Nincs játékban - Barakk
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Barakk | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 123 (2441. - 2460. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
2460. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2015-07-15 15:14:47
Üzenet elküldve: 2015-07-15 15:14:47
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Jeyna//
*Szorosan öleli Jeynát, percekig csak szótlanul áll, majd elhúzódik, és bólint.*
- Rendben van, menjünk.
*Ennyit tud mondani, úgy érzi, mintha jeges kezek markolnák a torkát, és szívét. Lassú léptekkel halad kifelé, és veszi vissza a fegyvereit a kint üldögélő sráctól, majd indul tovább az utcákon. Árnyék, aki még kint elrepült, most újra a vállára telepszik.*
*Szorosan öleli Jeynát, percekig csak szótlanul áll, majd elhúzódik, és bólint.*
- Rendben van, menjünk.
*Ennyit tud mondani, úgy érzi, mintha jeges kezek markolnák a torkát, és szívét. Lassú léptekkel halad kifelé, és veszi vissza a fegyvereit a kint üldögélő sráctól, majd indul tovább az utcákon. Árnyék, aki még kint elrepült, most újra a vállára telepszik.*
2459. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2015-07-15 13:09:00
Üzenet elküldve: 2015-07-15 13:09:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Mélység vérei//
*Éber álomnak tetszik mindaz, ami körülötte zajlik, összemosódva hirtelen és rendszertelenül feltörő emlékeivel, melyek felzaklatják, s a fizikai rosszullét mellé lelki kínokat is hoznak. A gyakorlótér napsütötte pora helyébe sötét barlangterem lép, amelynek sziklái között féltestvérei gyakorlatoznak harangként csendülő acélpengékkel, ő pedig az egyik járat homályából lopva figyeli őket, ámulva ügyességükön és eleganciájukon. Talán a származása, és, hogy mindig is fattyúként kezelték, hozta magával, hogy a matrónaösztönnek még írmagja sem csírázott ki a törékeny nőstényben, így a fajtájabeli hímek előtt kész volt ugyanúgy megalázkodni, mint ahogy egyébként a domináns nőstények előtt tette volna. Bálványozta a véreit, akik pedig kutyába sem vették, sőt, ott rúgtak belé, ahol tudtak, ezáltal fiatalkori emlékei cseppet sem mondhatóak kellemesnek. Most is, a kiszáradás határán vergődve szinte retteg, ahogy közeledni lát egy karcsú mélységit, azután még egyet. Képtelen eldönteni, hogy éppen hol van, fejéből egyszerűen eltűnnek az Artheniorba érkezésének, és az azóta eltelt néhány órának képei. Hímeket is lát maga körül, egyre biztosabb abban, hogy rajtakapták, amint fivéreit és nővéreit figyelte harc közben. Kétségbeesetten próbálja a lehető legkisebbre összehúzni magát, miközben a fal felé araszol, igyekezvén belesimulni a kövekbe. Mikor próbál megszólalni, a hangja nem több nyöszörgésnél, ajkai pergamenszárazak már.*
- Dydme, Elessa... ne bántsatok... én nem akartam...
*Két kegyetlen nővérének neve talán élete végéig elkísérik majd, mint az eljövendő fájdalmak borús hírnökei. A föléje magasodó két nőstény alakjában is őket látja, violaszín szemei kétségbeesetten esedeznek megbocsájtásért feléjük. A felfelé pislogástól csaknem megvakul, a gonosz nap úgy égeti lélektükreit, még talán mint soha semmi. Halk sírás szakad ki belőle, amely azonban hamar hüppögéssé szelídül, mert jól emlékszik még, mit kap, ha könnyhullajtáson kapják.*
- Jó leszek, megígérem, csak hagyjatok... Rya kért meg, hogy segítsek neki, oda megyek...
* Nagynénje neve néha képes volt pajzsként szolgálni elvetemült testvéreivel szemben, még akkor is, ha füllentenie kellett vele kapcsolatban. Úgy is képtelen már ennél jobban hátrébb húzódni, hát nem tud mit tenni - összegömbölyödve várja az első rúgásokat.*
*Éber álomnak tetszik mindaz, ami körülötte zajlik, összemosódva hirtelen és rendszertelenül feltörő emlékeivel, melyek felzaklatják, s a fizikai rosszullét mellé lelki kínokat is hoznak. A gyakorlótér napsütötte pora helyébe sötét barlangterem lép, amelynek sziklái között féltestvérei gyakorlatoznak harangként csendülő acélpengékkel, ő pedig az egyik járat homályából lopva figyeli őket, ámulva ügyességükön és eleganciájukon. Talán a származása, és, hogy mindig is fattyúként kezelték, hozta magával, hogy a matrónaösztönnek még írmagja sem csírázott ki a törékeny nőstényben, így a fajtájabeli hímek előtt kész volt ugyanúgy megalázkodni, mint ahogy egyébként a domináns nőstények előtt tette volna. Bálványozta a véreit, akik pedig kutyába sem vették, sőt, ott rúgtak belé, ahol tudtak, ezáltal fiatalkori emlékei cseppet sem mondhatóak kellemesnek. Most is, a kiszáradás határán vergődve szinte retteg, ahogy közeledni lát egy karcsú mélységit, azután még egyet. Képtelen eldönteni, hogy éppen hol van, fejéből egyszerűen eltűnnek az Artheniorba érkezésének, és az azóta eltelt néhány órának képei. Hímeket is lát maga körül, egyre biztosabb abban, hogy rajtakapták, amint fivéreit és nővéreit figyelte harc közben. Kétségbeesetten próbálja a lehető legkisebbre összehúzni magát, miközben a fal felé araszol, igyekezvén belesimulni a kövekbe. Mikor próbál megszólalni, a hangja nem több nyöszörgésnél, ajkai pergamenszárazak már.*
- Dydme, Elessa... ne bántsatok... én nem akartam...
*Két kegyetlen nővérének neve talán élete végéig elkísérik majd, mint az eljövendő fájdalmak borús hírnökei. A föléje magasodó két nőstény alakjában is őket látja, violaszín szemei kétségbeesetten esedeznek megbocsájtásért feléjük. A felfelé pislogástól csaknem megvakul, a gonosz nap úgy égeti lélektükreit, még talán mint soha semmi. Halk sírás szakad ki belőle, amely azonban hamar hüppögéssé szelídül, mert jól emlékszik még, mit kap, ha könnyhullajtáson kapják.*
- Jó leszek, megígérem, csak hagyjatok... Rya kért meg, hogy segítsek neki, oda megyek...
* Nagynénje neve néha képes volt pajzsként szolgálni elvetemült testvéreivel szemben, még akkor is, ha füllentenie kellett vele kapcsolatban. Úgy is képtelen már ennél jobban hátrébb húzódni, hát nem tud mit tenni - összegömbölyödve várja az első rúgásokat.*
2458. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2015-07-15 00:39:50
Üzenet elküldve: 2015-07-15 00:39:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Baharion //
* Kezét a csípőjére téve figyeli, ahogy Baharion idegesen csapkodja a bábút. Egész csinos kis torokvágást alakít, azt követően pedig döfi keresztül. Jey eztán elismerően tapsol neki, s reméli, hogy ezúttal neki is szentelnek egy kis figyelmet. Sajnálja már egy kicsit a dolgot, mert látja rajta, hogy eléggé megviselte. Az érzelmek kifejezése sosem volt az erős oldala, sőt... meglehetősen jól palástolta. Így volt ez örömével és bánatával egyaránt, de Jey már hozzá szokott ahhoz, hogy ilyen rideg és távolságtartó volt...eddig. A szürke íriszek találkoznak a hideg kékkel hosszasan, sokat mondóan. Jey szakítja el róla pillantását, mert nem bírja állni. Türelmetlenkedve keresztbevonja maga előtt karjait, s egyik lábáról a másikra áll, mintha sürgetni akarná a választ bátyjától.*
- Mégis mit nem ér... * Nem tudja befejezni a mondatot, mert Rion szavai félbeszakítják. Aprót nyel, hirtelen kiszáradtnak érzi a torkát. Próbálja felfogni az elhangzottakat.
Zavarodottan körbenéz, hogy nem hallja-e valaki kettejük csevelyét, de az a kevéske ember, kik még itt lébecolnak eléggé el vannak foglalva, hogy kizárják őket. Jey visszafordul, sanda pillantást vetve az immáron férfivá ért Rion-ra.*
- Bolond! Bolond vagy! * Hanglejtése cseppet sem sértő, inkább csitító. Közelebb lépve hozzá elejti a fakardot, s megöleli bátyját.*
- Menjünk haza, jó? Holnap visszamegyünk felvesszük a pénzt, aztán keresünk valami más munkát. Talán ők tudnak még ajánlani valamit. * Mondja még mindig szorosan hozzá bújva. Hogy mit érez most ő jelen pillanatban, azt nem tudná megfogalmazni.*
* Kezét a csípőjére téve figyeli, ahogy Baharion idegesen csapkodja a bábút. Egész csinos kis torokvágást alakít, azt követően pedig döfi keresztül. Jey eztán elismerően tapsol neki, s reméli, hogy ezúttal neki is szentelnek egy kis figyelmet. Sajnálja már egy kicsit a dolgot, mert látja rajta, hogy eléggé megviselte. Az érzelmek kifejezése sosem volt az erős oldala, sőt... meglehetősen jól palástolta. Így volt ez örömével és bánatával egyaránt, de Jey már hozzá szokott ahhoz, hogy ilyen rideg és távolságtartó volt...eddig. A szürke íriszek találkoznak a hideg kékkel hosszasan, sokat mondóan. Jey szakítja el róla pillantását, mert nem bírja állni. Türelmetlenkedve keresztbevonja maga előtt karjait, s egyik lábáról a másikra áll, mintha sürgetni akarná a választ bátyjától.*
- Mégis mit nem ér... * Nem tudja befejezni a mondatot, mert Rion szavai félbeszakítják. Aprót nyel, hirtelen kiszáradtnak érzi a torkát. Próbálja felfogni az elhangzottakat.
Zavarodottan körbenéz, hogy nem hallja-e valaki kettejük csevelyét, de az a kevéske ember, kik még itt lébecolnak eléggé el vannak foglalva, hogy kizárják őket. Jey visszafordul, sanda pillantást vetve az immáron férfivá ért Rion-ra.*
- Bolond! Bolond vagy! * Hanglejtése cseppet sem sértő, inkább csitító. Közelebb lépve hozzá elejti a fakardot, s megöleli bátyját.*
- Menjünk haza, jó? Holnap visszamegyünk felvesszük a pénzt, aztán keresünk valami más munkát. Talán ők tudnak még ajánlani valamit. * Mondja még mindig szorosan hozzá bújva. Hogy mit érez most ő jelen pillanatban, azt nem tudná megfogalmazni.*
2457. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2015-07-14 23:49:09
Üzenet elküldve: 2015-07-14 23:49:09
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 8
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
// Mélység Vérei//
*Megérkezik végül a Barakkhoz. Leugrik és kiköti a lovat, megpaskolja annak nyakát, és ad néhány szem zabot a zsebéből. Majd ha végez a testedzéssel, akkor megeteti rendesen a fekete kancát. A bejáratnál leadja a kardját és a tőrét, bár nem adja oda a fiú kezébe, hanem ő maga támasztja le.*
- Jó lenne, ha ott maradna, mire visszatérek. *Közli ezt olyan érzelemmentesen, ahogy csak ő tudja, hanyag eleganciával. Beljebb megy és több küzdőt is lát. Valaki magányosan, valaki többedmagával gyakorol, vagy éppen harcol. Ő maga egy sima hosszúkardot vesz magához és bemelegítésnek csuklóból forgatja, miközben tovább nézi a lehetőségeket. Egy külön kis szegletben sötételfek próbálkoznak egymással és egy nőstény összeesik, míg a másik a segítségére siet. Ráadásul parancsolgat. Ez megemeli Seld szemöldökét, régen látott már ilyet. A matrónának is beillő sötételf nő igazán szemrevaló számára. Ha nem is megy közvetlenül oda - nem akarja ő zavarni más felségterületét, nem bolond - nem messze egy bábut néz ki magának. Majd elkezdi végigjárni a penge kilenc iskoláját, amiből a mélységben legalább 5-öt el kellett érni ahhoz, hogy vadász lehess. Ő rövid időn belül már 7-nél tart és még bírja, kérdés, hogy a bábu bírni fogja-e, de mivel fakard van nála, talán megússza.*
*Megérkezik végül a Barakkhoz. Leugrik és kiköti a lovat, megpaskolja annak nyakát, és ad néhány szem zabot a zsebéből. Majd ha végez a testedzéssel, akkor megeteti rendesen a fekete kancát. A bejáratnál leadja a kardját és a tőrét, bár nem adja oda a fiú kezébe, hanem ő maga támasztja le.*
- Jó lenne, ha ott maradna, mire visszatérek. *Közli ezt olyan érzelemmentesen, ahogy csak ő tudja, hanyag eleganciával. Beljebb megy és több küzdőt is lát. Valaki magányosan, valaki többedmagával gyakorol, vagy éppen harcol. Ő maga egy sima hosszúkardot vesz magához és bemelegítésnek csuklóból forgatja, miközben tovább nézi a lehetőségeket. Egy külön kis szegletben sötételfek próbálkoznak egymással és egy nőstény összeesik, míg a másik a segítségére siet. Ráadásul parancsolgat. Ez megemeli Seld szemöldökét, régen látott már ilyet. A matrónának is beillő sötételf nő igazán szemrevaló számára. Ha nem is megy közvetlenül oda - nem akarja ő zavarni más felségterületét, nem bolond - nem messze egy bábut néz ki magának. Majd elkezdi végigjárni a penge kilenc iskoláját, amiből a mélységben legalább 5-öt el kellett érni ahhoz, hogy vadász lehess. Ő rövid időn belül már 7-nél tart és még bírja, kérdés, hogy a bábu bírni fogja-e, de mivel fakard van nála, talán megússza.*
2456. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2015-07-14 23:35:46
Üzenet elküldve: 2015-07-14 23:35:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Jeyna//
*Gyors, és pontos ütéseket mér a bábura, karjaira, lábaira, fejére, mellkasára. Mögé kerül, és a torokátvágás után ellöki a felfüggesztett bábut. Lassan fordul a lány felé, és belefúrja tekintetét a lányéba. Egy ideig szótlanul áll vele szemben, majd végül nagy nehezen megszólal.*
- Még mindig nem érted? Nem hát. Gondolom sértődésnek tartod. Ez nem a sértődöttség, hanem félelem. Félelem attól, hogy elveszítelek, hogy ezzel a lépéssel olyan árkot vontam magunk közé, amit már nem fogok tudni áthidalni. Hogy te soha nem fogsz úgy szeretni, ahogyan én szeretlek téged.
*Mondja lassan, miközben a szeme sarkából kigördül egy könnycsepp. Sértődött mozdulattal letörli, majd elfordul, és továb püföli a bábut. Egy pillanat sem bírja tovább a lány tekintetét állni.*
*Gyors, és pontos ütéseket mér a bábura, karjaira, lábaira, fejére, mellkasára. Mögé kerül, és a torokátvágás után ellöki a felfüggesztett bábut. Lassan fordul a lány felé, és belefúrja tekintetét a lányéba. Egy ideig szótlanul áll vele szemben, majd végül nagy nehezen megszólal.*
- Még mindig nem érted? Nem hát. Gondolom sértődésnek tartod. Ez nem a sértődöttség, hanem félelem. Félelem attól, hogy elveszítelek, hogy ezzel a lépéssel olyan árkot vontam magunk közé, amit már nem fogok tudni áthidalni. Hogy te soha nem fogsz úgy szeretni, ahogyan én szeretlek téged.
*Mondja lassan, miközben a szeme sarkából kigördül egy könnycsepp. Sértődött mozdulattal letörli, majd elfordul, és továb püföli a bábut. Egy pillanat sem bírja tovább a lány tekintetét állni.*
2455. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2015-07-14 23:26:00
Üzenet elküldve: 2015-07-14 23:26:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Baharion //
- Hogyan? * Kérdi, de oly halkan, hogy talán a másik meg sem hallja. Miért pont ilyenkor? Jey egy pillanatra megtorpan, dühödt pillantásával követve a fiút, majd egy darabon őrlődik, hogy visszaforduljon-e, vagy vele tartson. Megfordul, s tesz két lépést hazafelé, majd hirtelen irányt vált és beéri Bahariont.*
- Olyan makacs vagy, mint egy öszvér! * Fújtat maga előtt, miközben mindketten a barakk felé igyekeznek. A továbbiakban nem szól hozzá. Mégis mire fel van ő megsértődve? Kezd túl zavaros lenni a történet.
Fegyvereit vonakodva, de leadja az ajtónálló fiúnak, majd átveszi a fakardot. Egy mély, lemondó sóhajt hallatva megforgatja kezében, hogy tesztelje annak súlyát, s kezelhetőségét, majd Baharion mögött belép a gyakorló részbe, hol már alig-alig lézeng egy két ember. Ki vérszomjas ilyenkor? ...Bátyján kívül természetesen. Jey egy darabon kedvtelenül lógatja kezében a kardot, majd kiválaszt egy tetszőleges bábút, s lassú, unott, de jól irányzott csapásokat mér rá.*
- Nos? Mire fel viselkedsz így? * Kérdi miközben a fakard tompa puffanással a kóccal tömött bábú fejét éri.*
- Ez igazán gyerekes. * Fűzi hozzá felé fordulva és a kék tekintetet keresve.*
- Hogyan? * Kérdi, de oly halkan, hogy talán a másik meg sem hallja. Miért pont ilyenkor? Jey egy pillanatra megtorpan, dühödt pillantásával követve a fiút, majd egy darabon őrlődik, hogy visszaforduljon-e, vagy vele tartson. Megfordul, s tesz két lépést hazafelé, majd hirtelen irányt vált és beéri Bahariont.*
- Olyan makacs vagy, mint egy öszvér! * Fújtat maga előtt, miközben mindketten a barakk felé igyekeznek. A továbbiakban nem szól hozzá. Mégis mire fel van ő megsértődve? Kezd túl zavaros lenni a történet.
Fegyvereit vonakodva, de leadja az ajtónálló fiúnak, majd átveszi a fakardot. Egy mély, lemondó sóhajt hallatva megforgatja kezében, hogy tesztelje annak súlyát, s kezelhetőségét, majd Baharion mögött belép a gyakorló részbe, hol már alig-alig lézeng egy két ember. Ki vérszomjas ilyenkor? ...Bátyján kívül természetesen. Jey egy darabon kedvtelenül lógatja kezében a kardot, majd kiválaszt egy tetszőleges bábút, s lassú, unott, de jól irányzott csapásokat mér rá.*
- Nos? Mire fel viselkedsz így? * Kérdi miközben a fakard tompa puffanással a kóccal tömött bábú fejét éri.*
- Ez igazán gyerekes. * Fűzi hozzá felé fordulva és a kék tekintetet keresve.*
2454. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2015-07-14 23:09:45
Üzenet elküldve: 2015-07-14 23:09:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Jeyna//
- A barakkba.
*Ennyit mond, amikor a lány mellé ér, majd szó nélkül folytatja az útját, akár követi a lány, akár nem. ~És legyen boldog, hogy nem inni megyek, csak edzeni.~ Való igaz, ha részegen érne haza, sokkal rosszabb lehetne a helyzet, mintha most kifárasztja magát. A neve megadása után a kölyök kezébe nyomja a fegyvereit, majd felveszi azoknak életlen, fa változatát. Bent már alig lézengenek, így nem nagy kihívás üres bábut találni. Ha a lány követi, az ő dolga, figyelheti amint eddz, vagy esetleg ő is dolgozhat, Baharionnak most csak az számít, hogy kitöltse idegességét valamin. Ami remélhetőleg nem élő, így nem lesz baja az őröknek sem a módszerrel.*
- A barakkba.
*Ennyit mond, amikor a lány mellé ér, majd szó nélkül folytatja az útját, akár követi a lány, akár nem. ~És legyen boldog, hogy nem inni megyek, csak edzeni.~ Való igaz, ha részegen érne haza, sokkal rosszabb lehetne a helyzet, mintha most kifárasztja magát. A neve megadása után a kölyök kezébe nyomja a fegyvereit, majd felveszi azoknak életlen, fa változatát. Bent már alig lézengenek, így nem nagy kihívás üres bábut találni. Ha a lány követi, az ő dolga, figyelheti amint eddz, vagy esetleg ő is dolgozhat, Baharionnak most csak az számít, hogy kitöltse idegességét valamin. Ami remélhetőleg nem élő, így nem lesz baja az őröknek sem a módszerrel.*
2453. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2015-07-14 21:38:30
Üzenet elküldve: 2015-07-14 21:38:30
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 173
OOC üzenetek: 167
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 173
OOC üzenetek: 167
Játékstílus: Megfontolt
// Mélység Vérei//
* Bár valóban elgondolkodott a gyűrű dolgán, de nem azt jelenti, hogy kevésbé érdekelné a másik. Ha van szikra, az általában meg marad, a levegő ugyanúgy vibrál. Most lehet kissé alább hagyott, bár ennek nem csak a gyűrű az oka. A távozás lehetőségével eszébe jutatták Nariit. Na nem fog napokon át ide járni, hogy várjon rá. Míg le nem száll az éj jobb, ha ide vonszolja azt a csinos kis seggét. Ha nem ér ide, Mednek az egyet jelent azzal, hogy nem élete túl az éjszakai magán akcióját. Könnycseppet nem fog érte hullatni, azért egy köszönetet elmormol a hűvös éjszakában, amiért a lovát otthagyta és pénzért tudja tenni.
Nézi a távolodó két alakot. Majd utánuk megy, ha már úgy látja eleget várt , bár gondolja, mire beér, a fogadóba ezek ketten már rég az asztal alá isszák magukat. De, mindenesetre lesz szállása, s az út mocskát is le tudja magáról mosni. Addig is csak kellene magával valamit kezdeni. Nem szereti csak úgy a nagy semmit vagdosni, s az élettelen bábu se ébreszt benne semmi érdeklődést. Nem lélegzik, nem üt vissza, nem csinál semmit. Bár kedveli a suhogó fegyver hangját, valahogy az mindig kellemes érzéssel töltötte el. Fura dallamot játszik, hisz minden egyes lassabb vagy gyorsabb csapásnál máshogy búg. Mint ahogy a kobzos ujjai váltott ritmusban pengeti lantja húrjait. Lustán kezdi el kezében forgatni a kardot, amolyan unatkozás képen, meg téve az első lépést, az első csalogató ütem, majd a következő suhintás, a harmadik már szíve dobbanásával együtt szeli a levegőt. Belső ritmusra mozog. Talán az összpontosítás, talán csak az ösztönök miatt, de Dhoros torkának szegezett pengével köszöntheti újra Medlielt.
Gunyorosan vigyorodik, el mikor meglátja ki is settenkedett mögötte. A penge hegyét a hím álla alá csúsztatja, annak élével közben végig simítva annak arcélén. A kardheggyel feljebb emeli annak állát. Tekintete melyet a borostyán szemekbe fúr, most nélkülöz, mindenféle csábítást. Az a fajta felsőbb rendűség csillog a türkiz szempárba, melyet az elvetemült gyilkosok tudhatnak magukénak, mikor tudják, hogy ők a jobbak s a másik úgy sem menekül. A mosoly s a rideg tekintet, talán megrémisztheti, a másikat vagy éppen felszíthatja benne a tüzet. *
- Hiányoztam? Örömteli hír. És mit szeretnél tőlem?
* Kérdezi még mindig a kardot a másik torkának szegezve. Alighogy felel neki a hím, egy alakot lát összecsuklani a pást szélén. Nem igazán törődne vele, hisz mit érdekli őt más sanyarúsága. Viszont a kardot leeresztve immár, nem a hímre figyelve, indul meg az alak felé. Sosem érzékelt még ennyi fajtabélit egyszerre a környéken. S ez az, ami arra sarkalja, hogy a lányhoz lépjen. Kezdi, úgy érezni valami ragály van rajta, mely úgy csalogatja a mélységieket, ahogy a vérszag a vadállatokat. Lassan ereszkedik a nőstény mellé. Fogja, meg annak vállát. Hogy, miért lett ennyire gondoskodó még számára is rejtély, nem szokás közöttük, inkább ugranának egymás torkának. *
- Jól vagy?
* Teszi fel az egyszerű kérdést, Raxának. Ha az valamiért nem válaszolna, úgy kissé megrázza a vállát. *
- Szerezz vizet vagy bármit. Eredj!
* Hangja ellentmondást nem tűrő. S, hogy nyomatékosítsa, azt, amit hangja is nyilvánvalóvá teszi, szúrós pillantást küld Dhoros felé. *
- MOST!
* Teszi még hozzá abban az esetben, ha a másik vonakodna elindulni vagy bármi módon ellenkezni próbálna. *
* Bár valóban elgondolkodott a gyűrű dolgán, de nem azt jelenti, hogy kevésbé érdekelné a másik. Ha van szikra, az általában meg marad, a levegő ugyanúgy vibrál. Most lehet kissé alább hagyott, bár ennek nem csak a gyűrű az oka. A távozás lehetőségével eszébe jutatták Nariit. Na nem fog napokon át ide járni, hogy várjon rá. Míg le nem száll az éj jobb, ha ide vonszolja azt a csinos kis seggét. Ha nem ér ide, Mednek az egyet jelent azzal, hogy nem élete túl az éjszakai magán akcióját. Könnycseppet nem fog érte hullatni, azért egy köszönetet elmormol a hűvös éjszakában, amiért a lovát otthagyta és pénzért tudja tenni.
Nézi a távolodó két alakot. Majd utánuk megy, ha már úgy látja eleget várt , bár gondolja, mire beér, a fogadóba ezek ketten már rég az asztal alá isszák magukat. De, mindenesetre lesz szállása, s az út mocskát is le tudja magáról mosni. Addig is csak kellene magával valamit kezdeni. Nem szereti csak úgy a nagy semmit vagdosni, s az élettelen bábu se ébreszt benne semmi érdeklődést. Nem lélegzik, nem üt vissza, nem csinál semmit. Bár kedveli a suhogó fegyver hangját, valahogy az mindig kellemes érzéssel töltötte el. Fura dallamot játszik, hisz minden egyes lassabb vagy gyorsabb csapásnál máshogy búg. Mint ahogy a kobzos ujjai váltott ritmusban pengeti lantja húrjait. Lustán kezdi el kezében forgatni a kardot, amolyan unatkozás képen, meg téve az első lépést, az első csalogató ütem, majd a következő suhintás, a harmadik már szíve dobbanásával együtt szeli a levegőt. Belső ritmusra mozog. Talán az összpontosítás, talán csak az ösztönök miatt, de Dhoros torkának szegezett pengével köszöntheti újra Medlielt.
Gunyorosan vigyorodik, el mikor meglátja ki is settenkedett mögötte. A penge hegyét a hím álla alá csúsztatja, annak élével közben végig simítva annak arcélén. A kardheggyel feljebb emeli annak állát. Tekintete melyet a borostyán szemekbe fúr, most nélkülöz, mindenféle csábítást. Az a fajta felsőbb rendűség csillog a türkiz szempárba, melyet az elvetemült gyilkosok tudhatnak magukénak, mikor tudják, hogy ők a jobbak s a másik úgy sem menekül. A mosoly s a rideg tekintet, talán megrémisztheti, a másikat vagy éppen felszíthatja benne a tüzet. *
- Hiányoztam? Örömteli hír. És mit szeretnél tőlem?
* Kérdezi még mindig a kardot a másik torkának szegezve. Alighogy felel neki a hím, egy alakot lát összecsuklani a pást szélén. Nem igazán törődne vele, hisz mit érdekli őt más sanyarúsága. Viszont a kardot leeresztve immár, nem a hímre figyelve, indul meg az alak felé. Sosem érzékelt még ennyi fajtabélit egyszerre a környéken. S ez az, ami arra sarkalja, hogy a lányhoz lépjen. Kezdi, úgy érezni valami ragály van rajta, mely úgy csalogatja a mélységieket, ahogy a vérszag a vadállatokat. Lassan ereszkedik a nőstény mellé. Fogja, meg annak vállát. Hogy, miért lett ennyire gondoskodó még számára is rejtély, nem szokás közöttük, inkább ugranának egymás torkának. *
- Jól vagy?
* Teszi fel az egyszerű kérdést, Raxának. Ha az valamiért nem válaszolna, úgy kissé megrázza a vállát. *
- Szerezz vizet vagy bármit. Eredj!
* Hangja ellentmondást nem tűrő. S, hogy nyomatékosítsa, azt, amit hangja is nyilvánvalóvá teszi, szúrós pillantást küld Dhoros felé. *
- MOST!
* Teszi még hozzá abban az esetben, ha a másik vonakodna elindulni vagy bármi módon ellenkezni próbálna. *
2452. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2015-07-13 22:26:21
Üzenet elküldve: 2015-07-13 22:26:21
ÚJ
![>Lorew Mazoral [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/562_ember-elf-felelf_ferfi.jpg)
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1059
OOC üzenetek: 132
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1059
OOC üzenetek: 132
Játékstílus: Vakmerő
//Csontok Ura//
*Persze, vagy úgy, miért is lepődik meg? Miért hiszi folyton azt, ha egy részben értelmes halandóval találkozik, hogy van létjogosultságuk a világon? Azt hiszi el, amit lát, hát legyen. Csak egy hosszú, szépen kitartott, fájdalmas sóhaj jelzi erről a véleményét. Mit mondhatna? "A ti fajtátok mindig is vak marad, úgyse fogja látni, amit én"? Ugyan mi értelme volna már annak? Bár azt meg kell hagyni, hogy művészi a hasonlat, viszont Lorew nem víz melletti homokra gondolt, hanem olyanra, amely a Sivatagos pusztában is van. A víz felüdülés, de ott viszont nincs semmi, csak még több homok, néha pár esőcsepp, amely azonnal elsüllyed a homokban. Pontosan ilyen a világ is, halandók mindenütt, és ha nagy sokára véletlenül születik egy olyan, aki fogékony lenne az entitások szavára, azt bolondnak titulálják, és ellehetetlenítik a létezését. Szánalmas, és pusztuló világ, nincs is mit tenni... Lorewnek nem dolga, ő mindent megpróbált.
A hit, és a hit terjesztése, ez az egyetlen bökkenő a szerzetes életében. Persze szeretné azt hinni, hogy csak azért nem talált még társakat, mert a világ pusztulásra van ítélve, de... Nem is akar. Nem akar senkit, aki esetleg versenytársat jelenthet neki, elviseli, hogy egyedül van, nincsenek barátai és nem szereti senki, mindezt azért, hogy ne is legyen senki, akit az entitás helyette választhat. Ez helyes? Ha igaz az, hogy az entitás már most is irányítja az életét, akkor nem igazán számít, hiszen már ki van választva. Ha nem... akkor bizony helytelen.*
- Mert úgy érzed, különleges vagy *forgatja a szemeit* Hogy én nem terjesztem a hitemet? Neked pontosan azért mondtam el, mint bárki másnak. Mint mindenki másnak. Megpróbálom felnyitni a szemeteket, megpróbálom a tudtotokra adni, hogy a legnagyobb dolog, amit egy halandó életében elérhet, hogy egy entitást szolgál. Megadom nektek a lehetőséget, választhattok. És eddig még senki nem választott helyesen. Én nem kényszerítek senkit, nem érdemlitek meg. De a lehetőséged neked is megvan.
*Ezzel nyugtatja magát. Mi mást is tehetne? Mindenki úgy vélekedik, ahogyan ez a nő, majd hiszi, ha látja. Mikor látja, akkor már késő lesz. Talán az is túlzás, ha azt mondja, hogy ő reménykedhet majd kegyelemben, csak mert több, mint két évtizede az élete célja, hogy szolgálhassa a lényt. Nem fog hamis reményt osztogatni, hiszen egy entitásnak minden haladó élete pusztán játék. Az meg hogy folyton szidja a halandókat, szintén segítség, pontosan nekik, hogy vegyék észre, milyen aprók, és jelentéktelenek, hogy semmit nem ér az életük. Ezt nem lehet szépen előadni, csak gyorsan. Semmi olyat nem terjeszt, amit ő maga nem hisz el.*
- Attól tartok, igen *bólint, amikor Elenith rátér, hogy bizonyára menne akkor is, ha biztos halál várna rá* Ha tényleg felsőbbrendű lények vannak a dologban, akkor nem tehetem meg, hogy nem megyek. Az életem csekély ár, ha találkozhatok az entitásommal. Akár egy pillanat is megérne számomra bármit *sóhajtja, hiszen huszonöt év után ez nem is annyira meglepő. Régebben talán voltak fenntartásai, mára viszont már biztosan tudja: nincs semmi, amiért érdemes élni az entitáson kívül. Így ha láthatna akár csak egy pillanatra is, örömmel adná érte az életét, még csak nem is sajnálná. Ugyanakkor a halál maga... A másik kedvenc témája, és mivel sokakat kifaggat erről is, nem sajnálja a kérdést:*
- És mi a véleményed a halálról? *persze ez így alapból furcsa kérdés, de nem fűz hozzá kiegészítést, miközben feltápászkodik ő is. Ha úgy kérdezné, hogy Elenith szerint lesz-e következő élet, vagy másik világ, esetleg csak a teljes megsemmisülés vár a lélekre, az már segítség lenne, sőt, azzal már befolyásolná. Még az ilyen nemes kölköket is foglalkoztatni szokta, hogy mi lesz velük, ha meghalnak. Többnyire ezért temetkeznek drága sírokba, és rakatják maguk mellé az értékeiket. Persze az Lorew szerint ostobaság, hogyha létezik is következő élet, akkor ilyen egyszerűen elvihet oda egy tömött erszényt, vagy hogy abból majd haszna lesz, de ez csak személyes vélemény. Ő élete során sem becsüli sokra az aranyat, így nem láthatja át (és mellesleg nem is akarja átlátni) a nemesek ilyesfajta próbálkozásait. A következő szavakkal viszont a nő óhatatlanul is Lorew lelkébe gázol, aki azelőtt hördül fel, hogy gondolkozhatna:*
- Én nem halok meg! *jegyzi meg talán picit még hangosabban is, mint kéne* Sem érted, sem ezekért a bolondokért, vagy esetleg a hamis istenségükért. És ha bármelyikük csak egy percre, akár egyetlen pillanatra is ezt feltelézi, az keservesen csalódni fog *ezután vesz pár mély levegőt, hiszen nem szokták így elragadni az indulatok. Szerzetesi mivoltának hála sikerül hamar megnyugodnia, és vállalhatóbb hangnemben folytatni* Én csakis az entitásomért halok meg. De... *simít végig a szakállán* tegyük fel, hogy elfogadom, hogy nem fogunk meghalni. Egyikünk sem. Legyen így, mit szólsz?
*Kicsit olyan a hangja, mintha éppen valami gyerekcsínybe menne bele, de mégis komolyan gondolja. Legyen neki igaza, elvégre ezt szokták meg a nemesek. Azt mondta, nem fognak meghalni, és végül is Lorew is nyugodtabb így, talán még valami terve is van. Végtére is a szerzetes csak a saját bőrét fogja menteni, ez biztos, de ha Elenith is kész lenne menteni azt, hát legyen. Nem szokása egyfolytában maga ellen beszélni, csak nagyon sűrűn. Magához veszi a fegyvereit is, miközben megállapodnak arról is, hogy mindenki cipelje bátran a saját dolgait, a nemes hölgynek nem kell félni, a szerzetes nem fogja a hátára pakolni a saját dolgait is. Elvégre Lorew úriember...*
- Lovam? Az istállóban? Mégis hogy tudnék én még egy lovat is elcipelni addig? *persze érti, hogy gondolja a hölgy, de ez még remekül a passzolt az előbbi "mindenki vigye, amit hozott" beszélgetéshez. Közben pedig eszébe jut, hogy egyáltalán még abba se avatták be, hogy vajon hová mennek.*
- Egyáltalán tudja bárki, hogy hová megyünk, vagy csak azok négyen? Csak én vagyok olyan őrült, hogy azt se tudom, hová megyünk, de hajlandó vagyok társulni? *reméli, hogy Elenithbe valamivel több gyanakvás szorult, és volt szíves kifaggatni Vasülepet az úticélról, akkor annyival is kevesebbet kell a cseppet sem bizalomgerjesztő mágussal beszéljen. Na meg ugye egymásra vannak utalva, az információk közkinccsé tétele remek módja a köztük lévő szoros bizalmi kapcsolat megalapozásának. Lorew már elmondta az elméletét, meg igazából mindent, igazán hozzátehetne valamit a csapat tudáskasszájához a nemes hölgy is.*
*Persze, vagy úgy, miért is lepődik meg? Miért hiszi folyton azt, ha egy részben értelmes halandóval találkozik, hogy van létjogosultságuk a világon? Azt hiszi el, amit lát, hát legyen. Csak egy hosszú, szépen kitartott, fájdalmas sóhaj jelzi erről a véleményét. Mit mondhatna? "A ti fajtátok mindig is vak marad, úgyse fogja látni, amit én"? Ugyan mi értelme volna már annak? Bár azt meg kell hagyni, hogy művészi a hasonlat, viszont Lorew nem víz melletti homokra gondolt, hanem olyanra, amely a Sivatagos pusztában is van. A víz felüdülés, de ott viszont nincs semmi, csak még több homok, néha pár esőcsepp, amely azonnal elsüllyed a homokban. Pontosan ilyen a világ is, halandók mindenütt, és ha nagy sokára véletlenül születik egy olyan, aki fogékony lenne az entitások szavára, azt bolondnak titulálják, és ellehetetlenítik a létezését. Szánalmas, és pusztuló világ, nincs is mit tenni... Lorewnek nem dolga, ő mindent megpróbált.
A hit, és a hit terjesztése, ez az egyetlen bökkenő a szerzetes életében. Persze szeretné azt hinni, hogy csak azért nem talált még társakat, mert a világ pusztulásra van ítélve, de... Nem is akar. Nem akar senkit, aki esetleg versenytársat jelenthet neki, elviseli, hogy egyedül van, nincsenek barátai és nem szereti senki, mindezt azért, hogy ne is legyen senki, akit az entitás helyette választhat. Ez helyes? Ha igaz az, hogy az entitás már most is irányítja az életét, akkor nem igazán számít, hiszen már ki van választva. Ha nem... akkor bizony helytelen.*
- Mert úgy érzed, különleges vagy *forgatja a szemeit* Hogy én nem terjesztem a hitemet? Neked pontosan azért mondtam el, mint bárki másnak. Mint mindenki másnak. Megpróbálom felnyitni a szemeteket, megpróbálom a tudtotokra adni, hogy a legnagyobb dolog, amit egy halandó életében elérhet, hogy egy entitást szolgál. Megadom nektek a lehetőséget, választhattok. És eddig még senki nem választott helyesen. Én nem kényszerítek senkit, nem érdemlitek meg. De a lehetőséged neked is megvan.
*Ezzel nyugtatja magát. Mi mást is tehetne? Mindenki úgy vélekedik, ahogyan ez a nő, majd hiszi, ha látja. Mikor látja, akkor már késő lesz. Talán az is túlzás, ha azt mondja, hogy ő reménykedhet majd kegyelemben, csak mert több, mint két évtizede az élete célja, hogy szolgálhassa a lényt. Nem fog hamis reményt osztogatni, hiszen egy entitásnak minden haladó élete pusztán játék. Az meg hogy folyton szidja a halandókat, szintén segítség, pontosan nekik, hogy vegyék észre, milyen aprók, és jelentéktelenek, hogy semmit nem ér az életük. Ezt nem lehet szépen előadni, csak gyorsan. Semmi olyat nem terjeszt, amit ő maga nem hisz el.*
- Attól tartok, igen *bólint, amikor Elenith rátér, hogy bizonyára menne akkor is, ha biztos halál várna rá* Ha tényleg felsőbbrendű lények vannak a dologban, akkor nem tehetem meg, hogy nem megyek. Az életem csekély ár, ha találkozhatok az entitásommal. Akár egy pillanat is megérne számomra bármit *sóhajtja, hiszen huszonöt év után ez nem is annyira meglepő. Régebben talán voltak fenntartásai, mára viszont már biztosan tudja: nincs semmi, amiért érdemes élni az entitáson kívül. Így ha láthatna akár csak egy pillanatra is, örömmel adná érte az életét, még csak nem is sajnálná. Ugyanakkor a halál maga... A másik kedvenc témája, és mivel sokakat kifaggat erről is, nem sajnálja a kérdést:*
- És mi a véleményed a halálról? *persze ez így alapból furcsa kérdés, de nem fűz hozzá kiegészítést, miközben feltápászkodik ő is. Ha úgy kérdezné, hogy Elenith szerint lesz-e következő élet, vagy másik világ, esetleg csak a teljes megsemmisülés vár a lélekre, az már segítség lenne, sőt, azzal már befolyásolná. Még az ilyen nemes kölköket is foglalkoztatni szokta, hogy mi lesz velük, ha meghalnak. Többnyire ezért temetkeznek drága sírokba, és rakatják maguk mellé az értékeiket. Persze az Lorew szerint ostobaság, hogyha létezik is következő élet, akkor ilyen egyszerűen elvihet oda egy tömött erszényt, vagy hogy abból majd haszna lesz, de ez csak személyes vélemény. Ő élete során sem becsüli sokra az aranyat, így nem láthatja át (és mellesleg nem is akarja átlátni) a nemesek ilyesfajta próbálkozásait. A következő szavakkal viszont a nő óhatatlanul is Lorew lelkébe gázol, aki azelőtt hördül fel, hogy gondolkozhatna:*
- Én nem halok meg! *jegyzi meg talán picit még hangosabban is, mint kéne* Sem érted, sem ezekért a bolondokért, vagy esetleg a hamis istenségükért. És ha bármelyikük csak egy percre, akár egyetlen pillanatra is ezt feltelézi, az keservesen csalódni fog *ezután vesz pár mély levegőt, hiszen nem szokták így elragadni az indulatok. Szerzetesi mivoltának hála sikerül hamar megnyugodnia, és vállalhatóbb hangnemben folytatni* Én csakis az entitásomért halok meg. De... *simít végig a szakállán* tegyük fel, hogy elfogadom, hogy nem fogunk meghalni. Egyikünk sem. Legyen így, mit szólsz?
*Kicsit olyan a hangja, mintha éppen valami gyerekcsínybe menne bele, de mégis komolyan gondolja. Legyen neki igaza, elvégre ezt szokták meg a nemesek. Azt mondta, nem fognak meghalni, és végül is Lorew is nyugodtabb így, talán még valami terve is van. Végtére is a szerzetes csak a saját bőrét fogja menteni, ez biztos, de ha Elenith is kész lenne menteni azt, hát legyen. Nem szokása egyfolytában maga ellen beszélni, csak nagyon sűrűn. Magához veszi a fegyvereit is, miközben megállapodnak arról is, hogy mindenki cipelje bátran a saját dolgait, a nemes hölgynek nem kell félni, a szerzetes nem fogja a hátára pakolni a saját dolgait is. Elvégre Lorew úriember...*
- Lovam? Az istállóban? Mégis hogy tudnék én még egy lovat is elcipelni addig? *persze érti, hogy gondolja a hölgy, de ez még remekül a passzolt az előbbi "mindenki vigye, amit hozott" beszélgetéshez. Közben pedig eszébe jut, hogy egyáltalán még abba se avatták be, hogy vajon hová mennek.*
- Egyáltalán tudja bárki, hogy hová megyünk, vagy csak azok négyen? Csak én vagyok olyan őrült, hogy azt se tudom, hová megyünk, de hajlandó vagyok társulni? *reméli, hogy Elenithbe valamivel több gyanakvás szorult, és volt szíves kifaggatni Vasülepet az úticélról, akkor annyival is kevesebbet kell a cseppet sem bizalomgerjesztő mágussal beszéljen. Na meg ugye egymásra vannak utalva, az információk közkinccsé tétele remek módja a köztük lévő szoros bizalmi kapcsolat megalapozásának. Lorew már elmondta az elméletét, meg igazából mindent, igazán hozzátehetne valamit a csapat tudáskasszájához a nemes hölgy is.*
2451. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2015-07-13 21:40:30
Üzenet elküldve: 2015-07-13 21:40:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Egy nyári délután//
*Zakatoláshoz hasonlító fejfájással karonfogva kóvályog a városban már dél óta - a piac nyüzsgését nem sokáig bírta, inkább továbbállt, hogy valamiféle kedvére való szállás után nézzen, de egy fia barlangra sem akadt az épített házak rengetegében, amely egy városlakónak talán természetesnek tűnik, de neki, aki egy földalatti járatrendszerben élt születésétől egészen két héttel ezelőttig, nagyon furcsának hat.*
~Nem bírom.~
*A gonosz napfény és a fojtogató meleg rátelepszenek, pedig az átlagos sötételfekénél jóval fakóbb bőre valamennyi könnyebséget még biztosítanak neki. Lilásfehér hajfonata csapzottan tapad a nyakára, akárcsak sötét úti köpönyege. Végül, ereje határán járva leheveredik egy tágas tér szélén az árnyékba, összekucorodva, csuklyával a fején.*
~Itt ugyanolyan jó, mint másutt.~
*Hogy ezután mihez kezdjen, arról fogalma sincsen. Valamit azonban kezdenie kell magával, hacsak nem akar éhesen, koszosan a szabadban éjszakázni.*
*Zakatoláshoz hasonlító fejfájással karonfogva kóvályog a városban már dél óta - a piac nyüzsgését nem sokáig bírta, inkább továbbállt, hogy valamiféle kedvére való szállás után nézzen, de egy fia barlangra sem akadt az épített házak rengetegében, amely egy városlakónak talán természetesnek tűnik, de neki, aki egy földalatti járatrendszerben élt születésétől egészen két héttel ezelőttig, nagyon furcsának hat.*
~Nem bírom.~
*A gonosz napfény és a fojtogató meleg rátelepszenek, pedig az átlagos sötételfekénél jóval fakóbb bőre valamennyi könnyebséget még biztosítanak neki. Lilásfehér hajfonata csapzottan tapad a nyakára, akárcsak sötét úti köpönyege. Végül, ereje határán járva leheveredik egy tágas tér szélén az árnyékba, összekucorodva, csuklyával a fején.*
~Itt ugyanolyan jó, mint másutt.~
*Hogy ezután mihez kezdjen, arról fogalma sincsen. Valamit azonban kezdenie kell magával, hacsak nem akar éhesen, koszosan a szabadban éjszakázni.*
2450. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2015-07-13 16:50:41
Üzenet elküldve: 2015-07-13 16:50:41
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Csontok Ura//
*Figyelmesen várja Lorew válaszát a nyíltan sértő szavaira, azonban kioktatás és harag helyett vajmi harmatgyenge feleletet kap. Jó, hogy nem vigasztalja meg a férfi, és lapogatja meg a hátát, szánakozását kifejezvén, amely bár egy szinten sértő lehet Elenith, de nem a szerencsétlen lány testében lakozó lény számára. Nem tudja véka alá rejteni a csalódottságot, amit érez, azt az idegesítő kis frusztrációt, amelyen a szigorúan nevelt gyermekek osztozkodhatnak vele, mikor nem kapják meg a hőn áhított játékot. Nem toporzékolhatnak, nem sírhatnak és nem rángathatják az anyjuk szoknyáját, hogy kivívják maguknak az akaratukat, mert a mélyen beléjük vésett illem ezt nem engedi, vagy pedig csúnya következményekkel kell számolniuk. Nos, Dayria is hasonlóan érez, nem erőlködhet nagyon, mert az feltűnést keltene, vagy egyenesen a lebukását szolgálná, amit egyelőre még hátráltatna.
Mindettől függetlenül haragszik a férfire, amiért elrontotta a pitiáner játékát, egyszerűen gyűlöli, ha valami nem úgy alakul, amiképpen ő eltervezte, márpedig most egyáltalán nem úgy táncol a mágus, ahogyan azt az ezüst-szőke fúria kívánná. Mindég is rühellte a túl nagy önuralommal bíró patkányokat, mint az a mélységi szuka, akit alig néhány napja cincált szét a folyó partján... Nem akad bennük izgalom, ez pedig egy cseppet sem ragadtatja el a lényt.*
- Amíg a két szememmel nem látom őket, számomra puszta gyermek mese, semmi más. Lehetek homokszem vagy kőszikla, addig egyáltalán nem számít, amíg el nem ér a tenger. Márpedig sokunk messze van a parttól. *Magyarázza, szürkéskék íriszeit az aláhulló homokszemekre fordítva, s amíg a legtöbb el nem hagyja a varázstudó tenyerét, tekintetét ott tartja.
Ez nem húzódik sokáig, így hamarost a férfire emelheti pillantását, aki újfent a halandók ócsárolásának szenteli az idejét. Nos, ha már a papságról esik szó és a rövidlátásukról, nem fogja ellökni magától az alkalmat egy újabb lehetőség felvázolására.*
- Látod, ezért nem vagy te különb tőlünk. Ugyanúgy nyavalyogsz mások ostobaságán, ahogy a zsémbes vénasszonyok teszik a piacon. Fogod a fejedet, hogyan lehet ilyen buta a másik, hogy a nyilván olcsóbb paradicsomot megveszi kétszer annyiért, de ahelyett, hogy felvilágosítanád, csak morogsz magadban. Nem gondoltál még arra, hogy terjeszthetnéd a hitedet? Ha léteznek ezek az entitások... Bizton jobban örülne egy egész csoport szolgának, mint egynek, nemde? *Kérdezi, miközben szemöldökeit enyhén megemeli, míg szemhéjait egy árnyalatnyival nagyobbra tárja, mint a megszokott, kifejezvén mérhetetlen érdeklődését a téma iránt, noha Lorew láthatóan kezdi feladni a világszemléletének tágítását.* Nem mintha én támogatnám az elképzelést, jobb szeretek a magam ura lenni, de mások folyamatos ócsárolásán te is túlláthatnál, ha olyan bölcsnek vallod magadat. *Teszi hozzá, igyekezve száműzni ajkairól az előbújni kívánó, kis gúnyos mosolyát. Komolyságot nehezen tud magára erőltetni, így végül az aprócska görbületet próbálja barátságossá formálni, az ostoba Elenith-hez idomossá.
Nem is bánkódik a téma továbbgördülése miatt, bár a gyanakodáshoz már nincs túl sok, amit hozzáfűzhetne.*
- Úgy vélem, akkor is jönnél, ha hatunk közül csak neked kecsegtetne halállal az út vége. Ilyesmiről persze továbbra sincs tudomásom, azonban ha beavatnának, tudatni fogom veled. Nem vagyok az emberáldozatok híve. *Jelenti ki, ahogy pedig ezt kimondja, bevillan neki Argus kérdése a fehér kecskéről. Egy egészen rövid momentum erejéig összevonja a szemöldökeit, és elgondolkodva pillant maga elé... Mi van, ha ennek a félnótásnak igaza van? Ha valóban áldozatot akarnak bemutatni a földmágusék? Persze nem hinné, hogy épp Lorew lenne a célpontjuk, ám könnyedén előfordulhat, hogy olyasmire készülnek, ami túlmutat a tervein. Elvégre mi oka lenne Hemitarnak és Argusnak gyanakodni rá és Sotheenára? Az egyikük nemest, a másikuk pedig egy balga testőrt mímel, egyáltalán nem volt a bemutatkozásukhoz illő a kérdés.
~Ugyan már, ne hagyd, hogy ez az ostoba összezavarjon. Talán megneszeltek valamit, de esélyük sincs rájönni az igazságra, míg úgy nem akarod.~
Félelmetes, hogy elég egy hosszabb beszélgetés a varázstudóval, és még egy olyan fenséges lényre is átragad a paranoia, mint ő maga. Ezt nem engedheti.
Inkább figyel ismét az entitásokat illető eszmefuttatására Lorewnek, noha mára untig eleget hallott róluk. Néha a dicséret és magasztalás is válhat bosszantóvá, épp ezt tapasztalja most Dayria, azonban nem morog vagy köt bele ismét a férfibe - hiszen arra valóban jó lesz, amiket felsorolt -, hanem csak bólint egyet, jelezvén, hogy megértette az érveit. Elenith ezekkel sosem hasonulhat, viszont a felfogóképességével nincs baj, tehát ennek fényében kell reagálnia a mágus szavaira.*
- Amint láthattad, ők sem siettek túlzottan. Mindenesetre most már haladjunk. *Sóhajtja, miként a várakoztatásra gördül témájuk fonala, amelyet igazából nem is ért, hogyan kapcsolódott a férfi feláldozásához és hitéhez, de most már inkább nem kérdezősködik. Sosem fognak eljutni a karavánpihenőbe, ha a végtelenségig ontják itt a szót.*
- Annyit beszélsz a halálunkról, hogy kezdem elhinni, te csak kérdeted magad, és örömmel adod a fejedet a feláldozásodhoz. *Forgatja meg a szemeit, majd bosszankodva útnak indul, pontosabban kifelé a barakkból. Valószínűleg pár percnél tovább nem várakoztatják meg Argusékat, hiszen tényleg csigákat meghazudtoló gyorsaságban indultak útnak korábban.*
- Lovad sem akad az istállóban, jól gondolom? *Kérdezi néhány perc csendet követően, már amennyiben Lorew is elhallgatott. Egyáltalán nem fűlik a foga a cipekedéshez, ez a halandó test az idők során igen csak elkényelmesedett Wegtorenben, és már most érzi, hogy mire a főtérre jutnak, le fog szakadni a háta és a vállai. Egy ilyen káprázatos létforma, mint jómaga nem arra teremtetett, hogy málhákat cipeljen, akár egy igásló a szántóföldeken.*
~Szánalmas... Haszontalan csürhe.~
*Figyelmesen várja Lorew válaszát a nyíltan sértő szavaira, azonban kioktatás és harag helyett vajmi harmatgyenge feleletet kap. Jó, hogy nem vigasztalja meg a férfi, és lapogatja meg a hátát, szánakozását kifejezvén, amely bár egy szinten sértő lehet Elenith, de nem a szerencsétlen lány testében lakozó lény számára. Nem tudja véka alá rejteni a csalódottságot, amit érez, azt az idegesítő kis frusztrációt, amelyen a szigorúan nevelt gyermekek osztozkodhatnak vele, mikor nem kapják meg a hőn áhított játékot. Nem toporzékolhatnak, nem sírhatnak és nem rángathatják az anyjuk szoknyáját, hogy kivívják maguknak az akaratukat, mert a mélyen beléjük vésett illem ezt nem engedi, vagy pedig csúnya következményekkel kell számolniuk. Nos, Dayria is hasonlóan érez, nem erőlködhet nagyon, mert az feltűnést keltene, vagy egyenesen a lebukását szolgálná, amit egyelőre még hátráltatna.
Mindettől függetlenül haragszik a férfire, amiért elrontotta a pitiáner játékát, egyszerűen gyűlöli, ha valami nem úgy alakul, amiképpen ő eltervezte, márpedig most egyáltalán nem úgy táncol a mágus, ahogyan azt az ezüst-szőke fúria kívánná. Mindég is rühellte a túl nagy önuralommal bíró patkányokat, mint az a mélységi szuka, akit alig néhány napja cincált szét a folyó partján... Nem akad bennük izgalom, ez pedig egy cseppet sem ragadtatja el a lényt.*
- Amíg a két szememmel nem látom őket, számomra puszta gyermek mese, semmi más. Lehetek homokszem vagy kőszikla, addig egyáltalán nem számít, amíg el nem ér a tenger. Márpedig sokunk messze van a parttól. *Magyarázza, szürkéskék íriszeit az aláhulló homokszemekre fordítva, s amíg a legtöbb el nem hagyja a varázstudó tenyerét, tekintetét ott tartja.
Ez nem húzódik sokáig, így hamarost a férfire emelheti pillantását, aki újfent a halandók ócsárolásának szenteli az idejét. Nos, ha már a papságról esik szó és a rövidlátásukról, nem fogja ellökni magától az alkalmat egy újabb lehetőség felvázolására.*
- Látod, ezért nem vagy te különb tőlünk. Ugyanúgy nyavalyogsz mások ostobaságán, ahogy a zsémbes vénasszonyok teszik a piacon. Fogod a fejedet, hogyan lehet ilyen buta a másik, hogy a nyilván olcsóbb paradicsomot megveszi kétszer annyiért, de ahelyett, hogy felvilágosítanád, csak morogsz magadban. Nem gondoltál még arra, hogy terjeszthetnéd a hitedet? Ha léteznek ezek az entitások... Bizton jobban örülne egy egész csoport szolgának, mint egynek, nemde? *Kérdezi, miközben szemöldökeit enyhén megemeli, míg szemhéjait egy árnyalatnyival nagyobbra tárja, mint a megszokott, kifejezvén mérhetetlen érdeklődését a téma iránt, noha Lorew láthatóan kezdi feladni a világszemléletének tágítását.* Nem mintha én támogatnám az elképzelést, jobb szeretek a magam ura lenni, de mások folyamatos ócsárolásán te is túlláthatnál, ha olyan bölcsnek vallod magadat. *Teszi hozzá, igyekezve száműzni ajkairól az előbújni kívánó, kis gúnyos mosolyát. Komolyságot nehezen tud magára erőltetni, így végül az aprócska görbületet próbálja barátságossá formálni, az ostoba Elenith-hez idomossá.
Nem is bánkódik a téma továbbgördülése miatt, bár a gyanakodáshoz már nincs túl sok, amit hozzáfűzhetne.*
- Úgy vélem, akkor is jönnél, ha hatunk közül csak neked kecsegtetne halállal az út vége. Ilyesmiről persze továbbra sincs tudomásom, azonban ha beavatnának, tudatni fogom veled. Nem vagyok az emberáldozatok híve. *Jelenti ki, ahogy pedig ezt kimondja, bevillan neki Argus kérdése a fehér kecskéről. Egy egészen rövid momentum erejéig összevonja a szemöldökeit, és elgondolkodva pillant maga elé... Mi van, ha ennek a félnótásnak igaza van? Ha valóban áldozatot akarnak bemutatni a földmágusék? Persze nem hinné, hogy épp Lorew lenne a célpontjuk, ám könnyedén előfordulhat, hogy olyasmire készülnek, ami túlmutat a tervein. Elvégre mi oka lenne Hemitarnak és Argusnak gyanakodni rá és Sotheenára? Az egyikük nemest, a másikuk pedig egy balga testőrt mímel, egyáltalán nem volt a bemutatkozásukhoz illő a kérdés.
~Ugyan már, ne hagyd, hogy ez az ostoba összezavarjon. Talán megneszeltek valamit, de esélyük sincs rájönni az igazságra, míg úgy nem akarod.~
Félelmetes, hogy elég egy hosszabb beszélgetés a varázstudóval, és még egy olyan fenséges lényre is átragad a paranoia, mint ő maga. Ezt nem engedheti.
Inkább figyel ismét az entitásokat illető eszmefuttatására Lorewnek, noha mára untig eleget hallott róluk. Néha a dicséret és magasztalás is válhat bosszantóvá, épp ezt tapasztalja most Dayria, azonban nem morog vagy köt bele ismét a férfibe - hiszen arra valóban jó lesz, amiket felsorolt -, hanem csak bólint egyet, jelezvén, hogy megértette az érveit. Elenith ezekkel sosem hasonulhat, viszont a felfogóképességével nincs baj, tehát ennek fényében kell reagálnia a mágus szavaira.*
- Amint láthattad, ők sem siettek túlzottan. Mindenesetre most már haladjunk. *Sóhajtja, miként a várakoztatásra gördül témájuk fonala, amelyet igazából nem is ért, hogyan kapcsolódott a férfi feláldozásához és hitéhez, de most már inkább nem kérdezősködik. Sosem fognak eljutni a karavánpihenőbe, ha a végtelenségig ontják itt a szót.*
- Annyit beszélsz a halálunkról, hogy kezdem elhinni, te csak kérdeted magad, és örömmel adod a fejedet a feláldozásodhoz. *Forgatja meg a szemeit, majd bosszankodva útnak indul, pontosabban kifelé a barakkból. Valószínűleg pár percnél tovább nem várakoztatják meg Argusékat, hiszen tényleg csigákat meghazudtoló gyorsaságban indultak útnak korábban.*
- Lovad sem akad az istállóban, jól gondolom? *Kérdezi néhány perc csendet követően, már amennyiben Lorew is elhallgatott. Egyáltalán nem fűlik a foga a cipekedéshez, ez a halandó test az idők során igen csak elkényelmesedett Wegtorenben, és már most érzi, hogy mire a főtérre jutnak, le fog szakadni a háta és a vállai. Egy ilyen káprázatos létforma, mint jómaga nem arra teremtetett, hogy málhákat cipeljen, akár egy igásló a szántóföldeken.*
~Szánalmas... Haszontalan csürhe.~
2449. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2015-07-13 15:23:12
Üzenet elküldve: 2015-07-13 15:23:12
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 614
OOC üzenetek: 85
Játékstílus: Vakmerő
// A városba be, Barakkra fel //
*Tisztálkodás? Minek azt, kérem alássan. A harcos csak akkor igazi harcos, ha az a szagán is érződik. Meg a tépett külső egyébként is kölcsönöz nekik egyfajta hangulatot, ami miatt az embereknek kevésbé támad kedve beléjük kötni, mert hát mégis csak, biztosan azért olyan szedett-vedettek, mert tapasztalt harci veteránok akiknek a kisujjukban több a férfiasság és harci erő, mint bakfis zöldfülő legényekében, akikben a fiatalság heve lángol, bizonyítani akarván, hogy az idő őket szolgálja, nem pdig a kivénhedt zsoldosokat, testőrkapitányokat és egyszerű katonaembereket.
Így érkezett hát el ide ő maga is, közel száz csata harcedzettjeként. Na jó, nem. Egyszerűen csak próba alá akarja vetni egy különösen veszedelmes hírű acélpenge képességeit, megnézni, hogy hol húzódnak határai.*
- Na hol van az első nyomorult, aki beugat nekem, he? - *Áll meg szétvetett lábakkal egy szalmabábu előtt. Látható, hogy ez a csata bizony az utolsókig fog zajlani, akár órák hosszán keresztül is tarthat.*
*Tisztálkodás? Minek azt, kérem alássan. A harcos csak akkor igazi harcos, ha az a szagán is érződik. Meg a tépett külső egyébként is kölcsönöz nekik egyfajta hangulatot, ami miatt az embereknek kevésbé támad kedve beléjük kötni, mert hát mégis csak, biztosan azért olyan szedett-vedettek, mert tapasztalt harci veteránok akiknek a kisujjukban több a férfiasság és harci erő, mint bakfis zöldfülő legényekében, akikben a fiatalság heve lángol, bizonyítani akarván, hogy az idő őket szolgálja, nem pdig a kivénhedt zsoldosokat, testőrkapitányokat és egyszerű katonaembereket.
Így érkezett hát el ide ő maga is, közel száz csata harcedzettjeként. Na jó, nem. Egyszerűen csak próba alá akarja vetni egy különösen veszedelmes hírű acélpenge képességeit, megnézni, hogy hol húzódnak határai.*
- Na hol van az első nyomorult, aki beugat nekem, he? - *Áll meg szétvetett lábakkal egy szalmabábu előtt. Látható, hogy ez a csata bizony az utolsókig fog zajlani, akár órák hosszán keresztül is tarthat.*
2448. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2015-07-13 00:52:20
Üzenet elküldve: 2015-07-13 00:52:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1059
OOC üzenetek: 132
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1059
OOC üzenetek: 132
Játékstílus: Vakmerő
//Csontok Ura//
*Nos nem, Elenith, akárha az összes többi halandó, egyértelműen téved. Bár ne húzódna határ közte és a többi halandó között. Bár mind legalább lennének annyira okosak, mint ő. Pontosan azért, mert Lorew még nem látott, vagy érzékelt soha egyetlen entitást sem, és mégis hiszi, sőt tudja, hogy léteznek. Bár mindenki ilyen felvilágosult lenne. De nem, a világnak olyan tudatlan halandókkal kell tele lennie, mint ez a nő itt. Még hogy Lorew nem különb a többinél... még ha így is lenne, ezt sosem lenne képes feldolgozni. Éppen így persze átlátja azt is, miért mondja ezt Elenith, persze, elvégre csak egy nemes marad, akárhogyan is.*
- Nem azzal van a te problémád, hogy magamat nem gyűlölöm eléggé. Csak a nemesek nem tudják elviselni a gondolatot, hogy valaki talán felettük áll. Ha nem, hát nem, talán kettőnk közül egyik sem jobb a másiknál, de akkor is ideje szembenézni a ténnyel: megszámlálhatatlanul sok lény létezik a világon, akik számára nem vagyunk többek ennél *fog egy marék homokot, és hagyja, hogy kicsorogjon az ujjai közül. Apró homokszemek, mint az összes halandó a városban, és persze úgy egyáltalán minden halandó. Egy entitás számára ugyan mennyi lenne elsöpörni bármelyiket? Persze Lorew is ugyanennyi volna, sosem érezné úgy, hogy ilyen felsőbbrendű lényekkel szemben esélye lenne, csak míg a sok ostoba inkább rátámadna egy ilyenre, ő kegyelemért esedezne, és remélné, hogy életben marad.*
- Bár olyan lenne a többi mágus, mint én *sóhajtja* Bölcsek, és túllátnának ennek a világnak az ostobaságain. De nem, a többi mágustól csak Amos Thenior badarságait hallhatja. Azok képtelek önálló gondolatokra. Azt hiszik a halandó főpap, akit szolgálni kell, őt követni, és az ő szavait továbbadni. Mert ő sosem beszél entitásokról, csak futólag, mintha nem léteznek, mintha pusztán elmélet lenne, pedig... Azért nem beszél róluk, mert fél tőlük. Mert nem tudja feldolgozni, hogy léteznek nála sokkal erősebb lények, akik egyetlen kézmozdulattal törölnék el.
*Ezzel nagyjából be is fejezte a puffogást, hiszen ennél Elenith sem érdemel többet. Nem több rosszat, hanem több hasznos dolgot. Talán már sikerült minden olyat elmondani, ami később a hasznára lehet, ha úgy érzi, hogy túllátna a halandók ostobaságain, vagy ha eljön a Lorew által elképzelt világvége, mikor az entitások egyszerűen elpusztítják Lanawint. A gyanakvás pedig... hát nem mindegy, gyanakodnak-e egy hullára? Elenithet akkor is megölnék, ha nem lenne gyanús, ebben az áldott tehetetlenség állapotában még mindig nem képes levedleni magáról a mindenféle elvárásokat. Még mindig csak arra képes gondolni, vajon a többiek mit gondolnak róla, gyanúsnak tartják-e, és még ilyenek... ugyan nem mindegy az most már?*
- Gyanakodjanak csak, minek gyanakodnának két hullajelöltre. Láthatóan tudják, hogy végül úgyis menni fogunk, akkor ha bennünk nem is, legalább magukban bíznak.
*Hiszen persze, átok az emberekre, akik feltalálták az önbizalmat. A rend is azt tanította, aki bízni akar, az első, akiben bíznia kell, az önmaga. Más sokkal hamarabb árulja el. Éppen ezért a szerzetes soha senkiben nem bízott, csak magában, csak a saját elképzeléseiben. És a saját gondolata, sőt, több annál, hogy a nő is ellene van. Persze a szavai... mi értelme lenne most már tagadni? Mondjuk Lorew még elfuthat, ahogy tervezte, ez igaz. Tulajdonképpen sokkal jobban bosszantja a tény, hogy nem tud semmi biztosat, mint amennyire a halál bosszantaná. Gondolja most...*
- És ha csak azért mondja, hogy eloszlassa a gyanúmat? Hogy mindenképpen menjek? *persze nem mintha bármit tehetne a helyzettel. Most ha Elenith itt helyben megesküszik neki, hogy az ő oldalán áll, akkor sem hinné el. Lorewnek hagyni kéne, hogy megkötözze a kezeit? Attól még futni tud. A lábait? Akkor nem mehet a főtérre, elcipelni pedig fárasztó lenne. A szerzetes egy olyan helyzetet szeretne kialakítani, amikor egyértelműen nincs esélye a menekülésre, ez pedig a főtér lesz majd. Vagy miután elhagyták a várost, és megkezdték az útjukat* Akkor is ezt fogod mondani, amikor csak mi hatan leszünk? Vagy akkor már bevallanád, ha késő lenne menekülnöm?
*Persze merész kérdés, de mégis, talán Elenith legalább arra veszi a fáradságot, hogy belehelyezkedjen a helyzetbe, és megnyugtatja, hogy ilyen helyzetben felfedné a dolgot. Lorew mondjuk erőlködhetne azon, hogy sose távolodjon el a nőtől, amaz sose tudja észrevétlenül továbbadni a tényt, hogy mindenről tud, de... igazából ez reménytelen vállalkozás, talán ez kézmozdulat is elég erre. Ha valóban az ellenségnek mondta el, akkor halott. Akkor már tényleg csak az entitásban bízhat. És hát... hogy miért? A szembesítés fájdalmas, ezt eddig alig maroknyian kérdezték meg, alig néhányan firtatták, hogy vajon miért ő lenne a megfelelő?*
- Talán elsősorban azért, mert én hajlandó lennék az életemet azonnal a kezébe helyezni *mordul fel* A legtöbben talán nem is éreznék ebben a megtiszteltetést. Azontúl... nem csinálhat mindent az entitás, ő felsőbbrendű, az alantas feladatok elvégzésére pedig talán alkalmas lennék *vonja meg a vállát, elvégre mi mást is remélhetne? Ennél többre egyetlen halandó sem lehet alkalmas, és hálás lehet érte, ha legalább ennyire jó. Mi másban gondolkodhatna? Mágiában? Egy entitás varázshatalma nagyobb, mint a halandóké együttvéve, ha a felsőbbrendű lény meg is nyitja elméjét ebben az irányban, hát... attól sem lesz több.*
- Hinni... *sóhajtja* Én hiszem, hogy még nem halhatok meg, vagy ha mégis, előtte megpillanthatom az entitásomat. Persze ez rajtad aligha segítene. Ugyanakkor... őket sem zavarta, hogy megvárattak engem. Azaz titeket. Te szeretsz megváratni mindenkit *simít végig a szakállán, hiszen korábban a többiekkel, most meg vele múlatja felhőtlenül az időt, miközben mindkét esetben vártak rá. Hát hiába, ezek a nemesek... És persze a dolgait is rásózná, csak rossz városba született, ha azt hiszi, majd a szerzetes lesz az a bolond, aki helyette cipekedik.*
- Nekem is kell eleget cipelnem. A saját dolgaimat. Csak nekem nincs szükségem egy zsák dologra ahhoz, hogy a halál torkába meneteljek *még egy vállvonást is kapcsol a dologhoz, hiszen a nő dönthetett, mennyi mindent hoz azok közül, amikre egy halottnak már nincs szüksége, és ő elég sokat kiválogatott. Még a fejét is megcsóválja az utolsó mondatra* Jó nagy sírt kell majd ásni, ha ezt mind melléd akarják temetni.
*Nos nem, Elenith, akárha az összes többi halandó, egyértelműen téved. Bár ne húzódna határ közte és a többi halandó között. Bár mind legalább lennének annyira okosak, mint ő. Pontosan azért, mert Lorew még nem látott, vagy érzékelt soha egyetlen entitást sem, és mégis hiszi, sőt tudja, hogy léteznek. Bár mindenki ilyen felvilágosult lenne. De nem, a világnak olyan tudatlan halandókkal kell tele lennie, mint ez a nő itt. Még hogy Lorew nem különb a többinél... még ha így is lenne, ezt sosem lenne képes feldolgozni. Éppen így persze átlátja azt is, miért mondja ezt Elenith, persze, elvégre csak egy nemes marad, akárhogyan is.*
- Nem azzal van a te problémád, hogy magamat nem gyűlölöm eléggé. Csak a nemesek nem tudják elviselni a gondolatot, hogy valaki talán felettük áll. Ha nem, hát nem, talán kettőnk közül egyik sem jobb a másiknál, de akkor is ideje szembenézni a ténnyel: megszámlálhatatlanul sok lény létezik a világon, akik számára nem vagyunk többek ennél *fog egy marék homokot, és hagyja, hogy kicsorogjon az ujjai közül. Apró homokszemek, mint az összes halandó a városban, és persze úgy egyáltalán minden halandó. Egy entitás számára ugyan mennyi lenne elsöpörni bármelyiket? Persze Lorew is ugyanennyi volna, sosem érezné úgy, hogy ilyen felsőbbrendű lényekkel szemben esélye lenne, csak míg a sok ostoba inkább rátámadna egy ilyenre, ő kegyelemért esedezne, és remélné, hogy életben marad.*
- Bár olyan lenne a többi mágus, mint én *sóhajtja* Bölcsek, és túllátnának ennek a világnak az ostobaságain. De nem, a többi mágustól csak Amos Thenior badarságait hallhatja. Azok képtelek önálló gondolatokra. Azt hiszik a halandó főpap, akit szolgálni kell, őt követni, és az ő szavait továbbadni. Mert ő sosem beszél entitásokról, csak futólag, mintha nem léteznek, mintha pusztán elmélet lenne, pedig... Azért nem beszél róluk, mert fél tőlük. Mert nem tudja feldolgozni, hogy léteznek nála sokkal erősebb lények, akik egyetlen kézmozdulattal törölnék el.
*Ezzel nagyjából be is fejezte a puffogást, hiszen ennél Elenith sem érdemel többet. Nem több rosszat, hanem több hasznos dolgot. Talán már sikerült minden olyat elmondani, ami később a hasznára lehet, ha úgy érzi, hogy túllátna a halandók ostobaságain, vagy ha eljön a Lorew által elképzelt világvége, mikor az entitások egyszerűen elpusztítják Lanawint. A gyanakvás pedig... hát nem mindegy, gyanakodnak-e egy hullára? Elenithet akkor is megölnék, ha nem lenne gyanús, ebben az áldott tehetetlenség állapotában még mindig nem képes levedleni magáról a mindenféle elvárásokat. Még mindig csak arra képes gondolni, vajon a többiek mit gondolnak róla, gyanúsnak tartják-e, és még ilyenek... ugyan nem mindegy az most már?*
- Gyanakodjanak csak, minek gyanakodnának két hullajelöltre. Láthatóan tudják, hogy végül úgyis menni fogunk, akkor ha bennünk nem is, legalább magukban bíznak.
*Hiszen persze, átok az emberekre, akik feltalálták az önbizalmat. A rend is azt tanította, aki bízni akar, az első, akiben bíznia kell, az önmaga. Más sokkal hamarabb árulja el. Éppen ezért a szerzetes soha senkiben nem bízott, csak magában, csak a saját elképzeléseiben. És a saját gondolata, sőt, több annál, hogy a nő is ellene van. Persze a szavai... mi értelme lenne most már tagadni? Mondjuk Lorew még elfuthat, ahogy tervezte, ez igaz. Tulajdonképpen sokkal jobban bosszantja a tény, hogy nem tud semmi biztosat, mint amennyire a halál bosszantaná. Gondolja most...*
- És ha csak azért mondja, hogy eloszlassa a gyanúmat? Hogy mindenképpen menjek? *persze nem mintha bármit tehetne a helyzettel. Most ha Elenith itt helyben megesküszik neki, hogy az ő oldalán áll, akkor sem hinné el. Lorewnek hagyni kéne, hogy megkötözze a kezeit? Attól még futni tud. A lábait? Akkor nem mehet a főtérre, elcipelni pedig fárasztó lenne. A szerzetes egy olyan helyzetet szeretne kialakítani, amikor egyértelműen nincs esélye a menekülésre, ez pedig a főtér lesz majd. Vagy miután elhagyták a várost, és megkezdték az útjukat* Akkor is ezt fogod mondani, amikor csak mi hatan leszünk? Vagy akkor már bevallanád, ha késő lenne menekülnöm?
*Persze merész kérdés, de mégis, talán Elenith legalább arra veszi a fáradságot, hogy belehelyezkedjen a helyzetbe, és megnyugtatja, hogy ilyen helyzetben felfedné a dolgot. Lorew mondjuk erőlködhetne azon, hogy sose távolodjon el a nőtől, amaz sose tudja észrevétlenül továbbadni a tényt, hogy mindenről tud, de... igazából ez reménytelen vállalkozás, talán ez kézmozdulat is elég erre. Ha valóban az ellenségnek mondta el, akkor halott. Akkor már tényleg csak az entitásban bízhat. És hát... hogy miért? A szembesítés fájdalmas, ezt eddig alig maroknyian kérdezték meg, alig néhányan firtatták, hogy vajon miért ő lenne a megfelelő?*
- Talán elsősorban azért, mert én hajlandó lennék az életemet azonnal a kezébe helyezni *mordul fel* A legtöbben talán nem is éreznék ebben a megtiszteltetést. Azontúl... nem csinálhat mindent az entitás, ő felsőbbrendű, az alantas feladatok elvégzésére pedig talán alkalmas lennék *vonja meg a vállát, elvégre mi mást is remélhetne? Ennél többre egyetlen halandó sem lehet alkalmas, és hálás lehet érte, ha legalább ennyire jó. Mi másban gondolkodhatna? Mágiában? Egy entitás varázshatalma nagyobb, mint a halandóké együttvéve, ha a felsőbbrendű lény meg is nyitja elméjét ebben az irányban, hát... attól sem lesz több.*
- Hinni... *sóhajtja* Én hiszem, hogy még nem halhatok meg, vagy ha mégis, előtte megpillanthatom az entitásomat. Persze ez rajtad aligha segítene. Ugyanakkor... őket sem zavarta, hogy megvárattak engem. Azaz titeket. Te szeretsz megváratni mindenkit *simít végig a szakállán, hiszen korábban a többiekkel, most meg vele múlatja felhőtlenül az időt, miközben mindkét esetben vártak rá. Hát hiába, ezek a nemesek... És persze a dolgait is rásózná, csak rossz városba született, ha azt hiszi, majd a szerzetes lesz az a bolond, aki helyette cipekedik.*
- Nekem is kell eleget cipelnem. A saját dolgaimat. Csak nekem nincs szükségem egy zsák dologra ahhoz, hogy a halál torkába meneteljek *még egy vállvonást is kapcsol a dologhoz, hiszen a nő dönthetett, mennyi mindent hoz azok közül, amikre egy halottnak már nincs szüksége, és ő elég sokat kiválogatott. Még a fejét is megcsóválja az utolsó mondatra* Jó nagy sírt kell majd ásni, ha ezt mind melléd akarják temetni.
2447. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2015-07-12 19:37:36
Üzenet elküldve: 2015-07-12 19:37:36
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Csontok Ura//
*Kételkedő arckifejezéssel hallgatja Lorew már-már szenvedélyesnek mondható előadását arról, ő miben is emelkedik ki az emberek közül, még ha csupán árnyalatnyira is. "Halandóként" ezzel a magyarázattal sem szabad egyetértenie, noha megtehetné, hogy eljátssza a megvilágosodottat, de sokkalta nagyobb mulatságnak tartja elébb magára haragítani a mágust, hogy aztán majd az igazság pillanatában megnézhesse az arcát. Vajon a kegyelméért fog könyörögni? Vagy akkor sem múlik majd az önelégültsége? Alig várja, hogy kideríthesse, azonban addig még bőven van mit tennie.*
- Inkább képmutatás gyűlölni a fajtádat, miközben önmagadat nem utálod éppen annyira. Egyáltalán nem lehetsz biztos benne, hogy léteznek amolyan entitások, akikről folyton áradozol, így a te imádatod sem emelhet ki a többiek közül. Ha beteljesülne az életcélod, megérteném az undorodat és a lenézést, de mindaddig magaddal szemben is egyenlően kell viseltetned. *Magyarázza, miközben vékony karjait összefonja a mellkasa előtt, mintegy jelezve, hogy ő nem vevő a férfi agymenéseire. Persze a testben lappangó rémség epekedve várja a további győzködést, és imádatot a nem e világi lények iránt, a folytatásért pedig örömmel vet be mindent.*
- Pedig már majdnem komolyan vettem az intelmedet, de te is olyan vagy, mint a többi mágus... Akár egy bódító fűtől mámoros törpe, regéltek ostobaságokat nem létező dolgokról. *Talán egy csöppet hirtelen váltott a visszahúzódó lánykából sértődött fruskává, azonban melyik nemes állná szó nélkül a lényét érő sértegetést? Teljesen érthető, hogy még egy jól nevelt kislányt is kihoz a sodrából az effajta beszéd...
Drámaian meg is fordul, hogy felnyalábolván a holmiját, inkább a többiek után menjen - közben előadva a bizalmatlanságát Lorew felé, hazugsággal gyanúsítva őt -, azonban a mágus válasza megakadásra bírja, így előbb hátrapillant a válla felett, majd vissza is fordul a férfi irányába.*
- Nos, ha eddig nem gyanakodtak, most már fognak, amiért itt maradtam veled. *Jelenti ki, a varázstudóval ellentétben nem térve vissza a magázódás terepére, elvégre minek mutassa ki vagy játssza meg a tiszteletét, ha amazt a mágus sem volt hajlandó tanúsítani az irányába, míg kioktatta?
Apró sóhaj formájában engedi szabadjára a feszültségét, valójában pedig a kínt a nevetés visszatartásához, amidőn Lorew újabb összeesküvés elméletet hoz létre magának. A világon annyi problémájuk van a halandóknak, aggódnak járványok, éhezés, szegénység, háborúk vagy egyéb apróbb kellemetlenségek miatt, s mindezt nyilván maguknak köszönhetik, mégis többen már csak elszenvedői a borzalmaknak, semmint megteremtői. Ellenben a mágus... Az fáradhatatlanul gyártja magának a problémákat és a teóriákat, amelyek miatt éltének minden pillanatában aggódhat.
~Páratlanul ostoba, és éppoly lenyűgöző.~
Hallatszik fel gondolatai között mosolygós hangja, azonban nem engedi kiülni arcára a jó kedvét, inkább megenged magának egy újabb sóhajt, kimutatván, hogy kezd belefáradni a férfi rémülgetéseibe.*
- Önnön magam elhatározásából nyilván nem maradhattam itt, máskülönben hogyan is aggódhatnál a figyelmetlenségedből fakadó hibán? *Kérdezi, szavait szánt szándékkal iróniával vértezve fel.* Ha kívánod, elmegyek, sőt, hagylak távozni. Egyáltalán semmi okom arra, hogy hozzásegítsek a feláldozásodhoz, vagy amitől éppen rettegsz. *Csóválja meg a fejét, majd csendben hallgatja a férfi újabb kirohanását, már ami az entitások imádatát illeti.
Nem, még mindig nem tudja megunni Lorew kerepelését. Ha egyszer ismét eléri, hogy kívánságát szolgák lessék s otthonául egy egész város váljék, bizonyosan meg fogja tenni udvari bolondnak a mágust. Persze nem adna olyan nagy bizalmat és megnyugvást a kezébe, életét napról napra élhetné, s ha egyszer nem lenne alkalmas fenséges lényének szórakoztatására, megöletné valami utolsó hentessel. Még csak abban a kegyben sem részesítené, hogy saját kezei által vessen véget a varázstudó életének, máskülönben miért rettegné az elmúlást s miért igyekezne minden nap a kedvére tenni? Bizony, nehéz az effajta fanatikusokat félelemre bírni, azonban semmi sem lehetetlen.
Mindenesetre igen csak elkanyarodott gondolatban a jelen eseményeitől, pedig szívesebben ábrándozna tovább az igazán kegyetlen világról, amit teremtene.*
- Ez nem igazán volt válasz a kérdésemre. Ha semmi hasznodat nem látná egy ilyen entitás, miért is engedné, hogy szolgáld? És honnét tudod oly' biztosan, hogy léteznek? Láttál egyet? Nyilván akkor már őt szolgálnád. *Tűnődik, kihasználva minden kis lehetőséget arra, hogy felbosszanthassa a férfit. Annál szebb lesz majd a szembesülés azzal, hogy épp imádatának tárgyát oktatta ki itt, a barakkban.
Ám a játszma bizonytalan terepre ér, egy egészen rövid momentum erejéig ki is ül az arcára a düh, amiért Lorew felrúgni készül a kis terveit, azonban a férfi szerencséjére újfent megoldja magának a dolgot, s egy szót sem kell ahhoz szólnia, hogy a mágus végül maradásra bírja önmagát.*
- Tudod, ha elhinnéd nekem, hogy nem fog egyikünk sem meghalni, nem kockáztatnád ennyiszer, hogy végül a természet vegyen magához folyamatos aggodalmad végett. Inkább segíts cipelni a málhát, és menjünk utánuk, túl soká fogunk elmaradni. *Sóhajtja, miközben ismét hátat fordít Lorewnek, hogy felszedje a földről a nehéz táskáját, és átadhassa a férfinek, noha egy pillanatra sem gondolja, hogy segítene neki.*
A hozzászólás írója (Dayria Yoleath Valurien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.07.12 19:43:51
*Kételkedő arckifejezéssel hallgatja Lorew már-már szenvedélyesnek mondható előadását arról, ő miben is emelkedik ki az emberek közül, még ha csupán árnyalatnyira is. "Halandóként" ezzel a magyarázattal sem szabad egyetértenie, noha megtehetné, hogy eljátssza a megvilágosodottat, de sokkalta nagyobb mulatságnak tartja elébb magára haragítani a mágust, hogy aztán majd az igazság pillanatában megnézhesse az arcát. Vajon a kegyelméért fog könyörögni? Vagy akkor sem múlik majd az önelégültsége? Alig várja, hogy kideríthesse, azonban addig még bőven van mit tennie.*
- Inkább képmutatás gyűlölni a fajtádat, miközben önmagadat nem utálod éppen annyira. Egyáltalán nem lehetsz biztos benne, hogy léteznek amolyan entitások, akikről folyton áradozol, így a te imádatod sem emelhet ki a többiek közül. Ha beteljesülne az életcélod, megérteném az undorodat és a lenézést, de mindaddig magaddal szemben is egyenlően kell viseltetned. *Magyarázza, miközben vékony karjait összefonja a mellkasa előtt, mintegy jelezve, hogy ő nem vevő a férfi agymenéseire. Persze a testben lappangó rémség epekedve várja a további győzködést, és imádatot a nem e világi lények iránt, a folytatásért pedig örömmel vet be mindent.*
- Pedig már majdnem komolyan vettem az intelmedet, de te is olyan vagy, mint a többi mágus... Akár egy bódító fűtől mámoros törpe, regéltek ostobaságokat nem létező dolgokról. *Talán egy csöppet hirtelen váltott a visszahúzódó lánykából sértődött fruskává, azonban melyik nemes állná szó nélkül a lényét érő sértegetést? Teljesen érthető, hogy még egy jól nevelt kislányt is kihoz a sodrából az effajta beszéd...
Drámaian meg is fordul, hogy felnyalábolván a holmiját, inkább a többiek után menjen - közben előadva a bizalmatlanságát Lorew felé, hazugsággal gyanúsítva őt -, azonban a mágus válasza megakadásra bírja, így előbb hátrapillant a válla felett, majd vissza is fordul a férfi irányába.*
- Nos, ha eddig nem gyanakodtak, most már fognak, amiért itt maradtam veled. *Jelenti ki, a varázstudóval ellentétben nem térve vissza a magázódás terepére, elvégre minek mutassa ki vagy játssza meg a tiszteletét, ha amazt a mágus sem volt hajlandó tanúsítani az irányába, míg kioktatta?
Apró sóhaj formájában engedi szabadjára a feszültségét, valójában pedig a kínt a nevetés visszatartásához, amidőn Lorew újabb összeesküvés elméletet hoz létre magának. A világon annyi problémájuk van a halandóknak, aggódnak járványok, éhezés, szegénység, háborúk vagy egyéb apróbb kellemetlenségek miatt, s mindezt nyilván maguknak köszönhetik, mégis többen már csak elszenvedői a borzalmaknak, semmint megteremtői. Ellenben a mágus... Az fáradhatatlanul gyártja magának a problémákat és a teóriákat, amelyek miatt éltének minden pillanatában aggódhat.
~Páratlanul ostoba, és éppoly lenyűgöző.~
Hallatszik fel gondolatai között mosolygós hangja, azonban nem engedi kiülni arcára a jó kedvét, inkább megenged magának egy újabb sóhajt, kimutatván, hogy kezd belefáradni a férfi rémülgetéseibe.*
- Önnön magam elhatározásából nyilván nem maradhattam itt, máskülönben hogyan is aggódhatnál a figyelmetlenségedből fakadó hibán? *Kérdezi, szavait szánt szándékkal iróniával vértezve fel.* Ha kívánod, elmegyek, sőt, hagylak távozni. Egyáltalán semmi okom arra, hogy hozzásegítsek a feláldozásodhoz, vagy amitől éppen rettegsz. *Csóválja meg a fejét, majd csendben hallgatja a férfi újabb kirohanását, már ami az entitások imádatát illeti.
Nem, még mindig nem tudja megunni Lorew kerepelését. Ha egyszer ismét eléri, hogy kívánságát szolgák lessék s otthonául egy egész város váljék, bizonyosan meg fogja tenni udvari bolondnak a mágust. Persze nem adna olyan nagy bizalmat és megnyugvást a kezébe, életét napról napra élhetné, s ha egyszer nem lenne alkalmas fenséges lényének szórakoztatására, megöletné valami utolsó hentessel. Még csak abban a kegyben sem részesítené, hogy saját kezei által vessen véget a varázstudó életének, máskülönben miért rettegné az elmúlást s miért igyekezne minden nap a kedvére tenni? Bizony, nehéz az effajta fanatikusokat félelemre bírni, azonban semmi sem lehetetlen.
Mindenesetre igen csak elkanyarodott gondolatban a jelen eseményeitől, pedig szívesebben ábrándozna tovább az igazán kegyetlen világról, amit teremtene.*
- Ez nem igazán volt válasz a kérdésemre. Ha semmi hasznodat nem látná egy ilyen entitás, miért is engedné, hogy szolgáld? És honnét tudod oly' biztosan, hogy léteznek? Láttál egyet? Nyilván akkor már őt szolgálnád. *Tűnődik, kihasználva minden kis lehetőséget arra, hogy felbosszanthassa a férfit. Annál szebb lesz majd a szembesülés azzal, hogy épp imádatának tárgyát oktatta ki itt, a barakkban.
Ám a játszma bizonytalan terepre ér, egy egészen rövid momentum erejéig ki is ül az arcára a düh, amiért Lorew felrúgni készül a kis terveit, azonban a férfi szerencséjére újfent megoldja magának a dolgot, s egy szót sem kell ahhoz szólnia, hogy a mágus végül maradásra bírja önmagát.*
- Tudod, ha elhinnéd nekem, hogy nem fog egyikünk sem meghalni, nem kockáztatnád ennyiszer, hogy végül a természet vegyen magához folyamatos aggodalmad végett. Inkább segíts cipelni a málhát, és menjünk utánuk, túl soká fogunk elmaradni. *Sóhajtja, miközben ismét hátat fordít Lorewnek, hogy felszedje a földről a nehéz táskáját, és átadhassa a férfinek, noha egy pillanatra sem gondolja, hogy segítene neki.*
A hozzászólás írója (Dayria Yoleath Valurien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.07.12 19:43:51
2446. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2015-07-12 15:16:16
Üzenet elküldve: 2015-07-12 15:16:16
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 20
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Medliel Falenys//
*Hát jót ittak, jót boroztak, azonban a törpe hirtelen valami érzelmi rohamot kaphatott, rájött az öt perc, vagy akármi, hirtelen feláll az asztaltól, kiviharzik a fogadóból, és a következő hang, melyet hall, az a törpe szekérkerekeinek nyikorgása. Értetlen fejjel ül az asztal előtt, ideje sincs felfogni, ami történik körülötte. Egy darabig még üldögél egymagában, majd vállat von, és peckesen feszítve ő is kiviharzik a fogadóból.
Jobb híján útját újra a barakk felé veszi, hátha ott van még a nőstény, és nem lécelt le. Igyekszik ugyanazon az útvonalon haladni, mint pár órája, nehogy eltévedjen, az elég kellemetlen lenne. Bár az előbbinél... Annál semmi sem kellemetlenebb. Egy jó ivócimborát vesztett, bár igaz, hogy a nevét sem jegyezte meg, az viszont nem is volt fontos a cél érdekében, hiszen egy alapos iváshoz nem név kell, hanem csengő-pengő arany. Abból meg neki kevés, a pocakosnak meg elmondása szerint sok. Még gondolkozott is azon, hogy a szekér után megy, megöli őt, elveszi a pénzét, a szekeret eladja, aztán jól megszedi magát, de szerencsétlenségére már csak bottal üthette a nyomát.
Végül beér a barakk bejáratához, első belépőjét most kihagyja, nem vetkőzik neki, csupán mélyről kiszedi a dobótőröket, és az alacsony pultra szórja a kölyök elé, és sétál tovább, be, a füves térre.
Ott hamar kiszúrja Medlielt, és arcára újra kiül a mosoly. Halkan odasompolyog mögé/mellé, és ha az nem vette észre, egy kicsit távolabbról szól hozzá, nem szeretné megrémíteni, csak meglepetést okozni neki.*
- Már hiányoztál. *Mondja kedves mosollyal, majd kicsit közelebb lép.* - Hát nem jött, akire vársz?
*Hát jót ittak, jót boroztak, azonban a törpe hirtelen valami érzelmi rohamot kaphatott, rájött az öt perc, vagy akármi, hirtelen feláll az asztaltól, kiviharzik a fogadóból, és a következő hang, melyet hall, az a törpe szekérkerekeinek nyikorgása. Értetlen fejjel ül az asztal előtt, ideje sincs felfogni, ami történik körülötte. Egy darabig még üldögél egymagában, majd vállat von, és peckesen feszítve ő is kiviharzik a fogadóból.
Jobb híján útját újra a barakk felé veszi, hátha ott van még a nőstény, és nem lécelt le. Igyekszik ugyanazon az útvonalon haladni, mint pár órája, nehogy eltévedjen, az elég kellemetlen lenne. Bár az előbbinél... Annál semmi sem kellemetlenebb. Egy jó ivócimborát vesztett, bár igaz, hogy a nevét sem jegyezte meg, az viszont nem is volt fontos a cél érdekében, hiszen egy alapos iváshoz nem név kell, hanem csengő-pengő arany. Abból meg neki kevés, a pocakosnak meg elmondása szerint sok. Még gondolkozott is azon, hogy a szekér után megy, megöli őt, elveszi a pénzét, a szekeret eladja, aztán jól megszedi magát, de szerencsétlenségére már csak bottal üthette a nyomát.
Végül beér a barakk bejáratához, első belépőjét most kihagyja, nem vetkőzik neki, csupán mélyről kiszedi a dobótőröket, és az alacsony pultra szórja a kölyök elé, és sétál tovább, be, a füves térre.
Ott hamar kiszúrja Medlielt, és arcára újra kiül a mosoly. Halkan odasompolyog mögé/mellé, és ha az nem vette észre, egy kicsit távolabbról szól hozzá, nem szeretné megrémíteni, csak meglepetést okozni neki.*
- Már hiányoztál. *Mondja kedves mosollyal, majd kicsit közelebb lép.* - Hát nem jött, akire vársz?
2445. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2015-07-12 10:05:12
Üzenet elküldve: 2015-07-12 10:05:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 897
OOC üzenetek: 163
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 897
OOC üzenetek: 163
Játékstílus: Vakmerő
*Futva érkezik, ráadásul elég régóta kapkodja lábait, így első dolga egy kiadós pihenést és nyújtást beiktatni. Fegyvert nem hozott magával így nincs mit leadnia, egy gyakorlóíjat viszont elkér magának. A tőrt inkább meghagyja csavarhúzásra, kötélvágásra, hisz több nagylény ellen úgyse lenne sok esélye egy a pici fegyverrel. Marad hát inkább az íjnál, ha eleget gyakorol akkor az is lehet kifejezetten gyors, és közelről még méretétől függetlenül is halálos. Bár kétségkívül körülményesebb egy felajzott íjjal és nyílvesszőkkel mászkálni mint egy tőrrel, lényegese biztonságosabb is. Először egész ügyetlen a szokatlan fegyverrel, de tehetségének hála hamar belejön, és bár a lövések közötti sebességen még nagyon sokat lehetne javítania, maga a célzás egész jól megy már a végére. Kimerítő viszont a mozdulathoz nem szokott izmoknak újra és újra megfeszíteni a húrt, ráadásul ideje is véges, így csak egy órácskát tölt el a barakkban, aztán most már igazán haza kell végre mennie.*
2444. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2015-07-10 20:27:28
Üzenet elküldve: 2015-07-10 20:27:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1059
OOC üzenetek: 132
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1059
OOC üzenetek: 132
Játékstílus: Vakmerő
//Csontok Ura//
*Persze, ezt mindig megkapja. Bár igazából még mindig jobb, mintha Elenith is olyan kérdésekkel állna elő, mint a többség, mikor megtudják, hogy Lorew utálja a halandókat. "De hát te is halandó vagy... Akkor magadat is utálod?" Hát igen, na az ilyen hülye kérdésekre lenne inkább kedve köpni. Miért? Csak mert a legtöbb ember mindenkit szid, csak magát nem, attól neki is ilyen gerinctelennek kéne lennie? Igen, ha úgy vesszük, magát is utálja, halandó mivolta és ebből adódó tehetetlensége miatt.*
- Miért? Csak azért nem gyűlölhetem a halandókat, mert én is az vagyok? Ugyan... Valójában sokkal nagyobb nyomatékot ad a dolognak, ha egy olyan csoport felett mondok ítéletet, amiben benne vagyok. Ha bármiben többnek érezhetném magam, az az lenne, hogy én legalább megpróbálok eljutni a lét legmagasztosabb szintjére, amit halandó elérhet, és egy entitást szolgálni *pusztán azért beszél feltételes módban, mert semmivel nem érzi magát többnek, amíg el nem éri a célját. Addig csak egy marad a sok halandó féreg közül a remény nélkül, hogy valaha egy árnyalattal is többet érhet. Majd pedig (nem csalás, nem ámítás) meggyanúsítják a szerzetest, hogy talán az elmélete a négyek összeesküvéséről nem teljesen helyes. Micsoda bolondság! Ha Lorew valamihez értett élete során (az elme gyógyításán kívül), akkor az a tisztánlátás. Hogy mindig lásson többet, mint fajtársai, felfelé tekintsen, és fogadja el, hogy pusztán egy halandó féreg. Éppen ilyen tisztán láthatja most azt is, hogy bizony itt valami készül, másképpen miért pont ott beszéltek volna erről? Miért mondta volna Argus oly'hangosan, hogy "A Csontok Ura", ha nem ez lenne a csali. Lorew pedig nem ráharapott a csalira, pusztán a kezébe fogta, és követi a zsinórt.*
- Most talán osztogatják? *vonja fel a szemöldökét. Hát itt volt ő, mikor fehér kecskékről, Hemitarról, és egyéb kisállatokról beszéltek? Dehogy. Akkor honnan tudná, ki kinek osztogat gyanakvó pillantásokat?* Nem gyanakodnak önre, ne féljen, csak utálják, amiért útban van. Tudja, engem akarnak megölni, ön pedig útban van, megesik. Ne vegye a szívére, nem azért utálják, aki, csak mert itt van *vonja meg a vállát, hiszen amennyire rossz Elenithnek, hogy értelmetlenül fog meghalni, annyira bosszantó lehet annak a négynek, hogy itt van. Sokkal egyszerűbb lenne, ha öten lennének, négyen megpróbálnák feláldozni Lorewet... de nem, sajnos közbeszólt a sors, megjelent a hölgy, ő pedig mágiával való idegensége miatt nem jó áldozat, így csak megölni tudják, de addig útban van.*
- Most mi történt? *horkan fel* A jó öreg ismerősök és barátok odébbálltak, olyan sebességgel, hogy egy csiga se irigyelné meg. Én elhatároztam, hogyha eddig ők várattak, most várjanak ők rám. Egy szóval sem mondtam, hogy várjon rám *ebben a pillanatban elakad a szava, és elkerekednek a szemei, és közelebb hajol Elenithhez* Egy szóval sem mondtam, hogy maradjon itt. Csak valakinek mindig figyelnie kell rám? Mint a gnóm is?
*Be kell vallani, enyhén pánikba esik, nem azért, mert akkor magára maradt, hanem mert éppen most derült ki, hogy mindenről tud. A tőréhez kapna, de amikor annak helyére tapint, nem talál semmit. Igen, ez a barakk... Itt csak a városőröknek lehet fegyvere... Újból Elenithre pillant, és enyhén megremeg az egyik ujja.*
- Mondd, hogy nem... *sóhajtja, ha a nő eddig még nem tiltakozott. Igazából nem sokat tehet, ha kiderül, hogy nem négy, hanem öt személyről van szó, akkor tényleg csak a menekülés marad számára. A nőnél sincs fegyver, így nem tudná megállítani, a templomig eljutna, ott pedig biztonságban lenne egy ideig. Ha valami (legalább részben) megnyugtató dolgot nem mond neki a hölgy, akkor kénytelen szépen lassan kisétálni a barakkból, onnantól pedig a templomig loholni. Ha viszont tisztázni tudják, ki melyik oldalon áll, akkor a szerzetes is leengedi a kezeit, és kicsit megnyugszik. Ebben az esetben eljuthatnak a beszélgetés további részeihez, amelyek szinte újdonságot képeznek Lorew számára. Eddig szinte senki nem kérdezett még rá, hogy mi történne, ha megjelenne az entitása. Bár a végén a gúnyolódás cseppet sem nyeri el a tetszését.*
- Még mit nem! *mordul fel* Ne beszéljen így az entitásokról, velünk szemben nekik hatalmukban áll tenni valamit. Mi halandók legfeljebb a tökéletes szóval illethetjük őket. És rájuk nézve talán még az is sértő. Ne kezelje ezt olyan könnyelműen *persze eztán el kell gondolkodjon rajta, hogy valóban, mi haszna lehetne belőle egy entitásnak?* Ha megidéződne... ha megjelenne... én már azért is bármit megtennék. De mostanáig még az is kevés volt. Talán eztán is az lesz. Szerzetes vagyok, mágus, de amellett csak egy halandó. Ettől sosem szabadulhatok.
*Egészen elkomorodik a végére, hiszen mágusság ide vagy oda, eddig varázsolni még nem tudott. Mindig úgy képzelte, hogy majd ha megjelenik az entitás... akkor talán valami hasznát veheti, pedig végig ott lebegett a szeme előtt a valóság.*
- Csak annyival vagyok több a többi halandónál, hogy nem elégszem meg a főpap szavával, mert tudom, hogy nála ezerszer hatalmasabb lények is léteznek *ezt már nem is igazán Elenithnek mondja, csak úgy magának. Szomorú, de nincs mit tenni, az eltökéltség talán tényleg kevés, talán tényleg Vinek lesz igaza. Viszont a komorságból némiképp felrázza, a titok, amit a nő megoszt vele. Mikor arra terelődik a szó, hogy ismerte-e a nagy mágus nevét, természetesen bőszen elkezd bólogatni, még akkor is folytatja, mikor fény derül a rokonságra, csak néhány másodperc múltán dermed le. Elenith a Csontok Urának leszármazottja...*
- Az én halálom lesz értelmetlen *jegyzi meg színtelen hangon, majd felkapja a fejét* Sajnálom, Elenith, egy élmény volt, de mivel ebben a pillanatban fogtam fel, hogy nem engem, hanem önt akarják feláldozni, a távozásom már cseppet sem etikátlan *majd homlokára csap, és szépen lassan végigsimít a képén* De nem mehetek, mert világok találkozásánál megjelenhet az entitásom. De azelőtt meg sem halhatok, pedig ha én vagyok a felesleg, akkor hamarabb is baleset fog érni. Viszont ez nem lehet véletlen, elvégre ez egy gyerekkori legenda, ez... ez biztosan egy jel. Muszáj mennem.
*Cseppet sem zavarja, hogy az előbb jelentette ki, hogy nem érdekli, ha meghal a nő, és csak az entitás esetleges felbukkanása miatt megy. Rég nem ér már rá a halandók érzéseivel foglalkozni, főleg mert általában már azzal megbántja őket, mikor közli, hogy utálja őket.*
*Persze, ezt mindig megkapja. Bár igazából még mindig jobb, mintha Elenith is olyan kérdésekkel állna elő, mint a többség, mikor megtudják, hogy Lorew utálja a halandókat. "De hát te is halandó vagy... Akkor magadat is utálod?" Hát igen, na az ilyen hülye kérdésekre lenne inkább kedve köpni. Miért? Csak mert a legtöbb ember mindenkit szid, csak magát nem, attól neki is ilyen gerinctelennek kéne lennie? Igen, ha úgy vesszük, magát is utálja, halandó mivolta és ebből adódó tehetetlensége miatt.*
- Miért? Csak azért nem gyűlölhetem a halandókat, mert én is az vagyok? Ugyan... Valójában sokkal nagyobb nyomatékot ad a dolognak, ha egy olyan csoport felett mondok ítéletet, amiben benne vagyok. Ha bármiben többnek érezhetném magam, az az lenne, hogy én legalább megpróbálok eljutni a lét legmagasztosabb szintjére, amit halandó elérhet, és egy entitást szolgálni *pusztán azért beszél feltételes módban, mert semmivel nem érzi magát többnek, amíg el nem éri a célját. Addig csak egy marad a sok halandó féreg közül a remény nélkül, hogy valaha egy árnyalattal is többet érhet. Majd pedig (nem csalás, nem ámítás) meggyanúsítják a szerzetest, hogy talán az elmélete a négyek összeesküvéséről nem teljesen helyes. Micsoda bolondság! Ha Lorew valamihez értett élete során (az elme gyógyításán kívül), akkor az a tisztánlátás. Hogy mindig lásson többet, mint fajtársai, felfelé tekintsen, és fogadja el, hogy pusztán egy halandó féreg. Éppen ilyen tisztán láthatja most azt is, hogy bizony itt valami készül, másképpen miért pont ott beszéltek volna erről? Miért mondta volna Argus oly'hangosan, hogy "A Csontok Ura", ha nem ez lenne a csali. Lorew pedig nem ráharapott a csalira, pusztán a kezébe fogta, és követi a zsinórt.*
- Most talán osztogatják? *vonja fel a szemöldökét. Hát itt volt ő, mikor fehér kecskékről, Hemitarról, és egyéb kisállatokról beszéltek? Dehogy. Akkor honnan tudná, ki kinek osztogat gyanakvó pillantásokat?* Nem gyanakodnak önre, ne féljen, csak utálják, amiért útban van. Tudja, engem akarnak megölni, ön pedig útban van, megesik. Ne vegye a szívére, nem azért utálják, aki, csak mert itt van *vonja meg a vállát, hiszen amennyire rossz Elenithnek, hogy értelmetlenül fog meghalni, annyira bosszantó lehet annak a négynek, hogy itt van. Sokkal egyszerűbb lenne, ha öten lennének, négyen megpróbálnák feláldozni Lorewet... de nem, sajnos közbeszólt a sors, megjelent a hölgy, ő pedig mágiával való idegensége miatt nem jó áldozat, így csak megölni tudják, de addig útban van.*
- Most mi történt? *horkan fel* A jó öreg ismerősök és barátok odébbálltak, olyan sebességgel, hogy egy csiga se irigyelné meg. Én elhatároztam, hogyha eddig ők várattak, most várjanak ők rám. Egy szóval sem mondtam, hogy várjon rám *ebben a pillanatban elakad a szava, és elkerekednek a szemei, és közelebb hajol Elenithhez* Egy szóval sem mondtam, hogy maradjon itt. Csak valakinek mindig figyelnie kell rám? Mint a gnóm is?
*Be kell vallani, enyhén pánikba esik, nem azért, mert akkor magára maradt, hanem mert éppen most derült ki, hogy mindenről tud. A tőréhez kapna, de amikor annak helyére tapint, nem talál semmit. Igen, ez a barakk... Itt csak a városőröknek lehet fegyvere... Újból Elenithre pillant, és enyhén megremeg az egyik ujja.*
- Mondd, hogy nem... *sóhajtja, ha a nő eddig még nem tiltakozott. Igazából nem sokat tehet, ha kiderül, hogy nem négy, hanem öt személyről van szó, akkor tényleg csak a menekülés marad számára. A nőnél sincs fegyver, így nem tudná megállítani, a templomig eljutna, ott pedig biztonságban lenne egy ideig. Ha valami (legalább részben) megnyugtató dolgot nem mond neki a hölgy, akkor kénytelen szépen lassan kisétálni a barakkból, onnantól pedig a templomig loholni. Ha viszont tisztázni tudják, ki melyik oldalon áll, akkor a szerzetes is leengedi a kezeit, és kicsit megnyugszik. Ebben az esetben eljuthatnak a beszélgetés további részeihez, amelyek szinte újdonságot képeznek Lorew számára. Eddig szinte senki nem kérdezett még rá, hogy mi történne, ha megjelenne az entitása. Bár a végén a gúnyolódás cseppet sem nyeri el a tetszését.*
- Még mit nem! *mordul fel* Ne beszéljen így az entitásokról, velünk szemben nekik hatalmukban áll tenni valamit. Mi halandók legfeljebb a tökéletes szóval illethetjük őket. És rájuk nézve talán még az is sértő. Ne kezelje ezt olyan könnyelműen *persze eztán el kell gondolkodjon rajta, hogy valóban, mi haszna lehetne belőle egy entitásnak?* Ha megidéződne... ha megjelenne... én már azért is bármit megtennék. De mostanáig még az is kevés volt. Talán eztán is az lesz. Szerzetes vagyok, mágus, de amellett csak egy halandó. Ettől sosem szabadulhatok.
*Egészen elkomorodik a végére, hiszen mágusság ide vagy oda, eddig varázsolni még nem tudott. Mindig úgy képzelte, hogy majd ha megjelenik az entitás... akkor talán valami hasznát veheti, pedig végig ott lebegett a szeme előtt a valóság.*
- Csak annyival vagyok több a többi halandónál, hogy nem elégszem meg a főpap szavával, mert tudom, hogy nála ezerszer hatalmasabb lények is léteznek *ezt már nem is igazán Elenithnek mondja, csak úgy magának. Szomorú, de nincs mit tenni, az eltökéltség talán tényleg kevés, talán tényleg Vinek lesz igaza. Viszont a komorságból némiképp felrázza, a titok, amit a nő megoszt vele. Mikor arra terelődik a szó, hogy ismerte-e a nagy mágus nevét, természetesen bőszen elkezd bólogatni, még akkor is folytatja, mikor fény derül a rokonságra, csak néhány másodperc múltán dermed le. Elenith a Csontok Urának leszármazottja...*
- Az én halálom lesz értelmetlen *jegyzi meg színtelen hangon, majd felkapja a fejét* Sajnálom, Elenith, egy élmény volt, de mivel ebben a pillanatban fogtam fel, hogy nem engem, hanem önt akarják feláldozni, a távozásom már cseppet sem etikátlan *majd homlokára csap, és szépen lassan végigsimít a képén* De nem mehetek, mert világok találkozásánál megjelenhet az entitásom. De azelőtt meg sem halhatok, pedig ha én vagyok a felesleg, akkor hamarabb is baleset fog érni. Viszont ez nem lehet véletlen, elvégre ez egy gyerekkori legenda, ez... ez biztosan egy jel. Muszáj mennem.
*Cseppet sem zavarja, hogy az előbb jelentette ki, hogy nem érdekli, ha meghal a nő, és csak az entitás esetleges felbukkanása miatt megy. Rég nem ér már rá a halandók érzéseivel foglalkozni, főleg mert általában már azzal megbántja őket, mikor közli, hogy utálja őket.*
2443. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2015-07-10 19:41:25
Üzenet elküldve: 2015-07-10 19:41:25
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 243
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 243
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
*Csak nézelődni jött ide, isten ments hogy itt eddzen, nem hiányzik neki hogy valaki felmérhesse valódi képességeit. Fegyver nincs nála így nincs mit leadnia, ruházata egyszerű de mind drága anyag és tiszta. Mosolyogva sétál be, figyelve az épp gyakorlókat, vagy csak a felszereléseket és a lehetőségeket. Kétségkívül találna ő is olyat amivel fejleszthetné magát, de ezt inkább magányosan teszi meg, nem bízik meg senkiben. Így sajnos az edzés is kevésbé életszerű, de arra elég hogy formában maradjon és frissen tartsa reflexeit. Keresztülsétál az egész létesítményen, alaposan végignéz mindent és mindenkit, de ő csak egy sétálgató nagypolgár aki kíváncsiskodni jött, a körútja után távozik is a Barakkból.*
2442. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2015-07-10 17:00:14
Üzenet elküldve: 2015-07-10 17:00:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 897
OOC üzenetek: 163
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 897
OOC üzenetek: 163
Játékstílus: Vakmerő
*Ritka vendég errefelé, főleg azért mert inkább saját fegyvereivel szeret gyakorolni mint azokkal amiket itt adnak, de néha nem árt ha valami mással is kipróbálja magát. Keres valami olyat amivel a célba dobást gyakorolgathatja, egy neki való kis íjat és hozzá gyakorlóvesszőket, és ezekkel indul megy egy alkalmas célpont irányába. Nem tart túl sok ideig mire rájön hogy neki bizony egyik sem az erőssége, hisz össze sem lehet hasonlítani az ilyen célzófegyverek kezelését a számszeríjakéhoz. Ha gyakorolná előbb-utóbb biztos ez is menne neki, de annyira nem érdekli hogy időt szenteljen ennek. Le is adja őket hamar, hogy egy nyílvetőt keressen, és azzal folytatja tovább a célba lövést. Ez már más tészta, bár hozzá kell szoknia az idegen fegyverhez, sokkal jobban, sőt kifejezetten jól megy neki. Ettől függetlenül erre is hamar ráun és kisvártatva ugyanúgy végzi mint az előzőek. Különben sem szeret sokáig egy dolgot csinálni, feltéve hogy az nem olvasás vagy szerelés vagy ötletelés. El is indul szépen kifelé, az utolsónak szentelve a gyaloglással töltött időt.*
2441. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2015-07-10 16:11:43
Üzenet elküldve: 2015-07-10 16:11:43
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 173
OOC üzenetek: 167
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 173
OOC üzenetek: 167
Játékstílus: Megfontolt
//Tárnák mélyére...//
//Dhoros, Sugnir//
* Hogy szándékosan érti félre a hím a kérdését vagy valóban ennyire elvette az eszét nem tudja. Vagy talán ő nem fogalmazott kellőképpen jól. Mindenesetre, a borostyán szín szemek úgy falják, hogy ha azokkal vetkőztetni lehetne már anyaszült meztelenül állna előtte. Persze, azért a hím sincs jobb helyzetben. Kicsit kizökken a dolgok menetéből. Türkizkék szemeivel a ragadozó szempárt fürkészi, nem megigézni akarja most, inkább a titokra kíváncsi, melyet úgy próbál eltitkolni a másik. Gondolatait, emlékeit. A szemek harcát a pipa füstje zavarja meg, ahogy azok elhomályosítják a képet. Fejét megrázva néz a törpére, s próbál arra koncentrálni, amit mond, miközben azzal van elfoglalva, hogy rájöjjön, hol láthatta már azt a gyűrűt. *
- Ahh, szóval, minket arra alkalmasnak tartasz? Milyen megtisztelő. * most valóban gúnyolódik, hisz nem valami kísérleti példány ő, hogy elemezgessék.
A hím burkolt utalására őszinte kacaj szökik ki a torkán. Melybe még válla is beleremeg. De, amilyen hirtelen jött olyan hirtelen is marad abba. Egy pillanatra hunyja le csak szemeit, közben ajka mosolyra húzza. De, ha már így van, hogy megfigyelik őt s a párzásra alkalmas hímet, úgy miért is ne adna egy kis bemutatót. Közelebb lép Dhoroshoz, nagyon közel, szinte már testük is összeér. Lábujjhegyre áll, hogy fülébe tudjon suttogni. *
- Nem megy az ilyen könnyen, Cicus! * harap annak fülébe, majd lép el tőle halk kacajt hagyva maga után. A kis színjáték után, a törpére pillant. *
- Menjetek, én várok valakit. Ha, nem érkezik, meg talán utánatok megyek. * fonja keresztbe maga előtt karjait. Utál várakozni, de reménykedik még a nőstényben. Ezt a helyet rajzolta le a hamuba, melyet remél még se a szél, se pedig valami állat ne kotorta szét. Vár még néhány órát, s ha addig sem jön meg, lehet csatlakozik hozzájuk. *
//Dhoros, Sugnir//
* Hogy szándékosan érti félre a hím a kérdését vagy valóban ennyire elvette az eszét nem tudja. Vagy talán ő nem fogalmazott kellőképpen jól. Mindenesetre, a borostyán szín szemek úgy falják, hogy ha azokkal vetkőztetni lehetne már anyaszült meztelenül állna előtte. Persze, azért a hím sincs jobb helyzetben. Kicsit kizökken a dolgok menetéből. Türkizkék szemeivel a ragadozó szempárt fürkészi, nem megigézni akarja most, inkább a titokra kíváncsi, melyet úgy próbál eltitkolni a másik. Gondolatait, emlékeit. A szemek harcát a pipa füstje zavarja meg, ahogy azok elhomályosítják a képet. Fejét megrázva néz a törpére, s próbál arra koncentrálni, amit mond, miközben azzal van elfoglalva, hogy rájöjjön, hol láthatta már azt a gyűrűt. *
- Ahh, szóval, minket arra alkalmasnak tartasz? Milyen megtisztelő. * most valóban gúnyolódik, hisz nem valami kísérleti példány ő, hogy elemezgessék.
A hím burkolt utalására őszinte kacaj szökik ki a torkán. Melybe még válla is beleremeg. De, amilyen hirtelen jött olyan hirtelen is marad abba. Egy pillanatra hunyja le csak szemeit, közben ajka mosolyra húzza. De, ha már így van, hogy megfigyelik őt s a párzásra alkalmas hímet, úgy miért is ne adna egy kis bemutatót. Közelebb lép Dhoroshoz, nagyon közel, szinte már testük is összeér. Lábujjhegyre áll, hogy fülébe tudjon suttogni. *
- Nem megy az ilyen könnyen, Cicus! * harap annak fülébe, majd lép el tőle halk kacajt hagyva maga után. A kis színjáték után, a törpére pillant. *
- Menjetek, én várok valakit. Ha, nem érkezik, meg talán utánatok megyek. * fonja keresztbe maga előtt karjait. Utál várakozni, de reménykedik még a nőstényben. Ezt a helyet rajzolta le a hamuba, melyet remél még se a szél, se pedig valami állat ne kotorta szét. Vár még néhány órát, s ha addig sem jön meg, lehet csatlakozik hozzájuk. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7342-7361