//Ymra//
*Hirtelen őrültségétől nem retten meg. Hosszasan gyakorolta vesszőkapó tudományát, itt az ideje feleleveníteni. Felveszi stabil alapállását, és egyik kezét maga elé majdnem nyújtva, a várható találati felület elé, másikat segédletként egészen maga előtt tartja, és nagyon nem akarja, hogy használnia kelljen. A nyíl tompás ugyan, de messze nem veszélytelen, és ezt ő is tudja.*
-Nem vagyok bolond. Gyerünk.
*Mondja biztató hangnemben, s mikor látja hogy mégis nekiveselkedik, akkor ő is rendszerezi az agyát. Felkészül a dologra. Agyában többször is felidézi a mozdulatot.*
~Talppárna, csípő, váll, kar, kéz, "vészkéz". Talppárna, csípő, váll, kar, kéz, "vészkéz". Talppárna, csípő, váll, kar, kéz, "vészkéz".~
*Elméjének minden kis szilánkját összeszedi. Szemét becsukva többször is elképzeli testének rezdüléseit. Mivel a mozdulat begyakorolt, csak agyára számíthat. Röppályát számol. Látta már az íjat működni is.*
~Egyenesen elhord kétszáz, és fél lábra. Az innen átütő erejű. A nyíl kőrisfa, nagyon hajlékony, nem igazán tartja az ívet...~
*És a többi, és a többi. Mindent kiszámol, amit mestere tanított, és arra jut hogy törzse baloldalán csapna be a lövés. Remeg a térde, ami remek, hiszen a mozdulat sor hasznára válik. Az ideg tartásához, és elengedéséhez, két külön izomcsoportot kell megmozgatni. Ha azt vesszük észre először, hogy a feszítő alkar felső ina megfeszül, azonnal el kell kezdeni a sort, s csak akkor sikerül a mutatvány, hogy megelőzzük a vesszőt. Enil feszülten figyel. Minden idegszála Ymra inára feszül, a saját inai, pedig a feladatra.*
~MOST!~
*Gondolná, de nincs rá ideje. Látja ahogy mozdul az a barna bőr. És robbannak az izmai. Talppárnáira szökkenve kifordítja a csípőjét, ezzel már ki is lábalva a találati ráta nagy részéből. Kezét lazán tárt ujjakkal sréhen maga felé rántja, s lefele tolja, másik kezével követi, ha nem kapná el a vesszőt, akkor azt találja el maga helyett. Jobb egy átlőtt kéz mint egy átlőtt tüdő.*
*Talppárna, csípő, váll, kar, kéz, "vészkéz".*
*Az izgalom mintha kikapcsolta volna az agyát. Már csak arra alél fel, hogy jobb kezében ott a nyíl, és az alig felsértett balból szivárog a vér. Zihálva veszi a levegőt. Ha meg tudna szólalni újra kérné, hiszen nem volt pontos, de most más a dolga. Még röptében rá tud szólni a védőösztönnel telt Sólyomra. Így nem támadja meg a veszélyesnek hitt Ymrat. Csak most tudja kifújni az izgalom utolsó adrenalinpárás leveőjét.*