//Norgen Arisad//
*Kár hogy nem kérdez rá az eredar, pedig a mélységinek lenne mit hozzáfűznie a felszíni nép vakságával kapcsolatban, kicsit sem szépítve a véleményét. Még mindig nem volt hajlandó több hónap után sem megbékélni a többi faj képviselőivel. Majdnem minden fajt gyűlöl a sajátján kívül, és valószínűleg már csak puszta gőgből se fogja soha megkedvelni a többit. Ez viszont puszta általánosítás. Az, hogy utál egy fajt, még nem jelenti azt, hogy nem lehet kivívni a rokonszenvét egy-egy személlyel szemben. Volt erre már példa a tündérkénél, és bár nem büszke rá, nem tagadhatja, hogy már teljesen elfogadta a társaságát.
Ha nem vette volna észre, hogy valami nem teljesen stimmel a gyakorlópartnerével kapcsolatban, nem tett volna ehhez hasonló burkolt megjegyzéseket, sokat sejtető mosollyal körítve. El kell ismernie, érdekes agyarai vannak, és most már Nagyon kíváncsi, hogy ki is pontosan ez a lány. Az eddigi erejéből ítélve nem számíthat túl érdekfeszítő magyarázatra, de hát a kíváncsiság nagy úr.
A kuncogó hangot hallva, kissé értetlenebbül figyeli a másikat. Megnézné, min törheti éppen a fejét, amin ilyen jól mulat magában. Csak remélni meri, hogy nem vele kapcsolatos a dolog, mert ami neki szórakoztató, az a számára valószínűleg roppant módon bosszantó lesz, és akkor nagy ütést fog a szőkeség kapni a fejére.
Jobb is kizökkenteni a nevetgélésből egy támadással. És még ő mondta neki, hogy figyeljen oda...
Ahogy a hárítás megtörténik, lendül a karja, a lány pedig elugrik. Alig bír elnyomni egy előbukkanó kis mosolyt, ahogy szinte egy időben mozdul vele, hogy utána ugorhasson. Fejlődik a lány, egy ilyen elől bárki tapasztaltabb képes kitérni, és most már úgy tűnik ő is rájött, hogy hogyan kell.
A szúró mozdulat váratlanul éri, főképp, hogy majdnem ő maga szalad bele. Azonnal ugrik is jobbra, a baljával próbálva hárítani, a bot viszont nem állítja meg a másikét, csak súrolja egymást a két fadarab, és így az ő oldalát is sikerrel. Már valamivel borúsabban szemléli az oldalát érintő fegyvert, mégis, a helyzethez képest, mások számára talán meglepően érdektelenül. Ha ez egy rendes penge lett volna, most egy csúnya kis vágást szerzett volna be magának. Nem túl komolyat, viszont heget hagyna maga után rendesen, ha nincs kéznél olyan szer, ami megakadályozná azt. Gyűlöli ezeket az átkozott szúró mozdulatokat. Csak nagyon ritkán alkalmazza, és csak akkor is, ha olyan közel vannak egymáshoz, hogy nincs értelme vágni. Egyrészt azért sem kedveli, mert nem ejt olyan szép hosszú sérülést, másrészt pedig azért, mert ez amolyan vívó mozdulat, az meg a felszíniek marhaságai közé tartozik.
Fél szemmel látja, ahogy lendül a lába. Pont próbálna hátrálni, így nem olyan erősen, de azért kap ő is egy gyomrost. Köhögve marad helyben, nem tántorodik hátra. Végül úgy dönt, esze ágában sincs elmozdulni, a lány az ugrásával ismét közelebb került hozzá, így ő azonnal a jobb kezét a lány nyakához emeli, a ballal közben úgy dönt ő is szúró mozdulatot tesz, bár kicsit se olyan erősen. A kezét nem húzza hátra a lendületért, vagy tesz ehhez hasonló felesleges mozdulatokat, amivel időt adhat a lánynak, hogy a nyakához emelt fegyver mellett a másikra is odafigyelhessen. Persze arra is számít, hogy ismét az elugrás mellett döntene, ebben az esetben már amúgy sem akar veszteg maradni a rúgás miatt, így ismét kilövi magát felé, szúrás helyett vágással célozva a gyomrára, pontosabban ezekkel a fajátékszerekkel inkább kellene egy erőteljesebb ütésnek nevezni, mint vágásnak. Nagyon reméli, hogy ez elől, már nem tud elugrani, ha igen, akkor pördül is utána, már egy mellkas magasságába irányított csapással. Ha valamelyikkel eltalálja a lányt, vagy ha ez elől is sikerrel el tud szlalomozni, csak akkor áll meg, nagyot nyújtózkodva. Inkább ez, mint hogy begörnyedjen a hasa miatt, talán ezért is csinálja.*
- Kölcsön kenyér, mi? *Dünnyögi felé, hisz őtőle is kapott az előbb egy ugyanilyen rúgást, lehet egyenlíteni akart ilyen téren a másik. Viszont, ha így folytatják, mindkettőjüknek el fog menni az étvágya erre a napra.*