//Ha nem marad kő kövön...//
*Nem könyveli el személyes kudarcként a szabotált szökési kísérletét, nem bánja, hogy végül tovább időzik a hatalmas lovag karjai között és többet kap, mint egyetlen lopott csókot. A kis félvér tudja értékelni helyzetét, és annak ellenére is elég boldog, hogy nem térhet most azonnal vissza a Vashegyen sajátjának érzett szörnyes sátrába a medvebaglyokhoz. Nem számít neki annyira, hogy hol van, hiszen igazán biztonságban, igazán otthon csak Gabrien karjai között érzi magát.*
-Sosem jártam még ott.
*Pillant az emberóriásra kékjeivel, amikor a Mágustorony kerül szóba. Úgy tűnik, elég sok helyen lehet varázshasználót fogni, talán könnyebb lesz, mint gondolják.
Kihúzogatja a céltáblából a gyakorlóvesszőket és egy hálás mosollyal köszönetet mond a lovagnak, hogy összeszedte a többit. Ezután újra nekilát kilőni őket, egyenest a körök legközepébe, miközben elgondolkozik a hallottakon.*
-Hogy őrült lenne?
*Vigyorog, de tekintetét nem veszi le a célról. Ráfókuszál a közepére és szélnek ereszti a kihúzott vesszőt, hogy az sebesen repülve beleálljon a céltáblába. Ezután új nyilat vesz elő tegezéből, és megenged magának egy kis időt, hogy kedvesére pillantson.*
-Mindenképp sikerülni fog. Bár nem tudom, hogy egy mágus mennyire tud harcedzett lenni. A papíremelgetés és a tanulás senkit sem tesz harcossá.
*Szinte el is felejti, hogy ezek a mágusok nem karddal vagy buzogánnyal küzdenek, hanem igen is tudománnyal. Rengeteget tanulnak és gyakorolnak, kutatnak mindenféle titkos tudás után poros könyvtárak mélyén, hogy azzal győzedelmeskedjenek az ellenségeik felett. Valamint ő sem az a harcos fajta, mivel csak messziről tud kellően veszélyes lenni. Kis termete és vékony alkata nem teszi alkalmassá arra, hogy bárkivel közelharcba keveredjen, viszont elég fürge és elég ügyes ahhoz, hogy erőbeli hiányosságait ily módon kompenzálhassa.
Az idegre illeszti a nyilat, majd lentről felemelve maga felé húzza azt, hogy elég feszes legyen. Céloz, és ezt a vesszőt is elengedi. Szereti hallani a húr pendülését és látni, ahogy célba talál lövése.*
-A szörnyek félelmetesek és ijesztőek.
*Mondja kicsit komolyabb hangon, de szája még mindig mosolyra áll. Mintha le sem lehetne törölni.*
-Nevess ki, ha akarsz, de a félelem is meg tudja tölteni a szívet olyan erővel, ami győzelmet hoz.
*Újabb nyilat illetsz az idegre, majd céloz, s közben folytatja gondolatmenetét.*
-Ha én félek valamitől, akkor azt akarom, hogy meghaljon.
*Kilövi ezt is közvetlenül azután, hogy befejezte a mondatot, és a tollas végű vessző pörögve érkezik meg pár centire az előzőtől a céltábla közepébe. Látja, hogy minél többet gyakorol, annál jobban megy neki és már elég kiválóan céloz.*
-Előbb a kovácshoz megyünk, nem?
*Fordul a lovaghoz elgondolkodva, emlékei szerint mintha a férfi azt emlegette volna még a fogadóban.*
-Nekem elég volt a gyakorlásból. Megfáradtam.
*Hátára csapja az íjat és összeszedi a céltáblából a kilőtt vesszőket, hogy aztán visszategye a többi közé, ahonnan elvette. Úgy gondolja, nem érdemes folytatni, hiszen érzi izmai fáradtságát és ha tovább próbálkozik, remegni fog a keze, mikor megfeszíti az ideget, ami annyit eredményez, hogy lövései nem lesznek pontosak, talán még a táblát sem találja el. Jobb akkor abbahagyni, amíg a csúcson van.*
-Az egyik cetlidet ott is hagyhatjuk majd a Pegazusban. Olyan sokan járnak arra, biztos megtalálja valaki, aki megfelel az elvárásainknak. De járjunk nyitott szemmel. Ki tudja, mit sodor elénk a szél.
*Ha Gabrien sem akar már itt semmit, akkor visszaveszi fegyvereit a Barakk bejáratánál és tovaindulnak talán a fogadó, talán a kovács irányába.*