//Tam, Zeru és Ronan //
*Ami igaz, az igaz, ha egyedül kell harcolnia, az igen csak... kellemetlen. Igaz, jelen pillanatban inkább azért, mert most még csak lövéseire tud támaszkodni, legalábbis azok jelentenek igazi veszélyt, ám a távolság több ellenfél esetén sajnos könnyen és hamar áthidalható.
Ám most a jelenre kell koncentrálnia, a gyakorlásra, nem pedig valószínűsíthető helyzetek, képzelt gyilkosai ellen taktikázni. Míg Ronan válaszol a feltett kérdésre, nem támad, s egy apró bólintással jelzi, hogy megértette a választ, s az ideiglenes fegyverszünetnek ezzel vége is.
A békés szurkapiszkának azonban ideje lenen véget vetni, a kérdés már csak az, hogyan? Úgy tűnik, a férfi is erre a következtetésre jutott, ugyanis ritmust vált, a lány pedig lassan nem győzi hova kapni a gyakorlópengét.
A siettetés trükkje beválni látszik, hiszen bár a terv hamar körvonalazódik a lányban, hogy mit is kellene tennie, csak a részletek kikristályosodására nem marad idő. Az eddig karra menő támadásokat most felváltja egy fürge, mély vágás, mely a combra, vagy térdére irányozza a csapást. Ám ezzel egyúttal sikerül Ronan malmára hajtania a vizet, bizony az a fakard a lány felkarján csattan fájdalmasan.
Szeme sarkából azonban látja, az óriás még mindig ott van a közelükben, így a következő mozdulatsor végén elhátrál, kis időt kérve edzőtársától.*
- Üdvözletem! *Fordul teljes egészében az idegen felé, barátságos mosolyt ültetve vonásaira.* Segíthetünk valamiben? *Azért végig méri az óriást, az illem szabta határokat természetesen most sem lépi át.*