*A ház már romos, de hát mit lehet tenni? Az utolsó szolgáló Nagyjából egy éve mondott fel, azóta még a port is csak kivételes esetekben törölte le a bútorokról. Inkább szép sorban eladta a használható bútorokat, amikre már nem volt szüksége. Igaz, talán jobb körülmények közt élhetne, ha eladná ezt a romhalmazt, és venne belőle egy kis egyszobás viskót a szegénynegyedben, de már eltökélte, hogy megtartja, ha a fejére omlik is (amire napról napra több esélyt lát). Közönyös arckifejezésével halad át a negyeden, még akkor sem mutat dühöt, amikor egy szakadt koldus nekiütközik. Mindössze mereven bámulja, miközben bocsánatot és pénzt kér, ezek közül csak az egyikkel ajándékozza meg, és az nem az arany. Minden nap (néha kétszer is) el szokott járni a barakkba edzeni, jobb szórakozása már nem maradt, így ismeri az utat, szinte percek alatt odatalál a barakkba. A szabályokat is jól ismeri már, ahogyan a fegyvertáras fiú is őt, így tudja, mennyire félti a kardját.
Odalépve leakasztja a hosszúkardot az oldaláról, majd hüvelyével együtt helyezi a fiú elé, nehogy a penge sérüljön. Tőrét azonban már kicsit hanyagabbul rántja elő a tokjából, és helyezi a kard mellé. Első alkalommal még belevágta az asztalba, majd nyomatékosan felszólították rá, hogy ilyet többet ne tegyen, ő pedig megfogadta a 'tanácsot'. Átveszi a kopott fakardot, majd suhint vele néhányat a levegőbe, hogy lássa, nagyjából megfelelő-e. Szép volna, ha a tömege és a hossza is egyezne a saját kardjával, de ilyet aligha tudnának neki adni, jobb híján ezzel kell beérnie. Komótos léptekkel megindul a legközelebbi edzőbábú felé, amit még nem foglalt el valaki más, közben még suhint néhányat a 'fegyverrel, már ha ezt a darab fát annak lehet nevezni. Könnyebb, jelentősen könnyebb, és ez igencsak zavaró, még a végén egy nagyobb csapásnál kirepül a kezéből. Nem valami jó kardforgató, nem sok trükköt volt alkalma megtanulni, jobbára a bábukat is szakszerűtlenül szokta püfölni a fakardokkal, de hát sosem tanította meg senki erre a művészetre... Neki csak az van, amit másoktól lesett el, jobbára itt a barakkban, esetleg egyszer-kétszer a negyedben, mikor a városőrök leszereltek egy tolvajt. Megérkezik a bábú elé, és úgy 'üdvözli', ahogyan szokta, egy hatalmas fejre mért csapással. Ez még nem a valódi edzés, mindössze egyfajta megszokás. Ezután hátrébb lép, két kézbe fogja a könnyű fakardot, majd nekilát a valódi gyakorlásnak.*