*A piactéren tett sikertelen látogatása végett úgy határoz, hogy most kicsit félretolja a munkát, félretolja a hölgyek gondolatát, és okulva a legutóbbi erdőben tett látogatásukból Merillel, valamennyire megedzi magát. Még magának is kínos bevallania, hogyha meg kellene védenie magát, akkor a csizmaszárában hordott tőr is pusztán dísznek lenne való, mert a használatához fikarcnyit sem ért. Apja kereskedő lévén szintén nem taníthatta, egyébiránt meg nem is kimondottan érdekli a harc vagy a fegyverek. Épp elég elvetemült van ebben a világban, akik súlyos kardokat cipelnek az oldalukon, neki aztán nem hiányzik egy gerincferdülés. Legalábbis a maga méreteivel és súlyával bizonyosan lenne inkább ártó a fegyverviselés, semmint előnyös.
Na de az alapokat mindenképpen muszáj lesz elsajátítania, így a piactérről ismét a negyed felé indul meg, merthogy egyedül onnét lehet megközelíteni Arthenior barakkját.
Szerencséjére az időjárás kedvező a nyugodt sétának, a nap fénye melengetően öleli a várost, szóval nem is sieti el az odajutást, persze közrejátszhat az is a dologban, hogy egyáltalában semmi kedve nincs betennie a lábát az épületbe.
Ahogy elképzeli, bizonyosan erős, jó fizikumú és izompacsirta férfiak tömkelege kaszabolhat odabent, s az sem kizárt, hogy még a nők is erősebbeknek bizonyulnának nála, ha a véletlen folytán bárki kiszemelné magának edzőtársként. Előre látja a lelki szemei előtt, amint ott fog ácsorogni egymagában, és finom testével inkább válik a közröhej tárgyává, nem úgy, mint a szegény- vagy a gazdagnegyed utcáin, ahol szépsége jobbára csodálni való.
No, de nagy nehezen lenyeli a gombócot, és besétál az épületbe, ahol egy fiatal fiúcska várja a betévedőket.*
- Üdvözletem... *A Párduc hangja ritkásan hangzik ily bizonytalanul, most viszont ötlete sincsen, hogy miként tovább. Még egyszer sem járt errefelé, pedig jó pár telet maga mögött tudhat, így az ifjonc ismerteti vele a szabályokat, miszerint fegyvereitől kénytelen lesz megszabadulnia.
Ez igazán nem nagy teher Eidan számára, miként csupán egyetlen szerencsétlen tőr árvátlankodik nála, nem több. Talán még a kölyök szemöldöke is árnyaltan megemelkedik, mindenesetre ad cserébe egy fából készült utánzatot, amivel a továbbiakban gyakorolhat.
~Ez csak valami vicc lehet... Hát dobálózni ezek szerint nem fogok~
Lelkesedése szép ívben kezd alázuhanni, azonban amikor a tényleges gyakorlótérre ér, egészen fellelkesült érzés költözik a mellkasába. Még az ajkain is otthont talál egy visszafogott, elégedett mosoly, amint a melegtől ódzkodó félmeztelen férfiak látványa fogadja. Nem sejtette, hogy ilyen jó dolga is lehet itt, viszont eredeti célja azon nyomban elpárolog a fejéből, s leplezett bámészkodással indul felfedező körútra, hátha még akadna is olyan, akit megismerhetne.*