//Hat nap, hat éjszaka//
*Bármennyire is ingerült, és ha megint megpróbálnák átverni, vagy egyszerűen ostobának nézni szívfájdalom nélkül verné félholtra az illetőt, tudja, kénytelen lesz visszafognia magát. Arthenior még nem az ő terepe, a levegő városa még nem az ő területe. Nem áll szándékában jobban megismernie a Barakkot belülről, így azért ő is óvatosabban manőverez.
Fürkészőn figyeli, mint változnak a hím vonásai az általa elcsepegtetett információk után. Tehát (ahogy a nőstény sem) még nem találkozott személyesen a félvérrel, különben nem reagált volna eképp a keveredett vér tényére. A szimata azonban újfent szagot fogott, ugyanis valahonnan kellett, hogy ismerje a nevet. Emögött is egy zaftos történetet sejt, amit majd meghallgathat. Mert az ajkára telepedő mosoly elkerülhetetlen tényként bélyegzi meg, hogy a hímnek bizony lesz miről beszámolnia, és nem hagy neki semmiféle kibúvót. Ellenben még az is megeshet, hogy kegyes lesz és még az ő hat napja alatt megkeresi ezt a félvért. Ha más nem, legalább kíváncsiságát kielégíti, hogy mit művel vele a hím, vagy mire a képes a soknevű.*
- Matróna? *Vonja fel előbb kérdőn szemöldökét. Mi tagadás a titulus vegyes érzelmeket kelt benne, amire nem számított. Sosem készült annak. A legkisebb leány gyermek legkisebb lánya volt. Ha el is tudott volna tenni láb alól elég rokont, ha eleget egymás ellen tudott volna uszítani, még akkor is soványka reménye lett volna eme titulusra. De anyja őt nem is ezen rang hajszolására nevelte. A felszínen az efféle ambíciókkal járó viselkedés hamar a halálát okozhatta volna. És mégis, belül, nagyon nagyon belül valami elégedetten dorombol a hallatán.
A folytatás azonban már kevésbé kedvére való, no de belemegy a játékba, ha már a hím ilyen szépen felállította magának az apró kelepcét.*
- Ó, ne aggódj, még így is elfogadom a szolgálatodat, és lesz alkalmad a bizonyításra is. *Néhány lépéssel átszeli a kettejük között húzódó távolságot, hogy az utolsó szavakra már csak leheletnyi távolság maradjon kettejük között. Ó igen, tökéletesen látja a savószín szempárban a hetedik nap ígéretét. De nem retten meg tőle, a skarlát szemek még vissza is vágnak, mintha a nőstényen nem lehetne fogást találni. Mintha az ő szolgálatának ideje nagyobb kihívás lesz, mint a hímé, még úgy is, hogy a gyeplőt kénytelen lesz átadni.*