magányos, mondhatni magának való, akkor páros tornában nem igazán lehetett része a kiképzés óta. Egy másik emberrel tornászni pedig nem ugyanaz, mint szerekkel, legyen az korlát, ami tornászoknak való, vagy egy kőpad itt a főtéren. A kő nem mozdul, nem inog, de ha a partner bizonytalan vagy hibázik, azzal ő is veszélybe kerülhet. A mutatványosoknál is volt néhány helyzet, amikor hajszál híján kitörte a nyakát.
Egy kicsit megijed, mikor a lány nevetni kezd. Az ő kemény személyiségéről nem gondolta volna, hogy pont ebben a helyzetben sikerül egy ilyen egyszerű mondattal megnevettetni. Ez is egy jelzés, hogy élvezi a helyzetet és nagy baj nincs belőle. Amikor Moy egy karral, nagy erőt bevetve feldobja, a lány még röpte kezdetén egy nagy vigyorral fogadja ezt. Utána pedig olyat mutat, amit csak a legjobbak tudnak. A dobás után ő is ellöki magát, ahogy kell és a két lendületet kihasználva szaltózik. Még ez is kevés neki, megtoldja egy híddal, majd azzal a szép tornász mozdulattal, amit a hölgyek tudnak legjobban végrehajtani.
Kifújja magát, Moy pedig közben lazít és nyújt. Tudja, hogy erre mekkora szükség van és emiatt is maradt olyan rugalmas és hajlékony a termete növekedése ellenére. A lánytól most még egy dícséretre is telik. Először persze saját magát dícséri meg, de a Medve is kap. Nem meglepő, hogy nem látott még ekkora embert így mozogni. Biztosan vannak, akik képesek az ilyesmire, de ez a szegény lány nem tud ám akárkit rávenni hasonlókra. Vagy arra, hogy egyáltalán szóba álljanak vele. Sőt nem is akarja, ez a mai is egy véletlen, váratlan, de örömteli találkozás lehet neki.
Moy csak füttyent egyet és vigyorogva bólint a lány ügyességét látva. A következő versenyszám jut eszébe. Ez nagyon nehéz és nagyon veszélyes is, de úgy véli, hogy két ilyen tudású ember meg tudja csinálni. Az is eszébe jut, hogy ha az érintéstől megrezzent, lehet, hogy ehhez még kevésbé lesz kedve, hiszen itt a lábak és ami köztük van, nagyon közel kerülnek egymáshoz. A tornászok értik, hogy ennek semmi köze a nemiséghez és abban reménykedik, hogy a Varjúvadász is felfogja ezt. Talán pont az volt a baj a vállak megszorításával is, hogy nem tudta, mi következik. Mikor kiderült, hogy torna és verseny jön, utána már vidáman ugrott Moy vállára és a tenyerét is beletette az övébe. Kutató szemekkel néz hát a lányra és a megszokott hangerőn, egy kíváncsi mosollyal kérdezi:*
- Jöhet egy dupla olló? Tudod, az, amikor én kézen állok, te a talpaimon és együtt megyünk le spárgába.
*Ha a lány készen áll, akkor Moy először lemegy spárgába a kövezett téren. Majd két tenyerét jobb oldalt letámasztva elkezdi összezárni a lábait és elemelni a felső testét a talajtól. Egy óvatos fordulással végül fordítottan guggoló pózban van, ahogy a két karján támaszkodik. Várja, hogy a Varjúvadász ráhelyezkedjen a talpaira. Ha ez megtörténik, akkor még tovább nehezíti a feladatot. Most a jobb karját használja a tartásra és a másikat elemeli a földtől, csak egyensúlyoz vele. Ha a lány már rajta van, akkor páros lábbal kinyomja és mikor érzi, hogy mindketten felvették az egyenes pózt, akkor következik a mutatvány legnehezebb része. Apró mozdulatokkal, nagyon lassan kezdi szétnyitni a lábait. Annyira lassan csinálja, hogy a lány észrevegye, mivel ilyen testtartásban a szemkontaktust már bonyolult lenne kivitelezni és így izgalmasabb is. Ahogy nyitja a lábait, a lánynak követnie kell és ahogy fokozatosan figyelve összenyitják a lábaikat, végül egy spárgában lesznek egymáson. A gyakorlatot befejezni pedig úgy a legszebb, hogy visszazárják a lábaikat és Moy megint kézenállásban lesz, rajta pedig a Varjúvadász állhat, mint szobor a talapzaton. Ha ez sikerül, akkor a férfivel madarat lehet fogatni.*
A hozzászólás írója (Moy Befe) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.11.09 13:48:32
2206. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-11-09 12:23:59
Üzenet elküldve: 2013-11-09 12:23:59
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
// Megszólít az Éjszaka - második felvonás //
*A Medve monológját szótlanul hallgatja. Sosem élt másként. Oda ment, ahová kedve szottyant, azt evett, amit akart, akkor pihent, amikor akart, és akkor vadászott, amikor akart. Nem volt semmi kényszer, nem volt benne erőlködés. A férfiakat meg kerüli, mert ösztöne ezt súgja neki, és mert elfogja az undor, hogyha az olyan gyenge hímekre gondol, akik férfinak merik nevezni magukat. Igazából, valóban vonzó, érdekes férfit nem látott még élete során, csupán halovány árnyakat. Hízelegni tudnak, kéjre éhesek, de nem állják meg a helyüket a ranglétrán felette, mert hiába próbálkoznak túljutni rajta, elég egy laza rúgás, és máris sírva mennek anyucihoz. Mint a Piperkőc. Az ilyeneknek meg csak gúny és megvetés jut osztályrészül a szemében.
A férfi dicsérő szavaira csupán szkeptikusan felhúzza a szemöldökét, majd elmosolyodik. Ilyet is kevesen mondanak róla, de nem firtatja.
Elégedett mosollyal nyugtázza, hogy a Medve nem ijedt meg a kihívástól. Szemében lelkesedés csillan, mert még ilyenre sem volt partnere soha. Sőt, néző közönsége sem nagyon. Akik látják az ilyen trükkjeit, ők általában másnapra halottak. Ez viszont így izgalmasnak ígérkezik, és még ha a Medve érintéssel is kezdte, akkor sem lehet rossz móka.
Meglepődik, hogy a férfi utána kap. Izmai megfeszülnek, hisz így mindkettőjük egyensúlya veszélybe kerülhet, és lehet, hogy tovább kell majd ugrania, hogy ne zúgjon nagyot, de szerencsére a férfi érzi, hogy nincsen itt probléma egy szál se, így már csinálhat mindent a maga útján.
Csak egyet fogad el a felé nyújtott kezekből, stabilan megtartja karját, és először csak óvatosan ráhelyezi testsúlyát, majd fejét leengedi, és bal karját egyensúlyozásra használva egykezes kézenállásba igazítja magát. Halkan fújtat, ahogy a Medve elkezdi megemelni, hisz azért némi izommunkát megkövetel tőle ez a testtartás. Szívverése igen felgyorsult. Nem szokott a csapatmunkához, bár a Medvében teljes mértékben megbízik, hogy nem fogja leejteni. A spárga, ilyesmi innen már gyerekjáték, így azzal nem is vacakol.
A férfi mégis kicsikar belőle egy rövid nevetést a megjegyzésével, bár tudja, hogy ez elvileg nem tesz jót a hangjának. Annak idején Tommal órákon át beszélt, fejjel lefelé lógva egy gerendáról, miközben az öreg szitkozódott alatta, így nem aggódik.
Aztán a Medve úgy dönt, hogy megdobja. Ezt az ötletet csupán egy széles, fogvillantó mosollyal díjazza, mielőtt elrugaszkodna a férfi karjáról. A hátra szaltó sem maradhat ki a gyakorlatból, így a Medvével szemben érkezik le, ám testében még sok a lendület, így nem is áll meg itt, hanem ismét egy híd következik, és egy gyors flickkel zárja a mozdulatsort.
Elégedetten áll meg egy pillanatra, a felegyenesedés után, fúj egyet, de nem szuszog, nincs még kimerülve. Szórakozottan vigyorog, mint a vad alma a férfire.*
- Ilyen varjúvadászt sem láttál még, lefogadom! Ahogy nekem sem volt még dolgom ilyen Medvével - *teszi hozzá, bár szájából kissé talán furcsán hathatnak az elismeréssel csendülő szavak.*
*A Medve monológját szótlanul hallgatja. Sosem élt másként. Oda ment, ahová kedve szottyant, azt evett, amit akart, akkor pihent, amikor akart, és akkor vadászott, amikor akart. Nem volt semmi kényszer, nem volt benne erőlködés. A férfiakat meg kerüli, mert ösztöne ezt súgja neki, és mert elfogja az undor, hogyha az olyan gyenge hímekre gondol, akik férfinak merik nevezni magukat. Igazából, valóban vonzó, érdekes férfit nem látott még élete során, csupán halovány árnyakat. Hízelegni tudnak, kéjre éhesek, de nem állják meg a helyüket a ranglétrán felette, mert hiába próbálkoznak túljutni rajta, elég egy laza rúgás, és máris sírva mennek anyucihoz. Mint a Piperkőc. Az ilyeneknek meg csak gúny és megvetés jut osztályrészül a szemében.
A férfi dicsérő szavaira csupán szkeptikusan felhúzza a szemöldökét, majd elmosolyodik. Ilyet is kevesen mondanak róla, de nem firtatja.
Elégedett mosollyal nyugtázza, hogy a Medve nem ijedt meg a kihívástól. Szemében lelkesedés csillan, mert még ilyenre sem volt partnere soha. Sőt, néző közönsége sem nagyon. Akik látják az ilyen trükkjeit, ők általában másnapra halottak. Ez viszont így izgalmasnak ígérkezik, és még ha a Medve érintéssel is kezdte, akkor sem lehet rossz móka.
Meglepődik, hogy a férfi utána kap. Izmai megfeszülnek, hisz így mindkettőjük egyensúlya veszélybe kerülhet, és lehet, hogy tovább kell majd ugrania, hogy ne zúgjon nagyot, de szerencsére a férfi érzi, hogy nincsen itt probléma egy szál se, így már csinálhat mindent a maga útján.
Csak egyet fogad el a felé nyújtott kezekből, stabilan megtartja karját, és először csak óvatosan ráhelyezi testsúlyát, majd fejét leengedi, és bal karját egyensúlyozásra használva egykezes kézenállásba igazítja magát. Halkan fújtat, ahogy a Medve elkezdi megemelni, hisz azért némi izommunkát megkövetel tőle ez a testtartás. Szívverése igen felgyorsult. Nem szokott a csapatmunkához, bár a Medvében teljes mértékben megbízik, hogy nem fogja leejteni. A spárga, ilyesmi innen már gyerekjáték, így azzal nem is vacakol.
A férfi mégis kicsikar belőle egy rövid nevetést a megjegyzésével, bár tudja, hogy ez elvileg nem tesz jót a hangjának. Annak idején Tommal órákon át beszélt, fejjel lefelé lógva egy gerendáról, miközben az öreg szitkozódott alatta, így nem aggódik.
Aztán a Medve úgy dönt, hogy megdobja. Ezt az ötletet csupán egy széles, fogvillantó mosollyal díjazza, mielőtt elrugaszkodna a férfi karjáról. A hátra szaltó sem maradhat ki a gyakorlatból, így a Medvével szemben érkezik le, ám testében még sok a lendület, így nem is áll meg itt, hanem ismét egy híd következik, és egy gyors flickkel zárja a mozdulatsort.
Elégedetten áll meg egy pillanatra, a felegyenesedés után, fúj egyet, de nem szuszog, nincs még kimerülve. Szórakozottan vigyorog, mint a vad alma a férfire.*
- Ilyen varjúvadászt sem láttál még, lefogadom! Ahogy nekem sem volt még dolgom ilyen Medvével - *teszi hozzá, bár szájából kissé talán furcsán hathatnak az elismeréssel csendülő szavak.*
2205. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-11-09 11:58:29
Üzenet elküldve: 2013-11-09 11:58:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
// Megszólít az Éjszaka - második felvonás //
*A lány jót nevet Moy viccén, ami pont egy olyan embert ír le, aki spórol a szavakkal és a dícséretekkel. A vicc apropója valószínűleg nem esett le neki, de nem is baj. Moy azért mondta ezt el így, mert így akarta. Ha a Varjúvadász értette volna, akkor talán nem nevetett volna, most viszont jól szórakozik és ez is megteszi. Moynak az számít, hogy hasson az emberekre.
A fiatal leányzó nagyon határozottan ellenkezik. Egyszerűen nem tudja elképzelni, hogy máshogy is lehet. Rossz példákat látott és azokból indul ki.*
- Persze, hogy egyedül nem lehet! Épp ez a lényeg. Nem is arról beszélek, amikor úgy telnek el évtizedek, hogy csak a kényszer tartja egymás mellett a férfit és a nőt. Ha így gondolnám, akkor nem itt lennék, hanem az első szerelmem oldalán, ki tudja, merre a világban. Én csak azt mondom, hogy adj egy lehetőséget a szívednek. Ha két nap lesz, akkor annyi, de az csodás két nap. Nem minden történik ugyanúgy. Én se hittem volna soha, hogy egy éjszakán keresztül kártyázni és beszélgetni fogok egy varjúvadásszal, akinek vannak értelmes gondolatai és szót lehet érteni vele.
*Moy tudja, hogy a lány nagyon határozott jellem, de ahogy a lónál is megingott egy kissé, talán ebben a témában is sikerül benne elültetni a kételyt. A csírát, ami ha kinő, akkor a Varjúvadásznak lehetnek igazán boldog napjai. Moynak ez nem kötelesség, de még csak nem is érdek. Egyszerűen csak megsajnálta ezt a lányt, akit a hányatott sors olyanná tett, mint a sivatag kaktuszai.
Amíg Moy tornászik, a Varjúvadász is bedobja magát. Tökéletes hidat csinál a padon és karcsú testét kiegyenesítve kézenállást produkál. A férfi elégedetten nézi, majd a pörgést és a padra visszaérkezést szintén. A lány még a nyelvét is kinyújtja. Ő itt most versenyezni akar és nem szeretne alulmaradni. Nem is fog, nagyjából egyenrangú partnernek látja a férfi, ha nem jobbnak, mint ő maga.*
- Azt látom. Hát akkor kard ki kard!*szól, hogy benne van a versenyben.
Az érintéstől mintha egy kicsit megijedne a lány. Moy fején megint az fut végig, hogy nincs ehhez hozzászokva. Nincs hozzászokva ahhoz, hogy aki hozzáér, az nem ellene harcol és nem a ruhája alatt rejlő kincseket akarná önkényesen megkaparintani, hanem örömet akar neki szerezni. Ugyanis ez a célja azzal, hogy bevonja a tornába. A lány kibújik a fogásból. Könnyen megteheti, mivel Moy nem szorítja nagyon. Kényszeríteni nem akarja.
A verseny egy meglepő fordulattal folytatódik. A Varjúvadász felugrik Moy bal vállára. A férfi önkéntelenül is odakap, de hamar meglátja, hogy erre semmi szükség. A lány kitűnően egyensúlyoz és fél lábról feláll. Nem nehéz, légies, könnyű lányka. Moy nevetve tartja oda a tenyereit, hogy a lány rájuk támaszkodjon és csináljon egy kézenállást. Ha ez megvan, akkor lassan és óvatosan feltolja a karjait. Így egy emberi oszlopot alkothatnak itt a főtér közepén a pad előtt, ahogy Moy feltartott kezén a lány egyenes tartásban tornászik.*
- Ez az, Varjúvadász! Mutasd a talpadat az égnek!
*Moy teljesen beindul ettől. Már a következő gyakorlaton gondolkozik, amit a lánnyal együtt csinálhat. Meglepődne, ha a lány elfogadná a segítséget a lejutásban. Azt is csak gyengeségnek találná, úgyhogy biztos benne, hogy innen is le akar ugrani. Jöhet a következő próba. Lejjebb ereszti a karjait és egy gyors, de pontos mozdulattal feldobja a levegőbe a lányt, figyelve arra, hogy az egyensúlyából ne ejtse ki. Onnan akár szaltóval is leérkezhet, ha elég ügyes. Moy szerint pedig elég ügyes.*
*A lány jót nevet Moy viccén, ami pont egy olyan embert ír le, aki spórol a szavakkal és a dícséretekkel. A vicc apropója valószínűleg nem esett le neki, de nem is baj. Moy azért mondta ezt el így, mert így akarta. Ha a Varjúvadász értette volna, akkor talán nem nevetett volna, most viszont jól szórakozik és ez is megteszi. Moynak az számít, hogy hasson az emberekre.
A fiatal leányzó nagyon határozottan ellenkezik. Egyszerűen nem tudja elképzelni, hogy máshogy is lehet. Rossz példákat látott és azokból indul ki.*
- Persze, hogy egyedül nem lehet! Épp ez a lényeg. Nem is arról beszélek, amikor úgy telnek el évtizedek, hogy csak a kényszer tartja egymás mellett a férfit és a nőt. Ha így gondolnám, akkor nem itt lennék, hanem az első szerelmem oldalán, ki tudja, merre a világban. Én csak azt mondom, hogy adj egy lehetőséget a szívednek. Ha két nap lesz, akkor annyi, de az csodás két nap. Nem minden történik ugyanúgy. Én se hittem volna soha, hogy egy éjszakán keresztül kártyázni és beszélgetni fogok egy varjúvadásszal, akinek vannak értelmes gondolatai és szót lehet érteni vele.
*Moy tudja, hogy a lány nagyon határozott jellem, de ahogy a lónál is megingott egy kissé, talán ebben a témában is sikerül benne elültetni a kételyt. A csírát, ami ha kinő, akkor a Varjúvadásznak lehetnek igazán boldog napjai. Moynak ez nem kötelesség, de még csak nem is érdek. Egyszerűen csak megsajnálta ezt a lányt, akit a hányatott sors olyanná tett, mint a sivatag kaktuszai.
Amíg Moy tornászik, a Varjúvadász is bedobja magát. Tökéletes hidat csinál a padon és karcsú testét kiegyenesítve kézenállást produkál. A férfi elégedetten nézi, majd a pörgést és a padra visszaérkezést szintén. A lány még a nyelvét is kinyújtja. Ő itt most versenyezni akar és nem szeretne alulmaradni. Nem is fog, nagyjából egyenrangú partnernek látja a férfi, ha nem jobbnak, mint ő maga.*
- Azt látom. Hát akkor kard ki kard!*szól, hogy benne van a versenyben.
Az érintéstől mintha egy kicsit megijedne a lány. Moy fején megint az fut végig, hogy nincs ehhez hozzászokva. Nincs hozzászokva ahhoz, hogy aki hozzáér, az nem ellene harcol és nem a ruhája alatt rejlő kincseket akarná önkényesen megkaparintani, hanem örömet akar neki szerezni. Ugyanis ez a célja azzal, hogy bevonja a tornába. A lány kibújik a fogásból. Könnyen megteheti, mivel Moy nem szorítja nagyon. Kényszeríteni nem akarja.
A verseny egy meglepő fordulattal folytatódik. A Varjúvadász felugrik Moy bal vállára. A férfi önkéntelenül is odakap, de hamar meglátja, hogy erre semmi szükség. A lány kitűnően egyensúlyoz és fél lábról feláll. Nem nehéz, légies, könnyű lányka. Moy nevetve tartja oda a tenyereit, hogy a lány rájuk támaszkodjon és csináljon egy kézenállást. Ha ez megvan, akkor lassan és óvatosan feltolja a karjait. Így egy emberi oszlopot alkothatnak itt a főtér közepén a pad előtt, ahogy Moy feltartott kezén a lány egyenes tartásban tornászik.*
- Ez az, Varjúvadász! Mutasd a talpadat az égnek!
*Moy teljesen beindul ettől. Már a következő gyakorlaton gondolkozik, amit a lánnyal együtt csinálhat. Meglepődne, ha a lány elfogadná a segítséget a lejutásban. Azt is csak gyengeségnek találná, úgyhogy biztos benne, hogy innen is le akar ugrani. Jöhet a következő próba. Lejjebb ereszti a karjait és egy gyors, de pontos mozdulattal feldobja a levegőbe a lányt, figyelve arra, hogy az egyensúlyából ne ejtse ki. Onnan akár szaltóval is leérkezhet, ha elég ügyes. Moy szerint pedig elég ügyes.*
2204. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-11-09 10:18:17
Üzenet elküldve: 2013-11-09 10:18:17
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
// Megszólít az Éjszaka - második felvonás //
*Szélesen elvigyorodik a Medve által elcitált viccen. El tudja képzelni a jelenetet, és a mogorva törp arcát is. Rövid kacagást vált ki belőle a jól megszerkesztett, néhány mondat, ám hamar elhal a Szegénynegyed sikátorai között.
Egy idő után ismét felülkerekednek rajta régi, jó megszokásai. Az árnyak közé siklik, mindig a lehető legkevesebb fényen áthaladva. A koszlott falak közé olvad, talpa alatt nem csikorognak a vakolatdarabok, és a kavicsok. Tudja, hogy a Medve itt van, tudja, hogy a Medve tudja, hogy ő is itt van, mégis a megszokás nagyúr. Élvezettel hódol neki.
Gúnyosan mosolyodik el a Medve szavaira, ahogy próbálja meggyőzni arról, hogy még lehet szerelmes. Megcsóválja a fejét, és a férfira emeli tekintetét. Arcán kissé talán elnéző már a cinizmus.*
- Kopogtasson. Nem fogok időt és energiát fecsérelni valamire, amit nem lehet egyedül véghezvinni. Különben is. Aki azt állítja, hogy évtizedek óta szerelmes, az hazudik. Minden éjjel tele van a város kurvát hajtó férjekkel, és nem kétlem, hogy az asszony otthon ugyan ezt csinálja - *megrántja a vállát.* - Értelmetlen. Időigényes. Gyengeség.
*Szögezi le a három alappillért, ami miatt eszébe nem jutna férfire nézni. Arról nem is beszélve, ahhoz, hogy valaki szerelmes legyen, meg kell hogy mozgassák. Legalább is, így hallotta. Mélységeiben még senkinek nem sikerült átmozgatni az ő kis lelki világát, és nem is nagyon hisz benne, hogy bárki képes ilyesmire.
Őrjáratozása közben érdeklődve figyeli a Medvét, ahogy megindul egy pad felé, ezúttal megválva a fegyvereitől is. Egy pillanatra megáll, figyeli a férfit, aztán mikor rájön, hogy mire is készül, feléled benne is a versenyszellem. Ezt azért már csak mégsem hagyja! A tigris bukfencet még elnézte, de most már megelégelte ezt a történetet. Persze, ennek is csak akkor van értelme, hogyha a Medve látja.
Úgy időzíti mozgását, hogy a pad széléhez éren, mikor a férfi felállt. Hátat fordít a karfának, majd egy lendületes mozdulattal elkezdi gerincét görbíteni, tenyerei a karfán landolnak, biztos fogást találva a dekoráció réseiben, hídban. Lábait lassan, fokozatosan emeli fel az ülőfelületről, és csigolyáról csigolyára egyenesíti ki testét, kézenállásig.
Egy pillanatig itt megáll, majd tovább engedi legelé a lábát, hasizomból, mintha innen akarna földet érni, majd hirtelen ellöki magát a karáról, lábát kinyújtja, és lendületét kihasználva, saját tengelye körül pördül a levegőben. A pad ülőfelületére érkezik, páros lábbal, a Medvének háttal.
Fél mosollyal fordul a férfi felé, két kezét leporolva, majd összefonva mellkasa előtt.*
- Nem csak neked megy ám! - *cukkolja a férfit, nyelvét kinyújtva.
Mikor a Medve odalép mellé, és tenyereit a vállára rakja, megdermed, és kissé meglepetten pillant a mancsok irányába. Erre nem volt felkészülve, nem szokott ő az érintéshez. Ám az ötlet tetszik neki, bár őt aztán csak úgy nem fogják emelgetni.
Könnyed mozdulattal siklik ki a tenyerek alól, és ugrik fel a férfi bal vállára. Nem fél attól, hogy a férfi megrogyik a súlya alatt, alig lehet fél mázsa, ennél a fegyverei minden bizonnyal súlyosabbak. Jobb lábát terheli, a ballal csak egyensúlyoz, ahogy guggolásból felegyenesedik, és a Medve keze felé nyúl.*
- Adod, vagy én másszak el odáig? - *cukkolja tovább a férfit.
Csak, hogy érezze a másik, hogy emberére akadt.*
*Szélesen elvigyorodik a Medve által elcitált viccen. El tudja képzelni a jelenetet, és a mogorva törp arcát is. Rövid kacagást vált ki belőle a jól megszerkesztett, néhány mondat, ám hamar elhal a Szegénynegyed sikátorai között.
Egy idő után ismét felülkerekednek rajta régi, jó megszokásai. Az árnyak közé siklik, mindig a lehető legkevesebb fényen áthaladva. A koszlott falak közé olvad, talpa alatt nem csikorognak a vakolatdarabok, és a kavicsok. Tudja, hogy a Medve itt van, tudja, hogy a Medve tudja, hogy ő is itt van, mégis a megszokás nagyúr. Élvezettel hódol neki.
Gúnyosan mosolyodik el a Medve szavaira, ahogy próbálja meggyőzni arról, hogy még lehet szerelmes. Megcsóválja a fejét, és a férfira emeli tekintetét. Arcán kissé talán elnéző már a cinizmus.*
- Kopogtasson. Nem fogok időt és energiát fecsérelni valamire, amit nem lehet egyedül véghezvinni. Különben is. Aki azt állítja, hogy évtizedek óta szerelmes, az hazudik. Minden éjjel tele van a város kurvát hajtó férjekkel, és nem kétlem, hogy az asszony otthon ugyan ezt csinálja - *megrántja a vállát.* - Értelmetlen. Időigényes. Gyengeség.
*Szögezi le a három alappillért, ami miatt eszébe nem jutna férfire nézni. Arról nem is beszélve, ahhoz, hogy valaki szerelmes legyen, meg kell hogy mozgassák. Legalább is, így hallotta. Mélységeiben még senkinek nem sikerült átmozgatni az ő kis lelki világát, és nem is nagyon hisz benne, hogy bárki képes ilyesmire.
Őrjáratozása közben érdeklődve figyeli a Medvét, ahogy megindul egy pad felé, ezúttal megválva a fegyvereitől is. Egy pillanatra megáll, figyeli a férfit, aztán mikor rájön, hogy mire is készül, feléled benne is a versenyszellem. Ezt azért már csak mégsem hagyja! A tigris bukfencet még elnézte, de most már megelégelte ezt a történetet. Persze, ennek is csak akkor van értelme, hogyha a Medve látja.
Úgy időzíti mozgását, hogy a pad széléhez éren, mikor a férfi felállt. Hátat fordít a karfának, majd egy lendületes mozdulattal elkezdi gerincét görbíteni, tenyerei a karfán landolnak, biztos fogást találva a dekoráció réseiben, hídban. Lábait lassan, fokozatosan emeli fel az ülőfelületről, és csigolyáról csigolyára egyenesíti ki testét, kézenállásig.
Egy pillanatig itt megáll, majd tovább engedi legelé a lábát, hasizomból, mintha innen akarna földet érni, majd hirtelen ellöki magát a karáról, lábát kinyújtja, és lendületét kihasználva, saját tengelye körül pördül a levegőben. A pad ülőfelületére érkezik, páros lábbal, a Medvének háttal.
Fél mosollyal fordul a férfi felé, két kezét leporolva, majd összefonva mellkasa előtt.*
- Nem csak neked megy ám! - *cukkolja a férfit, nyelvét kinyújtva.
Mikor a Medve odalép mellé, és tenyereit a vállára rakja, megdermed, és kissé meglepetten pillant a mancsok irányába. Erre nem volt felkészülve, nem szokott ő az érintéshez. Ám az ötlet tetszik neki, bár őt aztán csak úgy nem fogják emelgetni.
Könnyed mozdulattal siklik ki a tenyerek alól, és ugrik fel a férfi bal vállára. Nem fél attól, hogy a férfi megrogyik a súlya alatt, alig lehet fél mázsa, ennél a fegyverei minden bizonnyal súlyosabbak. Jobb lábát terheli, a ballal csak egyensúlyoz, ahogy guggolásból felegyenesedik, és a Medve keze felé nyúl.*
- Adod, vagy én másszak el odáig? - *cukkolja tovább a férfit.
Csak, hogy érezze a másik, hogy emberére akadt.*
2203. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-11-08 21:17:11
Üzenet elküldve: 2013-11-08 21:17:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
// Megszólít az Éjszaka - második felvonás //
*Ez az ellentétek pillanata. Moy számára egyértelmű, hogy a közönség valamilyen egyértelmű jelét mutatja a tetszésnek, a Varjúvadász tekintetéből pedig az látszik, hogy neki az egyértelmű, hogy erre semmi szükség. Meglepődik, hogy a Medve tetszésnyilvánítást vár. Mégis megesik rajta a szíve és egy kedves mosollyal mondja, hogy "Persze!". Moynak ennyi elég is. Ezt elvárta és be is éri vele. Cserébe elmond még egy viccet.*
- A mogorva veterán törpöt megkérdezi a felesége hatvan évnyi együtt élés után, mikor már gyerekeik vannak, házuk és nyugodt életük: "Szeretsz még?" A törp így felel: "Asszony! Már az első találkozáskor megmondtam. Ha változik, szólok."
*Moy is ismeri az utat, bár már régen látta. Ha át lenne építve, akkor egy kicsit elveszhetne a házsorok között, de nincs ilyen gond. A lány még mindig úgy megy, szinte lopakodik, mint az elfek vagy a macskák. Halálos veszély lehet, ha valakit kiszemel magának. A kérdéssel a Medve megint belenyúlt valamibe, amibe nem kellett volna. A lány nem mond semmi csúnyát, nem küldi el őt az anyjába, de talán csak azért, mert megkedvelte. Az arcán látszik, hogy ezt a témát nem szereti. Pont olyan, mint amikor a macska területére egy másik érkezik és a régi "tulaj" vicsorít rá. Hihetetlen, hogy mennyire macskaszerű ez a lány, gondolja magában Moy. A válasz rövid és egyértelmű. Nem ismeri a szerelmet és nem is tudja elképzelni, hogy ő is átélhet olyan csodákat, mint mások.*
- Ó, nem kell ám azt gondolni, hogy örökké tart. Az tényleg tündérmese. Lehet, hogy évtizedek vagy csak hónapok, de hidd el nekem, létezik. És amíg nem élted meg, addig persze hogy nem hiszel benne. Akármilyen tüskés is vagy, hozzád is bekopoghat egyszer.
*Moy látja, hogy a lány mennyit megtesz azért, hogy őt ne szeressék. Mintha tényleg nem érdekelné, nem lenne rá szüksége. Ez persze nem igaz, mindenkinek szüksége van rá, akárhogy tagadja is és akármit mesél is be magának helyette. Nem két perc ezen változtatni, de ha van rá esély, hogy felnyitja a szemeit és megismer valami csodálatosat a lány, akkor Moy szívesen segít neki ebben.
Amíg nézi a szökőkutat, a Varjúvadász eltűnik. A férfi elmerül az építmény bámulásában.*
"Csodálatos! Alul-fölö víz és milyen gyönyörű! Mint egy gyémánt, amit állandóan mosnak!"
*Oda is megy, lehajol és a káván megtámaszkodva belemártja az ujját a kristálytiszta vízbe, ami elkezd fodrozódni. Leül a kút szélére. Nem tart attól, hogy a nadrágja átázik. Egy medveszőr ruha strapabíróbb ennél. Nézi az embereket, aki már csak kis számban, de még jönnek-mennek. A város bejáratánál őrök állnak, ahogy régen is. Az egyik bátyja is városőr lett, mint megtudta. Holnap meg kell keresni, ahogy az apját is a templomban. Vádnorok is érkeznek a késői órán, de indulnak is. Az istállóból egy elf nő vezet ki egy szép pej lovat. Megpaskolja, felugrik rá olyan könnyedén, ahogy csak az elfek tudnak és kilovagol a városból. Moynak eszébe jut, hogy a Varjúvadász is lovagolni akart. Lassan felocsúdik és a szemeivel keresni kezdi a lányt. Nagyon vicces, ahogy őrjáratozást játszik a padon lépkedve. Moy fantáziáját is megmozgatják ezek az ülőalkalmatosságok. Kőből vannak kifaragva és a díszekkel sem spóroltak az elkészítőik, de a férfit most nem ez érdekli. Feléled benne az artista, aki légtornászni akar. Odamegy egy másik padhoz. Most megválik a fegyvereitől, leteszi őket a pad alá. Az alkarvédőket is leveszi. Már a tigrisbukfencnél is megnyomta egy kicsit a karját velük, úgyhogy most megválik tőlük, ezek is a fegyverek mellé kerülnek. A lapocskákból álló vért elég rugalmas, az nem fogja zavarni.
Egy ilyen pad még az súlyát is elbírja, úgyhogy most beveti magát. Körülnéz, hogy senki nem áll-e itt, aki útban lenne. Nagy hely kell, de most az éjszaka közepén szerencsére van is. Odaáll a pad elé, két kézzel rátámaszkodik széles tartásban és előredől. A testsúlyát egyre előrébb helyezi és a lábait lassan felemeli. Mikor már kézenállásban magasodik a padon, akkor változtat a testtartásán. A bal karjáról leveszi a terhelést és ki is emeli azt oldalra. Már csak a jobbján támaszkodik. A lábaival terpeszt csinál, majd spárgát, egymás mellett rakosgatva a lábait. A végén egy nagy felfelé rúgást kivitelez páros lábbal és a törzsét megemelve guggoló pózt vesz fel már a levegőben, a kövezett térre pedig már páros lábbal érkezik meg. Kifújja magát. Nagyon élvezi ezt. Ha van szabad tér, mindig szokott valami ilyesmit csinálni. A támla miatt ezen a padon nem lehet olyanokat, mint a korláton vagy egy paripa hátán, de ez is rettenetesen jól esett neki.
Odamegy a Varjúvadászhoz és megfogja őt a két vállánál fogva, hogy a nyakába rakja.*
- Csinálunk egy olyat, hogy kitartalak a tenyereimen?
*Ez az ellentétek pillanata. Moy számára egyértelmű, hogy a közönség valamilyen egyértelmű jelét mutatja a tetszésnek, a Varjúvadász tekintetéből pedig az látszik, hogy neki az egyértelmű, hogy erre semmi szükség. Meglepődik, hogy a Medve tetszésnyilvánítást vár. Mégis megesik rajta a szíve és egy kedves mosollyal mondja, hogy "Persze!". Moynak ennyi elég is. Ezt elvárta és be is éri vele. Cserébe elmond még egy viccet.*
- A mogorva veterán törpöt megkérdezi a felesége hatvan évnyi együtt élés után, mikor már gyerekeik vannak, házuk és nyugodt életük: "Szeretsz még?" A törp így felel: "Asszony! Már az első találkozáskor megmondtam. Ha változik, szólok."
*Moy is ismeri az utat, bár már régen látta. Ha át lenne építve, akkor egy kicsit elveszhetne a házsorok között, de nincs ilyen gond. A lány még mindig úgy megy, szinte lopakodik, mint az elfek vagy a macskák. Halálos veszély lehet, ha valakit kiszemel magának. A kérdéssel a Medve megint belenyúlt valamibe, amibe nem kellett volna. A lány nem mond semmi csúnyát, nem küldi el őt az anyjába, de talán csak azért, mert megkedvelte. Az arcán látszik, hogy ezt a témát nem szereti. Pont olyan, mint amikor a macska területére egy másik érkezik és a régi "tulaj" vicsorít rá. Hihetetlen, hogy mennyire macskaszerű ez a lány, gondolja magában Moy. A válasz rövid és egyértelmű. Nem ismeri a szerelmet és nem is tudja elképzelni, hogy ő is átélhet olyan csodákat, mint mások.*
- Ó, nem kell ám azt gondolni, hogy örökké tart. Az tényleg tündérmese. Lehet, hogy évtizedek vagy csak hónapok, de hidd el nekem, létezik. És amíg nem élted meg, addig persze hogy nem hiszel benne. Akármilyen tüskés is vagy, hozzád is bekopoghat egyszer.
*Moy látja, hogy a lány mennyit megtesz azért, hogy őt ne szeressék. Mintha tényleg nem érdekelné, nem lenne rá szüksége. Ez persze nem igaz, mindenkinek szüksége van rá, akárhogy tagadja is és akármit mesél is be magának helyette. Nem két perc ezen változtatni, de ha van rá esély, hogy felnyitja a szemeit és megismer valami csodálatosat a lány, akkor Moy szívesen segít neki ebben.
Amíg nézi a szökőkutat, a Varjúvadász eltűnik. A férfi elmerül az építmény bámulásában.*
"Csodálatos! Alul-fölö víz és milyen gyönyörű! Mint egy gyémánt, amit állandóan mosnak!"
*Oda is megy, lehajol és a káván megtámaszkodva belemártja az ujját a kristálytiszta vízbe, ami elkezd fodrozódni. Leül a kút szélére. Nem tart attól, hogy a nadrágja átázik. Egy medveszőr ruha strapabíróbb ennél. Nézi az embereket, aki már csak kis számban, de még jönnek-mennek. A város bejáratánál őrök állnak, ahogy régen is. Az egyik bátyja is városőr lett, mint megtudta. Holnap meg kell keresni, ahogy az apját is a templomban. Vádnorok is érkeznek a késői órán, de indulnak is. Az istállóból egy elf nő vezet ki egy szép pej lovat. Megpaskolja, felugrik rá olyan könnyedén, ahogy csak az elfek tudnak és kilovagol a városból. Moynak eszébe jut, hogy a Varjúvadász is lovagolni akart. Lassan felocsúdik és a szemeivel keresni kezdi a lányt. Nagyon vicces, ahogy őrjáratozást játszik a padon lépkedve. Moy fantáziáját is megmozgatják ezek az ülőalkalmatosságok. Kőből vannak kifaragva és a díszekkel sem spóroltak az elkészítőik, de a férfit most nem ez érdekli. Feléled benne az artista, aki légtornászni akar. Odamegy egy másik padhoz. Most megválik a fegyvereitől, leteszi őket a pad alá. Az alkarvédőket is leveszi. Már a tigrisbukfencnél is megnyomta egy kicsit a karját velük, úgyhogy most megválik tőlük, ezek is a fegyverek mellé kerülnek. A lapocskákból álló vért elég rugalmas, az nem fogja zavarni.
Egy ilyen pad még az súlyát is elbírja, úgyhogy most beveti magát. Körülnéz, hogy senki nem áll-e itt, aki útban lenne. Nagy hely kell, de most az éjszaka közepén szerencsére van is. Odaáll a pad elé, két kézzel rátámaszkodik széles tartásban és előredől. A testsúlyát egyre előrébb helyezi és a lábait lassan felemeli. Mikor már kézenállásban magasodik a padon, akkor változtat a testtartásán. A bal karjáról leveszi a terhelést és ki is emeli azt oldalra. Már csak a jobbján támaszkodik. A lábaival terpeszt csinál, majd spárgát, egymás mellett rakosgatva a lábait. A végén egy nagy felfelé rúgást kivitelez páros lábbal és a törzsét megemelve guggoló pózt vesz fel már a levegőben, a kövezett térre pedig már páros lábbal érkezik meg. Kifújja magát. Nagyon élvezi ezt. Ha van szabad tér, mindig szokott valami ilyesmit csinálni. A támla miatt ezen a padon nem lehet olyanokat, mint a korláton vagy egy paripa hátán, de ez is rettenetesen jól esett neki.
Odamegy a Varjúvadászhoz és megfogja őt a két vállánál fogva, hogy a nyakába rakja.*
- Csinálunk egy olyat, hogy kitartalak a tenyereimen?
2202. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-11-08 20:33:19
Üzenet elküldve: 2013-11-08 20:33:19
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
// Megszólít az Éjszaka - második felvonás //
*Megrántja a vállát, a férfi megállapítására, ám ezúttal egy kellemes mosoly is vegyül hozzá. Sosem értett jól ahhoz, hogyan kell kizökkenteni másokat. Inkább reagálni tud a váratlan helyzetekre. Bár most ez így adódott.*
- Nem hiszem - *jegyzi meg, bár őszintén nem érdekli a kérdés. A trükk annál inkább.
Szó nélkül állna fel a trükk mellől, bár élvezte, tetszett, jó volt. A lapokat gyakorlott mozdulattal csúsztatja egymás mellé, gondosan elrendezve. Szereti őket, ez látszik a mozdulatain, bár nem bábáskodik túlzott mértékben felettük. A férfi kérdésére, hogy tetszett-e, feltekint.
Kissé meglepetten pislog a szinte könyörgő arckifejezésre. Nem tudja hova tenni egy ideig. Ilyet még csak rémült emberek arcán látott, bár a Medve egyértelműen nem rémült.
Dicséretet akar.
Beletelik egy fél percbe mire felszínre fúrja magát ez a gondolat. Könnyed mosoly siklik arcára, ezúttal ki is villannak szép, fehér fogai.*
- Persze! - *hangsúlyában némi „de hiszen ez egyértelmű!” él vegyül. Nem is érti, hogy a Medve miért nem értette, hogy neki nagyon is tetszett a kis játék.
Ha nem tetszik neki, megmondja. Ő már csak ilyen.
Elégedett mosollyal, fejét kissé felvetve nyugtázza, hogy a férfi utána indul, így felveszi szokásos, dinamikus tempóját. A Medve ismét szembesülhet a ténnyel, hogy mennyire nesztelenül tud közlekedni ma esti partnere.
Magabiztosan vezeti át a másikat a Szegénynegyed sikátorlabirintusában. Pontosan tudja, hogy merre vezet a legrövidebb t a szökőkúthoz, és most, hogy céljuk van, nem teketóriázik. Persze, van, amikor megbízás közben kerülőutat kell tenni, de alapvetően nem szokott csellengeni. Csak ha unatkozik. Gyűlöl cél nélkül tengeni-lengeni.
Érdeklődve emeli tekintetét a Medvére, mikor az megszólítja, ám a kérdésre kissé összeráncolja a szemöldökét. Ajkára cinikus félmosoly költözik, orrháta ráncolt a nemtetszéstől, majd nem kevéssé gúnyos hangon megjegyzi.*
- Sosem hittem a tündérmesékben - *ennyivel zárja is a témát.
Ezen nagyon nincs mit beszélni. Ostobaság. El tudja képzelni, hogy a szerelem létezik, persze. De hogy nem az ő életében, abban teljes mértékben biztos. Nem is tudja, miként kellene megközelíteni ezt a kérdést. A vágyat érzi, ismeri, nem kedveli. Frusztráló, feszélyező. Bár az is tény, ritkán kell vele megbirkóznia. Kevés férfi van rá hatással. Ez így jó. Világ életében magányos jellem volt. Nincs szüksége másokra sem éjjel, sem nappal, főleg nem a vadászatok alkalmával.
A Medve. Ő remek társaság, bár az idő el fogja mosni őt is, mint megannyi lényt az életéből, aki remek társaság volt. Norahna, az Úrhölgy, a kóbor eb… Nyomot hagynak, mely az idő múlásával megszépül, és megmarad egy kártyalap formájában, melyet az erszényében hord. Férfi még ilyen nem volt, bár azt felismeri, hogy a Medve lesz az első, akire évek múltán is mosollyal fog visszagondolni.
A többi ostoba pedig. Vállrándításra sem érdemesek, nem hogy szóra!
Kiérnek a főtérre. Őt sosem tudta lenyűgözni a látvány, ám ötven esztendő távlatából valószínűleg kissé máshogy hat, mint a rendszeres szemlélőnek. Csicsás, egyszerűen.
De nem rondít bele a Medve élményébe. Hagyja, hogy elmerüljön az emlékek tengerében. Eltávolodik az oldaláról, hangtalan. Tudja, hogy az ilyen pillanatokat hagyni kell, hagyni kell, hogy megéljék. Gyűlöli, mikor nosztalgiázás közben zavarják meg.
Egy padhoz tér, könnyed ugrással terem rajta. Unott monotóniába süppedve kezd lépdelni rajta fel s alá, akár az óramű, pontosan hármat lépve, majd lendületből, lábujjhegyen fordulva, és ismét három lépés.
Mozgása magabiztos. Hisz a gerendák között is mozog valahogy. Azaz igazi tánc!*
*Megrántja a vállát, a férfi megállapítására, ám ezúttal egy kellemes mosoly is vegyül hozzá. Sosem értett jól ahhoz, hogyan kell kizökkenteni másokat. Inkább reagálni tud a váratlan helyzetekre. Bár most ez így adódott.*
- Nem hiszem - *jegyzi meg, bár őszintén nem érdekli a kérdés. A trükk annál inkább.
Szó nélkül állna fel a trükk mellől, bár élvezte, tetszett, jó volt. A lapokat gyakorlott mozdulattal csúsztatja egymás mellé, gondosan elrendezve. Szereti őket, ez látszik a mozdulatain, bár nem bábáskodik túlzott mértékben felettük. A férfi kérdésére, hogy tetszett-e, feltekint.
Kissé meglepetten pislog a szinte könyörgő arckifejezésre. Nem tudja hova tenni egy ideig. Ilyet még csak rémült emberek arcán látott, bár a Medve egyértelműen nem rémült.
Dicséretet akar.
Beletelik egy fél percbe mire felszínre fúrja magát ez a gondolat. Könnyed mosoly siklik arcára, ezúttal ki is villannak szép, fehér fogai.*
- Persze! - *hangsúlyában némi „de hiszen ez egyértelmű!” él vegyül. Nem is érti, hogy a Medve miért nem értette, hogy neki nagyon is tetszett a kis játék.
Ha nem tetszik neki, megmondja. Ő már csak ilyen.
Elégedett mosollyal, fejét kissé felvetve nyugtázza, hogy a férfi utána indul, így felveszi szokásos, dinamikus tempóját. A Medve ismét szembesülhet a ténnyel, hogy mennyire nesztelenül tud közlekedni ma esti partnere.
Magabiztosan vezeti át a másikat a Szegénynegyed sikátorlabirintusában. Pontosan tudja, hogy merre vezet a legrövidebb t a szökőkúthoz, és most, hogy céljuk van, nem teketóriázik. Persze, van, amikor megbízás közben kerülőutat kell tenni, de alapvetően nem szokott csellengeni. Csak ha unatkozik. Gyűlöl cél nélkül tengeni-lengeni.
Érdeklődve emeli tekintetét a Medvére, mikor az megszólítja, ám a kérdésre kissé összeráncolja a szemöldökét. Ajkára cinikus félmosoly költözik, orrháta ráncolt a nemtetszéstől, majd nem kevéssé gúnyos hangon megjegyzi.*
- Sosem hittem a tündérmesékben - *ennyivel zárja is a témát.
Ezen nagyon nincs mit beszélni. Ostobaság. El tudja képzelni, hogy a szerelem létezik, persze. De hogy nem az ő életében, abban teljes mértékben biztos. Nem is tudja, miként kellene megközelíteni ezt a kérdést. A vágyat érzi, ismeri, nem kedveli. Frusztráló, feszélyező. Bár az is tény, ritkán kell vele megbirkóznia. Kevés férfi van rá hatással. Ez így jó. Világ életében magányos jellem volt. Nincs szüksége másokra sem éjjel, sem nappal, főleg nem a vadászatok alkalmával.
A Medve. Ő remek társaság, bár az idő el fogja mosni őt is, mint megannyi lényt az életéből, aki remek társaság volt. Norahna, az Úrhölgy, a kóbor eb… Nyomot hagynak, mely az idő múlásával megszépül, és megmarad egy kártyalap formájában, melyet az erszényében hord. Férfi még ilyen nem volt, bár azt felismeri, hogy a Medve lesz az első, akire évek múltán is mosollyal fog visszagondolni.
A többi ostoba pedig. Vállrándításra sem érdemesek, nem hogy szóra!
Kiérnek a főtérre. Őt sosem tudta lenyűgözni a látvány, ám ötven esztendő távlatából valószínűleg kissé máshogy hat, mint a rendszeres szemlélőnek. Csicsás, egyszerűen.
De nem rondít bele a Medve élményébe. Hagyja, hogy elmerüljön az emlékek tengerében. Eltávolodik az oldaláról, hangtalan. Tudja, hogy az ilyen pillanatokat hagyni kell, hagyni kell, hogy megéljék. Gyűlöli, mikor nosztalgiázás közben zavarják meg.
Egy padhoz tér, könnyed ugrással terem rajta. Unott monotóniába süppedve kezd lépdelni rajta fel s alá, akár az óramű, pontosan hármat lépve, majd lendületből, lábujjhegyen fordulva, és ismét három lépés.
Mozgása magabiztos. Hisz a gerendák között is mozog valahogy. Azaz igazi tánc!*
2201. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2013-11-07 17:39:39
Üzenet elküldve: 2013-11-07 17:39:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
// Megszólít az Éjszaka - második felvonás //
- Ahogy mondod, Varjúvadász! Lehet bármilyen fürgeujjú az ember, ha nem figyel. A figyelem elterelése pedig egy másik tudomány, de látom, abban is gyakorlott vagy.*feleli a Medve egy sokat sejtető mosollyal.
Amikor az életéről mesél és arról, hogy gondolkodik a vele történtekről, a helyzetekről, amiket megélt, amiket látott, a lány is komolyabbá válik. Moyt nem lepné meg, ha a kis ajkakon kicsusszanna valami cinikus vélemény. A hölgyemény eddig nem spórolt az ilyesmivel. Most viszont hallgat. Ha őt nem dícsérték nagyon, valószínűleg ő sem szokott másokat. Szavakkal legalábbis nem. Tettek és mozdulatok mögé rejtve viszont meg lehet találni ennek a nyomait, mint például a mosolyában. Az elmesélteket érdeklődéssel hallgatja, de valami nem tetszik neki. A könyökét vakarja. Azon támaszkodott eddig, úgyhogy rá is férhet a mozgás. Krákog egyet a lány és Moy arra gondol, hogy valami felkavaró juthatott az eszébe. Nem hinné, hogy ő maga bosszantotta fel az élettörténetével, inkább csak felidézett valamit, amit a lány elnyom magában. Talán már nagyon régóta elnyomja és most jött a felszínre. Lehet ez például az is, hogy ő nem ismerte a szüleit, ahogy Moy gyerekei közül sem fogja sok. Furcsa gondolat jut az eszébe. Vicces, de szomorú is lehet.*
"Mi van, ha ő itt az én lányom? Ha a kikötőben az egyik élvezetes éjszakám nem maradt nyomtalan, de az anyja sem akarta és valahogy végül idekeveredett."
*Nem osztja meg a lánnyal, mire gondol. Lehet, hogy később sor kerül rá, de most talán még ő sem kész szembenézni ezzel a lehetőséggel. Sejti, hogy vannak ilyen gyerekei elszórtan a világban, akik ha nem is szülők nélkül, de vér szerinti apa nélkül, jó esetben legalább egy nevelőapa kezei alatt nőttek fel, eddig viszont eggyel sem találkozott. A kikötői szeretői közül is csak egy mondta eddig, hogy gyereke született tőle, azt a nőt viszont ismerték a városban. Nem volt neki gyereke, csak egy kis aranyat akart így kicsalni Moytól, ahogy már sok hasonló férfivel megtette.
Tágra nyílnak a szemei, majd összeszűkülnek, ahogy a majomról beszél a lány. A hajón látott majmok egész máshogy viselkedtek, de ők nem is cirkusziak voltak. A vadonban fogta be őket egy csapat zsoldos, hogy egy nemes udvarában legyenek kirakva vasrácsok között, mint az udvar díszei. Ha valakit mégis el tudtak kapni a rácsokon kersztül, az nem úszta meg olyasmivel, amit a lány mesél. Csontok törtek és folyt a vér. Hamar megtanulta az illető, hogy többet ne menjen a majomketrec közelébe.
A lány már azt is érdeklődve nézi, mikor a négy másik kártyát fordítja fel a férfi. Ez még nem olyan nagy trükk. Nem is lényeges, hogy ezek legyenek, de szerencséje volt, hogy csupa olyan jött ki, aminek már tudja a nevét. Ezzel színesíteni tudta az előadást. A végén, mikor Moy kitalálja, melyik lapot húzta a lány, a Varjúvadász egy elégedettséget mutató mosollyal nyugtázza, hogy tetszett neki a mutatvány. Nem mond semmit, nem kenyere a dícséret, már kinyilvánította. Moy szereti, ha tapsolnak, ámuldoznak vagy legalább néhány szóval méltatják. Egy kicsit csalódott most, hogy a lánytól ennyire telik. Felfogja, hogy ő máshogy gondolkodik, de örült volna legalább egy szónak. Meg is kérdezi, nem bírja ki szó nélkül. Ez a nagydarab, kissé tényleg medveszerű férfi most ártatlan, kérdő szemekkel néz az apró lányra:*
- Tetszett a mutatvány?
*A lány már pakolja is el a kártyákat és indulni készül. Figyelmes és feldobja, hogy menjenek a kúthoz. Az arcán örömmel vegyes kutakodás jelenik meg. Valamire kíváncsi, de még nem böki ki. Úgyis kijön belőle. Ha rejt is nagy titkokat, már egészen nyíltan viselkedett eddig és kérdezni sem rest.*
- Meg hát! Nagyon rég láttam, de emlékszem, milyen csodaszép. Azt mondtam, hogy mindig az újat keresem, most mégis itt vagyok a szülővárosomban. Azt hiszem, negyven év után el lehet mondani, hogy újdonság.
*Moy is feláll a ládáról. Ott hagyja, ahova húzta. Nem foglalkozik azzal, hogy minden a helyén legyen, sosem volt szokása az ilyesmi. Elindulnak és megint a szegénynegyed utcáin kell keresztülmenni. A főtérig egészen hosszú sétát tesznek meg. A férfi nem siet. Ráér és jó társaságban ráadásul az idő is gyorsan telik. Látszólag gyorsan. Az utcákat járva eszébe jut, hogy sokat játszott az itteni koldusgyerekekkel. Nem érdekelte, hogy ők nem kaptak normális nevelést, sőt néha ételt-italt sem és ezért máshogy gondolkodtak. Játszani velük is lehetet, sőt néha megosztotta velük az elemózsiáját is.
Megkérdez valamit a lánytól, amire kíváncsi és a lapok alapján van sejtése a válaszról:*
- Varjúvadász, te voltál már szerelmes? Azt láttam, hogy tudod, mi rejtőzik a férfinadrágok alatt. A Szerető képén elég jól érzékeltetted. De azt ismered-e, amikor kötődsz valakihez és várod, hogy újra lásd, aztán majd kiugrasz a bőrödből, mikor ismét találkoztok?
*Ha belegondol, ő maga még nem volt sokszor szerelmes. Ötven év alatt mások sokkal több kapcsolatot tudhatnak maguk mögött, de ezt nem darabszámra mérik. Kis fellángolások persze voltak, de olyan igazi nagy szerelem csak kettő. Azok is elmúltak. Miközben kíváncsian várja a lány válaszát, kiérnek a főtérre. Itt Moy megáll és meredten, tátott szájjal nézi a szökőkutat. Ha a lány most beszél hozzá, akkor meg sem fogja hallani. Gyerekkorában is imádta ezt a helyet és most, az esti fények között, negyven év elteltével még gyönyörűbb.*
- Ahogy mondod, Varjúvadász! Lehet bármilyen fürgeujjú az ember, ha nem figyel. A figyelem elterelése pedig egy másik tudomány, de látom, abban is gyakorlott vagy.*feleli a Medve egy sokat sejtető mosollyal.
Amikor az életéről mesél és arról, hogy gondolkodik a vele történtekről, a helyzetekről, amiket megélt, amiket látott, a lány is komolyabbá válik. Moyt nem lepné meg, ha a kis ajkakon kicsusszanna valami cinikus vélemény. A hölgyemény eddig nem spórolt az ilyesmivel. Most viszont hallgat. Ha őt nem dícsérték nagyon, valószínűleg ő sem szokott másokat. Szavakkal legalábbis nem. Tettek és mozdulatok mögé rejtve viszont meg lehet találni ennek a nyomait, mint például a mosolyában. Az elmesélteket érdeklődéssel hallgatja, de valami nem tetszik neki. A könyökét vakarja. Azon támaszkodott eddig, úgyhogy rá is férhet a mozgás. Krákog egyet a lány és Moy arra gondol, hogy valami felkavaró juthatott az eszébe. Nem hinné, hogy ő maga bosszantotta fel az élettörténetével, inkább csak felidézett valamit, amit a lány elnyom magában. Talán már nagyon régóta elnyomja és most jött a felszínre. Lehet ez például az is, hogy ő nem ismerte a szüleit, ahogy Moy gyerekei közül sem fogja sok. Furcsa gondolat jut az eszébe. Vicces, de szomorú is lehet.*
"Mi van, ha ő itt az én lányom? Ha a kikötőben az egyik élvezetes éjszakám nem maradt nyomtalan, de az anyja sem akarta és valahogy végül idekeveredett."
*Nem osztja meg a lánnyal, mire gondol. Lehet, hogy később sor kerül rá, de most talán még ő sem kész szembenézni ezzel a lehetőséggel. Sejti, hogy vannak ilyen gyerekei elszórtan a világban, akik ha nem is szülők nélkül, de vér szerinti apa nélkül, jó esetben legalább egy nevelőapa kezei alatt nőttek fel, eddig viszont eggyel sem találkozott. A kikötői szeretői közül is csak egy mondta eddig, hogy gyereke született tőle, azt a nőt viszont ismerték a városban. Nem volt neki gyereke, csak egy kis aranyat akart így kicsalni Moytól, ahogy már sok hasonló férfivel megtette.
Tágra nyílnak a szemei, majd összeszűkülnek, ahogy a majomról beszél a lány. A hajón látott majmok egész máshogy viselkedtek, de ők nem is cirkusziak voltak. A vadonban fogta be őket egy csapat zsoldos, hogy egy nemes udvarában legyenek kirakva vasrácsok között, mint az udvar díszei. Ha valakit mégis el tudtak kapni a rácsokon kersztül, az nem úszta meg olyasmivel, amit a lány mesél. Csontok törtek és folyt a vér. Hamar megtanulta az illető, hogy többet ne menjen a majomketrec közelébe.
A lány már azt is érdeklődve nézi, mikor a négy másik kártyát fordítja fel a férfi. Ez még nem olyan nagy trükk. Nem is lényeges, hogy ezek legyenek, de szerencséje volt, hogy csupa olyan jött ki, aminek már tudja a nevét. Ezzel színesíteni tudta az előadást. A végén, mikor Moy kitalálja, melyik lapot húzta a lány, a Varjúvadász egy elégedettséget mutató mosollyal nyugtázza, hogy tetszett neki a mutatvány. Nem mond semmit, nem kenyere a dícséret, már kinyilvánította. Moy szereti, ha tapsolnak, ámuldoznak vagy legalább néhány szóval méltatják. Egy kicsit csalódott most, hogy a lánytól ennyire telik. Felfogja, hogy ő máshogy gondolkodik, de örült volna legalább egy szónak. Meg is kérdezi, nem bírja ki szó nélkül. Ez a nagydarab, kissé tényleg medveszerű férfi most ártatlan, kérdő szemekkel néz az apró lányra:*
- Tetszett a mutatvány?
*A lány már pakolja is el a kártyákat és indulni készül. Figyelmes és feldobja, hogy menjenek a kúthoz. Az arcán örömmel vegyes kutakodás jelenik meg. Valamire kíváncsi, de még nem böki ki. Úgyis kijön belőle. Ha rejt is nagy titkokat, már egészen nyíltan viselkedett eddig és kérdezni sem rest.*
- Meg hát! Nagyon rég láttam, de emlékszem, milyen csodaszép. Azt mondtam, hogy mindig az újat keresem, most mégis itt vagyok a szülővárosomban. Azt hiszem, negyven év után el lehet mondani, hogy újdonság.
*Moy is feláll a ládáról. Ott hagyja, ahova húzta. Nem foglalkozik azzal, hogy minden a helyén legyen, sosem volt szokása az ilyesmi. Elindulnak és megint a szegénynegyed utcáin kell keresztülmenni. A főtérig egészen hosszú sétát tesznek meg. A férfi nem siet. Ráér és jó társaságban ráadásul az idő is gyorsan telik. Látszólag gyorsan. Az utcákat járva eszébe jut, hogy sokat játszott az itteni koldusgyerekekkel. Nem érdekelte, hogy ők nem kaptak normális nevelést, sőt néha ételt-italt sem és ezért máshogy gondolkodtak. Játszani velük is lehetet, sőt néha megosztotta velük az elemózsiáját is.
Megkérdez valamit a lánytól, amire kíváncsi és a lapok alapján van sejtése a válaszról:*
- Varjúvadász, te voltál már szerelmes? Azt láttam, hogy tudod, mi rejtőzik a férfinadrágok alatt. A Szerető képén elég jól érzékeltetted. De azt ismered-e, amikor kötődsz valakihez és várod, hogy újra lásd, aztán majd kiugrasz a bőrödből, mikor ismét találkoztok?
*Ha belegondol, ő maga még nem volt sokszor szerelmes. Ötven év alatt mások sokkal több kapcsolatot tudhatnak maguk mögött, de ezt nem darabszámra mérik. Kis fellángolások persze voltak, de olyan igazi nagy szerelem csak kettő. Azok is elmúltak. Miközben kíváncsian várja a lány válaszát, kiérnek a főtérre. Itt Moy megáll és meredten, tátott szájjal nézi a szökőkutat. Ha a lány most beszél hozzá, akkor meg sem fogja hallani. Gyerekkorában is imádta ezt a helyet és most, az esti fények között, negyven év elteltével még gyönyörűbb.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7401-7420 , 7421-7440 , 7441-7460 , 7461-7480 , 7481-7500 , 7501-7520 , 7521-7540 , 7541-7560 , 7561-7580 , 7581-7600 , 7601-7620 , 7621-7640 , 7641-7660 , 7661-7680 , 7681-7700 , 7701-7720 , 7721-7740 , 7741-7760 , 7761-7780 , 7781-7800 , 7801-7820 , 7821-7840 , 7841-7860 , 7861-7880 , 7881-7900 , 7901-7920 , 7921-7940 , 7941-7960 , 7961-7980 , 7981-8000 , 8001-8020 , 8021-8040 , 8041-8060 , 8061-8080 , 8081-8100 , 8101-8120 , 8121-8140 , 8141-8160 , 8161-8180 , 8181-8200 , 8201-8220 , 8221-8240 , 8241-8260 , 8261-8280 , 8281-8300 , 8301-8320 , 8321-8340 , 8341-8360 , 8361-8380 , 8381-8400 , 8401-8420 , 8421-8440 , 8441-8460 , 8461-8480 , 8481-8500 , 8501-8520 , 8521-8540 , 8541-8560 , 8561-8580 , 8581-8600 , 8601-8620 , 8621-8640 , 8637-8656