// Ayrisz //
* Egy kis bort, no az ellen nincsen kifogása, sosem. Majd meglátja, hogy mit tehet ez ügyben.*
- Ohh, reggeli... teljesen elfelejtettem...
* Valóban, a reggeli nem tartozik épp rendszeres tevékenységei közé, az is ritka, hogy valamit csak úgy lopva bekap indulás előtt, ha épp eszébe jut. Most sem fog máshogy tenni, bár egyelőre visszaballag az asztalhoz és visszaül a helyére, kérve némi kenyeret, vajat, meg valami sajtot rá, hogy jobban csússzon. De olyan mint egy türelmetlen gyerek, lábával megállás nélkül kalimpál, ujjbegyei meg az asztallapon táncolnak hangosan dobolva, nagyon mehetnékje van már. Amint kapja a kenyeret majszolni is kezdi, apró morzsákkal beterítve mindent maga körül, s még el sem jut az étel feléig, de már áll is fel, hogy induljon. *
- Majd útközben megeszem, köszönöm! Akkor egy... kettő üveg bort hozok majd.
* Indul is az ajtóhoz, s mielőtt kilépne még megkeresi kopott barna köpönyegét, azt azért felveszi, anélkül egy szál ingben igencsak csípős lenne már az idő. Amíg magára aggatja elég is a lánynak, hogy elszáguldjon összecihelődni ő is, s kis idő múlva immáron köntösét ruhára cserélve tér vissza.
Együtt battyognak le a lépcsőn, s az ajtónál Zaraun hosszú, puha csókot nyom a nőstény szájára. Csak hogy még jobban induljon a reggel.*
- Tudom, hogy hiányozni fogok, úgyhogy megpróbálok nem sokáig bóklászni. Rossz legyél, Királylány!
* Fordul is ki az ajtón, még egy röpke, stílusos intést intézve a lánynak, majd el is tűnik az utcán az egyik kanyar után.
Kényelmes tempóban vág át a negyeden, fütyörészve, zsebét ütögetve, az aranyérmék csilingelve csörrenek minden egyes ütésére. Rossz belegondolni, hogy a frissen szerzett "vagyont" oda fogja adni egy vadidegen alkesznak, aki komoly üzletembernek vallja magát. Remélhetőleg tényleg az, s ügyesen forgatja majd a pénzt, a saját érdekében. De először irány a barakk.
Nem szívesen válik meg éjszín pengéjétől, de nem szívesen futna akadékoskodó őrökbe, akik ha kiszúrják nála a fegyvert odabenn balhézni kezdenének... itt meg nyüzsögnek a strázsák, egyet, kettőt, egy tucatot még csak levágna, de aztán nyakába szabadulna a földi pokol. No az már sok lenne, úgyhogy leteszi a tőrt a bamba képű mamlasz fiúcska elé, s kér egy rövid kardot, meg egy apró fából faragott hosszútőrt. Tökéletes párosítás, bár ezek koránt sincsenek úgy kisúlyozva, mint egy rendes, jobb minőségű fegyver, de azért gyakorolni jók lesznek, még a dupla kezes harcot is.
Jobbjába veszi a tőrt, baljába meg a kardot, aztán markában forgatva őket beballag a gyakorló térre, ahol most meglepően sokan vannak. Igazából fittyet sem hány rájuk, csak keres magának egy szabad bábut, valahol a füves udvar sarkában, marconán megáll előtte, felveszi az alapállást, s már támad is: baljával széles ívben sújt le, majd ellép oldalra és szúr, majd szúr ismét villámgyorsan, lép oldalra és vág ismét, ezt ismételgetve újra és újra, körbetáncolva a szerencsétlen bábut. Nem nagyon hajaz egy igazi ellenfélre, de egy kiadós testmozgásnak megteszi. Ez valahogy kikapcsolja, önnön lélegzetének hangja, meg a pengék ütemes koppanása a bábon, andalító. Lassan megjelennek az első izzadtságcseppek homlokán, ami nem is csoda, hisz lankadatlanul püföli, szúrja a célt, egy pillanatra sem tétovázva egy helyben.*