Nincs játékban - Barakk
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Nincs "nagyobb" helyszín | Barakk | Nincs "kisebb" helyszín |  |
<< Előző oldal - Mostani oldal: 55 (1081. - 1100. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása: - Következő oldal >>
1100. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-03-07 22:29:34
Üzenet elküldve: 2014-03-07 22:29:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 53
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 53
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
* Edzése közben másokat is figyel néha, mikor nem a fa buzogányt csapja a bábnak. Látszólag értelmetlen, amit tesz, ám erőnléti edzésnek tökéletesen megfelel ez is. Inkább csinálja amúgy is ezeket a nem túlzottan megerőltető csapásokat, mintsem a porba vagy a fűre görnyedve mozgassa magát. Ám talán mégis jobb volna, ha nyújtana is. Még a végén Zhrodim kineveti, ha harc közben neki kell megvédeni a mozgásra képtelen félszerzetet.
Így is lesz, edzeni fog, mint még soha. Nem maradhat ilyen tunya kis puding, meg kell edződnie. Acél keménnyé válnia, miként a sötételf pengéje, vagy saját kalapácsa. Így még pár ütés után a hátára fekszik és kezeit a tarkóján összeérintve, elkezdi hasizomból felhúzni felsőtestét felhúzott térdeihez. Az ő alkatával és testének arányaival ez megerőltetőbb tud lenni, mint egy hétköznapi embernek, ám nem adja fel. Soha nem adja fel. Ha harc során meg is futamodik, taktikai visszavonulás, erőgyűjtés. A háború amúgy se egy harcból áll. Optimális esetben.
Ha ezzel az edzésmóddal végzett nagy nehezen, hasra fordul és karjaival eltolja magát a füves talajtól. Fekvőtámaszai nem a legszabályosabbak, mások talán nevetnek rajta, de nem érdekli. Érzi, hogy fáj, érzi, hogy ég, de nem törődik vele. Csak folytatja, míg meg nem érzi, hogy nem bírja tovább. Sőt, még utána is csinálja, kockáztatva általános jólétét. Hiszen a túlerőltetés első fokozata bekövetkezik, arca ismerkedik meg közelebbről a földdel. Nem a legkellemesebb befejezés, de talán jobb is lesz most abbahagyni.
Kifelé indul, a fa buzogányt vállára dobva, nem nagy súlyt képviselő eszköz amúgy sem, s van erő a kis gnorkban. A kalapácsa is meglehetősen masszív fegyver, így ahhoz van szokva, hogy ilyesfajta zúzóeszközöket hord csatákba. Vissza is kéri a legénytől szívének kedves kalapácsát, hogy aztán azzal oldalán távozzon az edzők sorából. Hagyja őket, folytassák csak maguk jobbá formálását, neki mára elég volt ennyi. Talán visszanéz még ide is, hogy tovább faragjon nem túl fényes állapotán, lévén erős szeretne lenni Faeus. Erősebb, mint a törpék, okosabb, mint a gnómok és vadabb, mint az orkok. Ha már a társa fürge és ravasz, ő legyen az, ki oly erővel tud odacsapni, hogy az ellen csak úgy nyekken. *
Így is lesz, edzeni fog, mint még soha. Nem maradhat ilyen tunya kis puding, meg kell edződnie. Acél keménnyé válnia, miként a sötételf pengéje, vagy saját kalapácsa. Így még pár ütés után a hátára fekszik és kezeit a tarkóján összeérintve, elkezdi hasizomból felhúzni felsőtestét felhúzott térdeihez. Az ő alkatával és testének arányaival ez megerőltetőbb tud lenni, mint egy hétköznapi embernek, ám nem adja fel. Soha nem adja fel. Ha harc során meg is futamodik, taktikai visszavonulás, erőgyűjtés. A háború amúgy se egy harcból áll. Optimális esetben.
Ha ezzel az edzésmóddal végzett nagy nehezen, hasra fordul és karjaival eltolja magát a füves talajtól. Fekvőtámaszai nem a legszabályosabbak, mások talán nevetnek rajta, de nem érdekli. Érzi, hogy fáj, érzi, hogy ég, de nem törődik vele. Csak folytatja, míg meg nem érzi, hogy nem bírja tovább. Sőt, még utána is csinálja, kockáztatva általános jólétét. Hiszen a túlerőltetés első fokozata bekövetkezik, arca ismerkedik meg közelebbről a földdel. Nem a legkellemesebb befejezés, de talán jobb is lesz most abbahagyni.
Kifelé indul, a fa buzogányt vállára dobva, nem nagy súlyt képviselő eszköz amúgy sem, s van erő a kis gnorkban. A kalapácsa is meglehetősen masszív fegyver, így ahhoz van szokva, hogy ilyesfajta zúzóeszközöket hord csatákba. Vissza is kéri a legénytől szívének kedves kalapácsát, hogy aztán azzal oldalán távozzon az edzők sorából. Hagyja őket, folytassák csak maguk jobbá formálását, neki mára elég volt ennyi. Talán visszanéz még ide is, hogy tovább faragjon nem túl fényes állapotán, lévén erős szeretne lenni Faeus. Erősebb, mint a törpék, okosabb, mint a gnómok és vadabb, mint az orkok. Ha már a társa fürge és ravasz, ő legyen az, ki oly erővel tud odacsapni, hogy az ellen csak úgy nyekken. *
1099. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-03-07 12:29:48
Üzenet elküldve: 2014-03-07 12:29:48
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Zhrodim Tanemor//
*Nem igazán úgy értette, hogy már összetörte a hím, hanem inkább úgy érzi, hogy ezek után ha most újra távozna, akkor ez már valamennyire már elkerülhetetlen lesz számára. Neki bizonyos értelemben nem új, hogy önmagát mutatja, de azért ez egy testvérrel mégiscsak más.*
- Hát...Nem csinálnék semmi olyat amit nem akarsz. *Válaszolja, hisz ez ha a hímnek nem tetszene, esze ágában se lenne vele menni. Kissé furcsán érzi magát, egyáltalán nincs hozzászokva, hogy mások akaratát, érzéseit a sajátjai elé helyezi, de úgy tűnik itt most nagyon is ez a helyzet. Zavarodottan próbál rájönni, hogy vajon mi üthetett belé, de hasztalanul. Egy pillanatig elgondolkodik a kérdésen. Nem igazán azon még, hogy milyen választ adjon, ő mit gondol, hanem, hogy magát a kérdést megértse. Nem igazán tudja, hogy most az 1év visszatérési különbségre gondol-e, vagy a városra.* Nem tudom mi lesz három év múlva. Meg külön városokba...ha ugyanonnan származnánk... *Három évben? A döbbent kis nőstény eddig csoda ha percekben mert gondolkodni. Neki jelenleg a napok is már túl extrémnek számítanának, nemhogy az évek! Az utolsó mondatánál elharapja a szót. Na és akkor mit csinálna? A kérdésre a válasz csak azért nehéz, mert fogalma sincs ki hogy fog érezni ennyi idő után. Még azon is elgondolkodik egy pillanatra, hogy besétáljon egy idegen városba, de azonnal végigfut a hátán a hideg. Nem hülye ő, tökéletesen tudja akkor mi történne. Neki csak a saját városában van befolyása, és hatalma, egy idegen városban... Ismét csak beleremeg a gondolatba. Nem, ezt sajnos tényleg nem teheti meg. De az egy város variáció már jobban felkorbácsolja a fantáziáját. Elképzeli mi lenne ha...
De akkor sem folytatja már a mondatát, hisz ő úgy érzi már azzal, hogy azt mondta nem csinálna semmit amit a hím nem akar, ezzel már valószínűleg meg is válaszolta a kérdést.
Ahogy próbálja elhitetni a hímmel, hogy tényleg nem befolyásolható fajta, addig (legalábbis az utolsó mondatáig) élénken figyeli a másikat, hátha megfejthet valamilyen érzelmet. Sajnos ebben sosem volt gyakorlata. Aztán jön a válasz. A válasz, amire egyáltalán nem számít. Tágra nyílt szemmel figyeli a hímet, ahogy az szelíden veszi végig, hogy milyennek látja, milyennek ismerte meg. A lélegzete felgyorsul, egyszerűen nem tudja sem elhinni, sem még felfogni a hallottakat. Ő azt hitte... A mellkasába valami szorító érzés költözik, és érzi ahogy a hím ismét csak néhány szóval újra léket ütött azon a bizonyos páncélon a könnyek számára, ami mögé az elmúlt napok alatt szépen fel lettek az elfojtott érzelmek és gondolatok halmozva. Ráharap az ajkára, türtőztetve magát, és hálát ad az éjnek, hogy a hím végre elszakítja a tekintetét az övétől, és a feje visszakerülhet a mellkas rejtekébe. Kezein végleg elenged a szorítás, ami eddig kitartóan szorította az ujjakat, és lecsúsznak a mellkashoz, végigszánkázva az ingen. Kihasználva a karjai mozgását sikerrel letörli azt a néhány könnycseppet, és próbálja a maradékot ki sem engedni. Nagyobbakat lélegez, esetleg a száján keresztül, de csak ideges lesz, hogy semmi eredmény.*
- Én azt hittem...azt hittem utálsz! *Nyöszögi, most a hím ingébe markolva bele erősen mindkét kezével. Nagyon próbál vigyázni, hogy a sebhez még véletlenül se érjen. Már nem tudja mi mennyire fáj a másiknak.* Idióta! *Ismétli magát, ezzel is próbálva helyrehozni az érzelmi egyensúlyát. A lassú, mély légzések és a koncentráció végül célt ér, és lassan megnyugszik oldalra döntve a fejét, a mellkason pihentetve azt. Most, hogy minden idegessége elpárolgott, a teste szinte üvölt a fáradtságtól, így számára gyógyír, hogy most megnyugodva pihentetheti a fejét behunyt szemmel.*
*Nem igazán úgy értette, hogy már összetörte a hím, hanem inkább úgy érzi, hogy ezek után ha most újra távozna, akkor ez már valamennyire már elkerülhetetlen lesz számára. Neki bizonyos értelemben nem új, hogy önmagát mutatja, de azért ez egy testvérrel mégiscsak más.*
- Hát...Nem csinálnék semmi olyat amit nem akarsz. *Válaszolja, hisz ez ha a hímnek nem tetszene, esze ágában se lenne vele menni. Kissé furcsán érzi magát, egyáltalán nincs hozzászokva, hogy mások akaratát, érzéseit a sajátjai elé helyezi, de úgy tűnik itt most nagyon is ez a helyzet. Zavarodottan próbál rájönni, hogy vajon mi üthetett belé, de hasztalanul. Egy pillanatig elgondolkodik a kérdésen. Nem igazán azon még, hogy milyen választ adjon, ő mit gondol, hanem, hogy magát a kérdést megértse. Nem igazán tudja, hogy most az 1év visszatérési különbségre gondol-e, vagy a városra.* Nem tudom mi lesz három év múlva. Meg külön városokba...ha ugyanonnan származnánk... *Három évben? A döbbent kis nőstény eddig csoda ha percekben mert gondolkodni. Neki jelenleg a napok is már túl extrémnek számítanának, nemhogy az évek! Az utolsó mondatánál elharapja a szót. Na és akkor mit csinálna? A kérdésre a válasz csak azért nehéz, mert fogalma sincs ki hogy fog érezni ennyi idő után. Még azon is elgondolkodik egy pillanatra, hogy besétáljon egy idegen városba, de azonnal végigfut a hátán a hideg. Nem hülye ő, tökéletesen tudja akkor mi történne. Neki csak a saját városában van befolyása, és hatalma, egy idegen városban... Ismét csak beleremeg a gondolatba. Nem, ezt sajnos tényleg nem teheti meg. De az egy város variáció már jobban felkorbácsolja a fantáziáját. Elképzeli mi lenne ha...
De akkor sem folytatja már a mondatát, hisz ő úgy érzi már azzal, hogy azt mondta nem csinálna semmit amit a hím nem akar, ezzel már valószínűleg meg is válaszolta a kérdést.
Ahogy próbálja elhitetni a hímmel, hogy tényleg nem befolyásolható fajta, addig (legalábbis az utolsó mondatáig) élénken figyeli a másikat, hátha megfejthet valamilyen érzelmet. Sajnos ebben sosem volt gyakorlata. Aztán jön a válasz. A válasz, amire egyáltalán nem számít. Tágra nyílt szemmel figyeli a hímet, ahogy az szelíden veszi végig, hogy milyennek látja, milyennek ismerte meg. A lélegzete felgyorsul, egyszerűen nem tudja sem elhinni, sem még felfogni a hallottakat. Ő azt hitte... A mellkasába valami szorító érzés költözik, és érzi ahogy a hím ismét csak néhány szóval újra léket ütött azon a bizonyos páncélon a könnyek számára, ami mögé az elmúlt napok alatt szépen fel lettek az elfojtott érzelmek és gondolatok halmozva. Ráharap az ajkára, türtőztetve magát, és hálát ad az éjnek, hogy a hím végre elszakítja a tekintetét az övétől, és a feje visszakerülhet a mellkas rejtekébe. Kezein végleg elenged a szorítás, ami eddig kitartóan szorította az ujjakat, és lecsúsznak a mellkashoz, végigszánkázva az ingen. Kihasználva a karjai mozgását sikerrel letörli azt a néhány könnycseppet, és próbálja a maradékot ki sem engedni. Nagyobbakat lélegez, esetleg a száján keresztül, de csak ideges lesz, hogy semmi eredmény.*
- Én azt hittem...azt hittem utálsz! *Nyöszögi, most a hím ingébe markolva bele erősen mindkét kezével. Nagyon próbál vigyázni, hogy a sebhez még véletlenül se érjen. Már nem tudja mi mennyire fáj a másiknak.* Idióta! *Ismétli magát, ezzel is próbálva helyrehozni az érzelmi egyensúlyát. A lassú, mély légzések és a koncentráció végül célt ér, és lassan megnyugszik oldalra döntve a fejét, a mellkason pihentetve azt. Most, hogy minden idegessége elpárolgott, a teste szinte üvölt a fáradtságtól, így számára gyógyír, hogy most megnyugodva pihentetheti a fejét behunyt szemmel.*
1098. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-03-07 01:59:24
Üzenet elküldve: 2014-03-07 01:59:24
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
// Asiritay C'nila //
*Rá sem jellemző ez a hozzáállás, de mostanában semmi sem olyan, mint lenni szokott. A világ kifordult önmagából, minden megváltozott, a miértekre pedig hiába keres választ. Már első találkozásuk sem volt normálisnak tekinthető, azóta pedig egyetlen pillanat sem telt el úgy, hogy ne tettek volna keresztbe az elvárásoknak, előítéleteknek, szokásoknak. Egyszerűen mindkettejükben felszabadult valami belső, eddig elnyomott én, amit egymás társaságában képesek voltak teljes mértékig felvállalni. Kellemes a változatosság, de mégis ijesztő, hisz idegenek, akik mégis képesek voltak ennyi bizalmat mutatni. Lehet, hogy ez a hímet jobban megrémíti, ezért próbálta felhúzni a falat, de ahogy a mostani helyzet is mutatja, képtelen megtartani.*
-Sajnálom.
*Azt tudta, hogy elrontotta, de nem gondolta, hogy ennyire. Hiszen annyira rövid ideje ismerik egymást, hogyan lehetséges mégis, hogy már sikerült összetörnie annyival is, hogy az ő érdekeit kívánta szem előtt tartani?*
-Miért, különben követnél?
*Egyrészt adja magát a replika, másrészt tényleg kíváncsi, hogy ez egyfajta elszólás volt-e vagy megint csak ő lát többet a sorok mögé, mint kellene. Már ő sem biztos abban, hogy mi az, amit tényleg lát és mi puszta belemagyarázás, saját teóriájának a helyzetre erőltetése. Jobb lenne mindent elfelejteni, ami volt és tiszta lappal indulni, amikor nem zsong egymással versenyt fejében az ész diktálta kötelesség és a lelke által súgott szükség, vágy, ami máskor némaságba burkolózik, most mégis képes felvenni a versenyt a józan ítélőképességgel.
Nézi az arcot, mint aki nem képes betelni a látvánnyal, szinte csodálja, ahogy egy igazi műalkotást szokás. Szinte hihetetlen, hogy ilyen arcba illeszkedő ajkakról ennyire fájdalmas szavak peregjenek, mintha mind egy-egy apró tüske lenne, ami most testébe fúródik, úgy érzi őket.*
-Akármilyen nőstény jelenléte valóban nem kívánatos, mivel mindig gyűlöltem a kötelességeimet, amivel feléjük tartoztam, tartozom. De ez nem terjed ki egy bizonyos nőstényre. Ő másabb, mint a fajtársai, kedvesebb és őszintébb, olyan, aki nem csak egy darab húst lát bennem, hanem többet, aki mellett legalább annyira önmagam lehettem, mint ő.
*Ujjai a csillámló hajtengerbe merülnek, finoman húzva vissza Asiritay fejét a mellkasához, korábbi helyére, most kivételesen ő nem tudja állni tekintetük találkozását.*
*Rá sem jellemző ez a hozzáállás, de mostanában semmi sem olyan, mint lenni szokott. A világ kifordult önmagából, minden megváltozott, a miértekre pedig hiába keres választ. Már első találkozásuk sem volt normálisnak tekinthető, azóta pedig egyetlen pillanat sem telt el úgy, hogy ne tettek volna keresztbe az elvárásoknak, előítéleteknek, szokásoknak. Egyszerűen mindkettejükben felszabadult valami belső, eddig elnyomott én, amit egymás társaságában képesek voltak teljes mértékig felvállalni. Kellemes a változatosság, de mégis ijesztő, hisz idegenek, akik mégis képesek voltak ennyi bizalmat mutatni. Lehet, hogy ez a hímet jobban megrémíti, ezért próbálta felhúzni a falat, de ahogy a mostani helyzet is mutatja, képtelen megtartani.*
-Sajnálom.
*Azt tudta, hogy elrontotta, de nem gondolta, hogy ennyire. Hiszen annyira rövid ideje ismerik egymást, hogyan lehetséges mégis, hogy már sikerült összetörnie annyival is, hogy az ő érdekeit kívánta szem előtt tartani?*
-Miért, különben követnél?
*Egyrészt adja magát a replika, másrészt tényleg kíváncsi, hogy ez egyfajta elszólás volt-e vagy megint csak ő lát többet a sorok mögé, mint kellene. Már ő sem biztos abban, hogy mi az, amit tényleg lát és mi puszta belemagyarázás, saját teóriájának a helyzetre erőltetése. Jobb lenne mindent elfelejteni, ami volt és tiszta lappal indulni, amikor nem zsong egymással versenyt fejében az ész diktálta kötelesség és a lelke által súgott szükség, vágy, ami máskor némaságba burkolózik, most mégis képes felvenni a versenyt a józan ítélőképességgel.
Nézi az arcot, mint aki nem képes betelni a látvánnyal, szinte csodálja, ahogy egy igazi műalkotást szokás. Szinte hihetetlen, hogy ilyen arcba illeszkedő ajkakról ennyire fájdalmas szavak peregjenek, mintha mind egy-egy apró tüske lenne, ami most testébe fúródik, úgy érzi őket.*
-Akármilyen nőstény jelenléte valóban nem kívánatos, mivel mindig gyűlöltem a kötelességeimet, amivel feléjük tartoztam, tartozom. De ez nem terjed ki egy bizonyos nőstényre. Ő másabb, mint a fajtársai, kedvesebb és őszintébb, olyan, aki nem csak egy darab húst lát bennem, hanem többet, aki mellett legalább annyira önmagam lehettem, mint ő.
*Ujjai a csillámló hajtengerbe merülnek, finoman húzva vissza Asiritay fejét a mellkasához, korábbi helyére, most kivételesen ő nem tudja állni tekintetük találkozását.*
1097. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-03-06 16:24:32
Üzenet elküldve: 2014-03-06 16:24:32
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Zhrodim Tanemor//
*Normális esetben már rég zavarba jőve habogna össze-vissza mocorogva, hogy levegőhöz juthasson, de most a kétségbeesés utáni megkönnyebbülés túl erős, ráadásul még mindig attól tart mikor magyarázza el ismét a hím, hogy mit miért csinál, és hogy így lesz a legjobb. Igen, neki lehet, hisz már csak három éve van, azt szabadon kellene töltenie, nem egy ilyen túlérzékeny hercegnőt vigasztalnia. Kihallja a hangból, hogy elmosolyodik, amin megkönnyebbül. Ezek szerint sikerült úgy kimondania ahogy szerette volna. Mindketten sötételfek, kissé meglepi ez a "meghozzuk az áldozatot a másikért" felállás. A hím azért küldte őt el, mert azt hitte, hogy a jelenlétével gyengíti, a lány meg azért távozott a lehető legkisebb ellenállással, mert úgy látta Zhrodim nem akar sokáig a közelében lenni, és így úgy látta helyesnek, ha ugyan a többitől nem is legalább magától megszabadítsa a hímet, hogy ne legyen folyton egy elkényeztetett nőstény közelében.
Meglepetten ráncolja a homlokát, és nagy a kísértés, hogy elemelje a fejét, hogy a hím is láthassa a grimaszos, hitetlenkedő tekintetét. Fájdalmasan felkuncog.*
- Azt hiszem ezzel a részével már elkéstél. *Mosolyodik el keserűen. Még hogy nem akarja összetörni? Talán jobb lenne, ha inkább ismét csak bölcsebb lenne, ha többet nem mondana.* Amúgy meg fordított a helyzet, mivel te előbb térsz haza, tehát én nem követhetnélek. *Jegyzi meg visszavágva. A szemét forgatja a két érven, hisz egyik sem lett végül helytálló.
Talán most először kezd a gyermekes zavar a felszínre kúszni, ahogy azokba az izzó szemekbe bámul, és amik az övét kutatják rendületlenül. Nagy a késztetés, hogy ne kezdjen el fészkelődni, már-már olyan érzése van, mintha belelátna a hím. A forróságra az arcán jó érzés az állát fogó ujjak hűvöse. A következő kérdésre pislog kettőt, majd elgondolkozik. Szóra nyitja a száját, egyetlen határozott mondatra, de megtorpan és visszacsukja. Nem! Emlékszik már, hogy miért nem mondta már ezt ki hamarabb. Nem akarja befolyásolni a válaszával a hímet. Nagy levegőt vesz, a bővebb kifejtéshez.*
- Nem mondtam semmit, mert ha csak emiatt esetleg szánalomból, vagy kötelességérzetből engedted volna, hogy maradjak, akkor talán még rosszabbul érezném magam. Láttam hogy néztél rám mikor megkértél, hogy távozzak. Hiába éreztem mozdulatlannak a testemet, tudtam, hogy nem kívánatos egy mélységi nőstény jelenléte. Én ezt megértem, hisz már csak három éved van hátra, ezt az időt szabadon kell eltöltened, és nem azon gondolkozva, hogy melyik szavadat vagy mozdulatod válogasd meg egy mélységi hercegnő jelenlétében. *Fejezi be végül szomorú tekintettel. Az arca ég, az emléktől pedig ismét úgy érzi, hogy hagyja el a testét az élet. Tudja, hogy a hímnek szabad, nőstényektől mentes tér kell, amíg még megteheti. Nem állhat le a saját hülyeségei miatt cirkuszolni. Nem akarja, hogy megsajnálják. Ezzel csak magát kergetné illúziókba, és Zhordimtól is elvenné ezzel azt a kevéske szabadságát amije még van.*
*Normális esetben már rég zavarba jőve habogna össze-vissza mocorogva, hogy levegőhöz juthasson, de most a kétségbeesés utáni megkönnyebbülés túl erős, ráadásul még mindig attól tart mikor magyarázza el ismét a hím, hogy mit miért csinál, és hogy így lesz a legjobb. Igen, neki lehet, hisz már csak három éve van, azt szabadon kellene töltenie, nem egy ilyen túlérzékeny hercegnőt vigasztalnia. Kihallja a hangból, hogy elmosolyodik, amin megkönnyebbül. Ezek szerint sikerült úgy kimondania ahogy szerette volna. Mindketten sötételfek, kissé meglepi ez a "meghozzuk az áldozatot a másikért" felállás. A hím azért küldte őt el, mert azt hitte, hogy a jelenlétével gyengíti, a lány meg azért távozott a lehető legkisebb ellenállással, mert úgy látta Zhrodim nem akar sokáig a közelében lenni, és így úgy látta helyesnek, ha ugyan a többitől nem is legalább magától megszabadítsa a hímet, hogy ne legyen folyton egy elkényeztetett nőstény közelében.
Meglepetten ráncolja a homlokát, és nagy a kísértés, hogy elemelje a fejét, hogy a hím is láthassa a grimaszos, hitetlenkedő tekintetét. Fájdalmasan felkuncog.*
- Azt hiszem ezzel a részével már elkéstél. *Mosolyodik el keserűen. Még hogy nem akarja összetörni? Talán jobb lenne, ha inkább ismét csak bölcsebb lenne, ha többet nem mondana.* Amúgy meg fordított a helyzet, mivel te előbb térsz haza, tehát én nem követhetnélek. *Jegyzi meg visszavágva. A szemét forgatja a két érven, hisz egyik sem lett végül helytálló.
Talán most először kezd a gyermekes zavar a felszínre kúszni, ahogy azokba az izzó szemekbe bámul, és amik az övét kutatják rendületlenül. Nagy a késztetés, hogy ne kezdjen el fészkelődni, már-már olyan érzése van, mintha belelátna a hím. A forróságra az arcán jó érzés az állát fogó ujjak hűvöse. A következő kérdésre pislog kettőt, majd elgondolkozik. Szóra nyitja a száját, egyetlen határozott mondatra, de megtorpan és visszacsukja. Nem! Emlékszik már, hogy miért nem mondta már ezt ki hamarabb. Nem akarja befolyásolni a válaszával a hímet. Nagy levegőt vesz, a bővebb kifejtéshez.*
- Nem mondtam semmit, mert ha csak emiatt esetleg szánalomból, vagy kötelességérzetből engedted volna, hogy maradjak, akkor talán még rosszabbul érezném magam. Láttam hogy néztél rám mikor megkértél, hogy távozzak. Hiába éreztem mozdulatlannak a testemet, tudtam, hogy nem kívánatos egy mélységi nőstény jelenléte. Én ezt megértem, hisz már csak három éved van hátra, ezt az időt szabadon kell eltöltened, és nem azon gondolkozva, hogy melyik szavadat vagy mozdulatod válogasd meg egy mélységi hercegnő jelenlétében. *Fejezi be végül szomorú tekintettel. Az arca ég, az emléktől pedig ismét úgy érzi, hogy hagyja el a testét az élet. Tudja, hogy a hímnek szabad, nőstényektől mentes tér kell, amíg még megteheti. Nem állhat le a saját hülyeségei miatt cirkuszolni. Nem akarja, hogy megsajnálják. Ezzel csak magát kergetné illúziókba, és Zhordimtól is elvenné ezzel azt a kevéske szabadságát amije még van.*
1096. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-03-06 15:26:29
Üzenet elküldve: 2014-03-06 15:26:29
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
// Asiritay C'n0ila //
*Nem tudja megállni mosolygás nélkül, ahogy a nőstényke érezhetően ellazul a karjai között reszketeg sóhajjal. Egészen újfajta az élmény, akár csak a megkönnyebbülés, ami ezt követi. Ha volt is együtt valakivel, azt sosem előzte meg vagy követte ilyen összebújás, így a mostani meghitt pillanat szokatlan számára, mégsem olyan, amit bármire is elcserélne jelenleg, még ha tudja is, hogy nem helyes. Furcsán tör rá a késztetés, hogy csitítgassa, megnyugtassa a nőstényt, nem kell félnie, nem foszlik csak úgy szét, mint a sötétség, ha hajnalban érkezik a fény, ő ennél maradandóbb.
Álla támasztékot veszít, ő pedig érdeklődve figyeli Asiritay ügyködését, ahogy az kipillant, majd újra el is bújik. Még mindig aranyos, olyan sebezhetőnek és gyámoltalannak tűnik, hogy a hímben akaratlanul is feléled a védelmezés ösztöne, hogy bár ő az, aki elveszi a nőstény erejét, mégis ő lehessen az is, aki képes neki visszaadni. Sosem érzett még így korábban, egy fajtabéli vagy felszíni sem érte el nála, hogy komolyabban érdeklődést mutasson irántuk, főleg ilyen mértékűt.*
-Sokan mondták már.
*Érezni a hangján is, hogy mosolyog, fejét kicsit oldalra fordítja, hogy arcát támaszthassa meg ezúttal a lány fején, nem csak kényelmesebb így, de jobban érzi az illatát is, amit lehunyt szemmel szív magába a szavakkal együtt. Bár elhihetné, hogy tényleg így van! Bár eltűnne a bűntudat, amit az vált ki, hogy bizonyítottnak érzi saját igazát. Elég csak a mostani helyzetet megvizsgálni, amikor távolról szemlélte, egy büszke és erős nőstényt látott, most pedig félős kiscicaként bújik hozzá, ragaszkodva kapaszkodik. Dehogy akar ő egy hideg nőstényt, de mégis minden alkalommal megremeg, amikor ráébred jelenlétének a hatására. Mi van akkor, ha egyszer elveszik mindaz, ami a családi értékeket szolgálná? Ha a beavatkozása épp a felszíni "küldetés" legfőbb okát öli meg és veszi el a lényegét?*
-Ne érts félre, engem egyáltalán nem zavar, sőt! De félek, mi lesz, ha vissza kell majd térned. Oda nem követhetlek, összetörni pedig nem akarlak.
*Még magát is meglepi a szavaival, egészen pontosan a mögöttes értelmükkel. Idefent talán követni akarja? Hiszen szíve szerint folyamatosa mellette lenne, hogy lássa, hallja, érintse, védje, vigyázza, segítse, bármit megtegyen érte. Nem azért, mert ez az elvárás, hanem mert ő ezt szeretné.
Végre ismét a nő szemeibe tud nézni, arcán halvány mosoly honol, ahogy nem töri meg azonnal a csendet, csak szemei isszák magukba a látványt. Mi lenne a helyes? Egyáltalán mi helyes? Amit az ész vagy az ösztön diktál? Sosem voltak morális problémái, erre tessék, most egy elég méreteset kap a nyakába.*
-Te mit szeretnél?
*Talán könnyebb lesz, ha tudja, hogy a nőstény pontosan hogyan is gondolkozik a helyzetről. Szeretné egyáltalán, hogy mellette maradjon? Bár a gesztusokból, szavakból ezt szűri le, nem meri elbízni magát, ameddig nem hallja egyértelműen. Legutóbb részben az is dolgozott benne, hogy azt hitte, Asiritay is ezt akarná, csak ő bizonytalanította el. De ha mégsem... Ha a nő már akkor is maradni akart... Akkor ő a világ legnagyobb marhája, amiért elküldte.*
*Nem tudja megállni mosolygás nélkül, ahogy a nőstényke érezhetően ellazul a karjai között reszketeg sóhajjal. Egészen újfajta az élmény, akár csak a megkönnyebbülés, ami ezt követi. Ha volt is együtt valakivel, azt sosem előzte meg vagy követte ilyen összebújás, így a mostani meghitt pillanat szokatlan számára, mégsem olyan, amit bármire is elcserélne jelenleg, még ha tudja is, hogy nem helyes. Furcsán tör rá a késztetés, hogy csitítgassa, megnyugtassa a nőstényt, nem kell félnie, nem foszlik csak úgy szét, mint a sötétség, ha hajnalban érkezik a fény, ő ennél maradandóbb.
Álla támasztékot veszít, ő pedig érdeklődve figyeli Asiritay ügyködését, ahogy az kipillant, majd újra el is bújik. Még mindig aranyos, olyan sebezhetőnek és gyámoltalannak tűnik, hogy a hímben akaratlanul is feléled a védelmezés ösztöne, hogy bár ő az, aki elveszi a nőstény erejét, mégis ő lehessen az is, aki képes neki visszaadni. Sosem érzett még így korábban, egy fajtabéli vagy felszíni sem érte el nála, hogy komolyabban érdeklődést mutasson irántuk, főleg ilyen mértékűt.*
-Sokan mondták már.
*Érezni a hangján is, hogy mosolyog, fejét kicsit oldalra fordítja, hogy arcát támaszthassa meg ezúttal a lány fején, nem csak kényelmesebb így, de jobban érzi az illatát is, amit lehunyt szemmel szív magába a szavakkal együtt. Bár elhihetné, hogy tényleg így van! Bár eltűnne a bűntudat, amit az vált ki, hogy bizonyítottnak érzi saját igazát. Elég csak a mostani helyzetet megvizsgálni, amikor távolról szemlélte, egy büszke és erős nőstényt látott, most pedig félős kiscicaként bújik hozzá, ragaszkodva kapaszkodik. Dehogy akar ő egy hideg nőstényt, de mégis minden alkalommal megremeg, amikor ráébred jelenlétének a hatására. Mi van akkor, ha egyszer elveszik mindaz, ami a családi értékeket szolgálná? Ha a beavatkozása épp a felszíni "küldetés" legfőbb okát öli meg és veszi el a lényegét?*
-Ne érts félre, engem egyáltalán nem zavar, sőt! De félek, mi lesz, ha vissza kell majd térned. Oda nem követhetlek, összetörni pedig nem akarlak.
*Még magát is meglepi a szavaival, egészen pontosan a mögöttes értelmükkel. Idefent talán követni akarja? Hiszen szíve szerint folyamatosa mellette lenne, hogy lássa, hallja, érintse, védje, vigyázza, segítse, bármit megtegyen érte. Nem azért, mert ez az elvárás, hanem mert ő ezt szeretné.
Végre ismét a nő szemeibe tud nézni, arcán halvány mosoly honol, ahogy nem töri meg azonnal a csendet, csak szemei isszák magukba a látványt. Mi lenne a helyes? Egyáltalán mi helyes? Amit az ész vagy az ösztön diktál? Sosem voltak morális problémái, erre tessék, most egy elég méreteset kap a nyakába.*
-Te mit szeretnél?
*Talán könnyebb lesz, ha tudja, hogy a nőstény pontosan hogyan is gondolkozik a helyzetről. Szeretné egyáltalán, hogy mellette maradjon? Bár a gesztusokból, szavakból ezt szűri le, nem meri elbízni magát, ameddig nem hallja egyértelműen. Legutóbb részben az is dolgozott benne, hogy azt hitte, Asiritay is ezt akarná, csak ő bizonytalanította el. De ha mégsem... Ha a nő már akkor is maradni akart... Akkor ő a világ legnagyobb marhája, amiért elküldte.*
1095. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-03-06 11:23:13
Üzenet elküldve: 2014-03-06 11:23:13
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Zhrodim Tanemor//
*Próbálja magába szívni, az elméjébe vésni az illatát, a pillanatnyi érzést, tudva, hogy pár percen belül ismét minden darabokban lesz, és újfent nem a saját akaratából. A pár másodperc mozdulatlanságot, amíg a hím egyáltalán felfogja mit is művelt ő most, azt egy örökkévalóságnak próbálja elnyújtani magában. Az erős lélegzetvételt érezve egy pillanatra kipattan a szeme. Tudja mi fog most következni, és ahogy érzi a vállak és valószínűleg a karok mozdulását, ismét erősen behunyja a szemét, összeszorítva a fogait. Az egész teste megfeszül, de nem akarja szorosabban fogni, nem akar ellenállást tanúsítani, mikor majd megpróbál a másik eltávolodni tőle. Ám a várt elutasítás nem következik be, a lány legnagyobb döbbenetére. Meglepetten pattannak ki ismét a szemei, mikor a másik közelebb húzza magához. Még mindig képtelen felfogni a kapott válaszreakciót, de azért érezhetően megkönnyebbül. Izmai elernyednek, és a ruhaujján is gyengül a szorítás. A levegő reszketve távozik a száján keresztül, mikor végre kifújja az eddig benntartott lélegzetet.
Érzi a hím mocorgását, majd a gyengéd húzást, és meglepetésére már az ölében is ül. Egyáltalán nem tiltakozik ellene. Kényelmes neki így. Na meg most, hogy végre a rendes felszerelésében van, jobban is érzi magát. A kíváncsiság most egy pillanatra előtérbe kerül a nősténykében. Kicsit lejjebb hajtja a fejét, bár így most valószínűleg el fog tűnni a tetejéről a rajta pihenő áll. A még mindig a nyak köré tekeredett karja alól kikukucskálva apró rálátása nyílik a helyzetükre, ahogy a fűben ülnek. Egy pillanatra kukucskál csak ki, még mindig takarásban, majd visszabújik az eddigi helyére.*
- Idióta! *Szólal meg végül bánatos nyöszörgéssel, még jobban neki dőlve, miután végighallgatta a hím magyarázatát. *Ha ilyen könnyen lehetne befolyásolni, már réges régen halott lennék. Nem azért viselkedtem így mert megváltoztatsz, hanem mert így akartam és akarok viselkedni. Így fejezem ki, így érzem jól magam a közeledben. Nem, még tényleg nem ölték ki belőlem a kedvességet, és ezért tudom magam jól érezni. Mi értelme úgy viselkedni, mint a legtöbb nőstény aki korbáccsal a kezében hidegen parancsolgat, ha az közel sem annyira jó érzés, és szórakoztató, mintha szimplán csak magamat adnám? Mindannyian képesek vagyunk erre, amíg a folytonos viselkedési norma betartása és érzelemmentes munkavégzés végleg el nem feledteti velünk, hogy kik is vagyunk vagy voltunk valójában. Csinálhatsz te akármit, érzelemmentes mélységiként mindig is fogok tudni viselkedni, hisz az pont erre alapul, hogy minden üres legyen. Az állapot elérése és fenntartása igen könnyű, ám a valódi személyiség az, ami van hogy menthetetlenül el tud veszni. *Magyarázza, hosszan, és talán ezzel magát is nyugtatva a lány. Vele aztán csinálhat bárki bármit, a benne lévő nőstényt nem lehet kiirtani, vagy kárt tenni benne. Egyszerűen még csak esélyt sem lát rá. Az utolsó mondatot már halkabban, szomorúbban mondja ki. Más lenne? Lehetséges, de csak mert ő részesült egy olyan kiváltságban amiben más nőstények valószínűleg még csak bele sem szimatolhatnak. Az apja és a bátyja szeretetteljes foglalkozásai. A legtöbb nősténynek még esélye sincs, hogy önmagát megismerhesse, hogy milyen is valójában, ám neki ez sikerült. Talán ő is kegyetlen zsarnok lenne, ha nem kapott volna kettős nevelést. A mélységi nevelést az erre kijelölt óráiban (amiből volt a legtöbb) és a másikat, amit szabadidejében sikerült megismernie magában.
Nagy levegőt vesz ahogy a kéz végigszánkázik a haján. Most már végre kisimultabbak az arcvonásai. Nem ellenkezik, mikor az állánál fogva felemeli a fejét, hiába érzi kényelmesebben magát a mellkas biztonságos sötétjében. Kerek, kíváncsi, aggódó szempárral néz bele a másikba. Meg akarja fejteni, még azt is amit még a hím esetleg maga sem tud eldönteni, hogy ő tudhassa mi lesz ennek az egésznek a vége. Megpróbálkozik egy nagyon halvány, bánatos, mégis reménykedő mosollyal, bár ajkai összeszorulnak. Nem tud még öröm vetülni a pillantásába, ezt az érzést még nagyon nem engedheti meg magának, hisz fogalma sincs mik a hím céljai, vagy szándékai. Hogy hogyan fog magában döntést hozni.*
*Próbálja magába szívni, az elméjébe vésni az illatát, a pillanatnyi érzést, tudva, hogy pár percen belül ismét minden darabokban lesz, és újfent nem a saját akaratából. A pár másodperc mozdulatlanságot, amíg a hím egyáltalán felfogja mit is művelt ő most, azt egy örökkévalóságnak próbálja elnyújtani magában. Az erős lélegzetvételt érezve egy pillanatra kipattan a szeme. Tudja mi fog most következni, és ahogy érzi a vállak és valószínűleg a karok mozdulását, ismét erősen behunyja a szemét, összeszorítva a fogait. Az egész teste megfeszül, de nem akarja szorosabban fogni, nem akar ellenállást tanúsítani, mikor majd megpróbál a másik eltávolodni tőle. Ám a várt elutasítás nem következik be, a lány legnagyobb döbbenetére. Meglepetten pattannak ki ismét a szemei, mikor a másik közelebb húzza magához. Még mindig képtelen felfogni a kapott válaszreakciót, de azért érezhetően megkönnyebbül. Izmai elernyednek, és a ruhaujján is gyengül a szorítás. A levegő reszketve távozik a száján keresztül, mikor végre kifújja az eddig benntartott lélegzetet.
Érzi a hím mocorgását, majd a gyengéd húzást, és meglepetésére már az ölében is ül. Egyáltalán nem tiltakozik ellene. Kényelmes neki így. Na meg most, hogy végre a rendes felszerelésében van, jobban is érzi magát. A kíváncsiság most egy pillanatra előtérbe kerül a nősténykében. Kicsit lejjebb hajtja a fejét, bár így most valószínűleg el fog tűnni a tetejéről a rajta pihenő áll. A még mindig a nyak köré tekeredett karja alól kikukucskálva apró rálátása nyílik a helyzetükre, ahogy a fűben ülnek. Egy pillanatra kukucskál csak ki, még mindig takarásban, majd visszabújik az eddigi helyére.*
- Idióta! *Szólal meg végül bánatos nyöszörgéssel, még jobban neki dőlve, miután végighallgatta a hím magyarázatát. *Ha ilyen könnyen lehetne befolyásolni, már réges régen halott lennék. Nem azért viselkedtem így mert megváltoztatsz, hanem mert így akartam és akarok viselkedni. Így fejezem ki, így érzem jól magam a közeledben. Nem, még tényleg nem ölték ki belőlem a kedvességet, és ezért tudom magam jól érezni. Mi értelme úgy viselkedni, mint a legtöbb nőstény aki korbáccsal a kezében hidegen parancsolgat, ha az közel sem annyira jó érzés, és szórakoztató, mintha szimplán csak magamat adnám? Mindannyian képesek vagyunk erre, amíg a folytonos viselkedési norma betartása és érzelemmentes munkavégzés végleg el nem feledteti velünk, hogy kik is vagyunk vagy voltunk valójában. Csinálhatsz te akármit, érzelemmentes mélységiként mindig is fogok tudni viselkedni, hisz az pont erre alapul, hogy minden üres legyen. Az állapot elérése és fenntartása igen könnyű, ám a valódi személyiség az, ami van hogy menthetetlenül el tud veszni. *Magyarázza, hosszan, és talán ezzel magát is nyugtatva a lány. Vele aztán csinálhat bárki bármit, a benne lévő nőstényt nem lehet kiirtani, vagy kárt tenni benne. Egyszerűen még csak esélyt sem lát rá. Az utolsó mondatot már halkabban, szomorúbban mondja ki. Más lenne? Lehetséges, de csak mert ő részesült egy olyan kiváltságban amiben más nőstények valószínűleg még csak bele sem szimatolhatnak. Az apja és a bátyja szeretetteljes foglalkozásai. A legtöbb nősténynek még esélye sincs, hogy önmagát megismerhesse, hogy milyen is valójában, ám neki ez sikerült. Talán ő is kegyetlen zsarnok lenne, ha nem kapott volna kettős nevelést. A mélységi nevelést az erre kijelölt óráiban (amiből volt a legtöbb) és a másikat, amit szabadidejében sikerült megismernie magában.
Nagy levegőt vesz ahogy a kéz végigszánkázik a haján. Most már végre kisimultabbak az arcvonásai. Nem ellenkezik, mikor az állánál fogva felemeli a fejét, hiába érzi kényelmesebben magát a mellkas biztonságos sötétjében. Kerek, kíváncsi, aggódó szempárral néz bele a másikba. Meg akarja fejteni, még azt is amit még a hím esetleg maga sem tud eldönteni, hogy ő tudhassa mi lesz ennek az egésznek a vége. Megpróbálkozik egy nagyon halvány, bánatos, mégis reménykedő mosollyal, bár ajkai összeszorulnak. Nem tud még öröm vetülni a pillantásába, ezt az érzést még nagyon nem engedheti meg magának, hisz fogalma sincs mik a hím céljai, vagy szándékai. Hogy hogyan fog magában döntést hozni.*
1094. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-03-06 10:11:45
Üzenet elküldve: 2014-03-06 10:11:45
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
// Asiritay C'nila //
*Elméje vadul kattog, annyi teória megfordul benne, hogy már azt sem tudja, melyiknek adhat több hitelt, melyiknek kevesebbet. Egyik borzalmasabb lehetőséget kínál, mint a másik, a jobbakban reménykedni nem mer, a rosszabbakat pedig nem akarja átélni. Újra sakkot adott saját magának annak a pillanatban, hogy nem fordult sarkon és veszett bele az éjszaka ölelésébe, hanem lépteinek irányát a lány felé vette, hogy kapcsolatba léphessen vele. Végül csak igaza lett Faeussal szemben, nem Asiritay volt az, aki őt felkereste, hanem a véletlen hozta őket össze, ami után ő tette meg az első lépést. Hiba volt? Nem tud másra gondolni, miközben rendületlenül várja, hogy a kardok visszakerüljenek pillanatnyi tulajdonosuk kezébe.
A fűszálak látványa elég hamar bizonyul kevésnek ahhoz, hogy figyelmét lekösse, óvatosan pillant fel, keresve a nőstény tekintetét, arcát, próbálva leolvasni róla bármit, ami biztató lehet, de újfent csalódnia kell. A látványos ijedelmet nem tudja hová tenni, képtelen értelmezni, hiszen nem tett semmi olyat, ami joggal válthatna ki ilyen érzelmeket. Talán a nőstény is rájött már, hogy elgyengül a hím közelében és attól retteg, hogy most, hogy újra felbukkant, ismételten ez vár rá? Nem elképzelhetetlen, ez pedig még egy okot ad arra, miért kellene a lehető leggyorsabban elpárolognia. Már azt is fontolgatja, hogy nem várja meg, ameddig a gyakorlófegyverek elkerülnek a kezeiből, hanem lerakja őket és távozik.
Elejti a kardokat, ahogy Asiritay összecsuklik, ösztönösen kapna utána, de még mielőtt elérhetné, vékony karok fonódnak a nyakára. Amilyen szorgosan dolgozott eddig az elméje, mintha most leállna, csak pislogni tud, miközben a nőstény érezhetően bújik hozzá. Élesen szívja be a levegőt, majd az ő kezei is mozdulnak, minden józan érv ellenére nem azért, hogy eltolja a másikat, hanem hogy közelebb húzza magához, gyengéden átölelve, állát a lány fejére támasztva bámul a semmibe.*
-Nem álmodsz.
*Pedig bár úgy lenne, akkor nem érezné ismét a bűntudat mardosását. Nem csinálhatná ezt, nem lehetne itt, nem lehetne vele. Tönkre fogja tenni, mégsem tudja elengedni, még arra az időre sem, amíg kicsit helyezkedik. A térdelést ülő helyzetre cserélni, a nőstényt pedig finoman húzza ölébe, neki is bizonyára kényelmesebb lesz így, ráadásul nem is annyira megalázó testhelyzet, minthogy itt térdeljen előtte.*
-Akarok, de nem lehet. Nem akarlak tönkretenni, lerántani a mélybe, márpedig mást még nem tettem. Jövőd van, sokat várnak tőled, nem tehetem meg, hogy megváltoztatlak, bármennyire kedvesnek és vonzónak is találtalak úgy.
*Nagyon lassan és nehézkesen jönnek a szavak, mintha még mindig keresgélné őket, próbálva megtalálni a legpontosabb megfogalmazást arra, hogy miért kell ezt a távolságot megtartania.*
-Nem tudom. El akartam menni, lehetőleg anélkül, hogy észrevennél és tovább sebeznénk egymást, de ahogy néztelek harc közben... Nem tudtam csak úgy elmenni.
*Balja eltávolodik a testtől, de csak azért, hogy a selymes hajon simíthasson végig, majd próbálva elérni az arcot is, hogy az áll alá nyúlva emelhesse fel és nézhessen szembe a holdat idéző szemekkel. Ha nem sikerül, akkor sem csügged, hagy időt, hogy Asiritay összeszedje a bátorságát annyira, hogy képes legyen rá nézni.*
*Elméje vadul kattog, annyi teória megfordul benne, hogy már azt sem tudja, melyiknek adhat több hitelt, melyiknek kevesebbet. Egyik borzalmasabb lehetőséget kínál, mint a másik, a jobbakban reménykedni nem mer, a rosszabbakat pedig nem akarja átélni. Újra sakkot adott saját magának annak a pillanatban, hogy nem fordult sarkon és veszett bele az éjszaka ölelésébe, hanem lépteinek irányát a lány felé vette, hogy kapcsolatba léphessen vele. Végül csak igaza lett Faeussal szemben, nem Asiritay volt az, aki őt felkereste, hanem a véletlen hozta őket össze, ami után ő tette meg az első lépést. Hiba volt? Nem tud másra gondolni, miközben rendületlenül várja, hogy a kardok visszakerüljenek pillanatnyi tulajdonosuk kezébe.
A fűszálak látványa elég hamar bizonyul kevésnek ahhoz, hogy figyelmét lekösse, óvatosan pillant fel, keresve a nőstény tekintetét, arcát, próbálva leolvasni róla bármit, ami biztató lehet, de újfent csalódnia kell. A látványos ijedelmet nem tudja hová tenni, képtelen értelmezni, hiszen nem tett semmi olyat, ami joggal válthatna ki ilyen érzelmeket. Talán a nőstény is rájött már, hogy elgyengül a hím közelében és attól retteg, hogy most, hogy újra felbukkant, ismételten ez vár rá? Nem elképzelhetetlen, ez pedig még egy okot ad arra, miért kellene a lehető leggyorsabban elpárolognia. Már azt is fontolgatja, hogy nem várja meg, ameddig a gyakorlófegyverek elkerülnek a kezeiből, hanem lerakja őket és távozik.
Elejti a kardokat, ahogy Asiritay összecsuklik, ösztönösen kapna utána, de még mielőtt elérhetné, vékony karok fonódnak a nyakára. Amilyen szorgosan dolgozott eddig az elméje, mintha most leállna, csak pislogni tud, miközben a nőstény érezhetően bújik hozzá. Élesen szívja be a levegőt, majd az ő kezei is mozdulnak, minden józan érv ellenére nem azért, hogy eltolja a másikat, hanem hogy közelebb húzza magához, gyengéden átölelve, állát a lány fejére támasztva bámul a semmibe.*
-Nem álmodsz.
*Pedig bár úgy lenne, akkor nem érezné ismét a bűntudat mardosását. Nem csinálhatná ezt, nem lehetne itt, nem lehetne vele. Tönkre fogja tenni, mégsem tudja elengedni, még arra az időre sem, amíg kicsit helyezkedik. A térdelést ülő helyzetre cserélni, a nőstényt pedig finoman húzza ölébe, neki is bizonyára kényelmesebb lesz így, ráadásul nem is annyira megalázó testhelyzet, minthogy itt térdeljen előtte.*
-Akarok, de nem lehet. Nem akarlak tönkretenni, lerántani a mélybe, márpedig mást még nem tettem. Jövőd van, sokat várnak tőled, nem tehetem meg, hogy megváltoztatlak, bármennyire kedvesnek és vonzónak is találtalak úgy.
*Nagyon lassan és nehézkesen jönnek a szavak, mintha még mindig keresgélné őket, próbálva megtalálni a legpontosabb megfogalmazást arra, hogy miért kell ezt a távolságot megtartania.*
-Nem tudom. El akartam menni, lehetőleg anélkül, hogy észrevennél és tovább sebeznénk egymást, de ahogy néztelek harc közben... Nem tudtam csak úgy elmenni.
*Balja eltávolodik a testtől, de csak azért, hogy a selymes hajon simíthasson végig, majd próbálva elérni az arcot is, hogy az áll alá nyúlva emelhesse fel és nézhessen szembe a holdat idéző szemekkel. Ha nem sikerül, akkor sem csügged, hagy időt, hogy Asiritay összeszedje a bátorságát annyira, hogy képes legyen rá nézni.*
1093. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-03-06 07:13:56
Üzenet elküldve: 2014-03-06 07:13:56
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Zhrodim Tanemor//
~Mondj már valamit! Gyerünk, rajta! Akármit!~ *Sürgeti magát, de hiába. A szavak csak nem akarnak most utat törni maguknak. Némaságára, és arckifejezésére a másik arcról is lehervad a mosoly, a kis mélységi nőstény legnagyobb félelmére. Félelem. Talán ez a legpontosabb szó arra, ami kezd úrrá lenni rajta, mikor a hím teljesen elengedi. Nem akarja még egyszer meghallgatni azt a szöveget amivel jó messzire küldi őt magától, az már tényleg kettéhasítana valamit benne. Legalábbis Asiritay ebben a pillanatban teljesen így érzi. Ismét kezdi érezni a remegést, de minden erejével az izmaira koncentrál. Főleg a lábaira, hogy azt a remegő, kocsonyás érzést ne érezze bennük. Ezen nem segít, mikor a hím féltérdre ereszkedik előtte. Talán már jól láthatóan is kezdenek remegni a lábai.* ~Nem... Nem! Nem! Nem!~ *Mantrázza próbálva nyugodtan tartani az arcszerkezetét. Ezt a mozdulatot a távolság kiépítésének biztos jelének veszi, hogy a hím esetlegesen gyorsan távozhasson. Talán ahogy ő elveszi a kezeiből a fakardokat.* ~NEM!~ *Visszhangzik ismét a fejében, de elhessegeti a szavakat. Csak nem ordíthat rá kétségbeesetten! Ráadásul ha parancs miatt nem megy el az már megint nem a szabad akarat. A helyzet kezd teljesen abszurdummá válni számára, mind külsőleg, mind belsőleg. Nem törődve azzal, hogy Z őt figyeli, mikor veszi már el végre a fegyvert, gyorsan belecsíp az arcába, de egyből dörzsöli is meg utána. Most már biztos, hogy elmentek neki otthonról, ha álmodna akkor magát az edzést sem érezte volna meg. De most már nem lehet ezen változtatni.
Mit tegyen? Megint könyörögjön neki, hogy álljon már fel? Nem, akkor biztos menne. Aztán rájön ijedt szemekkel. Teljesen mindegy, hogy mit csinál, ha Zhrodim menni akar, akkor ő aztán valószínűleg csinálhat bármit, ha nem parancsba kapja, akkor a hím menni fog.
A hatalmasra nyílt ezüst szempárba ijedtség is vetül, ahogy az ajkaiba harap. Egy valamit akar most csinálni, amihez az előbbi helyénvalónak tűnő feltételezése fel is bátorítja. Tudja jól, hogy ez után a hím biztos gyorsan fog majd távozni, de ha ez elkerülhetetlen, akkor inkább ő is azt teszi amit akar. Megkönnyebbülten hagyja, hogy a remegő lábak felmondják a szolgálatot, és közvetlen a hím előtt térdre huppan, majd előrevetve magát belecsimpaszkodik a nyakába. Arcát a hím válla és nyaka közötti részhez temeti. A görcsös szorítást, csak a saját ruhájának az ujja érzi meg, ahogy erősen belemarkol.*
- Nem álmodom? Tényleg itt vagy? De...én azt hittem nem akarsz a közelemben maradni. Akkor miért jöttél most ide hozzám? *Nyöszögi fájdalmas grimasszal, amit szerencsésen elrejtett most a világ elől. Egyszerűen nem érti. Egyik pillanatban mosolyogva szórakozik vele, a másikban meg érzéstelen arccal küldi el a közeléből, mert terhessé vált a jelenléte, most meg újra itt van. Talán a hím nem is sejti mennyire megsebzi ezzel a kis nősténykét, hogy újra meg újra végigjátszatja vele a távozást.
Még görcsösebben pórbálja valahogy még szorosabban, még közelebb húzódni, ahogy fejben már játssza is le azt a döbbent arcot, ahogy a fiú majd másodperceken belül lefejti őt magáról, majd ismét azzal a semmitmondó arccal kijelenti, hogy jobb lesz ha megy, és ismét magára hagyja a lányt.* ~NEM!~ *Visszhangzik ismét a belső üvöltés, ám ezt jól elzárva tartja, hogy még véletlenül se törhessen ki. Legalábbis idő előtt ne. Szemeit még jobban összeszorítva az ajkába harap, ahogy szakadozott légzésekkel, zihálásokkal várja mikor kezdik az izmos karok lefejteni az ő vékony karjait a nyakról.*
~Mondj már valamit! Gyerünk, rajta! Akármit!~ *Sürgeti magát, de hiába. A szavak csak nem akarnak most utat törni maguknak. Némaságára, és arckifejezésére a másik arcról is lehervad a mosoly, a kis mélységi nőstény legnagyobb félelmére. Félelem. Talán ez a legpontosabb szó arra, ami kezd úrrá lenni rajta, mikor a hím teljesen elengedi. Nem akarja még egyszer meghallgatni azt a szöveget amivel jó messzire küldi őt magától, az már tényleg kettéhasítana valamit benne. Legalábbis Asiritay ebben a pillanatban teljesen így érzi. Ismét kezdi érezni a remegést, de minden erejével az izmaira koncentrál. Főleg a lábaira, hogy azt a remegő, kocsonyás érzést ne érezze bennük. Ezen nem segít, mikor a hím féltérdre ereszkedik előtte. Talán már jól láthatóan is kezdenek remegni a lábai.* ~Nem... Nem! Nem! Nem!~ *Mantrázza próbálva nyugodtan tartani az arcszerkezetét. Ezt a mozdulatot a távolság kiépítésének biztos jelének veszi, hogy a hím esetlegesen gyorsan távozhasson. Talán ahogy ő elveszi a kezeiből a fakardokat.* ~NEM!~ *Visszhangzik ismét a fejében, de elhessegeti a szavakat. Csak nem ordíthat rá kétségbeesetten! Ráadásul ha parancs miatt nem megy el az már megint nem a szabad akarat. A helyzet kezd teljesen abszurdummá válni számára, mind külsőleg, mind belsőleg. Nem törődve azzal, hogy Z őt figyeli, mikor veszi már el végre a fegyvert, gyorsan belecsíp az arcába, de egyből dörzsöli is meg utána. Most már biztos, hogy elmentek neki otthonról, ha álmodna akkor magát az edzést sem érezte volna meg. De most már nem lehet ezen változtatni.
Mit tegyen? Megint könyörögjön neki, hogy álljon már fel? Nem, akkor biztos menne. Aztán rájön ijedt szemekkel. Teljesen mindegy, hogy mit csinál, ha Zhrodim menni akar, akkor ő aztán valószínűleg csinálhat bármit, ha nem parancsba kapja, akkor a hím menni fog.
A hatalmasra nyílt ezüst szempárba ijedtség is vetül, ahogy az ajkaiba harap. Egy valamit akar most csinálni, amihez az előbbi helyénvalónak tűnő feltételezése fel is bátorítja. Tudja jól, hogy ez után a hím biztos gyorsan fog majd távozni, de ha ez elkerülhetetlen, akkor inkább ő is azt teszi amit akar. Megkönnyebbülten hagyja, hogy a remegő lábak felmondják a szolgálatot, és közvetlen a hím előtt térdre huppan, majd előrevetve magát belecsimpaszkodik a nyakába. Arcát a hím válla és nyaka közötti részhez temeti. A görcsös szorítást, csak a saját ruhájának az ujja érzi meg, ahogy erősen belemarkol.*
- Nem álmodom? Tényleg itt vagy? De...én azt hittem nem akarsz a közelemben maradni. Akkor miért jöttél most ide hozzám? *Nyöszögi fájdalmas grimasszal, amit szerencsésen elrejtett most a világ elől. Egyszerűen nem érti. Egyik pillanatban mosolyogva szórakozik vele, a másikban meg érzéstelen arccal küldi el a közeléből, mert terhessé vált a jelenléte, most meg újra itt van. Talán a hím nem is sejti mennyire megsebzi ezzel a kis nősténykét, hogy újra meg újra végigjátszatja vele a távozást.
Még görcsösebben pórbálja valahogy még szorosabban, még közelebb húzódni, ahogy fejben már játssza is le azt a döbbent arcot, ahogy a fiú majd másodperceken belül lefejti őt magáról, majd ismét azzal a semmitmondó arccal kijelenti, hogy jobb lesz ha megy, és ismét magára hagyja a lányt.* ~NEM!~ *Visszhangzik ismét a belső üvöltés, ám ezt jól elzárva tartja, hogy még véletlenül se törhessen ki. Legalábbis idő előtt ne. Szemeit még jobban összeszorítva az ajkába harap, ahogy szakadozott légzésekkel, zihálásokkal várja mikor kezdik az izmos karok lefejteni az ő vékony karjait a nyakról.*
1092. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-03-05 23:32:49
Üzenet elküldve: 2014-03-05 23:32:49
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
// Asiritay C'nila //
*Józan esze fogta magát és szabadságra vonult, legalábbis nagyon így tűnik mindabból, amit éppen csinál. A korábban tökéletesen kivitelezett tervet vágja sutba meggondolatlanságával, mint lépéssel közelebb viszi magát a szakadék széléhez, amiről tudja, hogy ha beleszédül, magával fogja rántani a nőstényt is. Saját maga nem érdekelné, de hogy tönkretegyen egy zsenge életet, ami előtt még annyi a lehetőség, azt már nem. Ez sem teljesen pontos, gyilkosként számtalan sorsnak vetett véget egyetlen mozdulattal, de Asiritay más, mint a többi, nem csak egy birka a nyájból, kitűnik az arctalan tömegből, hiszen több bújik meg benne bárki másnál.
Érzi, miként feszül a hozzá képest aprócska test, szinte hallja, hogyan buzog az indulat és miféle válogatott szitkok röpködhetnek a fehér hajzuhatag alatt, de mindebből hangosan egy sem hangzik el. Ahogy sejtette, tele van büszkeséggel, tartással, egyetlen nyekkenés, a vergődés legkisebb jele nélkül várja, hogy mi lesz a gyermeki játék vége.
Érzi, miként fordul a fej, lazít hát a szorításon, kardot tartó keze is oldala mellé hullik, ő pedig a vöröslő szemekbe nézhet, fájón-boldogan a viszontlátástól. Mit kellene mondania? Apró mosolya talán többet is közöl, mint azt ő szeretné, várja, hogy a nőstény is mondjon valamit, megtörje a csendet, még ha csak addig is, amíg elküldi jó messzire vagy rendre utasítja, hogy viselkedjen rangjához méltón. Bármit elviselne, csak hallhassa a hangját.
Semmi. Csend. Kínosan hosszúra nyúlnak a pillanatok, nem hallatszik más, csak lélegzetük alig felfogható nesze, ahogy állnak és nézik egymást, a lány hitetlen döbbenettel, a hím egyre inkább zavarodottsággal.*
-Ne haragudj, nem kellett volna megzavarnom a gyakorlásod.
*Még a gyenge mosoly is elhal, tekintetét elfordítja, a földre hullott fakardokat figyeli, majd hogy véget vessen az esetleg álldogálásnak, féltérdre ereszkedve felveszi a fegyvereket és két tenyerét pihentetve nyújtja a nőstény felé.*
-Néztem, ahogy harcolsz, igazán lenyűgöző. Remek tanárod lehetett.
*Mennie kellene, ameddig nem mond vagy tesz ennél is nagyobb ostobaságokat, mert a mostani megint kezd kicsit túlmenni a határokon, amiket pedig ő maga akart felállítani. Miért van az, hogy valahányszor ennek a nősténynek a közelébe kerül, minden a feje tetejére áll? Legalább itt a remek alkalom, hogy a gombákról és azok mellékhatásairól megkérdezze, még mindig szentül hiszi, hogy álmatlansága és ingerültsége ennek tudható be. Mégis különös, hogy amint felismerte Asiritay sziluettjét, egyből elszállt minden feszültség, csak valami mardosó keserűség maradt a helyén.*
*Józan esze fogta magát és szabadságra vonult, legalábbis nagyon így tűnik mindabból, amit éppen csinál. A korábban tökéletesen kivitelezett tervet vágja sutba meggondolatlanságával, mint lépéssel közelebb viszi magát a szakadék széléhez, amiről tudja, hogy ha beleszédül, magával fogja rántani a nőstényt is. Saját maga nem érdekelné, de hogy tönkretegyen egy zsenge életet, ami előtt még annyi a lehetőség, azt már nem. Ez sem teljesen pontos, gyilkosként számtalan sorsnak vetett véget egyetlen mozdulattal, de Asiritay más, mint a többi, nem csak egy birka a nyájból, kitűnik az arctalan tömegből, hiszen több bújik meg benne bárki másnál.
Érzi, miként feszül a hozzá képest aprócska test, szinte hallja, hogyan buzog az indulat és miféle válogatott szitkok röpködhetnek a fehér hajzuhatag alatt, de mindebből hangosan egy sem hangzik el. Ahogy sejtette, tele van büszkeséggel, tartással, egyetlen nyekkenés, a vergődés legkisebb jele nélkül várja, hogy mi lesz a gyermeki játék vége.
Érzi, miként fordul a fej, lazít hát a szorításon, kardot tartó keze is oldala mellé hullik, ő pedig a vöröslő szemekbe nézhet, fájón-boldogan a viszontlátástól. Mit kellene mondania? Apró mosolya talán többet is közöl, mint azt ő szeretné, várja, hogy a nőstény is mondjon valamit, megtörje a csendet, még ha csak addig is, amíg elküldi jó messzire vagy rendre utasítja, hogy viselkedjen rangjához méltón. Bármit elviselne, csak hallhassa a hangját.
Semmi. Csend. Kínosan hosszúra nyúlnak a pillanatok, nem hallatszik más, csak lélegzetük alig felfogható nesze, ahogy állnak és nézik egymást, a lány hitetlen döbbenettel, a hím egyre inkább zavarodottsággal.*
-Ne haragudj, nem kellett volna megzavarnom a gyakorlásod.
*Még a gyenge mosoly is elhal, tekintetét elfordítja, a földre hullott fakardokat figyeli, majd hogy véget vessen az esetleg álldogálásnak, féltérdre ereszkedve felveszi a fegyvereket és két tenyerét pihentetve nyújtja a nőstény felé.*
-Néztem, ahogy harcolsz, igazán lenyűgöző. Remek tanárod lehetett.
*Mennie kellene, ameddig nem mond vagy tesz ennél is nagyobb ostobaságokat, mert a mostani megint kezd kicsit túlmenni a határokon, amiket pedig ő maga akart felállítani. Miért van az, hogy valahányszor ennek a nősténynek a közelébe kerül, minden a feje tetejére áll? Legalább itt a remek alkalom, hogy a gombákról és azok mellékhatásairól megkérdezze, még mindig szentül hiszi, hogy álmatlansága és ingerültsége ennek tudható be. Mégis különös, hogy amint felismerte Asiritay sziluettjét, egyből elszállt minden feszültség, csak valami mardosó keserűség maradt a helyén.*
1091. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-03-05 23:18:54
Üzenet elküldve: 2014-03-05 23:18:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 53
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 53
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
*Útja közben meggondolta magát. A műhely ráér máskor is. Esetleg Zhrodimmal együtt, hogy egymást kiegészítve tudjanak felkészülni. Vagy nem... Igazából, sejti, hogy semmi kedve nem lenne a sötételfnek eljönnie vele. Saját felszereléséről mindig időben gondoskodik, Faeus viszont ragaszkodik fegyveréhez. Szinte már hozzá tartozik a kalapácsa. Nem véletlen, hiszen nem is egy hétköznapi kalapácsról van szó. De csak páran ismerhetik történetét. Mint Zhrodim, vagy a törzsi sámán. Másoknak fogalmuk sem lehet róla, hacsak nem hallgatják meg, mikor Faeus elmeséli, miként győztek le egy pár orkot, s szedték el mindenüket. Véres harc volt, pedig túlerőben voltak ellenük. De egy ügyes taktikával bárki legyőzhető.
És az ügyes taktikát a barakkban lehet gyakorolni egyetlen személynek is. Így hát bemegy oda is, hogy megnézze magának a helyet. S rögvest megdöbben, mikor elkéri a kalapácsát a fegyvertáras. Érdeklődve néz rá, megvakarja ráncos képe alatt állát.*
- S mit kapok helyette? Fakalapácsot?
*Kérdi, torz pofával, mi valójában mosoly, de ezt kevesen ismernék fel. Így a fiú sem igazán érzi benne a mókás élt.*
- Buzogánnyal tudok szolgálni.
*Hát, az is jobb, mint a semmi. Ezt muszáj elismerni, s nagy sóhajjal adja át a fegyvert.*
- Ha megkérhetem, nagyon vigyázzon rá, fontos számomra, jelentős az eszmei értéke.
*Majd az átvett fabuzogánnyal keres egy felfüggesztet bábot, min gyakorolhat. Elsősorban a célzott ütéseket, minél erősebben, minél pontosabban. Nem maradhat el társa mellett.*
És az ügyes taktikát a barakkban lehet gyakorolni egyetlen személynek is. Így hát bemegy oda is, hogy megnézze magának a helyet. S rögvest megdöbben, mikor elkéri a kalapácsát a fegyvertáras. Érdeklődve néz rá, megvakarja ráncos képe alatt állát.*
- S mit kapok helyette? Fakalapácsot?
*Kérdi, torz pofával, mi valójában mosoly, de ezt kevesen ismernék fel. Így a fiú sem igazán érzi benne a mókás élt.*
- Buzogánnyal tudok szolgálni.
*Hát, az is jobb, mint a semmi. Ezt muszáj elismerni, s nagy sóhajjal adja át a fegyvert.*
- Ha megkérhetem, nagyon vigyázzon rá, fontos számomra, jelentős az eszmei értéke.
*Majd az átvett fabuzogánnyal keres egy felfüggesztet bábot, min gyakorolhat. Elsősorban a célzott ütéseket, minél erősebben, minél pontosabban. Nem maradhat el társa mellett.*
1090. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-03-05 23:02:41
Üzenet elküldve: 2014-03-05 23:02:41
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Zhrodim Tanemor//
*Mérges. Egyértelműen, egyre elkeseredettebb, ahogy az élettelen bábuban semmi kárt nem tud ejteni, pedig ha igazi lenne, már számtalanszor megölte volna. Érzi a különbséget. Egy valódi csata közepedte biztos nem tudna gondolkodni, de most...
Még ezt az élettelen bábut is meg akarja ölni, ám a fakardok semmi kárt nem tesznek benne. Ha így halad a tenyerén lesznek károk, de folytatja a sorozást. Eszébe sem jut, hogy gyakorlatilag minimálisra engedte le a védelmét, ahogy a bábura zúdította minden haragját.
Még csak észre sem veszi, hogy a gyakorlótér végében ülő alak már nincs is ott a helyén. Honnan is tudhatná, hisz még annyira se nézte meg, hogy feltűnjön neki, hogy nem is akármilyen mélységit hagy figyelmen kívül. Fordítottá vált a helyzet, most ő nem számít sötételfre a közelében. Még csak azt sem veszi észre, hogy közelítenek felé, annyira próbál koncentrálni. Már a csuklói is kezdenek fájni, nem szokott hozzá az ilyen intenzív, és erőteljes gyakorláshoz. Mindig mondják, hogy nem szabad, hogy a vak düh vezesse a kart, mert a harcos a vesztébe rohan, hisz gyorsan kifárasztja magát. Épp csak egy pillanatra torpan meg, amíg kifújja a levegőt, erőt gyűjtve egy újabb sor támadáshoz, mikor legnagyobb döbbenetére nem is akárhogy kapják el.* ~Mi a...~ *Felszisszen a nem várt támadásra, nem annyira bosszúsan, mint meglepetten. Ennyire megsüketítette volna a saját ostobasága? Észre sem vette, hogy valaki megközelítette.
Épp ki akarná tépni magát a szorításból, vagy a másik lábába vágni a fakardjait, mikor a gyakorlófegyver a nyakához simul.* ~Ez ugye most csak valami vicc?!~ *Egyértelműen legyőzték, méghozzá könnyűszerrel. Ilyen nevetséges, és csúfos veresége még nem volt, bár tudja, hogy ez most nem azért történik. A döbbenet fellegén kezd ismét áthatolni a méreg, ha arra gondol, hogy most egy felszíni merészelt hozzáérni, ám
ahogy a fülét súroló ajkak a nevét búgják, az egész testén minta áram szánkázna végig.* ~Nem! Ez lehetetlen!~ *Hüledezik, miközben, hatalmasra nyílt döbbent szemekkel, a nyakán lévő kardra fittyet hányva próbálja megnézni támadója arcát. A fáradtságtól, és a döbbenettől szinte már hangosan zihálva bámul bele az izzó sárga szempárba. Mindkét kard a földre hull, a dühe adta adrenalin is mintha nem is lett volna. Ha nem fogná a hím, most valószínűleg össze is esne.
Legnagyobb döbbenetére még vigyorog is. Hát mégsem utálta meg? Eddig a nőstényke azt hitte a hím nem akar megmaradni a közelében. Akkor miért nem próbált meg mihamarabb távozni, mikor meglátta? Vagy ez csak a győzelme miatt ül most az arcán? Egy pillanatra az is megfordul a fejében, hogy a huncut mosoly csak egy szokásos pajzs, amit az undora elé helyez a külvilág számára, de gyorsan el is veti. Akkor biztos nem érne hozzá így önként és dalolva.
Az arcáról szinte süt a döbbenet, ahogy kerek, reményteli szemekkel nézi. Arca talán ahhoz hasonlítható mintha egy szellemet látna. Ismét visszatér az arcába a régi forróság. Ajkai szóra nyílnak, de egyszerűen még csak suttogás sem hagyja el a torkát. Képtelen megszólalni, és képtelen megmozdulni.*
*Mérges. Egyértelműen, egyre elkeseredettebb, ahogy az élettelen bábuban semmi kárt nem tud ejteni, pedig ha igazi lenne, már számtalanszor megölte volna. Érzi a különbséget. Egy valódi csata közepedte biztos nem tudna gondolkodni, de most...
Még ezt az élettelen bábut is meg akarja ölni, ám a fakardok semmi kárt nem tesznek benne. Ha így halad a tenyerén lesznek károk, de folytatja a sorozást. Eszébe sem jut, hogy gyakorlatilag minimálisra engedte le a védelmét, ahogy a bábura zúdította minden haragját.
Még csak észre sem veszi, hogy a gyakorlótér végében ülő alak már nincs is ott a helyén. Honnan is tudhatná, hisz még annyira se nézte meg, hogy feltűnjön neki, hogy nem is akármilyen mélységit hagy figyelmen kívül. Fordítottá vált a helyzet, most ő nem számít sötételfre a közelében. Még csak azt sem veszi észre, hogy közelítenek felé, annyira próbál koncentrálni. Már a csuklói is kezdenek fájni, nem szokott hozzá az ilyen intenzív, és erőteljes gyakorláshoz. Mindig mondják, hogy nem szabad, hogy a vak düh vezesse a kart, mert a harcos a vesztébe rohan, hisz gyorsan kifárasztja magát. Épp csak egy pillanatra torpan meg, amíg kifújja a levegőt, erőt gyűjtve egy újabb sor támadáshoz, mikor legnagyobb döbbenetére nem is akárhogy kapják el.* ~Mi a...~ *Felszisszen a nem várt támadásra, nem annyira bosszúsan, mint meglepetten. Ennyire megsüketítette volna a saját ostobasága? Észre sem vette, hogy valaki megközelítette.
Épp ki akarná tépni magát a szorításból, vagy a másik lábába vágni a fakardjait, mikor a gyakorlófegyver a nyakához simul.* ~Ez ugye most csak valami vicc?!~ *Egyértelműen legyőzték, méghozzá könnyűszerrel. Ilyen nevetséges, és csúfos veresége még nem volt, bár tudja, hogy ez most nem azért történik. A döbbenet fellegén kezd ismét áthatolni a méreg, ha arra gondol, hogy most egy felszíni merészelt hozzáérni, ám
ahogy a fülét súroló ajkak a nevét búgják, az egész testén minta áram szánkázna végig.* ~Nem! Ez lehetetlen!~ *Hüledezik, miközben, hatalmasra nyílt döbbent szemekkel, a nyakán lévő kardra fittyet hányva próbálja megnézni támadója arcát. A fáradtságtól, és a döbbenettől szinte már hangosan zihálva bámul bele az izzó sárga szempárba. Mindkét kard a földre hull, a dühe adta adrenalin is mintha nem is lett volna. Ha nem fogná a hím, most valószínűleg össze is esne.
Legnagyobb döbbenetére még vigyorog is. Hát mégsem utálta meg? Eddig a nőstényke azt hitte a hím nem akar megmaradni a közelében. Akkor miért nem próbált meg mihamarabb távozni, mikor meglátta? Vagy ez csak a győzelme miatt ül most az arcán? Egy pillanatra az is megfordul a fejében, hogy a huncut mosoly csak egy szokásos pajzs, amit az undora elé helyez a külvilág számára, de gyorsan el is veti. Akkor biztos nem érne hozzá így önként és dalolva.
Az arcáról szinte süt a döbbenet, ahogy kerek, reményteli szemekkel nézi. Arca talán ahhoz hasonlítható mintha egy szellemet látna. Ismét visszatér az arcába a régi forróság. Ajkai szóra nyílnak, de egyszerűen még csak suttogás sem hagyja el a torkát. Képtelen megszólalni, és képtelen megmozdulni.*
1089. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-03-05 22:19:36
Üzenet elküldve: 2014-03-05 22:19:36
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
// Asiritay C'nila //
*Hosszas perceket pazarol arra, hogy a kötést tökéletesre alkossa, nem rest akár elölről is kezdeni, ha úgy érzi, hogy valahol túl lazán hagyta a gyolcsot. Külső szemlélőnek akár időpocsékolásnak is tűnhet, nem zavarja, hiszen tudja, mennyire fontos most, hogy rögzítse a csontokat a törésnél, ráadásul nincs is rajta kívül senki, aki furcsán nézhetne rá.
Épp fogával igyekszik még jobban meghúzni az utolsó hurkokat, amikor kisebb kiáltások ütik meg a fülét. Valami nőnemű is pont ezt az estét találta alkalmasnak, hogy kicsit sikoltozzon, de nem szeretője alatt, hanem egy bábut püfölve. Nem töri magát, hogy szemrevételezhesse, kit sodort ide az élet, Előbb még gondos csomót köt, csak utána emeli meg a fejét, hogy a távoli alak felé pillantson.
Szerencse, hogy ül, különben a lábai biztosan nem tartanák meg a súlyát, ahogyan felismeri azt a nőstényt, akit a világon mindennél jobban kerülni akart. Most mégis itt van, minden erejével a bábura koncentrálva. Vajon nem vette észre? Nem ismerte fel? Nem akarta felismerni? Ez utóbbi lenne a legérthetőbb azok után, miként váltak el, hogyan küldte el a józan érvek nevében. Feláll, igyekszik az épület árnyékába húzódni és nesztelen léptekkel indul meg a kijárat felé. Bármelyik feltételezés bizonyul is igaznak, nincs rá oka, hogy tovább maradjon, kellemetlen helyzetbe hozni mind magát, mind a nőstényt.
Nagyon szép tervnek hangzik, hogy nesztelen árnyékként felszívódik, beleolvadva a sötétségbe, hogy ha a másik nem vette észre, akkor ne is tudjon arról, hogy útjaik újra keresztezték egymást. Mégis amikor közelebb ér, léptei lassulnak, míg végül egészen megáll, az árnyékból csak a sárga szemek izzanak, ahogy a gyakorlatozó alakot figyeli. Sokan megirigyelhetnék a mozgását, szinte árad belőle, hogy nemesi sarj, akitől a harc inkább tűnik egyfajta halálos táncnak, valódi művészetnek. Vajon megengedheti magának, hogy egy rövidke időre belefeledkezzen? Mennie kellene... Ha nem véletlen, hogy találkoztak? Ha az Éj akarta így, mert legutóbb rosszul döntött? Ostobaság, Faeus is meggyőzte, hogy a döntés, amit meghozott, teljesen helyes volt, ezt kellett tennie. Akkor miért nem mozdulnak a lábai, miért nem tudja pillantását elszakítani a másikról? Ha odalépne, egészen biztosan felpofozná...
Elkapkodott, hirtelen döntés, ahogy irányt vált, nesztelen és óvatos léptei mind közelebb és közelebb viszik, míg egy alkalmas pillanatban közvetlenül a karcsú test mögé lép, jobbjával szorítva a vékony karokat a testével együtt saját magához, míg baljában a fa kard épp csak a torokhoz ér.*
-Asiritay...
*Ajkai finoman súrolják a fület, hangja olyan halk, mintha meg sem születnének a szavak, épp csak szája formázná a betűket, a név pedig szinte már a bőrön elhal. Kellene kérnie bocsánatot, kellene újra elküldenie, mindent tenni, csak épp ezt nem, amit most. Mégsem képes rávenni magát, ahogy a szája sarkában bujkáló mosolyt sem palástolhatja.*
*Hosszas perceket pazarol arra, hogy a kötést tökéletesre alkossa, nem rest akár elölről is kezdeni, ha úgy érzi, hogy valahol túl lazán hagyta a gyolcsot. Külső szemlélőnek akár időpocsékolásnak is tűnhet, nem zavarja, hiszen tudja, mennyire fontos most, hogy rögzítse a csontokat a törésnél, ráadásul nincs is rajta kívül senki, aki furcsán nézhetne rá.
Épp fogával igyekszik még jobban meghúzni az utolsó hurkokat, amikor kisebb kiáltások ütik meg a fülét. Valami nőnemű is pont ezt az estét találta alkalmasnak, hogy kicsit sikoltozzon, de nem szeretője alatt, hanem egy bábut püfölve. Nem töri magát, hogy szemrevételezhesse, kit sodort ide az élet, Előbb még gondos csomót köt, csak utána emeli meg a fejét, hogy a távoli alak felé pillantson.
Szerencse, hogy ül, különben a lábai biztosan nem tartanák meg a súlyát, ahogyan felismeri azt a nőstényt, akit a világon mindennél jobban kerülni akart. Most mégis itt van, minden erejével a bábura koncentrálva. Vajon nem vette észre? Nem ismerte fel? Nem akarta felismerni? Ez utóbbi lenne a legérthetőbb azok után, miként váltak el, hogyan küldte el a józan érvek nevében. Feláll, igyekszik az épület árnyékába húzódni és nesztelen léptekkel indul meg a kijárat felé. Bármelyik feltételezés bizonyul is igaznak, nincs rá oka, hogy tovább maradjon, kellemetlen helyzetbe hozni mind magát, mind a nőstényt.
Nagyon szép tervnek hangzik, hogy nesztelen árnyékként felszívódik, beleolvadva a sötétségbe, hogy ha a másik nem vette észre, akkor ne is tudjon arról, hogy útjaik újra keresztezték egymást. Mégis amikor közelebb ér, léptei lassulnak, míg végül egészen megáll, az árnyékból csak a sárga szemek izzanak, ahogy a gyakorlatozó alakot figyeli. Sokan megirigyelhetnék a mozgását, szinte árad belőle, hogy nemesi sarj, akitől a harc inkább tűnik egyfajta halálos táncnak, valódi művészetnek. Vajon megengedheti magának, hogy egy rövidke időre belefeledkezzen? Mennie kellene... Ha nem véletlen, hogy találkoztak? Ha az Éj akarta így, mert legutóbb rosszul döntött? Ostobaság, Faeus is meggyőzte, hogy a döntés, amit meghozott, teljesen helyes volt, ezt kellett tennie. Akkor miért nem mozdulnak a lábai, miért nem tudja pillantását elszakítani a másikról? Ha odalépne, egészen biztosan felpofozná...
Elkapkodott, hirtelen döntés, ahogy irányt vált, nesztelen és óvatos léptei mind közelebb és közelebb viszik, míg egy alkalmas pillanatban közvetlenül a karcsú test mögé lép, jobbjával szorítva a vékony karokat a testével együtt saját magához, míg baljában a fa kard épp csak a torokhoz ér.*
-Asiritay...
*Ajkai finoman súrolják a fület, hangja olyan halk, mintha meg sem születnének a szavak, épp csak szája formázná a betűket, a név pedig szinte már a bőrön elhal. Kellene kérnie bocsánatot, kellene újra elküldenie, mindent tenni, csak épp ezt nem, amit most. Mégsem képes rávenni magát, ahogy a szája sarkában bujkáló mosolyt sem palástolhatja.*
1088. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-03-05 21:39:42
Üzenet elküldve: 2014-03-05 21:39:42
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 83
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Zhrodim Tanemor//
*A tegnapi éjszaka rendesen elázott, arról nem is beszélve, hogy majdnem ráhajnalodott mire sikerült visszatalálnia a szállásra. Fogalma sincs, hogy most dühös legyen magára emiatt, vagy fellélegezzen, hogy ha most beszerez egy jó kis megfázást, akkor lesz ürügye a további nyávogásra és az ágyban való fetrengésre.
Megrázza a fejét, nagyobb léptekre kapcsolva. Ha megint kiderül, hogy rossz irányba halad, valószínűleg az első járókelőnek a torkát fogja elmetszeni mérgében. A hangulata, és az emiatti viselkedése már a saját agyára kezd menni, emiatt pedig ismét csak ingerlékeny, és egyszerűen megférhetetlen a közelében lenni.
Bosszúsan fellélegez, ahogy eléri a barakk bejáratát. Mikor meglátja a felszínit, aki lelkiismeretesen éjszakázik, grimaszolva figyeli miért ülhet itt. Hatalmasra nyílt hitetlenkedő pillantással méregeti az előtte lévő alakot, mikor az a fegyvereit kéri. Azt még megérti, hogy nem használhatja a bábukon a saját éles pengéit, de hogy még le is adja?!
Egy kis indulatos szóváltás után, Asiritay végül beadja a derekát, és egy gyilkos pillantás kíséretében lefejti magáról az övét. Kései biztos rejtekét a felszíni álmában se találná ki, úgyhogy csak balt arccal figyel. Már előre tervezi mit fog csinálni, ha nem akarják neki majd visszaadni őket. Két fakardot kér. Ugyan nem idegen számára, de kicsit kényelmetlen neki az, ha csak egy fegyver áll a rendelkezésére.*
- A mai éjszaka a szokásosnál nagyobb a forgalom... *Dünnyögi a fiú, visszaülve a helyére. A nőstény a szeme sarkából rápillant, miközben a fegyver súlyát méregeti. Nem örül a hallottaknak, eszerint más is kint van a gyakorlótéren.* ~Hát remélem a lehető legmesszebb van!~ *Töpreng, és már el is határozza, hogy (már ha nem ott van) a hozzá eső lehető legközelebbi bábunak ugrik neki.*
- Egyáltalán nem tud érdekelni a problémád! *Veti oda neki mérges, lealacsonyító hangnemben. Egyáltalán nem akarja hallani a fényben járók problémáit, és felesleges panaszait, épp elég bajt okozott neki így is ez az átkozott felszín.
Ahogy kilép, csak annyira veszi a fáradságot, hogy tényleg futólag körbepillantson. Két dolog érdekli. Az első, hogy ki van még a gyakorlótéren, a második pedig, hogy hol van a tőle legmesszebb lévő bábu. Tényleg lát egy alakot, szinte a tér végében, és úgy tűnik nem kimondottan töri magát, egy távoli bábunál üldögél. Ha venné a fáradtságot, hogy jobban szemügyre vegye, talán csillapodna az indulata, de már jó pár napja senkit se akar még csak egy percnyi figyelmével sem megtisztelni. Pár másodperc alatt megvan az itt lévő alak, és a lányhoz legközelebbi oldalsó bábu pedig épp tökéletes. Ahogy felmérte a terepet, mintha kilőtték volna, úgy fut oda, és ugrik neki a gyakorlóbábunak a két játékszerrel, mint egy ragadozó a régóta üldözött prédájára. Egy-egy halk kiáltással visz az ütéseibe több erőt, már nem érdekli ki van a közelében, egyre hevesebben, és gyorsabban próbálja püfölni az élettelen tárgyat, ami sajnos a keménysége miatt elég kellemetlen érzés számára, főleg ha az ember minden erejét, és még annál is többet ad bele az ütésekbe. De ez a fiatal nőstényt most nem érdekli. Üt, rúg, pont ahogy tanulta, minden mozdulata az ingerlékenysége okozta agresszió ellenére is precíz, kifinomult és kecses, ahogy azt egy mélységitől elvárni szokás. Már most érzi, hogy ennek nagyon nem lesz jó vége, ha így halad. Tudja, és érzi is, hogy ahogy hagyja el az ereje, más kezd úrrá lenni rajta, ezt pedig nem hagyhatja, tennie kellene valamit. De mit?*
A hozzászólás írója (Asiritay C'nila) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.03.05 21:42:58
*A tegnapi éjszaka rendesen elázott, arról nem is beszélve, hogy majdnem ráhajnalodott mire sikerült visszatalálnia a szállásra. Fogalma sincs, hogy most dühös legyen magára emiatt, vagy fellélegezzen, hogy ha most beszerez egy jó kis megfázást, akkor lesz ürügye a további nyávogásra és az ágyban való fetrengésre.
Megrázza a fejét, nagyobb léptekre kapcsolva. Ha megint kiderül, hogy rossz irányba halad, valószínűleg az első járókelőnek a torkát fogja elmetszeni mérgében. A hangulata, és az emiatti viselkedése már a saját agyára kezd menni, emiatt pedig ismét csak ingerlékeny, és egyszerűen megférhetetlen a közelében lenni.
Bosszúsan fellélegez, ahogy eléri a barakk bejáratát. Mikor meglátja a felszínit, aki lelkiismeretesen éjszakázik, grimaszolva figyeli miért ülhet itt. Hatalmasra nyílt hitetlenkedő pillantással méregeti az előtte lévő alakot, mikor az a fegyvereit kéri. Azt még megérti, hogy nem használhatja a bábukon a saját éles pengéit, de hogy még le is adja?!
Egy kis indulatos szóváltás után, Asiritay végül beadja a derekát, és egy gyilkos pillantás kíséretében lefejti magáról az övét. Kései biztos rejtekét a felszíni álmában se találná ki, úgyhogy csak balt arccal figyel. Már előre tervezi mit fog csinálni, ha nem akarják neki majd visszaadni őket. Két fakardot kér. Ugyan nem idegen számára, de kicsit kényelmetlen neki az, ha csak egy fegyver áll a rendelkezésére.*
- A mai éjszaka a szokásosnál nagyobb a forgalom... *Dünnyögi a fiú, visszaülve a helyére. A nőstény a szeme sarkából rápillant, miközben a fegyver súlyát méregeti. Nem örül a hallottaknak, eszerint más is kint van a gyakorlótéren.* ~Hát remélem a lehető legmesszebb van!~ *Töpreng, és már el is határozza, hogy (már ha nem ott van) a hozzá eső lehető legközelebbi bábunak ugrik neki.*
- Egyáltalán nem tud érdekelni a problémád! *Veti oda neki mérges, lealacsonyító hangnemben. Egyáltalán nem akarja hallani a fényben járók problémáit, és felesleges panaszait, épp elég bajt okozott neki így is ez az átkozott felszín.
Ahogy kilép, csak annyira veszi a fáradságot, hogy tényleg futólag körbepillantson. Két dolog érdekli. Az első, hogy ki van még a gyakorlótéren, a második pedig, hogy hol van a tőle legmesszebb lévő bábu. Tényleg lát egy alakot, szinte a tér végében, és úgy tűnik nem kimondottan töri magát, egy távoli bábunál üldögél. Ha venné a fáradtságot, hogy jobban szemügyre vegye, talán csillapodna az indulata, de már jó pár napja senkit se akar még csak egy percnyi figyelmével sem megtisztelni. Pár másodperc alatt megvan az itt lévő alak, és a lányhoz legközelebbi oldalsó bábu pedig épp tökéletes. Ahogy felmérte a terepet, mintha kilőtték volna, úgy fut oda, és ugrik neki a gyakorlóbábunak a két játékszerrel, mint egy ragadozó a régóta üldözött prédájára. Egy-egy halk kiáltással visz az ütéseibe több erőt, már nem érdekli ki van a közelében, egyre hevesebben, és gyorsabban próbálja püfölni az élettelen tárgyat, ami sajnos a keménysége miatt elég kellemetlen érzés számára, főleg ha az ember minden erejét, és még annál is többet ad bele az ütésekbe. De ez a fiatal nőstényt most nem érdekli. Üt, rúg, pont ahogy tanulta, minden mozdulata az ingerlékenysége okozta agresszió ellenére is precíz, kifinomult és kecses, ahogy azt egy mélységitől elvárni szokás. Már most érzi, hogy ennek nagyon nem lesz jó vége, ha így halad. Tudja, és érzi is, hogy ahogy hagyja el az ereje, más kezd úrrá lenni rajta, ezt pedig nem hagyhatja, tennie kellene valamit. De mit?*
A hozzászólás írója (Asiritay C'nila) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.03.05 21:42:58
1087. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-03-05 20:56:23
Üzenet elküldve: 2014-03-05 20:56:23
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 110
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Szelíd
*Hitetlen tekintettel nézi a még éjnek idején is a barakk bejáratánál gubbasztó ifjút, aki rendületlenül követeli, hogy adjon le minden éles fegyvert. Ez csak valami vicc lehet, igaz, amit ő sem gondol komolyan? Hiába kérdez rá, a válasz szinte már türelmetlen és nemleges. Mindenkinek gyakorlófegyvert kell magához vennie, mielőtt beléphetne. A hím enyhén fogalmazva is nevetségesnek tartja a dolgot, de mivel láthatóan nincs választása, csak annyi, hogy ha nem tetszik a rendszer, sarkon fordulhat és elballaghat, így kelletlenül ugyan, de átnyújtja ideiglenes kardját és a csizmájában viselt tőrt. Az ostort kész csoda, de nem kéri el, így azt övén hagyja, legalább keze szabadon marad, hogy átvehesse a csodás fakardot.
Még akkor is értetlenül csóválja a fejét, amikor már a fűvel benőtt területen sétál, egyszerűen nem akarja elhinni. A gyakorlás egyik lényege pont az, hogy a harcban használni kívánt fegyverhez szoktathassa magát, próbálhatva a kard súlypontját, tömegét, mozgását... Hát úgy tűnik, ehhez ki kell vonulnia az erőbe, mert itt pusztán formagyakorlatokra van lehetősége, amik arra jók, hogy ne tunyuljon el, de komoly fejlődést aligha érhet el. Mégis csak jobb lenne élesben gyakorolni, kár, hogy a sérülései még nem engedik neki ezt.
Egy gyakorlóbábunál állva nézegeti törött kezét, eltelt már némi idő, így első lépésként próbálja jobbjával megfogni a kardot. Még jó, hogy az ujjainak semmi baja, így erre képes, a mozgás azonban már nehézkesebb, a legegyszerűbb suhintás is akkora fájdalommal jár, hogy arca megrándul, a játékfegyvernek titulált kard pedig a földön koppan. Nem lesz ez így jó...
A gyakorlótér tökéletesen üres, így nem kell bujkálnia, egészen egyszerűen az egyik bábu tövébe huppan, hogy kezéről letekerje a fáslit, majd vissza, szándékosan annyira szorosra csavarva, amennyire csak tudja. Ennek már tartania kellene. A földön ülve próbálgatja kicsit, hogy ha kell igazítani, még most tudjon. Neki sem érdeke, hogy a törést tovább súlyosbítsa azzal, hogy még el is mozdítja a csontot a helyéről, megadva a lehetőséget, hogy rosszul forrjon össze és béna maradjon egész hátralevő életére. Azonban túl nagy luxus lenne kivárni, amíg egészen összeforr és már picikét sem fáj, hiszen lényegében védtelenül hagyná saját magát.*
Még akkor is értetlenül csóválja a fejét, amikor már a fűvel benőtt területen sétál, egyszerűen nem akarja elhinni. A gyakorlás egyik lényege pont az, hogy a harcban használni kívánt fegyverhez szoktathassa magát, próbálhatva a kard súlypontját, tömegét, mozgását... Hát úgy tűnik, ehhez ki kell vonulnia az erőbe, mert itt pusztán formagyakorlatokra van lehetősége, amik arra jók, hogy ne tunyuljon el, de komoly fejlődést aligha érhet el. Mégis csak jobb lenne élesben gyakorolni, kár, hogy a sérülései még nem engedik neki ezt.
Egy gyakorlóbábunál állva nézegeti törött kezét, eltelt már némi idő, így első lépésként próbálja jobbjával megfogni a kardot. Még jó, hogy az ujjainak semmi baja, így erre képes, a mozgás azonban már nehézkesebb, a legegyszerűbb suhintás is akkora fájdalommal jár, hogy arca megrándul, a játékfegyvernek titulált kard pedig a földön koppan. Nem lesz ez így jó...
A gyakorlótér tökéletesen üres, így nem kell bujkálnia, egészen egyszerűen az egyik bábu tövébe huppan, hogy kezéről letekerje a fáslit, majd vissza, szándékosan annyira szorosra csavarva, amennyire csak tudja. Ennek már tartania kellene. A földön ülve próbálgatja kicsit, hogy ha kell igazítani, még most tudjon. Neki sem érdeke, hogy a törést tovább súlyosbítsa azzal, hogy még el is mozdítja a csontot a helyéről, megadva a lehetőséget, hogy rosszul forrjon össze és béna maradjon egész hátralevő életére. Azonban túl nagy luxus lenne kivárni, amíg egészen összeforr és már picikét sem fáj, hiszen lényegében védtelenül hagyná saját magát.*
1086. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-02-28 18:51:40
Üzenet elküldve: 2014-02-28 18:51:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 81
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 68
OOC üzenetek: 81
Játékstílus: Vakmerő
*Lövilnek nem kell sokat mennie, hogy rájöjjön, nem jó alkalmat választott a látogatásra. A fáklyák fényénél az egyik őrön meglát egy vörös szakállat, és ez nem jelent számára túl sok jót, ha oda megy. Még elég jól emlékszik arra az esetre amikor az a szakállas a fél barakkot felzavarta, hogy fogják el. Megereszt egy rövid káromkodást, majd sarkon fordul és megindul vissza a gazdagok házai közé, hogy ott megtudjon egyet s mást a barbárokról, elsősorban azt, hogy merre mentek, bár kételkedik, hogy erről sokat megtudhatna a szolgáktól, a nemesekhez pedig sajnos nincs bejárása. Még egy tömör vélemény nyilvánítás, és eltűnik a sötét utcákon.*
1085. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-02-28 15:47:57
Üzenet elküldve: 2014-02-28 15:47:57
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 7
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 7
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Corathyn Thenzon//
- De lenne kedvem egy kis baráti edzésre, úgy is unom már, ezt a bábut.
*Fordul hátra, majd rádől a födnek állított pallosra, nagyságban pont megfelel a kényelmes támaszkodásra.
Szemügyre veszi a lányt, aranyszínű szemek, drágakövekkel kirakott fegyver, kissé alacsony termet.*
~ Kicsit fura, még nem találkoztam tündérrel~
*Kinyújtja a kezét egy baráti kézszorítás céljából*
- Üdv, Teck vagyok. *Majd visszamosolyog a tündér lányra*- Akkor hogy kezdjük? *Emeli fel fegyverét, vigyorogva*
A hozzászólást Mortagroth (Moderátor) módosította, ekkor: 2014.03.03 18:33:00, a következő indokkal:
Múlt helyett jelen idő
- De lenne kedvem egy kis baráti edzésre, úgy is unom már, ezt a bábut.
*Fordul hátra, majd rádől a födnek állított pallosra, nagyságban pont megfelel a kényelmes támaszkodásra.
Szemügyre veszi a lányt, aranyszínű szemek, drágakövekkel kirakott fegyver, kissé alacsony termet.*
~ Kicsit fura, még nem találkoztam tündérrel~
*Kinyújtja a kezét egy baráti kézszorítás céljából*
- Üdv, Teck vagyok. *Majd visszamosolyog a tündér lányra*- Akkor hogy kezdjük? *Emeli fel fegyverét, vigyorogva*
A hozzászólást Mortagroth (Moderátor) módosította, ekkor: 2014.03.03 18:33:00, a következő indokkal:
Múlt helyett jelen idő
1084. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-02-26 20:06:13
Üzenet elküldve: 2014-02-26 20:06:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
// Aravae Mithraniel //
*A vívás és egymás méregetése tehát véget ért. Most már csak beszélgetnek és előtte Aravae nem zárkózik el a kézcsóktól sem. Moy egy kis cuppanást ad a finom kacsóra, majd visszaadja őt gazdájának. A férfi a név hallatán tökéletes elegyét látja ember és elf fajának.*
~Mithranael, milyen szép elf családnév!~
*A nő elmond néhány dolgot, amiket Moy sejtett is. Túl nagy elvárás lenne olyan harcost találni, aki jól küzd, magabiztos, csapatban is ügyes, de még a farkasokhoz is ért. A kérdést tisztázza, közben eleresztve egy tőle megszokott, kissé oda nem illő fordulatot:*
- Részemről a megtiszteltetés, kedves Aravae, ha szólíthatom így! Az erősebb sas száll magasabbra, de mindig van még magasabb szirt. Sajnos a farkasoknak nem lehet megmagyarázni, hogy miért jó, ha békén hagynak minket. Az egész erdőt meg nem lehet bekeríteni, nem igaz? Ha pedig mi akarunk élni e területen, meg kell ritkítanunk az állományt. No, nem kettőnknek, hanem együtt mindenkinek, aki valaha nekiáll ennek. Ha biztosan nem ódzkodik ettől, akkor örömmel venném a csatlakozását személyemhez.
*Mikor a nő megosztja vele a gondolatait, Moy tanakodik és a szakállát vakargatva hümmög. Nyilván nem fognak falkát keresni, de ha egy-két farkast találnak, a többi odasereglik a zaj és a szagok miatt. Elmondja a nőnek, amit ő tud:*
- Ami azt illeti, én találkoztam már ordasokkal, de jómagam sem vagyok a szakértőjük. Inkább alvilági alakokon, fosztogatni kívánó orkokon, rabló haramiákon vagy vízi támadókon siklattam csatabárdom pengéit és bennük mártottam meg a szigonyt, ha ezt kiprovokálták.
*Rájön, hogy ez egy kis magyarázatra szorul. Ekkor lenéz a fakardra, felemeli és vigyorogva meglóbálja a feje fölött. Utána így folytatja:*
- Itt ezt tudták adni, de nem a kard az én fegyverem. Tanultam forgatni, de mást kedvelek. Nos, ha velem tart, nagy öröm számomra és azt javaslom, maradjunk az erdő szélén. A falkából elüldözött magányos példányok talán arra kószálnak, messzebb a területüktől. Persze ezekből is lehet több és össze is szoktak gyűlni, ha kiszagolják, hogy van mire lecsapni.
*Moy még megvárja a nő válaszát. Nem szabad siettetni, nem is szándéka ez. Ha Aravae egyetért a társulással, akkor viszont elindulhatnak kifelé. Útközben pedig Moy el fogja neki mondani azt a keveset, amit a halászfaluban tanult a farkasokról és amit az ottani, környező erdőben tapasztalt velük kapcsolatban.*
*A vívás és egymás méregetése tehát véget ért. Most már csak beszélgetnek és előtte Aravae nem zárkózik el a kézcsóktól sem. Moy egy kis cuppanást ad a finom kacsóra, majd visszaadja őt gazdájának. A férfi a név hallatán tökéletes elegyét látja ember és elf fajának.*
~Mithranael, milyen szép elf családnév!~
*A nő elmond néhány dolgot, amiket Moy sejtett is. Túl nagy elvárás lenne olyan harcost találni, aki jól küzd, magabiztos, csapatban is ügyes, de még a farkasokhoz is ért. A kérdést tisztázza, közben eleresztve egy tőle megszokott, kissé oda nem illő fordulatot:*
- Részemről a megtiszteltetés, kedves Aravae, ha szólíthatom így! Az erősebb sas száll magasabbra, de mindig van még magasabb szirt. Sajnos a farkasoknak nem lehet megmagyarázni, hogy miért jó, ha békén hagynak minket. Az egész erdőt meg nem lehet bekeríteni, nem igaz? Ha pedig mi akarunk élni e területen, meg kell ritkítanunk az állományt. No, nem kettőnknek, hanem együtt mindenkinek, aki valaha nekiáll ennek. Ha biztosan nem ódzkodik ettől, akkor örömmel venném a csatlakozását személyemhez.
*Mikor a nő megosztja vele a gondolatait, Moy tanakodik és a szakállát vakargatva hümmög. Nyilván nem fognak falkát keresni, de ha egy-két farkast találnak, a többi odasereglik a zaj és a szagok miatt. Elmondja a nőnek, amit ő tud:*
- Ami azt illeti, én találkoztam már ordasokkal, de jómagam sem vagyok a szakértőjük. Inkább alvilági alakokon, fosztogatni kívánó orkokon, rabló haramiákon vagy vízi támadókon siklattam csatabárdom pengéit és bennük mártottam meg a szigonyt, ha ezt kiprovokálták.
*Rájön, hogy ez egy kis magyarázatra szorul. Ekkor lenéz a fakardra, felemeli és vigyorogva meglóbálja a feje fölött. Utána így folytatja:*
- Itt ezt tudták adni, de nem a kard az én fegyverem. Tanultam forgatni, de mást kedvelek. Nos, ha velem tart, nagy öröm számomra és azt javaslom, maradjunk az erdő szélén. A falkából elüldözött magányos példányok talán arra kószálnak, messzebb a területüktől. Persze ezekből is lehet több és össze is szoktak gyűlni, ha kiszagolják, hogy van mire lecsapni.
*Moy még megvárja a nő válaszát. Nem szabad siettetni, nem is szándéka ez. Ha Aravae egyetért a társulással, akkor viszont elindulhatnak kifelé. Útközben pedig Moy el fogja neki mondani azt a keveset, amit a halászfaluban tanult a farkasokról és amit az ottani, környező erdőben tapasztalt velük kapcsolatban.*
1083. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-02-26 19:47:29
Üzenet elküldve: 2014-02-26 19:47:29
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 168
OOC üzenetek: 132
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 168
OOC üzenetek: 132
Játékstílus: Vakmerő
// Moy Befe //
*Amint partnere leereszti a kardját, ő is kiegyenesedik, s maga mellé ereszti a fa fegyvert.*
- Én is köszönöm, kellemes kis gyakorlat volt. Való igaz, itt nem lehet komoly harcot vívni, de úgy vélem az edzésbe nem kívánna senki belehalni, bár még e fegyverekkel is lehet igen komoly gondokat okozni. *Válaszol ekképpen, s bár a hirtelen kézcsókra megilletődik, nemes kisasszonykákhoz méltó hisztéria helyett csupán melegen elmosolyodik. Nem a csókon lepődött meg, egyszerűen azon, hogy az ő taníttatása szerint nőnek illik felajánlani kezét, azt sem bárkinek. Hiába, ő sem a barlangokból jött, s nem is az erdő fáin élő rokonaitól, azonban nemes mivoltát sosem engedte gőgösségig fajulni. Ez a kegy nem mindenkinek adatik meg, nem mindenki születhet a megfelelő családba, s ha valaki e szerencsében részesülhet, azt inkább szerény hálával és felelősségteljes viselkedéssel lenne kívánatos meghálálni, nem pökhendiséggel, ahogy megannyian teszik a magasabb körökben.*
- Nagyon örvendek a szerencsés találkozásnak! Atyám nekem az Aravae nevet kívánta, családom pedig Mithranielként ismeretes. *Mutatkozik be ő is, némileg kacifántosabban, s most már azzal sem bajlódik, hogy származását eltitkolja. Nem hinné, hogy ez az úr óhajtaná bántani, esetleg félrevezetni személyes ügyeiben, s azután sem lett volna kedves csupán a keresztnevén bemutatkozni, hogy Moy megtisztelte családjáéval is.*
- Magam is hallottam egy pár napja, pontosabban olvastam, hogy megszaporodtak a vad kutyák, de nem igazán tűnődtem egyéni próbán. Az állatok védelme közelebb áll hozzám, azonban az emberek segítése is fontos dolog. Tehát rám gondolt, mint társra? *Kérdez vissza, s közben el is gondolkodik egy pár pillanatra. A lehetőségen, a Szörnyvadászok rendjén, a gyakorlatszerzésen és még megannyi dolgon, így jut el végleges válaszáig.*
- Egy próbát tehetünk, de tudnia kell, vadakkal én még életemben nem hadakoztam. S ha lehet, ne is egy falkával próbáljunk szerencsét, igen csak kitartó és erős állatok a farkasok, bár feltételezem, ezt felesleges is volt Önnek mondanom.
*Amint partnere leereszti a kardját, ő is kiegyenesedik, s maga mellé ereszti a fa fegyvert.*
- Én is köszönöm, kellemes kis gyakorlat volt. Való igaz, itt nem lehet komoly harcot vívni, de úgy vélem az edzésbe nem kívánna senki belehalni, bár még e fegyverekkel is lehet igen komoly gondokat okozni. *Válaszol ekképpen, s bár a hirtelen kézcsókra megilletődik, nemes kisasszonykákhoz méltó hisztéria helyett csupán melegen elmosolyodik. Nem a csókon lepődött meg, egyszerűen azon, hogy az ő taníttatása szerint nőnek illik felajánlani kezét, azt sem bárkinek. Hiába, ő sem a barlangokból jött, s nem is az erdő fáin élő rokonaitól, azonban nemes mivoltát sosem engedte gőgösségig fajulni. Ez a kegy nem mindenkinek adatik meg, nem mindenki születhet a megfelelő családba, s ha valaki e szerencsében részesülhet, azt inkább szerény hálával és felelősségteljes viselkedéssel lenne kívánatos meghálálni, nem pökhendiséggel, ahogy megannyian teszik a magasabb körökben.*
- Nagyon örvendek a szerencsés találkozásnak! Atyám nekem az Aravae nevet kívánta, családom pedig Mithranielként ismeretes. *Mutatkozik be ő is, némileg kacifántosabban, s most már azzal sem bajlódik, hogy származását eltitkolja. Nem hinné, hogy ez az úr óhajtaná bántani, esetleg félrevezetni személyes ügyeiben, s azután sem lett volna kedves csupán a keresztnevén bemutatkozni, hogy Moy megtisztelte családjáéval is.*
- Magam is hallottam egy pár napja, pontosabban olvastam, hogy megszaporodtak a vad kutyák, de nem igazán tűnődtem egyéni próbán. Az állatok védelme közelebb áll hozzám, azonban az emberek segítése is fontos dolog. Tehát rám gondolt, mint társra? *Kérdez vissza, s közben el is gondolkodik egy pár pillanatra. A lehetőségen, a Szörnyvadászok rendjén, a gyakorlatszerzésen és még megannyi dolgon, így jut el végleges válaszáig.*
- Egy próbát tehetünk, de tudnia kell, vadakkal én még életemben nem hadakoztam. S ha lehet, ne is egy falkával próbáljunk szerencsét, igen csak kitartó és erős állatok a farkasok, bár feltételezem, ezt felesleges is volt Önnek mondanom.
1082. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-02-26 19:18:13
Üzenet elküldve: 2014-02-26 19:18:13
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 103
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
// Aravae Mithraniel //
*Moy taktikája beválik. A térdét nem éri a nő fakardja. A hanyatt vágódás egész jó manőver, bár nem minden esetben válna be. Itt most tökéletesen megfelelt. A félrehengeredés és a gyors talpraállás megint csak azt mutatja, hogy a nőt nem ejtették a fejére. Tudja, mit kell tenni, gyorsan, határozottan reagál.
A férfi talpra érkezik az ugrásból és várja, mi történik. Ahogy a nő beáll védekező pozícióba, Moy leereszti a kardját és válaszol, miután egy kicsit kifújja magát.*
- Köszönöm, kedves leányzó! Szerintem itt élethalálharcot nem is lehet vívni. A fafegyverekkel ezt csak mímelik. Azt viszont látom, hogy Ön is igen jól forgatja ezt és az esze is a helyén van. Már a magányos gyakorlás közben is ezt láttam.
*Ezzel közelebb lép és ha a nő engedi, akkor a keze után nyúl, hogy csókot adjon rá köszönésképpen.*
- Moy Befe szolgálatára! Igazából olyan valakit kerestem, akit méltónak találok arra, hogy eljöjjön velem az erdőbe farkasokra vadászni. Elszaporodtak és csengő aranyakat fizetnek itt, ha néhányat leölünk. A lakók pedig biztonságosabban közlekedhetnek, ha arra veti őket az élet szele. Mit gondol erről?
*Moy tudja, hogy ebből még bármi lehet. A nőnek ezer más ügyön is járhat az esze, lehet, hogy vendégségbe hivatalos vagy akármi egyéb elfoglaltsága van. Ha nincs, az sem garancia arra, hogy csak úgy elmegy a férfivel ordasok ellen. A próbát nem veti el. A kérdést feltette és ha más nem is lesz belőle, harcolt egy jót. Már eddig is kellemes volt. Reménykedik benne, hogy a nő nem veszi tolakodásnak a megkeresést és végül társul hozzá. Fél-elf, pont mint az lányai. Vadaien gyerekei még talán fiatalabbak, de biztosan legalább ilyen jó harcos válik majd belőlük, gondolja a Medve.*
*Moy taktikája beválik. A térdét nem éri a nő fakardja. A hanyatt vágódás egész jó manőver, bár nem minden esetben válna be. Itt most tökéletesen megfelelt. A félrehengeredés és a gyors talpraállás megint csak azt mutatja, hogy a nőt nem ejtették a fejére. Tudja, mit kell tenni, gyorsan, határozottan reagál.
A férfi talpra érkezik az ugrásból és várja, mi történik. Ahogy a nő beáll védekező pozícióba, Moy leereszti a kardját és válaszol, miután egy kicsit kifújja magát.*
- Köszönöm, kedves leányzó! Szerintem itt élethalálharcot nem is lehet vívni. A fafegyverekkel ezt csak mímelik. Azt viszont látom, hogy Ön is igen jól forgatja ezt és az esze is a helyén van. Már a magányos gyakorlás közben is ezt láttam.
*Ezzel közelebb lép és ha a nő engedi, akkor a keze után nyúl, hogy csókot adjon rá köszönésképpen.*
- Moy Befe szolgálatára! Igazából olyan valakit kerestem, akit méltónak találok arra, hogy eljöjjön velem az erdőbe farkasokra vadászni. Elszaporodtak és csengő aranyakat fizetnek itt, ha néhányat leölünk. A lakók pedig biztonságosabban közlekedhetnek, ha arra veti őket az élet szele. Mit gondol erről?
*Moy tudja, hogy ebből még bármi lehet. A nőnek ezer más ügyön is járhat az esze, lehet, hogy vendégségbe hivatalos vagy akármi egyéb elfoglaltsága van. Ha nincs, az sem garancia arra, hogy csak úgy elmegy a férfivel ordasok ellen. A próbát nem veti el. A kérdést feltette és ha más nem is lesz belőle, harcolt egy jót. Már eddig is kellemes volt. Reménykedik benne, hogy a nő nem veszi tolakodásnak a megkeresést és végül társul hozzá. Fél-elf, pont mint az lányai. Vadaien gyerekei még talán fiatalabbak, de biztosan legalább ilyen jó harcos válik majd belőlük, gondolja a Medve.*
1081. hozzászólás ezen a helyszínen: Barakk
Üzenet elküldve: 2014-02-26 19:07:47
Üzenet elküldve: 2014-02-26 19:07:47
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 168
OOC üzenetek: 132
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 168
OOC üzenetek: 132
Játékstílus: Vakmerő
// Moy Befe //
*Egyúttal lepődik meg és nem is. Erős embertől kitelik egy nagy ugrás, de valahogy nem tudta elképzelni ellenfeléről, hogy ilyes formán kívánja intézni a védést, azonban ahogy felpillant, látja, hogy lecsapni készül.
Nincs idő bonyolult manőverekre, a védés pedig szinte lehetetlen ilyen testtartásból, szóval egyet tehet, hanyatt vágja magát a földön. Ám így sem volt elég fürge, és út közben jómaga is gazdagodik egy a karját ért karcolással.
Szerencséjére a legutóbbi alkalom fájdalmaihoz ez fel sem érhet, komolyabban nem is törődik vele. Inkább oldalra gurul és felpattan a földről, mert ilyen kiszolgáltatott helyzetben sosem célszerű maradni. Viszont nem intéz ellentámadást, inkább védelmi pozícióba áll, és összegyűjti az erejét, már ha a továbbiakban szüksége lesz rá.*
- Remekül harcol, és szinte bizonyos, hogy vissza kell fognia magát. Mondja, miért épp velem kívánt gyakorolni? *Kérdezi, egyúttal pedig ki is deríti, hogy elég volt-e Moynak a vívás, vagy még kívánja folytatni.*
*Egyúttal lepődik meg és nem is. Erős embertől kitelik egy nagy ugrás, de valahogy nem tudta elképzelni ellenfeléről, hogy ilyes formán kívánja intézni a védést, azonban ahogy felpillant, látja, hogy lecsapni készül.
Nincs idő bonyolult manőverekre, a védés pedig szinte lehetetlen ilyen testtartásból, szóval egyet tehet, hanyatt vágja magát a földön. Ám így sem volt elég fürge, és út közben jómaga is gazdagodik egy a karját ért karcolással.
Szerencséjére a legutóbbi alkalom fájdalmaihoz ez fel sem érhet, komolyabban nem is törődik vele. Inkább oldalra gurul és felpattan a földről, mert ilyen kiszolgáltatott helyzetben sosem célszerű maradni. Viszont nem intéz ellentámadást, inkább védelmi pozícióba áll, és összegyűjti az erejét, már ha a továbbiakban szüksége lesz rá.*
- Remekül harcol, és szinte bizonyos, hogy vissza kell fognia magát. Mondja, miért épp velem kívánt gyakorolni? *Kérdezi, egyúttal pedig ki is deríti, hogy elég volt-e Moynak a vívás, vagy még kívánja folytatni.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7342-7361