*Miután a kovácsműhelyben ellátta kötelességeit, elébb a piactérre, majd a zsúfolt embertömegből a gazdagnegyed makulátlan utcáira téved. Igazából szándékozott erre jönni, hiszen innét most a legegyszerűbb megközelítenie a barakkot, de titkon azt is remélte, hogy ha nem is azonnal s közvetlenül, majd vethet egy rövidke pillantást a Dwirinthalen kúriára.
Hamarost meg is állapodik tekintete a jól ismert épületen, bársonyos ajkaira pedig mosoly ül. Alkalma sem adódott megismerni a bent élő népet, azonban úgy érzi, az az egyetlen személy is éppen elegendő volt. Nem éppen, mert sok lett volna belőle, hanem mert nem hinné, hogy bárki ama házban felérne egy olyan beszélgető s táncpartnerrel, mint Lazzur.
Azonban igyekszik rögvest elkergetni a lelki szemei elé vetülő megannyi szép emléket, elfordítja mélykéken csillanó tekintetét, majdan pedig besétál a barakk tágas, már-már monumentális épületébe.*
- Szép estét *Köszön a fegyvertáros fiúnak, majd annak rendje s módja szerint átadja fegyvereit, bár családi kardja miatt lelkében vonakodik. Tennie viszont nem lehet mást, így hosszúkardjának megfelelő méretű és súlyú gyakorló eszközt kér, melyet meg is kap.
Eddigi belső, leplezetlen vonakodása viszont most ölt alakot, ahogy a gyakorlótér tágas, ám népes forgatagára függ tekintete. Zömük férfiforma, s hát ismeretes Aravae gyengepontja, ami nem épp a kedves, bókoló szavak vagy épp a kinézetéből fakadó zavaró pillantások folytán emelkedik felszínre, hanem nőhöz nem illő művészetének nyilvánvalósága, mi előidézi.
Gyakorolt ő már, nem is egyszer, de annak nézőközönsége csupán atyja volt, s partneréül sem más szolgált, viszont az ismeretlen férfi tekintetektől vonakodik. Erős jellem révén a gondolattól is irtózik, hogy netán edzett harcosok mellett próbálja erejét s tudását fitogtatni, hátha még esetlegesen hibásan is teszi azt.
Persze nem a technikával, mozdulataival akad problémája, inkább az ereje, mi nem épp kitartó, éppen ezért, miként az is gyengeségének jeleként dukál, kivonul a nyílt, fedetlen edzőtérre.
Nem épp barátságos a levegő odakint az est tájékán, azonban előnye is eshet elméjének megtisztulásában. Az pedig elkél, ha egész lényét a gyakorlatba kívánja fektetni, s történetesen egyéb cél nem is vezérli, minthogy erre a pár órára átadja magát a kardforgatás ősi, gyönyörű művészetének.
Egy ideig csak áll ott, kardjának élével a földet érintvén. Szemeit behunyja, légzését koncentrálja, hogy gondolatai csakugyan megtisztulást nyerjenek. A csípős hideg azonban hamarost megérinti a lány arcát s ajkait, azokat pirosas színbe borítván, de egy-egy fuvallat sem rest ruhái alá férkőzni, melyek indokolatlan felelőtlenek az év e szakaszához. Tán, ha legközelebb a piacon jár, nem ártana boltolnia egy köpenyt is, azonban most nem ez az elsődleges feladata. Amaz az egyenletes, kimért felkészülést kívánja szolgálni, ám lassan elérkezettnek látja az időpontot, hogy ne csak szellemével, de testével is az edzést támogassa. Mielőtt viszont nekilátna, jótékony előzékenységgel bontja ki haját, mert inkább essen mindég útjában, semmint hogy szénakazal szerűen, feltűzésének ellentétes módjában éktelenkedjék, márpedig nem bizakodik, hogy itt tükörre lelne majd a továbbiakban, hogy igazítson rajt’.
S végül mindenre felkészülten, mély be-és kilégzést alkalmazván emeli fel kardját, hogy megejthesse a legelső suhintást a levegőbe.*