//Assa Nides//
*Komoly arccal hallgatja a lányt, aki mintha a fejében kirajzolódott feltevéseket visszhangozná neki vissza.* ~Vagy mérhetetlenül ostoba még, vagy képtelen átlátni az effajta helyzetek súlyát.~ *Dönti oldalra komoly, kemény pillantással a fejét.*
- Assa! *Dörren rá, könnyed mozdulattal felállva a földről, odalépve közvetlen elé.* Ezer küzdelmet megnyerhetsz, viszont igazán elveszíteni csak egyet lehet. *Emeli fel a mutatóujját, nyomatékosítva vele a szavait.*
- Mikor túlságosan is kiegyenlített a küzdelem, és fogalmunk sincs, hogy felül tudunk e kerekedni az ellenfélen, rengeteg nemkívánatos, oda nem illő érzés kavarog bennünk. Kétség, bizonytalanság, tétovázás, aggodalom...de ezeket az érzéseket sosem szabad kimutatnunk az ellenfél felé, még ha belül komoly harcot is vívunk közben magunkkal, mert ezzel hatalmas helyzeti előnyhöz juttatnánk a másikat. Egy gyakorlóharcnál, vagy baráti párviadalnál édes mindegy, de mikor az életed a tét, nem sajnálhatod az ellenfelet, aki abban a pillanatban is a tökéletes alkalmat keresné, hogy mikor szúrhatna át a pengéjével. Nem lehet fontosabb számodra egy vadidegen gyilkos élete, mint a sajátod! Ha az életedért harcolsz nem tétovázhatsz, mert ő sem fog! Megöl, amint alkalma van rá, és az életéért könyörög ha tudja, hogy alul fog maradni. Igaz az érzést nem ismerem, de megértem, hogy ez nehéz, viszont meg kell értened, ha éles a küzdelem, akkor már nem számítanak az életek! Nincs sem értéke, sem fontossága a másik életének, mert az ő szemében is a tied akkor, és ott, egyenlő a nullával. Megadhatod neki utána a kellő tiszteletet, eltemetheted, akár még virágot is vihetsz a sírjára, megsirathatod, ha úgy tetszik, de nem szabad gondolkoznod, nem szabad tétováznod! Ha alkalmad van rá, vágsz! Ha esélyt látsz rá, szúrsz! Ha az életéért könyörög miután kicsaptad a kezéből a fegyverét, kezeit védekezően maga elé téve, jusson eszedbe, amint leereszted a kardod úgy érezve jót cselekedsz azzal, hogy megkönyörülsz rajta, és ő remegve mindenre felesküdve nyúl a fegyveréért, azonnal meg fog ölni! Egy gyáva alak, aki nem ölne többet egy ilyen küzdelem után, sosem menne valóban vérre. Hazudni fog, játszani, mert látta a szemedben a tétovázást, és a szánalmat, ezt pedig mesterien ki fogja aknázni. *Magyarázza hosszan. Ugyan érzi, hogy a tündér valószínűleg érteni fogja amit mond, mélyen legbelül talán még teljesen egyet is fog vele érteni, éles helyzetben nem biztos, hogy alkalmazni tudná. Hiába érezné mit kellene tennie, a penge lelassulna, talán meg is torpanna. Egy pillanatra, vagy végleg, de a másik ezt észre fogja venni.
Nagyot sóhajt. Tudja, hogy neki ez könnyű, a lányban viszont számára érthetetlen, és felfoghatatlan becsület és igazságérzet uralkodik, ezért mondania kellene valamit, nehogy végképp azt szűrje le ebből az egészből, hogy ő úgyis mélységi, neki mindene a gyilkolás, azért mond neki ilyeneket.*
- Tudom, hogy nagy a különbség kettőnk között, ezért, ha ettől jobban érzed magad mesélnék valamit, amit egy felszíni ember mondott nekem még mikor a hajón voltam. *A nagy sóhaj, és mosoly után ott ahol van, Assával szemben, közvetlen a bábunál leül a fűbe. Ha a tündérlányt érdekli, és leül vele szemben belekezd.* Mikor még ide úton voltam, volt a hajón egy idősebb kalóz. Neki kalózszablyái voltak, és néhány csípősebb szóváltás után egész megkedveltük a másikat. Minden éjjel barátságos párviadalokat, gyakorlásokat tartottunk a fedélzeten. Ha ő nem lett volna, valószínűleg azon a hosszú úton elunom az életem. Egyszer nem figyeltem, és sikerült az egyik szablyámat kivernie a kezemből, ám nem kerekedett fölém. Felém tartva a kalózszablyáját, csak annyit mondott, hogy: "Ne feledd, egy igazi harcosnak nem csak azt kell tudnia, hogy mikor vegyen el egy életet, hanem azt is, hogy mikor hagyja meg azt!" Szerintem nekem az utolsó részt címezte, hogy okuljak belőle, gondolkozzak el rajta, én pedig neked az elsőt szánnám. A kettő közt sajnos az a különbség, hogy neked egy ilyen rossz döntés jóformán az életedbe is kerülhet. Tudnod kell, érezned, mikor muszáj elvenned valaki életét a sajátodért cserébe! *Fejezi be végül, kissé aggodalmasan ráncolva a homlokát. Nem beszél se mérgesen, se undorral, gúnnyal végképp nem. Komoly, lágy, nyugodt és halk a hangja, ahogy azt egy meséhez illik használni.*
A hozzászólás írója (Erfalody A'theriona) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2014.03.28 21:31:33